Nógrád, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-31 / 307. szám

Egyet fizet, kettőt „vesz7*

avagy egy üzletkötés szokatlan gyakorlata

Mit vár az új évtől?

Kocsink havat szánt az úton, ahogy Povazska Bystrica (Vágbeszterce) felé közelítünk. A Fátra hatalmas hegylánca százados fenyőfákkal kápráztatja el az arrajárót, melyek a fagyos levegő elől hópaplan alá bújtak. A város szélén gondosan rendibe tartott családi házak húzódnak. Nem sokkal beljebb már szemünkbe ötlik egy hatalmas épület: a nemzeti tanács járási székháza. Tetején messziről látszik egy parabolaantenna, jövetelünk egyik „főszereplője”.

A kellemesen légkondicionált épületben hamar rátalálunk Juraj Malgot alelnök (a mi gyakorlatunk szerint el- nökhelyetes) irodájára. Ismerősként borul Kreicsi László nyakába; a Nógrád Megyei Szolgáltatóipari Vállalat Videotechnika Leányvállalatának igazgatója sűrűn vendégeskedett 1986-ban a szerkezetileg egy kicsit Salgótarjánt idéző városban. A Videotechnika tevékenységét ismerők már valószínűleg megtalálták az összefüggést az antenna és a látogatás között. A nógrádiak első műholdvevő rendszere a szlovákiai városban talált gazdára. A kocsiban folytatott beszélgetés jut eszembe Kreicsi Lászlóval:

„— Első, a második műsor vételére alkalmas átjátszóadónkat is ebben a városban állítottuk üzembe. Mal. gottal akkoriban ismerkedtem meg. Egyik beszélgetésünk alkalmával megemlítettem neki, hogy fejlesztés előtt állunk a műholdvevő rendszerünkkel.

— No és hogyan reagált rá?

— Mondanom sem kell, hogy azonnal az üzleti részét kezdte firtatni. Rendkívül jó együttműködést alakítottunk ki, melynek eredményeként egy év alatt kiszállítottuk a berendezést, s november elején már a város nagy részén foghatták a moszkvai televízió

1. műsorát.”

Hamarosan belép a szobába a tolmács is, így aztán kíván, csian ostromoljuk meg kérdéseinkkel az alelnököt. S hogy először a járás gazdaságét mutatja be, az sem védet, len.

— Járásúinkban 165 ezer ember él, döntő többségük az ot városiján. Vágbesztercén 35

1 ezren élnek. Gyáraink — tudni kell, hogy a terület je. lentős ipari központ —, évente 20 milliárd korona termelési értéket állítanak elő.

A műholdvevő rendszer „mindent tudó” elektronikája a parabolaantennával együtt közel egymillió forintos üzletet jelentett a Videotechnikának

Kép: Kulcsár József

Hamis illúzió lene, ha most bárki azt gondolná, hogy egy tehetős járás gondol egyet, s vásárol egy műholdvevő rendszert. Bár kétségtelen, hogy Csehszlovákiában kormány- program segíti az egész ország műholdas besugárzásának megvalósítását. Ez azon. ban egyedi eset volt, s Malgot sokat kilincselt felettes szerveinél, amíg az álom valóssággá változott.

— Egyszer igent mondtak, következő megbeszélésünk után nemet — mosolyodik el.

— Kitartás kellett hozzá.

Tréfásan jegyzi meg, hogy

a helyi sajtó már korábban félreppentette a hírt, s akkor még mindig csak tárgyalások folytak. Elkészülte után — mely egyébként a szovjet barátsági hónap idejére esett—, már az országos kommunikációs eszközök is foglalkoztak a vógbesztercei „szenzációval”.

— A lakosság teljes egyetértésével találkozott a műholdvevő megvásárlása. Azt hiszem ez ma már igényük is. Pozsonyban 7 programot fognak az emberek itt most már ez a harmadik. Luxusnak azt tartom, hogy ezek után valaki a fotelből megtanulhat oroszul, megcsodálhatja a hires orosz balettet, élvezheti a ragyogó komolyzenei koncerteket és így tovább

— fejtegeti az alelnök.

