Nógrád, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)

1986-12-30 / 306. szám

Iff a 14-596! Szilveszterkor nézhetik.« . . .televíziójukat a Bótanyte- renye Népköztársaság út 45. számú ház lakói. Petróczkj Jó- zseíné arról panaszkodott, hogy december 18-tól rossz a köz­ponti antennájuk, s emiatt az ott élő 16 család lemaradt a karácsonyi műsorokról is. A hi­bát először az IKV-nak jelez­ték, akik továbbították a Nóg- rád Megyei Szolgáltatóipari Vállalat Elektron leányválla­lata, híradástechnikai szervizé­hez. Szabó Pál. a szervi* helyet­tes vezetője elmondta, hogy megyeszerte sok a javítaniva­lójuk, s előfordul, hogy na­ponta éjszakáig túlóráznak annak érdekében, hogy az év végi műsorokat minél többen élvezhessék. ígérete szerint ma már működni fog a berende­zés, de eddig nagy leterhelt­ségük miatt nem jutottak el Bá tonyterenyére. Kitüntetés Az Elnöki Tanács Janovicz Sándor rendőr őrnagynak, a Belügyminisztérium állomá­nyában végzett több évtizedes eredményes munkája elisme­réséül, nyugállományba vonu­lása alkalmából a „Kiváló Szolgálatért Érdemrendet” adományozta. A kitüntetést a Nógrád Megyei Rendőr-főka­pitányságon, a napokban ren­dezett bensőséges ünnepségen Szerémi Sándor rendőr ezre­des, megyei rendőrfőkapitány adta át. Kilencvenöt pályamű Sikeresen zárult a Salgó­tarjáni Kohászati Üzemek­ben az a „Szervezés ’86” cí­mű pályázat, amelyet ez év júniusában hirdetett meg a vállalat igazgatója. A beér­kezett 95 pályamű azt igá- zolja, hogy a dolgozókban megvan a kezdeményező­készség a munka javítására, a jobb eredmények elérésére. A pályázatok szinte a vál­lalat egész tevékenységi kö­rét érintik, s hasznosításuk feltétlenül hozzájárul majd az SKÜ termelési feladatainak teljesítéséhez. Az értékesebb pályamunkák készítői együt­tesen közel 60 ezer forint ju­talomban részesültek. NenyeMISiós nyeremény A hollókői Szabó Ignác és fia 1957-től rendszeresen, min­den hétfőn részt vesznek a lottójátékokban. A szelvények áremelését követően, a 36. hét­től, az elérhető nagyobb ösz- szegű nyeremények miatt szei- vényyásárlásukat megdupláz­ták- Azóta 20 előfizetéses és 40 számtáblás lottószelvénnyel játszanak. Az eltelt három évtizedben sokszor volt kettes és hármas találatuk. Az 50. héten jobban rájuk mosolygok a szerencse, mivel négyes találatot értek el. Az OTP szécsényi fiókjá­nál már fel is vették az érte járó 254 ezer forintot, amely­nek nagyobbik részét takarék- betétkönyvben helyezték el. fimaför csoportok a Bányászban Tovább erősödik az amatőr művészeti mozgalom a salgó­tarjáni Bányász Művelődési Házban. Különösen eredmé­nyesen működött az idén a fú­vószenekar. a férfikórus, . a képzőművészkor. A művésze­ti nevelést szolgálta az intéz­ményben, valamint az igazga­tóság kisgalériájában megren­dezett képzőművészeti kiállí­tások sora: 1986-ban Somoskői Ödön. Somogyi István, Dér István, Farkas András alkotá­sait bocsátották az érdeklődő közönség rendelkezésére. NOGRÄD Sikeres óév, biztató kilátások jövőre Ülésezett a Romhányi Építési Kerámiagyár vállalati tanácsa Harmadik ülését tartotta 1986-ban a Romhányi Építési Kerámiagyár vállalati taná­csa. Napirendjén a vállalat igazgatójának előterjesztésé­ben az 1987. évi terv meg­határozása, valamint a szer­vezeti és működési szabályzat kiegészítése szerepelt. A terv írásos előterjesztése rámuta­tott, hogy az 1986. évi mun­ka eredményei, előreláthatóan a nyereségterv 110 százalékos, exportterv 116—120 százalé­kos, hozzáadott érték 7—8 százalékos tervet meghaladó teljesítése, 8 százalékos költ­ségmegtakarítás mellett — jó alapot biztosítanak az 1987. évi kiegyensúlyozott gazdálko­dóshoz. A vállalati tanács által egy­hangúlag elfog,adót terv több­irányú fejlesztési feladatot határoz meg, amelyek kereté­ben, a vállalat mindhárom gyáregységében jelentős fel­újítások, rekonstrukciók, tech­nológiai megújulást célzó be­ruházások kerülnek megvaló­sításra, illetőleg, előkészítés­re a környezetvédelmi beru­házás folytatásával párhuza­mosan. Bérfejlesztésekre csak 1987. április 1. után, a gazdálkodás1 függvényében, a már elért eredmények alapján, differen­ciáltan kerülhet sor. A szer­vezeti és működési szabályza­tot a belső ösztönzési rend­szer alapelveivel egészítették ki. Naptár 1966. december 30. Kedd. Dávid napja. A Nap kel 7.32 — nyug­szik 16.01 órakor. A Hold kel 7.15 — nyugszik 14.47 órakor. Százkilencven éve született Wesselényi Miklós (1796—1850.) erdélyi nagybirtokos, reform, politikus, politikai író, ,ja.z árvízi hajós”. Havazás Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: Főként a Dunántúlon időnként felszakadozik a felhőzet. Keleten, északkeleten újabb hóesés, néha ónos eső valószínű. Nyugaton vi­szont átmenetilég kevesebb he­lyén várható eső, a hegyekben hó. Az északnyugatira forduló szél gyakran élénk, időnként erős lesz. A legmagasabb nappali hő­mérséklet általában plusz 3 fok, északkeleten azonban mínusz 2 fok körül alakul. Mit fizet a totó? A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint 13 plusz 1 találatos szelvény 3 darab, nyereményük egyen­ként 1 213 596 forint, 13 találatos szelvény 5 da­rab, nyereményük egyenként 642 492 forint, 12 találatos szelvény 404 da­rab, nyereményük egyenként 8482 forint, 11 találatos szelvény 7476 darab, nyereményük egyen­ként 458 forint, 10 találatos szelvény 41572 darab, nyereményük egyenként 124 forint. A kifizetés időpontja: 20 000 forint alatt január 3-tól, 20 000 forint felett január 8-tól. Nyereménybetétkönyv­sorsolas Az Országos Takarékpénztár ja­nuár 3-án, szombaton Budapesten rendezi meg a nyereménybetét­könyvek 1986. negyedik negyed­évi 142. sorsolását. A sorsoláson az 1986. december 29-ig váltott és a sorsolás nap­ján még forgalomban levő nye­reménybetétkönyvek vesznek részt. A nyereményösszeget a betét­könyvet kiállító OTP-fiók, pos­tahivatal vagy takarékszövetkezet január 19-től fizeti ki. A Nógrád Volán december 31-én a salgótarjáni helyijá­ratokat 20.00 óráig, a szabad­napokra előirt menetrend szerint közlekedteti. 20.00 órától az éjszakai közleke­dés biztosítása érdekében a szokásos szilveszteri munka­rend szerint járnak a buszok, 1 Helyijárati állomás— Zagyvaróna 20.40 órától 4.40 óráig min­den óra 40. percében indul járat a helyijárati állomás­ról. Zagyvarónáról indul: 20.00 órától 4.00 óráig minden óra 00. percében. 2A H. á.—Somlyóbánya A helyijárati állomásról Indul: 20.40 órától 22.40 óráig minden óra 40. percében. Somlyóbányáról indul: 20 55 órától 22.55 óráig minden óra 55. percében. 3 H. á.—BRG—bányagépgyár A helyi járati állomásról in­dul: 20.40 órától 4.40 óráig minden óra 40. percében. Bá­nyagépgyártól indul: 20.00 — GREGUSS ZOLTÁN TE­METÉSE. A Madách Színház közli, hogy Greguss Zoltán kiváló művész temetése janu­ár 9-én, pénteken, 15 órakor lesz a Farkasréti temetőben. 00. percében. 4 H. á.—Baglyasalja A helyijárati állomásról in­dul: 20.40 órától 4.40 óráig minden óra 40. percében. Bag- lyasaljáról indul: 20.15. 21.00 órától 4.00 óráig minden óra 00. percében. 6 H. á.—kempingtelep A helyi járati állomásról indul: 20.40 órától 4.40 órá'g minden óra 40. percében. Kempingtelepről indul: 20.00 órától 4.00 óráig minden óra 00. percében. 7A H. á.—Kemerovo krt.— H. á. A helyijárati állomásról in­dul 20.10 órától 4.10 óráig minden óra 10. percében. 11B Autóbusz-állomás— Somoskő betöréssel— Salgóbánya Autóbusz-állomásról indul: 20.25-kor és 22.35-kor. Salgó- bányáról indul: 21.01-kor és 23.21-kor. Eltemették Kádár László eqti érseket Ó vásaink kérésére: személyi közlemények Új szolgáltatás a NÓGRÁD-ban Helyiiárati közlekedés szilveszterkor Salgótarjánban órától 4.00 óráig minden óra Több ohmsónk kérésére új szolgáltatásként január else­jétől bevezetjük a személyi közlemények megjelentetését a NÓGRÁD hasábjain. A személyi közleményeken belül közzétehető megemiékezés házassági évfordulókról, házas­ságkötések bejelentése, értesítés gyermekszületésről, érett­ségi találkozókról, személyek kereséséről és egyéb családi személyi eseményekről. A közlemények megrendelhetők a megye minden hirdetésfelvevő helyén. Január 5-től Reggel is jelentkezik a miskolci rádió Megváltozik a miskolci rá­dió műsorsugárzási rendje. Január 5-től, hétfőtől kezdve reggel is jelentkezik a Ma­gyar Rádió Miskolc Körzeti Stúdiója. Kétszer tízperces adását reggel 6 óra 20 perc­től és 7 óra 20 perctől sugá­rozza. A hallgatók ezekben a műsorokban tájékoztatást kapnak a nap várható esemé­nyeiről. Információkat hallhat­nak az időjárásról és a közle. désről, valamint ismertető hangzik el az Észak-Magyar- országon megjelenő napila­pok és üzemi lapok fontosabb írásairól. Ezzel egyidőben, tehát ja­nuár 5-től a délutáni adás az eddigiektől eltérően fél órá­val később, azaz 17.30 perc­kor kezdődik és 18 óra 30 percig tart. A szombati és a vasárnapi műsor változatlan marad. Magyar Rádió Miskolc Körzeti Stúdiója Országos megmérettetés előtt a szimfonikusok Míg az óévben elsősorban az ifjúság zenei nevelésére fordított hangsúlyt, addig 1987-ben a felnőtteknek szánt hangversenyekre koncentrál a salgótarjáni szimfonikus ze­nekar. Nem elszigtelten a me­gye művészeti csoportjaitól próbál, koncertezik a társa­ság. A zenei nívó emelése, a vonzó, közönségcsalogató da­rabok bemutatása a jövőben elérendő cél. A megnövekedett próbaszám és a repertoár kibővítése együttesen nyújt lehetőséget az alaposabb műhelymunká­hoz, valamint nagyobb léleg­zetű, aenetechn kailag bonyo­lultabb művek megszólalta­tásához. A hivatásos és ama­tőr zenészeket egyaránt fog­lalkoztató zenekar, havonta jut fellépési lehetőséghez, ez ideig megyén belül. Április­ban a szimfonikus zenekarok szolnoki találkozóján nyílik majd alkalom országos meg­mérettetésre. — Házi betegápolási tan­folyam fejeződött be decem­berben Pásztón, amelyen ti­zenöten tettek eredmén/es vizsgát. A tanfolyamot a Vö­röskereszt városi vezetősége szervezte, a résztvevők kivá­lasztására a tanács szociálpo­litikai előadója tett javasla­tot. — BARÁTI TALÁLKOZÓK. Az IBUSZ szervezésében négyszáz nógrádi dolgozó vett részt novemberben nagyrészt jutalomutazáson a Szovjetunió, ban. A barátságvonat salgó­tarjáni utasai ezekben a na­pokban baráti találkozókat tartanak, s felelevenítik a le- ningrádi és a baltikumi élmé­nyeiket. — Gépek vásárlására 14 millió forintot fordítanak majd a jövő évben a Magyar- nándori Állami Gazdaságban. A pénzből többek között há­rom CLASS Dominátor 108- as kombájnt szándékoznak vá­sárolni. — AZ SZMT SZAKMAI ME- GYETITK ARAIN AK részvételével évzáró fórumot tartottak hétfő délután Salgótarjánban, az okta­tási és művelődési intézményben. Az összejövetelen értékelték az elmúlt esztendő eredményeit, s fogalmazták meg az I987-es fel­adatokat. hírek — AZ ÉV UTOLSÓ ESKÜ. VÖ1. Idén még ma, december 30-án öt házasulandó párt ad össze a salgótarjáni anya. könyvvezető. Ezzel együtt egy híján, 430-an kötnek házassá, got a Salgótarjáni Városi Ta­nácson, 27-tel többen, mint a múlt évben. fSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSrSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSS A Hungária Biztosító Nógrád megyei gépjár- műkár.rendezési fiókjánál a megalakulása óta, tizenhét­millió forintot fizettek ki az összetört gépkocsik kárrende­zésére. Július 1-től. mintegy kétezomyolcszáz törést ren­deztek le a megye területén. |* Az elmúlt napokban, szinte megduplázódott a forgalmuk, hiszen a csúszós utakon sok gépkocsivezető nem elég elő­vigyázatossággal vezette jár­művét. A képen Kiss János és Szabó Gyula gépjárműkár- ||| szakértők az összetört sze­mélygépkocsit szemlézik. — kép: Rigó — felhívás Ez év decemberr 8-án, 17 óna 25 perc táján, Rétság bel­területén, a Kossuth úton Za- char István váci lakos isme­retlen körülmények között sú­lyos sérüléses balesetet szen­vedett. A baleset körülményeinek tisztázása érdekében, kérik azoknak a jelentkezését, akik látták a balesetet vagy azzal kapcsolatban felvilágosítást tudnak adni. Különösen an­nak a Barkas típusú mikro­busz vezetőjének és utasai­nak jelentkezését várják, akik a járda szélén ülő sé­rültet felemelték. Továbbá kérik, hogy jelent­kezzen az a gépjárművezető is. aki az autóbusz-forduló­ban a földön fekvő személyt látva, a BX 38—41 frsz.-ú autóbusz vezetőjének hang­jelzést adott. Jelentkezni le­het személyesen. levélben, vagy telefonon a Balassagyar­mati Rendőrkapitányság közlekedési alosztályán: 2660 Balassagyarmat, Bajcsy-Zsi. linszky út 18. Pf. 61. Telefon: 330/154 melléken, valamint a Rétsági Rendőrkapitányságon. Egerben hétfőn délelőtt nagy részvéttel temették el Kádár László egri érseket. A gyászszertartáson a Ma­gyar Népköztársaság kormá­nya képviseletében jelen volt Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal el­nöke. A Magyar Püspöki Kar tagjai Paskai László kalocsai koadjutor érsekkel, a testület elnökével az élen vettek részt a temetésen. Ott voltak az egyházi szervezetek és intéz­mények képviselői, a papi békemozgalom képviselői, az egri föegyházmegye papjai és hívei, a nem katolikus egy­házak képviseletében Kürti László református püspök. Tisztelgett az elhunyt érsek emlékének több külfödi egy­házi személyiség. Részt vett a a búcsúztatáson Schmidt Re­zső, a Heves Megyei Tanács elnöke, Mészáros Albert, a Hazafias Népfront Heves Me­gyei Bizottságának titkára és Varjú Vilmos, az Egri Váro­si Tanács elnöke. Az egri bazilikában rende­zett ünnepélyes gyászmisét és a temetési szertartást Paskai László celebrálta főpapi se­gédlettel. Kádár Lászlót az egri bazilika kriptájában he­lyezték örök nyugalomra. A MAGYAR NEMZETI BAK* HIVATALOS deviza Árfolyama* Érvényben: 1986. december 30-án. Devizanem vételi eladási árf. 100 Ft-ban Angol font ' 6698,62 6712,04 Ausztrál d. 3045,55 3051,65 Belga frank 112,82 113,04 Dán korona 620,28 621,52 Finn márka 951,72 953,62 Francia frank 711,84 713,26 Holland f. 2077,97 2082,13 Japán y. (1000) 288,17 288,75 Kanadai d. 3334,50 3341,18 Kuvaiti d. 15680,35 15711,75 Norvég k. 617,12 618,3« NSZK-márka 2349,05 2353,75 Olasz 1. (1000) 33.81 33,87 Osztrák s 333,81 334,47 Portugál e. 31,28 31,34 Spanyol p. 34,68 34,74 Svájci f. 2819,01 2824,65 Svéd korona 672,85 674.19 Tr. és Cl. rubel 2797.20 2802,80 USA-dollár 4600,31 4609,83 ECU (Közös P.) 4879,74 4889.50 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1986. november 25-1 közlésnek megfelelően van­nak érvényben. Hívható 13—16 Ara fcó/Att NOGRAD. a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága es a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE 1ST VANNE. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Telefon. Főszerkesztő: 11-504 Snortrovát: 14-596 Kiadja a Nógrád Megyei lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS,' a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója Kiadóhivatal: ®algótaríán Palóc? Imre tét *. Telefon: 12-3.42 229 109 Iránvífószám 3101 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: bármely blrlapkézbeslfő postahivatalnál, a hirlapkézbesítöknél. a Posta hírlapüzleteiben és a Hiriapelöfizetési es Lap­•fiátási Irodánál (HFT.»<?> Budapest V., József nádor tér l. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetés» díj egy hónapra. 4:1 forint, negyedévre- 129 forint, egy évre: 516 forint. Előállítja: a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3M1 Salgótarján, Palócz Imre tér A. Pf.: 96. Felelős vezető: KELEMEN GABOR igazgató. HU ISSN 0133-1558

Next

/
Oldalképek
Tartalom