Nógrád, 1986. október (42. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-18 / 246. szám

Kőtáblak nélkül Gondolatok az ideológiai, a tudatformáló munkáról Schaár Erzsébet emlékkiállítása Retságon A képzőművészeti világ­hét alkalmából Schaár Er­zsébet szobrászművész em­lékkiállítását tekinthetik meg az érdeklődők Rétságon, az Asztalos János Művelődési Központ kiállítótermében. Schaár Erzsébet, a klasszicizá- ció irány képviselőjeként in­dult, majd a belső indulat szenvedélyessége átcsapott szobrainak expresszív meg­fogalmazásába. A közvéle­mény sokáig csak mint ki­tűnő portréistát ismerte. Töprengő, meditativ alkatú, a dolgok összefüggéseit ku­tató, kísérletező típus volt. A hatvanas években pá­lyája hirtelen, meredeken ívelt fölfelé. Ekkor válik mind tudatosabbá művésze­tében a térproblémák kuta­tó boncolása. Figuráinak szinte erőszakos igényé a tér kisajátítására oly szorongató magányérzetet kelt a nézőben, amit már maga a művész is alig tudott elviselni, és amit minden eszközzel maga is A z ideológiai, a politikai tudatformáló munka soha nem volt, s ma sem valamiféle öncélú, magamutogató tevé­kenysége a pártnak, a politikai munkásoknak, a párt­tagságnak. Folyamatos fejlesztése —, ahogy a párt XIII. kongresszusa is szól erről — természetes része a párt' életé­nek, tevékenységének. Többek között azért, mert a politikát, az ideológiát és a gazdaságot eltéphetetlen szálak kötik köl­csönösen egymáshoz. A tudatos, a célokat jól ismerő és kö­vetkezetesen megvalósító emberi cselekvés szerepét a tár­sadalom gyarapításában mindinkább felismerjük. Sürget bennünket, hogy az utóbbi években láthatóan meg­torpant a gazdasági fejlődés üteme, és a társadalom életé­ben, az emberek mindennapjaiban érezhetően több a gond, a bizonytalanság is. Másrészt a társadalomátalakító munka minőségében új szakaszát éljük, s az eddigiektől eltérő, sok tekintetben egészen új, szokatlan jelenségekkel, feladatokkal találjuk szembe magunkat. Eligazodni közöttük nem mindig egyszerű. Mindezekből természetesein az is következik, hogy gyor­sabb és biztosabb haladásunk éppúgy megkívánja gazdasá­gunk, mindennapi munkánk megszokott gyakorlatának meg­újulását, mint az ideológiai viszonyok, az emberek gondol­kodásának, műveltségének, politikai kultúrájának és politi­záló készségének fejlesztését. A társadalompolitikai, a gaz­daságpolitikai feladatok megoldása és az ideológiai munka fejlesztése között meglevő kölcsönös feltételezettség, a köz- gondolkodás formálása helyzetünk alapos ismeretét követeli. Azt, hogy a megyében élő emberek hogyan vélekednek a politikáról, a politika megvalósításának gyakorlatáról. En­nek alapján milyen értékrendet alakítanak ki magukban, mi az, amit támogatnak és mit vetnek el. Ezt a helyzetelemzést végezte el gondosan, felelősséggel legutóbbi ülésén a Nógrád megyei pártbizottság. Mindenek­előtt a politikai munkában felhalmozódott tapasztalatokra alapozott a testület. Jól szolgálták a helyzetelemző munkát, a tennivalók meghatározását a pártbizottsági ülést megelő­ző vizsgálódások, a munkások, a fiatalok, az értelmiségiek körében folytatott őszinte beszélgetések, az üzemi, a lakóte­rületi pártbizottságok, pártvezetőségek tanácskozásai is. Általános tapasztalat, hogy a megye párttagsága, a lakos­ság nagy