Nógrád, 1986. november (42. évfolyam, 258-281. szám)

1986-11-22 / 275. szám

Marton László szobrászi pályája A Dunánál (József Attila-szobor) Alakuló egyesületek, formálódó mozgalom Művelődési kör Erdőküriön A kistelepülések művelődési életének fellendítésére in­dult mozgalom még nem tekint vissza hosszú múltra. Nógrád megyében hat község — Nógrádsipek, Galgagu­ta. Csecse, Cserháthaláp, Felsőpetény és Erdőkürt — kez­deményezett, a megyei és országos szervek elképzelései alapján olyan egyesületi jellegű köröket, ahol a helybeli lakosság közművelődési és szabadidős-igénye, lehetőségei fokozottabban kielégülhetnek. A még formálódó, képlékeny egyesületi mozgalomról az eddigi tapasztalatok birtokában azonban annyi már mindenképpen megállapítható,' hogy a tartalmában és formájában egyaránt utat kereső művelődésügy, a kul- turálódás reményteljes bázisa. Mind a gazdálkodásban, mind a szervezett programok tekintetében az önállóság és a felelős gazdaszerep jellemzi a már működőképes, művelődési körként, vagy szabadidős-tár saságként jegy­Felavatták zenetörténetünk legnagyobb és legsokolda­lúbb alakjának, Liszt Fe­rencnek bronzszobrát szüle­tésének 175., halálának 100. évfordulóján. A nagy zseni, aki zenekultúránk érdekében oly sokat tett, annak a Ze­neakadémiának oldalát vi­gyázza, melynek 1875-től el­nöke volt, és oktatási prog­ramját oly előrelátóan for­málta, hogy hatása napjain­kig él. A szobor kora legnagyobb virtuózát öreg korában, egy képzeletbeli zongora mellett ülve ábrázolja, amint lobogó szenvedéllyel üti le egy ze­nedarab utolsó, felkavaró ak­kordjait. Abbéruhás, szikár alakja teljesen átéli a zenét, eltűnik előle a két pillérrel jelzett koncertterem, fejét le- szegzi, legendás hosszú haja arcába hull. A játék hevé­nek sugárzását mutatják a széles mozdulatok, a sokré­tűen , tagolt térformák, a mesz­Üvegfuvók szíré nyúló jobb kar görcsös mutatóujja. Marton László Érdemes és Kiváló művész szobrászi pá­lyájának egyik mérföldköve ez az alkotás. Ez alkalomból rrr. tt A fasizmus áldozatai rendezték meg a Budapest Kiállítóteremben válogatott műveinek kiállítását is, mely áttekintést nyújt felfelé ívelő pályájáról. Köztéri szobrai országszerte láthatók, kis­plasztikáit hazai és külföldi múzeumokban őrzik. Pájyája kezdetén a fiatal Marton lendületes mintázó- készségével, friss fantáziájá­val hamar nagy feladatok­hoz jutott. Még főiskolás ko­rában mintázta az orosházi Táncsics-emlékművet. Kez­detben — mint mondja — foggal-körömmel ragaszko­dott a természetes formák­hoz, ma már felfogása ösz- szegzőbb, de még mindig a tapasztalati formákból indul ki. Fejlődése leginkább port­réin keresztül követhető. Éles emberismerettel hajlik meg az ábrázolt egyénisége előtt, legyen az saját gyermeke, vagy közéleti személyiség, vagy olvasmányaiból megje­lenített alak. Kőből faragott szobrai ál­talában nőalakok, duzzadóan egészséges, fiatal falusi nők, anyaságra érett mellekkel, csípőkkel, hatalmas combok­kal. Arcuk kevéssé hangsú­lyos. Az élet Ígéretét, nyu­galmas derűt árasztanak ma­gukból. Az utolsó évtizedben körvonalaik egyre zártabbak, formáik egymásba hajlanak. Monumentális bronzszob­rain hőseinek szellemi és em­beri nagysága ragadja meg, nemritkán izgalmas formai bravúrokkal. Emlékművei nagyvonalúak, változatos megoldásúak, szellemesek, akár történelmünk hőseit, akár a közelmúlt személyisé­geit jeleníti meg. Tudatosan felhasználja a különféle hely­zetekben rejlő művészi lehe­tőségeket alakjai jellemzésé­re, mint József Attila Duna lépcsőjén ülő szobrában a hatalmas lépcsők és a szikár, toprongyos alak hatásos el­lentétét, vagy az aszketikus festő, Egry József élecképi helyzetet megörökítő szob­rával kapcsolatban a széle­sen előtáruló badacsonyi öböl természetes távlatát, mely egyben a festő örök témáját is megjeleníti. Marton László sokrétű, mindig érzelemgazdag kife­jezésmódja a mai kor em­berének gondolatait fejezi ki akkor is, ha tőlünk időben távoli hősöknek állít emléket. B I zett községi egyesületeket. A hangulatos nógrádi táj egyik festői faluja a szlovák nemzetiségiek lakta Erdőikürt. A számtalan domb egyikén felépített körzeti általános is. kólához felvivő lépcsősorról alátekintve, megkapó panorá­ma tárul a szemlélődő elé. Budai József matematika— Fizika szakos tanár, a helyi művelődési kör vezetője in­vitál beljebb, a fűtött osztály- termekbe. — 1984 januárjában keres­ték fel a helyi fiatalokat a megyei KISZ-bizottság és a megyei művelődési osztály képviselői. A konzultáció lé­nyege az volt, hogy a község a megyei kísérlet részeként saját kézbe veszi az itt élők közművelődését, és a komp­lex tervek megvalósításában elsősorban a fiatalokra kíván építeni. Bár nálunk a kiscso­portos foglalkozásoknak an­nak előtte is szép hagyomá­nyai voltaik, a hivatalos meg- alaikulásit kővetően mégis szá­mottevő javulás mutatható ki — összegzi gondolatait Budai József. — Milyen eredményeket ho­zott az egyesületi lét a köz­ség közéleti, társadalmi fej­lődésében? — A közművelődésben tár­sadalmasítás ebben a formá­ban roppant egyszerűen meg­valósítható. A rétegszükség­leteket nyomon követő prog­ramok. a helyi indítványok realizálása bizalmat szavazott a körnek. A közgyűlések al­kalmával a 30—35 fős tagság, demokratikus jogait gyakorol­ván. javaslatokat tesz a to­vábblépésre, a rendezvények körének bővítésére, gazdagí­tására. Az egyesület égisze alatt működik a fotószakkör, a szlovák nyelvklub, a nyugdí­jasok köré, a számítástechni­kai szakkör. Mindezek a már bevált közművelődési lehető­ségekről tanúskodnak. Szüle­tésének utolsó stádiumában van a kézművesműhély és a hozzá kapcsolódó kisgatléria. S akkor még nem szóltunk a rendszeresen ismétlődő bálok­ról, diszkóról, mozivetítések­ről. A káliói tanács egyik ízlé­sesen berendezett irodájában Czeba Jánosné pénzügyi elő­adó fogad. Közel másfél esz­tendeje az erdőkürti kör gaz. dasági vezetője, s aktív tagja férjestül, családostul. — Állandó bevételi forrást a tagdíj jelent. Alakuló tá­mogatásként több szervtől, szervezettől — a helyi és me­gyei tanácstól, az Országos Közművelődési Tanácstól — kaptunk kisebb-nagyobb pénz­összegeket. Az induló tőke 100 ezer forintot tett ki. Ezt a tárgyi feltételek javítására, modern technikai berendezé­sek beszerzésére fordítottuk. Tavaly a bérletrendszerű mo­zielőadások is a saját bevéte­li forrást gyarapították; idén a bevételi jog már a megyei moziüzemi vállalatra ruházó, dott át. Az idei locsoló- és szüreti bálból is szép summát takarítottunk meg. Ami az egyesület pénzügyi részét il­leti, gondok nincsenek. Náda.sdy József, a Kallói Általános Iskola tanára imi­gyen nyilatkozik az egyesü­lethez fűződő viszonyáról: — Hetedik esztendeje va­gyok vidéki pedagógus. Ere­dendően borsodi Lennék. Ezt a megyét azért szeretem, mert pártfogolja és fölkarolja á tehetségeket, segít kibonta­koztatni az ambíciókat. Szív­ügyem a képzőművészet, min­den formában és minden idő­ben. Sajnos, a vidéki értel­miségi lét egyik ismert há­tulütője, az időhiány engem sem kímél. Régóta vajúdó gondolat a műhely és a galé. ria. amely kiváló lehetőséget biztosítana a megye képző­művészeinek bemutatására, népszerűsítésére. Több idő és nyugodalmasabb élettempó szükségeltetne, s akkor ren­geteg ragyogó dolgot lehetne műveim. Nekem »aját faze­kasműhelyeim van; korongoz. ni, plakettet készíteni, linó- metszést gyakorolni, plakátot sokszorosítani bármelyik ta­gunk számára adott. Duika Gyula gépész, a mű­velődési kör alapító tagjai közül való. Nosztalgiával em. lékeailk vissza azokra az idők­re, amikor, mint a község KlSZ-titkára, az amatőr szín­játszó csoporttal járta a vi­déket. A kör munkáját így ér­tékeli : — A falusi ember ugyan mindig talált magának szóra­koztató időtöltést, a kör azon­ban kétségkívül szaporította a helyi rendezvények számát. Szinte nincs is a hétnek olyan napja, amikor ne lenne vala­milyen program a klubkönyv­tárban, amikor ne lenne nyit­va az intézmény a falusiak előtt. Ki sportolni szeret, ki a vetélkedőkért rajong, ki a bensőséges klubhangulatra es­küszik. Lényeg, hogy minden korosztály megtalálja a neki való szabadidős-elfoglaltságot.-k A KISZ-, illetőleg a Haza­fias Népfront megyei szerve­zetének felügyelete alá tarto­zó művelődési egyesületek még a tanulópénz fizetésének stá­diumát élik. Nem teszi könnyűvé az er­dő-kürtiek dolgát az sem. hogy rengeteg a faluból ingázó sze­mély, dominál az elvándorlás, s egyre fogy azon fiatalok száma, akik letelepedvén, át­véve a stafétabotot átörökítik a falusi hagyományokat, szo­kásokat, érzelem- és ritusvi- lágot. Az egyesület ideig-óráig el­odázhatja a bajokat, de, hogy végső megoldást hoz-e, arra a jövő történései válaszolnak. Vaszari Erika töWDBWJfed) Mohorai Mikszáth-rejtély Nagy tréfacsmáló nőit a mi Írónk! Selmeei diákként, gimna­zistaként rendszeresen írt má­sok helyett az iskolai önkép­zőkörben verset, kis történe­tet stb. De mindig leleplező­dött azután. Jó tanára volt, aki a stílusból mór akkor meg tudta mondani „na, kérem, ezt nem .... irta, ez Mikszáth úr tollára vall...” Akkoriban rendesen így írták a nevét az önképzőkört évkönyvekben, visszaemlékezésekben, hogy azt mondja — Mixáth! Min­denféle tréfa kizárva az írás­mód kapcsán. De a többi, a selmeei évek? Más idegen toliakra áhítozik — Mikszáth idegeneknek írt tollával, ide­genek nevében. Vajon miért? Semmi nyoma annak, hogy pénzért tette volna. Talán csak az élvezetért; ahogy mindenki elképedt, amikor felolvasták X. vagy Y. „mű­vét”, azokét, akik két rendes mondatot sem tudtak amúgy összehozni. A végén kicsap­ták M. K.-t a líceumi önkép­zőkörből. Osztályt is ismé­telt, a hetediket, megtréfált mindenkit, azt hitték rossz tanuló és a legjobb író vált belőle. Ka nem csinált éppen va­lami tréfát — megélte a tré­fákat. Akkor is komolyan gondolta, amikor kiírta a lí­ceumi háló ajtajára: „Nem én alszom odabent. Én már ját­*zom!” Igazi írói megoldás: odabent ugyanis saját ágyá­ban egy erősen horkoló gye­reket talált „ne gondolják ró­lam, hogy így húzom a ló­bőrt”. Felkelteni nem akar­ta; kiírta. Amikor Selmecen forgolódtam nem is olyan ré­gen — magam is követtem példáját. Kis, baráti, munka­társi csoportunk néhány tag­jával elhitettem, hogy selme- ci vagyok születésem szerint. Gyermekkoromban éltem Sel­mecen, de aztán a történelem szele engem is elsöpört lej­jebb, délnek, azért nem em­lékszem pontosan, hol volt a kórház például, mert soha nem voltam beteg... A gyerek meg milyen? — tudja min­denki : csak arra emlékszik, amit átélt. Ment a dolog, mu­togattam én a város neveze­tességeit (akkor jártam ott először, igaz, olvastam róla egyet mást éppen Szombathy Viktor bátyám könyveiből), de egyvalakit nem tudtam megtéveszteni egészen, S. G.-t. Ö végig gyanakodott. Máig nem tudom miért, pedig olyan hűen csináltam. Igazán büsz­ke voltam a „városomra”. Egy mohorai eset is éppen idevág Mikszáthról. Apósjelöltjénél, a Mohorán is honos (Gyarmaton laktak) Mauks Mátyásnál járva, aki­nek amúgy ügyvédbojtára volt, Mauks rábízta a nála lévő peres iratokat, hogy vin­né be a városba, ő még ma­rad egy kis ideig. Meat is Mikszáth feltehetően valami lovas alkalmatossággal, és hát elvesztette a nagy szelencét, amiben az iratok voltak! Nem nagyon lehet csodálni, hogy Mauks nem tartotta komoly embernek „író akar lenni... nem mondom, ha lenne hoz­zá ezer holdja... de így, ko­molytalan ember és kész... ez factum!” — nem így mondta szó szerint, de ez volt a lé­nyege a dolognak. Mauksot — akarata nélkül — ugyan­úgy megtréfálta. Kétszer is elvette a lányát feleségül. Egyeseket meg azzal tréfált meg, hogy nem átallották azt hinni, egészen máig, hogy mind a kétszer Mohorán vette el Mauks Ilonkát. Megtréfálta az esztetizólókat is írásaival: az egyik párt a dzsentri vé­delmében olvasta írásait, a másik párt (irodalmi persze!) meg éppen a dzsentri kriti­káját látta műveiben. Soka­kat máig megtréfál azzal, hogy Tisza „parolázó társa” lett volna (ezért aztán elítél­ték, akik a világért nem nyújtottak volna kezet Tiszá­nak), miközben már régen kiábrándult mindenféle poli­tikából, még mindig azt hit­ték róla, hogy javában poli­tizál. „Két közmondásunk van — írta 1886-ban Herman Ottónak egyik levelében —, mind a kettő humánus. Az egyik az, hogy az élőkről nem illik rosszat mondani. A má­sik az, hogy a halottakról nem szabad rosszat mondani. De hát e két közmondás mel­lett ugyan mikor lehet aztán igazat mondani?” A mohorai „rejtély” — ami­vel a minap találkoztam a nándori tanácselnök társa­ságában, is ilyen „tréfa” le­het? Nyomozza majd ki, aki­nek van rá ideje, nekem más irányba kell mennem és bo­goznom hasonlóan rejtélyes szálakat Madách szakálla kö­zeléből, szóval, mondja is a beszélgetés elején az elnök „még őrizzük most is azt az anyakönyvi kivonatot, ami arról szól, hogy Mikszáth el­vette feleségül Mauks Ilo­nát...” Egy-két órát ezután még elbeszélgettünk a táj irodalmi hagyományairól, a hagyományok mai értékéről és őrzéséről (nem is titkolom — magam azokat a tanács- és minden más elnököket tar­tom a legtöbbre, akik ilyes­mire szemet tudnak vetni, nem csak a költségvetésre), aztán átléptünk kivonatot nézni Mohorára. Volt más dol­gunk is, elvégeztük később azt is, de előbb lássuk csak azt a híres kivonatot* *! Amíg volt saját tanácsa, tanácsháza a szép kis Moho- rának, addig mindig a falon függött a bekeretezett okirat. Most, hogy újra van Moho- rának is elöljárósága — rend- beteszik a kirendeltség szint­jére korábban lefokozott hi­vatalos házat, és biztosan fel­kerül megint a falra az ok­irat, ami az országban min­denképpen páratlan unikum! Jelenleg a legbiztosabb he­lyen, a behemót páncélban hever a keretes okmány, on­nan halásztuk ki két szek­rény közé szorultan az el­nökkel, Sándor Pistával. Men­tünk vele az ablakhoz, a fényre, le is fotóztuk, megtet­tünk vele mindent, amit egy ilyen ritka irattal kell, le­het. De a dátumoknál bizony elakadt a lélegzetem. Hát csak nem tréfál már meg újra bennünket a nagy palóc?! Az egész irodalomtörténet (beleértve a „spenót”-nak ne­vezett nagy könyvet, a lexi­kont is) úgy tudja-tanítja, hogy Mikszáth Kálmán 1873- ban a lány családjának el­lenzése dacára vette el Ma­uks Ilonát (az esküvő Pesten volt). Unszolására, rossz anyagi helyzete miatt, két év múlva 1875-ben elváltak. Hogy aztáin 1982. december 31-én! újra feleségül vegye elvált nejét. Itt meg az áll, hogy... De már innen idézem betű szerint, mert érdemes. „Kivonat a mohorai ev. egy­házi esketés anyakönyvéböl — Mikszáth Kálmán Szkla- bonya, Budapest, 34 év, el­vált 1877. évben a m. kir. íté­lőtábla 67018. számú ítéletével törvényesen elválasztatott a most újra egybekeltek — Ma­uks Ilona (Mátyás) Hercsutky Kamélia lánya 29 év sz: Mo­hóra, elvált. Tanú: Plachy János, Mauks Endre. Lelkész: Wladár Viktor.” És akkor még a tetejébe*» a keltezés is! „1883. január 1.” Van tovább is. „Hogy ezen kivonat az anyakönyvi ere­deti cikkel szóról szóra meg­egyez, azt ezennel saját ne­vem aláírásával s az egyhá2 pecsétjével bizonyítom. Szügy, 1954. okt. hava 14-napján. Fábri Menyhért ev. lelkész.” A pecsét: „ÁG. HITV. EV. LELKÉSZI HIVATAL — SZÜGY” Na, most tégy okos Do­mokos! Az már csak ráadás, hogy (talán nem is „véletlen” ez sem), az egyik legjobb életrajzot, az ismert „rossz”? adatokkal is egy Fáim — Anna írta három éve. Hova íett két házas év és egy nap írónk életéből? Y. Patak! László NÖGRAD — }986. no#smb®r 22, szombat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom