Nógrád, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)
1987-01-31 / 26. szám
Iskolagalériák és környékük Salgótarján megszokottan gazdag képzőés iparművészeti kiállítási programjának jó ideje szerves részét jelentik a kisebb méretű, szerényebb lehetőségű kiállítóhelyek, az iskolagalériák tárlatai. Az oktatási igazgatóság kiállításait nem számítva — itt ugyanis egyértelműen felnőtt közönség, a megye legkülönbözőbb részeiből érkező mindenkori hallgatók számára szerveződnek ezek a művészeti események is —, mind az általános, mind pedig a középiskolákban folyamatos kiállítási program valósul meg, szerves részeként a vizuális nevelésnek. A középfokú intézmények között, mindenekelőtt Czinke Ferenc Munkácsy-díjas érdemes művész kezdeményezése és munkája nyomán elsőként a Bolyai János Gimnázium galériája nyílt meg, amelyet Derkovist Gyuláról neveztek el, mintegy jelezve az eszmei irányultságot is. örvendetes azonban, hogy a későbbiekben a nagy hagyományú iskolagaléria mellé más középfokú intézmények is hasonló kezdeményezéssel léptek elő, színvonalas kiállítási programokat szerveznek. AT idei programban a Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközép- iskola, s a 211. Számú Ipari Szakmunkás- képző Intézet képző- és iparművészeti tárlataira számíthat az érdeklődő közönség a Bolyai galériájának programjain kívül. De hasonlóan nagy jelentősége van az általános iskolák galériáinak is. A Szalvai Mihály, a Beszterce-lakótelepi., a Gagarin, a Lovász József, a Petőfalvi Lajos Általános Iskolák galériái, nem utolsósorban a Somoskőújfalui Általános Iskola módszertani galériája pótolhatatlan szerepet töltenek be a tanulók esztétikái nevelésében, de a körzetükhöz tartozó felnőtt lakosság, mindenekelőtt a szülők. valamint az iskolákat patronáló üzemek dolgozói, brigádjai művelődési igényeinek kielégítésében, illetve gazdagításában. Különösen ott, ahol ez a kapcsolat már hagyományosan eleven, s nemcsak az egyébként szintén rendkívül gyakorlatban fontos az oktatás, a nevelés tárgyi feltételeinek gyarapításában merül ki. Ezek a kis galériák ilyen társadalmi környezetben valóban a körzet, a városrész meghitt művelődési központjai lehetnek, amint erre több példa is van. Alkalmakat jelentenek a kapcsolatok szorosabbra fűzésére, az időszerű teendők megbeszélésére, mellőzve minden hivatalosságot. S természetesen, maga a kiállítás és — szerencsés esetben az ünnepi megnyitó — gyakorta komplex élményt kínál. Ehhez a többi között az is szükséges, hogv a szervezők megteremtsék az élmény- nyújtás feltételeit. Ehhez nemcsak a tárlatrendezés technikai, környezeti feltételei tartoznak, bár érdemes figyelmeztetni ezek jelentőségére is. Legalább ilyen jelentősége van a közönségszervezésnek, mindenekelőtt pedig a tanulók aktivizálásának, különösen a megnyitók programjainak kialakításában és lebonyolításában. Az iskolagalériák programjainak szervezői általában gondolnak is erre. Hogy csak egy legutóbbi példára hivatkozzam, a közelmúltban Zagyvapálfalván, a Petőfalvi Lajos Általános Iskolában a helyi lehetőségekkel élő. valóban színvonalas művészeti eseménnyé vált Radics István festművész kiállításának megnyitója. A tűzzománcok, akvarellek, rajzok és metszetek szellemiségéhez kitűnően illő zenei program, szép versmondás, sőt —, s ez szintén a helyi adottságból következik — népitánc tette sokrétűvé az élményt, amelyet az ünnepség után a művész tárlatvezetése egészített ki. A kis iskolai ünnepségnek örvendetesen sok felnőtt vendége volt a körzetből, szocia- V. lista brigádok tagjai a patronáló üzemekből, a bányagépgyárból, a síküveggyárból, a TI- GÁZ-tól. társintézmények képviselői, művészek és a szülői munkaközösség tagjai. Az ilyen — és ehhez hasonló —, az