Nógrád, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-12 / 266. szám
Szovjet könyvbemutató Szovjet könyvkiadók termékeiből kiállítás nyílt kedden a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában a Szovjetunió Szerzői Jogvédő Hivatalának magyarországi képviselete, valamint a Mezsduna- rodnaja Knyiga szervezésében. A félévenként megrendezett hagyományos kiállításon, a szakemberek és az érdeklődők a szovjet könyvkiadás mindenkori helyzetéről, eredményeiről tájékozódhatnak. A mostani tárlaton a szovjet könyvműhelyek múlt év második félévi és az idei politikai, társadalmi, szépirodalmi, tudományos ismeretterjesztő témájú kiadványait, művészeti könyveit, a gyermek- és ifjúsági irodalom néhány alkotását mutatják be. A mintegy 800 könyvön kívül szovjet hanglemezeket, s a szerzői jogvédő hivatal prospektusait, reklámanyagait is kiállítják a kulturális központban. A könyytárlatot — amelyet Jovánovies Miklós, a Magyar írók Szövetségének főtitkára, valamint Anatolij Bormotov, a Szovjet Kultúra és Tudomány Házának igazgatója nyitott meg — egy hétig tekinthetik meg az érdeklődők. Lottózók tombolája Balassagyarmaton Október derekától azok a lottózók, akik Balassagyarmat totó-lottó kirendeltségeiben, az OTP-ílókban, a szelvényárusító bizományosoknál vagy a postahivatalban, takarékszövetkezeiben vásárolják meg szelvényeiket, minden ötödik lottó után egy-egv tombolajegyet is átvehetnek. Az akció népszerűnek bizonyult, azért is, mivel 21 nyereménytárgyat sorsolnak majd ki a vásárlók között. Erre december 9-én, a balassagyarmati totó-lottó kirendeltségben kerül sor. Próbaüzem Megkezdődött a próbagyártás a sárvári folyékonyműtrá- gva-üzemben, amelyet százmillió forintért építettek fel a«z IKR és a Vas megyei mezőgazdasági üzemek társulásával létrejött biokémiai társaság taggazdaságai. Az új üzem 60 ezer hektár mező- gazdasági szántóterület folyamatos tápanyag-visszapótlására elegendő folyékony műtrágya előállítására képes. Együtt n gyermeke Nevelési fórum Bátonyterenyén A bátonytenenyei Bartók Béla Általános Iskola számos programot tervezett a novemberi gyermekvédelmi hónapra. Az iskola ezerháromszáz tanulója közül fétezáenál több azon gyerekek száma, akiket veszélyeztetettként tartanak számon. Természetesen az egyhónapos akció mit sem érne a folyamatos törődés, rájuk- figyelés nélkül. Ám. a gyermekvédelmi hónap mégis jó alkalom a velük foglalkozók táborának szélesítésére, hogy a szőkébb és táigiabb környezet „vigyázó szemeit” az év mindennapján rajta tartsa a gyermekeken. A rendezvénysorozatba a helyi KlSZ-fiatalok is bekapcsolódtak, ők közös kirándulásra invitálták hétfőn a gyerekeket. Kedden délután pedig az iskola vezetése és *a szülői munkaközösség aktíváinak közös szervezésében nevelési fórumot rendeztek az érintett gyermekek szüleinek részvételével. A fórumon a nehezen nevelhető gyermekekkel való bánásmóddal foglalkoztak, kiemelve a nevelői felelősség, valamint a családok szerepének jelentőségét. Munkavédelem az SVT-ben Ülésezett a megyei munkavédelmi bizottság Idei negyedik kihelyezett ülését tartotta kedden a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűz. helygyárban a Nógrád Megyei Munkavédelmi Bizottság. A helyszín nem véletlen, hiszen az üzemben az ezer dolgozóra jutó balesetek száma kétszerese a megyei átlagnak. Elsőként Szalai János, a gyár műszaki igazgatóhelyettese adott tájékoztatót a munkavédelmi helyzetről. Mint elmondta, az elmúlt tervidőszakban 195 millió forintot áldoztak erre a célra. Idén 37 millió forint áll rendelkezésűikre, melyből kilenc hónap elteltével 26 milliót használtak fel. Beszámolt azokról az eredményekről, melyet a munkavédelem terén elértek, emellett szólt a még meglevő gondokról is. Ilyenek a zaj és vibráció csökkentése egyes üzemrészekben, a kúpo. lói porszennyeződés megszüntetése, a munkahelyi világítás javítása és az egyéni védőfelszerelések bővítése. Megemlítette, hogy idén már video segíti a munkavédelmi oktatást. A bizottság hatékonyabb intézkedést vár a balesetek ok-okozati felderítésében, a műszeres elemzésekben és eiőbbrelépést az üzemorvosi ellátásban. Az ülés munkájában részt vett Tóth Gábor, a vasasszakszervezet munkavédelmi osztályvezetője is. Idegenforga Iont Mezőkövesden és korni/ékén A nógrádiak körében is kedvelt kirándulóhely Mezőkövesd és környéke, hiszen a város egyre nagyobb jelentőséggel bíró idegenforgalmi centrummá vált az utóbbi időkben. Növekvő szerepkörét gyógyvizének, illetve a térségben egyedülálló szabadtéri strandijának, valamint a Matyó népművészetnek köszönheti. Az idegenforgalom növeEgy pere telefon: Hol adhatók be a Sabin-cseppek? Tóth né Katona Dóra, Nagymező úti olvasónk azzal fordult szerkesztőségünkhöz, hogy Eagyvapálfalván csak a Gorkij-telepen van gyermekorvosi rendelő, s most a Sa- twn-evseppek beadásaikor nagy volt ott a zsúfoltság, a sor vége a gyerekekkel az utcán várakozott. Lehetne-e ezen a zsúfoltságon valamiképpen enyhíteni, hiszen Zagyvapálfal- ván, a Csokonai úton is van orvosi rendelő, megkaphatnák-e a gyerekek ott az oltást? Olvasónk kérdésére dr. Haj. du Katalintól, Salgótarján városi főorvosától kértünk választ. — Városunkban kilenc gyermekkaráét található, s mindegyikben van gyermekorvos. Zagyvapálfalván az új és a régi településrészen a Sabin- eseppek beadása most összesen 480 gyereket érintett. A bölcsődés gyerekek a bölcsődében, a többiek a Gorkij- telepi rendelőben kapták meg az oltást. Ami egy héten keresztül történt, s a gyermekes szülőket — éppen a zsúfoltság elkerülése érdekében — időre, 10—15 perces időközönként idézték az oltásra. Az igaz, hogy a négy éve átadott Gorkij-telepi gyermekorvosi rendelő mára „kinőtte magát”... — És arról éppen a Sabin- cseppek beadásának idején nem lehet szó, hogy Zagyvapálfalván a régi városrészben lakók a közelebbi, Csokonai úti rendelőben kapják meg az oltást? — Ma mindenütt az a törekvés, hogy a felnőtt- és a gyermekrendelés más-más helyen legyen. A Csokonai úti rendelő felnőtt betegeket fogad, nem lenne célszerű ebbe a rendelőbe vinni az egészséges gyerekeket. Nem beszélve arról, hogy a szérumot is szállítani kellene, s át kellene mennie az orvosnak is. Szükséges lenne továbbá KÖ- JÁL-engedély is ahhoz, hogy itt gyermekorvosi rendelés is legyen. Azzal, hogy meghatározott időre hívták be a gyerekeket oltásra, a hosszabb várakozást kívánták megelőzni. — zs — lése azonban további fejlesztéseket igényel, ezért is tűzte napirendre ezt a témát keddi. Mezőkövesden tartott ülésén a Mátra—Bükki Intézőbizottság elnöksége. A fejlesztésekről szóló beszámolóban elhangzott az is, hogy jövő év május elsejére feszített víztükrű úszómedence átadását tervezik Mezőkövesd környékén, Bogácson. Az ülésen szó volt az elnökség jövő évi munkatervéről is. s a tervek szerint 1987 áprilisában Salgótarjánban tárgyalja meg a Mátrfe—Bükki Intézőbizottság az idegenforgalmi hivatalok tevékenységét. 1986. november 12. Szerda. | Jónás napja. A Nap kél 6.44 — nyugszik I 16.13 órakor. A Hold kél: 14.37 — nyugszik 2.06 óra-1 kor. Százhúsz éve született Szun Jat-szen (1866—1925) kínai forradalmi demokrata politikus. Párás idő Előrejelzés az ország területére ma estig: Nyugat-Dunántúlon lassanként ritkul, majd késő délutántól ismét sűrűsödik a köd, megszűnése késő délelőttöl valószínű. Dé- előtt erősen párás, ködös idő lesz. A nyugati szél időnként megélénkül. Legmagasabb nappali hőmérséklet, 10 és 15 fok között várható. Holnap a Merkur álvonni a Nap előtt Csütörtökön reggel, 6 óra és 7 óra 31 perc között ritka égi jelenséget figyelhetnek meg hazánk területéről a csillagászat iránt érdeklődők. Ekkor vonul át — ebben az évszázadban tizenkettedik alkalommal — a Merkur a Nap előtt. Utoljára 1973. november 10- én láthattak hasonló jelenséget a megfigyelők, s a következő alkalomra 1993. november 6-ig kell várni. A Merkur csütörtökön 2 óra 43 perckor kerül a napkorong elé, s fokozatosan halad át előtte. Hazánkban 6 óra 45 perckor kel a Nap, ezért a Merkur áthaladásának csak az utolsó harmadát lehet nyer' mon követni. Derült időben az érdeklődők kormozott üvegen át, szabad szemmel is láthatják a Földről mákszem- nyinek látszó bolygó átvonulását a Nap korongja előtt. Optikai eszközzel — akár a legegyszerűbb látcsővel — azonban lényegesen jobban lehet látni a ritka jelenséget. A csillagászati kuriózumot a szakemberek is figyelemmel kísérik. A Nap- és a bolygó- korong érintkezési pontjainak pontos mérésével ugyanis újabb ismereteket szerezhetnek a Merkur mozgásának szabálytalanságairól. Derült idő esetén az Uránia Csillagvizsgálóban (Budapest, I. kerület, Sánc u. 3 b) helyszíni bemutatót tartanak. Az odalátogatók nagy teljesítményű távcsövekkel követhetik végig a Merkur mozgását, s a szakemberek tudományos magyarázatot fűznek a látottakhoz. Hz Országos Bnyag- és Br'iivatai közleménye a dohányipari termének fogyasztói árának emeléséről Az állami költségvetés helyzetének, a vásárlóerő és az árukínálat, egyensúlyának javítása érdekében a dohányipari termékek fogyasztói árai 1986. november 12-től átlagosan 18 százalékkal emelkednek. Az áremelkedés differenciált. Az átlagnál nagyobb arányú az egészségre fokozottan káros, füstszűrő nélküli termékek árnövekedése. A Munkás cigaretta csomagonkénti ára 20,7 százalékkal. 7 forintra, a Kossuthé 19.4 százalékkal, 8 forintra emelkedik. A füstszűrös cigaretták csoportjának ára átlagosan 18,4 százalékkal, a SymA termőföldről beszállított burgonyát a termelőszövetkezet központi telephelyén válogatják, osztályozzák és zsákolják Szécsényben. Az idén száz hektáron termett krumpli, amely nagyobbik részét piramisokban tárolják a tavaszi vetésig. A jó minőségű és nagy méretű gumókat, pedig étkezési burgonyaként értékesítik. Főbb vásárlók közé tartozik az Agro- Skála a budapesti Tszker valamint a különböző áruházak. —RT— hírek — Munkavédelmi szemléket tartottak a pásztói városi kórház osztályain, a rendelőintézetben és a gondozókban. Azonnali intézkedést igénylő hiányosságokat nem tapasztaltak, a szemlék azonban megerősítették, hogy zsúfoltak a rendelőhelyiségek, s itt nem kellő a dolgozók szociális ellátása. Az osztályok zsúfoltságát enyhíti majd, hogy az új épület igénybevételével helyiségeket kaphatnak. — Beton. Immár második esztendeje foglalkozik kevert beton értékesítésével az Ipolymenti Vízgazdálkodási Társulat, Rétságon. Idén november elejéig 8,3 millió forintért szállítottak megrendelőinek és 20 kilométeres körzetben saját munkáikhoz: Az év végi nyereségből várhatóan 5 százalékkal részesedik ez az üzem. — Befejeződött Salgótarjánban a lakossági távfűtési hőközpontok automata műszerekkel való felszerelése. Száz hőközpontból 45-ben alkalmazták ezt a megoldást; annak érdekében, hogy a hőerőmű olaját minél hatékonyabban hasznosítsák. Egy berendezés ára 60 ezer forint, ami várhatóan egy fűtési idény alatt megtérül. Bélyegárverés A Magyar Bélyeggyűjtőik Országos Szövetsége november 15_én és 16-án, szombaton és vasárnap bélyegárverést tart a szövetség szék- házában. Árverésre kerülnek gyűjtemények, gyűjteményrészletek, légi posta levelek, magyar és külföldi modern és klasszikus bélyegek, amelyek között több ritkaság, érdekesség található. Az érdeklődők több mint 1600 tételt tekinthetnek meg 12-én és 13-án 15 és 18 óra között a szövetség székházában (Budapest, VI. kerület Vörösmarty utca 65. szám alatt), illetve egy órával az árverés előtt. Keddi számunk 8. oldalán megjelent képünk alatt az aláírás helyesen : Huszonnégy éve dolgozik a cserhátsurányi