Nógrád, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-27 / 228. szám
\ * asszonyt hangos sziré- názással vitte be a kórházba hétfőn a mentőautó. Hétfő volt, ez biztos — gondolta az asszony ébredező kábulatában. Nem volt tv- adás, csak a rádióban, kabaré. Reggel óta várt valamire, akkor hétfőn, de most csak arra emlékszik, hogy amikor bekapcsolta a rádiót, a férje még nem volt otthon, és én- pen felhangzott a szignál: „.. hallgassunk kabarét, a kabaré az nagyszerű dolog...” Még nem akarja kinyitni a szemét, úgy is tudja, hogy mit fog látni, csak a hétfőbe, a kabaréba kaoaszkodik mániákusan. Lehet, hogy kedd van, vagy csütörtök, vagy szombat? Majd megmondják az ágyszomszédok, ha kinyitja a szemét, de éppen azokra nem kíváncsi. Mindig ugyanazok. Olvanok mint ő. orvossággal próbálkozók, aztán falcolók, akik pengével A férfi be akarta hívni, de aztán meggondolta magát. — Elvitték — mondta a szomszédasszony —, alig egy negyedórája. Itt a teiefonszám, ahol megkeresheti — nyújtotta az asszony a cédulát. A férfi elvette. — Köszönöm — mondta, és becsukta az ajtót. Bement a hálószobába, szétnézett. Tudta, hogy mit fog találni. Az éjjeliszekrényen orvosságos dobozok voltak halomban. Rögtön felhívta az ügyeletet, ott szenvtelen hangon közölte vele valaki, hogy a felesége túl van az életveszélyen, de még nem tért magához, valószínűleg napokba telik, amíg észhez- tér. így semmi értelme, hogy meglátogassa, különben is, ismerős, nem ez az első eset. a dolog ^npen úgy nem ko moly, m n* ahogy a többi sem volt az niszen mindig ’dobén y-ndi skodik a: rrl hogy a men’/állomás tudomást arca eltorzult, hisztérikusan lökte félre a virágokat. Előredőlve, gyűlölettel sziszegte a férfi arcába. — Még itt is? Ebben az állapotomban is gyötörni akarsz? Nagyon jól tudod, hogy gyűlölöm a sárga virágot! A férfi visszahőkölt. Nézte a virágokat. — De hiszen... kékek. Tudom, hogy a kéket szereted... azért hoztam. . íriszek. .-. alig sikerült kéket szereznem... különleges íriszek. .. — Vidd el! Látni sem akarom! Sárgák, érted?! Sáááf- gák! — Visszahanyatlott a párnára* behunyta a szemét. — Anyut akarom látni — mondta most már. csöndesen. A férfi tanácstalanul állt. kezében a virágcsokorral, néhány tétova mozdulat, aztán sarkon fordult, és kisietett a kórteremből. Mindenki utána nézett, csak az asszony nem. ' Zsombok Tímár György: A virágok fehérek és kékek Borsos Miklós könyvillusztrációi Babits Mihály: Erato. Mikszáth Kálmán: Az erotikus világkiiítészet remekei. A Noszty fiú esete Tóth Marival Ovidius: Nyári dél \ vagdossák fel az ereiket, gázosok és delirium traemensek csonttá soványodva, józanul hisztérikusak vagy apátiába merültek, akiket infúzióval táplálnak. „A kabaré az nagyszerű dolog.” A legjobb táncos volt, egy este tizenöt, húsz partner. Ver rekedtek is miatta. Anyu mindig elkísérte, Martinit ittak jéggel, citrommal, cukrozott izélű pohárban. Száraz Martini volt, nem szerette, de anyu mindig azt rfendelt. Anyu következetes volt és játékszabályokhoz alkalmazkodott. Sosem engedte, hogy a fiúk fizessenek neki. A fiú táncoljon jól és védje meg! Ez a dolga, semmi más. Asztaluknál csak az foglalhatott helyet, aki így viselkedett. Anyu elbeszélgetett a fiúkkal, utánozhatatlan könnyedséggel kikérdezte őket családjukról, iskoláikról, beosztásukról, * terveikről. Anyu nagyon jó $ asszony, nem olyan mint apu, m akivel alig találkozott, mióta Vi elköltözött tőlük. Szépségét is anyutól örökölte, mert ő mindig szép volt, még most is az. Vagy már nem? Megrettent. Behunyt szemmel, azzal az eredendő kábasággal, ami a kórházi ágyak felocsúdóinak jellemzője, a takaró alatt, állótól lefelé végig simította testét, addig, amíg a keze leért. Érezte melleit, ott megállt, tenyerével egy pillanatra megtartotta. Még mindig elmegy melltartó nélkül, gondolta, hasát behúzta, ám így is megérezte azokat a zsírpárnákat, amelyek annyiszor és - olyan nagyon elkeserítették. Dühös lett, gyűlölettel gondolt a férjére, mert mindig dicsérte azokat és konokul állította, hogy nagyon is jól állnak neki. Meggyőződése volt, hogy olyankor gúnyolódik vele. — Még mindig szép vagyok — mondta, a tükör nem hazudik, gondolta tovább, és látta magát behunyt szemhéja mögött, élesen látta ahogy a nagy tükörben alakja fehéren világit, keze a feje felett, magasan összekulcsolva, jobbra-balra fordul lassan, hogy testének formái, akár a vízhullámok, felbukkanjanak és merüljenek alá. Keze a lágyékán pihent meg, azon a ? határon, ahol az aprócska f boly hók már elkezdődnek. Megborzongott. Az asszony nem nyitotta ki a szemét, nem volt kíváncsi környezetére, kezével lágyékán, könnyű álomba merült: anyjával ült egy csillogó teremben, száraz Martinit szürcsölgettek citrommal és jéggel, a fiúk egymás után sorjáztak táncra kérni őt, és anyut is, és mindannyian azt gondolták, hogy ő anyunak a í húga. Hétfőn, amikor a férfi hazaérkezett, szólt a rádió, éppen vége volt a kabarénak. Kikapcsolta, és a feleségét kereste. Csöngettek. A szomszéd" asszony állt az ajtóban. — Már mégint — mondta az asszony köntösét összefogva. Ügy állt ott, mintha bűnös lenne valamiért. . szerezzen tettéről. A férfi letette a. telefonkagylót, sokáig állt még ott és gondolkozott. Üvölfeni szeretett volna, de nem tette. Megszokta már. Belehuppant a fotelbe, arcát a kezébe temette. így aludt el. Éjjel kettőkor ébredt. A kényelmetlen ülve-alvástói görcs húzta a nyakát meg a lábait. Csütörtökön, mondta az ügyelet, öttől-hétig van látogatás. A negyedik virágboltban talált kék színű virágot — írisz — mondta az eladó, egy fiatal, csinos lány. — írisz? — kérdezte, de esak azért, hogy a szó különös szépségét Ízlelje. — Az — válaszolta a lány —, melegházi nevelés, sajátságos mutáció. Égszínkék. — Ez a virág eredetileg nem kék? — Az alapnövény sötétlila. Hány szálat parancsol? — Tizenegyet. A lány' ügyesen elrendezte • vhrágszátekaf. — Zöldet? — nézett a férfire kérdőn. — Természetesen. A lány ízlésesen megkötötte a csokrot, és celofánba csomagolta. Felment a műkőlépcsőn, aminek a közepe már régen kikopott, az ódonnak tűnő kovácsoltvas korlát tetején a fa olyan fényes volt, mintha politúrozták volna. Sajátságos, klórral átitatott kórházszag lengte körül. A nővér azi mondta, hogy a kilencesben van. A múltkor a hetesben volt. gondolta a férfi. Az ajtó nyitva, az asszony pontosan szemben feküdt, magasra rakott párnán pihent, szeme becsukva, fehér kezei a takarón. Szép volt így, az ajtóból. Kicsit fáradt, zilált, rendezetlen, de szép. — Szervusz, drágám — lépett az ágy mellé a férfi. A csokrot előre nyújtotta. Az asszony túlságosan is lassan nyitotta ki a szemét. Olyan volt, mint régi filmen a premierplan. Kicsit ködös, elmosódott. A férfi nézte, ahogy eszmél, és Itt máé nem találta olyan szépnek, mint rz ajtóból. Az asszony tudta ezt. — Bejöttél? — kérdezte elhaló hangon, fejét kissé oL dalra billentve. — Igen — mondta a férfi még előbbre nyújtva a csokrot. Szorításától megzizzent halkan a celofán a markában. Az asszony hirtelen felült. — És anyu ? ö nem jött el ? — Hiszen vidéken él. — Talán nem is értesítetted ? — Az asszony hangja kellemetlenül élessé vált. A férfi a virágcsokorral elbizonytalanodott. Nem értesítette, nem is állt szándékában. Minek? Ez a harmadik kísérlete az idén, neki éppen elege van már belőle, nem hiánvzik még az anvós 's a nyakára, hogv mint egy Elektra közlekedjen a lakásban. — Tessék, drágám. Ezt neked hoztam — mondta a férfi, hogy elterelje a beszédet. Az asszony nézte a csokrot, Otthon értetlenül bámulta a virágokat. Kékek voltak, határozottan kékek. Vázába rakta celofánostul. Telefonál az irodába, és két nap szabadsáfcet kért Hajnalban rossz szájízzel éb: edt, ismét megnézte a virágokat. Ugyanolvanok voltak mint az este. Kékek. Megmosdott, tei- öltözött, harapott egy pár falatot, aztán kikapta a vázából a csokrot, és lesietett az utcára. Felnyitotta a kuka fedelét, és a hulladékra dobta a virágot. Dühösen csapta rá a fedelet. A kocsijához sietett, beindította, és elindult, hogy elhozza anyut a lányához, immáron harmadszor ebben az esztendőben. A Fogalmazó úr megállt a kukák előtt. Mind a négynek felnyitotta a tetejét. Egyszerre mérte fel lehetőségeit, gyakorlott szeme és különleges érzéke csalhatatlan biztonsággal fedezte fel az értékeket. A Fogalmazó úr tekintély volt a szakmában, minden MÉH-átvevő személyes, jó ismerőse. Csak ideiglenes bejelentővel rendelkezett. Huszonnyolc esztendeje kisebb, főleg télidőre eső megszakításokkal a Do- bozy utcai éjjeli menedékhelyen volt fix, alsó ágya és Tutó-lakattal lezárt saját szekrénye, így a felsőház tagjai közé tartozott. Nevét talán már ő sem tudta, mindenki csak így szólította: Fogalmazó úr, amit egyesek Kapcsolatba hoztak ifjonti szakmájával, de ez pont olyan bizonytalan volt, mint minden, ami vele kapcsolatos. A Fogalmazó úr meglátta a virágcsokrot. — Eladható — dörmögte, és megigazította a celofánt. — Szép fehér, friss virágok — folytatta elégedetten, és beleszagolt a celofánba. Még matatott a kukában, amit ■ értékesnek talált, a reklámszatyorba tette. Kiballagott a Haller-piacra, nézelődött az árusok között, és hamar sikerült eladnia, húsz forintért a csokrot. Egy fiatalasszony vette meg. — Hol szerezte papa, ezeket a .gyönyörű fehér íriszeket? — kérdezte a fiatalasszony — Ó, nagyságos asszonyom, az összeköttetés— — mondta a Fogalmazó úr jelentőségteljesen, és beállt a sorba, hogy a kifőzde ablakán át rendelhessen egy tányér bablevest cseresznyepaprikával, két szelet kenvérrel. «S mikor a kifőzés eresze alatt, az asztalnál állva csöndesen kanalazott, arra a fehér virágcsokorra gondolt. Íriszek, és milyen jó illata volt, emlékezett rájuk. Vajon hogyan kerültek ezek a szép fehér virágok a kukába? — töprengett, meg az Is. hogy celofánba csomagolták. ízléses szalaggal megkötötték. Vadonatúj volt, akár a virágüzletbe is vihette volna, de ott nem vették volna meg. — Az emberek mindent elpocsékolnék — vonta le a végső következtetést, és kényelmesen visszavitte az üres tányért meg a kanalat az ablakhoz. ..a.. Petőfi Sándor: TéH világ Babits Mihály: Jónás Imája 1 I Borsos Miklós legkiválóbb szobrászaink egyike, reneszánsz egyéniség. Nagyszerű és sokoldalú életmű sorakozik mögötte. Kőbe, bronzba, márványba faragja figuráit, bronzból érmeket formáz, irodalmi igénnyel ír könyvet, naplót. Alkotótársként illusztrál. Az idén, augusztusban töltötte be nyoieva- naáik életévét. Talán ez adta az indítékot, hogy az Országos Széchenyi Könyvtárban kiállítást rendezzenek, Borsos Miklós könyvillusztrációi címmel. S örvendetes tény, a konkrét művészi élményen tűi azért is, mért a könyvtár közművelődési feladatát széles körűen értelmezve immár hatodik bemutatóját rendezi a nem kimondottan e célra készült, de azért kiállításra alkalmas termeiben. (A Borsos-kiállítás november 16-ig látogatható.) . „Az érzékletes formálás mestere” grafikai lapjain néhány vonallal kevés la-víro- zással teremti meg az írások hangulatát. Egyaránt nagy beleérzéssel, akár antik poéta, akár kortárs költő világa, amit megelevenít. Homérosz, Ovfdiusz, Szenczi Molnár Albert, Arany János, Petőfi Sándor, Babits Mihály, Ady Endre, Illyés Gyula, Simon István sorai kapnak érték- többletet a művészi illusztrálástól. Borsos szerint az ilusztrá- lás megvilágítás: „Az emberiségnek lelki-szellemi ébredésétől kezdődően szüksége van erre a megvilágításra, a kibontakozó fogalmaknak, gondolatoknak, élményeknek, varázslatokkal való érzékletesebbé tételéhez.” Ahogy szobrai tömbszerű stilizáltságukkal egyszerre archaikusak és modernek, rajzai realisták és légiesek, nagyvonalúak és könnyedek. A jelzésszerű emberi testek, aktok líraiak (Ady: örizém a szemed), erotikusak (Ovidius: Nyári dél), vagy melankóli- kusak (Juhász Gyula: Anna örök). Vonal—kör kompozíciói (Babits: Jónás imája, Simon István: Gyökerek) a szimbólumok erejével szót: nak. Ha kell, figurái vaskó- - sak, humorosak (Mikszáth: A Noszty fiú esete Tóth Marival), máskor légiesek (Petőfid Füstbe ment terv, Szabó Magda: Danaidák). A táj mesébe illő (Arany János: Toldi szerelme), vonzóan távoli (Miladinov: Honvágy), vagy rideg (Petőfi: Téli világU Rajzai nemcsak illusztrálnak — többletélményt adnak, né-j zónák, olvasónak egyaránt. A kiállított 240 rajz, s a könyvtár állományából melléhelyezett illusztrált könyvek méltón reprezentálják a hatalmas életmű eme kicsij de teljes értékű szeletét. Borsos Miklós, akinek rmja zeuma van Győrött, aki a legrangosabb közgyűjteményekben plasztikáival, raja zaival, érmeivel van képviselve, akinek megannyi szoba rát állították fel köztereken^ a kiállításon szereplő valamennyi rajzát az Országos Széchenyi Könyvtárnak ajány dékozta. i (Kádár) . KISS BENEDEK: , — ŐSZÜLŐ FÖLD Madarak tébolydái az erdők, Bennem is ébred egy távoli ritmus. az ősz, arany kalitka, Levelet ■pottyant a fa — rájuk zárul. Ülök fagyökéren, ürüléket. nézek egy felhőt — Alkonyul. unottan úszik el Aggastyán-arccá szürkül a láthatárról. az égbolt, kiveri csillag-borosta. Unokája a Föld, Zúgnak a madarak. lábainál ül. Mint hordóból must, Haja ősz, szeme albínó — torkukból kiforr habzón vörösük csipkebogyók pirossá. az ének. *
