Nógrád, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-23 / 224. szám
NÓGRÁDI TÁJAKON... TELEXEN ÉRKEZETT... Munkásfirök lövészeten Ha már elengedhetem a kesét.*« Kidobott százezrek AUSitsmi gondozottak Azoknak a gyerekeknek, akik állami gondozásban nőnek fel, az egyik legnehezebb próbatétel az, amikor betöltik tizennyolcadik évüket ég kilépnek a nagybetűs életbe”. Legtöbbjük ilyenkor kap egy táviratot, amelyben tudomására hozzák, hogy az állam 'leveszi róla a kezét, mert nagykorúvá cseperedett, ezentúl saját lábán kell megállnia! Jó esetben kap még ötszáz forintot, esetleg egy pártfogót és mehet is a nagy szabadságba. Ilyenkor azonban mindenki megijed, megszeppen egy kicsit, és támaszt, menedéket próbál szerezni. A Ganz-MÁ- VAG mátranováki gyára 1976- fól foglalkoztat állami gondozásban felnőtt fiatalokat. Szállást, .étkezést, továbbtanulási lehetőséget biztosítanak számukra. és sokan vállalnak [társadalmi felügyeletet is a fink 'fölött. A befogadás öt-, lete dr. Máté Lászlótól, a gyár igazgató jótól eredt. Az első találkozás — Általános iskolás gyermekeimnek több állami gondozott osztálytársa volt . Bá- tonvterenyén, ahol laktunk — meséli az igazgató. — Szívesen- barátkoztak nevelőotthonos gyerekekkel, akik nehezebben oldódnak ugyan, de ha valakinek sikerül megnyerni őket, rendkívül ragaszkodóvá, hűséges pajtássá válnak. Minden- (mapos vendégek voltak nálunk. Ahogy együtt játszottak sokszor elgondolkoztam azon, hogy vajon .hogyan tudnak boldogulni ezek a gyerekek felnőttkorban? Tudnék-e személy szerint könnyíteni sorsukon? És a gondolatot tettek követték. .. Néhány hét múlva elmentem a kisterenyei nevelőotthon igazgatójához és tfelajánlottam segítségemet, azoknak a fiataloknak, akik merni tanulnak tovább és szívesen dolgoznának a vasas- szakmáb.an. Rengeteg utánjárással sikerült is elintézni, hogy Mátianová.kon la.kha,odarak a g,rár köze,'*b»n. és ígv pk'ár váltott műszakba is könnyen iárhatnn.k. — Jelenleg hány volt állami nondozottat foglalkoztatnak? — Tizennégyet és hozzá kell számolnunk még azt a három fiatalembert is, akik most sorközött katonai szolgálatot teljesítenek. Van, aki már leszerelt és úgy jött vissza hozzánk. Természetesen mentek is el méhanyán, de soha nem mondtuk egyiknek sem, hogy nahát, ezt igazán nem vártuk tőled. Senkit sem tartóztatunk, hadd menjen el, ha máshol jobban megtalálja számításait! Bár nálunk mindenki szereti ezeket a fiatalokat. Sok segítséget kapnak a gvár pártszervezetétől és a KISZ-esekitől. — Tudja, hogy mi az? — Véleményem szerint minden vállalatnak magához kellene ven n le 10—15 fiatalt, akikkel rendszeresen foglakozik és segít nekik megtalálni helyüket a világban. Itt szerstnék boido’unü A gyár területétől néhány száz méterre van a fiúk lakóhelye. Műszakváltáskor érkeztünk. így majdnem mindenkit otthon találtunk. Az öltöző mellett vannak a szobák; 4—5 személyesek. Az előtérben televízió és pingpongasztal áll. Osyáth Attila vas-fémszerkezet lakatos, több mint egy éve lakik Má tranovakon. — A bátonyterenyei ipari szakmunkásképző intézetben végeztem, utána kerültem a Ganzba. Nem bántam meg, hogy idejöttem, de egy valamit így is sikerült megtanulnom: az élet sokkal nehezebb, mint ahogyan az, az intézetből látszott. El sem tudom képzelni, hogy mi lett volna, ha a szerződésem nem Mátrano- válkhoz köt. Papp János, magas, szőke fiatalember, öt éve dolgozik a vállalatnál. Katonaideje letöltése után Mátranovákra tért vissza. — Ügy érzem, hogy itt megbecsülnek minket. Fölösleges volna bárhová is kalandoznom. Itt szerelnék boldogulni! Palotás Károly Lakatos, őt is szerződés hozta Mátrano- vákra. — Amikor idekerültem, nem kedveltem ezt a környéket, de aztán hamar megszerettem, s ma már úgy érzem, hazajövök, ha valahonnan megérkezem. Bár lehet, hógy azért vált barátságossá a táj, mert helybeli kislánynak udvarolok, szeretném fe'eségül venni. Gyerekeket akarok, akiket tisztességgel, becsülettel nevelek majd. Meg akarom mutatná az egész világnak, hogy én különb vagyok, mint az apám. és megállók a saját lábamon, még ha ő nem is segít.. báT soha még csak nem is láttam őt. — Ott romlott el a dolog, hogy állami gondozásba kerültünk — szól közbe — Molnár Ferenc. — Olyan lépés- hátránnyal indulunk neki az életnek, amit félek, sohasem fogunk tudni behozni. Legfeljebb csak rövidíthetjük a különbséget. Rólunk soha senki nem fogja lemosni az „inté- zetis” jelzőt. Feszélyezetteb- bek, bátortalanabbak, olykor zavartak vagyunk társaságban, és ez azonnal kitűnik. Mindig kiszolgáltatottnak érzi magát az ember, olyan hogy is mondjam. Lesajnáltalak. Mi pedig szeretnénk már végre önállóak lenni, ugyanolyanok, mint a többi ember! Amikor ezek a gondolatok felgyülemlettek bennem, nem fogadok el sem segítséget, sem tanácsot senkitől. Még Aranka nénitől sem, fjedig őt igazán szeretem. „Rendes gyerekek ezek” Aranka néni, Bodor JózseJ- né takarítónő. — Rendes gyerekek ezek, nincs velük soha semmi probléma. Nem isznak, nem csavarognak el az éjszakáiba, jól dolgoznak. Csak hát sokkal, érzékenyebbek mint a velük egykorú, családban felnőtt társajk. De ez ném az ő hibá juk, szüleiket kellene^ ezért felelősségre vonni, csak hát őket sajnos nem lehet. Én szinte sajátjaimnak tekintem ezeket a fiatalembereket, ha szépen megkérnek, főzök, varrók, takarítok nekik. Örülök, ha valamelyikük megnősül, gyereke lesz és szépen él. Volt már ilyen, és. szeretném, ha a kezdeti lépések után, nyujgodtan el lehetne engedni mindegyikük kezét. Vénüs Málranovákon gondját viselik az egykori állami gondozottak egy részének. Segítenek abban, hogy megtalálják helyüket a világban és önállóak lehessenek De vajon mi lesz a többiekkel ? Vankó Magdolna Környezetvédelem Salgótarjánban (Tudósítónktól) Környezetvédelmi bejárást tartottak Salgótarjánban a városi tanács, a KÖJÁL és az ipolyvidéki erdő- gazdaság szakemberei. A szemle célja az volt, hogy felmérjék a város peremterületein időről időre újra létrejövő illegális szemétlerakóhelyeket. Salgótarján köztisztasági helyzete az illetékesek szerint jó. Megoldott a rendszeres szemétszállítás és az év elején létrejött közterületfelügyelet emberei is lelki- ismeretesen végzik feladatukat. A városgazdálkodási üzemnek évente 8 millió forintja van a város tisztaságának, környezetének óvá- .sára, de ebből az összegből kell megoldani télen az utak járhatóvá tételét is. A város peremterületein körülbelül tíz olyan hely van, ahonnan minden évben elhordják a szemetet, de az illegális szemetelők — többnyire a lakosság — újra odahordják a hulladékot. Évente több százezer forintba kerül a Fenyves úton, a Hunyadi körút tetején, a Dobó Katalin út végén felhalmozódó szemét elhordása, pedig ezt az összeget sokkal jobb célokra is. fel túdnák használni. Ma még jut pénz erre, de előbb-utóbb elfogynak az ablakon kidobott százezrek <és akkor szeméthegyek fogják csúfítani városunkat. Ennek elkerülésére semmi mást nem kell tenni, mint legyőzve az emberi lustaságot, az összegyűlt szeméttel elballagni a szemétgyűjtőhöz. és - nem a közelebbi gödörbe, bokor tövébe szórni a vödrök tartalmát. Mind- annyiunki érdeke ezt kívánja. Sz. L. Libegő a természefvéde rni szigeten Jóváhagyták a Ladoga-tavi Vala am-szigeten lévő műemlék- és természetvédelmi együttes fejlesztésének tervét. A terv célja nemcsak az, hogy megőrizze a sziget rendkívüli szépségű építészeti emlékeit, és az ősi taja.t, hanem az. hogy eredeti formájukban láthassuk mindezeket. A szigetet három övezetre osztották: egy pihenő-, egy közbeeső és egy természetvédelmi. övezetre. Ez utóbbi a Szovjetunió Tudományos Akadémiája karéliai tagozata erdészeti intézetének tudományos központja lesz. A szigeten sokkal több útvonal leáz. Gyalogossá tékon kívül csónakokon vízi utakat tehetünk, vagy lóhátról gyönyörködhetünk a táj szépségében. E célból egv méntelepet hoznak itt létre. Sokak érdeklődésére tarthat számot a libegő, amely a tervezők elképzelése szerint a nyikonovi kikötőből viszi az érdeklődőké! .a kolostorokhoz. A több méteres magasságból eléjük tárul Valaam-sziget panorámája. Mai kuncsaftok, mostani diva!...! Cipők, csizmák, vise'etek — és ahogy az Öreg cipész lát/a őket Hát ez meg mi a csuda, itt. a ház faiának támasztva? Kacifántos szerszám az biztos, a technika modern csodáihoz szokott ember tanácstalanul álldogál előtte. Nem úgy a hetvennégy esztendős Kiss Pista bácsi, ö na- gyos is jól tudja, mekkora érték vart a tulajdonában. Értéke egykoron abban rej*- lett, hogy a gazdát hozzásegítette a megélhetéshez, öregbítette a mesterség jó hírét, ma meg múzeumba kérik, mint ritkaságot. Mire is, hát ez a masina? Ványológép — magyarázza a mester, de ettől sem leszünk okosabbak. — Szóval a régi világban egv valamirevaló falusi csizmadiát el sem lehetett képzelni ványológép nélkül. Mert akkor ugye a csizma divatja járta férfiembernél, nőszemélynél egyaránt. Volt a tagos, a rámás, az oldalvarrot- tas. . . A ványológép meg arra kellett, hogy a csizma elejére való bőrt meggörbítsük. Kiszabtuk, kiformáztuk, benedvesítettük. aztán beszorítottuk ebbe a görbe satuszerű valamibe. Egy napife állott, utána már könnyű volt vele dolgozni. Rimócon is fordult a világ, leáldozott a hagyományos csizma divatja, esetleg a pávakörösök ropják benne a színpadon. Ezért ‘támasztja a ház falát a ványológép is, ma már semmi hasznát nem venni. — De, amikor ránézek mindig eszembe jut, hogyan is lettem én suszter — érzékenykedik Pista bácsi. — Hát, hogyan is lett? — Rimócban volt egy mester, mindjárt a szomszédunkban. Úgy hívták Augusztin József. Mint afféle suttyó gyerek,- ott forgolódtam körülötte mindig, a cipészműhely volt a szórakozásom. Addig leselkedtem, amíg én is elkezdtem talpat szabni, szögelni, bőrt foltozni^ Emberkoromban töltöttem ki az inaséveket, tettem le a mestervizsgát Balassagyarmaton. No. látja, ott is a csizma körül forgott akkor a világ. Mert arra volt kíváncsi a nagy bizottság, hogy tudok Qsizmanyelvet bevarrni. Aztán meg költségvetést kellett készíteni arról, mennyibe kerül egy pár a lábbeliből. Pista bácsi cipészműhelye ott áll a rimóci ház udvarában. Be n«im zárná a világért sem, az addig nyitva lesz, amíg ő él. Pedig h^t/a mai kuncsaftok, na és a mostani divat.. . .! Kipróbálom a háromlábú széket, igen kényelmes ülés esik rajta. Elnézem a tetőgerenda alatt kampón lógp feketére suvickolt csizmákat. Porlepte darabok. Előttem meg a munkaasztal kusza összevisszaságában elkoptatott tűsarkú cipők, nyári szandálok várják a javítgatást — Régen a nők pántos cipőt hordtak, aki adott magára, az nálam csináltatta az ünnepi viseletét. Ezek a mai topánkák? Csak a szentlélek tartja össze őket. Nem csoda, ha rövid viselés után itt- szakad, ott törik. A varrásuk is igen gyenge. Meg tönkreteszi a lábat, veszélyben a nők bokája. Kik nyitják , rám az ajtót? Lányok, fiatalasszo-' nyok, hozzák az ismerősök cipőjét is. Pista bácsi üssön rá sarkat, varrja meg! Már odáig fajultam, hogy még a táskák fogantyúit is bütykölge- tem. Kiveszett a mesterségemből az íz, a zamat. Pedig az lenne az igazi, ha valaki egyszer beállítana: — Na mester úr. csináljon nekem egy új lábbelit. Olyan igazi varrottast, lábhoz si- mulóst! Ej, de minek is áb- rándozok — legvinti la magát az öreg, aztán csak emeli a fejét nagy büszkén: — El-, hiszi, hogy meg bírnám csinálni fájintosan? Kiss Mária Az elméleti felkészültség próbája a gyakorlat. Hogyan safl játították el a lőelmélet tudnivalóit a munkásőrök — ezt mérték le a napokban a pásztói Gabis Ferenc munkásőri egység lőgyakorlatán. Ragyogó időben, ideális körűimé* nyék között került sor a lövészetre. A körültekintő felkéJ szítésnek és a jó időjárásnak is része lehetett abban, hogy a gyakorlat végén Vincze István egységparancsnok így értékelt: a lövészetet kiváló eredménnyel hajtották végre * munkás őrök. A tudnivalók felfrissítése a helyszínen, a lőtéren Fegyverkarbantartás — lövészet előtt Ember és technika: a jó eredmény záloga Töltés után — indulás a lőállásra Rigó Tibor felvétel»5 ] NOGRAD — 1986. szeptember 23., kedd