postán... phonia és a Sopianae ára cső* magonként 1.90 forinttal, illetve 2 forinttal nő Az egészségre kevésbé veszélyes, alacsony kátrány- és nikotintartalmú típusok (Sopianae Lady és Junior, Agria, Helikon) áremelkedése az átlagosnál mérsékeltebb. A licenc alapján gyártott cigaretták fogyasztói ára csomagonként 4—8 forinttal nő, a 85 mm-es Marlboro ára az eddigi 38 forint helyett 44 forint lesz. Az intézkedéssel egyidejűleg arányosan növekszik aá importcigaretták, kisebb mértékben pedig az egyéb dohánytermékek ára. (MTI) Lottósorsolást közvetít a tévé A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatja a lottózókat, hogy a 46. héttől, november 14-től, az év végéig a lottószámsorsolásokat a televízió minden pénteken délelőtt közvetíti. A közvetítések időponja 9.53 perc, a sorsolásokat ugyanebben az időben a rádió is közvetíti. II MERKUR jelenti Trabant Lim. H. (Bp.) 969 Trabant Hyc. C. (Bp.) 310 Trabant Lim. (Bp.) 5717 Trabant Lim. (D.) 4631 Trabant Lim. (Gy.) 4376 Trabant C. (Bp.) 8fc? Trabant Combi (D.) 592 Trabant Combi (Gy.) 505 Wartburg Stand. (Bp.) 679 Wartburg Stand. (13.) 527 Wartburg Stand. (Gy.) 443 Wartburg Spec. (Bp.) 1339 Wartburg Spec. (D.) 1112 Wartburg Spec. (Gy.) 11Ó3 Wartburg Spec, tolót. (Bp.) 7329 Wartburg Tourist (Bp.) 835 Wartburg Tourist (D.) 643 Wartburg Tourist (Gy.) 652 Skoda 105 S (Bp.) 10 708 Skoda 105 S (D.) 8563 Skoda 105 S (Gy.) 8536 Skoda 120 L (Bp.) 21 341 Skoda 120 L (D.) 12 183 Skoda 120 L (Gy.) 15 290 Skoda 120 GLS (Bp.) 1566 Lada 1200 (Bp.) 45 270 Lada 1200 (D.) 31 117 Lada 1200 (Gy.) 14 783 Lada 1300 S (Bp.) 18 909 Lada 1300 S (D.) 14 264 Lada 1300 S (Gy.) 5989 Lada 1500 (Bp.) 15 067 Lada 1500 (D.) 11 099 Lada 1500 (Gy.) 4910 Lada G. (Bp.) 8787 Lada Combi (D.) 4704 Moszkvics (Bp.) 14 363 Polski F. 126 P. (Bp.) 32 464 Polski F. 126 P (Gy.) 11 025 FSO (P. F.) 1500 5936 Dacia Lim. (Bp.) 43 170 Dácia Lim. (D.) 609 Dácia Lim. (Gy.) 879 Dácia Combi (Bp.) 985 Dácia Combi (D.) 622 Dácia Combi (Gy.) 629 Zastava (Bp.) 13 780 A MAGVAR NEMZETI BANK HIVATALOS OBVIZ A AB FÖL V AMA) Érvényben: 1986. november 12-én. Pénznem vételi árt ion eladási Ft ban Angol font 6745,66 6759,16 Ausztrál d. 3027,53 3033,59 Belga frank 110,80 111,02 Dán korona 610,07 611,29 Finn márka 948,15 950,05 Francia frank 703,61 705,01 Holland f. 2038,09 2042.17 Japán y. (1000) 289,10 289,68 Kanadai d. 3386,69 3393,47 Kuvaiti d. 15999,40 16031,44 Norvég korona 626,99 628.25 NSZK-márka 2302,32 2306,92 Olasz 1. (1000) 33,31 33,37 Osztrák s. 327,20 327,86 Portugál e. 31,43 31,49 Spanyol p. 34,39 34,45 Svájci frank 2782,14 2787,70 Svéd korona 673,70 675.04 Tr. és Cl. rubel 2797,20 2802,80 USA-dollár 4699,03 4708.43 ECU (K. P.) 4811,61 4821,25 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1986. február 18-i közlésnek megfelelően vannak érvényben. Hívható 13—16 óra között NOGRAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága es a Nógrád Megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: VINCZE ISTVANNE. Szerkesztőség: Salgótarján, Palócz Imre tér «. Telefon: 10-977. Főszerkesztő• 11-504. Sportrovat: 14-598. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján, Palócz Imre tér 4 Telefon- 12-54'’ Telex • ”9 109 Irányítószám: 3101. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítöknél. a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfízetési és Lap- eliátási Irodánál (HELIK) Budapest V., József nádor tér 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamim átüt lássál a HELIR 215—961G2 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra: 43 forint, negyedévre« 129 forint, egy évre: 5l€ forint. Előállítja: a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat, 3101 Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.í 96. Felelős vezető: KELEMEN GAB OB igazgató, HU ISSN 0133-J5»