többsége szorosan kötődik a szocializmushoz. Isme­rik, becsülik azt a harcot, amelyet a kommunisták, a mun­kások, a bányászok, az értelmiségiek legjobbjai vívtak az illegalitás nehéz esztendeiben. Sokra tartják, féltik és vigyáz­zák azokat az értékeket, amelyeket a társadalomépítésben létrehoztunk az elmúlt négy évtized alatt. S az is egyértel­mű számukra, hogy mindezek összefüggenek a párt vezető szerepének erősödésével, következetes politikájával, a párt és a tömegek közötti kölcsönös bizalommal. Ez a bizalom az alapja, hogy a nógrádi emberek elfogadják a párt XIII. kong­resszusán kidolgozott programot, megvalósításán dolgoznak. A pártbizottság ülésén nem kevés szó esett arról, hogy az emberek fejében tisztul, közelebb kerül a valósághoz a szocializmusról alkotott kép, kevesebb az illúzió, ami hozzá­tapad. Mind egyértelműbb számukra, hogy a szocializmus társadalmi, emberi értékeinek kiteljesedése hosszú és nem is ellentmondásoktól mentes folyamat eredménye. S ennek a folyamatnak éppúgy része a siker, mint az ellentmondás, a buktató, s olykor a válság is. ... A példáért nem mentek messzire a testűiét tagjai. Hosszú évek óta aligha van nagyobb érdeklődésre számot tartó kér­dés annál, hogyan alakul a gazdaság teljesítőképessége, ho­gyan változnak az élet-, a munkakörülmények. A megye ipa­ri és mezőgazdasági üzemeiben, a lakóterületen, az aláp- szervezeti taggyűléseken, a vállalati és községi fórumokon nem kis elismeréssel szólnak az emberek azokról a törekvé­sekről, amelyekkel országos méretekben és helyben is a na­gyobb követelményekhez próbálják igazítani a termelést, a gazdálkodást, rangsorolni az érdekeket, s folyamatosan ja­vítani a lakosság ellátását. Többségében megértés fogadja azokat az intézkedéseket, amelyek az irányítási rendszer korszerűsítését, a teljesítmények és a bérek összhangját, a jó munka becsületét, a munkaidőalap védelmét, a rend, a fegyelem, a fő munkaidő rangjának erősítését szolgálják. Csakhogy az emberek azt is látják tapasztalják, hogy som a múlt évben, sem az idén pem sikerült lényeges változást elérni a külgazdasági egyensúly javításában. Szóvá teszik, hogy a hatékonyság, a termelékenység, az export előnyös alakítása még várat magára és megengedhetetlenül sok pénz folyik ki úgy a közös kasszából, hogy mögötte nincs új érték. A megye sajátos helyzetéből adódik, hogy az in­tézkedések ellenére is nehéz a bányászat, a kohászat helyze­te. Mint, ahogy azt is elmondják a kistelepüléseken — és Nógrád 1?0 településének több mint fele ilyen —, hogy az itt élő emberek ellátása nem egészen zavartalan. A megyé­ben, az országos átlagot meghaladja az idős emberek száma. Csak Salgótarjánban és környékén tizenhatezer nyugdíjas él, jó részük igen szerény körülmények között. A megoldásra váró gondok mind nyomot hagynak a tu­datban. Az emberek egy része — elsősorban a fiatalok, az értelmiségiek körében — értékzavarral küzd, bizonytalanná vált céljaink, lehetőségeink, eszméink, erkölcsi értékeink, jelenünk és bizonyos tekintetben jövőnk megítélésében is. Több a türelmetlen, az anyagiakat mértéktelenül hajszoló, a közömbös ember. Úgy tűnik, hogy a közösségért végzett, ön­zetlen munka mintha kevesebb embert lelkesítene. A pártalapszervezetek nevelőmunkájának tapasztalatait elemezve, szóba került a tanácskozáson a Salgótarjáni Vas­öntöde és Tűzhelygyár kommunista kollektívájának felelős, tiszteletet ébresztő magatartása. A gyár vesztesége megha­ladta a százmilliót három esztendeje. A pártalapszervezetek, a kommunisták többsége a nehéz helyzetben is példás kö­vetkezetességgel támogatta az új vezetés terveit, a rendet, a fegyelmet, az eredményes munkát. Nem kevés részük van abban, hogy a gyár helyzete végül is megnyugtatóan rende­ződött. A példa azért érdemel figyelmet, mert nem mondhatjuk, hogy a megyében tevékenykedő pártalapszervezetek mind­egyikében jelentőségének megfelelően foglalkoznak az ideo­lógiai munkával. Még nem tartunk ott, hogy a párttagok mindegyike értő módon szól a marxizmus^-leninizmusról; vitába száll a szocializmustól idegen eszmékkel, erkölcsi el­vekkel, s felkészülten, meggyőzően képviseli, védi a politi­kát — annak helyi gyakorlatát —, ha arra szükség van. A közgondolkodás alakításában, a marxizmus—leninizmus eszméinek terjesztésében a továbbiakban is meghatározó szerepet adott a pártbizottság a pártszerveknek, az alapszer­vezeteknek, a káderképzésnek, az agitációnak és propagan­dának, a tájékoztatásnak. A testület azzal számolt, hogy évente ezerkétszáz-ezerháromszázan tanulnak a káderkép­zésben, és több ezren á tömegpropaganda-tanfolyamokon. Az elmúlt években a káderképzés, a tömegpropaganda tartal­mában és szervezetileg is megújult. Jobban figyelembe veszi a társadalmi folyamatokat, a valóságos viszonyokat, a helyi igényeket, egyaránt „mondandója van” a kisebb-nagyobb közösségek, és egyének számára is. A propagandisták kiválasztása, felkészítése tervszerűbb, alaposabb, a korszerű szemléltető eszközök segítik az isme­retek elsajátítását, elmélyítését. Mindezt hasznosítani szük­séges hát a politikai, az ideológiai munkában, az alapszerve­zeti munka gyakorlatában sokkal jobban, mint eddig tet­tük. Sokszínű tehát a jelenről, s még inkább a jövőről alko­tott kép, a közgondolkodás. Az eszmék, a nézetek, az erköl­csi elvek sokaságában a marxizmus—leninizmusé a hegemón szerep. S, ahogyan erről a partbizottsági ülés vitájában is szó esett, a marxizmus nem kőtáblába vésett igazságok gyűj­teménye, amelyet elegendő csak elővenni, hogy erősödjenek a társadalom szocialista vonásai. A valóságból táplálkozó esz­merendszer, s a valóság átalakítását szolgálja, ha az em­berekben cselekvéssé erősíti az ismereteket, a meggyőződést. H atékonyabb, kitűzött céljaink következetesebb megvaló­sítását bátrabban, határozottabban támogató ideológiai, tudatformáló munka igényét és szükségességét fogal­mazta meg a testület. S ez nemcsak a pártmunkások, a pro­pagandisták, az agitátorok dolga. A pártalapszervezetek, va­lamennyi kommunista ügye és felelőssége. V. G. szeretett volna feloldani. Az évtized közepétől alkotott ab­lakos, ajtós kompozíciói, a belső-külső terek tárgyi és pszichikai ellentmondását ér­zékeltető alkotások. Schaár Erzsébetet 1960- ban Munkácsy-díjjal tüntet­ték ki, majd 1972-ben meg­kapta a Magyar Népköztársa­ság érdemes művésze címet. Az emlékkiállítás október 26-ig várja a látogatókat. Bá­bel László fotóin kettőt mu­tatunk be a művész alkotá­saiból. ... Valaki aztán szerényen, de határozottan azt mondta nemrég „te mindig olyan szé­peket írsz Gyarmatról.. Tartattam tőle mindig, hogy egyszer majd hozzám fordul „az a bizonyos kisember”, akiről a mester, Ruffy Péter írta egy debreceni élménye nyomán, hogy a Bikában ült, amikor odament az asztaléihoz egy kis barna ember. „Ruffy Péter?” Az író igent mondott, mit tehetett mást? "Ruffy Péter?” — így újra a kisem­ber. „Igen. üljön le, kérem”. A kisember nem ült le. csak állt. semmi fenyegetés nem volt abban, ahogy ott lecöve- kelt. folytatta csendesen, ha­tározottan „Nem minden olyan szép... Nem csak jó van... Nem úgy van, ahogy magának mondják... Nem úgy van az..és már a fülé­be is súgta. Aztán ahogy jött — eltávozott. A pincér'' rez­zenéstelenül olvasta az Esti Hírlapot a tálaló sarkának támaszkodva. „Te mindig olyan szépeket írsz a városról...” — mondta a jóbarát és cseppnyi nehez­telés volt a hangjában. Mit tehet az ember? Megpróbálhat, amiként er­re újságírói mivolta .»kötelez­né” — mindenben hibát lát­ni. minden kákán csomót ku­tatni. Szememben sem felhőt­len egű város Balassagyarmat. Arról nem tehetek azonban, hogy gyakran botiok szívva­Ss. VAROS K dámító ügyekbe, és régi meg­győződés munkál bennem „Gyarmaton minden ajtó mö­gül a téma dől az emberre”. Most is a város könyveivel. Igazán kevesen múlott, hogy egyszerre két könyvpre­mier jusson a város szellemi talajából kisarjadva az őszi megyei könyvhetek országos (és megyei) megnyitójára! Most, hogy írjak rosszat erről? Amikor rekordidőket döntő könyves események tűzdelik majd ezekben a he­tekben a városi élet hagyo­mányos gyarmati pezsgését. Elképesztően rövid idő alatt és feltehetően jelen helyze­teinket tekintve, a lehető leg­szebb kivitelben kerül a város kezébe az önmaga finanszí­rozta Horváth Endre díszes album! És nyomában ott „száguld” egy másik, a New Yorkban élő (gyakran haza­látogató) gyarmati lokálpat­rióta Mohácsii József, közgaz­dász foglalkozású, ám szép­írói vénával megáldott szerző önéletrajzi ihletésű kötete „A légtornász története”, a szerző kiadósában. Mialatt ezeket a soroltat rovom csenget a postás és vaskos csomagot ad át. Gyar­matról érkezett, benne a Mo- háesy-könyv kézirata bete­kintése és a levél a Madách Imre Városi Könyvtár igaz­gatójától, Podlipszky Ervin­től. Arról értesít örömmel, hogy egy-mósfél hét múlva szállítja a szegedi nyomda a kész könyvet! A borító min­tapéldánya már megérkezett, „a szerző rendkívül örült a tervnek”, decemberben érke­zik haza és akkor megtartjuk az újabb könyvpremiert! Az újabbat, mert lesz egy új is most a megyei könyv­hetek alkalmával, október hú­szadikán. A Helytörténeti Gyűjtemény tárban Kovalcsik András Horváth Endre éle­te és művészete című albu­mát délután ölt ólakor mu­tatja be Vagyóczky Károly és dr. Kupa Mihály. Húszadi­kán tehát mindenképpen a közönség kezébe kerül a me­sésen szép album, de én még most is remélem —. már pén­teken is látható volt belőle néhány példány! Horváth Endre grafikusmű­vész. pénzeink, legszebb bé­lyegeink alkotó-tervezője éle­tében is erősen kötődött az Ipoly-parti városhoz, de még az „öreg Ipóhoz” is (ahogy a régi palóc ember nevezte ezt a kedves folyót), ahová önmaga által szűkre szabott kevéske szabad idejében szí­vesen lejárt horgászni a ba­rátokkal. Tizennégyben érett­ségizett a Balassi Gimnázium­ban a bazini születésű —. de ahogy szellemi hagyatékának legfőbb őrzője, Kovalcsik ta­nár úr mondta nemrég „gyar­mati illetőségű” gyerekeimber- kónt nem csak a rajzban a zenében is tehetséges Hor­váth Endre. „A gimnáziumi tanára, Wis- singer ajánlotta őt zenetanu­lásra, egy idős hölgyhöz, a Hübner kisasszonyhoz” emlé­kezett erre a meghatározó időre Horváth Endre nővére, özvegy Rebmann Rókusné, született Horváth Valéria. Az Iparművészeti Főiskolán Hel- bing Ferenc tanítványa volt, s éppen ő ajánlotta be az akkoriban (1926) alakult Pénzjegynyomdába. Ott oszt­rák mestertől sajátította el a réz -és ncélmetszés tudomá­nyát. A düreri hagyományt itthon ő újította fel és vált a kisgrafikáiban nemzetközi­leg elismert alkotóművésszé. Aranyérmet nyert 1942-bem, s közben tervezte a legszebb magyar pénzeket 1926-tól 1954-ig. Ebből könnyen kide­ríthető, hogy valóban! a leg­szebb bankóinkat köszönhet­jük a-- gyarmati illetőségű mesternek, aki haláláig a Pénzjegynyomda vezető ter­vezője maradt, s szinte a munkaasztalnál érte a hir­telen i halál. A húsz-, és száz­pengős, a tíz-, húsz-, ötven- és százforintos — összesen vagy harminc megvalósított pénz­terve — reprezentálja miniden MYVEI időkre talentumát. És gyönyö­rű kisgrafikái. bélyegei! Majd húsz esztendő patrio­tizmusa sűrűsödik abban, ahogy ez a nagyszerű album, Kovalcsik András munkája elkészült. De épipen ez a „gyarmatiság”, ami vonzó mások előtt is — ez teremt olyan „véletleneket”, amleyek eredményeként ki lehet ruk­kolni néhány hét leforgása alatt nem is egy; két könyv­vel. A „véletlenek” irányítása azonban fáradságos munka, nem is megy mindig olajo­zottan, lehetnek gondok is, még talán gáncsok is — a szekér azonban haliad. Ko­runkban. amikor az író köny- nyedén teljesíti az örök írói szabályt „legyen kész a má­sodik műved is, mire az első megjelenik..többről van itt szó. mint szerencsés vé­letlenekről. . A művész húga alapítványt tett évekkel ezelőtt a város­nak, s hagyatékot is aján­dékozott ; Horváth Endréről régtől fogva galéria van el­nevezve Balassagyarmaton, a honismereti tárban külön kiállítás mutatja be azt a környezetet, amelyben nővé­rénél. a városban tartózkodva Aj és alkotott... A követke-' zetes értékőrző és nem csu­pán megőrző, teremtő patrio­tizmus láttán — a díszes al­bum szerzőjétől tudom —■ értő és szívesen segítő, alkotó módon támogató, áldozatokra is kész partnerra talált a vá­ros dr. Egyed Béla, a Pénz­jegynyomda vezérigazgatója személyében és a nyomda egész kollektívájában is. Fantasztikusan rövid idő alatt, egészen magas színvo­nalon készült el a Horváth Endre-album, amelyben együtt van nem csupán a művész valamennyi legszebb alkotása (pénzeink, a kisgiriafikák és a bélyegek), hanem a Rebmann - féle városi alapítvány. a vá­rosi tanács, a nyomdászok, a szerző és mindenki más összefogó ereje. Ezt a könyvet a testvéri szeretet hozta létre. Ezt a szeretetet sugározza az édes- nővéren kívül sok mindenki más is. Az alapítványok városa, jel­zőt kiérdemli Gyarmat má" a jelenben is. Dr. Mohácsv József háromezer dolláros alapítványa a honismereti k - adásnak egyik reprezentánsa ennek. Szabó Lőrinc, aki örök­ké visszatért ide. tündérvá­rosnak nevezte. Reális tisztelettel szeretik a maiak. T. Pataki László | NÓGRÁD — 1986, október 18., szombat 7 I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom