Nógrád, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-17 / 270. szám

O SN megyei zéréünnepi'y Igazi ünnep, nagy siker volt w Eseményekben gazdag hó­napok után elérkezett a VII. országos sportnapok Nógrád megyei rendezvénysorozatá­nak zárása. Szombaton, a dél­utáni órákban hosszú sorok­ban kígyóztak az emberek az OSN megyei záróünnepélyére, a salgótarjáni városi sport- csarnokba. A kezdésre zsú­folásig megteltek a lelátók, még a lépcsőkön is ültek, s sók érdeklődőnek nem is si­került bejutnia. A sport, a fiatalság nagy ünnepére megyénk megannyi településéről érkeztek peda­gógusok, szülők, sportveze­tők.' A megyeközpont álla­mi. párt- és tömegszerveze­teinek képviselői mellett, az ünnepségen jelen volt Mor- thv Gábor, az ÁISH szabad­idő-sport osztályának vezető­je, Skoda Ferenc, a megyei p-y-ttrzott.s'íg titkára és Berki M'hály. a Nógrád Megyei Ta­nács elnökhelyettese. A salgótarjáni Madách Im­re Gimnázium és Szakközép- iskola nyitó zászlógyakorlata, majd a Himnusz elhangzása után, dr. Balogh Miklós, á Salgótarjáni Városi Tanács elnökhelyettese köszöntötte a megjelenteket, majd Berki Mihály mondott ünnepi beszé­det. A szónok hangsúlyozta az országos sportnapok jelen­tőségét, a megyei rendezvény- sorozat sikerét. Kiemelte, hogy az idei esztendő spartakiád- mozgalma. milyen nagy tö­megeket mozgatott meg. hogy a Palóc OSN-próbasorozai mennyire népszerű volt me­gyénkben. A megyei akciók és események jól szolgálták fellépésre, a sport, a mozgás az OSN alapvető célkitűzését, szépségeinek bemutatására. A nyitóképen a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola tanulóinak zászlógyakorlatát láthattuk Labdorúgó NB II. Végre egy gól és újra egy pont Nyíregyháza—Salgótarján /—/ (1 — 1) Nyíregyháza, 4000 néző, v.: Maczkó J. (Kovács II. L., Varga S.). Nyíregyházi VSSC: Varga — Szobonya, Drokni, vendégakciót követően, Ko­a jobbösszekötő helyéről 10 méterről lőtt a kapu közepé­haszriálta a lehetőséget, ma­gasra emelkedve 5 méterről Szikszai, Ács — Tóth E., Hú­szak, Boda — Váczi, Eszenyi be. í—o. A 43. percben szép fejelt a nyíregyháza kapu bal oldalába. 1—1. Nyolcvanpercnyi játék alapján úgy tűnt: a Nyíregy­háza nyeri a mérkőzést. A vács átadását Dékány 18 mé­terről rálőtte, Varga kapus (Buzsik a 78. p), Csehi. Edző: nehezen hárított. Tóth János. SBTC: László — Fordulás után továbbra is tarjáni védelmi retesz ellene Babcsán, Fényes. Talapa, Kür- a Nyíregyháza játszott me- re számos hazai ziccer alakult tösi — Veres, Forintos (Lip- zőnyfölényben. de a Bányász ki László ki ták a 68. p ), Dékány, Urbá- szórványos ellentámadásai ve- befejezésekbe nyi —, Kovács (Sváb a 73. p.), szélyt jelentettek. Az 57. perc- csúszott. ben valósággal meghűlt a ha­László kapujánál, de a i rendre hiba A mérkőzés összképe alap­ján, a Nyíregyháza győzelmet engedett lei a kezéből, de az igazsághoz tartozik, hogy a Vincze. Edző: Toldi Miklós. __________________ A z első izgalmas pillanatok zai szurkolók ereiben a vér, a nyíregyházi kapunál adód- amikor egy gyors, kontratá- tak. Varga két esetben tisz- madás után előbb Kovács, _ _ tázott a tarjáni támadók elől. majd Talapa szerezhetett vol- salgótarjáni csapatnak volt Percek teltek el meddő me- na gólt, de a nyíregyházi ka- ereje talpra állni, átvészelni zőnyjátékkal, többnyire az pútól 3 méterre, mindketten a hazaiak nyomását a máso- NYVSSC kezdeményezett. A elpuskázták a lehetőséget. A dik félidőben. 16. percben Szobonya bevere- 71. percben újra a tarjáni ka­kedte magát a vendégek 16- pu előtt alakult parázs hely- László, Galaba. Jók: Szikszai, Váczi, ill.: osának előterébe, de Babcsán önfeláldozóan belevetődött a lövésbe, mely tant. zet, Tóth E., Váczi, majd Cse­hi is gólt szerezhetett volna, szögletre pat- de kihagyták a helyzetet. A másik oldalon viszont, Talapa Tóth János: — Csak ma­gunkat hibáztathatjuk, hogy így alakult az eredmény, eny- nyi helyzetet nem lehet bün­A 21. percben vezetést szer- közeli fejese csak centimé- tétlenül kihagyni. A Táncsics Mihály Közgazdasági Szakközépiskola leányainak „legyezőtánca” 8 á tömegesítést. A megyei szervezésű versenyek fiatal­kalmat a testedzésre, a rend­szeres mozgásra. Berki Mi­hály megemlítette, hogy me­A rövid szünet után a gá­laműsor újabb látványos gya. T , , kariatokkal folytatódott. Már, vc,.„u vciocíjcn uaucii- Igazságtalanság lenne a be- az első bemutató méltán ará­nak és idősnek, gyermeknek tott na§y sikert: a csehszlo­és szülőnek biztosítottak al- ^i,ft ivátóai Rimaszombat fiataljai lyikét kiemelni. Mind-mind „Binibócska” nevű produk­gyönyörű látvány volt, mely- ciója ragadtatta tapsra a né- iia r Iliescumicriwr uokv lire- ?ek le8 eresebb bizonyítéka, zőket, majd a Stromfeld Aurél gyénkben javult a sportok- kozben f Szakközépiskola „Erő-ügyes­mai munka, a koordináció «^rnaWh-m^'L 8 If3 Sp0rt- íe9”. ezt követően. az egész- szmvonala, emelkedett a 62 3 séSü”>'i szakközépiskola és rendszeres természetiárók . £m,re, Gimnázium es szakiskola „Vibráló színek” szánva. A sok rendezvény jó „Majorett-pa- gyakorlatában gyonyprköd­pmpagandája volt a sport ínfr „ r íf f JozS^ hettek a jelenlévőké Üde szín­népszerűsítésének. S, hogy mi £oltja volt aZ ünnepélynek a a további teendő? Legyen salgótarjáni sportegyesületek ■mindenki célia hoev a test- ^f^Sy&rrnati Petőfi és Dózsa bemutatója, a „Sportturmix”. nevelés és a sport hatékonyan gimn^ika’^nil a ”Tá*“;OS Láthattunk kézilabdázókat, ko­ääs sss&rtsttrt SSL3S2 íss-s äsattüss vé a rendszeres testmozgást! ^onct (Csehszlovákia) ’kö leányainak gyakorlata és a - mondta befejezésül. zépiskolás tóníok bemutató- M1há,ly Közgazdasó.gi Az ünnepi beszéd után jánál, a Petőfalvi Lajoß Álta- Szakközépiskola „Legyezők folytatódott a tomaünnepély. lános Iskola „Bója-móka”-já- tánca” elnevezésű bemutatója Az a gálaműsor, melynek elő- nál, a Beszterce-telepi Általá- szintén nagy sikert aratott, készítésében és rendezésében, nos Iskola „Zászlók varázsa” több száz aktíva tevékenyke- gyakorlatánál. A szünet előtti Ezután elsötétedett a csar- dett, hogy igazi ünneppé va- utolsó műsorszám, a Nógrád n°k, következett a zárókóp, rázsolja ezt a szombati dél- táncegyüttes és a Vigano melyen a gálaműsor résztve- utánt. Pedagógusok, edzők, is- gyerrr.ektáncegyüttes „Ugró- V(5i —, a közel kétezer fiatal kolások és sportolók hónapo- sa” csak fokozta az amúgy is kon át készültek a nyilvános kiváló hangulatot. Belép — vonultak ,a parkettára. A gúlák tetején mégegyszar láthattuk a nagybetűs felira­tot: OSN. es csak protekcióval? Van két belépőjegyem. Mindkettő azért, hogy látogathas­sam a különböző sportrendezvényeket. Mellesleg az egyik AISH-belépő, az ország összes sportrendezvényére érvényes. A salgótarjáni sportcsarnokban mindez kevés. A bejárati ajtónál a rendező nem fogadja el. Mondom, újságíró vagyok, előveszem igazolványomat, alig fél perc alatt a harmadik igazolóiratot. Ez is kevés. Benn szólnak, engedjenek be. (így utólag is köszönöm, nem tudom ki volt a jótevő.) Fotóskollcgám jön, s panaszkodik. Nem akarják a par­kettára engedni. Fényképezzen a nézőtérről. Meg különben is — így a rendező — lapunk nem jelezte előre érkezését! Aztán búcsúzunk. Ö megy a parkettára — hiszen kezdődik a gála s ő már elintézte az „ügyet” — én meg a nézőtérre. Azaz csak mennék! A bejáratnál újabb igazoltatás! Nincs kedvem a dokumentumokat újra elővenni. Ismerőst kere­sek, 6 segít. Bejutok a nézőtér tetejére, meghúzódok a sarok­ban, a szónok már ünnepi beszédét mondja. Újabb rendező jön. Álljak odébb, mert ez ki- és bevonuló rész. A másik rászól: „Hagyd, újságíró, ha kell, majd odébbáll!” Félszegen meghúzódva, a körülöttem levők előtt már-már szégyellve magam, jegyzetelek. Nem tagadom, kissé dü­hös vagyok. Én DOLGOZNI jöttem. Azért az ügyért, mely­ről manapság annyit beszélünk, s írunk. Igen írunk, mi. a sajtó munkatársai. Mert nekünk is fontos feladatunk, a tö­megsport, a szabadidő-sport népszerűsítése. S úgy érezzük, ezért az utóbbi időben sokat tettünk. S, hogy most nem vártak? Pedig kaptunk meghívót! Hogy néhány rendezőt zavart a vaku villogása? így utólag nem bánjuk. A lényeg, hogy MI DŐL GOZHATTUNK! A rende­zőknek pedig ezúton üzenjük: ne haragudjanak, hogy kel­lemetlenkedtünk. Ilyen a mi munkánk. Ilyenek a hétköz­napjaink. A probléma csak az, hogy más helyen és más idő­pontokban várnak bennünket, örülnek, ha tudósítunk... Vaskor István Igazi sportünmep, a fiatal­ság, a szépség, a mozgás di­adala volt a szombati megyei záróünnepély. Akik láttáik, azoknak felejthetetlen él­mény marad, s bízzunk abban, hogy az elkövetkező időszak­ban —, éppen e csodálatos ünnepély kapcsán —, min­denki életébe bevonul a sport, a mozgás. Mondhatjuk úgy is: váljon a sport mindennapja­ink részévé! zett a Nyíregyháza. A salgó- terekkel kerülte el a nyíregy- tarjáni térfél közepén, egy, házi kaput. A Nyíregyháza támadott — és bánta. A 80. percben egyenlített a Salgó- Fényes balszeren- tarján. Bal oldali szögletrúgást Váczi elé került a követően, „elaludtak” a hazai Maczkó játékvezetőről lepat­tanó labdáról indíthattak a hazaiak, csőjére Toldi Miklós: — Egy ran­gadó mérkőzésen a csapat vert helyzetből felül tudott kerekedni, és egy értékes pon-. tot szerzett a Nyíregyháza otthonában. Kovács György labda, a csatár elvezette azt védők, Varga kapus is a gól- László kapus mellett is, .najd vonalon ragadt, Talapa kd­íerületi bajnokság, Mátra-csoport Csak a Romhány győzött Nagybátony—Honvéd Papp J. SE 1—1 (0—1) Bátonyterenye, 400 néző, v.: Ridegh. Nagybátony: Hiesz — Tamás, Orosz, Bertók, Sza­bó Gy. (Mihalkó) — Szabó L., (keleti), Hajdara, Cséki, Herindán — U.tasi, Németh. Tídző: kiás jarKÄ. 32. perc: Jobb oldali sza­badrúgás után a beívelt lab­dát Aranyosi 8 méterről fe­jelte a hálóba. 0—1. 75. p.: Hajdarát Takács a I6-oson belül buktatta. A megítélt 11-est Cséki a bal alsó sarokba lőtte. 1—1. Kitűnő játékvezetés mel­lett, jó iramú, közepes játékot hozott a rangadó. A hazai csapat végig támadta a mér­kőzést, de valamirevaló hely­zetet alig tudott kialakítani. A döntetlen a vendégekre nézve hízelgő. A Bányász- Vajda lépett ki a védőfalból csapat jobb összpontosítással és jobb oldalról, mintegy 6 megnyerhette volna a mér- méterről leadott lövése a ka­Vendéghelyzet Koncsik kapuja előtt, a Síküveggyár SE— Recsk mérkőzésen. Síküveggyár SE— Reeskí Ércbányász 0—0 Salgótarján, 400 néző, v.: pufát érintve vágódott a há- Paksi. Síküveggyár: Koncsik lóba. 1—0. — Gyetvai, Hényel, Czene A hazai csapat végigtámad- 7®' T ta a mérkőzést, a vendégek Toth Z. (Toth E. 73. p), tizenegy emberrel védekez- Mohácsi, Marcsok — Garai, tek. A mérkőzés utolsó har- Tolnai, lózo : Kiss László, madában a borsodiak több , Á ^eCíiklfk csak jobb gol- játékosa is elvesztette a te- különbségükké, előzik meg a íjét, így Gari lerántásért, míg tarjániakat a tabellán En- Romhány 600 néző, v.:Da- Sverla tiszteletlen viselkedé- n.^k megfelelően, kiegyenlített rók. Romhány: Balogh — sért a kiállítás sorsára jutott. láthattak a nézők a Sági, Pingitzer, Szlezák — A gólszegénységben szenve- HJon. Mindkét csapat Pincze, Lénárt, Tréznik (Kun, dő hazai csapat — ha mini- elött adódtak helyzetek de a 75. p.) — Vajda (Csapó 70. mális különbséggel is —meg- ezeket f ..^®I?íezo. cfata,r, p.), Gál T„ Gál J. Edző: érdemelten nyerte a találko- --------4 K ertész János zót 30 p : Már' a hatodik ha- Jók: Balogh, Sági, Szlezák, íözkodás szüleit' zai helyzet futott a pályán. Vajda. tozkodas született. kőzést. Jók: Orosz, Tamás, Cséki, Németh, ill.: Kribék, Budai, Balogh, Kiss. (Ifjúsági eredmény: Nagy­bátony—DVTK II. 0—1.) Romhányi Kerámia— Borsodi ÉVSC 1—0 (1—0) rendre elhibázták. A küzdel­mes mérkőzésen végered­ményben igazságos pontosz­Hényel, Garai, Gyet­Eredmények, táblázatok Az NB I. 12. fordulójának ered- Az NB n. eredményei: Metri- A területi bajnokság Mátra- ményei: Ü. Dózsa—Békéscsaba pond SE—Szekszárd 4—0, Baja— csoportjának eredményei: Bor- 0—0, Dunaújváros—Bp. Honvéd Szolnok 1—2, Volán SC—Szarvas sodi Bányász—Apc 2—1, Bélapát- 2 3, Eger—Rába ETO 4—3, MTK- 3—0. DVTK—Szeol^Délén SE 0—0. falva—Sajóbábony 0—0, Gvöngvös VM—Siófok 2—0, PMSC—Video- Keszthely—Ganz-MÁVAG 1—1, —Hatvan 1—1, oiefin SC—Kazinc­ton 2—0, Tatabánya—Zalaegerszeg Csepel—Nagykanizsa 0—0, Komlo barcika 1—1. 0—0, Haladás VSE—Ferencváros —Ózd i—0, Kaposvár—Budafok 2—0, Veszprém—Váci Izzó 2—1. 1—0. (A Debrecen—Vasas mérkő­zést már korábban lejátszották, az eredmény 1—1.) A bajnokság állása 1. Ü. Dózsa 2. MTK-VM 3. Haladás 4. Pécs 5. Bp. Honvéd 6. Ferencváros 7. Tatabánya 8. Vasas 9. Videoton 10. Békéscsaba 11. Debrecen 12. Rába ETO 13. Eger 14. Zalaegerszeg. 15 Siófok 16. Dunaújváros 12 5 2 5 16-11 12 11. Ganz-MÁV. 12 5 2 5 14-16 12 12 5 1 6 13-12 11 12 3 5 4 14-16 11 12 4 3 5 16-20 11 12 3 4 5 16-18 10 12 3 4 5 11-21 10 12 3 2 7 11-17 8 12 1 5 6 9-18 7 12 1 3 8 ' 6-24 5 A bajnokság állása Bp. Volán 17 11 2 4 37-22 24 17 10 3 4 25-16 23 17 9 4 4 18-14 22 17 10 2 5 21-18 22 17 7 7 3 22-11 21 17 8 4 5 26-21 20 17 7 6 4 19-16 20 17 9 2 6 24-23 20 17 7 3 7 27-19 17 17 7 3 7 25-18 17 17 7 3 7 24-22 17 11. Olefin SC 17 7 3 7 23122 17 12. Hatvan 17 6 2 9 21-25 14 13 Sajóbábony 17 6 2 9 21-25 14 14. SKSE 17 5 4 8 17-24 14 15. Borsodi ÉV. 17 5 2 10 29-39 12 16. Apc 17 4 4 9 21-31 12 17 2 8 7 15-27 12 j---------------------­1 7 3 5 9 16-23 11 17 4 3 10 15-30 11 A bajnokság állása 2. Vác 3. Kaposvár 4. Veszprém 5. Csepel 6. Nyíregyháza 7 S.-tarján 8. Komló 9. Metripond 10. Szeol-Dóiép 1. H. Papp J. SE 14 8 5 1 24-12 21 2. Kazincbarcika 14 8 2 4 25-10 iá 3. Nagybátony 14 6 6 2 2/0-11 1« 4. Bélapátfalva 5. Edelény 6. Recsk 7. Síküveggyár 8. Romhány 9. Borsodi B. 10. Gyöngyös 12. Szolnok 13. Ózd Szarvas 15. Baja 16. Szekszárd 17. Nagykanizsa 18. Diósgyőr 19. Keszthely 20. Budafok Jók: "vai. (Ifjúsági mérkőzésen: Sík­üveggyár SE—Recsk 3—0.) Edelény—SKSE 2—1 (1—0) Edelény, 800 néző, v.: Ba- rankovlcs. SKSE: Vári — Rigó, Gulyka, Sujáki, Czék- mán — Stark (Oláh), Bérezi, Mihály, Gál — Sisa, Poór. Edző: Horváth Gyula. 1. p.: Kleiber lövése a ka­pus kezét érintve került a hálóba. 1—0. 48. p.: Kleiber beadását Farkas juttatta Vári kapujá­ba. 2—0. 69. p.: Jobb oldali szöglet­rúgás után Gál talált a háló­ba. 2—1. A rpásodik félidőben mu­tatott játékával a Kohász rá­szolgált volna az egy bajno­ki pontra. Jók: Czél, Gál. NÓGRÁD — 1986. november 17.. hétfő

Next

/
Oldalképek
Tartalom