Nógrád, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-10 / 213. szám
Itt a 14-536! Szagos szemetes Augusztus elejétől akadozik a szemétszállítás Salgótarjánban, az Arany János út 3—13. jelű épületben — panaszolta a házfelügyelők nevében Közömé Balázs Rózsa. Mint elmondta, a megtelt konténere- két hiába tolják ki az utcára, késik, vagy egyáltalán nem történik meg a szemét elszállítása, s emiatt a lakók által leöntött hulladék a szeméttárolót elönti, kellemetlen szagáról már nem is beszélve. Megkerestük a Salgótarjáni Városi Tanács Városgazdálkodási üzemét, ahol Kad- lót Vilmos köztisztasági üzemegységvezető elmondta: hozzájuk panasz ez ügyben nem érkezett. Egyébként hetente háromszor, hétfőn, szerdán és pénteken ürítik a konténereket, Ha probléma van az elszállítással, a házfelügyelők először hozzájuk fordulhatnak. Emellett Kadlót Vilmos ígéretet tett,'hogy megvizsgálja az esetet és amennyiben szükséges, intézkedik. Tanácskozás a halandóság okairól Demográfusok, szociológusok, orvosok, statisztikusok és más szakemberek részvételével nemzetközi tanácskozás kezdődött kedden Zamárdiban a halandóság egészségügyi és társadalmi okairól, , Medve László egészségügyi miniszter nyitotta meg a péntekig tartó szimpóziumot, amelyen harmincöt előadásban fejtik ki a kérdéssel kapcsolatban véleményüket a 20 országból érkezett kutatók. Számba veszik az emberi életet befolyá soló földrajzi különbségeket, ismertetik azokat a tudományos módszereket, amelyekkel ,a fejlődő országok lakosságának halandóságát meghatározó szociológiai, egészségügyi és egyéb jellemzők mérhetők, sorra veszik a halandóság társadalmi, gazdasági vonatkozásait. A konzultációkat négy szekcióban folytatják. A rendezők azt varrják a -szimpóziumtól, hogy élénkíti a mindannyhmkat érintő kérdéssel kapcsolatos új kutatási módszerek áramlását, cseréjét, s hozzájárul ahhoz, hogy az új ismeretek birtokában a Világon mindenütt csökkenjék • halálozási arány. Közművelődési célokra ftdón százhatvanezer forintot tfordít a NÁÉV kulturális e lapjából. Sokféle szórakoztató és kulturális programból válogathatnak a nagy kollektíva tagjai. Kedveltek az if- ti úsági vitakörök, a vetélkedők és a városnéző kirándulások a brigádok körében. Gondot for- d-ítanak a munkások könyv- ellátására is, ezt a célt szolgálják az ipartelepeken levő letéti könyvtárak. NÓGRÁD UlunkauedeSmi Hely: a lUHEU nél Kaptár 1986. szeptember 10. Szerda. Erik napja. A Nap kel 6.14 — nyugszik 19.09 órakor, A Hold kel 13.47 — nyugszik 21.52 órakor. Kihelyezett vezetőségi ülést tartott tegnap a megyei munkavédelmi bizottság. A Nóg- rád Megyei Állami Építőipari Vállalat tanácstermében megtartott értekezleten elsőiként a NÁÉV tavalyi és idei, első félévi tapasztalatairól számolt be Tordai György műszaki igazgatóhelyettes. Mint mondta, az említett időszakban a vállalat mutatói kedvezőtlenebb képet mutattak az országos építőipari átlagnál. Adatai szerint az 1000 főre jutó balesetek száma 1985ben elérte a 66-ot, míg az országos csupán 32,3. Megfelelő intézkedésekkel szeretnék javítani a baleseti statisztikát, ehhez azonban p nagyfokú szemléletváltásra van szükség. A továbbiakban Peregi István, a megyei munkavédelmi felügyelőség vezetője szólt az alkoholizmus elleni harc fontosságáról. A