Nógrád, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-09 / 238. szám

Nemes 3ónas o &mmü2Mt)s cikksorozat« SMUK VT7A 8. H decemberi határozat Különféle csőhéj szigetelőanyagok gyártásával is foglalkoznak a KOSZIG pásztói gyá­rában. Képünkön Alapi Istvánné és munkatársai az újfajta esőszigetelő anyagot ké­szítik. —RT— így művezető portréjához Ütközőpontban A közepesnél kicsit maga- Röviden szólva: felhígult a sabb, vállas, markáns arcú, munkásgárda. Mindent el kell Jávor-bajuszt visel. Még csak magyaráznom, mindenre fo- negyvenhét éves, de ma is dús kozottan oda kell figyelnem, hajába már sokszor ezüstszál Annyit kell talpalnom, hogy a vegyül. Igaz, olyan beosztást sihta végére már alig érzem tölt be, melynek gyakorlása a lábamat. korántsem leányálom; műve- A műhelyben vegyipari be- zető. rendezések előállításához gyár­— Tizenhét éve, egészen tanak szerszámokat. Ahány pontosan; 1969. június máso- darab, az annyiféle. Előfordul, dikától dolgozom itt, a Ve- hogy kap egy ötletet, neki gyépszer salgótarjáni gyárá- kell a rajzot elkészítenie, s ban — feleli érdeklődésemre ez alapján a szerszámot, vagy Tóth János. — Alapi tó tagja alkatrészt kiviteleztetnie. Az vagyok a kollektívának. Ezt újítások legtöbbjét ugyancsak a szerszámműhelyt — mutat ebben a műhelyben valósít- körbe — magam is építettem, jak meg. Szereti ezt a mun- Akksor itt még nem volt sem- kát, mert érdekes, változatos, mi. Otthonról hordtuk be és mert a teendők elvégzése köz­műszak után hazavittük a ben töprengenie, gondolkodnia szerszámokat. Tűzcsapból no- kell. Jómaga ugyancsak újít; eakodtunk. Egy nódfedeles f el- az ez irányú tevékenységéért vonulási épületben gyártót- megkapta a Kiváló újító ki* t-uk a szükséges acéiszerkeze- tüntetés ezüst fokozatát, keket. Három év híján két évtize­Akkorfoaw lakatosként ke- ^ művezető. Összekötő ka- veste á kenyerét. Ahogyan ő P°cs a munkások es a felső mondja: az acélgyárban tar vezetés között. Ütközőpont is mitte ki a szakmát. Szigorú, egyben, amely olykor kelle- a*n nagy tudású, ma is tisz- hűtlenséggel jár. Kap.ja az telt mestere kiváló szakembert wtasitast, neki azt vegre kell nevelt belőle. Nem volt nehéz hajtania. Ra tartozik a ter- dolga, mert ifjú tanítványa “T^s megszervezése, a fel­mindent meg akart tudni a tetelek biztosítása. Ha valaki- gépekről, az acél alakítható- nek ügyes-bajos dolga akad, -agár«. A Szakma ifjú mes- hozza fordul segítségért, or­voslásért. — Művezetőnek lenni ma­napság nem hálás beosztás — jegyzi meg kissé keserűen — Erőteljesen meglazult a mun­kafegyelem. Országos problé­máról van szó. Rendkívül , bosszant és fáj nekem sokak- Világhetemben nagyon érdektelensége. Nem szeretik, csak ímmel-ámmal végzik a tere versenyben két társával olyan szögverőt készített, ame­lyet aranyéremmel ismerte« el. Ö pedig jutalomképpen, mint közreműködő, ott lehe­tett a Budapesti Nemzetközi Vásáron. szerettem dolgozni — mond­ja egyszerűen. A hangjában munkójukat olyan is az... Ha aterzes, melegseg bujkál. - fegyelmezni próbálok, a dol­De, ha még őszintébb akarok , , gozó megsértődik, kiveszi lenni, azt kell mondanom: ah- munkakönyvét. És nevet kotm szeretek. Szép munkát markába. mert a kisebb kö- vegezm, valami ertekeset let- veteiményeket támasztó ter­rehozni. Dehogyis akartam én az iskolapadot koptatni. Rövid idő alatt azonban rá­jöttem; ahhoz, hogy az igé­nyem szerint végezhessem a munkámat, bővítenem kell a szakmai ismereteimet. Elvé­geztem a gépipari techniku­mot, majd letettem a szer­számkészítő- és a minőségi he- gesztöszakmunkás-vizsgát. melőszövetkezetben, vagy ipa ri szövetkezetben több pén­zért felveszik. Ha az illető nem lép ki a gyárból, mert a lelkére beszéltek, megvédi a szakszervezet. Ugyanakkor az anyagi ösztönzésre is alig van lehetőségem. Szorító kettős­ségben élünk, mi, művezetők. Valóban: országosan nem könnyű a középvezetők hely­Mindenkori • vezetői nagyra zete. A követelmények egyre értékelték tudását, szakma- nagyobbak, a teljesítés felté- szeretetét, igyekezetét. Laka- telei pedig rosszabbak, de tosból előlépett meóssá, aztán legjobb esetben sem javul- Ivinevezték a szerelőcsarnok nak. Ebből adódóan éppen a művezetőjévé. Később üzem- közvetlen termelésirányítók technológus lett. Ebben a kerülnek gyakran kutyaszo- munkakörben érte a baj: al- rítóba. Sok fórumon elhang- lergiás betegséget kapott a zott már és nekünk is ez a sok hegesztéstől, köszörülés- véleményünk: a jövőben na- tői. Tíz éve jár injekciózásra, gvobb hatáskört és nagyobb szedi a gyógyszereket. Most megbecsülést kell kapniuk a már reménykedik, hogy ha- művezetőknek! marosan meggyógyul. Mivel a Tóth János kereken har- szerszámműhely levegője tisz- mine éve műveli a vasasszak- tább, ezért helyezték ide mű- mát. Egyike a Vegyépszer Sál- vezetőnek. gótarjáni gyára legkitűnőbb — Volt időszak, amikor középvezetőinek. Négyszér ré- ezázhúsz ember munkáját irá- szesült Kiváló dolgozó és egy­nyítottam — beszéli el. — Most tizenöten tartoznak a kezem alá. Nehogy azt gondolja azonban, hogy egy­szerűbb, könnyebb a felada­tom. Éppen ellenkezőleg. A szer Kiváló munkáért kitün­tetésben. Rendelkezik azzal a jó értelemben vett konokság- gal, amely elengedhetetlen a jó munkához, az alkotáshoz. A gyárhoz való ragaszkodá­Boltvezetők és szállítók tanácskozása Salgótarjánban K tienc hónap teljesítményé rőt Boltvezetői értekezletet tar­tott tegnap Salgótarjánban, az SZMT székhazában a Palóc Kereskedelmi Válla­lat. A mintegy száz boltvezető mellett részt vettek a tanács­kozáson a vállalat húsz szál­lítópartnerének képviselői is. A Paiócker Vállalat első k>- lenehavi teljesítményéről de. Várkonyí József igazgatóhe­lyettes adott rövid áttekin­tést. Mint mondotta, ez idő alatt a vállalat boltjaiban ki­egyensúlyozott vott az áruel­látás, bővült a választék, a vásárlók igényeit nagyobb gondok, feszültségek nélküt tudták kielégíteni. Szeptem­ber végéig a Paiócker Válla­lat 1 milliárd 21 millió forint értékű árat forgalmazott üz­leteiben, az év tovább« ré­szében pedig még több mint 400 millió forint értékű ára vár vevőre. A boltvezetők figyelmébe ajánlotta a körültekintő áru­rendelést, az «adóterek bő­séges árukínálatát, s az alap­vető élelmiszerek nyitástól zárásig való folyamatos érté­kesítését. A szállítóvállalatok eddigi munkájának elismerése mellett szólt arról is, bogy a rendelések teljesítése eseten­ként csupán 40—50 százalékos, egyes területekre rendszeresen későn érkezik a kenyér, az olcsó húskészítmények válasz­téka nem teljes, a göngyöleg elszállítása pedig gyakorta akadozik. A z ellenforradalom alap- elvének megsértésével, komp. " jaiban rázta meg a pár- romittálták a parasztság sze- tot is. 1956. december 1-én az mében. Gépiesen másolták a MSZMP-nek 1980 szervezete szovjet példát, helytelenül ér­és 37 812 tagja volt. Január telmezve a magyar—szovjet közepén a párttagság létszá- barátságot, a nemzeti érde- ma már meghaladta a 125 000 keket háttérbe szorították, a főt, majd a belépések és át- haladó hagyományokat és a igazolások