Nógrád, 1987. január (43. évfolyam, 1-26. szám)

1987-01-21 / 17. szám

Mit ér a munkaerő?

D munkabér egyre kevésbé tekinthető napjainkban a nyújtott gazdasági teljesítmény ellenértékének, vagy akár a munkaerő árának. Mindinkább a munka és a munkakörülmények elviselésének ellenértéke. Az egyes munkakörök, az egyes szakmák közötti kereseti arányok már-már alig hozhatók összefüggésbe a munkateljesítményekkel. a végzett munka gazdasági eredményességével. Előtérbe kerültek a kereseti arányok alakulása szempontjából a dolgozó által hozott „áldozat” tényezői, tehát az, hogy az adott munkakörben, szakmában mit kell neki elviselnie.

Számos olyan bérelem, amely korábban „eltérítő” volt, mostanra beépült a természetes bérelemek közé: most már nem torzít, hanem alakít. Például mindenütt — és le nem alkudhatóan — meg kellene fizetni azt, ha valaki nehéz fizikai munkát végez, legyen bár ez a munka a legprimitívebb. Jár neki egy többlet, mint a sportolónak a kalóriapénz. Jelentős bértöbblet jár annak, aki egészségre ártalmas munkát végez, hiszen ő gyorsabban „elkopik”, mint más.

Rendkívüli módon viszolyog a mai fiatalság az unalmas, monoton munkától. Mindenki szeretne szép, érdekes munkát végezni. Aki mégis vállalja a lelkileg is fárasztó, egyhangú munkát három műszakban, azt bizony egyre jobban meg kell fizetni. Sok még az olyan munkakör, amelyet a társadalom lenéz. Itt a bérbe bele kell tenni egy kis presztízspótlékot — nem is olyan kicsit. Nem nagyon szeretnek az emberek több műszakban dolgozni. Adni kell nekik műszakpótlékot.

Nem csoda, ha azok, akik sokat tanultak, nagy felelősséget vállalnak, magasabb beosztásban vannak, felháborodnak az előbbiek magas keresete miatt. Miért keres egy tízéves gyakorlattal rendelkező beosztott mérnök három-négyezer forinttal kevesebbet, mint egy tízéves gyakorlattal rendelkező vájár? Hát azért, mert az ő bérében lévő felelősségi és továbbtanulási pótlék együttesen is lényegesen kisebb, mint a vájár keresetében lévő kalóriapénz, szervezetének gyorsabb elhasználódására, műszakpótlék, veszélyességi pótlék. Lehet erre azt mondani, hogy „felborult az értékrend”. De lehet azt is mondani — én ezt mondom —, hogy megváltozott a bér jellege: nem a végzett munka mennyisége és minősége a fő bérmeghatározó elem.

Amit már az 50-es években is nehezen

értettem, az, hogy a szocializmusban a munkabér nem a munkaerő ára, hanem a végzett munka díjazási formája. Összesen annyi bér fizethető ki, amennyi a nemzeti jövedelem fogyasztási alapjából jut. De mivel az aranytojást tojó tyúkot valóban nem szabad megenni, az országos munkabéralap csak óvatosan növelhető. Másként nem jut elég pénz a fejlesztés szintentartására, beruházásra, a szocializmus anyagi-műszaki bázisának megteremtésére.

A szocialista bővített újratermelés menetének zavartalansága megkívánja, hogy a munka termelékenysége gyorsabban nőjön, mint a munkabér. A reálbérek — mondtuk — a szocializmus gazdasági alaptörvényének megfelelően állandóan növekszenek. Most már nem mondjuk. A reálbérek bizony hosz- szabb ideig csökkenni is tudnak! Sajnos. Ez persze nem jelenti, hogy most már a reálbércsökkenés „belefér” a szocializmusba, hanem arra figyelmeztet, hogy ez a csökkenés sokáig nem tartható. Különösen úgy nem, ha ez elsősorban a nagyüzemi munkásságot sújtja.

A munkaerőnek az elmúlt évtizedben kettős ára lett: feketepiaci és „fehérpiaci”, másképp mondva: szabadáras és hatósági áras. A feketepiaci ár legalább kétszerese a „fehérpiacinak” A munkaerő kettős ára és a munkaerőpiac kiegyensúlyozatlansága olyan érzetet alakított ki, hogy a szocialista szektorban és főmunkaidőben sok dolgozó számára az egyéni teljesítménynövelés, vagy korlátozott vagy értelmetlen. A kisvállalkozásban kapott magasabb munkajövedelem csökkenti a nagyüzemben kapott bér vonzóerejét, a teljesítményhez bátortalanul igazodó keresetdifferenciálás ösztönző hatását rontja a nagyipar munkaerőhelyzetét a sokoldalú, magas szakképzettséggel bíró, önállóan dolgozni tudó emberek elszívásával.

A munkaerő kettős ára marxista ideológiánkba nem fér bele. Az persze természetes, hogy a kisvállalkozásokban kapott munkadíj valamilyen vállalkozói hasznot, kockázatfedezeti részt, esetleg csekély tőkejövedelmet is tartalmazhat. Nem tartható hosszabb ideig, hogy a korszerű technikát alkalmazó, jó hatásfokú nagyüzemi munka díja hatóságilag szigorúan ellenőrzött, visszafogott, ugyanakkor a félig-meddig magánjellegű tevékenységek — mégha oly nélkülözhetetlenek is — teljesítményegységre jutó munkadíja gyorsan emelkedő, a munka szerinti elosztás elvét megvalósító.

Olyan vállalati jövedelem- és kereset- szabáyozás kell. amely mellett a munkás — megfelelő teljesítmény és hatékonyság esetén — a jól prosperáló nagyüzemben is feltétlenül megtalálja a számítását. Növelni kell minél előbb az állami nagyüzemek munkaerővonzó és -megtartó képességét, átlagteljesítmény- és bérszínvonal-növelő lehetőségét.

V

áltozik a világ, s benne elveink tartalma. Ami igaz volt fél évszázaddal ezelőtt, ma már nem biztos, hogy igaz, Aki pedig megmarad a régi tantételeknél, a teljesítmény szerinti bérarányok elméleténél, az nem értheti világunkat, és világunk sem fogadja be őt. A munkaerő „árá nak” megítélésében igazodni kell a munkaerőként szerepelő emberek gondolkodásához, munkájuk ellentételének megváltozott értékeléséhez, életük új minőségét kifejező igényeihez.

O.

Start az Élgépnél

H fforcSul^t éne

Sikeres évzárás a síküveggyárban

Gondokkal terhes január

külső segítségre várnak, kor. r eke iókat, engedményeket

kérnek.

Az elmúlt évi tervtúlteljesítések alapján 7,2 százalék kai növelték a bért a gyárban. Az előzetes elképzelések szerint 6 százalékkal akarták emelni a kereseteket.

Sajnos, ez az év nem a legkedvezőbben kezdődött a salgótarjániak számára. Jóváhagyott importkeretük ugyanis még nincs, az Üvegipari Műveli illetékesei csak levélben közölték a tavalyinál kisebb összeget. Jelenleg hiányzik a fólia a ragasztott üveg gyártásához. Ügyszintén nincs alapanyag az edzett üveget előállító üzemben, mivel Orosházán is átépítik a kemencét. A síküveggyáriak ebben a nehéz helyzetben is mentik, ami menthető, s igyekeznek a legésszerűbben átszervezni a munkát. Így is szinte bizonyos, hogy a gyár a januári termelési tervének csak 50— 60 százalékra tud majd eleget tenni.

<K. L.)

Műszaki rajzok sokasága hever Tóth Imrének, a Budapesti Élelmiszeripari Gépgyár és Szerelő Vállalat 5 számú gyára főmérnökének dolgozóasztalán. Egy olyan új gyártmány dokumentációi ezek, melyhez nagy reményt fűznek a pásztóiak.

— A második negyedévben akarjuk megkezdeni a konténermalom gyártását — mondja a szakember. — A jelenlegi elképzeléseink szerint, Nigériába húszat, Indiába ötöt szállítunk majd az idén a praktikus, az őserdő mélyén is viszonylag könnyen üzembe helyezhető gépi berendezésekből. Ötvenmillió forintos üzletről van szó.

Be ne szaladjunk oly annyira előre az időben, előbb szenteljünk néhány mondatot a múltnak! Milyen eredménnyel zárta az óesztendőt a kétszáz főnyi kollektíva?

— A körülményekhez képest elégedettek lehetünk — válaszolja Tóth Imre. — Hajszálpontos adataink ugyan még nincsenek, ám úgy néz ki, hogy a tervezett 127 millió forint árbevétellel szemben 121 milliót értünk el. Ugyanennyi lett a készárutermelésünk, de ez két százalékkal meghaladja az előirányzottat. A célul tűzött nyereség 16 millió forint volt, ennek azonban nem sikerült eleget tennünk.

Kis túlzással azt mondhatjuk: a gyár úgy járt. mint az a kártyás, aki mindent egy lapra tesz fel, aztán veszít. A munkásgárda is egy termékben, az önjáró magtisztítóban látta megtestesülni álmai netovábbját, csakhogy a vártnál jóval mérsékeltebb piaci igények áthúzták a számításokat. Az év során nyolcvanat akartak eladni az új termékből, ugyanakkor azonban mindössze huszonkettő talált gazdára. A kiesést mással már nem is sikerült pótolni. Egy tapasztalattal viszont gazdagabbak lettek az élgépesek...

— Törekednünk kell a több lábon állásra — magyarázza a főmérnök. — Az idei esztendő sok szempontból is a fordulat éve lesz számunkra. Ha úgy adódik, kilépünk a hagyományos élgépes termelési körből. Szeretnénk részt vállalni a malomipari rekonstrukcióból. Szívesen gyártanánk olyan alkatrészeket, amelyeket napjainkban importál népgazdaságunk. Előtérbe került nálunk az export, s az ez évi termelésünknek már több mint a felét külföldön szándékozzuk értékesíteni.

Kérdezem vendéglátónkat: hogyan kezdték az új évet?

— Sikeresen startoltunk — feleli elégedett arccal. — Az első negyedévben 27 milliós árbevételt kell elérnünk, s ehhez adottak a lehetőségeink. A szerződésállományunk 95 százalékos. Vagyis jóval kedvezőbb a helyzetünk, mint egy esztendővel ezelőtt volt.

Szétnézünk az üzemekben. Szarvas Jánosnak, a lakatosüzem csoportvezetőjének rövid helyzetjelentése így hangzik:

— Bőségesen van munkánk. Belföldre kalapácsos darálókat gyártunk. A sajtkeverő részegységeket szovjet megrendelésre készítjük.

Néhány lépéssel távolabb régi ismerőssel. Szabó Imrével, a Dózsa György Szocialista Brigád vezetőjével beszélgetünk. A kollektíva eddig kétszer árdemelte ki a Vállalat kiváló brigádja címet.

Szabú Imre: „.. .két bét múlva hozzákezdünk a konténer male in prototípusának legyártásához.”

Kéri János- „. ■ .mi mindent megteszünk majd a jobb eredményekért.”

A biatorbágyi vasúti híd hasznosítására írt ki pályázatot a Közlekedési Miniszté. rium, a MÁV-vezérigazgató- ság, a Pest megyei és a biatorbágyi tanács.- A múlt század végén épült viaduktot egy merénylet, s az emiatt bekövetkezett katasztrófa tette híressé: a rajta keresztül robogó bécsi gyorssal együtt 1931. szeptember 12-ének éjjelén Matuska Szilveszter robbantotta fel. A hidat akkor rendbe hozták, egy évtizede azonban meg.

Pályázat a biatorbáervi viadukt hasznosítására

negyzetmeter sinuveg etoai- lítását teszi lehetővé, természetesen, terven felül.

A célul tűzött nyereség 105 millió forint volt, s előreláthatóan 108—110 millió lesz. A 220 millió forintban meghatározott átlagkészletet is sikerült tartani, persze, jelentős nehézségek árán. A jövőben feltétlenül nagyobb körültekintéssel kell megrendelni és felhasználni a különféle anyagokat, eszközöket.

Fejérvári Géza nem tagadta: a jó eredmények lehettek volna még jobbak. A huszonhárom egységnél bevezetett önelszámolási rendszer nem mindenütt hozta meg a várt sikert. A lehetőséggel jól sá- fárkadók közül említette a vágóüzemet és a síküvegtermelő üzemet. Elmarasztalta ugyanakkor az edzett üveget termelő részleget, ahol nem volt kellő alaposságú a piacfeltáró munka. Ennek következtében csak 411 ezer négyzetméter edzett üveget tudtak eladni az év során, 54 ezer négyzetméterrel kevesebbet a tervezettnél. Ez 25 millió forint árbevételi kiesést és az ehhez tartozó nyereség elmaradását okozta a gyárnak.

Az úgynevezett jó árukihozatali mutatónak egyik üzemben sem sikerült eleget tenni. A következmény: a közvetlen költségek több millió forinttal haladták meg a programban szerepeltet. A ragasztott biztonsági üveg gyártásánál csak 82 százalékos volt az említett érték. A gazdasági igazgatóhelyettes nem rejtette véka alá a véleményét: egyes területeken azért nem funkcionál a várt eredményességgel az önelszámolási rendszer, mert az ott dolgozók

Eredményes esztendőt tudhat maga mögött a salgótarjáni síküveggyár. Fejérvári Géza gazdasági igazgatóhelyettes arról tájékoztatta lapunkat, hogy valamennyi fontos, az érdekeltségi rendszerükben meghatározó jelentőségű kötelezettségüknek eleget tettek.

Nem végleges adatok szerint, a tőkésexpor.t 3,1—3,2 millió dollár volt, szemben az előirányzott 2,7 millióval. Ez 19,6 százalékkal több a tervnél és 9,6 százalékkal haladja meg a korábbi értéket. A számottevő kivitelt úgy érte el a kollektíva, hogy a Zagyva—III-as kemence mindössze kilenc hónapig termelt, utána felújították.

Az export növeléséhez döntően hozzájárult a többcsatornás értékesítés bevezetése. Korábban csak a Ferunionon keresztül adta el termékeit a síküveggyár, most viszont már több külkereskedelmi vállalattal áll kapcsolatban. Kialakult tehát egy olyan versenyhelyzet, amely kedvezőbb lehetőségeket teremt a gyártónak. A salgótarjániak olyan országokba szállítanak, mint az NSZK, Anglia, Kanada, az USA és Japán. A vásárlók elégedettek az áruval, amit az is mutat, hogy a 6—7 százalékkal megemelt árakat is megadják. Igaz, az alapüveg minősége is javult, s a gyártás a jövedelmezőbb termékek irányába tolódott el.

A már említett kemence átépítésével és korszerűsítésével határidő előtt két héttel elkészültek a szakemberek. A jól szervezett munkára jellemző, hogy mindösz- sze 96 napot igényelt, az előző rekonstrukció 159 napos időtartamával szemben. A íclhónapos előny 400 ezer

szűnt a forgalom ezen a vonalon, s azóta is üzemen kívül áll. Az építmény — szerkezete révén — nem tartozik a műemlék-kategóriába, mindössze helytörténeti jelentősége van, a tízezer lakosú Bia- torbágy jelképévé vált. Évek óta a helyi tanács kezelésében van, ám fenntartása, állagának megóvása évi egymásfél millió forintba kerülne, erre pedig nem futja a helyi pénzekből.

A lebontás elkerülésére, a

viadukt megmentésére kezdeményezte a biatorbágyi tanács a pályázat kiírását. Az elképzelés szerint a hidal esetleg sárkányrepülés-, vágj ej tőernyősugrás-gyakorlásra lehetne alkalmassá tenni, s — a környék kedvező adottságait kihasználva — mellette lovaspályát, panziót, szabadidő- központot kialakítani. Az eb. bői származó nyereség egy részét fordítanák a híd fenntartásává.

A vállalkozók február- végéig a Pest Megyei Tanács, hoz nyújthatják be pályázatukat.

Kálvin Andor: „A Debreceni Mezőgép Vállalatnak permet- létartályokat gyártunk.”

Rigó Tibor felvételei

jobban sikerülne. A néhány nappal ezelőtt megtartott munkásgyűlésen hallottunk a tennivalóinkról. Amennyiben a munkafeltételek olyanok lesznek, mint jelenleg, mi mindent megteszünk majd a jobb eredményekért.

Az egy géppel odébb dolgozó Tart Lőrinc immár két évtizede szolgálja a gyárat. Ö is, akárcsak itt a többség, hűséges fajta.

Matricát gyártok — feleli érdeklődésünkre. — A takarmánykeverőnek az egyik alkatrésze. Ügy tudom, az idén két komplett takarmánykeverő üzemet exportálunk majd Kínába.

Amikor a munkafeltételekről kérdezem, csak annyit mond:

— Az anyagellátás lehetne jobb is.

A műanyag üzemben Kálvin Andor csoportvezető kedvezőnek ítéli meg az évkezdést. a lehetőségeiket. A munkájukról így beszél:

— A Debreceni Mezőgép Vállalatnak permetlétartályo- kat gyártunk. A húsiparnak sonkapáckádakat készítünk. A Jászberényi Hűtőgépgyár csepptálcákat rendelt tőlünk.

Visszafelé haladva. Tóth Imre megjegyzi:

— Amint mondtam, a fordulat éve számunkra 1987 Az eddiginél szervezettebben és gazdaságosabban akarunk termelni. Áttértünk a bérszínvonal-gazdálkodásról a bértömeg-gazdálkodásra. Ebből következően, ha kisebb létszámmal teljesítjük az ez évre várható mintegy 115 milliós árbevételi tervet, a korábbinál több pénz jót majd a fizetési borítékba

Kol»j LnsvJé

— A fél évvel korábbi találkozásunk óta ketten elmentek tőlünk, s egy új fiúval szaporodtunk. Jelenleg tizenhármán dolgozunk a brigádban.

Kisvártatva így folytatja:

— Zökkenő nélkül kezdtük a munkát. Lélekben már készülünk az új feladatra: legfeljebb két hét múlva hozzákezdünk a konténermalom prototípusának legyártásához. Sok mindent csináltunk már az elmúlt években, ezúttal sem vallunk majd szégyent.

A forgácsolóüzemben Kéri Jánost „szólítjuk le”. A fiatalembernek ez az első munkahelye, 1969-től keresi itt. a kenyerét, s a nyolctagú Petőfi Sándor Szocialista Brigád tevékenységét irányítja. Az esztergályosok csapata úgyszintén elnyerte már a Vállalat kiváló brigádja címet.

.— Viszonylag jó évet tudhatunk magunk mögött. Annak természetesen csak örülnénk, ha az idei esztendő