Nógrád, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)
1986-11-07 / 263. szám
(! Fájdalommal tudatjuk, hogy a szerető térj, apa és nagyapa, a Nógrádi Szénbányák nyugalmazott vezérigazgató- helyettese, SZŐKE BARNA 1!>86. október 19-én elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 1986. november M-én, 11.30 órakor lesz a budapesti Farkasréti temetőben. a erAszoiö csauíd ÉS A NÓGRÁDI SZÉNBÁNYÁK Mély Gajdalomma! tudatjuk, hogy CSABBA ANDRASNÉ sz.: Nagy Irén 56 éves korában elhunyt. Temetése 1386. november 11-én, kedden, 1U0 órakor lesz a salgótarjáni központi temetőben, A gyászoló család HÄZASTÄRS? ELETTÄRS? SZABADIDŐ-PARTNER? Címének titokbantartásával levelezéssel összeismertetjük az óbajának megfelelő társakkal. Középkorúaknak korlátlan lehetőség. Válaszborítékért tájékoztatót küldünk. Forrás, 8231 Balatonfüred, Pf.: 40. Olvasószolgálat A NÖGRAD című megyei lap olvasóinak kívánunk segítséget ttyújluei ar apróbüdetéask feladásánál az alant közölt kivágható megrendelővel, melyen postán feladhatják APRÓHIRDETÉSÜKET. Tájékoztatásul közöljük a hirdetések dijait: 1 szó hétköznap 3 Ft Szombaton 5 Ft. heg- kisebb hirdetés 10 szó. A vastagon szedett szó kettőnek számit (első szó). Jeligés hirdetés kezelési dija: 30 Ft. Gyászhír milliméterenként hétköznap 5 Ft. Szombaton 7 Ft. A hirdetés megjelenése 02 összeg megérkezése utáni 3. napon «árható. Kedves megrendelőinktől olvasható aláírást kérünk. Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat, 3101 Salgótarján, Pf.: 96. Telefon: 10-977. Megrendelem a NÖGRAD című megyei lapba legközelebbi, szombati, hétköznapi (nem kívánt rész törlendő) számában a következő szövegű APRÓHIRDETÉST egyszer (vagy ..—...-szer) A hirdetés diját a címemre küldött befizetési csekk megérkezése után áronnál tek Cím: l ■ -------------- -----—:n évotoiTos 1986. hé nap szem, rg.-száma: Géz- és Olajszállító Vállalat 15. sz. üzeme kisterenyei telephelyre keres villanyszerelő szakmunkást karbantartói munkakörbe. Érdeklődni lehet: 16 óra után a salgótarjáni 15-696-os telefonon, vagy személyesen az üzemben, (Miskolc, Sajószigeti «. 1.) A Balassi Bálint Nógrád Megyei Könyvtár (Salgótarján, Tanácsköztársaság tér 11.) felvételt hirdet az alábbi munkakörökben: pénzügyi csoportvezető, gyarapító-feldolgozó- feltáró osztályvezető gyarapító-feidolgozó- f el táró csoportvezető — felsőfokú szak- képzettség szükséges, sokszorosító-könyvkötő műhelyvezető, — szakirányú végzettség eyii kcóffpfi Fizetés a 24/1983- (XTI. IV ÁBMH rendelkezés szerint. 1966. novembertől 10-től 15-ig GASZTRONÓMIAI HÉT A TAJGA TEÁZÓBAN. Vendégünk: a budapesti BAJKÁL ÉTTEREM 11-én hidegkonyhai bemutató 14-én cukrászsüteménykülönlegességek bemutatója és vására a GRAND HOTEL HUNGÁRIA készítményeiből. Szeretettel várjuk kedves vendégeinket! A Nógrád Megyei Tanácsi Tervező és Építő Vállalat felvételt hirdet az alábbi munkakörökben: — VILLANYSZERELŐ. — HIDEG- PADLÓ-BURKOLÓ. — KŐMŰVES, — ÄCSÄLLVÄNYOZÖ, — ASZTALOS, — ÜVEGES. Jelentkezni lehet: Salgótarján. Vásártér út 5. A Pásztó és Vidéke Áfész felvételre keres: — JOGTANÁCSOST, — KÖZGAZDÁSZT, — ENERGETIKUST, — HÁLÓZATI ELLENŐRÖKET, — FELSŐ- ÉS KÖZÉPFOKÜ VÉGZETTTSÉGŰ Áruforgalmi SZAKEMBEREKET. A munkakörök betöltéséhez szakirányú iskolai végzettség szükséges. Gyakorlati idővei rendelkezők előnyben tészesülnek. de pályakezdő fiatalok jelentkezését is várjuk. Jelentkezni és érdeklődni lehet személyesen és írásban az áfész személyzeti és oktatási vezetőjénél. Pásztó, Szabadság a. 48. Telefon: Pásztó 109. Skála SALGÓ SZÖVKER felvételre keres felsőfokú végzettséggel rendelkező számítógépes szakembert. Jelentkezés részletes önéletrajzzal. Cím: Skála SALGÓ SZÖVKER Salgótarján, Bartók út 17. Értesítjük Salgótarján város lakosságát, hogy 1986. november 10—23-ig éves KARBANTARTÁSI MUNKÁLATOKAT VÉGZÜNK ivóvízhálózatunkon. Ezen időszak alatt a víz zavarossá válhat, időszakosan nyomáseséssel és elszíneződéssel lehet számolni. Kérjük fogyasztóink szíves megértését. Nógrád Megyei Viz- és Csatornamű Vállalat 14 NÓGRÁD — 1986. november 7., péntek | Már mo6t megrendelhetők kistermelők részére is a Bábolnai Mezőgazdasági Kombinát naposcsibéi: TEIRB—82 húshibrid naposcsibe IETRII—H vegyes ivart TEÍRA—SL naposjérce Marék-oltással IETRII—SL naposkakas A megrendelést az alábbi címre kérjük elküldeni: Mezőgazdasági Kambinát. Bábolna, Baromfi-értékesítés és Szaktanácsadás 2943 Bábolna. BALASSAGYARMATI KÁBELGYÁR pályázatot hirdet 1987. január 1-től megüresedő főenergetikusi MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. A pályázatnak tartalmaznia kell: — a pályázó eddigi munkaviszonyait és munkaköreit, — jelenlegi jövedelmét, — iskolai végzettségét, — szakmai önéletrajzát. Munkakör betöltésének feltételei: — felsőfokú szakirányú végzettség. Besorolás: 3/II/A (osztályvezetői) A munkaviszony próbaidő után határozatlan időtartamú. Bérezés az 5/1983. (XI. 12J ME. sz. rendelet alapján, megegyezés szerint A pályázat benyújtási határideje: 1986. december 1. Cím: MKM BALASSAGYARMATI KÁBELGYÁRA személyzeti és szociális osztálya Balassagyarmat, Pf: 17. Telefon: 639/133. Pályázatot hirdetünk ÜZEMELTETÉSI OSZTÁLYVEZETŐI munkakör betöltésére. Felsőfokú építőpari vagy épületgépészeti végzettséggel és beruházási, fenntartási munkákban ötéves gyakorlattal rendelkezők jelentkezesét várjuk. Bérezés képesítéstől és gyakorlattól függően, megegyezés szerintA pályázatot: PALÓCKER Vállalat Salgótarján, Ady Endre út 3/b. személyzeti vezető címére kérjük megküldeni november 20-ig. AlMtÓHlRIÍETESElt. A PALÖCRER VÁLLALAT gépír óadminisaferátort; keres felvételre. Jelentke zni lehet: személyesen, a vállalat müftka- ügya osztályán. Salgótarján, Ady E. h. 3/b. BARKAS személyautó eladó. Irányár: 90 000 Ft. Érdeklődni: Salgótarján 10-267- es telefonon, 18 órától. JÓ állapotban levő 4 és fél éves Trabant Combi eladó. Benyó Béla, Bércéi, Ifjúság út 13. NYOLC és féléves 1200-as Lada vonóhoroggal eladó. Cím: Farkas Sándor, Zagy- vapá lfalva, Gagarin út 20. ROBUR tehergépkocsi friss műszakival eladó. Érdeklődné: hét végeken, Hu- gyag, Rákóczi út L ELADÓ 1 db Pannónia 20 000 km-rel, friss műszakival, megkímélt állapotban, sok új alkatrésszel és 1 db MZ 12S köbcentiméteres 8 éves friss műsza- kfcwri, vagy jókarban levő 51-es Simsonra cserélem. Bíró István, Bátonyterenye, Vörös Csillag út 4. 124M-AS Lada eladó. Mátraterenye, (Mátranovák), Dózsa út 132. M 24-es Volga özem képesen, lejárt műszakival, alkatrésznek eladó. Salgótarján, Ybl Miklós át 82. IV/4. JÖ állapotban levő 1200-as Lada Igényesnek eladó. Érdeklődni: Zsóka Mihályné, Salgótarján. Dimitrov ti. S8. ELADÓ kifogástalan állapotban levő 250^1-es MZ Salgótarján. Schuyer Ferenc út 44. IV/2. 15 órától. JÖ állapotban levő ZP rendszámú 1300-as Lada eladó. Érdeklődni: Mátravidéki Erőmű, Lőrinci, 33. ép. 7. ajtó. 17 árától. ELADÓ UT-S Zsiguli olcsó áron. Érdeklődni : Balassagyarmat, öváros tér 2. , 4 éves Skoda 120 L eladó. Salgótarján, Petőfi út 8. SKODA tOÖÜ-es 10ü-as motorral, rendszámmal, olcsón eladó vagy alkatrészként is. Zárt ZUK üzemképes, ugyanott. Telefon: Érsekvadkert, 30-as. ZUK vagy GAZ gépkocsit megvételre keresek. Kistér e- nye, Bajcsy-Zsilinsz- ky út 1L HÉTÉVES, fehér színű Lada 1300-as, 1988-ig érvényes műszakival sürgősen eladó. Irányár: 55 000 Ft. Varsány, Arany János utea 7. GARÁZST bérelnék az Arany János úton. Salgótarján, Arany János öt 25. IV/5. BALASSAGYARMAT, Munkás u. 15. sz. családi ház eladó 310 négyszögöl kerttel, melléképületekkel, pincével. Irányár: 950 000 Ft. (320 000 Ft kölcsönlehetőséggel.) Érdeklődni : Babcsán Tibor, Balassagyarmat, Jószív a. 68. BAGLY AS ALJÁN, Petőfi út 196. alatt kertes családi ház eladó. Érdeklődni a szomszédban. SALGÓTARJÁN, belvárosi, összkomfortos öröklakás 600 000 Ft készpénz, plusz OTP-átválla- lással eladó. Telefon : 12-950, 1« óra után. BLADÓ Bércéi, Gácsi utca 72. szám alatt 1224 négyzetméter telken kis pa- raszttiáz. Irányért 150 ezer fbrint. Érdeklődni : Balassagyarmat, Klapka út 64. sz. JÁSZ AROKSZ ALLAS központjába« 160 négyzetméteres családi néz — tel»* fon, ipari áram — 7s4 négyzetméteres telken, termál 9 tr-^d közelében eladó. 050 000 Ffc-ért. Felvilágosítás: Budapest 294-705, este. SALGÓTARJÁN belterületén építési telket vennie. TeLc 10-311. 8—17 óráig. ROMHANYBAN 2 szobás családi tr-Z, 400 négyszögöles telekkel Bado. Érdeklődni ; Szecseny. Mikszáth (L ÜL GARAST bérelnék Se Igótarj ánfoati. Telefon : 11-565, délután 4 órától. AKNÁS garázs eladó a Beszterce-la- kótelepen. Érdeklődni lehet: 17 órától. Salgótarján 14-182 telefonon. BESZTERCE-LA-- KÓTELEPEN garázs eladó. Telefon: Salgótarján 13-966. Gumiabroncsok: személy- és teher- méretben, egy év garanciával, szerelve, centír ózva; Nagyoroszi; Felszabadulás u. 44. sz. alatt. NAGY DIAMANT 12-es, kéttüágyas kötőgép eladó. Érdeklődni: Salgótarján, Kercseg út L Gattyán. PIONER autómagnó deck 2x20 W-os erősítővel, hangfalakkal eladó. Irányár: 10 000 Ft. Üj bőr- dzseki ugyanitt. Balassagyarmat, Nóg*- rádi-ltp. 13/b. ül. em. 1. Tel.: 420. VENNÉK jó állapotban levő konyhabútort. Ajánlatokat: Lászlók Gyula, Nagy- lóc, Rákóczi út 38. ELADÓK: bontásból származó, jó állapotú szilikátblok- kok, kisméretű téglák, betongerendák, vasgerendák, betonelemek, ablakok és ajtók, a balassagyarmati Balassi Bálin« Gimnázium udvarán, délután 4 óráig. K Kiírok A K tovább tenyésztésre és rókaprémek eladók. Hasznos, Alkotmány u. M2. 288 kg-OS sertés eladó. Éagyvapálfal- va, Csokonai út 47. ARANYSPÁNIEL kölykök karácsonyi ra elvihetők. Telefon: Eger, 36/12-475. EGY életre szóló társat keresek 48—44 éves, jó alakú. független, jó lelkú. kedves és nem dohányzó, őszintén szeretni tudó hölgy személyében, házasság céljából, aki másfél szobás, összkomfortos lakásomban megosztaná velem a magányt. Bányászati szakmunkás vagyok, 49 éves, 170/80 kg. Minden káros szenvedélytől mentes, független, rendezett körülmények között élek, hasonló adottságú. művelt, finom- lelkű özvegy vasv elvált, magányos nő. teljes alakú fényképpel ellátott, kézzel írott bemutatkozó levelét várom. Teljes diszkréció mellett, a kéoet visz- szaküldöm. „Reménv, szeretet” jeligére, a kiadóba. A Balassagyarmati Városgazdálkodási Vállalatnál megkezdődött a GYÜMÖLCSFÁK. DÍSZCSERJÉK, SZŐLŐK, ÖRÖKZÖLDEK, BOGYÖSOK. MŰTRÁGYA, FÖLD árusítása. Hét fotói szombatig 8—16 óráig várjuk tiszteit vásárlóinka' a kertészeti üzem telephelyén. Balassagyarmat, Szabadság utca 8. sz. TAXII szeretne rendelni? Hívja a 13-333 telefon&zámot Salgótarjánban. A CB-TAXI 14461 24 óráig várja kedves utasai megrendelését.