Nógrád, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-13 / 293. szám

Somoskőy Ödön képei

Somoskőy Ödön festőművész kiállítása várja az érdeklődőket ebben a hónapban Salgótarjánban, az S7-MT Oktatás- és Művelődési Intézményében, a Tó- STrandnál. Az intézmény idén is koncepciós képzőművészeti kiállítási programot teljesített, ennek idei utolsó tárlata a mostani. Ezek n kiállítások mind a kiállító művészeket, mind pedig az általuk képviselt törekvéseket, művészi irányzatokat tekintve, mód fölött változatosak voltak, az idei hat tárlat alkalmas vélt arra, hogy a?- érdeklődők néni: ízelítőt kapjanak a kortárs — ezen belül a Nóg- rád megyei — képzőművészet némely jellemző irányáról.

A tervek szerint így lesz ez 1987-ben is. A többi között vizuális költészeti bemutató megrendezését készítik elő, s az érdeklődő közönség találkozhat például Borbás Tibor, vagy éppen a Salgótaf jában élő Mustó János. a balassagyarmati Csemniczky Zoltán és mások legújabb műveivel.

Érdemes emlékeztetni arra is, hegy e kiállítások megnyitó ünnepségeinek szervezésekor, az intézmény komplexitásra törekszik, igen rokonszervesen és kétségkívül eredménnyel. Ez azt jelenti, hogy a megnyitóprogramokon előkelő helyet kap a muzsika. a színvonalas zenélés és versmondás, a különböző formában megrendezett tárnia tvezet és és így tovább. Így a művészeti ágak hatásukban egymást erősítik, és igen hatásosak. Ezt a közönségvisszhang jelzi is.

Somoskőy Ödön mostani tárlatán a művész. munkásságának újabb korszakával ismerkedhetnek meg a nézők. Ez elsősorban nem alapvető változást ' jelent a ■korábbi művészi törekvésekhez képest, hanem igen határozottan érzékelhető elmélyülést mindabban, ami Somoskőy Ödön festészetét eddig is jellemezte. Az

1938-ban Baglyasalján született művész, aki a képző- művészeti főiskolán 1968- ban szerzett oklevelet évtizedek óta jelen van Nóg- rád képzőművészeti életében. a helyi és az országos csoportkiállítások rendszeres résztvevője, számos egyéni kiállítást, is ’•ende- zett. köztük természetesen Salgótarjánban is. Művei a csoportos bemutatók nemzetközi fórumain is jelen voltak, a többi között Besztercebányán és Katowicében.

A jelen kiállítás 25 müvet mutat be. közülük 11 olaj, egy guache, hét plextól. a többi diófapác és tusrajz. Utóbbiak . közül a Batyuzó és az Anyám egy korábbi rajzi anyag része, születésének kezdetei még a salgótarjáni nemzetközi művésztelep idejére nyúlnak visszaj évekkel ezelőtt Somoskor/ Ödö» a művésztelepen kezdte el e rendkívüli vonalkultúrával jellemezhető tusrajzok készítését. Tematikailag pedig erőteljes szociológiai töltést hordoznak ezek a rajzok, ami egyébként festői munkásságának is egyik jellemzője.

Tudjuk, korunk sajátosságai közé tartozik az, hogy ugyancsak 'nagy változatosságban találkozhatni a különböző hármon iarendsze- rekkel. a képzőművészeti stílusáramlatok gyors váltakozásával és egymás mellett élésével. Ügy vélem, So- moskóy Ödön harmónia- rendazerének alapvető meghatározója a realizmus. Nem földhözragadt, de mindenképpen a földhöz — elsősorban a szűkebb haza földjéhez — kötődő művész.

Táj és ember együtt jelennek meg a műveken, s amikor a folyton alakuló, sajnos* mostanában gyakran pusztuló környezeti világot jeleníti meg (Elhagyott tárna. Sziklás táj), képtelen megfeledkezni az emberi viszonyokban is bekövetkezett kedvezőtlen változásokról, bizonyos társadalmi kérdésekről, köztük például az öregek testet és lelket ölő magányosságáról, esetenként szegénységéről, a nehéz sors aggasztóan nyilvánvaló jeleiről (Egyedül, Rőzsegyűjtő, őszutó).

Vegyünk mindehhez még két érdeklődési kört. amit ezen a kiállításon is művek képviselnek. Az egyik egy elsősorban jelkéni megjeleni tésben föltűnő történelmi érdeklődés. Példaként a Bárány című képet említem. ami ugyan kissé általános megfogalmazásban, de mindenképpen az elpusztított ártatlanságért, s a pusztítás ellen emel szót a humanista gondolkodású művész tiltakozásaként. A másik gondolatkör a zenével (a népzenével) függ össze. Az In memoriam Kodály, vagy a Furulyázó juhász arra késztetik az érdeklődőt, hogy mind mélyebbre hatolva, a képi gondolatba próbálja megérteni önmagát, dallamban is meghatározott identitását a Kárpát-medencében és a világban.

Amikor Somoskőy Ödön művészetének realista meghatározottságáról esik szó, nem szabad megfeledkezni arról, hogy nem hiányzik e művekből a gyöngéd finomság, ami nemcsak a lelki motivációval függ össze, hanem a szigorú kompozíciós fegyelemmel, a részletek finomságával, s természetes formában megjelenő színekkel is. Ezek erős és tiszta •színek, a művész munkásságának egyediségét erősítik.

Somoskőy Ödön tájai,

alakjainak elhelyezkedése, esetleg egymáshoz vagy „csak” a világhoz, a szőkébb természeti környezethet: való viszonya nem egy adott cselekvési mozzanat kinagyítása, a művész belső feszültségeit, indulatait, legtöbbször gyöngéd szeré- tetét is hordozza. S, val'l a harmónia iránti vágyról, amely elé oly sok akadály tornyosul. Ha nem is drámai, mindenesetre nyugtalanul meditativ ez a festészet, s kvalitásokat hordoz.

T. E.

Mézeskalácsmaszk.

Kénc-Ha-Vóna — klasszikus t német gyermekversek.

Kiss István

könyvillusztrációi

A borsószem emberke és az együgyű Iegényk'e.

...Majd a végén elmondok- aztán egy történetet, egy helyen kipontozva a betűket, mert leír hatatlanok, elmond- hatatlanok akkor is, ha valaki egyszer valóban! így mondta azokat a mondatokat es azt a szót... Legköltőietiene’ob szavaink egyike, Radnótit jellemezte, vele egy csökös agyú, rosszul és főként talán mégis rosszra — antiszemitizmusra nevelt (családi kör) diák, aki a költő tömegsírba vitt versesfüzetének történetéről hallva, de amúgy meg annak előtte arról semmit nem tudva kimondta azt a jelzőt „...A g...,' ott is írt?!” Ez a történet egyik része, a másik következik a vége felé alább.

//////////////////////////

A közeli Abdára innen, Győrből békemenetek indulnak minden évben. Radnótit társaival együtt Abdán lőtte tarkón egy bizonyos Tálas nevű árpádsávos „vitéz” —az irodalomtörténeti kutatás, lám csak, még a nevét is megtudta a gyilkosnak. Előtte Pannonhalmán, az ottani téglagyárban szállt meg (?) a munkaszolgálatosok kimerült csapata a kerettel együtt. Jártam ott. Éjszaka könnyedén meg lehetett volna szökni „természetesen” has mént előre, fel a pápai menedékjoggal rendelkező apátság kerítéséig, ahol mindig nyitva állt! a dróthálón elhelyezett vasaj.tó. Ezt a pannonhalmi papoktól tudom, akik maguk száz- százszámra bújtattak katonaszökevényeket, illegáliso- kst, zsidókat, mindenkit

ÍTraotaw/ÉDRé

válogatás nélkül, aki bebocsátást kért. A költő,

társaival együtt, másnap elindult. Győr felé. A kórház zsúfolt volt, a legyengülIfcKet nem fogadták be, következett az abdai vég. Jóval közelebb a határhoz ugyanezekben a hónapokban, hetekben Szerb Antal hevert fehéren, betegen egy balfi barakképület tövében, érte ment egy tiszti (pesti barátok által szervezett) csapat, gépkocsival, hivatalos papírral kiadatását kérve. Szerb Antal nem ment velük, maradt és meghalt a többiekkel. A „muszáj-Herkulesek” iszonyatos korát élték, haltak mártírként, sorsukat vállalva.

Győr az idén rendezte meg a 15. Radnóti-vers- és prózamondóversenyt, emlékezve a költőre és korára. A biennale kétévenként ad fórumot az ország legjobb amatőr verses prózamondóinak, a közbenső években a kortársi költőnemzedék legjobbjait jutalmazzák a József Attila-díjjal egyenértékű Radnóti-éremmel. Kétévenként tehát Győrbe zarándokol koszorúival (verseivel) a legjobbak népes csapata, azok, akik az időközben megrendezett országos vers- és prózamondóversenyeken (munkás, Berzsenyi, Aurora, pedagógus) a legkiválóbbaknak bizonyultak. Az állandó személyi összetételű zsűri hegemóniája tovább tart, a „versenyek versenyén” Győrött

Radnóti koszorúi

két helyi zsűritag mellett ugyanazok ültek, akik a négy országos versenyből feltehetően hármat (!) zsűriztek, s szívesen látták itt is saját munkájuk eredményét; az ismerős versmondókat. A negyedik, a pedagógus-versmondó- verseny váci zsűrije más ösz- szetételű volt a tavaszai. Vác- ról legalább hatan kerültek a győri döntőbe, megyénket egy balassagyarmati (nem jött el) és egy salgótarjáni versmondó képviselte. A hat pedagógus versmondó nem kapott díjat...

Milyenek ezek a verskoszorúk?

A költők panaszkodnak. Egy ki tudja honnan irányítottí?) részleges ízlésterror kedvetlenéi őket, a kegyetlen és avantgarde-nak nevezett „lírai” handabandázás, a középszer ágálésa az érthető, mondható versek ellen él, létezik, kap fórumot, elnyom minden mást. A versmondás is rálépett erre az útra. A „kegyetlen” stílus külsőségeiben a pódium szélén üldögélő és enerváiltan-hadarva maga elé motyogó versmondó (vagy ugyanez magát himbálva a pódiumon, időnként felriik- kan.tva) már jelen van ezekben a hegemóniákban. A stílhez igazodás legmarkánsabb jeleként vannak már versmondók. akik előre növesztett borostával a képükön, ruházatukban munkaszolgálatost utánozva lépnek pódiumra, s várhatóan lapátot is ragadnak majd. Ez is iszonyatos. A színházat nem a pódiumon kell megvalósítani. De, ha ezt én komolyan montiom — lehet egy mai kultúrcsapat (?), amelyik kiröhög. Amelyik rámerőszakol valamit. Megborotválkozoan, és nem hiszek a végtelenített gyűlölködésben. Nem hiszek a nép bűnében sem. Hiszek azonban az értelemben, amelyet Radnótitól tanultam; hiszek a szépben, a harmóniában és a megértésben. A verskoszorúk töobsége még mai megjelenésében éppen ilyen. Mutatja a költő szemét, amelyben nincs félelem. A fecske táncát a vízen, a dalolós ragyogást. Felidézi ezt is, nem csak a kegyetlen kort, amelyet éppen Radnóti ismert a legjobban költőként, és amelyet éppen ő vállalt talán a legteljesebben, erőltetett menetben növekvő Herkulesként. De az ízlés(te- lenség) erőszakával éppúgy szembeszáll az ember, éppúgy elutasítja, mint minden előítéletet. Azt is, amelyik túlzásaival bűnöst csinál egy népből, s így nem jobb semmivel annál az előítéletnél (antiszemitizmusnál), amely ellen harcol. Az életet nem lehet megállítani.

Hogy nem savanyú a győri szőlő — itt kell elmondanom. Az egyetlen nógrádi versmondó, aki kiállt a Kisfaludy Színház márványcsarnokában (amúgy alkalmatlan hely erre) elhelyezett pódiumra, a versenyek versenyén mindenképpen az élen maradt az ország legjobbjai között. Akkor is, ha érmet, másik öt (lásd, mint fent) kapott.

„Miért nem hagyjátok már abba...?” — kérdezte egy itthoni jóbarát, aki maga is járatos á mai kultúrkörökben és zsűrik tájékán. Z. Szabó Lászlóval válaszoltam, de válaszolhattam volna bármelyik magyar költővel. Z. Szabó László a zsűri rövid értékelését mondva — harminchat éve tanít egy győri gimnázium katedráján — hangsúlyozta a felelősséget „a versmondó kettős felelőssége, hogy a saját képességét használja — a másik nemzeti felelősség...”. Ha mindenki félbehagyja, amit elkezdett, ha nem mond verset már csak az, aki nem ezt a kettőzött felelősséget tekinti, hanem valami mást, valami „szűkebb felelősséget” lát maga előtt — akkor milyen lesz a világ? Milyen lehet, ha kivonulunk belőle?

Talán a győri tanulság győzött meg valamiről, ami salgótarjáni — újra kell éleszteni a Kassák-versmondókört. Először a közelgő Illyés-vnvs- mondóversennyel, aztán a közeli Mikszáth-prózamondó versennyel, amelynek Balassagyarmat ad otthont, aztán szoros, egészen közvetlen kapcsolatot kell teremteni a megye, főként Salgótarján középiskoláival, szakmunkásképzőivel, szakkezép- jeivel, az intézményekkel és üzemekkel, ahol egyre jobban hiányoznak a versmondók. Tömegeket kell nevelni a verskoszorúk hordozására! Nincs más út. A költő, ha magyar, mindig küzdve küzdött —, de a harmóniáért! Nem az anarchiáért, nem az előítéletért, nem... De miért folytatnám?

sssssssssssssssssssssssss.

...És akkor elsőként névsor szerint kiállt a győri pódium mellé az a versmondó, aki érmet kapott, aki muszosnaic öltözött, vagy inkább vetkőzött és elmondta a történetet ráadásvers helyett! Amiben a jelző szerepelt Radnótira értve egy csökös agyú diák által „...Az a g..., ott is irt.!?” És, hogy nincs' megbocsátás. Ne legyen.

De ne legyen erőszak sem. Éppen a költőik környékén, éppen a költészet nevében.- T. Pataki László

NÓGRAD — 1986. december 13- szombat 7