Nógrád, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-09 / 187. szám

Ma! képzőművészetünk élű klasszikusa, Borsos Miklós, 80 éves. Sokoldalú művész: szobrász, érmész, grafikus, de mindennapjaihoz szervesen hozzátartozik a zene, sőt az irodalom művelése is. önéletrajza, a Visszanéztem fél- utamból, maradandó könyvsiker volt.

Borsos Miklós nyolcvanéves

taképeink voltak az éhezés ®_ln" terén, mint Rudnay, Derko- vits, József Attila, Egry József.”

A pálya titkairól, dulásáról, művei keletkezéséről így nyilatkozott tihanyi otthonában, melynek kertje felesége, a művészi ízlésű Ké" ry Ilona jóvoltából a sziget egyik nevezetessége: „A művészetre Lyka Károly »A mű- kólára sem vették fel. Akkor vészét könyve« című munká- vándorbotot vett kezébe, a réA csapásokból Borsos Miklósnak bőven kijutott- Először a Képzőművészeti Fő»sJa hívta fel a figyelmemet, még Nagyszebenben, gimnazistakoromban. Tőle kaptam az indíttatást, az igényességet, a művészet lényegére való figyelést. Attól fogva az iskola nem érdekelt. Győrben ki is léptem a negyedik Ennek köszönhetem, gimnáziumból- Apám győri nem az akkori párizsi

gi inasok módjára pénz nélkül elgyalogolt Olaszországba, az oly vágyott Firenzébe, hogy a nagymesterek örökérvényű műveiből tanuljon.

„Fiatalon műveik döntően befolyásolták látásomat.

hogy napi

órásműhelyében aranyműves stílusváltozatok légkörébe kelettem.” rültem, hanem Donatello,

a _ ui. Michelangelo, Verocchio köd.mŰVéSr^™,L*^^,aZ zelébe. Akkor még festőnek

készültem, bár festményeim egy részével nem voltam megelégedve és azokat Firenzében az Arnóba dobtam. Ekkor már túl voltam az izmusok kísérletezésein, amit én

A nagy hal (tnsrajz)

időben elképzelhetetlenül ragv volt, de mégis vállaltam • nélkülözések, a letörés, betegségek ellenére is, melyek akkor megtizedelték a fiatal művészek sorait. Olyan minAkt a vízparton (rézkarc) j®

sem tudtam elkerülni. Amikor azonban eljutottam addig, hogy csak egy fekete pont és egy vonás maradt a papíron, úgy éreztem, elveszítettem azt az örömöt, belső izgalmat, amit az érzékletes rajzolás okozott. Láttam, hogy a legnagyobb kortárs mesterek, Picasso, Braque, azért hagyták ott oly rövid idő alatt az általuk kezdeményezett kubizmust és tértek át az érzékletes rajzolásra, festésre, mert ha a művészet statikussá válik, elveszíti fejlődőképességét. A rajzolás után rézdomborításokat készítettem, köveket, márványokat cipeltem haza és elkezdtem faragni. Első szobrom, az -Anya gyermekkel« mámoros örömmel töltött el, amelynek nem volt más magyarázata, mint, hogy megtaláltam műfajomat. A század megújulásra igyekvő művészi törekvései a szobrászatban is érintettek, hiszen csák a dilettánsnak nincs apja, anyja: az teljesen eredeti, — mi kötve vagyunk apákhoz és nagyapákhoz, sőt kortársainkhoz is. — Mikor mi már szétnéztünk a világban. Semmi művészi felíedezni- való nem volt, mert Brancusi már 1910-ben megcsinálta a -Tojás—t, ami hatott nemcsak rám, hanem Henry Moore-ra és annyi más kortársamra is. Nálunk azonban

nem az utánzás következett, hanem az, hogy e hatások alapján az akkori akadémikus hagyománytól elütő úton indultunk el.”

A nélkülözés hosszú évet után művészete beérett. 1931- ben rendezte első kiállítását a

Tamás Galériában. 1941-es kiállítása óta pályája felfelé ívelt. Szobrait, kőbe, bazaltba vagy márványba faragja, domborításait rézből kalapálja. Az érzékletes formázás mestere, művein a márvány szinte lélegzik, mint a klasszikus görög szobrokon. A formai megjelenést mindig az anyag diktálja, de a lényeg a tartalmi kifejezés. „Az a fontos, hogy az anyagot mennyi szellemmel tudjuk megtölteni: aszerint válik

művészetté vagyis szellami jelenséggé.”

Egy hosszú stílus korszakában a Balaton adta műveinek atmoszféráját. Ebben az élményanyagban visszaidéződ- tek élete során felgyűlt útiélményei: a mediterrán partok, a délfrancia tájak lé- legzenek a több évtized múlva faragott Ligheák, Pannóniák, a Tihany leánya, a TI* hanyi pásztor megejtően lírai alakjaiban.

Nagymestere a portrészob* rászatnak. Kezéből származnak az utolsó évtizedek legemlékezetesebb portrészobrai, köztük Egry Józsefé és Szabó Lőrincé- Sokat illusztrál és grafikai lapok százait készíti, leginkább tihanyi otthonában. Nem tud betelni a víz, a parti nádasok, a fic- kándozó halak, a mohalepte kavicsok mindig változó világával.

Munkásságában fiatalsága óta kivételes helyet töltenek be az érmék, melyeket a régi görögök és Pisanello nyomán negatívba vés. Ez adja munkáinak éles, tiszta, senki máséval össze nem hasonlítható vonalvezetését. Az érmek hátlapjain a bensőséges lírától a legdrámaibb kifejezésig minden lelkiállapot fellelhető az érem tartalma szerint. E kis mérete ellenére is monumentális műfajban európai hímevet szerzett.

Kiállítások, hazai és külföldi elismerések, nagy hatású tanári pálya, legfőképp pedig remekművek egész sora jelzi e művészpálya mérföldköveit ,

B. F 1

Várakozó halászok (tusrajz)

E G L E P E T É S

V

idám és Jő kedvű volt amikor kilépett a gyárból. Akkor lássalak benneteket, amikor a hátam közepét gondolta.

És igaza is lett. Néhány villamosmegállónyival tovább már kapott is egy szerelői állást és az aranyos mester órabérben rögtön a dupláját ígérte annak, amit sddig kapott.

Megfogtam az isten lábát, gondolta: egykét év alattösz- szedobom a dohányt a lakásra, és kinyalhatják a... az üres tányéromat, nevetett vidáman.

Hétfőn reggel három címet

adott át a mester.

— Járd körbe őket. így oszd

be a munkádat — magyarázta. ■— És amikor végzel, gyere vissza. Ha borravalót kérsz, azt külön teszed, érted? Na, ■ok szerecsét.

Az első héten nem is volt gemmi baj.

Jó ember a mester — magyarázta Fazekasnak, művész kollégájának. — Nem ellenőriz, és fizet, mint a köles. Dupláját keresem annak, amit a gyárban.

Köteles Feri elemében volt. Gátlástalanul beszélt, és boldog-boldogtalannak fizetett, hogy ekkora szerencséje van. Csak azt felejtette el, amit elég halkan mondott a mestere:

— Jegyezd meg, fiam, én csak a ledolgozott órákért fizetek. Bért Is, adót is, biztosítást is.

Hét végén már szűkösen volt pénz a zsebében, pedig izgalmas randevúra készülődött, ügyfele éppen kiküldetésbe készülődött, és a felesége hun- cutkásan randevút beszélt meg »•1«. _

Bába Mihály:

M

— Mester úr, estére komoly randevúm van, szóval úgy érzem, hogy leesik valami, ezért szeretnék...

— Néhány százast? Hm... —

mosolygott a majszter.

— Maga aranyos ember, hogy félszóból is ért.

— Én értek, fiam, félszóból is, ha engem egy teljes szóból megértenek.

Köteles Feri nem értette a mestere humorát. Átnedvesedett ingben rohant a randevúra. Ági, a fiatal asszonyka már ott volt. De nem egyedül. Sovány, lóképű, szakállas alak ült mellette. A Barátunk — mutatta be Ági a fickót aki halkan mormogott valamit. Aztán rendelt, majd újra rendelt és fizetett. És várt. Várta, hogy a fickó lekopjon. Széles tenyerét izgatottan surrantotta Ági combjára. A lóképű rácsapott.

— Hé, a menyasszonyom combjáról elviszed a patád, érted, vagy beverem a pofád!

— Hogyhogy a menyasszonyod? — döbbent meg Köteles.

— Csak addig, amíg a hülye

férje nem jön rá, hogy neki már csak annyi a szerepe, hogy letejeljen, érted, hapsi- kám. Most pedig fizetsz egy rundót, és lelépsz, érted, ha nem akarod, hogy összeverjem a pofádat.

Rendelt, fizetett óe lelépett.

Rohadt dög, gondolta, a férjével eltartatja magát, miközben kurválkodik.

A napok napok után teltek, a hónapok is. Köteles iszonyatosan csalódottnak érezte magát. Hétről hétre kevesebb volt a borítékjában. Mi a fene ez? Nem ebben állapodtunk meg! — morfondírozott, aztán elszánta magát, és bement a mesterhez. Nem akart ő panaszkodni, csak egyszerűen meg akarta mondani, hogy számításai nem válnak be, és odébbáll. Így is kezdődött. De a mester sokáig nem felelt egyetlen kérdésére sem. Még csak nem is mosolygott. Ráncos areáról a mosoly árnyéka is elröppent. Gondterhelt volt — Nézze, fiam, maga a legnagyobb csalódás nekem. A képe, a pofája tisztességes, ezért ígértem magának tisztességes bért. De azt megmondtam, hogy én csak a ledolgozott órákért fizetek. Én nem gyár vagyok.

— Hogyhogy nem gyár?

— Ügy, hogy ott, ha dolgozik, ha nem, fizetnek. Telik az államkasszából. De nálam nem úgy van — dobta magasba mutatóujját. — Én megmondtam, hogy csak a ledolgozott órákért fizetek, persze tisztességesen, de a le nem dolgozottakért egy fityinget se, érti, fiam?

— Hogy merészel, maga rohadt., ^

— Maszek, mondja csak ki

— állt fel az öreg mester. — Nézze, én nem hívtam magát, maga jött ide munkát keresni. Adtam is, tisztességes bért is ígértem, de előre közöltem, hogy csak a ledolgozott órákért.

— Ledolgoztam — üvöltött

Köteles ingerülten.

A mester hunyorogva rápillantott, várt néhány pillanatot.

— Le. Azt ki is fizttem. De

— dobta magasba az ujját — Hegedűsékhez nyolc óra helyett tíz előtt érkezett, fél kettőkor már eljött, de a műhelybe csak négykor jelent meg. Nem kérdezem hol volt, mert tudom, hogy nem mondja meg az igazat. Vagy fusizott, vagy lógott. Egyre megy. Én a lógásért nem fizetek.

— Akkor nekem a tanácsnál volt dolgom.

— Hol?

— A Bertalan Lajos utcában.

hozott oda két nőt, délelőtt. Istentelenül unatkoztak mind a ketten. De ezért miért neki kell fizetni? Az úristenit ennek a rohadt világnak! Egy kis szórakozásért is leveszik a sápot az embertől! Halántéka lüktetett. Arca kivörösödött, mint a pulyka feje, taraja. Hangja is olyan rikácsoló lett, mint a kappan pulykáé.

— Maga, maga, becsapott engem, rohadt burzsuj! Érti? Azt ígérte, hogy tisztességes bért fizet, és most kiderül, hogy mindenért levon egy olyan összeget, hogy lassan nekem kell valamit tennem a borítékomba, hogy legyen benne néhány tízes.

— Elég, fiatalember! — csapott a szerszámosasztalra a mester. — Itt az üres borítékja, itt a munkakönyvé, és menjen a lenébe! Azt hitte, hogy nálam is lóghat úgy és annyit, amennyit a gyárban, akkor tévedett. Ha nem tetszik magának, jelentsen fel. És akkor én !s feljelentem,

ja, akkor pereljen, és majd behívatjuk azt az Ági asszonyt is, meg a szomszédnőjét. Ha maga nyeri meg a pert, és nekem kifizeti a két órára járó illetékemet, mert én fizetek adót, biztosítást magáért, akkor én is kifizetem magát. Tessék a munkakönyvé, és hordja el magát. Keressen egy gyárat, ahol mindent elnéznek magának, ahol hülyére lóghat*, ja magát Mert nálam nem lehet!

— Ezt megkeserüli — dobta magasba az öklét Köteles.

— Mit mondtál, te szemét? -- ugrott oda a mester, és vasmarkával megfogta rajta a bugyóreszt. — Fenyegetsz? Te? Te? Moslék! Engem, aki negyven esztendeje dolgozom tisz* tességgel, akinek eddig semmiféle hatósággal nem volt dolga, és még te mersz engem fenyegetni, te szemét, aki miattad elvesztettem néhány régi ügyfelemet?

Rázta, kegyetlenül rázta Kö- telest.

— Engedjen el, mert nem

felelek magamért — sipította

a fiú.

— Persze, hogy nem felelsz! Te semmiért sem felelsz, te rohadék — üvöltötte a mester. — Ki innen! És csak a küszöbön kívül engedlek el. Mehetsz feljelenteni az úristenhez, érted! — lökte ki az ajtón.

K

öteles Feri a falhoz tán- torodott. Kábultan állt néhány pillanatig. Iszonyatos csalódás érte.

Iszonyatos meglepetés. Kezében összegyűrve szorongatta a munkakönyvét.

— Ott nine* is tanács! Hogy

hol, kinél, kivel találkozott a hogy amikor Feketéékhez ki Bertalan Lajos utcában, az a ’ küldtem, maga egy óra alatt maga dolga, érti, de engem ne végzett, de három órát számolt nézzen állam bácsinak, se hü- el, holott két óráig a szomlyének, hogy a sikeres vagy szádban szöszmötölt, azt sem sikertelen randevújaiért magas tudom, hogy mit csinált, menyórabért is fizessek. nyit kapott, vagy csak a szeKöteles elbambult. Fogalma retőjével töltött Időt fizettet- sem volt arról, hogy a Berta- te ki velem. Ha úgy gondol- lan Lajos utcában van-e tanács vagy sem, de az biztos, | ~ 1—J

bogy a humoros dagi haverja | MŰGRÁO — 1966. augusztus 9, szembal |