Nógrád, 1986. december (42. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-13 / 293. szám
Kiss Roóz llona-aíbum Az idei téli könyvvásár választékát gazdagítják a Képzőművésze ti Kiadó kiadványai is. köztük például az a reprezentatív album, amely a jeles keramikus. Kiss Roóz Ilona munkásságát mutatja be. A neves mii Kritik u.s. Koczogh Ákos vállalkozott arra. hogy a tízezer éves múltú kerámia kortárs > hazai művelőinek egyik legismertebb j a közönség körében kétségkívül, legnépszerűbb alkotóját bemutassa, életművéről szakmai áttekintést adjon, legismertebb műveit elemezze. Ä szerző vállalt feladatát kitűnően végezte el, az adott szakmai fölkészültségen túi. külön említést érdemel , tanulmányának stílusa, "mely a nem szakember számúra Is közelhozza ezt a nagyszerű életművet. Koez'ffh Ákos tanul-, mánya olvasmányként is üdítő, mentes a min ás íny lünk által ismert mfikritikai „bennfen tesség” időnként bizony nagyon is zavaró elemeitől, a semmit nagy apparátussal mordó szakzsargontól. Ez nem. is Illene Kiss Roóz Ilonához. ak'r.ek „művészete romantikus, bennsőséges, otthonos. naiv, intim, gyermeki, nevettető, groteszk, és akarja, tudja oldani a panel lakások szürkeségé; az emberi kapcsolatokba könnyen belopakodó sivárságot” — írja Koczogh Ákos. majd hozzáteszi: — „Ilye értelemben humánus az ő művészete.” Ki tagadná, mennyire szálkáé* van erre a fajta humanitásra. mind zaklatottabbá váló világunkban, amikor az értékátrendeződés kifejezés gyakorta, inkább csak az értékvesztéssel egyenlő, amikor a' tömegszórakoztatás szabvány izgalma I, primitív, agresszív, Vagy érzelgős „hősei” válnak mind nagyobb tömegek személye,s ismerőseivé világméretekben. még kevesebb időt hagyva önmagunk számára. ezáltal természetesen egymás számára is. Kiss Roóz Ilona életigenlő művész, ami nem jelenti a kritikus irónia hiányát, csupán annak beismerését. hogy a harmóniára végvó ember a többi között azért ma~ad oly gyakran árván és magányosan, mert föl sem ismerte, meg sem tanulta a „kis dolgok” alig túlértékelhető szerepét az életben. S. a „nagy dolgok” hajszolása közben, úgy telik el —, vágy szakad meg hirtelen — az é’eto hogy nem jutott ideje az öröm, a belső harmónia forrásainak észrevételére. Kiss Roóz Ilona művészete éppen az élet. a világ apró. hétköznapi csodáiból épül föl, ezért olyan megkapó és rokonszenves. Figurái,Is kerámiáinak ezt a humánus tartalmát értékelte mind idehaza, mind ped’g határaikon kívül, a műkritika és a köz.ön- ség. (A nógrádi közönség is, hiszen 1983-ban Salgótarjánban, a Nógrádi Sándor Múzeumban szintén önálló kiállítása volt.) Saját maga pedig így vall alkotói fölfogásáról: „Minden, ami körülvesz csodálattal tölt el. de ha ezt így mondom banálisnak tűnhet. Hogyan tö’thetném meg tartalommal? A környező világ, ember, állat, természet, kristályok, felszántott föld és lombos erdő, kertem pázsitja, gyümölcsfái, a színek, formák olyan gondolatébresztő bőséget árasztanak, hogy mindig meríthetek belőlük. A gondolatokból más lesz, mint ami sugallta őket, de a színeket, formákat a természetből merítem.” Kiss Roóz Ilona munkásságában nyilvánvaló, hogy nemcsak érzelmileg kötődik a természethez, vagy a klasszikus zenéhez, a hangszerekhez is, mint tárgyakhoz, s természetesen mindenekelőtt az anyaghoz — az agyaghoz —, az ember alakította tárgyakhoz. tágabb értelemben a kultúrához, hanem minősítő értelemmel, azaz önálló személyiségjegyei érvényre juttatásával. Az organikus rend, a harmónia ezért oly jellemző életművében, amely rokona ugyan Kovács Margiténak, de alapvetően különbözik is tőle. Koczogh Áko® . erről a különbségről is szól elemzései során, hogy Kiss Roóz Ilona ellentétben Kovács Margittal, (dinamizmus, drámaiság, irodalmi és filozófiai tartalom), elsősorban statikusabb építkező. Urai és játékos, mindenekelőtt pedig dekorativ. A műkritikus természetesen részletesen elemzi az életmű történelmi gyökereit, tartalmi összetevőit (mitológia, népművészet, polgári múlt) és a jellegzetes szakmai megoldásokat, az anyagformálásban is megmutatkozó hagyományos elemek és az egyediség megejtő dialektikus egységét. Csaknem félszáz színes és ugyanennyi fekete-fehér reprodukciót, angol nyelvű ösz- szefog'alót tartalmaz ez a gyönyörű album, amely kedves ajándék is lehet. Ennél kedvesebb talán csak egy Kiss Roóz Hona-kerámia. (Képzőművészeti Kiadó, 1986.) T. B. Töprengető A házasságról A férj se várjon asszonyának szivétől soha többet, csak amit egy becsületes kalmártól. (Katona József) * Milton úgy vélekedett, hogy amennyiben az oldalborda fölöslegesnek mutatkozott, kár volt felhasználni az asz- szony teremtésére, egyszerűbb lett volna mindjárt elhajítani. (Ráth-Végh István) ☆ .. .Egy pillanatra sem szűnt meg erényes és magas röptű hitvesnek ama kiválóságát gyakorolni, ami a házasélet legszentebb feladata : hogy engem férji hivatásomnak minden erőmmel való betöltésére buzdítson. (Karinthy Frigyes) ☆ Sovány vigasz az özvegynek, hogy másnak a szeretett férje is meghalt. (Ernest Hemingway) ☆ Hány olyan házasság van, amelyben két ember kétség- beejti és undorítja egymást, egy asztal, egy mosdó körül, egy takaró alatt — különös, hogy milyen kevesen válnak! Utálják egymást, és nem menekülhetnek egymás elől a ház végébe. (Francois Mmriae) két tannyelvű gimnáziumokban Jelentkezés a A Művelődési Minisztérium tájékoztatja a 8. osztályos tanulókat és szüleiket, hogy az 1987—88-as tanévtől hét gimnáziumban ötéves, két tannyelvű képzés kezdődik. A tanulók az első évben intenzív nyelvi előkészítésen vesznek részt, majd öt tantárgyat idegen nyelven tanulnak. Az oktatást anyanyelvi lektor és külföldi vendégtanárok segítik. A diákok a klpzés alatt legalább egyszer eljutnak abba az országba, amelyiknek a nyelvét tanulják. A két tannyelvű képzésre olyan tanulók jelentkezését várják, akik a választott nyel. vet nem, vagy csak kevéssé ismerik. Tanulmányaik végén — eredményüktől függően — közép- vagy felső fokú állami nyelvvizsga-bizonyítványt kapnak. Pályázni a Tájékoztató a két tannyelvű gimnáziumok felvételi vizsgájáról című, az általános iskolákban megtekinthető kiadványban közöl, tek alapján, 1986. december 21-lg lehel A vidéki gyermekek Sárospatakon, a Rákóczi Gimnázium magyar—angol; Mohácson a Kisfaludy Gimnázium magyar—francia; Mezóberénybem a Petőfi és Mosonmagyaróvá. ran a Kossuth Gimnázium magyar—német, valamint Pécsett, a Kodály Gimnázium magyar—olasz tannyelvű osztályaiba pályázhatnak. ☆ Az anyósnak eszébe jut saját fiatalsága és nem bízik a menyében. (Valentyln Ovecskin) * Derék és tisztességes ember volt, abból a fajtából valói amely emelt fővel és szilárd lépésekkel megy kitűzött sírköve fele, előre gyönyörködve már a „legjobb férj és családapa” felírásban. (Holtai Jenő) \ (Gyűjtötte: Havasházi László) .............................................................................................................................................................................................................................. F a lura vágyom, most már véglegesen — jelentette ki a tükörnek Székesi, miután végét vetette várost tekergéseinek, felmondta ismeretségeit a Klauzál téri piacon, elfelejtette szerelmét, Orsolyát... Hiszen mindig Is tudta, hogy D.-ben a helye, az öreg, fésűsen álló parasztházban, ahonnan csak arra az Időre származott el, amíg megutálja a várost és önmagát. De soha nem felejtette el azt az iromba macskát, akit kölyökkorában felakasztott a d,-i erdőben. Igen, Székesi vidéki életre vágyott. Elképzelte, amint rendszeresen hazatér a munkából, amely valamiféle szorgos kétkezi tevékenység lenne, fatelepítés, facsigák esztergá- lyozása, fafejűek megpofozása satöbbi. Ám a riadt észjárás mindig megkontrázta az egészséges terveket, Székesi félt a favágók közé menni, mert: úgyis ráfogták volna, hogy útra kelt fenyőfa, aki kémkedni jött az erdőgazdaságba. ;. Ezúttal azonban véglegesen el akarta hagyni a várost; a d,-i házba készült csendes. falusi remetének. A ház állaga éppenséggel megfelelt sz ilyesfajta tevékenységnek; vert fal, tornác, hulló vakolat, titokzatos padlás, homokos pince, s a lejáróban a falba karcolt évszám: 1867. Az udvaron orgona, rózsa tövek, gaz és. a kút, amelynek ihatatlan a vize; talán még igazi tisztiorvos állapította meg ezt a múlt században. Odabent a szobákban: vegyes bútorzat. Volt közötte kempingágy, de kétszáz éves „nachtkasztli” is; az íróasztal felett Elvis Presley képe, SÚdait fafeszület, az asztal vé- *én japan írógép, de mellette pecsétnyomő állt. vörös viasz társaságában. (Székesi, hülyés- kedésből, pecséttel zárta le a leveleit.) Szóval, a berendezés éppoly elegyes volt, mint Székesi, akiben együtt volt a csibész és a papnövendék, a remete és Dolohov, a hős és az érulóv a belvárosi csibész és a szent életű püspök... S, miután mindezeket végiggondolta, Székesi a pályaudvarra sietett, hogy még időben elérje a D. felé induló — Előbb-utóbb át kell mennem oda — dünnyögte. És... Elhatározta, ahogy másnap átkel a jégen a túlsó partra. Nem 6 lesz az első (erre nem is vállalkozna); lábnyomok is tartanak a túloldal felé. Holnapig talán csak nem köszönt be hirtelen olvadás, főképp akkor nem, amikor Székesi a túlsó parton üldögél. Hazaballagott. Letilt a melegedő szobában, és azokra Bólya Péter: // TUZTALPAK limtumHiHmirwmHimtmmmnimimwwimtmmtHHmtmmwwtmmimfmmimiHwmimniimir vonatot. A fővárosból csak papírt, tollat, no meg az emlékeit vitte magával. Talán azokkal is be lehet fűteni, ha végképp kifogy a fa a d.-i ház pincéjéből. ... — A házat ki kell fűteni — jelentette ki Székesi, amikor a hidegtől kongó szobába lépett. '■ Bedurrantott az olajkályhába, aztán elindult, hogy szómba vegye D.-t. Minden megvan, ami tavaly itt volt? — A leltár első tétele a Du- ha-ág volt. — Kipipálva — mormolta Székesi, amikor meglátta a fehér, befagyott holtágat, rajta a kellemetlen varjakat. A túlsó parton sárgán zörgött a nádas, és a fatörzsek olyan feketének látszottak, mint maga a halál. Székesi letelepedett a pádra, a túlpartot nézegette. ez emberekre gondott, akiket a fővárosban hagyott. Hirtelen elébe kanyarodott a befagyott Duna-ág. — Miért nem ma?! — pattant fel Székesi, felkapta a kabátját, kivágtatott a partra. „Megbírsz?” — faggatta a jégpáncélt. Hiszen ki tudja, mikor ment át az a szekér a túlsó partra... Talán egy hete is van már... Azóta sokat enyhült az idő... „Te gyáva féreg” — tegezte le önmagát Székesi, és a jégre lépett. Elszánt, ütemes léptekkel haladt. A jég csak a part mellett recsegett, aztán már tompa, kemény hangok hallatszottak Székesi cipője alól. Egyre közeledett a téli nádas és a megdőlt, fekete fatörzsek. ... Vissza is ugyanazon az úton jött. A szoba már meleg és otthonos volt, mire Székesi hazaért. Levette a cipőjét, vizes zokniját, a díványra feküdt, az olajkályha erős mormogá- sát hallgatta. „ötösön van, lejjebb kellene venni éjszakára” — gondolta, de érezte, hogy már'nem lesz ereje felkelni. .. Azt álmondta, hogy TŰZ- BÖL van. Láng a lába, tűz- oszlop a törzáe, szikra a szeme, parázs a homloka. Lassan haladt a túlsó part felé, a lába sistergő lékeket égetett b jégbe, lobogva, égve nyomult előre, de a part egyre távolodott, futottak, menekültek a száraz nádszálak és a tűzre való öreg fatörzsek. .. Felébredt. Égette az Izzadtság. Feltápászkodott, elzárta az olajkályhát, kinyitotta az ablakot, a zsalugátert. A tűz lassan kialudt, Székesi ismét emberré hidegedett. Amikor másodszor is elaludt, már gyerekkori mesékkel álmodott. Másnap délután Székesi Ismét a leltári sétára indult. A hideg ropogós Idő a Duna-ág felé csalta. .. .Emberek a parton, feketén álldogáló asszonyok, vitatkozó férfiak, a Duna-ág közepe táján szalmacsomók, idébb csónak a jégen. — Én még láttam, amikor beszakadt — magyarázta az egyik férfi —, innen indult ni, ettől a kőtől, tolta a biciklijét, aztán egyszer csak eltűnt. — Pedig tegnap még a szekeret is megbírta a jég — mondta Lókösné, a védőnő... „De én kiégettem” — suttogta * magában Székesi. és megkérdezte Lőkösnét, hogy ki szakadt be a jég alá. Hiszen tudnia kell, kinek okozta halálát. KÖVES ISTVÁN: Búcsú a villanegyedtől , Mindenhol jártál már valakivel ahová én itteni vihetnétek s mindenből ittál már valaki mással falernumitól sztalicsnájáip vagy amihői még nem meghozatod iksszel ipszilonnal doktor zével nehéz hát csodát hétköznapit lobbantanom konyhaasztalodra mégsem sajnáltatom magam hisz „boldogságom hogy nem szeretlek teljes veled lesz’’ énekelhetem s vágy nélkül alkatom karjaidban kivánhat-e mást többet kinek korán jött múlt cserepezi tekintetét álomköde gázkamrafüst hátán hullámzó mély hegek s vigasza a tudás: semmi e kin azéhoz mérve ki köpenyem övét bogozva feléd indul majd helyettem míg én a( régi dalt fütyörészve a Parnasszus felé lépkedek. ADAM TAMAS: Befejezetlen szonáta Számon mint indigókék esték sokasodnak a szavak érett hegedű karcsú nyakára tapadnak az ujjak az égen őszi szonátát kottáznak a varjak fák zúzott lombjain \ vezényel a szél a fény elszaggatott húrjain befejezetlen a mozdulat örvénye az Írógépen játszom tovább reggelig míg a papíron a seb párosodik ' MARTH ÉVA: Rovinji képeslap Ott, amikor szemeimből hullt a kövekre a vízcsepp sósán, mint az örök tenger, — én partra feküdtem: hisz feketévé válni szerettem volna a sziklán, holott bőrömön napfény vérzett, — megpirosított. Hát lemerültem verten a súlyos tenger alá, mert nézni a nappal szemben végképp nem lehetett már. ' Terek Pilinszky János emlékére. Kóka Ferenc kiállításáról Filrdőző nők Kóka Ferenc 1934-ben született Budapesten, 1960-ban elvégezte a képzőművészeti főiskolát, ahol mestere, Ber- náth Aurél volt. 1963-ban Derkovite-ösztöndíjban részesült. A diploma elnyerése óta minden jelentősebb hazai kiállításnak résztvevője. Művei magán- és közgyűjteményekben szerepelnek. Nemrég a Dorottya utcai ki^ állítóteremben nyílt kiállítása. Képeink a kiállításon készültek .
