Nógrád, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-20 / 247. szám
Kein ülnek a babérokon Tn médiám res, vagyis kezdjük a közepén: az SVT- rő! egy időben jószerivel csupán rosszakat, mostanság pedig szinte csak jó híreket olvasni. Üj szelek fújdogál- nak a gyárban. — Nem szeretném túlértékelni a valós helyzetet, de hát három éve ön mégiscsak olyan pártbizottság élén állt. amely egv 210 milliós veszteségű gvárban működött, most pedig. év végére akár százmilliós nyereséget is bekasszírozhatnak... Vannak, akik azt mondják: mindössze egy jó pénzügyi manővernek tudható be az SVT pálfordulása. ön nem sokkal a szanálás előtt került ide, mi igaz hát mindebből? Kissé kesernyésen elmosolyogja magát a pártbizottsági titkár, mélyet szív cigarettájába. Gondolkodik, hol is kezdje ennek a gyakran hallott „vádnak" a megválaszolását. — Rettentően nehéz időszak volt, amíg a holtpontról elmozdultunk. Lesz-e szanálás? Ha igen, mikor, hogyan, meddig? Milyen külső segítséget kapunk? Aztán egy sor személyi kérdés is felvetődött. Voltak, akik nem bíztak a változásban, s kalapot emeltek. Odébbálltak. Jólesett, és büszke vagyok arra, hogy a párttagok a legnehezebb időszakban is azon munkálkodtak, hogyan kerüljünk ki a hullámvölgyből. Konkrétan válaszolva a kérdésre: a veszteség rendezése nélkül nyilván nem ment volna a talpraállás. De legalább egyenrangú volt ezzel a „pénzügyi manőverrel” az itteni dolgozók erőfeszítése, számos kezdeményezése. Meg aztán arról sem szabad megfeledkezni, hogy ezeket a hiteleket, kölcsönöket vissza kellett és kell fizetni! Hogy arról ne is szóljak, a neheze csak most következik: a gyártmányszerkezet megújítása, a műszaki fejlesztés, a minőség javítása, és a hatékonyság növelése Már a hadotik-hetedik telefon csönget beszélgetésünkbe, nem sok nyugodt perce lehet Ozsvárt Lászlónak, aki az 1760 fős vállalat, közel három és fél száznyi párttagságának munkáját irányítja. A politika eszközeivel. Pár száz méterrel arrébb dolgozik a tmk- és az energiarészleg pártr nlapszervezete, amely nemcsak arról közismert a gyári berkekben, hogy stabil, jó gárda, hanem ..., hogy is mondjam ... legjobb, ha úgy írom, ahogyan itt hallottam: keménykezű a vezetőség. — Hát, kérem, meg lehet cáfolni — javaslom az üzemben a beszélgetőpartnereknek, Sándor Sándor villanyszerelőnek, Pipó István lakatosnak, Kurinka János üzemvezetőnek, s a pártvezetőség két tagjának, Kovács Károly titkárnak és Angyal Gyula szervező titkárnak, — A hetvenes évek közepétől folyamatosan lett rosszabb- rosszabb a helyzetünk, kevés jutott a borítékba, akadozott az anyagellátás, nem volt nyereség — mondják egymásnak adogatva a szót. — Nem csak azért vagyunk párttagok, hogy gyűlésekre járjunk, hanem hogy változtassunk is a helyzeten! Legalábbis a magunk területén. Először saját sorainkat kellett rendezni, majd a gazdasági vezetéssel, a szakszervezettel, a KISZ- esekkel együtt meghatároztuk a feladatainkat. Ám, hogy valami érdemben is történjen, ahhoz kevés volt az elhatározás: tettre is szükség volt. És ebben már nem mindenki értett egyet! Az első probléma akkor adódott, amikor a párttagsággal közölték, hogy a normatívák betartása mindenkire vonatkozik, aki ezt tudatosan, rendszeresen megszegi, bármennyire )6 fájó. nem való atz alapszervezetbe. Akadt, akit a párt belső életének elhanyagolása miatt zártak ki... Az is nyilvánvalóvá vált, hogy az akkori gazdasági vezetővel nem tudnak együttműködni. Naponta zajlottak az idegeket őrlő viták, sőt, a vállalati végrehajtó bizottság elé is került az ügy, elmarasztalták a gazdasági vezetőt. Már nem ő irányítja az üzemet. — Nemcsak a munka elosztásába, hanem a pénzek szétosztásába is szerettünk volna beleszólni —, jegyzi meg Kovács Károly, majd hozzáteszi: — A mostani vezetővel, érdemi az együttműködésünk. Olykor talán, tói demokratikus is. — Az az elvem, hogy a döntéseket megelőzően, minden érintett mondjon véleményt — veszi át a szót Kurinka János. — Ám, amiben megállapodtunk, illetve, amit elhatároztunk, azt mindenkinek kötelessége végrehajtani! Ez a pártvezetőség példamutató munkát végez, ez kétségtelenül mércét állít a tagság elé. — Ne gondoljon valami rendkívüli dolgokra! — figyelmeztet Angyal Gyula. — Egyszerűen arról van szó, hogy a munkafegyelem, a minőség, az italozásellenesség nálunk nem demagógia, hanem mindennapos követelmény. A csupasz tények is igazolják az elmondottakat. Nézzük az anyagiakat: néhány esztendővel ezelőtt, még a városi üzemek legszerényebb kereseti lehetőségét nyújtották, ma 35—37 forintos órabért is tudnak adni. Ozsvárt László kereste ki azokat az adatokat. amelyek szerint. 1981-ben a vállalat dolgozóinak átlag- keresete nem érte el a 45 ezer forintot, az idén pedig hetvenezer fölé emelkedett. Igazából mégsem ezeket sorolják elsőnek a tűzhelygyáriak. jóllehet, igen fontos —, ha nem a legfontosabb — a boríték vastagsága. — Mindig a legnehezebb időszakok döntik el, mennyit is ér igazából egy közösség — említi az alapszervezeti titkár. — Amikor csúcsosodtak a gondok, mi akkor sem azon törtük a fejünket, hová lehetne elmenni a süllyedő hajóról... S, most, amikor, úgymond felszálló ágba jutott a vállalat, nem ülünk a babérokon. Tisztában vagyunk azzal, jóval több van még ebben a gárdában. Közeledik a mozgalmi év vége. most zajlanak majd az elbeszélgetések, ki, miként tett eleget vállalt kötelezettségének. Nos, úgy látjuk, hogy bármennyire is sajnálatos, de négy-öt elvtársnál a pártvezetőségnek kezdeményeznie kell a tagsági viszony megszüntetését. Amikor az ötvenfős szervezet zöme becsülettel, tisztességgel igyekszik végezni munkáját, akkor nem engedhetjük, hogy néhá- nyan csak a tagdíjat fizessék. — Határozott, kemény hangú ember Kovács Károly, mondja is Angyal Gyulával együtt többször is^ hogy nem mindenki szereti őket, sokan nem kedvelik az egyenes, „fehér- fekete szavakat”. Bár, a tények ez utóbbi állítást nem támasztják alá. Legalábbis az a tény, mely szerint Kovács Károlynak tizedik, Angyal Gyulának pedig tizenkettedik éve ad bizalmat a tagság, tisztségviselőként. És úgy tűnik, egy ideig nem is lesz változás. Tanka László Nagyüzem a tejüzemben Tömény tejszag telepszik meg a falak között. Az erős szag beivódik az itt dolgozó nők bőrének pórusaiba, befészkeli magát a hajukba, átjárja a ruhájukat. így aztán le sem tagadhatnák, hogv a Közép-magyarországi Tejipari Vállalat szécsémvi tejüzemében keresik a kenyerüket. De minek is tagadnák! Bogdán Jánosné például immár 31 éve tartja második otthonáinak a tejüzemet, olyannyira jól érzi itt magát. A keresetével elégedett, hiszen 24 forint az órabére. Kapott már Kiváló dolgozó vállalati és Kiváló munkáért miniszteri kitüntetést. Brigád- vezető. az általa irányított 12 tagú. Béke II. nevű kollektíva legutóbb elnyerte az ezüst fokozatot. — No. azért senki ne sajnálja tőlem, tőlünk a pénzt, az elismeréseket! — mondja félig tréfásan, félig komolyan, s mosolyog hozzá. — Keményen és sokat dolgozunk. Egy nyolcórás műszakiban mázsák sokaságát emeljük meg. Nálunk hétköznap. vasárnap, ünnepnap — egyre megy. A tej könnyen romlik, ebből következően nem lehet sokáig tartogatni. Legyen az karácsony. vagy húsvét. nekünk végeznünk kell a kötelességünket. Más üzemekben, gyárakban ág asszonyok alig várják már a hét végét, hogy lehessen pihenni, pótolni az elmaradt háztartást munkát. Erre ők nem is gondolhatnak, hiszen folyamatos a munkarend. Őket a szombat, a wasáar-. Készül a palóc gomolyasajt. nap mindig a tejüzemben találja. általában hét közben kapják meg szabadnapjukat. — Naponta 20 ezer liter tejel kell feldolgoznunk — tájékoztat Mikó Ferenc üzemvezető. — Tizenkétezer literből palóc gomolyasajtot készítünk. Egyaránt négynégy ezer liter tejet dolgozunk fel túróvá és pálpusztai sa j ttá. Ez utóbbit egyedül mi forgalmazzuk Magyarországon. s főleg a fővárosba szállítjuk. A többi terméket elsősorban a környékbeli lakosság vásárolja és fogyasztja. Atz üzemvezető megemlíti: a jöwő éviben már juhsajtot is készítenek. Naponta három-öt ezer liter juhtejet kell feldolgozniuk. Kisebb beruházásra lesz szükség a „termékszerkezet” bővítéséhez. Egyelőre még csak a tervek állnak rendelkezésre, az is a vállalatnál. Vagyis érdemesebb foglalkoznunk a jelennel. Elnézve a tasakokba ..kiszerelt”, hagyományos módszerrel készített tehéntúrót. óhatatlanul összefut a nyál a számban, korogni kezd a gyomrom. Óh!, de jó is volna egy jókora tányér mazsolával, reszelt citromhéjjal ízesített túrával töltött palacsinta! — kolaj ~ Nemes Ionos cikksorozata 9 ázanvmms nv&üvLú&mvK vi7A 17. Az u| mechanizmu! A z tőflfl-as évtized első ” felében a gazdaság tartósan és egyenletesen fejlődött, a lakosság minden osztályának és rétegének életkörülményei számba vehetően javultak. A második ötéves terv céljai valóra váltak, öt év alatt az ipari termelés 47 százalékkal, a mezőgazdaságé 10 százalékkal növekedett. A nemzeti jövedelem növekedésének mértéke 25 százalékos volt. 1965. körül azonban mindinkább megmutatkozott, hogy a fejlődés adott, úgynevezett extenzív forrásai kimerülőben vannak. A munkaerő létszámának növelése az addigi ütemben nem volt lehetséges. és nem is volt kívánatos, hiszen ettől nem lehetett gazdaságos termelést várni. Az intenzív fejlesztés követelményei nyomultak előtérbe, azaz, hogy mindenekelőtt gyártás. és gyártmányfejlesztés korszerűsítése révén, lényegesen növeljék a jó minőségű, exportképes termékek gyártását, a munka termelékenységét. Csak ilyen módon lehetett megakadályozni a gazdasági növekedés ütemének érzékelhető lassúbbodását, és lendületet adni az ipari és mezőgazdasági fejlődésnek, Emellett, mór ekkor felismerhető volt a gazdaságnak az a krónikussá vált baja is, hogy a fogyasztás és felhalmozás együttes értéke meghaladta a nemzeti jövedelmet, ami különösen külkereskedelmi mérlegünkben egyensúlyzavarokhoz vezetett. A népgazdaság intenzív fejlesztésének követelményei sürgetően előírták a gazdaságirányítás felülvizsgálatát és tökéletesítését. A gazdaságirányítási rendszer 1957. és 1958„ tehát az országos párt- értekezlet és a VIII. kongresszus óta —, amikor is lényeges újításokat vezettek be —, sok új elemmel gazdagodott. De, ezek az újítások, végül is csak az adott gazdasági irányítási rendszeren belül változtattak, javítottak, de nem érintették a bizony nemegyszer sok évtizedes — megváltoztathatatlannak, szigorú törvényszerűségnek hitt — alapelveket. Egyébként is érvényesült egy olyan konzervatív felfogás, hogy az a társadalom, amely létrejött, már- már, maga a tökély, nem pedig csak olyan alap, amelynek szüntelenül tovább kell fejlődnie, és mindig a bizonyos fokú változás állapotában kell lennie. A gazdasági és társadalmi reform, mint a szocialista társadalom fejlesztésének eszköze akkoriban, még nem volt általános elfogadott kategóriája az elméleti munkának és a propagandának sem, sőt nemegyszer elhajlónak minősítették azokat, akik ilyen nézeteket képviseltek. Ilyen háttérrel még Inkább nagyra értékelhetjük, hogy az MSZMP sokoldalú kritikai elemzésekre támaszkodva —, tudományos megközelítéssel és a szakemberek igen széles körének bevonásával végzett vizsgálatok alapján — kidolgozta a gazdaságirányítási rendszer átfogó reformját. Ez a Központi Bizottságnak 1966. májusi ülésén kapta meg formáját, majd a konkrét intézkedési tervek kidolgozása után 1968. január 1-vel került bevezetésre a népgazdaságban. Az új gazdasági mechanizmus bevezetése, az ellenforradalom leverése, és a hatalom visszaállítása, majd a mezőgazdaság szocialista átszervezése mellett, a harmadik korszak- alkotó tette a népi rendszer fejlődésének, erős pillére a szocialista társadalmi berendezkedésnek. A reform célja arz volt, hogy az anyagi és emberi erőforrásokat jobban hasznosítani lehessen, a gazdálkodó kollektívák kezdeményezőkészsége erőteljesen növekedjen. meggyorsuljon a fejlődés üteme, és erőteljesebben javuljanak a lakosság életkörülményei. A reform azt is célozta, hogy a döntési jogköröket, a minisztériumi hatáskörből vállalati, tanácsi hatáskörbe adják, és az állami vezető szervek, a népgazdaság fő irányainak tudományosabb alakítására, a hosz- szú távú tervek kidolgozására fordítsák figyelmüket. Ennek érdekében, azonban az irányítás elvein és módszerein lényegesen változtatni kellett. A régi mechanizmus. a ** marxista közgazdaság- tudomány régebbi felfogása szerint, tervutasításos módszerrel irányította a vállalatokat, előírta a termelés meny- nyiségét. sőt a kibocsátott termékek fajtáit, és még számos más mutatót is. Ezzel szemben új, és csak fokozatosan teret nyert felismerés volt az, hogy a népgazdaságot nem lehet egyetlen vállalatként irányítani, a tervgazdálkodás nem egyenlő a tervutasítással, hogy a szocialista gazdaságban, amely tudvalévőén árut termelő, nemcsak megtűrt, hanem döntő szerepet kell biztosítani ae áru- és pénzviszonyoknak. A központi tervezés nem függetlenítheti magát az értéktörvénytől, hanem munkáját csak annak tudatos felismerésére és alkalmazására alapozhatja. A gazdasági irányításban már nem a közvetlen irányítási és elosztási módszerek, utasítások dominálnak, hanem a közvetett szabályozók, a gazdasági eszközök, a hitelpolitika stb. És fontos szerephez jut a piaci mechanizmus is: a piacon méretnek meg a vállalatok termékei, vagyis a piaci mechanizmustól lehet elvárni, hogy az egyes termékek termelése, kínálata rugalmasabban alkalmazkodjék a kereslethez, a vállalatok pedig —, mert ebben kell őket érdekeltté termi — minderre igyekezzenek a legcélszerűbben felhasználni gazdasági erőforrásaikat. Már az új mechaiMzmws bevezetésekor és azóta —, ha magasabb fokon is — a piac helye és szerepe a szocialista gazdaságban a legvitatottabb téma. Ez annál is inkább így alakult, mivel a fogyasztó valóban a piacon érzékeli leginkább az áremelkedéseknek számára kedvezőtlen hatását. S, ilyenkor nemcsak régimódi közgazdászok, hanem egyszerű fogyasztók is előszeretettel emlegetik érvként, hogy a tervutasításos mechanizmusban az árak szabályozottak és főleg stabilak voltak. Ez persze nem igaz, a termelési költségek növekedésével, a legalapvetőbb fogyasztási cikkeket kivéve, a termékek ára, ha olykor burkoltan is, régebben is nőtt. De különben is, a piaci mechanizmus és a központi tervezés nem ellentétes dolog: a kettő egységesen, egymásra hatva működik, együttesen szabályozzák a népgazdasági fő folyamatokat. Az viszont igaz, hogy a vállalatok számára az állam nem ír elő kötelező tervmu* tatókat. hanem a közvetett szabályozás eszközével készteti, ösztönzi a társadalom céljainak szolgálatára őket. Hiszen, a cél a szükségletek kielégítése. A vállalati gazdálkodás akkor szolgálja jól ezt a célt, ha a legkisebb ráfordítással a legnagyobb eredményt elérve, elégíti ki a keresletet, vagyis azt termel, amire a társadalomnak szüksége, fizetőképes kereslete van. Erre a vállalati nyereség a jó szabályozóeszköz. Húsz év telt el az MSZMP Központi Bizottságának az új mechanizmus alapvető elveit elfogadó határozata, 18 annak gyakorlati bevetése óta. Megvalósulása nyomán, a gazdasági élet, a vállalatok tevékenysége, a termelők és a fogyasztók gondolkodása teljesen megváltozott. Sok mindenről kiderült ugyan, hogy nem az elképzeléseknek megfelelően alakult, hibák és tévedések is övezik azt az utat, amit azóta a magyar népgazdaság megtett. A nemzetközi környezet sem mindig a reményeink szerint folyásolta be eredményeinket. De, egészében a gazdasági irányítási rendszer reformjának legfőbb elvei, törekvései, az egész változtatás, módszertana, szelleme bevált. Túlzás nélkül állítható, hogy e reform nélkül nem tudtunk volna elindulni a korszerű szocialista gazdálkodás, és a fejlettebb szocialista, társadalmi viszonyok létrehozásának göröngyös útján. Nem szabad ugyanis egy pillanatra sem szem elől téveszteni, hogy a gazdasági mechanizmus megreformálását politikai okok is indokol-, ták. Nevezetesen a szociális-^ ta demokratizmus erősítése, mindenekelőtt persze az emberi tevékenység fő területén,' a termelésben. Hiszen, mivel a döntési hatásköröket lejjebb vitték, közvetlenül, vagy legalábbis közvetlenebbül érvényesülhet a demokratikus ellenőrzés. A közvetlen de-í mokráeia formái, az önigazrl gató megoldások, amelyek fej - lődését napjainkban valósítjuk meg, végső fokon csaki úgy, a gazdasági mechanize musbói fakadtak, mint akár az Országgyűlésnek és tanácsi testületeknek példáid a kettős jelölés révén is erősödő közéleti szerepe. És e vonatkozásban is, még mennyi lehetőség és tartalék rejlik az 1966-ban meghirdetett reform^ ban! 1/ ádá-r János még az új mechanizmus beindulása előtt, 1967. májusában, így jellemezte a reformot: „A gazdaságirányítási rendszer reformjának alapjai jól kidolgozottak, a reform előre fog lendíteni bennünket, s ha jól felkészülünk, teljes terjedelemben való bevezetésére, az néhány év múlva mind ínféle tekintetben éreztetni fogja jó hatását. A gazdaság vezetési reformnak az a céljai hogy erősítsük vele mindazt, ami a mi társadalmunkban a szocializmust jelenti. Tehát: erősítsük politikai rendszerünket, rendszerünk demokra-. tikus vonásait, erősítsük aszó: cializmus termelőerőit, a termelési eszközök szocialista tulajdonát, a szocialista termelési viszonyokat. Legyen még erősebb igazság az, hogy a szocialista társadalom ép;- tésének együtt kel] járnia a dolgozók életszínvonalának: rendszeres emelkedésével”. (Következik: Néhány tannhágá HVDSZ-fiatalok országos tanácskozása A városgazdálkodási. te- lepülésszolgáiltatási üzemekben. közműveknél, a helyiipari vállalatoknál dolgozó mintegy 90 ezer fiatalt érintő szakszervezeti feladatokat összegezte szombaton Budapesten a Helyiipari & Városgazdálkodási Dolgozók Szakszervezete fiataljainak ©lső országos tanácskozása. A M éven aluliak képviseletében mintegy 200 küldött vitatta meg a közös tennivalókat. Az utóbbi időben több területen történt előrelépés. A korábbiaknál jobban megbecsülik a fiatalok munkáját, segítik munkahelyi beilleszkedésüket és a különböző vállalati lakásépítési támogatásokban is túlnyomórészt — 75—80 százalékban — a Rotálok részesülnek, mégis a fő gondok e területen jelentkeznek. Még mindig aránytalanul nehéz helyzetben vannak a pályakezdő, családalapító fiatalok. Ezt hangsúlyozta vitaindító beszámolójában Fábián György, az ifjúsági tanács elnöke.
