Nógrád, 1986. szeptember (42. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-17 / 219. szám
EGÉSZSÉGÜNKÉRT Et<v®noküra után Lefief-e újra ? Nincs olyan hét, de talán még nap sem, hogy sajtóorgánumaink valamilyen formában — ha csak közvetetten is, a következmények felemlítésével — ne foglalkozzanak az alkoholizmussal. Számtalan szervezet, intézmény munkatervében szerepelnek az alkoholizmus elleni küzdelem különböző formái. Felvilágosító előadások, propagandaanyagok tömege taglalja a népbetegség súlyos egészségügyi, társadalmi hatásait. Meglehetősen kevés szó esik azonban azokról, akik gyógyulófélben vannak, vagy végleg sikerült megsza- badulniok az alkohol rabságából. Pedig közel sem gondtalan az ő sorsuk. Sok előítélet uralkodik a közvéleményben az alkoholelvonó-kúrával szemben. Légből kapott hírek járnak szájról szájra a gyógyulni kívánó, vagy arra kötelezett alkoholbeteg „embertelen” szenvedéseiről, gyo- mormosásokról, meg válogatott „kínzásokról”. Pedig ilyesmiről szó sincs* Az elvonókúra alkalmával az ai~ kohológiai osztályokon elsősorban gyógyszeres és pszichotherápiás kezeléssel érik el, hogy valaki leszokjon az italról. A kezelés hat hete, egy hónapja alatt fel- világosító előadásokon, csoportbeszélgetéseken igyekeznek szembesíteni az érintetteket betegségükkel. Segítséget adnak a „Hogyan tovább?” kérdésének ~ megválaszolásához. Tévedés azonban azt tönni, hogy aki túlesett az elvonókúrán, tökéletesen gyógyult. Gyakran éri vád az orvosokat a család, vagy a visszaeső beteg részéről, hogy nem volt elég alapos a kezelés. Pedig általában nem erről van szó. Mint ahogy nem lesz senki egyik pillanatról a másikra alkoholista — bármennyire is szokatlan ifiben a vonatkozásban a szó- használat, igaz: hosszú tanulási folyamat eredménye —, ugyanúgy hosszadalmas a gyógyulás is. Ne várjon hát néhány maroknyi gyógyszertel senki csodát. Amikor valaki azzal távolik a kórházból, hogy leszokott az italról, már nemcsak a szesz csábítása jelenti számára a gondot, hanem mindazok a problémák, konfliktushelyzetek is, amelyekkel az életben, környezetében szembetalálja magát. Vegyük csak a legoptimálisabb helyzetet, amikor a családba, munkahelyre kerül vissza valaki. (Sokaknál már egyik sincs meg, hisz az alkohol mindent felborított.) A család már megszokta, hogy nélküle döntött, hisz soha nem volt beszámítható állapotban. Vissza kell perelnie valamilyen módon rég elvesztett helyét a családban, ami bizony nem könnyű. Aztán meg — mivel az ital már nem viszi el — több pénze és több ideje marad. A legtöbben nemigen tudnak egyikkel sem hirtelenjében mit kezdeni. Egyáltalán még az is problémát okoz, hogy a szabad időt amit eddig gyakorlatilag az ital töltött ki, mi másra lehet használni. Mit kezdjen magával, amikor nem iszik? Akinek az életviteléhez szorosan hozzátartozott, hogy elmegy a kocsmába, emelgeti a poharat, beszélget a szesztársakkal, annak nem köny- nyű más léptékben gondolkodni. Lehet, hogy szégyellj a történteket, elbújik az emberek elől, begubózik otthon, megcsinálja a ház körül az évek óta elmaradt munkákat. Lehet, hogy mégis elmegy a kocsmába. Kiteszi magát a régi haverok gúnyolódásának, de állja a sarat: nem iszik. Aztán a kocsmáros is lassan megszokja, hogy ne töltse ki neki az annak idején megszokott italát, s szó nélkül bontja az üdítőt. Van azonban, aki nem mer színt vallani. Leginkább belőlük lesznek a visszaesők. A gyógyul* alkoholbetegek Htókezelésé- vel a megye három ideggondozójában foglalkoznak. Salgótarjánban napi két óra, Balassagyarmaton három óra áll rendelkezésükre. Pász- tón külön erre nincs órakeret, a többi gondozottal együtt látják el őket Mindez azonban nagyon kevés. Gondoljuk csak meg: országos átlag szerint Magyarországon a lakosság 5 százaléka alkoholbeteg. Ez Nógrád- ban körülbelül 11 000 beteget jelent. Kritikus mértéket megközelítő mennyiségű alkoholt fogyaszt országosan a lakosság 10 százaléka. Ez Nógrádban kb. 23 ezer embert jelent. S ha a lakosságnak ezt a 10 százalék veszélyeztetettjét nem is számítjuk, látható, hogy az alkohol- betegek nagy száma óriási terhet jelent az egészségügy számára. Az országoshoz képest pedig még elég jónak mondható a megyei helyzet: az alkoholbetegek kb. 17 százalékát gondozzák. A gondozás igen szűkös keretein kívül is van mód, hogy segítséget kapjanak az elvonókúrán átesettek további életükhöz, beilleszkedésükhöz. Ezt kínálja az alkoholizmus ellenes (AE) klubmozgalom. Története hazánkban az ötvenes évekre nyúlik vissza. Sokáig csak szórványosan éltek ilyen klubok az országban. Az utóbbi években rohamosan terebélyesedő mozgalom már több mint száz klubot számlál. Megyénkben jelenleg öt AE-klub van, a salgótarjáni és a balassagyarmati már 1982 óta működik, a pásztói, „Hármas forrás” és a rétsági „Alkoholmentes szabadidős klub” azonban még csak tavalyi, a széesényi pedig idei születésű. Egyenként 20—30 ember jár a klubokba. Még nincsenek túl sokan, mert kevesen ismerik a mozgalmat. Akik viszont tagjai, azok társaságot, újabb értékes emberi kapcsolatokat, megértést találnak a közösségekben mindaddig, amíg ennek szükségét érzik. Az AE-klubok szívesen fogadják a hozzátartozókat is programjaikon, amelyek között a kötetlen beszélgetések, a közös ünnepek, a TIT-előadá- sok éppúgy helyet kapnak, mint a filmvetítés, a színház- látogatás, vagy a kirándulás. Dr. Kadosa Ildikó, a megyei alkohológus szakfőorvos véleménye szerint sok lehetőséget rejt még magában a klubmozgalom. Elképzelhető lenne egy olyan elvonókúra is, amelynek során nem kellene heteket kórházban töltenie a betegnek. Az orvos beállítaná a gyógyszeres kezelést, s a terápiás gondozást az AE-klub biztosíthatná egymást segítő közösségével. Az alkoholbetegek gyógykezelésében a kórházi alkohol- elvonó-kezelés csak a kezdeti lépés a gyógyulás felé. Eredményességét az dönti el, hogy az utókezelés, a családi, munkahelyi, társadalmi beilleszkedés hogyan sikerül. Nagyon fontos, hogy még hosszabb ideig járjanak gondozásra akkor is, amikor már teljesen jói érzik magukat. Az AE-klubok baráti, egymásra figyelő és egymást segítő közössége nagy támaszt jelent a teljes gyógyulást kereső, már nem italozó — azaz tünetmentes — alkoholbetegek számára. Az utókezelésben — természetesen — nagy jelentőségű az elfogadó, megértő család és a tapintatos, támogató munkahelyi környezet. A fentiek együttesen segítik a gyógyulást kereső alkoholbeteget abban, hogy újra a társadalom teljes értékű tagja lehessen. Kovács Erika • “ * m .►•■»* * «r. m .-•»# :■<, d<± * A balassagyarmati kórház diagnosztikai pavilonja egyaránt szolgálja a fekvő- és .járóbe* tegek ellátását. Képünk a korszerű eszközökkel felszerelt laboratóriumban készült. Korszerű tolószék A korábbi századokban nem sokat teketóriáztak a tolószé- kekkel: fogtak egy közönséges széket, szereltek a négy lábára egy-egy kereket, és kész. A benne ülő rokkant saját erejéből nem mozoghatott vele se előre, 9e hátra, mindig kellett valaki, aki a széket tolja. A ma „klasszikusnak” számító modellek is 30—40 évvel ezelőtt alakultak ki, és azóta is megtartották eredeti formájukat. Napjainkban végre a formatervezők kezdtek el foglalkozni a tolószékek megkonstruálásával, mintán rádöbbentek arra, hogy olyan tárgyról van szó, amelyre igen sok ember van rászorulva, minélfogva minden ok megvan arra, bogy ne csupán funkcionális szempontból feleljen meg a rendeltetésének, hanem tetszetős külsővel is rendelkezzék. A legújabb fajta tolószék négy fiatal nyugatnémet formatervező módszeres kutatómunkája alapján készült. Ezt a modellt használója kedve szerint variálhatja, sőt át is alakíthatja, ha idővel ez szükségessé válik. Fiatalabbak számára éppúgy használható, mint idősebbek számára. Voltaképpen építőszekrényelv alapján készült, tehát valamennyi alkatrésze kombinálható. Félkézzel összecsukható, szétnyitható; „zsugorított” állapotában egyszerűen az autó vezető melletti ülésére helyezhető, és minden középkategóriájú gépkocsi csomagterében is elfér. Az ülésszegmenseket az egyéni igényeknek megfelelően lehet variálná, kis és nagy kereket tetszés szerint lehet elől vagy hátul felszerelni. Gondoltak arra is, hogy a karfák magassága, valamint a lábtartó helyzete nagyon egyszerűen szabályozható legyen. Az ülésfekilet speciális kialakításával a modern tolószék használója elkerülheti az ülőfekély keletkezését. IdOCSÁD - 11986. szeptember 17«, szerda A „harmadik"fogak készítői Fogaink testünk olyan szer- nálfható is, esztétikus is tevéi közé tartoznak, amelyek gyen. nem képesek önmaguk repró- A fogtechnika egyik új vrv- dukálására. Tudta ezt már mányá az úgynevezett Murváz ókor, a középkor embere land-híd, amely nem a fogra is. helyezett koronán nyugszik, Az első, mai értelemben hanem a fog mindkét olda- v>ett műfogsort francia tudós, ián lévő hézagba ragasztják bizonyos Fauchard úr készí- be A kérdéses foglat tehát tette. A foggépnek nevezetett nem kell már csonkká re- szerkezetet egy rúgó segítse- szelni. Elég. ha a fogzomán- gével rögzítette az állkapcson, cot a nvéiv felőli oldalon fosz- Később tökéletesedtek a fog- forsavval előkezelik. Az így technikában használatos anyagok, és a rosszul tisztítható rúgót felváltotta a légnyomás erejének kihasználása. Napjaink fogorvosai és fogtechnikusai árrá törekszenek, hogy a műfogsor vagy a pótlás nand könnyebben hasa- kmánó munkája közben. érdessé tett felületre ragasztja rá a fogorvos a 0,3 mm vastag króm-koibolt-molibdén ötvözetből készült lemezkéket, amelvek a hidat tartják. Képünkön egy modern gépekkel dolgozó fogtechnikust láthatunk nagy kézügyességet Ep testbe — ép lelket E urópa sok országában mór a század elején megkezdő* dott az az egészségügyi reform, amelynek a célja az. ép testű, ép lelkű emberek nevelése. Intézmények hálózatát építették ki, de ezzel együtt megjelentek az utcákon a Reform-élelmiszerüzletek, ahol konpóskenyéntől zsírszegény étedéiig minden kapható. Nálunk mindez — néhány vegetáriánus mozgalomtól erí tekintve — elmaradt. Sőt! Hazánkban a társadalmi felemelkedés, az anyagi jólét növekedésének jelképe lett a zsíros ételek mértéktelen evése, a fehér kenyér „nemzeti ügy”, ,s az egy lakosra jutó alkoholfogyasztásban világelsők let* tünk. Az utóbbi rekord azért is szomorú, mert azt az égetett szeszek minden képzeletet felülmúló fogyasztásával vívtuk ki. Az ünnepre készülődve a sajtó vezető híred közt szerepel, hogy hány eaer liter sör és hány mázsa sonka várja a vásárlókat... Sajnálatos tény az, hogy amikor az idegennyelvű lapok tudósításokat közölnek Budapestről vagy Magyarországról, képeken nemcsak a Parlament épülete, a budai vár, hanem az elhízott magyarok is láthatók. Szomorú — mert igaz. Tragikus — mert emberek ezrei fiatalon meghalnak in? farktusban, keringési rendellenességben, rákban. Volt idő, amikor a társadalom magára vállalta azt, bogy javít a helyzeten. Intézményeivel, okos felvilágosító propa* gardával igyekezett elejét venni a gátszakadásnak. Nem srí került. Volt idő, amikor az iskolára osztották ezt a feladatot. A túlterhelt pedagógus pedig ugyanúgy nem tudott tenni semmit, mint a szántén túlterhelt körzeti orvos sem. Ezután jött a „nagy felfedezés”, aiz hogy mivel a szocialista társa* dalom alappillére a család, talán ott kellene kezdeni a propagandát. Nehéz felismerés volt. Egy sereg előítéleten túl kellett tennünk magunkat: a család szemben az iskolával; a család szemben az egészségüggyel. És még valami. Rájöttünk arra, hogy ha lenne is rá pénzünk, akikor sem létezhetne olyan intézményrendszer, amely a családot pótolná. A felismerés azután egy sereg gondot szült: rá kellett jönnünk arra, hogy az az anyaszerep, amit megálmodtunk, nem az édesanyáknak való. Az apa sem a családi sor utolsója, hiszen a társadalmi beilleszkedést tőle tanulják a gyt.-mekek. Meg arra is, hogy a háztartási gépek, akármennyire fontosak, nem pótolják az embert. S a gyermek személyisége fejlődéséhez testvér, sőt testvérek kellenek. Mindenképpen az egészségügyi felvilágosítás reformjára van szükség ahhoz, hogy előrelépjünk. Valami megíogha- tatlannak látszó ok miatt az egészségügyi plakátok — még ha sikerültek is — hatástalanok, az egészségügyi felvilágosító filmek a televízióban gyermekdedek. Vajon nemzeti sorscsapás-e az egészségügyi felvilágosítás hatástalansága vagy valamit rosszul csinálunk? Tekintve, hogy inkább az utóbbi az ok, el kell gondolkodni rajta, mit kellene másként csinálni? Mindenképpen be kell látnunk, hogy életünk megrefor* málása nem tűr halasztást. Szükséges, mert deformálod* tünk — s ez nemcsak felesleges kilóinkat jelenti, hanem gondolkodásunkat, akaratunkat is. Emberi formánk visz* szanveréséről beszélek, mert például évről évre nő a neurotikus betegségek (lelki-eredetű komoly nyavalya!) és a csak „korlátozott katonai szolgálatra alkalmas” fiúk szá* ma. A lányoknál ezt senki nem vizsgálja, pedig ők sincsenek sokkal jobb kondícióban, mint a fiúk. Aggasztóan nő a csökkent szellemi képességű gyermekek száma, s most szándékosan nem beszélek a kocsmák rozzant népéről — tizenévestől az aggastyánig. De hogyan reformálható meg az élet? Elsősorban gazdaságunknak kell olyannak lennie, hogy elérje ezt a mély* talajt is. Vagyis, hogy legyen egészségesebb táplálék — netán még olcsóbb is, mint a kalóriadús; legyen olcsó üdítő* ital, ha más nem, hát ásványvíz: e téren — természeti adottságainknak köszönhetően — világhatalom lehetnénk. A sportpályák végre legyenek újra — sportpályák, s ne „élsportolót előállító állami vállalatok”. .. A dohányzás elleni propaganda nemdohányosokat szüljön, s ne harsány kacajokat. Mert míg „odaát”, Kanadában egy magyar származá* sú, rák miatt csonkolt lábú fiú tizenhárommillió dollárt fut össze, addig „ideát” a Hungaroringen milliárdokat keres a Marlboro cigarettagyár. T ermészetesen tudom azt, hogy az élet nem fekete-fehér, igen-nem. Tény az, hogy hiányzik az okos és eredményes egészségügyi felvilágosítás. Kinyilatkoztatásokkal és ijesztgetésekkel nem megyünk semmire. Gazdaságunk fejlesztésének további gyorsítására és kiterjesztésé* re van szükség elsősorban ahhoz, hogy meglássuk a tudati, életviteli reform csíráit is földünkön. R U i
