Nógrád, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-10 / 239. szám

‘ ca kormány lile; A kormány ülését követő­en a Parlamentben tartót,t tá­jékoztatón Bányász Rezső ál­lamtitkár, a kormány szóvi­vője az újságírók kérdéseire is válaszolt. Mindenekelőtt arról szólt, hogy a kormányszóvivői tiszt­ség gyakorlását a szocialista demokrácia további kiter­jesztésének, megerősítésének az MSZMP XIII. kongresz- szusán is meghirdetett prog­ramja indokolja. Abba a fa- lyamatba illeszkedik tehát, amelynek része volt á sajtó- törvény megalkotása ez év tavaszán. Mindent el kell követni — hangoztatta —, hogy az em­berek belássák: egészségük nagyobbrészt mindennapi szo­kásaikon, életrendjükön mú­lik. A szülőknek, nevelőknek személyes példamutatással is segíteniük kell, hogy olyan generáció nevelkedjen fel, amelyben általános az ép fo­gazató, normális testsúlyú, edzett, kiegyensúlyozott ideg­rendszerű gyerek és felnőtt. Mindenekelőtt a tömegsport­nak kell végre elfoglalnia a méltó helyét, a többi között azzal, hogy a sportpályák, uszodák, tornacsarnokok szé­lesebbre tárják kapuikat a lakosság előtt, s a falvakban, vagy a lakótelepeken is min­denütt létrejönnek a testi fel­üdülés vonzó lehetőségei. A szóvivő idézte a vitában ez egészségügyi miniszter ál­tal elmondottakat, amely sze­rint 1985 után várhatóan idén sem nő a halálozási arány- szám. hanem — bár magas szinten, de — stabilizálódik. Jó hír az is, hogy valamivel ?több gyerek született, illetve születik e bét évben, mint a taegelőző esztendőkben. E tendenciát jó lenne meg­őrizni. Bányász Rezső bejelentette, hogy a Minisztertanács sfcé- les körű vita után tudomásul vette az egészségügyi mi­niszter jelentését a lakosság egészségi állapotáról és úgy határozott, hogy ki kell dol­gozni az egészségmegőrzés át­fogó társadalmi programját.'' Egy, a hét végi kórházi el­látás lehetőségeiről érdeklő­dő kérdés kapcsán kitért ar­ra is, hogy az egészségügyi intézményekre hatalmas te­her nehezedik a hét vala­mennyi napján, s a labora­tóriumok. a röntgenek nagy része a hét végeken is üzem­szerűen dolgozik. Kétségtelen viszont, hogy a hét utolsó napjain még inkább szembe­szökő a munkaerőhiány, amely már-már az ellátás színvonalát fenyegeti. Meg kell találni a módját annak, hogy jobban meg tudják fi­zetni az ügyeletet, túlmunkát vállaló kórházi személyzetet Számos kérdés hangzott el az alkoholizmus elleni küz­delem időszerű tennivalóiról. A kormány szóvivője felhív­ta a figyelmet arra. hogv a testület a mértéktelen alko­holfogyasztás ' visszaszorítá­sát szolgáló program végre­hajtásának további feladatai­ról tárgyalt. Mindenekelőtt meg kell akadályozni a munkahelyi italfogyasztást. Különösen határozott harcot kell foly­tatni a legkáitosabb alkohol­féleségek. így a tömény szesz, a pálinka fogvasztása ellen, és rendkívül fontos az ifjú­ság alkoholfogyasztásának csökkentése. Ez utóbbi cél érdekében a kormány azt tervezi, hogy tilos lesz szeszes italt bevinni és fogyasztani a revelési, ok­tatási intézményekben, a kulturális intézményekben és rendezvényeken, az ifjúsági táborokban és parkokban, vagyis mindenütt, ahol a fia­talok nagy számban megfor­dulnak. A környezet- és természet- védelemben az elmúlt évek­ben számottevő fejlődés tör­tént. Környezeti állapotunk — más országokhoz képest — közepesnek értékelhető. A környezet általános romlásá­nak, további szennyeződésé­nek folyamatát sikerült mér­sékelni. Lelassult a termőte­rületek csökkenése, átgondol­tabb lett a vegyszerek hasz­nálata a mezőgazdaságban. Félmillió hektárra emelke­dett a védett természeti te­rületek nagysága; számuk ma 140, ebből négy a nemzeti park, 36 tájvédelmi körzet. 