tanácskozáson részt vett Sarló Béla, az SZMT titkára, a munkavédelmi bizottság tagja. Segít a pszichológus a fiataloknak is A salgótarjáni József Attila Városi-Megyei Művelődési Központ első ízben megrendezett középiskolai önismereti csoportjában három iskola tanulói vettek részt. A Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szakközépiskola, a Madách Imre Gimnázium és Szakközépiskola és a Bolyai János Gimnázium diákjaiból márciusban verbuválódott csoport tagjai igen elégedettek voltak a három hónapos kurzus végére, a pszichológus vezette csoportmunka igen eredményesen járult hozzá a fiatalok tanulmányi, magatartási és egyéni személyes problémáinak megoldáséihoz. Az intézmény ezért újabb csoport szervezésébe kezdett, a város középiskolásainak személyiség- fejlesztő önismereti csoportja a jelenlegi tervek szerint a téli szünetig marad együtt, ám ha a diákok igénylik, tovább is működhet. Takarékszövetkezetek a könyvértékesítésért Megyénk falvaiban a takarékszövetkezeteik dolgozói végzik az á f ész-kön yvesbo 1 takbó 1 bizományba átvett könyvek, hanglemezek, kazetták értékesítését. A meglévő 44 üz- letegységből jelenleg 32-ben adnak el könyvet. Az első fél évben elért forgalom 472 ezer forint volt, s a szolgáltatásért járó jutalékot teljes egészében az értékesítésben közreműködőik kapták. Kívánatos lenne, hogy a jövőben valamennyi takarékszövetkezeti üzletben áruljanak könyvet, hozzájárulva ezzel is a falun élők olvasási lehetőségeinek javításához. II térítésmentes véradás évfordulóján Nógrád megyében huszonöt évvel ezelőtt kezdődött meg a térítésmentes véradás. Elsőként a romhányi kerámiagyár dolgozói jártak elöl jó példával, negyedszázada, éppen szeptemberben jelentkeztek ingyenes véradásra. Most az évfordulón a romhányiak ismét kitettek magukért. A balassagyarmati véradó állomáson Benkö Jenő, a rétsági Vöröskereszt vezetősége véradófelelősének vezetésével, öten vettek részt plazmáiere- zises véradáson, amely eddig csak a salgótarjáni véradó állomáson történt. A továbbiakban a diósjenőiek, a balassagyarmatiak, az érsekvadkertiek és a berceliek is bekapcsolódnak a véradás új formájába. Vágányzár A Győr—Sopron közötti vasútvonalon folytatódnak a villamosítási munkák. Emiatt keddtől Sopron—Kapuvár— Fertőszenitmiklós között vá gányzárat léptettek életbe, ami három héten át tart és csak a hét végi pihenőnapokra oldják fel. A vágányzár nem érinti a reggel a Budapest Déli pályaudvarról Sopronba közlekedő Lővér és a Sopronból Budapest Déli pályaudvarig közlekedő Ciklámen expresszi, illetve azok utasait. Kétszázhetven éve halt meg Pápai-Páriz Ferenc (1649— 1716) orvos, tudós és szótáríró. Eső Várható időjárás az ország területén ma estig: Lassanként délnyugat felöl megnövekszik a felhőzet és egyre több helyen várható eső, záporeső. Délen helyenként jelentős mennyiségű csapadék is valószínű. Az északkeleti, keleti szél napközben kissé megélénkül. Legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között alakul. — A CSIV-program keretében, két csévélőgép és egy húzógép szerelését fejezték be a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben, s hamarosan megtörténik az üzembe helyezésük. A vállalat újabb nagy méretű huzalcsévék gyártására alkalmas csévélőgépet rendelt meg az NDK-ból, amely év végéig érkezik meg a gyárba. — SOK A TÁPPÉNZES. A Nógrád Volánnál az utóbbi öt évben 2 százalékkal növekedett a táppénzesek aránya, s már csak négy tized százalékkal alacsonyabb az ágazati értéknél. Ez év első felében a dolgozók 6,3 százaléka maradt távol betegség miatt a munkahelyéről. Erdőtarcsa is pályázik Kistelepüléseinken is igénylik az emberek a művelődési lehetőségeket, a társas együtt, létet. Eddig hat helyen működik a megyében olyan művelődési kör, amely ezt a célf hivatott szolgálni. Erdőtarcsa a múlt hónap végén kapott új művelődési intézményt, melyben jól felszerelt, otthonos — közel kétezer kötetet számláló — könyvtár is helyet kapott, ahol az olvasók tucatnál több sajtótermékből is válogathatnak. Az épület kultúrtermében hetente filmeket láthatnak az érdeklődők. Hogy az erdőtai> csaiak többre vágynak a művelődés terén, bizonyltja, hogy ők is a művelődési körben rejlő lehetőségekkel kívánnak élni. — TVj garázssor. Bátonyte* renyén, a Mátra-lakótelepen a közterület szabályozási terve szerint hatvan garázs megépítése vált lehetővé. A garázsokat kétszintes kialakításban, magastetős formában építik három, egyenként 20—20 garázst tartalmazó épülettömbben. — Lapunk tegnapi számában, az első oldalon „Tanévnyitó a pártiskolán'’ című anyagunk második mondata helyesen így kezdődik: „Dr. Újlaki István igazgatóhelyettes. ..” — KISISKOLÁSOK TESTNEVELÉSE. A múlt tanévben megyénk huszonöt általános iskolájában — kísérleti jelleggel — az alsó tagozatosok részére mindennapos testnevelést vezettek be. A kezdeményezés sikerét igazolja, hogy az idén újabb nyolc iskola csatlakozott a mozgalomhoz. Az új, a napközi otthonokban alkalmazott testedzési forma előnye, hogy kicsi a helyigénye, így ott is levezethető, ahol nincs tornaterem. A nógrádi általános iskolák egyharmada ilyen. Megváltozik az autóbuszjáratok útvonala Bátonyierenyén Bútorayterenyén, a nagybá- ftonyi vasúti átjáró felújítása miatt szeptember 11. és október 22-e között lezárják az «tat. Emiatt megváltozik néhány autóbuszjárat útvonala. A Budapest—Bánréve, országhatár—Roznava, a Budapest —Bátonyterenye—Pétervásána •—Bükkszék, a Budapest—Bátonyterenye—Ózd—Bánréve, ®rszághatár, valamint a Budapest—Bátonyterenye—Ózd autóbuszvonalon közlekedő járatok nem érintik a nagyba- tonyi italboltnál és a Bányavárosban lévő megállóhelyeket. A 21-eg útról betérnek a niagybáfonyi vasútállomásra, majd onnan indulnak Kistoronyén át Nemti felé, illetve ugyanezen az útvonalon visz- sza Budapest felé. A SaJgó- ta r ján—Bátonyterenye—Gyöngyös vonalon közlekedő járatok szintén betérnek a vasútállomásra, és a Kisterénye, ózdii útelágazás megállóhely érintésével mennek Salgótarjánba, és vissza. A Salgótarján—Bátonyterenye (Maconka) útvonalon közlekedő autóbuszok — Kisterenyén, Ma- eonkén át — a nagybátonyi italboltnál lévő megállóig közlekednek, s onnan 6.00 és 6.55 órakor indulnak vissza a megyeszékhelyre. A Bátonyterenye—Mátraverebély (Szentkút) útvonalon közlekedő járatok a nagybátonyi vasútállomásra érkeznek, illetve onnan indulnak. A nagybátonyi vasútállomástól Maconfcára, Szoros- patakra közlekedő helyijáratok indulási és érkezési helye a t.iribesi elágazónál, a tanács mellett lévő fordulóhely. Etkon S 320-as típusú diagnosztikai műszerrel gyújtásbeállítást végez Kőszegi Pál autóvillamossági szerelő a Salgótarjáni Autójavító Kisvállalat pásztói szervizében. — Útnak indították a Ganz Danubius balatonfüredi hajógyára legújabb gyártmányának, a kikötői pontonnak a prototípusát, amelyet a norvég MC Gregor Navire cég rendelt meg. A pontont körülbelül egy hónap múlva kötik ki az oslói rakparton. A norvég exportra gyártott ponton referenciául szolgálhat majd más külföldi kikötők számára is. — Űj helyre költözik hamarosan a Nógrádi Szénbányák bátonyterenyei szénvizsgáló laboratóriuma. A korábbi épület falait már rég kinőtte a kollektíva és a hamarosan üzembe helyezendő szénmosó is újabb, komolyabb feladatok elé állítja a laboro- sokat. A műszaki átadás előtt álló vizsgáló üzemi területre kerül, a volt rendőrségi épület átalakításával. — TELEK-KÖZMŰVESÍTÉS. Rétságon jelentősen javítják a korábban kialakított telkek közmüvesítettségét. 1340 méternyi csatornarendszert építenek, bővítik a banki szennyvíztisztító kapacitását, s három és fél ezer méter hosz- szúságban építenek ki, illetve korszerűsítik a villanyhálózatot. A MERKUR jelenti Autósorszámok: 1986. szeptember 9. Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 784 Trabant Hyc. Com. (Bp.) 202 Trabant Lim. (Bp.) 4701 Trabant Lim. (Debr.) 4046 Trabant Lim. (Győr) 3867 Trabant Combi (Bp.) 329 Trabant Combi (Debr.) 229 Trabant Combi (Győr) 369 Wartburg Stand. (Bp.) 388 Wartburg Stand. (Debr.) 229 Wartburg Stand. (Győr) 244 Wartburg Spec. (Bp.) 545 Wartourg Spec. (Debr.) 211 Wartburg Spec. (Győr) 780 Wartb. Spec, tolót. (Bp.) 6547 Wartburg Tourist (Bp.) 580 Wartburg Tout ist (Győr) 346 Wartburg Tourist (Debr.) 510 Skona 105 S (Bp.) 10 708 Skoda 105 S (Debr.) 8550 Skoda 105 S (Győr) 8533 Skoda 120 L (Bp.) 21 341 Skoda 120 L (Debr.) 12 128 Skoda 120 L (Győr) 15 290 Skoda 120 GLS (Bp.) 1419 Lada 1200 (Bp.) 44 628 Lada 1200 (Debr.) 30 828 Lada 1200 (Győr) 14 396 Lada 1300 S (Bp.) 17 520 Lada 1300 S (Debr.) 13 635 Lada 1300 S (Győr) 5850 Lada 1500 (Bp.) 14 891 Lada 1500 (Debr.) 10 997 Lada 1500 (Győr) 4910 Lada Combi (Bp.) 7763 Lada Combi (Debr.) 4252 Moszkvics (Bp.) 14 363 Polski Fiat 126 P (Bp.) 28 431 Polski Fiat 126 P (Győr) 9859 FSO (Polski Fiat) 1500 — 5410 Dácia Lim. (Bp.) 43 170 Dácia Lim. (Debr.) 25 246 Dácia Lim. (Győr) 854 Dácia Combi (Bp.) 227 Dácia Combi (Debr.) 243 Dácia Combi (Győr) 222 Zastava (Bp.) 13 445 A rák eHen a holnapért Jótékony célú gálaest A rák ellen a holnapért címmel jótékony célú gálaestet rendez a CÉH Művészeti Alkotó és Kutató Egyesület és a Budapest Kongresszusi Központ szeptember 28-án „A rák ellen az emberért, a holnapért” társadalmi alapít-: vány javára. Az esten fellépnek: Benkő Dániel, Benkő László, Berkes Kálmán, Csav- lek Etelka, Demjén Ferenc, Dés László, Kovács Kati. Pit- ti Katalin, Presser Gábor és barátai, Vukán György, valamint a Bakfark Consort, a Budapest fúvósegyüttes. a Budapesti rézfúvósegyüttes, a budapesti Ragtime együttes, a Dimenzió együttes, a Kaláka együttes, a Magyar Állami Operaház gyermekkórusa Botka Valéria és Csányi László vezényletével, a R—Go együttes, a Rock Színház társulata, az Universal együttes és a V’ Moto-Rock együttes. A műsort Vitray Tamás vezeti. a rendező Bánki Iván. A szereplők tiszteletdíját és az est egész bevételét az alapítvány számlájára utalják át. A jótékony célú gálaestre jegyek válthatók a Budapest Kongresszusi Központ jegypénztárában és a Fővárosi Operett Színház szervezési osztályán. tüzelőanyag- e’emes erőmű New York Manhattan kerületében két eve működik egy 4,6 megawatt teljesítményű kísérleti-bemutató tüzelőanyag-elemes erőmű. Tokióban pedig egy éve egy hasonló. Ezek az első igazán nagy teljesítményű ilyen erőművek. Az áramot adó tüzelőanyag-elemekben a vízbon lássál ellentétes folyamat megy végbe. Katalizátor közbejöttével az égési hőmérsékletnél kisebb hőfokon hidrogén egyesül a levegő oxigénjével, a felszabaduló energiából pedig közvetlenül gázíejlesztés és mechanikai mozgás közbeiktatása nélkül áram termelődik. A tüzelőanyag-celláinak nagyon jó a hatásfoka. A működéséhez szükséges hidrogént kőolajból vagy földgázból hozzák létre. A New York-i üzem , két évig épült, eközben egyszer gyökeresen át is kellett tervezni. Most elsősorban arról gyűjtenek adatokat, hogy mennyi környezetszennyező anyagot bocsát ki, s mennyi üzemanyagot fogyaszt. A tokiói egyetem építői tanultak a New York-i hibákból, azonkívül módosították a tüzelőanyag-elemek fölépítését is, és ezért az övék — vélik az amerikai szakemberek — hosszabb ideig lesz működőképes. mint a New York-i. A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS ŰPVI7 A A RFOT V AM AI Érvényben: 1986. szeptember 10-én Devizanem vételi eladási árf. 100 Ft-ban Angol font Ausztrál dollár Belga frank Dán korona Finn márka Francia frank Holland forint Japan yen (1000) Kanadai dollár Kuvaiti dinár Norvég korona NSZK-márka Olasz lira (1000) Osztrák schilling Portugál escudo Spanyol peseta Svájci frank Svéd korona Tr. és cl. rubel USA-dollár ECU (Közös P.) 6512,66 2681,52 102,26 559.75 886,29 647,51 1877.12 280,85 3164.50 14941,99 594.75 2117.12 30.70 300,95 29.70 32,37 2596,56 629,90 2797,20 4376.51 4460,81 6525,70 2686,88 102,46 560,87 888,07 648.81 1880,88 281,41 3170,84 14971.91 595,95 2121,36 30.76 301,55 29.76 32,43 2601,76 631.16 2802.80 4385,27 4469,75 A? államközi megállapodásukon alapuló hivatalos árfolyamok, változatlanul az 1986. február 18-1 közlésnek megfelelően vannak Á»'vpnvhen Hívhatód 13—16 óra kö/fíti NOGRAD, I Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottságáét a Nógrád Megyei raoáca lapja. ’©szerkesztő) vinczés ISTVANNE Szerkesztőség: Salgótarján. Palóca Imre te« i 1 etetőn tu *;? Főszerkesztői 11 504 Sportrovat: 14 596 Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS. a Nógrád Megvet Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal: Salgótarján Palóc* <mrf *éf Telefon: 12-542. Telex: 229 109. Irányltószám: 9101 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál a hfrlapkézbesítnkuél a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlape'őfizetési é«- lap- •Wátasi Irodánál (HELÍR) Budapest, V., József nádor tér I. 1900 közvetlenül vagv postautalványon, valamint átutalással a BELÍR 215—96162 penzforgalmMelzószámra Előfizetési díj egv hónapra: 43 forint negyedévre* 129 forint, egy évre; 616 forint. Előállítja) a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat. SIÓI Salgótarján. Palóc* Imre tér 1. Pf.) 96. Felelős vezető: KELEMEN GABOB igazgató. HU ISSN 0133-I55á