Nógrád, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-15 / 269. szám
A NŐGRÁD lOMHÁNYBAN Múltidézőben Világ végének nevezik az olyan településeket, ahonnan mar nem visz tovább sem az országút, sem a vasút. Utazásaim során sok helyen megfordultam, de a „világ végére” csak most jutottam el. Romhány végállomás. Végállomása egy vasútvonalnak, élménydús megállója az ide érkező idegennek, s állandó lakhelyé több mint kétezer helyi lakosnak. A község neve hallatán mindenki két dologra asszociál: a Rákóczi-szabadság- harc emlékezetes csatájára és a csempére. Nógrád megye iparának egyik reprezentánsa a Rom- hánvi Építési Kerámiagyár. Ez a jelen. A történelmi atmoszféra azonban áthatja a falu mindennapi életét. Gazsi István, a helytörténet jeles kutatója segítőkészen kalauzol végig a műlit emlékhelyein. Tisztelgő séta Régmúlt századok hangulatát idézi a híres törokmnogyo- rófa. A Lókos-völgy felett el- terü’ó hatalmas koronájú fa- matuzsálem adja meg a táj igazi arculatát. A néphit Rákóczi fájának tartja. A hagyomány szerint II. Rákóczi Ferenc, innen nézte a csatát. A valóságban azonban, 1710. január 22-én, a vezérló fejedelem aligha , láthatta a fát, mert a botanikusok maximum kétszáz esztendőre becsülik életkorát. A fa környékén vár állott az Árpád-korban, aztán a templomos lovagok kolostora, a múlt század elején pedig a Semberv-kastély. A Semberyek ültették a bútorfának való törökmogyorófákat, de csak egy maradt fenn az utókornak utolsó mohikánként. A híd helyén —, amely a fejedelem lába nyomát is őrizte — háromnyílású barokk kőhíd épül* az 1750-es években, s itt helyezték el Nepamukn Szent Jánosnak, az utak és hidak védszentjének homokkő szobrát. A műemlék hidat a faluban mindenki csak Jánoska-hídnak ismeri, Faludi Zoltán 5/a. osztályos tanuló is. aki történelemórán nem hallott még a szobor névadójáról. A hálás utókor 1932-ben emlékoszlopot állított a Szátok felé vezetó út mentén a dicső elődöknek. A művelődés megtartó ere. jében lankadatlanul bízik Gazsi István, akinek lakása régészeti és néprajzi tárgyakkal van tele. Birodalmának kelléke a tatárjáráskori gyöngy nyakék. a miocén korból való megkövesedett csiga, a csutora, a rokka vagy a százévesnél idősebb suba. A rom- hányi hagyományok lelkes kutatója, gyűjtője, az ősök földjének „valllatója”, az IBUSZ szorgalmas tű rávezető je. Nagy álma megvalósítását — a helytörténeti múzeum kialakítását —, azonban egyre reménytelenebbnek látja: — Soka* foglalkoztam a tahi eredetével. A völgyben gyakran vetett ki az eke Rákóczikon vasgolyót, vagy a kotrógép kopparvt egy kardon, de ment tovább. Gyűjteményemet sajnos hagyták szétszóródni. A honismereti szakkör is feloszlott. Változik a világ, kicserélődnek az emberek. Elszomorító, hogy a maii falusi fiatalok egy gyümölcsfát sem tudnak beoltani. Fogalmam sincs, hogy akarnak akkor megmaradni falun? — Értékeink féltése mondatja velem: a ma még megmenthető emlékeinket ne hagyjuk a feledés homályába veszni. Romhány a középkor, ban például nagy bortermő vidék hírében állt. Ennek tár- gyi emléke az a 300 éves szőlőprés, amely Imre Sándor apjáé volt. A gazdátlan porta (Kossuth utca 35.) fészerében hever, a sóőrlő társaságában, öt éve még használták. A mai tulajdonos megválna tőle, de nem akad szerv, intézmény, amely átvenné, öt házzal odébb Csernyeczky József szíjgyártó és nyergesmester hajdani hírét is csak a díszes cégtábla őrzi. Zagyvái Sándor, a nyugdíjas tanácstitkár hobbijának, a festésnek hódol; — A festészet sajátos eszközeivel Szlezák Ütvén igyekszem megörökíteni a múl* rekvizitumait. A három, lyukú híd három képemnek is témája. De, a régi Romhámy egykori utcái is már csak az én vásznamon élnek. Egy másikon asszonyok mosnak a patakban — súiykolóval. Sajnálom, hogy a fiatalok nem érdeklődnek múltunk, hagyományaink iránt. Az elhagyott udvarházak száma sajnos, egyre növekszik, de a történelem viharad nem kímélték az értékes romhányi Gazsi István kezében a csutorával. % Emlékművet állított a kuruc hősök iránti kegyelet. A néphit Rákóczi fája hatalmas koronájával egyedül uralkodó a széles mező fölött. Messzire látszik, és mellőle végigpásztázhatja tekintetünk az egész falut kastélyokat sem. A második világháború után a domború tetőzetű Prónay-kastélyban összetörték még a * barokk kályhákat is. Az épület 1784- től dacolt az idővel, mégis úgy tűnt, hogy a hajdani pompáit az enyészet váltja fel. Az enyészet kastélyai A teljes pusztulástól az mentette meg. hogy ideköltözö>tt a híradástechnikai anyagok gyárának romhányi üzeme. Igazi gazdái azonban nem lehettek szűkös anyagi lehetőségeik miatt Cservenák Béla üzemvezető, például azért kesereg, mert nincs elegendő pénzük a műemlékvédelemre. Hatmillió forintra lenne szükség a felújításihoz, de a műemléki felügyelőség csak másfél millióval szállna be. A többit a vállalatnak kell előteremtenie, mégpedig nagyon sürgősen, mert a külső helyreállítás tovább már nem odázható el. Szerencsére belülről nem ilyen lehangoló a helyzet, itt ugyanis megengedték a kisebb átalakításokat Az ipari üzemben kezdetben harmincán-negyvenen dolgoztak, ma közel kétszázan. A 72 esztendős „Miniszter” Koczka Ferenc 11 éve őrportásként tevékenykedik: — Ide, valamikor csak kívülről lehetett benézni! Folyamatosan ment tönkre a kastély. A kétméteres kőfal, a csodálatos angoltkert, az évszázados fák, a teniszpálya, az uszoda, a vörös salak, a gyönyörű sétányok már csak az idősebbek emlékezetében élnek. Az idő múlása rajtam is meglátszik. Annak idején, igen sokat nélkülöztünk, örültünk, ha napszámot kaptunk. Fillérekért faleveleket sepertem. Esetleg kőművesként segédkezhettem a kastély körül. Huszonhét esztendeig vájárként dolgoztam, aztán a Pénzügyminisztériumban lettem hivatalsegéd, ezért ragasztották rám a „Miniszter” nevet. A Laszkáry-kúria —, amelyet Sembery-háznak is neveznek —, még kietlenebb látványt mutat. Az 1800-as években épült kastély egyik felében ma raktár van. A grandiózus oszlopok között targoncák futnak. Ottiártunk- kor Garai István és Herczegh József teljesített szolgálatot: — Látszik, hogy nem mai kőművesek építették, mert a romlás évtizedei el'enére sem dőlt össze. Rosszabbá mi sem tesszük! A kúriához tartozó pazar park fáit kivágták a falubeliek, így építészeti környezetét is tönkretették. A kertben sportkombinátot alakítottak ki. amelyet sok városka megirigyelhetne. A Laszkáry-kúria másik számvában a csempegyár bemutatóterme kapott helvet. Jaloveczki Ferencné, a mintabolt pénztárosa: — Jelenleg, ti zenkétféle csempénk és hétféle padlóburkolónk van. Iparművészeink évente hatvan- hetven-félét terveznek, ebből negyven-ötven meg is valósul. A forma a vevők igényeihez igazodik: ha úgy óhajtják, akár hat-, vagy nyolcszög alakút is gyártunk. Egyszínű, tarka, szecessziós, virágos vagy modern csempéink élj útnak az NSZK-ba, Dániába, Svédországba és Olaszországba is. Kitűnő anyaga, a tűzálló agyag miatt versenyképes a világpiacon is. A harmadük kastély a közigazgatásilag Romhányhoz tartozó Kétbodonyban málladozik. A pusztulás nyomai a Kartal nemzetség ősi birtokán a legszembetűnőbbek. A saroktornyos kastélyt a helyi Rákóczi Mezeje Tsz eladásra ítélte. Nemrégiben hirdették meg. A bodonyiak szerint, állítólag egy ausztráliai magyar érdeklődött utána, de miután felbecsül tette és soknak találta a 11 millió forintos ráfordítási költséget, elállt szándékától. A két világháború között a kastély tulajdonosa Brack Ignác volt. A teljes összeomlás előtt álló épületben most Pálné lakik három kislányával Az udvaron kilenc szátoki asszony jelenti az életet. Szűcs Pétemé: — Valamennyien nyugdíjasok vagyunk. A tsz napszámosaiként krumplit válogatunk, napa 350 forintért. A történelmi környezetben sem könnyebb a munkáink, csak Bencsók Gusz- távné mókamester aranymon- dásaá következtében telik gyorsabban az idő. * A világ végén? — Reális álmok Nem tartozik a hálás feladatok közé Kétbodonyban délelőtt riportalanyt találni. Kihalt a tájék, egyedül a bolt környékén látszik egy kis mozgás. Kovács Gyulánéval is csak azért sikerült találkoznunk, mert gyesen van: — A férjem nagyszüleinél lakunk a Lenin utcában, de Romhányban építkezünk. Nem nagy jövője van itt a fiataloknak. Se mozi, se művelődési ház. A szécsényi KISZ-es évek után igen lelassult az életem. Két és fél éves Nikolettám szerencsére bőven ad programot, így nem unatkozunk. Félbérháznyian élnek mindössze a szép hangzású Kisecseten. Nálunk még a bodo- nyinál is mostohább állapotok uralkodnak — háborog Füleki Józsefné. Itt megállt az idő. Az ellátás siralmas, ped'g mi sem szeretjük a száraz kenyeret. Érthető hát, ha csak elvétve épül nálunk új ház. Egyetlen szórakozási lehetőség, a kocsma és a templom. November 8-án, a bál, 9-én a búcsú jelentette az eseményt. Nem csoda, ha Ecseten nehezen mennek férj. hez a lányok. Akad persze példa az ellenkező irányú folyamatra is: a pestiek előszeretettel vásárolnak Kisecseten hétvégi házat. Szlezák István, a romhányi nagyközségi pártbizottság titkára idevalósi. Ma is sokan szólítják tanár úrnak, mivel matematikára és fizikára tanította a diákokat, de ez már a múlté, akár a gimnázium, amely Rétságra költözött. Infrastruktúraelmaradás Kettős feladat a miénk — jegyzi meg a titkár A műemlékek védelme, a hagyomány ápolása mellett, nem feledkezhetünk meg urbanizációs tennivalóinkról sem. Szabályoztuk a Lókos-patakot. A Já- no6ika-híd ugyan szűknek bizonyult már, de megőriztük és mellette építettünk egy szélesebb hidat: jelképéül annak, hogy a jelen és a jövő csak a múltra épülhet. Nem felhígult község a miénk. Igazi palóc vidék. Kétezer ember jár be dolgozni a környező 12 községből: Szanda- váraljától Nagyorosziig, sajátos jellege mégis megmaradt. Az 1900-as évek elején épült a kályhacsempegyár. Bármilyen kisközség is volt Romhány: a munkások jelenléte már a felszabadulás előtt is megkülönböztette a többi településitől. A hatvanas évek végén aztán a hihetetlen gyors modernizálódás még inkább megerősítette a táj ipari arculatát. Az építési kerámiagyár már-már 1200 embernek ad biztos megélhetést. Három oldalról hegyek, legalábbis dombok övezik Romhányt. A festői fekvésű völgy településfejlesztési szempontból sok gonddal is jár. Az U alakú rész, négy kilométer hosszú és a járulékos beruházások igen sokba kerülnek. A faluközpont kialakítása ennek ellenére, ütemesen halad. Elkészült már a II. számú lakótelep, az egyes pedig épül. Ez utóbbi száz férőhelyes óvodát is kap, amelyet a tervek szerint, a jövő augusztus 20- án adnak át. Ifj. Szlezák Györgyné, a ke- rámiagyár gépi adatrögzítője: — Ügy érezzük, valóban a világ végén élünk, mert a szórakozási lehetőségeink igen szegényesek. Második ciklusban képviseli már a romhánylakat a parlamentben Vastag Ottilia, a kerámiagyár szervezési és számítástechnikai osztályának vezetője: — Jogos az ifjú nemzedék kérése: valóban kellene egy művelődési ház, de felelőtlenség lenne bármit is ígérni, amíg nem rendelkezünk az ehhez szükséges anyagi eszközökkel. Remélem, az uszoda nem marad csupán álom. Reális igény ez, összefogással van realitása a megvalósulásának. A kerámiagyár —, igazán jól felszerelt — KISZ-klubja, valamelyest enyhít a fiatalok szórakozási gondjain. — Gyakori vád: Romhányt jobban fejlesztik a társközségeknél. Ez inkább a múltra igaz. A térségben az infrastruktúra-elmaradás ellenére mindenütt van lassú előrelépés. Kátbodomyt például bekapcsolták a vízműhálózatba. A rétsági posta telefonszerelői Kisecset előtt a telefonbővítéshez szükséges előszerelést végzik. Szentén is kielégítő az egészségügyi és az energiaellátás. Megoldottuk a gyerekek iskolába és óvodába szállítását. Meglódult az idő Romhányban az Arany János utcai lakásokban gázzal fű- tenek. A tanács a fiatalokat ingyen telkekkel is segíti a Dózsa György úton. Vannak természetesen visszaköszönő témáik is: bár, jó az élelmiszer-ellátás, nagyon hiányzik egy igazi bevásárlóközpont. Fontos lenne egy korszerű is. kola is, ahol a kerámiagyártól kapót* számítógépek jelentik a jövőt. Azt, hogy Romhányban is meglódult az idő. írta: Bnzafalvi Győző Fotó: Rigó Tibor