100 pedig természetvédelmi terület. Bányász Rezső a közeljövő­ben alakuló új szerzetesrend­ről feltett kérdésre kifejtette, hogy még Lékai László bí­boros vetette fel egy beteg­ápoló női szerzetesrend lét­rehozásának; gondolatát. A Magyarok Nagyasszonya Tár­saság a mindenkori eszter­gomi érsek joghatósága alatt áll, tagjai kizárólag a ma­gyar katolikus egyház által fenntartott szociális intézmé­nyekben és más egyházi szer­vezetekben tevékenykednek maid. A működésükhöz szük­séges anyagiakat is az egy­ház teremti elő. A szóvivő hangsúlyozta, hogy ez a ka­ritatív tevékenységet végző női szerzetesrend az 1950 előtt működő rendek egyiké­vel sem azonos. Á marxista—katolikus párbeszéd csütörtöki programja Zárt üléssel folytatta mun- ahol emberek élnek, ott léte- tesz az .élet megmentéséért vallási, politikai meggyőző­désre való tekintet nélkül. S bár hitük más, egyformán értékelik a humanista eszmé­ket. káját csütörtökön a marxis- zik bűn. vétség, bűntudat, ták és katolikusok szim.pó- megbocsátás és részvét is. ziuma, A 15 országból érjie- Borisz Grigorjan, a Szer­zett filozófusok és teológusok jetunió Tudományos Akadé­délelőtt az emberek közötti miá.ia filozófiai intézetének kapcsolatok ateista és vallásos munkatársa —. aki az embe- felfogását vitatták meg, dél- rek közötti kapcsolatok mar­után az etikai értékek marxis- xista felfogásáról tartott elő- ta és katolikus megítélésével adást — rármüatott: a mar­foglalkoztak. A délelőtti te- xizmus kezdettől fogva hár­ma két előadója Eduard Hu* col az ember elidegenedése, bér. a pápai Gergely egyetem adásvétel tárgyává változta- professzora és Borisz Grigor- tása. dologként kezelése, az jan, a Szovjetunió Tudomá- emberi viszonyok dehumani­nyos Akadémiája filozófiai in- zálása ellen. A filozófus meg- nyok léteznek, mint a tet­őzetének professzora volt. A állapította: a tanácskozás azért monukleáris eszközök, ame- délutáni előadásokat Georges is reményt keltő, mert nem lyek végzetessé válhatnak az csupán akadémikusvitát foly- emberek számára. Szólt ar- tatnak a résztvevők egymás- ról. hogy nézete szerint a két sál, hanem olyan fontos kér- végletes erőnek: a jónak és désekkel foglalkoznak, mint a rossznak a felismerését például a béke. vagy az em­berek életét meghatározó alap­Több katolikus résztvevő is találkozott az újságírókkal. Vittorio Possenti, a milánói Szent Szív katolikus egyeterp filozófiaprofesszora beszélt szerdai előadásának témám­ról. Hangsúlvozta az etika fontosságát korunkban, ami­kor olyan technikai vívmá­Cottier svájci dominikánus rendi , szerzetes, morálteoló­gus és Földesi Tamás, az ELTE Jogtudományi Karának dékánja tartotta. Ezután az előadók közül Ancsel Éva akadémikus, egye- vető etikai értékek, térni tanár beszélt szerdán Jean-Paul Jouary. a megtartott előadásáról. Mint volutipn című francia Műszaki-közgazdasági hónap (Folytatás az 1. oldalról.) Rövid ipartörténeti áttekin­tést adott megyéinkről. , majd ■ezt vizsgálta, hogy megyénk milyen helyet fogta! el az oar- £Zág energiafelhasználásában. 6 melyek azok a területek tahol a lesaredményeseibben lehet foglalkozni az energia- gftzdólkodással. Helyzetünkre {jellemző, hogy a megye ener­giafelhasználása a Lenin Ko­hászati Művek energiafelhasz­nálásának a felét teszi ki. Át­tekintést adott a megye ener­giafelhasználásának szerkeze­téről. majd az energiahordo­zók fehasználásának 2000-ig •történő folyamatáról szólt. El­sősorban a földgáz alakulása jelentős. A villamos energia és a távhőeneirgia alakulása, il­letve növekménye nem jelen­tős. A területi energiaipari bi­zottság vizsgálatairól szólva különösen a villamos energia felhasználását elemezte, majd mz energiagazdálkodás válla- Háti és lakossági feladataival foglalkozott, Balázs Miklós, a megyei pártbizottság osztályvezetőié ■fe területi ipari bizottság el­nöke. a megye ipari szerkeze­téről. fejlesztésének feladatai­ról szólt, majd öt vállalati, il­letve mezőgazdasági .szakem­ber korreferátuma követke­zett. A korreferátumok alap­ján megvitatták a következő időszak feladatait. ☆ *■ ' Csütörtökön az Építőipari Tudományos Egyesület szak­mai napján Pásztón. a város- központban a paneles lakás­építéssel ismerkedtek a szak­emberek. Salgótarjánban Soly­már András, az ötvözetgyár fejlesztési osztályvezetője tar­tott előadást a ferroötvözetek gyártásánál és törésénél ke­letkező hulladékok hasznosí­tásáról. Bebizonyította, hogy a gyárban bevezetett technoló­gia tőkésimportot takarít meg. Műszaki és közgazdasági könyvhónapot és kiállítást nyitottak meg csütörtökön a gyár dolgozói részére a sal­gótarjáni öblösüveggyárban. A rendezvényt a Szilikátipari Tudományos Egyesület öblös- üveggyári csoportja szervezte meg. Belgiumban a békekaraván Magyar, bolgár, csehszlo­vák, lengyel, - NDK-beli és szovjet fiatalok 252 tagú bé­kekaravánja érkezett Bel­giumba. A fiataä békeharcosok bét autóbuszon, Budapestről in­dulva, München, Nürnberg, Strass bourg érintésével ér­keztek Belgiumba. Szerdán Namurben a város polgármestere fogadta a fia­talokat. majd Brüsszelben Hervé Brouhon főpolgármes­ter vendégei voltak. Csütörtö­kön Antwerpenben tettek lá­togatást, majd a breendonki erődben kegyelettel adóztak a óiásodik világháború so­rán, a hitleri barbárságnak itt áldozatul esett hazafiak emlékének. Csütörtök este Brüsszelben nagyszabású műsorral egy­bekötött béke- és barátságest keretében találkoztak a brüsszeliekkel, a főváros fia­taljaival, diákságával. A fiatalok békekaravánja Belgiumból Hollandiába, majd Dániába folytatja útját. elmondta, a katolikus résztve­vők csodálkoztak azon, hogy egy marxista morálról beszélt. Talán azért — fejtegette —. mert olyan fogalmakat is használt, amelyekről koráb­ban azt tartották, hogy azok teológiai megfogalmazások. Pedig ez azért sem igaz. mert, Re­lap főszerkesztője, a Francia Kommunista Párt Központi Bizottságának tagja elmond­ta: marxisták és katolikusok megtalálhatják a közös han­got, mivel az emberi, az e világi élet jobbításáért küz­denek. A hívő és az atei ;ta orvos például mindent meg­kellene az emberekben erő­síteni. Eduard fluber, a pápai Gergely egyetem professzora a Bőg és az alázat problema­tikáját fejtegette a keresz­tény irodalom alapján. Véle­ménye szerint minden em­ber hatalomra tör, hogv ural­kodni tudjon embertársain. Ezzel szemben az alázatot emelte ki olyan értékként, amelv megkönnyíti az embe­rekkel való együttélést. Ronald Reagan Reykjavikban, Mihail Gorbacsovot mára várják az izlandi fővárosba aflnerfkan elnök csü törtökön, helyi idő szerint a izlandi találkozóról azt ban­kóra délelőtti órákban indult gozitatja, hagy az „munkai elle­si Reykjavik*», hogy talál­kozzék Mihail Gorbacsowal. az SZKP KB főtitkárával. Reagan csütörtökön és ma a helyszínen készül fel a megbeszélésekre munkatár­saival. Előzetes értesülések szerint három alkalommal ta­lálkozik. Mihail Gorbacsowial: szombaton két vasárnap egy megbeszélést tartanak, a ta­lálkozók jelentős részét várha­tóan négyszemközti eszmecse­rék tö&tik kt Az amerikai kormányzat az Az amerikai elnök Izllánd frP városában október 11—12-én a szovjet—amerikai csúcstalál­kozó keretében megbeszélése­ket folytat majd Mihail Gor- bacsowal. gz SZKP KB főtit­kárával. gű” lesz. és , nem lehet azon­nali eredményeket várni, mi­vel fő célja: új lendületet ad­ni a genfi leszerelési értekez­letnek és a többi kétoldalú találkozónak, előkészíteni olyan megállapodásokat, ame- lyeket majd Gorbacsov ame­A heflaviki NATO-iégitá- maszpont repülőterén az aroe­rikaa látogatása idején lehet- rikai elnököt Vigdis Finnbo- ne aláírni. gadobtrir izlandi köztársasági Rónáid Reagan, az Egyesült elnök fogadta. Államok elnöke csütörtökön Mlíhaíl Gorbacsov ma érke-, este megérkezett Reykjavik!». zik az izlandi fővárosba. Kínai—amerikai tárgyalások Caspar Weinberger ameri­kai hadügyminiszter csütörtö­kön befejezte hivatalos tár­gyalásait a kínai katonai és polgári vezetőkkel. Caspar Weinberger csütörtö­kön este nemzetközi sajtóérte­kezleten számolt be látogatá­sának eredményeiről. A tár­gyalásokat termékenynek és hasznosnak minősítette. Mint mondotta, a tárgyalások ielen- tősen és hatékonyan tárultak hozzá a kínai—amerikai kap­csolatok és együttműködés to­vábbfej lesztéséhez. Gáspár Sándor hazaérkezett a szovjet fővárosból Gáspár Sándor, a Szakszer­vezeti Világszövetség elnöke, akj az SZKP Központi Bizott­sága meghívására részt vett a Munkásosztály és korunk címmel megrendezett konfe­rencián. csütörtökön hazaér­kezett Moszkvából. Sevardnadze Romániába látogat Eduard Sevardnadze. az SZKP KB PB tagja. szovjet külügyminiszter október má­sodik harmadában hivatalos ba-áti látogatást, tesz. Romá­niában az RSZK kormánya meghívására. A nukleáris kísérletek ellen A7. Európai Parlament, a Közös Piac képviselőháza csü­törtök délután határozatot fo­gadott el, amelyben felszólít­ja a Szovjetuniót és az Egye­sült Államokat: ‘ a Reagan— Gorbacsov találkozón Reykja- vikban állapodjanak rtieg a nukleáris robbantások beszün­tetéséről. A vita során több képviselő utalt arra. hogy a Szovjetunió egyoldalúan • már beszüntette a robbantásokat. Az Egyesült Államoknak csat­lakoznia kellene ehhez. Ugyanebben a határozatban — amelyet a parlament 77:64 arányban fogadott el — bele­foglalták a kommunista kép­viselőcsoport iavaslatát is: ál­lítsák le az űrfegyverkezést. Észak- és Közép-Európát nyil­vánítsák atomfegyver-mentes övezetté, s vonjanak ki onnan minden nukleáris fegyvert. NGGRÁD - 1986. október 10., péntek Közlemény a KGST-vb üléséről A Kölcsönös Gazdasági Se- Az ülésen megállapodás szü- gíiség Tanácsának végrehajtó letett arról, hogy a tagorszá- Bizottsága október 8-án és 9- gok kölcsönösen magasabb kő­én Moszkvában megtartotta vetelmónyeket támasztanak a 120. ülését. gvártásszakosítás keretében A barátság és a kölcsönös í’ernlé,k^k elvtársi megértés légkörében lezajlott ülésen a tagországok küldöttségeinek élén minisz­terelnök-helyettesek. az orszá­gok állandó KGST-képviselői álltak. a magyar küldöttséget Marjai József, a Miniszterta­nács elnökhelyettese. Magyar- ország állandó KGST-kópvise- , , . „ lője vezette. Az ülésen Cornel Pacoste. Románia allando KGST-képviselője elnökölt. A végrehajtó bizottság a KGST felső