Közben a szekrényéből televíziót húz elő, s pár pillanat múlva a moszkvai stúdió bemondónője igazít el a programok között. A kép ragyogó

minőségű, s ne feledjük; a távolság több mint kétezer kilométer. (Nem a műholdtól, hanem Moszkvától. Ennél lényegesen többet „Utazik” a műsor.) Juraj Malgot invitál, néztük meg a tetőt is, ahol a viliágszínvonalú berendezést és az antennát elhelyezték. Ügy a 16. emelet táján találtunk rá arra a „kis kék” dobozra, mely 20 watt körüli teljesítménnyel sugározza ki a parabolába érkező rendkívül kicsiny jelet. Két hónapja állja a sarat — kifogástalan minőségben. Ezután a tető következik, ahol impozáns látványt nyújt a precíz szerkezet.

— Alpinisták hozták fel, az épület oldalán — meséli Malgot. Megcsodáljuk a panorámát is, hiszen ez a város legmagasabb építménye. Följebb is mehetnénk, ahol a kdsugár. zó antennák ülnek a vastag árbocon. Az alelnök elmondja, hogy a város lakóinak mindössze egy tizede nem tudja venni a műsort, főként a domborzati hatások miatt. Ö fogja, de saját bevallása szerint, mire hazaér olyan fáradt, hogy nem marad ideje élvezni azt, amiben oroszlánrészt vállalt Búcsúzásnál még szóba kerül, hogy az együttműködés nem szakad meg ezek után sem. Tervezik, hogy helyi javító-karbantartó bázist alakítanak ki Vágbesztercén. Ivlalgot meghívása sem késik; természetesen az újabb átadásra. Vállaljuk.

T. Németh László

o

Szerémi Béla, a Salgótarjáni Kohászati Üzemek rendészetének vezetője: — Rendész vagyok, s nálunk sok minden lecsapódik. Lógósok, italos munkások, a munkafegyelmet sértő magatartás... Ilyenkor büntetünk. Elég ez az öntudat formálásához? Véle- •ményem szerint keményebb szankciókat kell alkalmazni a jövőben- Mert én a 87-es évtől a gazdálkodás területén több szervezettséget, kevesebb vállalati veszteséget, nagyobb munkafegyelmet várok. Magamnak és a családomnak pedig erőt és egészséget kívánok, hogy a m^gnövekedett feladatoknak valamennyien eleget tudjunk tenni.

o

Dr. Koós Judit, a bátony- terenyei egészségügyi központ egyik körzeti orvosa; — A gyógyító munkával foglalkozó embernek az a legnagyobb öröme, ha kevés a beteg ember, s hadd tegyem hozzá, még kevesebb az álbeteg, mert ilyennel is találkozunk. Az egészségügyben dolgozókra nagy feladat hárul, a betegségek megelőzésében, korai feltárásában, az egészséges életmód kialakításában. A prevenciós program nem egyik napról a másikra érezteti a hatását, ezt jól tudom, mégis szeretnénk, ha már a jövő év mutatna némi eredményt. Szeretnénk, ha ehhez az egyének saját egészségük óvásával járulnának hozzá. Magamról csak annyit, ’87-ben szakvizsgázom alapellátásból, remélem sikerrel.

Q

•; ... . ■ Vidnovszky József nyugdíjas, Balassagyarmat; — Mit kívánhat az ember élete alkonyán? Talán annyit, hogy a gyerekeim, unokáim ne csak a neves ünnepeken nyissák rám az ajtót, hogy létesítsenek olyan foglalkoztatókat,

Elcsépelt a kérdés? Meglehet. Ám így, az év utolsó napjaiban nem árt ha feltesszük embertársainknak, önmagunknak. Mert az új esztendőtől mindenki valami újat, valami mást, szebbet, jobbat remél. Munkában és magánéletben egyaránt. Sokszor az a baj, hogy az új évtől és nem önmagunktól várjuk a csodát. Nem árt hát önvizsgálatot tartani, nem ártana ha a szokványos fogadkozáson túl - hogy eztán nem iszom, nem dohányzom, csak a családomnak élek - a realitások talaján azt is elhatároznánk, hogy 1987-ben kevesebbet lógunk a munkahelyről, igyekszünk erőnkhöz és tudásunkhoz mérten dolgozni, az egyéni érdekeinket a köz érdekei alá rendelni. ..

Egyvalami biztos, rajtunk • a kisközösségek, a társadalom tagjain múlik, milyen lesz 1987! S ha a fogadalmakat, a kötelező elvárásokat betartjuk, akkor várhatjuk, ha nem is a csodát, de kis országunk, szőkébb pátriánk további dinamikus fejlődését, amely egyéni boldogulásunknak is alapját képezi.

Nézzük hát, az alább megszólaltatottak hogyan vélekednek a jövőről?

ahol a nyugdíjasok hasznosan tölthetik napjaikat, munkájukkal hozzájárulhatnak a köz javának gyarapításához. És még valamit! Az alacsony nyugdíjjal rendelkezőket zárkóztassák fel egy jó átlagos szintreo

Juhász Balázs gépkocsivezető, Szécsény; — Az új évtől elsősorban a boldogságom második felét várom. Mert az első fele már a birtokomban van. Megnősültem, az idén megszületett a kisfiúnk, de lakáshoz jutnunk eddig még nem sikerült. Reméljük, az 1987-es esztendő az otthonteremtés éve lesz. Magamnak további balesetmentes vezetést kívánok.

o

Tolnai Béla, a Pásztói Városi Tanács művelődési osztályának vezetője; — Ha kívánhatok valamit, azt a városnak kívánom. Hogy sikerüljön a nevelési tanácsadót létrehozni, hogy elkezdődjön a mát- raszőlősi iskola építése, hogy a fogorvosi szakrendelés méltó helyre kerüljön. Hogy tudásban. szellemi értékekben a városi ember tovább gyarapodjék, mert mai viszonyaink közepette jól képzett emberfők nélkül nem képzelhető el a társadalmi, a gazdasági fejlődés. Ami a családot illeti, a legjobban a kislányom jövője foglalkoztat, hogy sikerüljön bekerülnie a hatvani gimnáziumba.. •

o

Sólyom lstvánné. a Vörös- kereszt megyei vezetőségének munkatársa; — Az új családjogi törvénytől várom, hogy kevesebb legyen a válások száma. a csonka család, a koraszülött gyerek, az elmagányo- sodott idős ember, hogy a szülők, az anyák végre rádöbbenjenek, nem elég a gyereknek csak életet adni, de meg kell tanítani élni is.

©

Béres Marianna, gimnáziumi tanuló, Salgótarján:

— Békét várok 1987-től. Békét a világban, a családban egyaránt. A mi generációnkat ez a kérdés izgatja a legjobban. Többen közülünk állandó feszültségben élnek. Hogy mi vár rájuk, ha benyitnak az otthon ajtaján. Hogy mit látnak, hallanak, ha bekapcsolják a tévét, a rádiót. Egykor majd mi vesszük át a stafétabotot, ez óriási felelősség. Ehhez kell megszerezni a tudást, a kellő tapasztalást, s ez csak békés környezetben érhető el—ria—

iiiHiiitHmiMmHitiimiiiiiiiiiimiiHiTftttifimmimnitimTiimiitimi:

Ami a jegyzetfüzeiben maradt*

MEGNEVELTEK

Mit tagadjam: apróbb ko- eódásaim voltak már a rend őreivel, de komoly háborúságba sosem kerültem velük, mert egy-egy tilos parko. lás, ha nem is helyeslertdő cselekedet, de különösebben azért nem lehet sötét folt a múltamon. Pláne, ha néhány százas erejéig meg is bűnhődtem értük.

Az utolsó ilyesfajta kifize. tésem is oly’ régen volt már, hogy amikor az Üllői úton, Pesten, a minap elém fordult egy rendőrkocsi, és megállásra intett, holmi rutinellenőrzésre gondoltam csupán. Némi nyugtalanság csak akkor fogott el, amikor a jó arcú. ifjú rendőr udvarias köszönés után nekem szegezte a kérdést:

— Tudja-e, hogy súlyosan megsértette a szabályokat?

— Nem — válaszoltam, mert valóban nem tudtam.

— A Hámán Kató utcában megfordult.

„Tényleg”, regisztráltam magamban a tényt; s aztán mondtam a magam mentségét, hogy csak szaggatott vonal volt ott, s egy Dácia nyomában mentem.

A rendőr meghallgatott, majd miután a valós tényállásról felvilágosított, megkérdezte: van-e nálam készpénz?

— Az attól függ, hogy mennyi —r feleltem.

— Mennyit gondol? — kérdezett vissza. Aztán tanácstalanságom látva, mentesített a válasz alól:

— Legyen kétszáz?!

— Legyen — mondtam, s megkönnyebbülve adtam át a pénzt. Gondoltam: ezt még ki" birom.

A rendőr átvette az összeget, közben a papírjaimat forgatta, majd a pénzt berakta a személyimbe.

— Látta hova tettem?

— Láttam — feleltem, de igazán nem értettem a kérdést.

— No — tisztelgett, visszaadva pénzt és igazolványt. — Költse oda!

Mikor elmentek, megnéztem az igazolványt. A kétszáz forint a gyerekek felsorolására szánt oldalnál lapult. Míg a kocsit indítottam, arra gondoltam: engem most valóban megneveltek. Jobban, mintha fizetnem kellett volna. Azt persze garantálni nem merem, hogy akaratlanul soha többé nem szabálytalankodom. De hogy én még egyszer megforduljak a Hámán Kató utcán? Soha! Inkább megkerülöm a fél várost.

(speidl)

A KUTYÁVÁ LETT LÖ

A történet lassacskán tízéves, s arról szól, hogy a nagyvárosi lét mi mindentől fosztja meg az aszfalton felnövekvő gyereket. Különösen, ha első eszmélkedésének idejét. a főváros valamely kiesnek nem nevezhető lakótelepén töltötte.

A kislány — mit szerénykedjek: a saját lányom — két és fél esztendős volt, amikor

1

Budapestről az egyik alföldi városba költöztünk. Talán egy hónapja élhettünk ott, s egy szép nyári dálutan sétára indultunk, ismerkedni a környékkel, amelyik nyolc évig lett otthonunk. Szóval sétálgattunk, ahogy az illik: jobbról az anya, balról az apa, középen a gyerek. Egyszer azon vettük magunkat észre, hogy a kislány lába földbe gyökerezett, döbbenten áll, s néz valamit. Szólongattuk: „Mi

van? Gyere, menjünk.” Aztán kissé türelmetlenebbül: „Induljunk már!” De nem: a

gyerek elkerekedett szemmel nézett. Nem tudom: másodpercek, netán percek teltek-e így? Végül, mindnyájunk csendjét a kislány törte meg- Áhítatosan mondta:

— Nézzétek, mekkora kutya!

Néztük, de kutyát nem láttunk. Csak egy lovat. Aztán nevetni kezdtünk csendesen. Hát persze: pesti, lakótelepi gyerek; négylábúban csak a kutyát ismerte.

S. Z.

MEGHALT A „FÜTÖ”

A fejlesztőmérnököket még az ág is húzza! Történetünk színhelye a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyár, ahol Duinovszky Gyula műszakifejlesztési csoportvezető és néhány kollégája kapta a fel_ adatot, hogy az év során készítsenek el három, Hovál-li- cenc alapján gyártandó kazánt.

Megérkezett a dokumentáció, amely a legcsekélyebb mértékben sem hasonlított a svájci cég által szállított prototípushoz. (A magyar gyakorlat átvétele — Szerk. megj.)

Azért elkezdték. Rekordidő alatt készült el a három csodamasina, s megérkezett az országos ..bevizsgálószervezet” képviselője is. Mérték a koromtartalmat. Találtak. A fejlesztők hiába magyarázták, hogy ez lehetetlen, a fehér szűrőpapír minden kísérlet után „koromfekete” lett. Ám a jeles cég képviselői szabad levegőt mérve sem tapasztaltak mást. így az SVT által adott szűrőpapírt voltak kénytelenek elfogadni. Eredmény: a papír fehérebb volt a mentőautónál.

Legnehezebb dolguk fejlesztőinknek a fűtő „kinevezésével” volt. Fizetett emberről ]e kellett mondaniuk, ezért a közeli égetésre váró kupacból kiemeltek egy ember formájú gumiruhát, s elnevezték Jenőnek. Rövid időre ő „vállalta” a fűtés teendőket. Jött azonban egy ínséges időszak, s nem volt elegendő gumihulladék a kazán számára. Fájó szívvel tüzelték el segítőtársukat, Jenőt, s miközben a tűztérbe dobták, arra gondoltak, hogy jó darabig ismét ők rakják majd a kazánt. így értékelődik fel nálunk a műszaki értelmiség.

ILLETÉKES KERESTETIK...

Kora délelőtt, távolsági telefonhívás. A vonal recseg- ropog; a drót túlsó végén akadozó, kivehetetlen beszélgetésfoszlány. „Maradjatok már csöndben!” (Az első cigaretta.)

— Jó napot kívánok, a megyei lap számára szeretnék felvilágosítást kapni. Igen, igen, én jelentkezem naponta ötször, a kulturális programokkal kapcsolatban. Hogyan? Üres a ház? A• takarítónővel beszélek? Értekeznek, vidéken vannak, beteg a gyerek? Köszönöm. talán majd később..

— Halló, ezelőtt két órával bátorkodtam, hogy terveznek-e a hétre valamilyen.. ■ Jó, várok. Az illetékes szabadságon? Tudna esetleg helyette informálni a. .. Nem az ön reszortja, értem, értem. (Második cigaretta.)

— Bocsánat az alkalmatlankodásért, de a napi ajánlatunkhoz feltétlenül kellene az amatőr akrobaták fellépésének időpontja! Csak. az igazgató illetékes-.. Elérhető a körzetben? Fővárosi vendégeket kalauzol. .. Hívjam délután. (Az ötödik cigaretta.)

— Ne tessék szétkapcsolni, beszélünk! Tehát három fuvolás és négy brácsás... Fordítva? És egy kürtös is? Erről tegnap még nem volt szó, azóta módosult? A nagyteremben, ugye? Nem, ott nyugdíjas vöröskeresztes találkozó. .. Köszönöm és akkor holnap újra jelentkezem- (An- daxin. egy.)

— De jó. hogy találkozunk, éppen hozzátok indultam. Koszi, koszi. Nálatok is? Nálunk is. Mindenhol... Míg el nem felejtem, a programfüzetből kaphatnánk egyet? Nyomdában. ■. Egyébként sem pontos? Fele elmarad. És a fesztivál, lezajlott, remélem... Hótorlasz az utakon, nem értek ide a műsorral. . . Te jószagú. volt valami helyette? Fölháboro- dás. két menetben- Oké. korrigálunk. (Andaxin marokszám.)

— A holnapiba kellene harminc sor. Honnan, honnan? Tele vagyunk kiállítással. Szobrok vagy akvarellek, kérdezz rá! Micsoda, szénrajzok? Amatőr? Profi? Megyei? Különc? Elérhetetlen? Foglalt, foglalt, foglalt. (Pulzus 120 percenként.)

— Óriási! Vidéken, gála, sosevolt, ezer ember, plakátok. propaganda, meghívó. Taxi. szakember, felelős, jól informált. Félház, lelkesedés, kiábrándulás- Telex, nem fontos. küldj egy hírt.. .

— Tessék? A kolléganői? Sajnos, sajnos. Egyszer mindnyájunkat. .. Igen, szívzavarok. Hát, magas vérnyomás- Két hét legalább... Üzenetet esetleg... „A modern ember pszichés zavarai.” ötkor a klubban- Átadom!

ve.

4 biOGRAD — 1986. december 3L, siet do

/