Nógrád, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-18 / 220. szám

Elsők a fuvarosok Befejeződött az első fél év­ben kiírt munkaverseny ér­tékelése a Nógrád Volánnál. Az üzemigazgatóságok között folytatott versengésben első helyen végzett a teherforgal­mi üzemigazgatóság, második lett a salgótarjáni műszaki és - harmadik a balassagyar­mati üzemigazgatóság kol­lektívája. A verseny értéke­lésénél elsősorban szakmai szempontokat vettek figyelem­be, de döntött a társadalmi munkavégzés is. Hasonlóan .értékelték „A hónap brigádja” címért fo­lyó versenyt is. Augusztusban e nemes trófeát a báton.y- terenveí üzemigazgatóság Már­cius 15. komplex szocialista brigád vitte el. A 13 fős csa­pat buszsofőrökből és for­galmi szakemberekből áll. Különösen említésre méltó társadalmi munkavállalásaik eredményessége. Az alkoholizmus ellőtt ' térségben nyilvántartott alkoholisták számából negy­ven százalékot a Varsányban, illetve Nógrádsipeken élők alkotják” — állapította meg a Varsányi Községi Közös Tanács. Éppen ezért a szak- igazgatási szerv nagy gondot fordít a felderítő munkára és szigorú intézkedéseket foga­natosít. Ebben az évben hat feljelentést tettek,' ebből in­tézeti gyógykezelésre küldtek három embert, két nagyivó- ttól pedig kötelező gyógyke­zelést rendeltek el. Az alkoholizmus ellem bare már az általános isko­lában elkezdődik, tanrend­iként szerepel a községben. Negatívum, hogy a KISZ- fcorosztály felé igen' ered­ménytelen a próbálkozás. Eb­ben az évben két ellenőrzést tartottak a rendőrök az ifjú­ságvédelmi; megbízottal, mely­nek során öt esetben éltek szóbeli figyelmeztetéssel. MGV-nyugdíiasok taggyűlése A MÁV salgótarjáni nyug­díjascsoportja a közelmúlt­ban rendezte meg a második félévi taggyűlését. Fazekas Jó­zsef csoportelnök ismertette a nyugdíjasokat érintő kérdése­ket, á segélyezés, üdültetés le­hetőségeit. A csoport mintegy kétszáz tagja tagdíjfizetési kötelezett­ségeinek közel. száz százalék­ban eleget tett, amely a bizal- mihálózat jó munkáját is di­cséri. A segélyezésekre megha­tározott összegek állnak ren­delkezésre, és így az igénylő­ket nem minden esetben elé­gíthetik ki, illetve nem tud­nak részükre segélyt biztosí­tani. Mindent elkövetnek an­nak érdekében, hogy a leg­alacsonyabb, legjobban rá­szoruló nyugdíjasok részesül­jenek segélyekben. Kozségfejlesztés Szentén Szentén 50 ezer forint áll az elöljáróság rendelkezésére az idén, hogy azzal saját belá­tása szerint gazdálkodjon a község javára. A szentelek úgy döntöttek, hogy a pénzt a vízelvezető árkok kialakítá­sára és rendbetételére köl­tik. Szintén önállóan határoz az elöljáróság a szociális se­gélyek odaítéléséről, mely­nek összegét a tanács a na­pokban 10 ezer forinttal emel­te. vétségé Nógrád Megyei Elnök­sége. A testület megvitatta az október 25-én sorra kerülő me­gyéi úttörővezetői konferenci­ára készülő írásos beszámolót, amely a megye úttörőmozgal­mának utóbbi hároméves munkáját értékeli. Tájékoztató hangzott el az idei nyári táborok tapasztala­tairól. Megyénk csaknem 30 ezer általános iskolása közül mintegy 11 ezren (38 száza­lék) vettek részt valamilyen nyári foglalkoztatási formában. A gyerekek 28 százaléka volt úttörőtáborban, ami jelentős növekedés a tavalyi 20 száza­lékhoz képest. A megyei szer­vezésű táborok a gyerekek speciális érdeklődése szerint alakultak. Mártélyban a ter­mészetjárók, Bánkon az ifjú környezetvédők találkoztak. A tavalyinál többen vettek részt a szorospataki kisdpbostábor- ban. A megye 8ö úttörőcsapata közül 63 szervezett önálló csa- pattábort, a Nógrádi Szénbá­nyák 457. a Salgótarjáni Ko­hászati Üzemek 355 gyereket táborozta tott. A megyei úttörőelnökség a jövőben azt szorgalmazza; hogy minél több kisdiák gazd.agod-- hasson a nyári táborok élmé­nyeivel, s anyagi eszközeivel segíteni kívánja a szociális körülményeiket tekintve hát­rányos helyzetűek táboroztatá­sát; lamint a kereskedelmet ellen­őrző szervek tevékenységéről. Ilyen és hasonló témákban kérdezhetnek a hallgatók a stúdióba meghívott szakembe­rektől. A leveleket szeptem­ber 26-ig várja a körzeti szer­kesztőség. A cím a követke­ző: Magyar Rádió miskolci stúdiója, Miskolc, Bajcsy-Zsi- linszky utca 15. szám, 3527. Az adás időpontjában a szokások­nak megfelelően telefonügye­letet is tartanak a rádió mun­katársai, Miskolcon, a 46/ 35-510-es, Sajgó tar jánban a 11-191-es, Egerben pedig a 36/12-946-os számon várják a hallgatók kérdéseit. Azokra a kérdésekre, ame­lyekre az adásidőben nem kap­nak választ a hallgatók, a ké­sőbbiekben a megyei napila­pok, így a NÓGRÁD, az Észak-magyarországi és a He­vesi Néplap munkatársai visz- szatérnek. Kérdezzen, az illetékesek válaszolnak! kedvezményesen Thorez bányaüzemben. A dolgozók körében mindhárom helyen olyan nagy volt az érdeklődés a pásztói termé­kek iránt, hogy a kedvezmé­nyes vásárlási akciót megis­métlik a közeljövőben. 1986. szeptember 18. Csütörtök. Diána napja. A Nap kel 6.25 — nyug­szik 18.53 órakor. A Hold kel 19.08 — nyugszik 6.20 órakor. Nifolcvanöt éve született Endrödön Poíányi Máté (1901—1940) kubikos, a, kom­munista mozgalom kipróbált harcosa, a magyar agrárpro- letár-mozgalom ismert egyé­nisége. Szeles idi Várható időjárás ma estig: Főként az ország északkeleti felében, átmenetileg megnövek­szik a felhőzet és szórványos záporok lesznek. A felhőátvonu­lásokat néhány zápor kísérheti. Az élénkülő szél fokozatosan mindenütt északnyugatira for­dul és gyakran erős lesz. A legmagasabb nappali hő­mérséklet északkeleten 21 fok,, délnyugaton 26 fok körül vár­ható. Tv-SoUó­nyeremények At Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a szeptemberi tv-lottó nyere­ményei a nyereményilleték le­vonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatos szelvények szá­ma 12, nyereményük egyen­ként 662 517 forint, a 3 találatos szelvények szá­ma 1781, nyereményük egyen­ként 2232 forint, a 2 találatos szelvények szá­ma 76 546, nyereményük egyen­ként 52 forint. Megtalálták az eltűnt kisfiút Mint azt korábban hírül adtuk, kedden a déli órákban Pilisszentkereszt külterületén egy erdei tisztáson a pilis- s-zentkereszti óvoda kirándur lóesoportjából eltűnt Glück István hároméves kisfiú. Szerdán délután fél négykor a kutatás, — amelyben kö­zel ezren, rendőrök, mum- kásőrök, határőrök, ma­gyar és szovjet ka­tonait, valamint helyi lakosok vettek részt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság irá­nyításával —, eredményre ve­zetett. Pilisszentkereszt ha­tárában, körülbelül négy kilométerre az eltűnés hely­színétől meg -uailák a gyer­meket, aki előzetes orvosi vé­lemények alapján egészséges. A kisfiúnak azon kívül, hogy éhes és szomjas volt, különö­sebb baja nem történt. A mentők Glück Istvánt alapo­sabb orvosi vizsgálatra kór­házba szállították. A rendőr­ség folytatja az ügy vizsgála­tát. Fórummüsor a miskolci rádióban szeptember 29-én A pult két oldala A Magyar Rádió Miskolci Körzeti Szerkesztősége szep­tember 29-én, hétfőn 17 óra 10 perctől fórumműsort su­gároz „A pult két oldala” címmel. Az 50 perces élő adás alap- gondolata a kereskedők, és a vásárlók sajátos kapcsolat- rendszere, vagyis mindaz, ami a vásárlók magatartását és igényeit motiválja. Így például szó lesz a műsorban az áruellátásról, a választékbőví­tésről, a szavatossági időről, az áruk minőségéről és árai­ról, a peremkerületek és a kis­települések kereskedelmi há­lózatának fejlesztéséről, a hét végi nyitva tartásról, a keres­kedelemben bevezetett csü­törtöki műszak tapasztalatai­ról, az udvariasságról oda és vissza, a szezonális árukról, az állami és szövetkezeti boltok áruellátásáról, a szerződéses üzletekről, a kereskedelmi kul­túra és morál helyzetéről, va­Pásztói termékek • Kedvezményes vásárt tar­tott termékeiből a Senior Váci Kötöttárugyár pásztói gyáregysége megyénk határa­in túl. Legutóbb Apcon a Qualitálnál, a Mátraaljai Szénbányák petőfibányai ve­gyesüzemében és a visontal Védelmet nyújtó cseppek Ezekben a hetekben kapják a gyermekbénulás elleni Sa- bin-cseppeket a kisgyermekek. Háromhónapostól hároméves korig adják a védelmet nyújtó készítményt a kicsinyeknek, akiknek a kiértesítés után a gyermekorvosi rendelőket kell felkeresniük. Képünk a salgó­tarjáni 1. számú gyermekkör­zeti rendelőben készült, ahol dr. Romsics Lajos csoportve­zető gyermekgyógyász főorvos felügyelete alatt osztják a vé­dőoltást, a kilenc hónapos Su- ■lyok Nikoletta a Sabin-csep- pek bevétele előtt egészség- ügyi vizsgálaton esik át. — kulcsár — Kedvező tapasztalatok a nyári úttörőtáborokban Szerdán Salgótarjánban ülést tartott a Magyar Úttörők Szö­~ KlvaW eredményeket ért el az első fél évben a Pentamer Ipari és Szolgálta­tó Szövetkezet. A kollektíva a termelést 6,2 százalékkal növelte, a költségeket 13.2 százalékkal csökkentette az elmúlt esztendő hasonló idő­szakához képest, s ezek eredménye a 3 millió 337 ezer forint nyereség — Telkek közművesítése. A Magyarnéndori Községi Kö­zös- Tanács nagy figyelmet fordít az építési telkek köz­művesítésére. Magyarnándor- ban a Dózsa György úton, Mohorán a Mikszáth úti ré­szen építik ki a telkek villa­mos hálózatát. — Kis beruházásra mint­egy 25 millió forintot fordí­tanak az idén a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben. Öt­ven téma megvalósítását tervezik, s ezek a munkakö­rülmények és a szociális fel­tételek kis mértékű javítását szolgálják. Öreg autós nem vén autós Az életben nem ülök töb­bet volán mögé — fogad- kozott a minap egy 101 éves angol férfi, bizonyos John Meldrum, akit 35 fontra büntetett meg a rendőrség,, mert „figyelmet­lenül” vezette gépkocsiját. Ha az ember már elmúlt 100 éves, s a szeme sem olyan, mint szeretné, no meg a lába sem elég fürge a fékpedál időben történő működtetéséhez, abba kell hagyni az autózást — szo- morkodott az egykori an­gol gyártulajdonos. A rendőrségi kihallgatás után Meldrum azonnal le­adta jogosítványát, majd el­mesélte, azért kezdett csak harmincévesen vezetni, mert korábban nem enged­te a pénztárcája. Ehelyett sportszerűen élt, s csak hat­vanöt évesen hagyta abba a hegymászást. Másik szen­vedélyéről, a sízésről csak 87 esztendős korában volt kénytelen lemondani. Há­rom év múltán szánta rá magát, hogy újabb szenve­délynek hódoljon: 90 éves korában megnősült. — Hárau ívfccmtncét kor­, szerűsitettek eddig a Salgó­tarjáni Ö! vözetgyárban. s ezek a k ;rábbh.ái biztonságo­sabban, n gyobb villámot ha tásfokkal üzemelnek. A ne­gyedik létesítmény felújítását 1988-ra tervezik. — ELHUNYT KÖROm ANDRÁS. Váratlanul el­hunyt az olaszországi Trevi- súban Kórodi András, a Bu­dapesti Filharmóniai Társa­ság karmestere. A Budapesti Fiiharmóniai Társaság zene­kara kétnapos koncertet adott volna Olaszországban ve­zényletével. — NÉMET NYELVET TA­NULNAK! Ma kezdik meg a német nyelv oktatását a mo- horai Droguhionban. A száz­negyven órás tanfolyamra azok jelentkeztek, akik társalgási szinten szeretnék elsajátítani ezt a nyelvet. A gazdaságba ugyanis rendszeresen látogat­nak NDK-beli kollégák, akik­kel élénk kereskedelmet foly­tatnak. A szervezett nyelvta­nulást a TIT Balassagyarmat Városi Szervezete hirdette meg. Az órákat Német Mihály külkereskedő tartja.' — UTCÁRA ^TERÜLTEK M őszi borítékos sorsjegyek Nóg- rá elbán is. A sportcélok finan­szírozására szánt sorsjegyek idén is öt forintba kerülnek, s a legnagyobb nyeremény ötvenezer forint lehet. — Két hét végén elkészült társadalmi munkában Bér­ceién a Lenin és Baross ut­cákat összekötő gyalogút. Az új sor lakói az egyik szom­bat-vasárnapon az alapozás köveit rakták és hengerez- ték le* a másikon egy útépítő vállalat hulladék bitumenjét terítették szét az alapon. A MACTAB nemzeti BANE 1 HIVATALOS DEVIZA ÁRFOLYAMAI Érvényben: 1986. szeptember 18-án Devizanem vételi árf. too eladási Ft-ban Angol font 6384,65 6397,43 Ausztrál dollár 2700,48 2705,88 Belga frank 102,69 10^9 , Dán korona 561,4 7 562,59 F inn márka 883,52 885,28 Francia frank 649,22 650,52 Holland forint 1884,33 1888,11 Japán yen (1000) 278,48 279,04 Kanadai dollár 3118,38 3124,62 Kuvaiti dinár 14798,71 14828,33 Norvég korona 593,09 594,27 N SZK-márka 2127,38 2131,64 Olasz lírai (1000) 30,84 30,9# Osztrák schilling 302,62 303,22 Portugál escudo 29,53 29,59 Spanyol peseta 32,36 32,42 Svájci frank 2631,78 2637,04 Svéd korona 628,42 629,68 Tr. és cl, rubel 2797,20 2802,80 USA-dollár 4334,54 4343.22 ECU (Közös P.) 4459,41 4468,33 Az államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok, változatlanul az 1986. február 18-f közlésnek mesrfelelően vannak örvényben. MegEcszdodött a Dimitrov téri postarablék ügyének tárnyalása A Fővárosi Bíróságon szerdán megkezdődött a Dimitrov téri postarablók bűnügyének tárgya­lása. Sperczl Sándort és Dudás Istvánt különösen nagy értékre elkövetett rablás bűntettével, Sperczlt hivatalos személy elle­ni erőszak bűntettével is, Kecs­keméti István harmadrendű vád­lottat pedig különösen nagy ér­tékre elkövetett orgazdaság bűn­tettével vádolja az ügyészség. A vádirat szerint a 23 éves Sperczl Sándor és a 24 éves Du­dás István korábban együtt dol­gozott. Előzetes megbeszélés után követték el tettüket. Május 30- án, 19 órakor, amikor Kecskés Károly a Dimitrov téri posta alkalmazottja a bejárathoz ment, hogy. zárjon, Sperczl megfogta a vasrácsot, társa pedig beugrott az előtérbe. Az idős férfit a fal­hoz szorította, s a nála levő kés­sel megfenyegette: ha kiabál, le­szúrja. Kecskés megpróbált sza­badulni é- ekkor Dudás ké'szer mellbe szúrta: ennek következ­tében, nyolc napon' belül gyó­gyuló sérülést szenvedett. Sperczl az előtéren és a csomagfelvevő helyiségen át. behatolt a kezelő­térbe. Felszólította a főpénztá­rost' a riasztócsengő kikapcsolá­sára, majd kinyittatta a páncél- szekrényt. Az ott, valamint a fiókokban, továbbá a kezel őtér- ben található pénzt — 2 millió 540 ezer forintot — táskájába rakta, majd Dudással együtt el­menekült. A zsákmányolt pénzt „megfe­lezték”. Sperczl a bűncselek­ményből szerzett összeg zömét, 1 400 000 forintot másnap, Borry­hádon lakó ismerőséhez, a 21 éves Kecskeméti Istvánhoz vitte. Ö tudta, hogy a pénz bűncse­lekményből származik. A postarablók közül később Dudás Istvánt Kápolnásnyéken, Sperczl Sándort pedig Bulgáriá­ban elfogta a rendőrség. Június 25-én, az előzetes letar­tóztatásban levő Sperczlt Sári Gáborné rendőr szakaszvezető a mosdóhoz kísérte, kinyitotta a tisztasági szekrényeket, majd hátrább lépett. Ekkor Sperczl felkapott két ételhordó edényt, s azokat a szakaszvezetőhöz vág­ta, aki nyolc napon belül gyó­gyuló sérülést szenvedett. A tárgyaláson a vádlottak be­ismerték a rablás elkövetését. A tárgyalás az iratok bemuta­tásával és a perbeszédekkel pén­teken folytatódik. ☆ Szentendrén szeptember 16-án, kedden, 19 órakor a Kossuth La­jos Katonai Főiskola tisztjei el­fogták és a rendőrségnek átad­ták Seres István, 32 éves beta­nított munkás, budapesti lakost, aki alaposan gyanúsítható a szentendrei postahivatalban elkö­vetett rablással. Kedden délután I7.40-kor, egv akkor még ismeretlen férfi ment be a szentendrei postahivatalba, s pisztollyal kényszerítette a fő­pénztárost arra. hogy a fiókban levő pénzt átadja. A férfi a pos­tahivatalból 33 780 forinttal me­nekült el. A rendőri akció a fegyveres erők segítségéve!, eredményre vezetett. NOGRAD, a (Hagyat Szocialista Munkáspárt Nógráo Megyei Bizottsága et a NOgraa Megye) ranáca lapja, *őszerkesztó i viNCZb 1ST VANNB. Szerkesztőség; Salgótarján, Palóca Imre cet i Telefoni 10-97? Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat: 14-596. Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: BÁLINT TAMAS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója. Kiadóhivatal: Salgótarján Palóc* Imre»«# #. Telefon: 12-542. Telex: 229 109 frányftószám: 9101. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető: bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hfrlapkézbesftőknél. a Posta hírlapüzleteiben a Bfriapelőfizetest e-i lap* ellátási irodánál (HFLlR) Budapest, v., József uádor tér 1. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dhj egy bónapra: 43 forint, negyedévről ^ 123 forint, egy 6vrei 516 forint. Előállítja: a Nógrád Megyei Nyomdaipart Vállalat. 8101 Salgótarján. Palóca Imre tér t PU 98. Felelőt vezetői KELEMEN GAB OB Igazgató. Hü ISSN 0133-1556

Next

/
Oldalképek
Tartalom