szintű gazdasági értekezletén hozott határoza­tok végrehajtásának menetére és a soron következő KGST- ülésszak anyagainak előkészí­tésére összpontosította figyel­mét. műszaki színvonala és minő sége iránt. A KGST-tagorszá­gok tudományos-műszaki ha­ladását a 2000. évig meghatá­rozó komplex program végre­hajtása érdekéiben az ülésen áttekintették a termelés,- ko­operációk. illetve a termelés szakosításának számos iránvát. a televíziós technika területén A végrehai+ó bizottság ülé­sén a tagországok képviselői tájékoztatták egymást a felső szintű gazdasági értekezlet ha­tározatainak végrehajtására irányuló 'munkáról és a Vi­etnami Szocialista Köztársa­sággal folytatott együttműkö­dés élénkítését célzó konkrét in tézkedósekről. SEsti kommentár Dél-Áfrska és a szankciók Sok mindenre számított Pretoria, de erre nem. S ez nem is csoda, hiszen sok év óta követelte a világ nagyobbik fele a tőkés nagyhatalmaktól a szankciókat, azaz a gazdasági-ke­reskedelmi korlátozó intézkedéseket, de a múlt hétig hiába. Voltak ilyen-olyan kisebb hatású lépések, jobbára a politikai „ejnye-ejnye” szintjén, de igazi szankcióra, a világot sértő politika miatti kézzelfogható büntetésre 1986. október ele­jéig nem szánta rá magát egyetlen nagy tőkésország kor­mánya sent. Főleg azért, mert a két legérdekeltebb, az Egye­sült Államok és Nagy-Britannia nem volt hajlandó büntetni a dél-afrikai fajüldöző kormányzatot. S most sem a Wa­shingtonban székelő kormány változtatott, hanem az őt el­lenőrző kongresszus. Reagan — eddigi vonalához híven — vétót emelt egy kongresszusi bizottság határozatával szemben, mert abban konkrét kereskedelmi és más gazdasági tilalmakat fogal­maztak meg, mondván: Pretoria oly’ makacsul tartja magát faji elkülönítő politikájához, hogy más mód már nem ma­radt, mint változtatásra kényszeríteni. Az amerikai elnök vi­szont mindig is azt hirdette, hogy erőszakkal nem lehet hatni a dél-afrikai fehér kisebbségi hatalomra, fagyni kell, hogy lassacskán, reformokkal változtasson az apartheidrendsze­ren. Ezért aztán rögtön vétózott. S röviddel ezután elszen­vedte elnöki pályafutásának eddigi legsúlyosabb és leglátvá­nyosabb vereségét. Nemcsak a képviselőház vetette el ezt a nemet, hanem a múlt hét közepén a szenátus is, pedig ott saját pártjának honatyái vannak többségben. A szankciók ezzel érvénybe léptek. Az Egyesült Államok tehát eztán nem vesz Dél-Afrikától vasat és acélt, sem mezőgazdasági termékeket. A szenet, az oly’ fontos urániumot és a nagy forgalmat adó textilfélesé­geket három hónap múlva tilos lesz Dél-Afrikában venniük az amerikai importőröknek, míg a pénzügyi tranzakciókat negyvenöt napon belül abba kell hagyniuk az amerikai cé­geknek. Ez utóbbi pedig nem jelent mást, mint hogy vége az amerikai beruházásoknak: a tengerentúli cégek kény­telenek lesznek kivonni tőkéiket a Dél-afrikai Köztársaság­ból. Mindez persze nem kiheverhetetlen csapás a dél-afrikai gazdaságra, annál az sokkal erősebb és kiterjedtebb. Lénye­gesebb azonban a politikai hatás. Ezután a közös piaci or­szágok is nyilván keményebb tilalmakra határozzák el ma­gukat, s ezt az eddig ellenkező London és Bonn immár aligha fogja tudni megakadályozni. Megindulhat tehát — most még lassan, de alighanem gyorsulva — a szankciók lavinája, amely aztán már valódi gazdasági nehézségeket, s eleddig példátlan politikai elszigetelődést teremthet a dél­afrikai fajüldözők rendszere számára. Avar Károly t

Next

/
Oldalképek
Tartalom