Nógrád, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-15 / 269. szám
A Wrtofc, ahogy ere öreg nevezte a tanyát, a földút mellett terült el, és sarló alakban kiserdő ölelte körül. Az egykor fehérre meszelt, s az idők során a szürke különböző árnyalataiba fordult vályogház, oldalában a pattéval, miint üszkösö- dő végtaggal, enyhe lejtésű dombon állt, csaknem a fák tövében. Viktor immár fél éve élt a birtokon, mióta Etelkát, az dreg lassanként klimaxkorba kerülő lányát feleségül vette. Eleinte félt a távolságtól, mely elválasztotta új otthonát a várostól, a.hol az idáig élt. mégpedig nem is akárhogyan — munka után sörözés a barátokká1, esténként vacsora a zenés étteremben, hét végeken hajnalig tartó mulatozás a bárban —, de aztán kölcsönkért ötezer forintot az öregtől, és vásárolt magának egy mopedet. Azzal járt dolgozni. Délutánonként m a-tón hazaérkezett a munkából, napszítta nyugágyát, egyetlen hozományát az árnyékba húzta, B ott szundikált, olvasgatott, vagy éppen e'nézte az öreget, »mint fáradságot n~m kímélve hajladozik a k nyhakert- ben. Az öreg égy szót sem szólt, csak a hóna alatt pillogott hátra súlyosakat, azt is csak akkor, amikor már nagyon fáradtnak érezte magát. Esténként azonban, amikor körbeülték a konyhaasztalt, s előkerült a demizson. szívét mindannyi.; ;or melegség járta át: a fiatal mber éppen olyan sűrűn emkgette a poharat, mint jómaga, és a dalolészás- ban sem maradt el mögötte, a nótákat is ugyanúgy ismerte, ha nem jobban... Az egyik este már vacsora irtán voltak, Etelka a dézsa mellett állt, és azzal a néma, megadó alázattal mosta az edényeket, ami csak a vidéken nevelkedett, feleségnek született nőszemélyek sajátja. Viktor félreto’ta a po- bairát. áthajolt az asztalon, s «negragadta az öreg karját. •— Kérnék valamit... — kezdte, látszólag bizonytalanul. Persze, csak, ha nem bántom meg vele. — No? — emelte tekintetét a fiatalemberre az öreg: )» , petróleumlámpa lángja *ácgára színezte a mozdulat- rten, sima arcot; csupán a -«zeniek mozogtak nyugtala- '**ül. — Engedje meg, hogy papának szólítsam 1 — vágta ki Viktor. — Tudja, én nem ismertem az apámat, még fényképen sem láttam, és, ha magára nézek, miami furcsa, megmagyará Thatatlan bizsergés szalad át rajtam.. — Szólítson, ahogy a nyelvére jön. .. — mondta az öreg, s zavarában kihintett néhányat. majd a szájálhoz emelte a poharát. Egy darabig csöndesen iszogattak. azután Viktor rnegre- «zelte a torkát: — Sok gond lehet ezzel a birtokkal... ““ wj? wkí Viktor nagy levegőt vett, felső testével egészen az asztal fölé hajolt, úgy pislántott a parira, aki egyenes derékkal ült a széken. — Az elölj árósáigon — folytatta —, a tanácsnál... — Igaz. — Na látja, papa! — moso- lyodott el Viktor. — Ha maga is úigv látja jónak, mi levesz- szűk a gondot a válláról. Már sokat beszéltünk erről Etelkáteilen szemmel az asszony. — Az áldatlan állapot. Hamarosan megváltozik az életünk. — Miért, mi lesz? — Eladom a birtokot. Etelka rémülten meredt a férjére. — A papa soha nem egyezik bele... — Nem is ken. hogy beleegyezzen — válaszolt ingerülten Viktor. — Ez az én... —■ Tardi Gábor: BIRTOK val. — Oldalról az asszonyra pislantott: karján felgyűlte a blúzt, a fehér hús lddagadt a szűk vászon mellett; mintha egy óriási ma rváiíytömbbő 1 faragta volna egy szobrász, de mielőtt a munka elkészült, félbehagyta. — Higgye el, mi a legjobbat akarjuk magának. Az öreg arra gondolt, hogy a fiataloknak igazuk lehet. Ezentúl legalább nem az ő nevére küldözgetik azokat a rossebb papírokat. És így talán a ve je is többet törődik a birtokkal Eddig úgysem végzett itt semmit, amit munkának lehet nevezni... * A nap végén, amikor a demi zson már kettőjük között állt az asztalon. Etelka söprűt vett a kezébe, s cirkálni kezdett vele a döngölt agyagipadlón. Viktor báivatagon nézte. A fiatalember egyszerre felugrott az aszrtatl mellől, és el- ordította magát. — No... — csodálkozott rá az öreg. — Beléd állt a zsába. fiam? — Egy bogár! — fakadt ki Viktor, és heves mozdulatokkal vakarózni kezdett. — Itt mászik a lábszáramon. — 'Bogár, az lehet — mondta as öreg. azzal el taposta m Wwritett rovart. — Nem k«H tartanod tőüiOk, ártaérrvrtianoét. — Undorító! — kiáltotta a fiatalember, és kiköpött. — Meg lebet szokni — vont ▼állat az öreg. Az asíitony kifordult a konyhából. Viktor szó nélkül felállt, és követte. ☆ Etelka a kétszemélyes diófa ágyon ült. hátát a tamilénak vetette. Rózsaszín hálóing volt rajta, hasán a hús ailkarnyi kétesekben terjeszkedett a nejlon »lett. / — Már nem tart soká — mondta Viktor. Nyelt egyet. — Ez a mi ügyünk. A fején keresztül lehúzta magáról az inget, leheveredett az ágyra. Az asszony hozzábújt. — Szép lakást veszünk — mondta Viktor. — Fürdőszoba lesz benne? — kérdezte az asszony suttogva. — Még fürdőkád is... — nevetett fel Viktor. Etelka szorította a férfit, miközben görcsösen összezárta a szemét. — Soha nem egyezik bele... — ismételgette. — Soha. .. Másnap délelőtt Etelka nem ismert rá a férjére: az öreg ruháit viselte, széles. barna kalapot, foltozott zakót, kopott kardbársony nadrágot. A konyhaként közepén állt. és egy idegen férfival beszélgetett. A férfi negyvenévesnek Játszott, kockás inget, s kopott farmernadrágot hordott. Divatos napszemüvegét a kezében lóbálta. azzal mutogatott. — És hátul? — kérdezte. — Az erdő széléig terjed? — Még azon lg túl! — vágta rá Viktor. — Szép nagy birtok ez. Csöndes. Itt nincs autódudáiiás, fékcsikoegáfi. Ez Itt a mennyország. A férfi hümmögöbt. — És a föld! — kMBtettn Viktor. Lehajolt, összekapart egy féimaréknyi homokot. — A föld meg olyan, mintha olajjal öntözték volna. Megterem ebben minden. A férfi tekintete a kukoricás felé révedt: megpillantotta az öreget, amint görnyedt háttal egyengeti a sorokat. — Az ott kicsoda? — kérdezte. — Az emberem — legyintett Viktor. — Jónavaló parasztember, szorgalmas, egy rossz szavam se lelhet rá. A férfi mégegyszer körbefordult a birtokon. — És mi lenne az ára? — Meg fosftynk etteezn! — mondta gyorsan Viktor. — Én biztos vagyok benne... ☆ — Na. papa! — állt az öreg elé a fiatalember —. elkezdjük vágni a csapást a civilizált életforma felé! — Miket hordasz itt összevissza? — egyenesedett ki az öreg. s megtámaszkodott a kapára. — Sikerült nyél'beütnüm egy minőségi cserét — magyarázta Viktor. — Mifenét csereberéltél el? — értetlenkedett az öreg. — Eladtam a birtokot, ha így jobban tetszik! — vágta ki a fiatalember. Az öreg megremagett. Csontos koponyája a néhány szá-l hajjal szürke volt. akár az aszfalt, melynek hasadékán száradófélben lévő fűszálakat kőcol a szél. Barázdált arca fánylett; aiz izzadságcaeppek lassan kiléptek medrükből, s elárasztották a bőrét. — Ha eladtad, hát eladtad — mondta ki nehézkesen az öreg. Viktor ábrázatán ellazultak az idegszálak. — Jól van. papa, örülök, hogy belátja: ez a helyes út. — Egy kicsit hallgatott. — Van még egv dolog, amit meg kell beszélnünk. .. A kedvébe akartam járni, hát elintéztem, hogy itt maradhasson a földje mellett: egy városi lakásban úgysem érezné jól magát. Még dolgozhat is. ugyanúgy, mint eddig. Csak egy bizonyos részt kell adni a terményből az úi tulajdonosnak, a szállásért cserébe. — Beszéde felgyorsult, hangja kemény lett. — A pajtában fog lakni, tehát ebben sem lesz változás. Megértettük egymást? — Megértettük — motyogta az öreg. — Hét végeken majd meglátogatjuk. — Az jó lesz... Az öreg még állt ott egy darabig. aztán befordult a pajtába. Csak a legszükségesebb holmikat akarták magukkal vinni; kiihordtéik a háziból, feltor- nyoztók az ajtó elé. Várták a teherautót. — Mégiscsak el kiéne búcsúzni a papától — pillantott a pajta felé Etelka. — Maid az utolsó pillanatban beköszönünk — mondta Viktor. — Nem akarok cirkuszt. Megónkeaett a teherautó, telpakoltak, Viktor a sofőr mellé ült. Etelka, mtvei féltette az üvegtárgyakat. felmászott a platóra. M ár járt a motor, amikor eszébe jutott a papa. Leugrott, megszaporázta lépteit a pajta felé. Az ajtóban megtorpant: a papa teste kopott nadrágstzí- jon függött a gerendáról, cipője fél méterrel a föld felett körözött a levegőben. Először némán nézte, majd nyüszíteni kezdett, végül már tüdőből ordított. Aztán megfordult. kirohant a szabadiba segítségért. A teherautó lassan beleveszett a távoli porfelhőbe. t>KOVÁCS JÓZSEF: Nomádok Hová ifjúságunk, bazalt-csöndnek, édeni ragyogása lét? Sehol gyerekkorunk, i,, gödör-hazánk, pokolba, hová? Hová szelíd állatok, s te, szárnyadat suhogtató madár? > S ti, férfi és asszony, hová? Hol van. ében édesapánk, merre van vadrózsa édesanyánk? Sztvárvángos emberpár: fogad közt csüngünk Magyarország. Hogyan éreznék magukat a tevék ma a nagy magyar Alföldön? — nem tudom. Gazdasági hasznukat sem ismerem. Valaki nemrég a rádióban javasolta újbóli meghonosításukat hazánkban. A honfoglaló magyarság hosz- szú útja során bizonyára ismerte a tevét, használta is, aztán a török időkben újra feltűntek a Kárpát-medencében. Azóta csak állatkertben, cirkuszokban látjuk. Azaz, én tudok az utolsó tevéről, amely 1948-ban parasztgazdaságban éR, a zalai dombok között Negyvenhét őszén egy kopott vándorcirkusz távozóban volt a járási székhelyről. Néhány majom, kutyák és egy teye volt az „állatsereglete”, meg egy kígyó. Ez utóbbi nyaksálul szolgált a manézson a jókarban levő és jobb időket látott hölgy mutatványánál. Maga is vo- naglott, akár a kígyó. Népszerűsége a férfiak között órák alatt riadalomba hozta a falusi asszonynépet. Dehát maradjunk a tevénél. Humoristának született földművelő agglegénybarátom, Isti, aki Angyal Jánosként parodizálni tudta a körZULEJKA nyék tótumfaktumait, a záró „díszelőadás” után együtt kisüstizett a manézs tulajdonosával és a kígyóbűvölónő- vel. Kisült, hogy az egy szem teve kondíciója alaposan leromlott, rühes is az istenadta, az első őszi dér elviszi. Isti százötven forintért (na, nem a teve szép szemeiért) megkönyörült rajtuk. Az éjjeli sötétben bekerült a tehén mellé az istállóba. Néhányan javasolták, szőlőkarókkal meg kellene támasztani, hogy megérje a reggelt, de nem volt rá szükség, mert egyből fölszippantott egy vödör meleg moslékot és nekiesett a jó illatú szénának. Isti aztán a télen szépen kikúrálta az állatot, rendbe jött szőrzete, kitelt a horpasza és egy szem púpja is. A szentgyörgynapi kihajtásra Isti két állatot íratott a csordába. Az egész falu kint állt az utcán. Nincs ilyen esemény minden évszázadban. Konrad Lorenznek is a helyszínen kellett volna lennie, hogy élményt gyűjtsön az összehasonlító magatartáskutatásaihoz. Ám csak az emberekről írhatott volna. A tehéncsorda megrökönyödés nélkül tudomásul vette a távoli rokont, és leballagott a legelőre. Még a Szent Vendel - szobor sem rezdült meg a teve láttán. Igaz, hiányoztak a szemei... Tulajdonképpen Isti csak rátartiságból lett tevésgazda, ma úgy is mondhatnám, hobbiból. Az őszi mulatságon aztán teveháton vonult fel a szüreti népség között — nagy sikerrel, s ami eddig nem sikerült neki, a járási szolgabíróval együtt tevéstől fényképezkedtek is. Ma ezért el kell menni Alexandriába. A történetet az élet tette kerekké. Nem sokkal a szüreti bál után menetrend szerint újra megjelent a cirkusz. A kígyómozgású nő hiányzott a manéasról. Zulejka (a nevet én adtam a tevének, Riska mégsem lehetett) ötszáz kemény forintokért visszajutott a cirkusz tulajdonába. Ennyi az utolsó magántere története. Hacsak most újra nem lesz — netán nagyüzemben... Isten tudja, talán exportálni is lehet majd... Bcnkő Károly BÖRÖNDI LAJOS: HANYATT hanyatt ahogy a fehér tavak repülőkre villámlavak heverni fölöttünk összecsap fü-tenger szöcskék ugranak érezni szépen azt ahogy alattunk a föld eltoroa s vele fordul a rét a nyár körbe élet és halál hanyatt hanyatt hanyatt hanyatt fönt szikráznak a navhalak a két tenger lassan összeér elalszunk minden hófehér szentjánosbogár pille-nat vitorlázik egy tölgy-levél A politikai plakát nagymestere PULII IMA (MOSKAUS FOS-YOiRAT : U» ttlSUVCUt; i, Btr6 Mihály plakátjai A rmtokáernozgakni múzeum teljes életművet felölelő kiállítással ünnepli a magyar politikai plakát európai rangú művészének, Biró Mihály születésének századik évfordulóját. A művészi színvonalú politikai plakátot Magyarországon a szerveződő munkásmozgalom teremtette meg a századfordulón, de önállóvá válása Biró Mihály nevéhez fűződik. Eredetileg szobrásznak indult. 1904—1908 között az iparművészeti iskolában készült művei már feltűnést keltettek. Megnyerte az előkelő korabeli lap, a Stúdió művészeti ösztöndíját is, s így két évet töltött Angliában C. R. Ashbee-nek a művészi kézműv-esmunka szépségeit hirdető stúdiójában, ahol a szecessziós korstílus legmagasabb fortélyait sajátította el. Remekül rajzolt, briliáns dekoratív érzéke volt, ezért az ott tanultakat egész életében hasznosította. Érdeklődése hamar a plakátművészet felé fordult. 1912-ből származik három pályadíjnyertes állatkerti plakátja, amelyek azóta is a magyar plakátművészet klasz- szikusai közé számítanak, kontúrrajzos, élettelen faágon ülő saskeselyűivel. Erőteljes, egyéni hangvétele már 1911-ben jelentkezett egy másik telitalálat, a Népszava egész világon ismert Kalapácsos emberével. Hatása — mint későbbi politikai plakátjaié is — páratlan volt. A Kalapácsos ember később a szociáldemokrata párt emblémája lett. Műveinek jelképrendszere, stílusformái a kor ideológiai és művészeti törekvéseiben gyökereznek. Előzményei a párizsi kommün, valamint az 1905—1907-es orosz forradalom grafikáiban leP hetők fel. Plakátjai tőmondatos egyszerűségűek. Megkapó erejük a művész magával ragadó pártos szenvedélyébe!,, ötleteinek frap- pánsságában, jelképteremíő képességében rejlenek. Kiváló érzéke volt a figyelem- felkeltés iránt. Biró Mihály forradalmi meggyőződését az első világháború poklában haditudósítóként eltöltött évek mélyítették el. 1918-tól kezdve minden képességét a forradalom szolgálatába állította Plakátjai elsöprő indulati erejükkel, magas művészi kvalitásaikkal a műfaj eurói pai klasszikus művei lettek. A Tanácsköztársaság buJ kása után emigrálnia kellett, politikai plakát készítésére már kevés módja nyílt. Kereskedelmi és kulturális plakátokkal és grafikákkal kereste meg egyre szűkösebb kenyerét. Művei az osztrák plakátművészetben i9 kimagasló szintet képviselnek, hirdessenek divatcikket, cipőt vagy kakaót.' Klasszikus Modiano cigaretta- papir-reklámja késői művészetének nagy erősségét, tipográfiai tehetségét állítja a kompozíció középpontjába. Drámai erejűek a húszai* években bemutatott szovjet filmekhez készített egész Európát bejárt reklámjai. A sokoldalú, meggyőződd séért mindig kiálló, tehetséges művészt a fasizmus országról országra kergeti^; családjától, később munkájától is megfosztotta. Súlyos betegen hányódott a TI. világháború forgatagában, a felszabadulást egy párizsi kórházban érte meg, de a szabad hazában 1948. október 6-án már csak meghalni tudott. B. T NÓGRÁD — 1986. november 15., szombat 9
