Nógrád, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-29 / 281. szám

Válaszmorzsák egy levél miértjeire ZA tanévnyitón felhívták a figyelmünket az iskola és a család, a nevelők és a szülők kölcsönös együttműködésére, segítésére” — így kezdődik az a levél, amely — szí — alá­írással, a tanév elején érke­zett a megyeszékhelyről szer­kesztőségünknek. „Az óvodá­ban is arra biztattak és kér­tek, hogy folyamatos és sze_ mélyes kapcsolatot tartsunk a tanító nénikkel, hogy napra­készen jelezni tudjunk egy­másnak, főleg e kezdeti —, lévén első osztályosról szó, — szülő, nevelő, gyerek szá­mára egyaránt nehéz időszak­ban. Reggel azonban már az iskola kapujában közölték, hogy a szülő nem mehet be a gyerekével és délután is tilos bemenni! Ácsorgunk az isko­la előtt, várjuk csemetéinket. A tanító nénik közelébe sem férkőzhetünk, hogy megkér­dezhetnénk, volt-e valami probléma, mire figyeljünk. De hát miért? Miért zárkózik el így az iskola? Elég a fogadó­óra, a szülőértekezlet, vagy az üzenőfüzet? Aligha! Hogyan valósítható így meg a minden­napi kapcsolat a gyerek ér­dekében7” ■fr A sorok: olvasta titán, vé­gigjártunk jó egynéhány ál­talános iskolát Salgótarján­ban, hogy utánanézzünk a le­vélben feltett miérteknek. Vál­laltuk a kockázatot, hogy ta­lán nem minden szülő, nem minden iskola mondja meg nyíltan a véleményét, de re­méltük, hogy így is sikerül tisztázni a — feltételezésünk szerinti — félreértéseket. A tanórák befejeztekor ér­keztünk a Gagarin iskoláiba. Noha, a tanításnak aznapra vége volt, sok nebuló sündör- gött az iskola falai között, a napköziben, vagy a sportpá­lya betonján. Az ajtón belép, ve, a portás kérdése állított meg. Tisztázva a tisztázandó­ka t —, kik vagyunk, kiit kere­sünk —, zöld jelzéssel mehet­tünk a tanári szobába. Kéré­sünkre az igazgatóhelyettes olvassa a level-et. — De hisz nálunk ilyesmi nem fordult elő! A szülők­nek módja, lehetősége van a véleménycserére, különösen el­sősök esetében — tiltakozik Scholtz Lászlómé. — Ügy tudjuk, hogy a vá­ros egyik iskolájában ki volt téve egy felirat, amely az idegenek belépését tiltotta... — A házirend valóban va­lamennyi oktatási intéz­ményben tartalmazza az ez­zel kapcsolatos rendszabályo­kat. Mert csakis erről lehet szó, egyébről nálunk nem tu­dok. — mondja töprengve, majd rögtön egy fel sem tett kérdésre ad választ: — Fe­gyelmet természetesen tarta­nunk kell, valamilyen módon: az új oktatási törvény szelle­mében a működési szabályzat Lesz a regula. iV — Ha egy gyerek megsze­gi a házirendet: beírást kap az ellenőrzőbe. Ha otthon te­szi ezt, esetleg pofonok is el-elcsattannak a szülői fe­gyelmezés jeleként. Milyen dorgálást kapott vajon az a szülő, aki berontva a tante­rembe, harminc gyereket za­vart meg a dolgozatírásban?! A Rákóczi iskolába kora délelőtt érkeztünk. Mielőtt továbbmehettünk volna, itt is a portás állt elénk. Kérdés, felelet, és máris kérdezhettük az igazgatóhelyettest. — Mi a véleménye a levél­ről? Míg beszél, bele - belepi lián t, hitetlenkedve, a kezében tar­tott gépelt sorokba. — Kritikus levél, de nem hiszem, hogy rólunk szól, an­nak ellenére, hogy a házi­rendünkben van hasonló ki­tétel, amihez azonban sosem ragaszkodtunk mereven — vá­laszol Kovács Ágnes. — Van hát lehetőség a kap­csolattartásra? — Természetesen, kérésünk csupán annyi, hogy az érdek, lődő szülők a munkát ne za­varják. Szándékwnk az volt, hogy a Petőfi iskolát az órák kezde­te előtt látogassuk meg. Fél nyolckor már csak araszol­va fértünk el az épület előt­ti járdán. Sdk a gyerek és még több érkezik. A többség egyedül, de jönnek párosával, és akadnak olyanok is, aki­ket szüleik kísérnek. Kérdé­sünk annak az anyukának szól. aki puszival búcsúzik a kis elsőstől. — Előfordult már, hogy szülőértekezleten, fogadóórán kívül is érdeklődött gyereke felől? — Számtalanszor, hiszen 5 a harmadik, akiit elsőbe kí­sérek — néz szeretettel az apróságra. — Volt olyan eset, hogy nem fogadták a tanárok? — Soha! Most is arra kér­tek bennünket, hogy az első­seket legalább az első héten kísérjük be — mondja Pó- czos An tata é. Amikor a csengő megszó­lal, nem mindennapi robaj tör ki az iskolában, amelyet tán feleannyi diákra tervez­tek és építettek, mint, ameny- nyi jelenleg a falai között tartózkodik. És minden óra­kezdéskor, minden szünetben megindul a majd ezer gye­rek és zúdul, ömlik végiig a folyosókon, lépcsőkön. Elkép­zeljük, mi lenne itt, ha na­ponta csak a gyerekek felé­nek egyik szülője jönne ér­deklődni csemetéje felől... A levélben feltett kérdések­re Czene Gyulától, az iskola igazgatójától várjuk a választ. — A hiba az lenne, ha bár­ki, bármikor zavarhatná a ta­nítást. Előfordult itt már lo­pás, s nemrég egy nagyma­ma jött igazságot szolgáltat­ni unokájának, aligha termé­szetesnek nevezhető módon. De említhetem azt az esetet is, amikor az egyik elsőst apukája szó nélkül elvitte a napközis foglalkozásról. Hogy­ne féltenénk a ránk bízotta­kat, am.iikor arról értesülünk elég gyakran, hogy nyoma veszett gyerekeknek! ☆ Nem vagyunk egyformák. Az egymással való érintkezés formáit, gyakorlatát tanítani kell és közben tanulni is; ah­hoz pedig évek kellenek, míg a gyerekek megtanulják az együttélés normáit. S vajon mi, felnőttek, miikor fogunk eszerint élni, dolgozni ? Ha a levél írója megnevez­te volna magát, vagy az is­kolát, ahol, mint írja, az is­kola és a család kapcsolat­tartásának problémája nem csupán őt, hanem többeket is érint, akkor konkrétabb vizsgálódást folytathattunk volna. Amit e kitekintés nélkül is mindannyian tudunk. vagy legalábbis tudnunk illene, szü­lői mivoltunktól függetlenül is, azt a következőiképp fogal­mazták meg: „Az iskola nem szigetelt eleme a társadalom­nak, hanem szerves része. Gazdasági, politikai és kultu­rális tükör, amelyben nem­csak a múlt és a jelen, de a jövő is tükröződik. Felelőssé­ge óriási: a jövő nemzedékét formálja, de, mert nem egye­dül, hét a felelősség sem le bet egyedül övé.” Tuza Katalin Pataki könyvesház Afrgha tataiunk olyan te­lepülést a megyében, ahol ne állna az érdeklődők rendel­kezésére könyvtár. Hogy a községekben hányán és hányszor élnek a könyves- házak szolgáltatásaival, az a könyvtáros személyiségén is múlik. Patakon a ktubkönyvtár az a hely, ahová olvasnivalóért mehetnek az emberek. A társ­község fiókintézményét a dejtári központi könyvtár lát­ja el. A tizennyolcezer kö­tetből jut bőven a patakiak­nak is. Megközelítően négy­ezer darabból áll a törzs­anyag, e mellé — kéthavon\ ta cserélve — két-három száz letéti állományt kapnak az itteni olvasók. Patakon is, mint a fiók- könyvtárak mindegyikében, tiszteletdíjas könyvtáros dol­gozik. Koszorús Sándornét nemcsak az írott szó szerete- te ösztönözte a tisztségre, ha­nem — mint féléves munká­ja bizonyítja — annál jóval több-: tenni valamit a he­lyért, ahol él, s a könyvtár ad­ta lehetőségekkel alkalmat teremtem a közös együttlét- re is. A statisztikai adatlap rub­rikái jóval szűkösebbek an­nál, hogy mutatói lehetnének a könyvtár terebélyesedő, kölcsönzésen túli tevékeny­ségének. Azokból nem tud­hatnánk meg, hogy a tiszte­letdíjas könyvtáros miként gondoskodik például az idős­korúak napjainak szebbé té­teléről. Patakon negyvenen járnak rendszeresen az öre­gek napközi otthonába, olyan emberek, akik vágyakoznak a könyvek közvetítette szép­re, jóra, ám szemük már nem annyira friss, mint gondola­taik. Hozzájuk magnószala­gok viszik az írók üzenetét, amit maga a könyvtáros ol­vas celluloidra. Nem szól a fáma arról sem, hogy a kölcsönzési idő sem az előírtak szerinti két és fél óra. A könyvtáros az otthon­iét idejéből is csippentget az olvasóknak; akik valamely szükséges információhoz s könyvtárban nem jutottak hozzá, azok a házi könyv­tárból megkaphatják Saját könyveit is szívesen kölcsön­adja Koszorús Sándorné Té­vedés ne essék, nem a mód­szert dicsérjük, hanem’ a szándékot. Azt az ügyszere­tetei, amit a könyvtáros ta­núsít az olvasási kultúra szé­lesítése érdekében. Kezdeti lelkesedés, a mű­velődés területén munkáik >- dók megszállottsága az, ami kezdeményezésekre készteti őt? Nyilván szerepet játsza­nak ezek is. Tudván tervéi­ről, melyet férjével, a helyi: iskola tanárával szövöget — az általános iskolások. a KISZ-korosztály s a felnőtt- lakosság érdeklődési körére építve —, sokkal többet nyújthat az ittélőknek. mint pusztán a kölcsönzés lehető­sége. Megszerettetni a köny­vet, az irodalmat, s a könyv­tárat, majdan így a felis­mert és ébren tartott igé­nyekhez mérve, a falu „dol­gozószobájává” termi. Á munkahelyi művelődés Lehet-e, keli-e a munkahe­lyen művelődni? Ha gazdaság és kultúra egy­mást feltételező, egymást ki­egészítő fogalmak, akkor igen. Ha a kérdés úgy merül fel, hegy a munkahelyeken a mű­velődés felesleges luxus, ott termelni kell, akkor a válasz: nem. De lehet-e a gazdaságot hatékonyan működtetni szak­képzetlen, alacsony műveltsé­gi szintű munkaerővel? Talán egy ideig még bizonyos terüle­teken igen, de hosszú távon biztosan nem. A munkahelyi művelődés aktuális gondja, hogy fel tud- e nőni ahhoz a feladathoz, amit a gazdaság intenzív mű­ködtetése jelent, vagy megma­rad a hagyományos kultúra­közvetítő szerepénél. Az első esetben a gazdaság előbb-utóbb rá kell, hogy jöj­jön, milyen fontos partnere le­het a művelődés. Ha azonban csak a hagyományos kultúra- közvetítő szerepet tudja vál­lalni a munkahelyi művelődés, akkor egyre nehezebb lesz lét- jogosultságát igazolnia, önma­gát elfogadtatnia. Véleményem szerint ez a legfontosabb kér­dése ma a munkahelyen dol­gozó közművelődési szakembe­reknek. Tíz évvei ezelőtt jöttek lét­-O' i pttómsta az, afki bfeSk la jelenben is! — mondja csendesen Pista, s arcán megjelenik a rá jellemző mosoly. — Mi az, nem érbed? — néz némi csodálkioaássiai. — Szerintiem meg az, aki a keresztrejtvényt filctollal kez­di fejteni —, replikázak s máris a dolgok sűrűjében va­gyunk dr. Gyöngyösi István­nal, a KSH Nógrád megyei igazgatójával. Találkozásunik- naik sóik apropója lehetne. Az első, hogy régen láttuk egy­mást. A legfontosabb: a kö­zelmúltban az agrárgazdaság- tan és a vezetéslélektan ok­tatásáért a Gödöllőd Agrártu­dományi Egyetem címzetes egyetemi tanárává nevezték ki. S, hogy ez az erkölcsi el­ismerés mit jelent, szerény szavakkal fogalmazza meg: — Eddig lehetőségem volt az egyetemi oktatásra, most már kötelességem is ... A nagy tisztesség váratla­nul érte, hiszen ő is azok kö­zé tartozik, akik nap mint nap végzik dolgukat, s nem tartják markukat elismeré­sért. A hivatal megannyi fel­adata mellett értekezéseken, előadásokon dolgozik. Nem is olyan régen, „A huszadik szá­zad és a magyar mezőgazda­ság” című konferencián ka­pott nagy tapsot. A kedvezőt­len adottságú gazdaságok hol­napjáról vázolt prognózist, a többi között leszögezve, hogy hosszú távon a természetföld­rajzi körülmények megvál­tozása aligha várható. Bát­„Táncolni kell, uram... JS ram felvállalta a következte­tést, amely szerint, az ered­ményeket a jövőben sem az állattenyésztés, növényter­mesztés sikerei határozzák meg döntően. S, azt sem hall­gatta el: a pénzszűke világ­ban is a legjobb befektetés a szaktudás. Honnan veszi a bátorságot alig negyvenen túl valaki, ilyen jóslatokhoz? Eddigi munkássága, a mezőgazdaság­gal szembeni tisztelet, alázat, s a szolgálat bátorítja-e, vagy a költőd kérdés: ki emlék­szik majd 2000-ben arra, mit mondott dr. Gyöngyösi Ist­ván tizennégy évvel ezelőtt? Fővárosi fiú, aiki a szülői házban készült fundamen­tumra építette téglánként az életét. Egyetem után a felső­petényi termelőszövetkezetbe került, huszonhárom éves fej­jel főagronómus lett, egy év múlva, a megyei tanács me- "zőgazdasági osztályára hívták. Itt dolgozott tizenhárom évet, a felét osztályvezető-helyettes­ként. „A termelőszövetkezetek sokoldalú fejlesztése — Utak, útvesztők, taktikák” címmel könyve jelent meg a Mezőgaz­dasági Kiadónál. Korábban egyik motorja volt a Magyar Agrártudományi Egyesület Nógrád megyei szervezetének. NÓGRÁD - 1986. november 29, szombat Felismerte, hogy olyan me­gyében. ahol sem kutatóinté­zet, sem egyetem, minden al­kalmat meg kell ragadni a tudomány legfrissebb vívmá­nyainak közkinccsé tételére. Nem a felismerés a könnyű. Hanem tenod érte! — Hogy vagy Pista? — Tizenöt évvel ezelőtt azonnal válaszoltam volna. Most óvatosan kellene — mondja, s máris hozzáteszi: — — Köszönöm. Jól vagyok! Van erőm, mindig valami újon tömi a fejem, miközben tisz­tában vagyok azzal, hogy én is két végén égetem a gyer­tyát ... Jól vagyok, mert ér­zek valami belső erőt, ami űz, hajt. Azt hiszem, a belül­ről irányított emberek közé tartozom. Keresem az alko­tás apró örömeit... Nem ve­szem észre az irigyeket. Azo­kat, akik tapsikolnak mások kudarcainak és képtelenek őszintén osztozni sikereiken ... Jó kedvvel ébredek minden­nap, úgy jövök be a munka­helyemre ... Mindig van miért mosolyogni, nem szeretem a fontoskodó, savanyú arcokat! Vallom Zorba igazságát: „Táncolni kell, uram! A zene majdcsak megérkezik vala­honnan.” Ügy értem én ezt, hogy mindig-mindig csele­kedni kell akkor is, ha a ze­nét nem halljuk, vagy csak később jön. — Mintha laboratóriumban élnél, pedig a főút mellett laksz. Az utca zaja? — Ha arra gondoisz: a gaz­daságunk helyzete, egyes ré­tegek életkörülményei az el­múlt években nehezültek —, eljut. S úgy is, hogy örülök minden pici változásnak a megyeszékhelyen. A szép há­zaknak, a divatosan öltöző járókelőknek. Ezek is mi va­gyunk! Hogy mindenkinek több kellene? Én sem azért járok gyalog, mert nem sze­retem az autót. Személygép­kocsi-vezetés közben, viszont nehéz lenne olvasni! Ezzel csak azt szerettem volna ér­zékeltetni, a vagyont nem le­het mindig anyagiakon mér­ni... Most is munkálkodik. A társadalmi feladatok és a népesedés alakulása; a mun­kaidőalap kihasználásának tar­talékai ; összehasonlító elem­zés Banska Bystrica és Sal­gótarján között — az idősze­rű térnék. Ügy fogalmaz: a közösség érdekében a ráfor­dítást nem kell sajnálni, néha akkor sem, ha a hozam elma­rad. — Ideje mennem! Vár a fe­leségem. Aztán ott van Ist­ván, Zoltán, Erzsiké. Lassan megérkezik a Télapó is, nem árt a kirakatokat nézegetni. A „Tanár úr” hevenyészett rendet csinál asztalán. Igazából fölösleges, hi­szen reggel újra itt lesz. Ta­lán fülében Zorba lefordí­tott szavaival: „Táncolni kell, uram! A zene majdcsak meg­érkezik valahonnan...” M. Szabó Gyula Luxus vagy szükséglet? re a vállalati művelődési bi­zottságok. Tevékenységük segí­tésére az elmúlt év őszén az Országos Közművelődési Ta­nács és a SZOT új irányelve­ket adott ki. Természetesen irányelvek­kel nem lehet művelődési moz­galmat éleszteni. De az alap- elvek megfogalmazása azzal is orientálhatja, ösztönözheti a munkahelyi művelődés poszt­jain dolgozókat, hogy egyér­telműen jelzi a művelődéspo­litika által kívánatosnak tar­tott irányt. Tudjuk, hogy ma még sok helyen hiányoznak a feltételek a vállalati műve­lődési bizottságok irányelvben megfogalmazott működéséhez. Nagyon sok múlik azon, hogy a. gazdasági vezetők mennyire tartják fontosnak ezt a mun­kát, hogy a napi gazdasági gondok szorítása közepette tudnak-e messzebbre előrete­kinteni. Az ipar ma és az előrejel­zések szerint az elkövetkező másfél évtizedben is 300—350 ezer fő szakképzetlen munka­erőt igényel. Hosszú távon azonban a magyar ipar és a magyar népgazdaság előtt nincs más feladat, mint a fel­zárkózás a legfejlettebb tech­nikai szintet képviselő orszá­gokhoz, és az nem megy szak­képzetlen munkaerővel. Ahhoz, hogy a művelődés partnere lehessen a gazdaság­nak, a technikai felzárkózá­sért folytatott harcában sok mindent másképpen kellene tennünk, mint eddig tettük. Ki kell mondani, meg kell fogal­mazni egyértelműen a prob­lémáinkat, hogy világosan lás­suk lehetőségeinket. Tisztáz­nunk kell fogalmainkat és egységesítem törekvéseinket. A munkahelyi művelődés szakembereinek körében ez a munka elkezdődött és folyta­tódik. A közelmúltban tanácskoz­tak Salgótarjánban a munka­helyi népművelők képviselői. A gazdasága fejlődés tudati fel­tételei címmel meghatározott témáról. A közös gondolkodást közgazdászok, szociológusok, humánpolitikai szakemberek segítették. A Művelődési Minisztéri­um Vezetőképző Intézete Gaz­dasági értek, kulturális érték címmel meghirdetett tanfolya­ma is nagy érdeklődést vál­tott ki a munkahelyi népmű­velők körében. Az elmúlt időszakban Veszprém megyében és Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyében voltak hasonló szemléletű és tematikájú megyei továbbkép­zések, elsősorban a vállalati művelődési bizottságok titká­rai és társelnökei számára. A Magyar Népművelők Egyesületének munkahelyi művelődés elnevezésű szak­mai szervezete a maga lehe­tőségeivel igyekszik hozzájá­rulni a közös gondolkodáshoz. Novemberben sorra kerülő vándorgyűlésen a tervek sze­rint munkahelyi művelődéssel foglalkozó szekció is lesz. A Művelődési Minisztérium a SZOT-tal közösen tervezi a népművelőképzésen belül a munkahelyi művelődés szak­embereinek speciális képzését kialakítani. ‘ A fentebb felsorolt kezde­ményezések még csak a fogal­mak tisztázásának, a problé­mák megfogalmazásának a kezdeti lépéseit jelentik. E vi- ták során megszabadulunk né­hány illúziótól, egyre világo­sabban megfogalmazódnak pél­dául a szocialista brigádok mű­velődési tevékenységének kor­látái. Hadd idézzem végül Vitá­nyi Iván gondolatait, amit a munkahelyi művelődés szak­emberei sűrűn mondogatnak egymásnak: „A helyzet tehát olyan, hogy nem maradhatunk benne szenvtelenek. Nem va­lami szép lelkű kultúrsznobiz- musból paposkodunk a kultúra mellett, hanem a szocializmus és a nemzet alapvető érdeké­ben. A közművelődés ügye nem járulékos AZÉRT-EZ-IS- HADD-MENJEN-CSAK, ha­nem a nemzet sorsának, jövő­jének egyik kulcskérdése. Nem abból kell kiindulni, hogy mennyi pénz kell a kultúrá­hoz, hanem hogy mennyi kul­túra kell a pénzhez (értsd: a meglévő erőforrások ésszerű felhasználásához, a gazdasági fejlődésünk feltételeinek meg­teremtéséhez).” S. J. A Karancslapnjtői Általános Iskolában jól felszerelt szabi tantermekben folyik az oktatás. Képünk fizikaórán koszul*- ki —

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom