Nógrád, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-19 / 195. szám

-4 NÓGRÁDI TÁJAKON... TELEXEN ÉRKEZETT... NÓGRÁDI TÁJAKON.. A fél falu a tanítványa volt... Vancouver száz esztendeje «t*ors, nyiss nekem tért, k 4dd tehessek az emberiségért valamit.” (Petőfi) A fenti idézetet a cinkotai emlékkönyv őrzi, az emlék­könyv, amelynek utolsó pap­jára útravalóul kapták Petőfi srrait a végzős tanítóképző­tök. Köztük a nógrádmegyeri AgCcs Aranka, aki 18 éve­sen, tele lelkesedéssel készü­lődött a hazautazásra. Várta a friss erőt a ludánvhalászi iskola, várta az egész falu. Hiszen abban az időben még valóban lámpásként emleget­ték a kis községekben a kul­túra, az új ismeretek terjesz­tőit. Nos. Agócs Arankában nem csalódtak. Családi örök­ség volt náluk az ember sze- retete, a köz tisztelete. A szü* lésznő nagymama, az egész környék jó ismerője, az ipa­ros édesapa, akinek műhelyé­ben naponta lecsapódtak a falu gondjai. Aki nem fizet­séget, csupán jó szót kért az elvégzett munkáért. Agócs Arankának a nagy­anyja volt a példaképe, s ez jól egyezett az emlékkönyv­be írt versidézet szellemével. — Kaptunk egy szobát az Ifjú kolléganőmmel, volt benne két vaságy, asztalt meg úgy csináltunk, hogy a bő­röndjeinket összetoltuk és le­fedtük egy rajztáblával. Ke­vés időt töltöttünk otthon. Színjátszócsoportot, tánc- együttest szerveztünk, tanítás után a gyerekekkel próbál­tunk. Később meg háromfel- vonásos darabokat tanultunk be, jártuk vele az egész kör- nvéket. A tanácselnök volt a főv\lágositó, a díszleteket a kollégák készítették, a kísérő­zenét az ének szakos vállalta magára. Az agilis fiatal lányra ha­mar odafigyeltek a község vezetői. Tőzsér Lajos bácsi, az akkori népfrontelnök ja­vaslatára beválasztották a bizottságba- Jártak tojást be­gyűjteni, békeköicsöt íratni, a falusiakkal együtt arattak a földeken. Csináltak mindent, amit az akkori élet diktált... Arankára a község vezetői mellett felfigyelt Puszta Ist­ván is. s a dologból leány­kérés lett. A férj nem akadá­lyozta a mozgékony asszonyt a ténykedésben. Jóváhagyta, hogy művelődési ház-igazga­tó volt öt évig, aztán meg népfrontelnöknek választot­ták Ludányhalásziba. Meg­szokta, hogy a feleség állan­dóan szervez, irányít, agitál, hogy napjai nagy részét há­zon kívül tölti. Tény, hogy ha valaki megkérdezi a ludányi embert, hogyan működik a helyi népfront, teljes választ csak akkor kap, ha azt is hozzáteszi, „amit az Aranka taní$ néni igazgat.” Mert Puszta Istvánná neve egybe­fonódott a népfrontos mun­kával. Az emberek buzdítása számára a legkönnyebb. A fél falu a tanítványa volt, maga a tanács elnök is, így aztán a Jó kapcsolat magától értető­dő. Hogy mi új született a tíz év alatt a faluban? Aranka javasolja, induljunk el gon­dolatban a község felső végé­ből, a Horkától. — Ezen a területen egy, modern játszóteret építet­tünk, társadalmi munkában, a gondozását egy idős bácsi vállalta magára, de a lakók is gyakran kaszálgatják a fü­vet, szépítghetik a területet. A kultúrhaz átalakítása sem volt egyszerű, építettünk nagytermet, klubot, könyvtá­rat. Kerestük Petőfit és meg­találtuk. A pályázaton kap­tunk érte ISO ezer forintot, ezt is „beépítettük” a művelő­dési házba. Elhívtuk' a Lé- rvné színházat, a Duna mű­vészegyüttest. .. Az Iskola kö­rül mindig is nagy a nyüzs­gés, sok a .társadalmi mun­kás- A technikai gyakorló- termet a szülők alapozták, be­tonozták, szakemberben sem volt hiány. A felsorolt látha­tó eredményeken túl az em­beri gondolkodás is nagyot fordult, egy évtized alatt. A ludányi emberek mernék fel­szólalni, véleményt nyilvání­tani a falugyűléseken, bát­ran kiállnak a saját ügyük mellett. Megszavazták a tele­pülésfejlesztési hozzájáru­lást, egyetértettek azzal, hogy egészségház, pedagógusla­kás kell, de azt is hozzátet­ték, azért az apróbb dolgokra — út, víz, járda — is (ügyel­jünk oda, ne szegjük kedvét a lakosságnak. A minap Puszta Irtvánnét, megszólította egy idős aszr szony „Tanító néni kicsoda maga itt a faluban, hogy mindenbe benne van?” Aranka elgondolkodott, tényleg kicso­da ő? Megszállott. Ez a szó jutott eszébe, meg az, hogy a sors adott neki teret, még ha egy kis falu képében is, hogy tehessen a közösségért, az emberekért valamit. Kiss Mária Errefelé nem verték ugyan nagydobra, de azért rrtihoz- zánk is elérkezett a híre, hogy világkiállítást rendeztek a kanadai Vancouver varosában. A szorgalmasabb újságolva­sók, televíziónézők egv-egy rövidke hírből még arról is értesülhettek, hogy magyar' pavilon szintén nyílt ezen a hatalm«s árubemutatón, s azt mind a kül-, mind a bel­kereskedelmi miniszterünk megtekintette. Hanem maga az ok, tehát az. hogy a messzi Kanadának miért éppen ebben a metro­polisában lobogtatták meg a vendégváró lobogókat, már jobbára kimaradt a tudósítá­sokból. Így kevesen tudhatják, miszerint Vancouver meg­alapításának századik szüle- letésnapját tette emlékezetes­sé e módon a kanadai kor­mányzat. Hogy egészen pontosak le­gyünk, a mai Kanada vég­telen mezői 1772-ben ejtették ámulatba .azt a híres-neves Cook kapitányt, akiinek nevét a Föld köiuil hajózása tette halhatatlanná. / Hajóhadának tisztikarában vele utazott egy . ifiú hadfi, akit George Vancouvernek Kísérleti tábor állami gondozottaknak Bevezetés az életbe Úttörő kezdeményezésnek mondható a Nógrád Megyei Gyermek- és Ifjúságvédő Intézet szombaton befejező­dött, úgynevezett életmód­tábora. Országszerte alig akad példa rá, hogy ilyen módon próbáljanak segíteni az ál­lami gondozásból hamarosan kikerülő fiataloknak az élet­be való beilleszkedésben. Hogy milyen nagy szüksé­gük van az efféle segítségre, 1 ez talán nem ismeretlen a2 olvasók előtt sem. Főleg azoknak, akik nem nevelő­szülőknél, hanem intézetben 1 nőttek fel, okoz súlyos gon­dokat az élet praktikus dol­gaiban való eligazodás. Akik nem láttak maguk előtt pél­dát soha, hogyan kell a pénzt beosztani, miként kell hozzákezdeni valamilyen Ügy elintézéséhez a tanács­nál, s tojásról például jósze­rivel csak annyit tudnak, hogy lapos és paprika van a tetején, bizony nem kevés nehézséggel küszködnek, amikor kikerülnek az intézet óvó falai közül. A mostani salgóbányai tá­borban tizenkilenc fiatal há­rom felnőtt vezetésével, és meghívott előadók segítségé­vel szerzett hasznos ismere­teket az induláshoz. Az egy hét során hallottak munka­jogi -• kérdésekről, OTP-ügy- dntézésről, takarékoskodás­ról, a lakáshoz jutás feltéte­leiről. Gyarapodtak higiénés, egészségügyi ismereteik, de sok újat megtudtak a fiatal­kori bűnözésről és az állami gondoskodásról is. Az előadá­sok után előhozakodhattak személyes problémáikkal, kérdéseikkel. Nemcsak be­szélgettek azonban az élet praktikus oldaláról, volt amit ki is próbáltak. A bú­csúestre készülve, összedug­ták a fejüket: mi is kell egy jó gulyáshoz? Aztán pénzt kaptak, s maguk indultak el a salgótarjáni vásárcsarnok­ba, hogy beszerezzék a va­csoránakvalót. Sokan most először életükben. Aztán, persze a főzés is az ő dolguk volt. Sok minden beleiért az egy hétbe. A játékos kom­munikációs foglalkozások, mozgásgyakorlatok, szituá­ciós játékok éppúgy, mint f kirándulás, a sport, vagy is merkedés a videotechnikával. A táborról videofilmét is ké­szítettek. Nehéz lemérni mpg most a GYIVI kezdeményezésének sikerét. Már most vannak azonban olyan tapasztalatok, amelyek birtokában még jobb, még tartalmasabb tábort lehet szervezni jövőre. Ehhez bi­zonyára további segítséget nyújt majd az a későbbi ta­lálkozó, amelyen a fiatalok arról számolnak be, miként tudták használni a táborban tanultakat. K. E. Grisa — a fehér varjú ' Szokatlannak tűnt egy ka- linyini varjúpárosnak, ami­kor a fészekben a fekete fió­kák között mégpillantották a hófehér kismadarat. Olyany- nyira, hogy el is tanácsolták a fészekből. Gyerekek talál­ták meg a szerencsétlenül járt, árva kismadarat. Elvit­ték egy ornitológushoz, Ro­man Faiermanhoz, aki igen sok madarat tartott otthoná­ban. Képünkön: Roman Fa- ierrnan kedvencével. A világkiállítás városa Tanfolyamok a nógrádi TIT-nél Szakmai, át- és továbbkép­ző, valamint közhasznú tan­folyamok széles skáláját hir­deti meg szeptembertől a TIT Nógrád Megyei Szerve­zete. * A Tudományos Ismeretter­jesztő Társulat helyi szakem­bereinek régi törekvése, hogy az előadásos formula mellett a legfrisebb szakmai ismere­teket, információkat tanfolya­mi képzés útján adják át a hallgatóságnak. Tavaly mór sikeresnek bizonyult a folya­matszervezői és programozói kurzus, amely szakirányú, felsőfokú végzettséget bizto­sít sikeres államvizsga ese­tén. A szakmai tudás bővíté­sére megyeszinten, évről év­re nő az igény, s a TIT a maga apparátusával igyekszik a helyi érdekek minél telje­sebb kiszolgálására. Ennek szellemében indul többek közt a személyiszámítógép­kezelői, az energetikai, az ív- és lánghegesztő-, munka- védelmi tanfolyam. A szak­mai profilváltás elősegítésére a salgótarjáni szervezet a kü­lönböző megyei vállalatokkal együttműködve törekszik. A közhasznú dolgok iránt szintén nagy az érdeklődés. Többéves múltra tekint vissza a titkárképzés, az or­szágjárás-vezetés, a szabás- varrás és az elsősegélynyúj­tás. Némi szünet után kezdődik idén ősztől az egyetemi, fő­iskolai felvételekre való elő­készítés. A középiskolai ta­nárok lelkes munkájának há­la, a tanfolyamlátogatók je­lentős hányada kerül be az ország különböző felsőokta­tási intézményeibe. Érzékeny területe a TIT szervezte stúdiumoknak a nyelviskola. A sokat hangoz­tatott szólam, miszerint né­pünk idegennyelvi tudása el­marad az európai színvonal tói, sajnos a megyére kive­títve is igaz. A TIT modern technikával felszerelt nyelvi laborja a nyelvtanulás kü­lönböző stádiumait hivatott megkönnyíteni A speciális idegennyelvi képzések — a külföldi munkavállalást és turistautat előkészítő, a hét végi, intenzív ifjúsági és gyermekkurzusok — s a hoz­záértő oktatógárda a garan­cia arra, hogy az idegenhvel- vi műveltség gyarapításában Nógrádban előbbrelépés vár­ható. 1 _ V. Cook kapitány, aki először hajózott el a mai Vancouver partjaihoz. hívtak. Nos, 1791-ben ő kapta meg azt az újabb parancsot, hogy a Cook által meglelt észak-amerikai vidékre térjen vissza, és ott tovább cserkész- szen. Egyrészt a hajózásra al­kalmas .viziutakat derítse fel, másrészt pedig jelenlétével tu­dassa: az angolok igényt tar­tanak a világnak ama távoli sarkára is. Az ifjú kapitány alapos munkát végzett. Kiderítette, hogy ahol a brit hajók né­hány évvel korábban kikö­töttek, az egy hatalmas szi­get — ma ez a fö idd arab is Vancouver nevét viseli —, s azt is, hogy az észak-ameri­kai földrésznek ezt a Csen­des-óceán, felőli szegletét egy egész szigetlánc keretezi. A két nagy tengert a hajósok ólmaiban összekapcsoló észak- nyugati átjárót azonban ő sem lelte meg — mivelhogy ilyen nem Is létezett. A XVIII. század végéin — egészen pontosan 1793-ban — aztán szintén brit szőrmeke­reskedők jelentették, hogy Kanadának ez a két óceán kö­zötti sávja lg átszelhető, de csak száraz lábbal. Expedí­ció követett expedíciót arra­felé, és végül egy bizonyos Simon Fraser jelölte ki azt a csapást, amely a legkeve­sebb gyötrelmet ígérte. Jöttek is szép számmal a békésebb szándékú felfedezők meg a szerencsevadász kalan­dorok! 1858-ra már egy ta­karos kis településen pihen­hettek meg Vancouver szige­tének déli szegletében. A Fra­serről elnevezett folyó vidékén később tetemes mennyiségű aranyat is találtak, így a kör­nyék még erőteljesebb fej­lődésnek indult. Az 1860-as évek végén elkezdődött az úgynevezett transzkontinen­tális — tehát Eszak-Ameri- kát kelettől nyugatig átszelő — vasútvonal építése, s ez­zel aztán még kedvezőbb helyzetbe került az a pici falu. Az a kicsiny település, amely végül is Vancouver ne­vét vette fel, s atnely — mintegy tizenöt éven át'tar­tó építkezés után —, a transz­kontinentális vasút csendes- óceáni végpontja lett. A városi rangot most száz éve, 1886-ban ítéltek neki oda, s hogy az angol gyar­matokból önálló brit domí­niummá emelkedett, Kanada akkori vezetői jól döntöttek a megtisztelés dolgában, a helység rohamos fejlődése fé­nyesen bizonyította. 1890-ben 13 ezer lakos né­pesítette be a települést, 1910-ben , pedig már százezren laktak ott. Aki manapság néz ott szét, annak elsőként az ötlik a sze­mébe. hogy milyen sok iroda­ház és szálloda magaslik fel a parkök rengetegéből. Nos, ami az irodaházakat illeti, azokban a csendes-óceáni partvidék vállalatainak köz­pontjai intézik ügyeiket, ami pedig a szállodákat, azokban a zarándokoknak is bátran nevezhető kanadaiak élvezik a komfortfokozatok valame. lyilkét. Vancouverbe ugyanis — akárcsak Mohamed hívei­nek Mekkába — minden ka­nadainak illik legalább egy­szer ellátogatni, mégpedig gépkocsival, hogy az ottani sok-sok szépséget közelről láthassák. Így azokat az in- diánrezervátumolkat Is, ahol szabadtéri múzeumok emlé­keztetnek a hajdan volt idők­re. Ami pedig miniket, magya­rokat illet, előbb-utóbb hon­fitársaikra, illetőleg azok le­származottai ra bukkanunk, hiszen mintegy 9 ezernyi Duna- és Tisza-táji ember- csoport él ott. Köztük a sop­roni erdőméfnöki kar sok-'sok diákja, akik 1956-ban távoz­tak hazulról, és váltak később a Vancouver! erdőgazdaságok megbecsült szakembereivé.. A KÉNY H ároméves unokám nagy kenyérfaló. Ebéd előtt a te­rítésnél már nem merem előre kitenni a kenyeret mert tálalásig üres kenyérrel lakik jól. Valamelyik nap délelőtt kért egy szelet kenyeret, csak ügy magában, üre- sen. Két perc múlva látom, hogy nincs nála a kenyér. — Balázs, hova tetted a kenyeret? Szemembe néz, és latom, hogy nem mond igazat: — Megettem — feleli kissé zavartan. — Ilyen gyorsan nem tudod megenni. Nem baj, ha nem etted meg, csak mondd meg, hová tetted, nehogy hangya- kát csaljon oda. Balázsban felülkerekedik a tisztesség. Csendben mondja: — Nem voltam éhes, beledobtam a szemétbe. — Ugye tudod, hogy a kenyeret nem szabad a szemétbe dobni? Most kivesszük, és odaadjuk a madaraknak. Balázs boldog Túlvan a hazugságon, és persze ő is ér­zi, hogy ezt a dolgot valahogy rendbe kell tenni. Nekem pedig eszembe jut: gyerekkoromban semmiféle ételt nem volt szabad kidobni, de legkevésbé a kenyeret. Ha a kenyér leesett, nagyanyám azt mondta, fújd meg, csó­kold meg, és edd meg. Falun élő nagyanyám keresztet raj­zolt a cipóra, mielőtt megszegte. A kenyér valahosv mindis több volt. mint étel Talán tudat alatt, de jelkép is volt, annak jelképe, hogyha van kenyér, akkor van élet. Nem véfetlen. hogy a magyar em­ber a búzát is életnek nevezte. S. hogy miért jutott mindez eszembe most, amikor a frissen aratott búzaból csépelt, őrölt lisztből sütött új ke­nyeret teszik az ünnepi asztalra? Talán csak azért, mert Balázs a szemétbe dobta a karéi kenver«>t ísárd'V NÓGRÁD — 1986. augusztus 19. kedd

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom