Nógrád, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-29 / 229. szám

Erii, epszsápt! Hazánkban, immár hagyo­mány, a nemzet egészét érintő társadalmi esemény, hogy szeptember 29-én, a fegyveres erők napján az ország népe köszönti a fegy­veres erők és testületek tag­jait: kctonákat, rendőröket, határőröket és munkásöröket, polgári alkalmazottakat, önkéntes társadalmi aktivis­tákat. E kora őszi napon az 13«t3-4V-es torraaalom és szaoaüságnarc egyik kiemel­kedő csatájára emlékezünk, amikor az újonnan alakúit népi hadsereg a Székesfehér­vár melletti Pákozánál dicső­séges győzelmet aratott. Azon a csatatéren a hazaszere­tettől ' és az ellenséggel szembeni gyűlölettől fűtött újoncokból álló, gyengén fel­szerelt 14 ezer fős honvéd­sereg megállította és megfutamította a 34 ezer ka­tonából álló osztrák császári sereget. Ez a nap, a 138 év­vel ezelőtti események fel­idézésén túl, alkalom arra is, hegy visszaemlékezzünk az évszázadok során a magyar szabadságért és független­ségért harcolt és elesett is­mert és névtelen hősökre is. Meghajtjuk az emlékezés képzeletbeli zászlaját Hu­nyadi János katonái, Dobó István egri vitézei, Zrínyi harcosai, Bocskai hajdúi, Esze Tamás talpasai, Rákóczi kuruc vitézei, az 1848-49. hős honvédéi, a Tanácsköztársa­ság vöröskatonái, a második világháború magyar partizán­jai és ellenállói, valamint a közelmúlt történelmének pél­daképei, az új, demokratikus néphadsereget megalakító parancsnokok és honvédek előtt. A magyar nép annyi sok küzdelme után immár 41 éve szabadságban élhet, megvalósíthatja mindazt, amiért a nemzet legjobbjai évszázadokon át harcoltak. Ennek feltételeit adják meg fegyveres erőink és testü- leteink. A Magyar Néphadsereg a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek megbecsült tagjaként teljesíti hivatását, az ország védel­mét, a béke biztosítását E mellett eleget tesz megtiszte­lő kötelezettségének, részt vesz a felnövekvő nemzedék, az ifjúság nevelésében, kive­szi részét a népgazdasági, a mezőgazdasági munkából, el­sők között ott van az elemi csapások, természeti károk elhárításában. Határőrsé­günk megbízhatóan őrködik államhatáraink sérthetetlen­sége felett, segíti az egyre növekvő idegenforgalom za­vartalan és kulturált körül­ményeinek megteremtését. Rendőrségünk aktivan hozzá­járul ahhoz, hogy hazánkban az állampolgárok , megfelelő biztonságban élhetnek, hogy a közrend megfelel a társa­dalmi elvárásoknak. A mun­kásőrség tagjai a munka atán vállalt kiképzéssel, tu­dásuk folyamatos fejleszté­sével készek és képesek a munkáshatalom védelmében rájuk háruló feladatok ellá­tására. A honvédelem erősitése napjainkban változatlanul fontos feladat. Az imperialis­ta erők, mind nyíltabban és célratörőbben lépnek fel az enyhülés, a békés egymás mellett élés ellen. Meg kell teremteni az enyhülés felté­teleit, meg kell valósítani a leszerelést, garantálni kell az emberiség jövőjét! Szo­cialista közösségünk nem en­gedheti meg, hogy az im­perialista körök megbontsák és a maguk javára billent­sék a kialakult erőegyen­súlyt. A mai napon köszöntésünk­ben elismerés és annak a re­ménynek a kifejezése fogal­mazódik meg a fegyveres erők végezzék továbbra is úqy munkájukat, hogy a bé­kénket, biztonságunkat, za­vartalan hétköznapjainkat szolgálja. Mindehhez kívá­nunk nekik: erőt, egészséget! K. Cy. OTLÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! NOGRAD AZ MSZMP NÓGRÁD MfGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LARjA XLII. ÉVF., 229. SZÁM ÁRA: 1,80 FORINT 1986. SZEPTEMBER 29., HÉTFŐ Bezárta kapuit az őszi BNV Vasárnap a hivatalos nyi­tási idő előtt fél órával, már fél fiakor utoljára nyitották ki Kőbányán az őszi BNV kapuit. Az utolsó nap a ve- rőfényes, kellemes időben a csúcsforgalom jegyében lőtt le. A látogatókat e napon változatos programok vártáik. Haitallmas sikerük, volt a kü­lönböző szabadtéri bemutatók­nak, showműéoiroknak és rengeteg nézőt vonzottak az autóújdonságök. köztük az új X 1 1% típusú szovjet gépkocsi, a Lada Szamara. Az őszi BNV csakúgy, mimt az eddigiek, a-z utolsó közön- ségnapotn is nagyon sok gyer­meklátogatót fogadott. A vendéglátóipar az idén is megfelelően gondoskodott a látogatók ellátásáról, a tíz nap alatt mindig volt elegen­dő enni- és innivaló.. A késő délutáni órákban sem ritkult a pavilonokban és a vásétni sétányokon a tö­meg, a látogatók az utolsó perceket is kihasználták a nézelődésre. Vasárnap este 7 órakor a Rákóczi-induló hang­jaival búcsúzott az összesen több mint 700 ezer vendéget fogadó őszi Budapesti Nemzet­közi Vásár. A főtér árbocairól levonták a részt vevő orszá­gok zászlóit és bezárta kapuit a fogyasztási cikkeik szakvá­sára. (Röviden a vásári tapaszta­latokról. Cikk az 5. oldalon.) Előadások, viták, kötetlen beszélgetések ft förlene Magkezd te háromnapos ta­nácskozását az a Nógrád Me­gyei Levéltár szervezte orszá­gos konferencia, amely a rendi társadalom — polgári társadalom témakörében első­sorban a társadalomtörténeti módszerekre és forrás típusok­ra világit7 rá. A vasárnap reggeli megnyi­tón dr. Horváth István, a me­gyei tanács művelődési osz­tályvezetője köszöntötte a kon­ferencia résztvevőit, majd a szervezőik közül dr. Varga László, a megyei levéltár igaz­gatója és dr. Kövér György, a Marx Kárply Közgazdaság­tudományi Egyetem gazdaság­történeti tanszékének munka­társa elemezték a tanácskozás létrejöttének körülményeit, s azt a hatékony segítséget, amelyet'a fórum fiatat.-twrsé- dal omtörténetí kutatásökikaf foglalkozó szakembereknek adni készül. Tegnap reggel, fái Merne órától az Értelmiségi csopor­tok, társadalmi egyesületek 'konferencia e a XIX—XX. században fel­cím alatt hangzottak el refe­rátumok. Az előadók és hoz­zászólók közt ott találtuk a Somogy és Komárom megyei levéltárak munkatársait, a szegedi Móra Ferenc Múzeum szakemberét, s különböző alapítványok — például MTA Soros Alapítvány — ösztön­díjasait. A szünet után vita következett az elhangzottak­ról, majd délután új tómai került napirendre. Az elnök­lő Bácskai Vera a Nemesek és polgárok a helyi társiada- lomiban 1848 előtt címen ösz- szefogilalt kutatási területeket jelentette be. Este, 19.30 órától került soir Prestiatisztilkius társadalmak címmel arra á kötetlen be­szélgetésire. amely a zsidóság­ra, a cigányságra és a török alattvalóikra (‘görögökre, szer- bekre) található gyér forrás­anyag feltérképezését, értel­mezését célozta. A vitaindító témáik között szerepelt Szom­Iso napja széd Andrásnak. a Nógrád megyei cigányságról készített tanulmánya. A szerző a ci­gánysággal kapcsolatos össze­írásokat és forrásértékeket a XVIII. század közepétől a XIX. század .közepéig tekin­tette át. A felmérésből kide­rül, hagy míg 1775-ben, mind­össze 242 cigánycsalád lakott a megyében, addig 1777-re majdnem megduplázódott a létszám: 427 család 1873 tag­ja választotta lakhelyének az akkori megyét. Érdekesek a foglalkozásokat sorravevő ada­tok is: a statisztikából kide­rül. hogy járásonként a leg­népszerűbb szakma a kovácsé és a zenészé volt. Ami a ci­gányság belső vándorlását il­leti: legstabilabb volt a hely- benlakás a szécsényi járásban, de kisebb vándorlások előad­ták magukat Füleken is. A társadálomitörténeti ku­tatásokat megvitató konferen­cia ma reggeltől folytatja munkáját. Megnyílt a III. országos rajzbiennálé Esztendőről esztendőre vrsz- szatérően kiemelkedő esemé­nye a magyar kulturális élet­nek az országos múzeumi és műemléki hónap. Salgótarjánban a III. orszá­gos rajzbiennálé nyitotta a rendezvénysorozatot szeptem­ber 28-án délelőtt 11 órakor a Nógrádi Sándor Múzeumban. Az intézmény emeleti termé­ben gyülekező vendégeket Szilágyi Péter szintetizátor- játéka fogadta, majd dr. Praz- novszky Mihály, a múzeum igazgatója lépett a mikrofon­hoz. Köszöntőjében a négy év­vel ezelőtt útjára indított ki­állítás eddigi eredményeit méltatta, majd rámutatott ar­ra a fontos szerepre, amelyet a biennálé a hazai képzőmű­vészeti gyakorlatban betölt. Azután felkérte Aradi Nóra művészettörténészt megnyitó­jának megtartására. — Bár kevés idő telt még el ahhoz, hogy igazából fel­mérhessük a biennálé haté­kony jelenlétét a képzőművé­szetben, annyi azért minden­képpen leszögezhető, hogy az itt kiállító művészek tudatá­ban vannak annak, hogy a rajz szeretete, megbecsülése a szakma, a mesterség megbe­csülését is jelenti. A rajz az az alkotói folya­mat, ahol a művész saját magával kerül ellentmondás­ba. ha a vállalt feladatot nem, vagy csak felelőtlenül teljesíti. Minden egyes ceru­zavonás az önkontroll egy- egy fázisa lehet. — Ha röviden kell össze­foglalni a III. országos rajz­biennálé lényegét, a követke­ző emelendő ki: az itt lát­ható alkotások bár techniká­jukat tekintve sokfélék, ami összeköti őket az a művészi gondolkodásmód változása a rajzok tükrében. Tisztelet mindazon képzőművésznek, aki_ a vizuálisan ábrázolt va­lóság állandóan változó, ala­kuló értékeit a rajzban, mint műfajban is érzékeltetni óhajtja, akarja. Ünnepélyes aktus keretében került sor a megnyitón a rajzbiennálé díjainak átadásá­ra. A Nógrád Megyei Tanács nagydíját Szabados Árpád Rajz I. című művének utalta oda a zsűri. Díjakat adomá­nyozott a Művelődési Mi­nisztérium, a Magyar Nép- köztársaság, Művészeti Alapja, a Képző- és Iparművészeti Lektorátus is. A Szakszerve­zetek Nógrád Megyei Taná­csának díját Séros András Miklósnak ítélték oda. a KISZ Nógrád Megyei Bizottságának díját Soós Tamás, a Nógrád Megyei Múzeumok Igazgató­ságának díját pedig Schmal Károly vehette át. A Csohány Kálmán-plaket- tet 1986-ban Molnár László József Rajz XXII. című mun­kája érdemelte ki. Átadásra került még a kritikusok díja, valamint Salgótarján , Város Tanácsának díja, amelyben a zsűri Püspöki István: Római Corpus I. című produkcióját részesítette. Tárlatlátogatók A tartalomból: Kérelmező a dolgozó... Botlások, apróbb-nagyobb vétkek a vállalatnál —mun­kaügyi bizottság előtt. (3. oldal) Berkenyéről száll a nóta Ha a bánat, ha az öröm húrja rezdül bennünk, a mu­zsika hoz össze minket... (4. oldal) 36 vásárt csináltunk? Nógrádi szemmel a BNV-ről. (5. oldal) A tabella első helyén Salgótarján—Ózd 2—0. Í7. oldal) Lázár György hétfőn Belgiumba utazik Lázár György, a Minisztertanács elnöke Wilfried Martens belga miniszterelnök meghívására szeptember 29-én, hét­főn hivatalos látogatásra Belgiumba utazik. (MTI) i Mától október 5-ig: Szakszervezeti hél A Szakszervezetek Nógrád Megyei Tanácsa szeptember 29.—október 5. között szak- szervezeti hetet szervez me­gyénkben. Ugyanebben az időszakban zajlanak le az alapszervezetek rendezésében, lebonyolításában sorra kerü­lő szakszervezeti napok a mun­kahelyeken. A szakszervezeti hét ideje alatt nagyobb nyilvánosságot biztosítanak a szakszervezeti munkának, jószándékú együtt­gondolkodásra, vitára. véle­ménycserére ösztönzik a moz­galom felelős vezetőit, tiszt­ségviselőit, a tagságot. Megte­remtik így annak lehetőségét» hogy a különböző fórumokon közösen tekintsék át a moz­galom időszerű feladatait, a VII. ötéves terv céljainak cél­tudatos és maradéktalan vég­rehajtása érdekében. A programból kiemelkedik a hétfő délután sorra kerülő megyei aktívaértekezlet’ ame­lyen Baranyai Tibor, a SZOT főtitkára beszél az időszerű feladatokról. Este a József At­tila Művelődési Házban kerül sor az építők Vadrózsa mű­vészegyüttesének a bemutatko­zására. Kedden Az ifjúsági munka aktuális tennivalóiról tanács­koznak Balassagyarmaton a kábelgyárban találkozó szak- szervezeti tisztségviselők. Dél­után az Árak. bérek, jöve­delmek címmel kerekasztal- beszéJgetést folytatnak a NÓG- RÁDKER szakszervezeti akti­vistái. Széesényben, az EL- ZETT szécsényi gyárában a korszerű munkavédelemről cse­rélnek gondolatokat. A Bá­nyász Művelődési Házban ke­rül sor Krajcsirovits Henrik, SZOT-díjas festő és grafikus művész kiállításának a meg­nyitására. Délután a Tóstrand mellett könnyűbúvárok, mo­dellezők, rádiósok, lövészek tartanak bemutatót. A szerdai programban A vállalatirányítás új formái és a szakszervezetek címmel gaz­dasági vezetők, dolgozó kol­lektívák képviselői és tisztség- viselők tanácskoznak. A Sal­gótarjáni Vasöntöde és Tűz­helygyárban munkavédelmi ankét lesz. az ÉDOSZ-alap- szervezetek képviselői pedig szakmai nap keretében aktu­ális gazdaságpolitikai és szak- szervezeti feladatokról tár­gyalnak. Termékbemutatóra is sor kerül. A megyében élő alkotóművészek és üzemek képviselői is találkoznak e napon a megyei tanács nagy­termében a közalkalmazottak szakszervezetéhez tartozó alap­szervezeti titkárok és tanácsi választott testületek tagjai cse­rélnek eszmét dr. Szabó End­rével. a Közalkalmazottak Szakszervezete Központi Veze­tőségének titkárával. Csütörtökön. Bátonyterenyén a PüTOBKR nagybátonyi gyá­rában kerül sor a munkaerő­helyzet alakulása és a mun­kaidő-kihasználás feladataival kapcsolatos tanácskozásra, a helyi üzemek képviselőivel: Szerepel még a programban a szakszervezeti Hírháttér, a fó­rum a Népszava-szerkesztőség képviselőivel Salgótarjánban» a József Attila Művelődési Házban. Népszava-ankétok lesznek a megye üzemeiben, majd a TIT-székházban mű, vész és közönség találkozóra kerül sor. Pásztón pedig a Váci Kötöttárugyár pásztói gyáregységében a szakszerve­zetek szerepéről, felelősségéről, a munkahelyi, üzemi demok­rácia továbbfejlesztéséről cse­rélik ki gondolataikat a részt­vevők. Pénteken, ankét lesz a tár­sadalombiztosítás kérdéseiről a salgótarjáni öblösüveggyárban, majd nyilvános egyéni és csa­patversenyre kerül sor. előze­tes nevezés alapján a síküveg­gyári sporttelepen. Szombat és vasárnap ugyan­csak gazdag sportprogram vár­ja a szervezett dolgozókat az SKSE-pályán és az uszodában. Az SZMT székházában be­mutatják a Népszava történe­tét és kiadványait. Szeptem­ber 29-én» október 1. és 2-án író-olvasó találkozók lesznek az SKÜ művelődési központjá­ban. a Nógrád Megyei Nyom­daipari Vállalatnál, a Nógrád Megyei Sütőipari Vállalatnál, a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárban. Balassagyar­maton az ISZI-ben, Romhány- ban pedig az építési és ke- rámiagyárban. Termel a Paksi Atomerőmű harmadik blokkja Megkezdődött a villamos- Az ország legnagyobb beru. energia-termelés a Paksi házásánál megvalósított új léte- Atomerőmű most elkészült sítmény üzembe helyezése kü- harmadik blokkjában. Az új lönösen nagy jelentőségű, mert reaktorblokkot vasárnapra vir- az energiatermelésben sok ne- radó éjszaka 1 óra 53 perckor hézséget okozó téli időszakban kapcsolták rá az országos már számottevően hozzájárul energiahálózatra. majd energiaellátásunkhoz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom