Nógrád, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-04 / 260. szám

Harminc év gazdaságpolitikája írta: Csikós-Nagy Béla, a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke Salgótarján — régen és ma . Hazánk gazdaságtörténeté­ben a második világháborút, követő négy évtized a szoci- a) anus építésének jegyében telt el. A szocialista gazdaság- po'írtba minősítésekor, mégis ifidokoltan teszünk különb­séget az1 1956. november előt­ti és az azt követő időszak között. ~ A szocialista építőmunka első évtizede, annak minden ®ikere ellenére, súlyos hibák­kal volt terhes. Ezt leginkább a gyors iparosítás célzatával meghonosított agrárellenes irányzat és a mezőgazdaság erőszakolt koTlektivizálási kí­sérletei idéz ték elő. * Emellett az ország lehetőségeit messze meghaladó beruházások hi­ány gazdálkodást teremtettek. Ez utóbbi viszont a kicsinyes dirigálás gyakorlatát hono­sította' meg, amihez a szoci­alista tervgazdaság jelszava szolgált ideológiai alapul. Mindez társadalmi elidegene­déshez vezetett, ami végül is az 1956. évi tragikus esemé­nyekben fejeződött ki. Az ellenforradalmi esemé­nyek szétzilálták á népgazda­ságot. De, a kommunista párt újjászervezése és a forradal­mi munkás-paraszt kormány megalakulása nyomón, a gaz­daság konszolidációja meg­lepően gyorsan ment végbe. Az ipari termelés 1957-ben 6 százalékkal haladta meg az 1955. évi színvonalat. Ebben a baráti országok nagyarányú és kedvező feltételekkel nyúj­tott hitelei is szerepet já tszot­tak. I reform és előzményei Megér tek a feltétetek a gaz­daságfejlesztés tervszerű ala­pokra helyezésére. Az ország­gyűlés törvényerőre emelte az 1958—1960-as időszakra szó­ló hároméves tervet. Ez való­jában a gazdasági konszolidá­ció terve volt. A feladat az (iparban egyértelműen adott folt. A hatvanas évtizedben vi­szont olyan — előre nem ter­vezhető — események követ­keztek be, amelyek a gazda- ságpolit’kát eltérítették a kö­zéptávú tervek alapjául szol­gáló hipotézisektől. A második ötéves terv 1961—1965. idő­szakban a mezőgazdaságban végbement szocialista átszer­vezés, a harmadik ötéves terv 1936—1970. időszakában a gaz­dasági reform „nem tervezett esemériyek” voltak. Ezekhez fűződnek egyben a hatvanas évek legnagyobb sikerei. fejiödésttnü aranykorszana Ezeket a sikereket az 1957- ben bevezetett új gazdaság- politika alapozta meg. A gaz­daságpolitikai hibák feltárá­sára 1956-ban közgazdasági bi­zottság alakult, amely viszony­lag rövid idő alatt végezte el munkáját és javaslatait át­fogó dokumentumban ter­jesztette elő. Javasolta, hogy a kormányzati tervgzés szá­mára új kritériumokat hatá­rozzanak meg; olyan politikát folytassanak, amelyben a me­zőgazdaság és a tercierszek­tor az iparral összhangban fejlődik. A gazdaságszabályo­zást különítsék el a tervezesd rendszertől, vagyis a kötelező tervmutatókat gazdasági esz­közökkel helyettesítsék. Ve­zessék be a váÉ alatt önálló­ságot a nyereségérdekeltség alapján; a direkt beavatkozást a fontos feladatokra korlátoz­zák. Olyan ár. és jövedelem- politikát folytassanak, amely összhangban van a piaci me­chanizmus aktivizálásával. A versenyt iktassák be a terve­zési rendszerbe abból a célból. hogy a kínálat jobban igazod­hasson a kereslethez. A Magyar Szocialista Mun­káspárt elfogadta ezeket az ajánlásokat, mint az új gaz­daságpolitika alapvető keretét- és a cselekvés vezérfonalát. Jelentős intézkedések történ­tek 1957-ben. Mindenekelőtt az agrárpol itikában ment vég­be alapvető fordulat. Meg­szűnt a mezőgazdasági ter­mékek beadási kötelezettsége. A falu és város kapcsolatát a gazdaságpolitika az állami szabad felvásárlás és szerző­déses rendszer keretei közé il­lesztette. Az árutermelésben való anyagi érdekeltséget új alapokra fektetett árpolitika és költségvetési támogatási po­litika teremtette meg. Változásokra került sor a nem mezőgazdasági szektorok­ban követett gazdaságpoliti­kában is. A Minisztertanács elvi határozatban szögezte le: a kormány tagjainak megíté­lésére bízza, hogy az ágazat számára kötelező tervfelada- tok végrehajtásában fennál­ló felelősségüknek a vállala­tokra lebontott tervmutatók kötelező előírásával tesznek eleget, vagy pédig közgazda- sági eszközöket, kereskedel­mi módszereket alkalmaznak. Deklarálták a nyereségérde­keltséget. Bevezették a dol­gozók nyereségrészesedését. Hatályon kívül helyezték az egységes és központi bél-tarifa­rendszert. A bérszabályozás autonóm vállalati üggyé vált, aminek a kormány a mun­ka alapfeltételei, valamint a munkakörönkénti alsó és fel­ső bérhatárok meghatározá­sával állított korlátokat. Az 1956 . után bevezetett új gazdaságpolitikát fejlesztette tovább az 1968. évi gazdasági reform. Ez szüntette meg a gazdasági folyamatoknak a kötelező, központi tervdirek- tívá'kon alapuló szabályozását. Az 1967—1974-es időszakot felölelő elemzés világosan megmutatta a gazdasági re­form nyomán bekövetkezett pozitív változásokat. Ebben az időszakban a gazdasági nö­vekedés évi átlagban 1—2 szá­zalékkal felgyorsult és évente 7 százalék körül mozgott. A munkatermelékenység foko­zatosan a növekedés egyedüli forrásává vált. Csökkent a hi­ánycikkek száma, pontosab­ban szólva, néhány tipikus termékre korlátozódott. A gaz­daságtörténelemnek ezt a sza­kaszát jogosan lehet a magyar gazdaság aranykor-szakának te­kinteni. Űj szakasz új programmal Ebben a kedvező iéjfbdfeö folyamatban okozott — hosz- szú lejáratúnak tűnő — törést a világpiacon I973-„an vég­bement első, valamint az 1979 —80. óvd második olajárrob­banás. A cserearány húsz szá­zalékkal romlott, ami a kül­kereskedelem az érzékeny ma­gyar gazdaság számára a nem­zeti jövedelem 10 százaléká­nak elvesztését jelentette. Enr nek ellenére az 1974—78. öt­éves időszakban a gyors nö­vekedés még tartott, évi át­lagban 5,3 százalékot ént ef. De, ez már az egyensúlybom­lás jegyében ment végbe. En­nek a folyamatnak az 1978 végén végrehajtott gazdaság­politikai fordulat vetett véget. A gazdaságpolitikai fordulat két jellemzője az egyensúly prioritása a növekedéssel szemben, továbbá az életszín­vonal prioritása a gazdaság- fejlesztéssel szemben. A pri­oritások meglöga hrtazá sakor még az volt a feltételezés, hogy a megnehezült nemzet­közi feltételek mellett külföl­di eladósodás nélkül, évi csaknem 3 százalékos növeke­désre nyílik lehetőség és eh­hez a nemzeti jövedelemnek a felhalmozásra fbrdított há­nyadát a korábbi 25 százalék­ról csak 20 százalékra kell csökkenteni. Ma már meg­állapítható, hogy az új növe­kedési pálya kialakítása igé­nyesebb és a vártnál nehezebb feladat. Ebben annak is szerepe vsa, bogy a KGST-n belül fokozó­dott a természeti erőforrások szűkössége, és a növekedési zavarok miatt a beruházáso­kat szinte mindenütt mérsé­kelték. Mindez súlyosan érin­ti a magyar gazdaságot. A KGST-ben a természeti erő­források fokozódó relatív hi­ánya leginkább nálunk fokoz­ta a világpiacra utaltságot, miután a mi gazdaságunk a legszegényebb ilyen erőforrá­sokban. A KGST-országokbam a növekedési ütem csökkené­se exportlehetőségeinket csök­kentette. miután a tőkejavak exportszer-kezete a KGST-n belüli elvárások szem előtt tartásával, tervkoordinációval, termelési kooperációkkal és szakosítási megállapodásokkal alakult ki. Mindehhez járul a KGST-n belüli igényesség fo­kozódása, ami növel! a transz­ferábilis rubelért exportált termékek szabad deviza befek­tetését. Sajátos strukturális problé­ma adódott, amelyen úrrá tu­dunk leni. De, ez feltételezi a KGST-együttműködés terén mutatkozó tartalékok mozgósí­tását; a KGST-mechanizmus ezt lehetővé tevő átalakítását; a világpiac felé történő nyi­tást: a világgazdaságban ér­vényesülő kereskedelmi kon­venciókhoz váló jobb alkal­mazkodást; belső n öv ekedéin tartalékok mozgósítását. Ehhez kívánt a gazdaságirá­nyítási rendszer tóvá bfej lesz- teséről 1984-ben hozott párt- határozat, valamint az ezen alapuló 1985. évi kormányha­tározat átfogó programot ad­ni. Erre építve jelölte meg az 1986—90 étieket átfogó VII. ötéves terv a gazdasági stag- nációból kivezető utat, és ha­tározta meg az évi 3 százalé­kos gazdaságnövekedés kör­vonalait. Ez az ipari terme­lés fokozatos dinamizálásátál­lította a figyelem előterébe, aminek 1986-ban első biztató jelei már mutatkoznak. Az idő sodrában Munka és fegyver H ói kezdődött? Az életpá­lyát meghatározó szel­lemiség a családi háttérben keresendő, a gyökerek Inászó- bányatelepre nyúlnak vissza. De nemcsak az útra bocsátás­nak, hanem a menedéknek is ez a helyszíne. Alikor például, amikor a háborút önkénye­sen „befejező” fiatalember hamis eltávozási papírral ha­zajön, s az ugyancsak katona- szökevény báttyal és még tíz hasonlóképpen cselekvő em­berrel berendezkedik a szülők által előkészített bányai lég­vágatban. A bányászcsalád... Igen, ez lehet a sorsalakító erő. Az akkor még Messerschmidt né­ven élő Mátrai István, a ko­rán elhunyt báty és a szü­lők között teljes az összhang' 1944 utolsó napjaiban is, ami­kor Barnából megérkezik Su­san Antal. — Emberek, szervezkedni kell... A kicsinyke telep házaiban, meg az udvaron a, lelkes be­szélgetést a holnap reménye élteti. Apa. anya és a két fiú egyszerre, egy napon lép be a kommunista pártba. A család­hoz vezet az első út 1956-ban is, amikor Kiskunhalasról gyalog indult Mátrai István Nógrádba. — Addig, persze, sok min­den történt velem — idézi ma a sokszínű életút állomásait. — Tizenhat évesen lettem ko­vácstanuló az acélárugyárban, majd géplakatos-végzettsé­get is ott szereztem. A felsza­badulás után alapszervezeti vezetőségi tagként dolgoztam a gyárban, majd a vasasszak­szervezet területi bizottsága, illetve a megyei pártbizott­ság szervezési osztálya volt a munkahelyem. Közben el­végeztem egy gyorstalpaló ka­tonai iskolát. Ezzel kapcso­latban voltam továbbképzé­sen — ezredpolitikai tiszt mellé beosztva — a már em­lített időpontban Kiskunhala­son. Ekkor — immár hatodik esztendeje — az acélárugyár pártbizottságának élén dol­gozott Mátrai István. — Etetem legnehezebb, legfelelősségteljesebb idősza­ka volt ez. Kiskunhalasról hazaérve váltottam egy pár szót a családommal, de már az utcán hallottam, hogy a gyárban minden a feje tetején áll. így még aznap este be­mentem az üzembe. „Minek ez nektek?” — a kérdés így szólt, amikor még a nyálas gyerek kezében is fegyvert látott. Másnap pe­dig híre ment: „Hazajött a Mátrai, már szedeti össze a fegyvereket.” Huszonkettő gyűlt össze, a géppsztolytól a szál fegyverig. Egyszerű sza­vakkal, sallangmentesen idé­zi az eseményeket, az ellen- forradalmi tanács tagjaival folytatott vitákat. — Elmentem a gyűlésükre is. Azzal a mondandóval, hogy ne egymás öiés&vei foglalkoz­zunk, hanem a termelésre gon­doljunk. Emiatt üzent a gyár igazga­tójának is, ugyan jöjjön már vissza a helyére. „Majd ha rend lesz” — így a válasz. Mi lehetett ezek után a viszontvá­lasz? Csakis egy: akkor már nem tesz rá szükség. S a továbbiak? Esti utak a megyei pártbizottságra. ta­lálkozás a karhatalmistákkal, majd a pártszervezés. — Vagy harmincöt kis kék kartont még én írtam alá. Mit mondjak... nem tolongtak az emberek, de akinek a szíve ezt diktálta, jött magától is. Négy hónapig a műszerész­műhely vezetője, majd az 1957 elején szervezett acélgyá­ri munkásőrszázad parancs­noki teendőivel bízzák meg. — Ezeket a napokat egész életemben nem felejtem el. Idős, tapasztalt párttagok se­gítségével dolgoztunk, s az új fegyveres testület megalaku­lását nagy aktivitás jellemezte. A politikai munkát is végző középgeneráció sok tagját agi­tálni sem kellett, jött, hogy „Adjatok fegyvert”. Sokan az egész napjukat a gyárban töltötték. Munka, fegyverkicsomagolás, -tisztí­tás, felkészülés az új szolgá­latra. Vég nélkül, egybe­mosva nappalokat és éjszaká­kat. — Felemelő érzés az első munkásőresküre emlékezni. Nem csak a fegyveres testü­let megalakulásának ténye miatt, hanem ezért is, mert egy rendkívül beszédes de­monstráció voit. Óriási tömeg előtt vonultak a századok Salgótarján főterére, ahol a fegyveres testület alaki sza­bályai szerint megtörtént az eskütétel. Felemelt, ökölbe szorított kézzel. Azt hiszem, igen sokan valamiféle tom­pa hangulatból találtak ön­magukra, amikor .a testület az utcán is megmutatta ma­gát. Itt vagyunk, fegyvert fog a kezünk, nem ismétlődhet meg az iszonyat... Értelmiségiek is felöl töttéfc a kék overallt, az állomány magja azonban itt a kemény fizikai munkát végzők közül került ki. Megindult a kikép­zés — persze, a lehetőségek szerjnt, korántsem a mai színvonalon — a kollektíva önmagából kovácsolta a „.pa­rancsnoki garnitúrát”. — Többen a fegyver szét­szedésével és összerakásával is pehezen boldogultak, de szolgálat szolgálatot é^t. Ilyen idők jártak. Hadd mondjam el, hogy amikor híre járt a MUK-nak, még egy kis lele­ménytől sem riadtunk vissza. Kocsira ültünk, jártuk a vá­rost, kimentünk falura. Egy helyre ötször is elhajtottunk. „Forgattuk" az embert és a technikát — a meglevő, el­szánt, -valóságos erőknél na­gyobbat, ütőképesebbet mu­tattunk a demonstrációval. Aztán a konszolidáció évei. Amikor már csökkenthető a közbiztonsági szolgálat, s a közösségi életet teremtő mun­kásőrök azt is megengedhetik maguknak, hogy egy kirán­duláson a Balatonban lubic­koljanak. S amikor egyre több ember előtt nyilvánvaló lett, milyen hatalmas erő a fegy­veres szolgálatot önkéntesen vállalóké. — Ennek két forrása is van — vélekedik Mátrai István. — Meghatványozza a munkásőr­ség erejéty hogy a családok révén oly sok szállal kötődnek a lakóhelyhez. De igaz az is, hogy nem elzárt, laktanyafa­lak között élő fegyveres tes­tületről van szó. hanem ott vannak a munkában, a min­dennapi termelésben. A változó, nyugalmasabb idő más kiképzéssel és szol­gálattal járt, de újabb felada­tot kapott Mátrai István is. — Az acélárugyár száza­dától a városhoz kerültem zászlóaíjparancsnok-helvettes- tesnek, egy fél év múltán a megyei parancsnok helyettese lettem. 1963-tól 1972-ig pedig megyei parancsnokként dol­goztam. Akkor egészségi ál­lapotom miatt kértem a nyug­állományba helyezést. A csak­nem egy évtizedet azonban úgy értékelem, hogy kiépítet­tük a munkásőrség bázisait, megalapoztuk a jövőjét. Arra pedig kiváltképpen büszke vagyok, hogy a megye mun­kásőreit mindig az élvonal­ban emlegették és emlegetik. Szóval, jó érzéssel jöttem el nyugdíjba, megtettem mind­azt, amit képességeim szerint megtehettem. D számos magas kitünte­téssel' elismert életút tapasztalatait még ma is hasz­nosítja a munkásőrök kollektí­vája. Élő és eleven a kapcso­lat a mai és az egykori pa­rancsnokok között, nemegy­szer a tanácsát is kérik az elődnek. A kapcsolat megma­radt az acélgyárral is, Mát­rai István a mai napig az ottani 2-es számú alapszerve­zet tagja Pártpropagandista, előadásokat tart. Visel sok más egyéb társadalmi tiszt­séget is, a többi között a MAVOSZ megyei intézőbi­zottságának vadászmestere, » elnöke a trófeabíráló megyei bizottságnak. Nem csoda, hője a megyében a jól ismert em­berek közé tartozik az álta­lában Pista bácsiként emlege­tett Mátrai István. Sokan azonban még ma is így szólítják: „Parancsnok elvtárs...” Kelemen Gábor NOGRAD - 1986. november kedd 1

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom