Nógrád, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-09 / 187. szám
Museumi Értekező IV. Etes politikai-munkásmozg történetéhez —1948 Új kutatási eredmények Vansik hona tanulmányában Szakmai berkekben röviden Etes-kutatásként emlegetik azt az 1977-től 1985-ig tartó tudományos programot, amely az országos munkás- éietmód-kutatáson belül valósult meg Nógrádban. Annál is inkább, mert ennek országos koordinálója a Nógrád megyei múzeumi szervezet volt. Csak emlékeztetőül jegyezzük meg, hogy a kutatás rendkívül széles körben folyt. Többek között, kiterjedt a salgótarjáni szénvidék, az etesi bányavidék története, a föld népe, a paraszti világ vizsgálatára. a bányászat hatásának föltárására a terület társadalmi szerkezetére, a bányatelepek művelődésére, a politika és a bányamunkások kapcsolatának kutatására a korai megmozdulásoktól kezdve, az ellenállási mozgalmon, a proletárdiktatúra megteremtésén keresztül 1948-ig, a bányász- ság szóhasználatának gyűjtésére, elemzésére és így tovább. Érdemes emlékeztetni arra Is. hogy a kutatás csaknem egy évtizede alatt, mintegy tucat muzeológus végzett intenzív munkát, továbbá három megyei honismereti tábor tevékenységét is Etesre összpontosították. Így például a tábor résztvevői nagyon sok tárgyat, dokumentumot gyűjtöttek. Mindez a megyei múzeumi gyűjteményeket gazdagítja. Megkezdődött az újabb kutatási eredmények publikálása. Ennek egyik legfrissebb eredménye Vonsik Ilona Etes politikai-munkásmozgalmi történetéhez 1895—1948 című izgalmas tanulmányának közreadása a Museumi Értekező negyedik számában. Sorozat- szerkesztő Szvircsek Ferenc. A tanulmány részletes elerhzése e helyen nem áll módunkban és nem is szükséges, ez a szakkritika dolga. Szükséges viszont megjegyezni — elsősorban nem a kutatók, hanem a Nógrád megyei munkásmozgalom iránt érdeklődő olvasók számára —, hogy Vonsik Ilona a téma kutatásában rendkívül alapos munkát végzett, a helyi munkásmozgalomtörténet-ku tatás számára is új források egész sorát tárta föl és tette közzé, új kutatási eredményeket is publikál. A tanulmány több pontján viszont utal arra, hogy az adott témában további kutatás szükséges. A téma megközelítésében tehát, elsősorban annak tudományosságát. s a földolgozás ebből fakadó korrektségét üdvözöljük. Ezt már azért is hangoztatni kell, mert éppen a munkásmozgalom-történet az a terület, amelynek terjedelmes helyi irodalma van. ugyanakkor viszont a kétségtelen eredmények ellenére — és azok mellett — sok pontatlansággal, a források hiányával, s ebből fakadóan pu'olicisztikus sztereotipiákkal is találkozhat az olvasó. Az egyébként esetleg jószándékú idealizálás pedig a helytörténetírásban sem célravezető, esetenként éppen az ellenkező hatást érheti el. Ezért értünk egyet a tanulmány szerzőjével, amikor azt írja: „Az etesi bányászok szervezettségének, politikai öntudatának kialakulását, fejlődését, s ennek a mozgalmi tettekre gyakorolt hatását a település összes társadalmi tényezőinek vizsgálatával közelíthetjük, illetve ítélhetjük meg. Figyelembe kell vennünk pl. az élet- és munka- körülményeken kívül azokat a helyi sajátos viszonyokat, amelyek hol segítették, hol gátolták a munkásság mozgalmát, forradalmi harcát. Ezek vizsgálatával magyarázatot kapunk arra, hogy a mozgalom miért került olykor hullámvölgybe. Feltárt adataink alapján állíthatjuk, hogy a politikai atmoszféra tisztán, egy síkban sohasem jelentkezett. Egyszerűsítve a problémát: soha nem volt jelen egyidőben csak a baloldali, vagy csak a jobboldali politika érvényesülésének mozzanata”. Ez a komoly, tudományos igényű megközelítés természetesen távolról sem kérdőjelezi meg azt a tényt, hogy a munkásosztály alkotórészét jelentő bányászság túlnyomóan a baloldali munkássághoz tartozott. Ellenkezőleg, éppen e többség érdemeit emeli ki a harc vállalásában a sokszor kedvezőtlen viszonyok ellenére. Az eddigi feldolgozások általában nem tárgyalták olyan mélységben és szélességben a munkásságot befolyásoló tényezőket, mint Vonsik Ilona mostani tanulmánya. Főként csak a baloldali munkásszervezeteket és egyleteket emelték ki. Jóval kisebb mértékben emlegették a jobboldali munkásszervezeteket, vagy a hivatalos politikát kiszolgáló szervezeteket és egyházi, főként katolikus közösségeket, amelyek pedig hozzájárultak a munkásság politikai, ideológiai és szervezeti megosztásához. Hogy csak utalásként említsünk néhányat, például a Csóka-féle szakadár szakszervezet, az Ébredő Magyarok Egyesülete, a Nyilaskeresztes Párt etesi csoportja, s a különböző katolikus olvasókörök és körök, egyletek Etesen is. Ezek negatív hatása tehát e körzetben is megnyilatkozott, ha alapvetően nem is változtatta meg a baloldali munkásmozgalom hősies küzdelmeit, sikereinek kibontakozását. Végül, csupán néhány újdonságnak számítható adalékot említünk a tanulmányból. A tanulmány adatokkal alátámasztva kimutatja, hogy például már 1917-ben és 18- ban kik nem vállalták a nyolc órát meghaladó munkaidőt, s a vasárnapi munkát. Ugyancsak újdonságnak számít megyei viszonylatban az MSZMP léte és működése Etesen. A szerző jelentőségénél és újszerűségénél fogva, részletesebben csak az etesi MSZMP 1926—1927. évi létezésével foglalkozik, gazdagon dokumentálva a tényt. Emlékeztetünk arra, hogy a nógrádi helytörténetekben és a b ánvász-mun kásmozgal om történeti művekben forrásjelzés nélkül közük, hogy a megyében több helyen működött az MSZMP. Ezek gyakran egymástól átvett közlések. Etesen tényleg volt MSZMP, de bizonyításra vár, hogy másutt hogyan és milyen körülmények között létezett, konkrét adatok hiányában csak a fel- tételezés engedhető meg. Etes a harmincas évek második felében emelkedik ki a munkásmozgalom-történetben, amikor a megyében elült a forradalmi hullám. Etesen, Karancsalján, Karancslapuj- tőn és Gusztáv-aknán éppen ekkor vett újabb lendületet például a szociáldemokrata szervezkedés, a szakszervezetek tevékenysége, a sztrájk- mozgalom. A karancslejtősi ellenállás történetével kapcsolatban, szintén újabb adat merült fel. Dsida József bányaigazgató 1944. december 2-án kelt jelentésében beszámol a ka- rancsaljai „zendülés” felszámolásáról. A dokumentumot a tanulmány szerzője a jegyzetekben közli. Utal arra is, hogy tekintettel a feldolgozásokban fellelhető ellentmondásokra, a karancslejtősi ellenállás eseményeinek valósághű feldolgozása további kutatást igényel. Összegezésként Vonsik Ilona megjegyzi: „Ezzel a kutatással és feldolgozással nemcsak általában a munkásmozgalomnak szándékoztunk emléket állítani, hanem azoknak az embereknek is, akik önzetlenül munkálkodtak egy nagyobb közösség sorsának jobbrafordításán”. Jegyzetünkben természetesen most csak a tanulmány néhány pontjára utaltunk, a teljesség igénye nélkül. A mű fejezetei szerves egységet alkotnak, figyelemfelkeltő kiemeléseink ezt nem érzékeltetik. Érdemes mindenkinek elolvasni a teljes tanulmányt ahhoz, hogy átfogó képet kapjon Etes poltikai-munkásmoz- galmi történetéről, azoknak az embereknek vállalásáról, akik tetteikkel járultak hozzá egy jobb világ eljöveteléhez. (Nógrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, Salgótarján, 1986.) T. E. új televíziós produkciók Űj televíziós produkciók forgatását kezdték meg, illetve fejezték be a napokban a televízió és a MAFILM műhelyeiben. Ezek között van a Hans Habe híres könyvéből, A küldetésből készülő tévéváltozat is. A magyar származású német újság- és regényíró 1965- ben megjelent, az 1938-as menekültügyi konferencia dokumentumai alapján megírt munkájának főszereplője a világhírű vesespecialista Benda professzor, akit a Gestapo különleges megbízatással indít útnak a svájci tanácskozásra, Evianba. A tévéjátékot Szántó Erika rendezi, főszereplője az NSZK- beli színész, Klaus Abra- mowsky. A televízió és a zalaegerszegi színház közös munkájában két új produkciót láthatnak a nézők. Teleki László történelmi tragédiájából, a Kegyencből Ruszt József rendez tévéjátékot. A tragikus sorsú író és politikus romantikus drámája — amelyet 1841-ben mutattak be — a hanyatló Róma karában játszódik. A kegyetlen des- potán Valentiniánus császáron bosszút álló szenátor, Petrinius Maximus története egyebek között Hetényi Pál, Farádi István és Szakács Eszter játékában elevenedik meg. Ruszt József a rendezője az Iszak Bábel novelláiból összeállított tévéfilmnek is. A jeles szovjet-orosz dráma, és regényíró polgárháborús témájú elbeszéléseit feldolgozó Nagyhét már elkészült, s szeptember elején kerül képernyőre a zalaegerszegi színház művészeinek előadásában. Augusztustól — havonként egy alkalommal — sugározza a televízió a szórakoztató főszerkesztőség új, Fényes Szabolccsal készült háromrészes produkcióját, Az én mozimat. A népszerű zeneszerző abból a 130 filmből válogatta össze műsorát, amelyek — operettjei és musicaljai mellett — a legtöbb sikert hozták számára. Az augusztus 20-i első részben a két világháború közötti magyar filmek máig híres dalai csendülnek fel, egyebek között Tolnay Klári, Kabos Gyula, Latafoár Kálmán és Honti Hanna közreműködésével. A filmrészletek között a szerző mesél a kor nagy színészegyé- niségeiről, s egy-egv dal megszületésének körülményeiről. Szivárványkaszálás Kocsis Imre kiállítása Kocsis Imre festő és grafikus 1940-ben született Makón, tanulmányait 1966-ban fejezte be a képzőművészeti főiskolán. Első önálló kiállítása 1966-ban volt, 1985-ben Munkácsy-díjjal tüntették ki. Huszonnyolc éves kora óta a főiskolán tanít. Legújabb képei auguszus 24- ig láthatók a budapesti Vigadó Galériában. Kiállításának katalógusában azt olvashatjuk róla, hogy a IV. esztergomi fotóbiennálén jutalmat kapott. Egy fotóbiennálén, holott az ő területe a festészet és a grafika. Azok közé tartozik, akik a kü-' lönböző technikákat egyidejűleg alkalmazzák, akik túllépnek egy- egy technika korlátain, s mintegy a művészetek egyetemességének jegyében alkotnak. Képei tömör metaforák, sokféleképpen lehet őket értelmezni: bennük van az eredeti látvány (a kaszálás, a gereblyézés ősi képe), s bennük van eme eredetinek az átértelmezése is: a mese, a fikció, a mást jelentés. A Szivárványkaszálásban ott rejlik a makói paraszti mozdulat, meg oz egész földi világ birtokbavétele is. F. L. Gereblye Misztérium Kulcslyuk Bernáthoz (Hauer Lajos reprodukciói) es szépség Serdülő koromban Németh József tanárommal, az író Németh László édesapjával bejártuk tanulmányi kirándulásainkon az ország valamennyi táját, s bennük jelentős termelőközpontjait, a salgótarjáni vaskohóktól, üveggyártól kezdve Ajkáig, Herendig. a pécsi Zsolnai porcelángyárig. Jó három évüzeddel rá, hivatásomnál fogva újból felkerestem őket, most már tágítva a kört: bútorgyárakkal, papírgyárakkal, textilgyárakkal, kerámiaüzemekkel, az lka russal, Videotonnal, hogy lehetőleg hézag ne maradjon tapasztalataimban. Írtam könyveket, tanulmányokat, az első ipari formatervezői kiállítás katalógusát, * megnyithattam az első múzeumban rendezett ipari formakiállítást Hódmezővásárhelyen (1967). 1963-tól tanúja és bírálója voltam az Ipari formatervezők heti teljesítményeinek, ritka diadalának és gyakori kárszenve- désének, saját magam gyakorlati készségéről most nem •eszélve. Legalább ilyen '„terepismeret” szükséges a szellemi vagy éppen kereskedelmi „menedzser”-munkához. Milyen üzemekben, gyárakban jártál? — kérdeztem egyszer az ipari formatervezés — elméletében és szervezési kérdéseiben járatos, — illetékes tisztségviselőjétől. — Erre, sajnos nem érek rá! — felelte őszintén, kétségek nélkül. Az ipari formatervezés két már nem élő és két élő nesztora, Bozzay Dezső, Kovács Mihály, Dániel József, Karmazsin László az ipar s a technikai előképzettség felöl jutottak szakmájuk megbecsült rangjához. Ez a három előbbi dolog — üzemi munkahely ismerete, elméleti1 és technikai felkészülés — az ipari formatervezés lényegére mutató egymást kiegészítő tény és igazság. A formatervezés gyakorlatának és elméletének alapja, kiindulása nem a szép megjelenítés, a szép forma csupán következménye. Volt idő nálunk, a hatvanas években, amikor még a formatervezés művészi ér* Formaterv tekert hangsúlyoztuk a folytonosság és a továbblépés tudatában. Vagyis hogy a tárgyak külső megjelenítését a piaci érdek tapasztalataiból következtetve ne szorítsa háttérbe a puszta használhatóság. Ez természetesen rövid átmeneti állapotnak ígérkezett, gyári formatervezőink rangbeli, beosztási, anyagi elismerése reményében. Nem egészen így történt, s ennek sem a konstruktőrök, mérnökök érdek- védelme, sem pedig az immár jó három évtizede főiskolán képzett ipari forma- tervezők külön-külön okai nem voltak. Hiszen ott, ahol a konstruktőri-mérnöki tervezőmunka összhangban lehetett a formaadóéval (Medicor, Videoton, Orion, Ikarus), az eredményben is megmutatkozott. A formatervezés ott vált pusztán díszítő szereppé, ahol a közös gondolkozás, az együttes munka hiányzott. Nyilvánvaló, hogy a konstruktőri elsőbbség megmaradt, s a formatervezői hadakozás — terhelve a kivitelezés korlátáival — szélmalomharccá fajult. Ha arra gondolunk, hogy minden idők jól megszerkesztett, felépített feladatának tökéletesen megfelelő tárgya egyben a megjelenés esztétikai követelményeit is kimerítette, akkor ebből az is következik, hogy a tárgyak esztétikuma nem valami önmagában semmiképpen nem létező: szépség. Mint ahogy a szép csak fogalom, csak következmény, csak fogalmi összevonása, gyűjtőneve számos tulajdonságnak, s a tárgyak anyagából, formájából, szerkezetéből, színéből, funkciójából, ezek összhangjából következnek. A Ganz-gyár egész világon elterjedt villanymotorjait, a Thonet-szé- ket, a mi 424-es gőzmozdonyunkat, az Árpád sínautóbuszt, vagy éppen a Lingel- polcokat nem kellett valamiféle különváló szépséggel is felruházni, ezek magától értetődően szépek is voltak, mert anyaguk, szerkezetük, funkciójuk eleve ezt a végleges és mással nem helyettesíthető formát, megjelenést diktálta — szerkezet, forma, funkció kölcsönösségében. A törés ott következett be, amikor korunk szakosodó kényszerével a formatervezés különvált a tárgyi konstruktőri tervezésétől, s mindkettő haladt a maga útján, egyrészt, a funkcionalizmus rideg tárgyszerűsége, másrészt az öltöztetés (Styling) piaci érdekedhez alkalmazkodó szépelgés útján, a tárgyait birtokba vevő. használó ember rovására. Amikor tervező és formaadó egy volt, ez az ellentmondást szülő kettősség fel sem merült. De ott sem kérdés, ahol a jó közös mimika a szakosodás ellenére is meg volt vagy megvan (kétcsufclós villamos, Mindvizor tv-készü- léfe, Fiskars ollók, a neves olasz Olivetti, s a német Braun cégek termékei stb.). Gondos műszaki felkészültség nélkül nincs formaadás,’ a tökéletlen vagy zavaros funkciót fedező-fedő tetszetős megjelenítés bármily esztétikai törvénynek tesz eleget megbosszulja magát. Köznapi példája ennek ások későbbi toldással, kiegészítéssel felépített, s nehezen hozzáférhető, bonyolult, autómotort fedő karosszéria. Ahogy más-más funkcióbeli törvényszerűségei vannak egy motornak, mint a porceláncsészének, úgy közös esztétikai meghatározásuk sem lehetséges, ha csak végső általánosítás árán nem. A csupán magyar nyelven megjelent tucatnyi elméleti munka eltérései, a máiig is csak kísérletekben levő esztétikai meghatározások, a mindennapi kritikai határozatlanságok jelzik, hogy van még elméletben is tennivaló. De semmilyen elmélet, semmilyen szervezet nem mondhat le arról, hogy gyáraink, üzemeink, konstruktőreink munkáit ne elsődlegesen vegye figyelembe, s ne tárgyaink gyakorlati feladatából indulva jusson el a humanitás szépségnek mondott abszbi r akciójához, K. ÁJ