irodalmat, zenét, néptáncot, képzőművészetet stb., ötvöző programoknak különösen nagy jelentősége van, viszonylag távol a városközponttól, hiszen e körzetek lakossága nem feltétlenül jut el a központ nagy intézményeinek programjaira. Példánknál maradva, érdemes utalni a Petőfalvi Lajos Általános Iskola galériájának további programjaira is, amely szintén változatos. Múlt év őszén a salgótarjáni nemzetközi művésztelep csehszlovák művészei által készített grafikai anyagot mutatták be. Jelenleg a már említett Radics-kiállítás várja az érdeklődőket. A továbbiakban Mustó János festőművész mutatkozik be jelentős anyaggal. Tavasszal Lipták György és Kos Péter grafikusok kiállítását rendezik meg, valamint Békés életünk címmel gyermekrajzokat mutatnak be. S. igen jelentős programnak szánják azt az őszi tárlatot, amelyet az iskolagaléria saját anyásából válogatnak össze. Hosszú évek során Nógrád megye szinte valamennyi művésze bemutatkozott már az iskolában, s a galéria számára műveket ajándékozott. így például bemutatják a gyűjteményes kiállításon, Czinke Ferenc, Lóránt János, Iványi Ödön, Réti Zoltán, Farkas András, Radies István, Hibó Tamás, Mustó János, Szatmári Béla, Orosz István és mások műveit, a sort hosszan folytathatnánk. A lényeg, mind az iskola tanulói, mind a körzet lakói, s a patronáló üzemek dolgozói színvonalas művelődési lehetőséget találnak, meghitt művészi élményre tehetnek szert — az általános iskolákban. Ez is a galériák szerepéhez tartozik. T. & SASÉ ERVm CSAK EGY VERS innen már csak egy lépés annak aki a földre érkezett csak egy sóhajtás a széttéphetetlen innen már csak egy vers a halhatatlanság de az a lépés és az a sóhajtás és az a vers honnan Indul merre rebben és megíródik-e egyszer is innen már visszavonulhatsz önmagadba miként Marcus Aurelius hitte a békét innen már el nem érhet a dárda mert páncélt égetett rád az idő Az ember győz! Az ember leszállt a fáról, kőbaltát ragadott, nekiesett a mam- mutnak, a gaz rabszolgatartónak, nemesúrnak, kapitalistának, természetnek. Téli Palotának (már puskával és Aurórával). Útja diadalmenet volt, diadalugrás inkább, mindig annyit előre, ameny- nyit a dobókocka mutatott, há hatos jött ki, akkor hatot, és újra dobhatott, és szökkenhetett egészen az emberi fejlődés csúcsáig, az álmok álmáig, a nagykohóig, amelyből vörösen csapott ki a győzelem lángja. Útközben persze voltak akadályok, olykor vissza is kellett lépni — például akkor, amikor az ember egy négert megütött, hármat Is —, de az ember dobhatott újra, s győzött, ha előbb nem, akkor utóbb. Dr. Püspöky András vett egy sárga babát, vagyis embert, hozzá egy kopott fejű lilát, egy ősrégi készletből való elefántcsont dobókockával és játszott. Egyedül, ahogy a családjából kiűzött ember manapság játszhat a padlásszobájában, hogy valamiképpen elüsse az időt a következő műszak megkezdéséig. Vagy valameddig. — Eldugult a kád! — Hompáth Zsuzsika kopogás nélkül kinyitotta az ajtót, bejött, lépett kettőt előre a lila figurával, s ment vihogva zuhanyozni. Odalent a földszinten nagyanyja, Borbála trappolt regCzakó Gábor: Na és? A szövés — életmód Nagy Judit gobelinjeiről Egy gobelin az Így repült a pillangó az ablakomra című sorozatból •A Központi Sajtószolgálat 1986. évi novella- éa tárcapályázatá- ^ nak különdíjas alkotása, géltől estig bokafogó fűzős cipőjében. „Ha az én koromban megáll az ember, úgy marad és vége”. András sose merte kimondani, pedig százszor ott volt a nyelvén: „Na és?” Inkább elfogadta és letuszkolta a meleg pogácsát vagy fényesre törölt almát, amit anyja rátukmált. Nem haragudott rá, nem is utálta soha, igazából a halálát sem kívánta, dehát na és? őszintén és rosszindulat nélkül, önmagára vonatkoztatva sem vélekedett másként. Csöppet sem nyegleségből, mert ennél fontosabb kérdést, hogy na és?, nem ismert. Az innensőre vonatkozó kérdéseket az ember vagy tudja vagy nem. ha nem, akkor pedig nézzen utánuk. A válasz aztán ez vagy az, mind érdektelen, mert józan ésszel kitalálható —, mintha a komputereket utánozná valaki, ha ebben a körben járatja az eszét. A kérdés a na és?-en túl kezdődik. Talán rögtön is vége — az volna igazán megnyugtató! A kopott fejű lila emberke vereséget szenvedett a Párizsi Kommünben, egy dobásból kimaradt. A halottakban semmit sem lehet találni. Legföljebb tumort, agyalapi törést, epekövet, embóliát, ilyesmiket. Aki a halált keresi bennük, miatta « tegnap arra szállt fecskék nyomait kutatná a levegő gyűrődései közt. Egy tetemnél üresebb tér az egész világmindenségben nincsen. Isten — nos, ha van — ő is kiköltözött belőle. Húst hagyott, agyat gondolat nélkül, szívet vágyak nélkül, gerincet izgalom nélkül, lágyuló szöveteket, fekete vért, csontokat, hamis anatómiát, amely ugyan szórul- szóra igaz, de sehogy másként, mert ami maradt, abban semmi sem köt. nem tart, nem fűz semmit, minden céltalan, akár egy vers szavai a szótárban. Akit a na és érdekel, az ne menjen kórboncnak. András ezt későn vette tudomásul, de azt is, hogy akit már más nem érdekel, az ötvennégy esztendős korában nem fog új elfoglaltságot keresni. A kopott fejű lila elég peches alak volt mert a sárga már rég a kohó vörös lángiánál sütkérezett fene boldogságában, 6 elveszítette ma 1905-ös forradalmat is. Hompóth Miklóst irigyelte. A sógornak volt bátorsága már negyvenhat éves korában átsurranni a na és-en túlra. Igazán elegánsan, csöndesen, úriember módján. — Nem hagytam itt az órámat? — Zsuzsika koraérett rózsaszín testén nem volt egyéb, csak a víz. Törölközőiéi torreádorosan maga előtt Kilenc éve végzett az Ipar* művészeti Főiskolán Nagy Judit, gobelin szakon, de egy agg művésznek is díszére válna az az életmű, amit eddig létrehozott. Blokkoló óra soha nem sürgette; főnök nem engedte soha szabadságra. Otthon ül le naponta, szünet nélkül, kikapcsolódás nélkül szövőszékéhez és válogatja gyapjúit, selymeit, aranyszálait, hogy megszője gondolatait, végleges — mert megmásíthatatlan — formában öntse terveit. 4-— GOBELIN, azaz pluszmínusz gobelin — adta meg témául a textilművészeknek az 1930-as szombathelyi textilbiennálé. A téma kitalálói akkor arra vártak, hogy a művészek textilben mondják el véleményüket a szövésnek erről a munkaigényes, nehéz fajtájáról. Sorra érkeztek is a kiállításra per- sziflázsok, volt aki egy gobelindarabot applikált textiljébe, volt aki a Gobelin család — mint névadó — ábrázolásával készített faliképet- Nagy Judit gobelinje egy kitépett irkalapon ezt a kézzel írott szöveget szőtte malebegtetve becsörtetett a szobába. A győztes sárga, meg az elvesztett 1905-ös orosz forradalom viharaiba újra belekeveredett kopott fejű, lila figurát a földre legyintette. — Miért éppen itt hagytad volna? — András ásított. Mások mezítelensége őt mindig a bádogasztalon elébe kerülőkre emlékeztette. Különösen, hogy unokahúga törölközőkendőjét örvénylő vörös ívben megforgatta, majd a hátára terítette, hogy személyét előbbre hozza. Amíg meghajolt az asztalok alá a bábukért, Zsuzsika rövid, de határozott sikítást hallatott. — Megőrültél ? — Csak ásítottam. Nekem nem szabad? Én nem unatkozhatott!? — Áthajolt a játékasztal fölött, bele András arcába. Erős. hűvös mellét bácsikája babákat szorongató öklére bocsátotta. — Ne hülyéskedj, kérlek, ne hülyéskedj! -— Püspöky András komolvan megijedt. Nyilvánvaló volt hogv Zsuzsikánál nincs filozofálás, nincsen na. és? — Elbíztad magad. Bandi bácsi. — Meglátta a Marlbo- rós dobozt.. Elengedte végre mellével bácsikája remegő kezét. rágyújtott. — Ti, Andrások általában túlságosan elbi- zakodottak vagytok. — Törülközőjét hagyta földre esni, kiment. Püsoöky András a sáncát és a kopott feiű lilát a negyedkori dzsungelt ábrázoló kéz- dőkockára tette, aztán kát tenyere között rázni kpzfite az ósdi elefántcsont dobókockát. Rázta, rázta, de eldobni elfelejtette. radandóvá: szövés — életmód. Amit az, aki odafigyelt, szemrehányásnak is, figyelmeztetésnek is érthetett. Ugyanis nem lehet csak úgy belekapni a szövésbe, csak úgy hányavetin most egy kicsit szőni, aztán egy kicsit mást csinálni. Első szövött faliképéi apró állatok, rovarok, pillangók pontos másai voltak — óriásira nagyítva. Egy biológus kutató precizitásával szőtte vagy hímezte-domborítottatekerte-feszítette-hajtotta őket. A gobelineket gyapjúból szövi, de használ hozzá selymet, fémszálat, pamutot is- Nagy élethűséggel elkészített rovarjaihoz műanyag fóliát, bársony anyagot, brokátot, is felhasznált. Körülbelül 1979—80-ra tehető az az idő, amikor ezek az állatkák — amelyek többnyire repülő rovarok és lepkék — elfoglalják helyüket a tájban, Nagy Judit lírai tájképein. 1986 októberében a budapesti Dorottya utcai kiállítóteremben egész sorozatát láthattuk rovarjainak, tájainak. Ez utóbbinak az a sajátságuk, hogy a képfelületnek egy negyedét, de legfeljebb alsó harmadát foglalja el a táj, hogy helyet adjon a levegőnek, a térnek, amelyben együtt mozognak Nagy Judit „repülői”. Egyetlen képen helyet kap nála a levegőben rovar, madár, repülőgép, sárkányrepülő, léghajó. A tájképeken fantasztikus a madárjárás: egymással perlekedő madarak. ..hátramenetbe” kapcsoló szárnycsapások, szelid landolása egyaránt található itt. S alattuk szerény falucska. a hegyek közt. mint egy százéves képeslapon. Csendéletei újjongók. Mintha a barokk mesterek minden pompáját összegyűjtötte volUránia na asztalára — csak éppen odatesz még egy kólásüveget is. Nagy Judit régi — régies, régieskedő, olykor csúfondárosan ódivatú — gobelinjein azért ott van mindig a jelen, az állásfoglalás. Így élünk című faliképén az idilli táj horizontján repül egy rakéta. Nagy Judit két éles vonással áthúzta. Persze szőve van ez Csendéletein, tájain látszik, hogy nemcsak az állatok, de a növények világa is vonzza. Erről beszél az Átváltozások című gobelin is. Egy zöld levél —. s mellette ugyanaz, már szárazon, barnán. Szereti a természet átváltozásait. Az Évszakok — a négy kép csak tervben van kiállítva — állatban, növényben, tájban fogal-J mázzá meg a tavaszt, nyarat, őszt és telet. Tervei nem vázlatok csapén: finom, miniatűr, remekek. Halvány ceruzarajzok, amelyek a gobelinben kapnak ugyan textiléletet, de így is érvényes grafikák. Aki naponta 6—12 órát ül a szövőszéke mellett — Nagy Judit pedig ott ül —, annak nemcsak az életmódja más, mint a többieké, hanem teljes élete, ébrenléte e munkavégzés közepette zajlik. Körötte fonalkötegek, gombolyagerdő. Az élet, a külvilág, a valóság gyakran beleszól a munkába, részt kér a képben Is. Egyik legutóbbi munkáján a poé- tikus tájkép fás, virágos, madaras boldogságát a bordűrben — a megszövött keretben — egv lanulva fi evei ő macska kiraizolódó tekintete nyugtalanítja. A madár—macska-viszonyban az örök félelem lapul. Az idillt fev kérdőielezl meg a valóság. Saját félelmeit így adja tudtunkra a művész. Mert szövése nemcsak életmód, élet is. T. A. ÁDÁM TAMÁS: TOPOSZ Súlyosulnak arcomon a hajnalok emlékeim rongyaival takarom lábam az eperfákwisszajárnak száraz gallyak — nagyapám tíz ujja — sápadt felhőporcot véresre sebeznek vagy törött demízsonnak elfolyik a vére hej a Donig üldöztél néhány törött szárnyú lepkét szemeden elázott dohánypapír puffadt testedre amnesztiát hoznak a madarak az eperfák visszajárnak NŰGRAD — ,1987. január 31* szómnál