után a június vé- nemzeti értékeket lebeesül- gén tartott országos értekez- ték, és ezzel a nemzeti és ha­léiig befejeződött az MSZMP zafias érzéseket sértették. A újjászervezése. Ekkor a párt- kommunista párttól idegen tagság száma 345 733, ami a volt MDP-tagság mintegy 41) százalékát tette ki, s 12 985 pártalapszervezet működött. A többség, az MSZMP tagjai­nak 85 százaléka tagja volt az MDP-nek is, de nem le­becsülhető számban — több mint 50 ezren! — az ellenfor­radalom hatására, a párt meg­tisztulása, eszmei megújulása láttán, a legnehezebb időkben mondhatnánk szinte demonst­rálva a szocializmus aktív tá­mogatását döntöttek ágy. hogy a kommunisták soraiba lép­nek. Egyébként az MSZMP vezetése már a kezdet kezde­módszerek szakadáshoz ve­zettek a párt és a dolgozó tö­megek között. Mindezt tetéz­te, hogy e vezető klikk még az SZKP XX. kongresszusá­nak tapasztalatai alapján sem ismerte be súlyos hibáit, bűne­it, mivel hatalmi állásaihoz görcsösen ragaszkodott. Mikor pedig már úgyszólván az egész párttagság szembefor­dult velük, a kritikát frakció­zásnak minősítették, és to­vábbra is akadályozták a hi­bák pártszerű és demokrati­kus kijavítását. A második helyen Nagy Imre és csoportjának a jogos lén nyomatékosan figyehnez* kritikai pozícióból, különösen tette tagjait: ,.Megértő, baráti. 1956 tavaszától revizionista elvtársi kapcsolatot keli fenn- elhajlásba torkolló, majd a tartani azokkal a volt MDP- reakciós elemek rendszerelle- tagokkai, akik még az elmúlt nes törekvéseinek is utat nyi- időszak megrázó eseményei- tó tevékenységét jelölte meg nek hatása alatt állnak. és okként a decemberi határo- egyelőre nem kívánnak a párt zat. Megjegyzendő, hogy a tagjai lenni.” Nagy Imre-csoport ténykedé­A párt újjászületésének »ét a későbbiek folyamán, alapvető feltétele volt, hogy nyilvánvalóan új ismeretek felszámolják az eszmei zűr- birtokában, ennél szigorúb­ban ítélte meg a párt- és ál. lamvezetés; nem csupán a pártellenzék jobbszórnyának. nagyobb mértékben a népi ha­talom egy évtizedes fennállás sa alatt mindig működtek —, ha nem lett volna meg a táp­talaj a felkeléshez, amelyet a Rákosi—Gerő-kiikk antimar- xista politikája, a torzulások, és a bűnök teremtették meg. Ebbe ágyazódtak be, nőttek ki az ellenzékiek, és ezen a helyen indultak rohamra az ellenségek. Az 1956. decemberi határo­zatban a párt tevékenységé­nek elméleti és politikai alap­jairól, és a szervezeti és ve­zetési módszereiről szóló pasz- szusök meggyőzőek. Az MSZMP „visszavonhatatlanul szakít mindazzal, ami a múlt­ban rossz és helytelen volt, ugyanakkor ápolja és to­vábbfejleszti mindazokat a nagy értékeket, amelyek meg­voltak mindvégig a magyar kommunista mozgatom 38 éves történelmi harcaban. Élesen elítéli az MDP vezetésének bűnös, dogmatikus hibáit, a leninizmus eltorzítását.” Ez a dialektikus — elhatároló, de egyben a forradalmi folyama­tosságot j-s vállaló — állás- foglalás kiegészült azzal, hogy hangsúlyozta: az elméletet és gyakorlatot a magyar viszo­nyoknak, a jelen követelmé­nyeinek megfelelően kell al­kalmazni, fellépett a másolás ellen, és ki merte mondani, hogy „a szocializmus építésé­nek sajátos. magyar útján akar haladni”. A szervezeti és vezetési rendszabályok alapelve az,1 hanem a néphatalom elárulói- hogy az országot vezető párt nak minősítették, és ennek nem uralkodó, hanem a nép megfelelően bíróilag is felelős- szolgálatát tartja szép hiva- ségre vonták őket; Nagy lm- tusának. Tisztaság, puritenitt rét és még három társát 1958 mu-s, példamutató áldozat­ié lettel készség a munkában — ezt követeli a párt minden tag-i A harmadik tényező: a hor- A demokratikus cent­thysta, kapitalista-földes- ralizmssnak — éppen a múlt) zavart. Ebben történelmi je­lentőségű tett volt a Közpon­ti Bizottság 1956. december 2-i, 3-i, 5-i ülése, és az ottelfoga* dott határozat. Ez a mar­xista—leninista elemzés sza­batosan kifejtette az ellenfor­radalom kiváltó okait, a fő mozgatóerőket, és a jellemző júniusában halálos sajátosságokat; olyan tisztán- sújtották, látás sugárzott, olyan előrelá­tással fogalmazta meg a ta- __„_____________________ n ulságokat, hogy fő vonásai- úri elemek, akik itthon ille- tapasztalaton alapján — nagy ban mindmáig érvényes meg* gálisam szervezkedve a Nyír hangsúllyal a demokratikus» határozója az MSZMP tewé- gatra menekült elvbarátaiktól 'vonásait emelte ki, fethiva ker/ységének. támogatva, a tömegek elkese- minden szervezetet és tagot, Az enenfor*adalomn»k —, redését, a szocializmus hívei- hogy bátran lépjen fel a mert amint a határozat lesz»- nek bénultságát kihasználva, 8zek*?®> anöőtenoferattkus ve-i gézi, az voii. nem pedig „fór- hatalmuk restaurálására, az zetesi módszerek felújításé-1 radalom”, vagy. „nemzeti for- 1945 előtti állapotokhoz való mik minden kísérlete ellen,' radalom ’, még, ha demokra* visszatérésre törekedtek, bár- Fontos figyelmeztetés, hogy» tikos tömegmozgalomból nőtt milyen áron. nem tehet a párt tagja, aki is ki, amelyben jobbító szán- Végül döntő szerepe voh a szembekerült az mternaciona-i dókkal vettek részt a háttér- magyarországi eseményekben »izmussal és nacionalista á-H ben meghúzódok etlerrförra- a nemzetközi imperializmus- laspontot képvisel, dalim céljait nem ismerő, be- nak, amely minden lehető mó- A határozat V. fejezetebeni osületes dolgozók és a jó ha- dón igyekezett beavatkozni, 32 aktuális teendők mellett; zafiak — négy alapvető oka uszított és szervezkedett a volt. népi rend ellem, nagymérték* Az első helyen a Rákosi— ben a nyugati rádiók és adó­perspektivikus kérdések is megfogalmazódtak. így az a __________ _ ______ ___| ^ ^________________ javaslat is, hogy az állami G ercHílikk tevékenységének állomások útján. Céljuk az szervek, a legjobb gazdaságii szakemberek bevonásával dolgozzák ki az új helyzet­nek megfelelő gazdasági poli-: tikát. Irányelvként újra fi4 gyelmeztetett a hazai gazda­sági adottságok figyelembe­züíleisztő, bénító hatását fog- volt, hogy a tömegeket a né- lalja össze tömören a hatá- pi demokratikus rendszer, a rozat. És, amit a régi veze- népköztársaság ellen fordít- tőség súlyos hibáiról, sőt bű- sók, és az ellenforradalom nye­ri eiről megsemmisítő ítélet- regbe segítésével hajlottak még ként mond, az ellenkezőjére arra is, hogy új háborús tűz- , - — fordítva program, ténykedési fészket nyissanak Európa szr v eleiére, az egyéni kezdemé- mód és stílus a megújuló párt vében. nyezés, a szaktudás, és min— számára. Az MDP régi veze- Már a decemberi határozat deo területe« az anyagi össtt tősége 1948 végétől, tehát a nyilvánosságra hozása «tán, tönzés érvényesítésere. A téri fordulat éve után letért a de azóta is visszatérően, egye- vezto fontossági) nem esők- marxizmus—leninizmus eívi sek azt feszegetik, hogy nmes-e kent — állapította meg —, de alapjairól, szektás, dogma- valamiféle „fontossági rangso- nem részletes utasítás, hanem tikus politikát folytatott, pa- rolás” a négy ok között. Hang- a legfontosabb népgazdasá- ranesolgató módszereket bo- súlyozni kell, hogy az ellen- fi és fejlesztési arányok meg* nosított meg. Akadályozta a forradalmat előidéző négy té- állapítása a feladat. A gaz- demokratizmust, súlyosan meg- nyező együtt, egymással ősz- daságpoíitika elsődleges szem­sértette a törvényességet. A szefonódva hatott, így az egyik pontja a dolgozók életszín* gazdasági élet irányításában a sem törölhető ki az összkép- vonalának fokozatos emelése, legnagyobb hiba az volt, hogy bői. De persze, az tagadhatott ^ decemberi határozat két­az ország adottságait — péí- lan, hogy sem a külső, sem frontos szellemével nagy dául az iparágazatok feszi- a belső ellenség, sőt még az hozzájárulás volt a gazdasági, tett, gyors ütemű fejteszté* úgynevezett revizionista ei- társadalma, politikai konszo- sekor — figyelmen kívül hagy- lenzéki tevékenység sem ve- hoárésboz. te a termelőszövetkezeti moz- zethetett volna ellenforradaf- (Következik-: A konszolidál galmat, főleg az önkéntesség mi lázadáshoz — ezek kisebb* Tódás folyamatai Az idegennyelv-tudás vállalati haszna Az egyre szélesedő külkap- meri fel. súlyos hibát követ már a szerződés megkötésekor, Mi hót a leendő ? Bátrabb csőlátók ma már minden te- el. hogy dolgozójukat nincs lehe- kapcsolatteremtés, több kez­rületen megkövetelik az ide- Az állami rendelkezések el- tőségük olyan munkakörbe demeinyezés, mind több infor- gennyelv-tudást. A jogszabályi lenére is akadozik az idegen- helyezni, amelyben a megta- máció szerzése különböző for- rendelkezésekben e tekintet- nyelv-tanulás támogatása, de múlt nyelv nélkülözhetetlen fásokból, külföldi fotyóiratok- Aen nincs is hiba, biztosítják még inkább a megszerzett ide- vagy éppenséggel hasznos. Pe- bői, újságokból. Akkor majd egyrészt az idegennyelv-tudás gennyelv-ismeret figyelembe- dig a vállalatok egyre széle- tágabb horizontban iamerheí- megszerzését. másrészt a meg- vétele. A kollektív szerző- sedő piaci megjelenése meg- iük meg a világpiacnak min- tanult nyel v hasznosítását. Az dések csak imitt-amott írják követeli a vezetők, a saakem- den oldatot. Ezáltal több irán.v- idegennyelv-tanú lás támoga- elő. hogy valamely csekély berek, egy vagy több idegen baa vonhatók le helyesebb tósóban, annak politikai, gaz- összegben hogyan és milyen nyelv ismeretét. Ma még sok következtetések to gazdagabb dasági értékű felhasználásában feltételek mellett támogatják területen nem kielégítő a tapasztó tetőkkel indufharbun te az egyre nagyobb önállósággal az idegennyelv-tanulóst. Túl- piacismeret, a külső kapcsolat, versenyre. Ez éppúgy érvényes rendelkező vállalatoknak je- zás. sőt törvénysértő is. hogy bátortalanok a kezdeménye- ftaKdaségi heSvaefcünkme. mint lentös szerepük van. Ma mór sokszor néhány ezer forint zések, s még sokszor a válla- 7-,r'-r,rfnlhn,- ...... -T , a vezetők többsége megérti az tandíj fejében éveket írnak lat támogatásával megszerzett wmi- ***w,rB**t «ewaxv­idők szavát s tudja hogy az el° a munkavászony fenn tar- idegennyelv-ismeretet sem re­., ^ tósóra. mert különben súlyos tudják kamat*»tatná. M. I. idegennyelv-tanolast elő kell ainyaiRÍ & erkölcsi hátrányokat I segíteni. Amelyik vezető kitűnő szakemberek különbö- sát mutatja, hogy a felesége ző okokból elmentek, a he- ugyancsak itt, közelebbről: a l.yükre érkezettek legtöbbje meóban dolgozik. I segíteni. Amelyik vezető en- helyeznek kilátásba. Sokszor kevésbé érti a mesterséget. Kolaj László Hiek váüakfti előnytét nem is- teszik ezt akkor ja, ha. tódják WÓGRAD — 1984, október 9„ csütór.tók

Next

/
Oldalképek
Tartalom