Nógrád, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-19 / 195. szám
Végei ériek a szovj'ei—izraeli tárgyalások A Szovjetunió és Izrael képviselői hétfőn Helsinkiben 90 perces megbeszélést folytattak a két ország közötti konzuli kérdésekről. A finn minisztertanács épületében lezajlott megbeszéléseken szovjet részről Gen- rih Plihin és Nyifoolaj Tyi* homirov, a szovjet külügyminisztérium konzuli főoszitá- lvának munkatársai vettek ré'zt. Az izraeli delegációt Jehuda. Horam. az izraeli külügyminisztérium keleti országok ügyeivel foglalkozó különleges tanácsadója vezette. s tagja volt Jehuda Salef, Izrael korábbi helsinki nagykövete, valamint a sajtóügyekkel foglalkozó Ehud Goi. A felek a későbbiekben diplomáciai csatornákon folytatják a tárgyalásokat. A helsinki megbeszélés 19 év óta az első hivatalos kapcsolatfelvétel volt a két ország között. A találkozót indítványozó Szovjetunió leszögezte, hogy kizárólag konkrét és gyakorlati kérdések megvitatásáról lehet szó. Mint ismeretes, a Szovjetunió — az egyik első ország, amely Izrael államot annak 1948-as megalakulását követően elismerte — 196T-bem szakította meg a kétoldalú diplomáciai kapcsolatokat, mert Izrael nem volt hajlandó kivonulni a hatnapos háborúban megszállt arab területekről. Közlemény az indokínai külügyminiszterek tanácskozásáról Rendkívüli értékes az a szovjet kezdeményezés, amelyet Mihail Gorbacsov, vla- gyivosztoki beszéde tartalmaz, és amelynek célja, hogy megteremtsék az átfogó nemzetközi biztonsági rendszert, fejlesszék az egyenrangú együttműködést Ázsia és a Csendes-óceán térségében — hangsúlyozza a közös közlemény, amelyet Laosz. Kambodzsa. és Vietnam kétnapos hanoi külgyminiszteri tanácskozásán fogadtak el. A hétfőn nyilvánosságra hozott okmány megállapítja: jelentős hozzájárulás lenne Dél- kelet-Ázsia békéiéhez és helyzetének stabilitásához, ha rendeződnének a kapcsolatok az indokínai országok és a Kínai Népköztársaság között. A közös közlemény külön aláhúzza, hogy Ázsiában és a Csendes-óceán térségében csakis akkor szüntethető meg. a politikai és a katonai szembenállás, ha valamennyi állam közös erőfeszítéseket tesz ennek érdekében., Az indokínai országok fontos szerepet töltenek be a délkeletázsiai békéért és stabilitásért vívott harcban. A három külügyminiszter ezúttal is kijelentette, hogy a vietnami önkéntesek évenkénti szakaszos kivonása Kambodzsából akkor is folytatódik, ha a kombodzsai probléma politikai rendezését nem érik el. Egyúttal kifejezték törevésüket, hogy helyreállítsák a barátságot a kínai néppel. Ezek az országok — függetlenségük védel* mezese mellett — mindig is sürgették a Kínával való normális és jó szomszédi kapcsolatokat. Vietnam — folytatódik az okmány — többször is kijelentette, hogy kész a kínai— vitanami tárgyalások felújítására. A kínai fél azonban egyelőre válasz nélkül hagyta ezeket a javaslatokat. A kínai és a vietnami nép annak idején szolidáris volt az imperializmus elleni harcban. Kínának és Vietnamnak közös érdeke a béke, a függetlenség, az együttműködés és a gazdasági fejlődés. Nincs semmilyen • ok, amely gátolná e két országot a tárgyalások megkezdésében. Vietnam ezúton ismét kijelenteni, hogy kész megkezdeni a tárgyalásokat Kínával bármilyen szinten és bárhol- .7(^szándék és komoly hozzáállás esetén minden probléma megoldható — hangsúlyozza végezetül a közös közlemény. Ortega a Contadora-javaslatok elfogadására szélit fel Daniel Ortega nicaraguai államfő vasárnap felszólította a közép-amerikai országok vezetőit, hogy írják alá a térség békéjének megteremtésére kidolgozott Gomtadoa-a-javas- le tokát.. Ronald Reagan amerikai elnök ugyanakkor kijelentette, bogy a Contadora- terv még nem tekinthető véglegesnek és jelenlegi formájában nem írható alá. A nicaraguai elnök sajtóértekezletet tartott Santo Do- minígóhan, ahol az új dominikai államfő beiktatási ünnepségén vett részt, az amerikai elnök pedig ase Excelsior című mexikói Lapnak adott nyilatkozatot. Ortega hangsúlyozta, hogy a nicaraguai eHwnforradal- mároknak megszavazott 100 millió dolláros amerikai segély növeli Közép-Amerika vieftnamizálódásának veszélyét. Ortega felszólította az Egyesült Államokat, hogy újítsa fel a Nicaraguával megszakított tárgyalásokat. Cáfolta, Duarte salvadori elnöknek -azt a kijelentését, hogy Nicaragua katonailag támogatja a fegyveres harcot folytató salvadori hazafiakat. Ortega és Duarte Santo Domingóban találkozott a dominikai elnök fogadásán. Reagan azt állította, hogy az Egyesült Államok a .kontráknak” nyújtott segéllyel politikai megoldást keres Nicaraguában. Ennek az a célja, hogy a sandinista kormányt tárgyalásokra kényszerítse az általa szabadságharcosoknak nevezett e! 1 en f or r adalmár okkal. Az amerikai elnök szerint, amennyiben a „kontrák”, és a managuai kormány nem jut megállapodásra a nicaraguai rendszer átalakításáról. csak az ellenforradal- márok hatalomátvétele jelenthet megoldást. tiltakozás Iránnál Afgán Inán ideiglenes kabuli ügyvivőjének az afgán külügyminisztériumban tiltakozó tartalmú memorandumot olvastak fel — jelentette a Bah tar afgán hír- ügynökség. Augusztus 12-éről 13-ára virradóan Ziauddin Bahda- tot, Afganisztán ideiglenes te- heráni ügyvivőjét, családjának tagjait, valamint a tehe- ráni afgán nagykövetség egyik munkatársát, szolgálati útjukon, Zendzsan és Miane város között a nyílt vasúti pályán megtámadták — hangzik az afgán' emlékeztető iratban. Bár mind az öt támadó arcát álarc takarta, beszélgetésükből nyilvánvalóvá vált, hogy irániak. A tettesek az afgán ideiglenes ügyvivőt és kíséretét tettleg bántalmazták, elvették tőlük diplomáciai útlevelüket, személyi igazolványukat és az iráni külügyminisztérium által kiadott hivatalos irataikat, valamint a náluk levő pénzt. Az afgán külügyminisztérium határozottan tiltakozik a terrorista cselekmény miatt. Egyben követeli az iráni hatóságoktól: a legsürgősebben juttassák vissza az elrabolt iratokat és pénzit a teheráni afgán nagykövetségre, valamint tegyék meg a szükséges intézkedéseket a tettesek kézre körítésére és megbüntetésére. illetve az ilyen akciók jövőbeni megakadályozására. Dél-jemeni incidens Az ádeni rádióban vasárnap beolvasott kormányközlemény szerint a Jemeni NDK hatóságai szombaton azért kényszerítettek leszállásra egy dzsibuti utasszállító repülőgépet, mert az letért szokott útvonaláról és tiltott terület fölé tévedt. A déljemeni repülésirányítók megkérték a pilótát, változtasson útvonalat. Miután a repülőgép vezetője ezt megtagadta, leszállásra kényszerítették. Később a gép valamennyi utasával és teljes személyzetével továbbrepülhetett Dzsibuti felé. Dzsibuti változat szerint a gépet azért kényszerítették leszállásra, mert ezen utazott a közelmúltban megbuktatott dél-jemeni államfő, Ali Nasz- szer Mohamed egyik közeli munkatársa, Husszein Kászem Ahmed. Tájékozott dzsibuti forrásokra hivatkozva a Reuter hírügynökség azt jelentette. hogy a repülőgép vezetője hiúsította meg Husszein Kászem Ahjned elfogását. A pilóta kitartott amellett. hogy a politikus nélkül nem indul tovább. Husszein Kászem Ahmed végül is továbbutazhatott Dzsibutiba. Az incidens miatt feszültség támadt az eddig jó kapcsolatokat tartó Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság és Dzsibuti között. Mumin Bah- don Farad dzsibuti külügyminiszter vasárnap tiltakozó jegyzéket nyújtott át az ügy kapcsán a Jemeni NDK dasi- buti ügyvivőjének. Hivatalos források közölték, hogy Dzsibuti felfüggesztette légi- és tengeri forgalmát a JNDK-val és „magyarázatot vár” az ádeni kormánytól. 2 NÓGRÁD - 1986. auguszti& 19. kedd Losonczi Pál a III. kerületben Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, az Elnöki Tanács elnöke hétfőn a főváros III. kerületében töltötte munkanapját. Kíséretében volt Jassó Mihály, az MSZMP Budapesti Bizottságának titkára. A kerületi pártbizottságon kezdődött a program, ahol a magas rangú vendég a pártvégrehajtóbizottság tagjaival, a társadalmi szervek vezetőivel találkozott, majd meghallgatta Steiner Arnold első titkár és Kiss Imre tanácselnök tájékoztatását a főváros harmadik legnagyobb kerületének, mintegy 160 ezer lakosát foglalkoztató kérdésekről, az MSZMP XIII. kongresszusán hozott határozat végrehajtásának helyi tapasztalatairól. Losonczi Pál a tájékoztatót követően elismeréssel szólt az elhangzottakról, s mint megállapította: legutóbbi — tíz évvel ezelőtti — látogatása óta új várossá formálódott Óbuda. Az MMG Automatika Művek központját kereste fel ezután az Elnöki Tanács elnöke; Bodor István vezérigazgató-helyettes és Fövényi Tibor pártbizottsági titkár számolt be a 85 éves gyár történetéről. fejlődéséről, eredményeiről, nem hallgatva el a gondokat sem. A 10 éves Flórián Üzletközpont volt a program következő állomása: az államfő rövid sétát tett a 20 ezer négyzetméteres. 43 állami és szövetkezeti boltnak helyet adó. népszerű Flóriánban, majd Kaba Melinda régész tárlatvezetésével megtekintette a három év alatt feltárt római kori műemlékegyüttest. A háromezer családnak otthont adó kaszásdűlői új lakótelepet kereste fel ezután a Politikai Bizottság tagja. A program befejezéseként Losonczi Pál a III/10-es pártkörzetben kötetlen beszélgetést folytatott a kerület vezetőivel a lakóterületi aktivistákkal munkájukról, a lakosságot foglalkoztató kérdésekről. Augusztus 25-29. Nemzetközi ifjúsági találkozó Budapesten A szocialista országok fővárosai XIII. ifjúsági találkozójának programtervezetét sajtótájékoztatón ismertették az újságírókkal hétfőn a KISZ Budapesti Bizottságának székházéban. Dersi Mihály, a KISZ Budapesti Bizottságának titkára," az elkészítő bizottság elnöke elmondotta: az eseménynek augusztus 25. és 29. között Budapest ad otthont, a rendezvény házigazdája a budapesti KISZ-bizottság lesz. Az érintett ifjúsági szervezetek fiataljai 1970 óta találkoznak egymással. Az első időkben évente tartottak összejövetelt, 1981-ben azonban úgy határoztak, hogy a továbbiakban kétévente rendeznek eszmecserét. Utoljára 1983-ban Szófiában cserélték ki tapasztalataikat, a mozgalmi, szakmai munkáról a szocialista fővárosok fiataljai. A mostani találkozóra a hazai szervezők 19 főváros képviselőit hívták meg, ebből 15-en már megerősítet- fék részvételi szándékukat. Az ötnapos rendezvénynek külön jelentőséget ad, hogy a szocialista fővárosok ifjúsági szövetségeinek képviselő’" a moszkvai VIT óta első ízben találkoznak egymással, illetve cserélnek véleményt a mozgalmi munkával kapcso* latos elképzeléseikről. ■ Az, eseménysorozatot augusztus 25-én, hétfőn 18 30 órakor nyitják meg a városligeti Petőfi Csarnokban. Owen kiállt ai atomfegyver-kísérletek 4 betiltása mellett Hitek röviden ERICEI SZEMINÁRIUM Atomtudósok szem inára urna kezdte meg munkáját hétfőn a szicíliai Ericében. A tanácskozáson — amelyen szovjet, amerikai, kínai, nyugat- európai és a fejlődő országokból érkezett szakértők vesznek részt — az atomteu- tatás nemzetközi összehangolásának kérdéseit és az atomháború lehetséges következményeit vizsgálják meg. A szemináriumot hat év óta minden esztendőben megrendezik az Ettore Majorana központ égisze alatt. PEKINGI POLGÁRMESTER MOSZKVÁBAN Valerij Szajkinnal, a Moszkvai Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának elnökével tárgyalt hétfőn Moszkvában Csen Szi-tun, a kínai főváros polgármestere. A pekingi polgár- mester, aki küldöttség élén vasárnap érkezett hivatalos látogatásra Moszkvába. elmondotta. hogy fejleszteni kívánják a két főváros közötti barátságot és együttműködést. Csen Szi-tun pekingi látogatásra hívta meg moszkvai kollégáját, .TTTGOS7LÁ V_NIGÉRIAI TÁRGYALÁSOK Az el nem kötelezett mozgalom egységének eredeti elvek alapián történő erősítése mellett foglalt állást hétfői belgrádi tárgyalásain a jugoszláv és a nigériai külügyminiszter. Raif Dizdarevicsés Bolaii A kin verni az el nem kötelezett országok közelgő h a ra rei csú est alál közéj ár a k feladatairól folytatott véle- ménveserét. A találkozón a két ország nob+ikai kancsó'a- tait iónak értékelték, és állást foglaltak a gazdasági ef”üt tműköd és bővítése mellett. INDONÉZ FOGADÁS Kaeman Pahala Haodjahan Siahaan,. az. Indonéz Köztársaság budanesti nagykövete hazáia nemzeti ünnet>e alkalmából fogadást adott hétfőn a nagvkövetségen. A fogadáson részt vett Juhár Zoltán belkereskedelmi miniszter. Török István külkereskedelmi minisztériumi államtitkár, Móroez Lajos altábornagy. honvédelmi minisztériumi államtitkár, Nagv Gábor, külürv- miniszter-helvettes. valamint a politikai, a g»zdasáel és a kulturális élet több más képviselője. Jelen volt a budanesti diplomáciai képviseleteik számos vezetője és tagja is. i David Owen, az ellenzéki brit szociáldemokrata párt vezére határozottan kiállt az atomfegyver-kísérletek teljes betiltása mellett, ;s azt követelte a brit kormánytól, hogy ösztökélje az amerikai vezetést ilyen tartalmú egyezmény megkötésére. Margaret Thatcher miniszterelnökhöz írott levélben, amelyet vasárnap este az TTV televízió égjük műsorában hoztak nyilvánosságra, Owen úgy vélekedett, hogy ebben az ügyben „jelenleg a légköf megfelelő a haladáshoz”. , A szociáldemokrata VeZSető értékelése szerint az Egyesült Államokban mind jobban erősödik az a politikai irányzat; amely a tárgyalások újrakezdését szorgalmazza a Szovjetunióval, az átfogó tilalömról való megegyezés érdekében. Túl a holtponton Vannak olyan hírek, amelyek jelentőségüknél fogva a radioban es a televízióban a híradások élén, az újságok- ban pedig az első oldalon, öles betűkkel szerepelnek. Az a bejelentés, amely szerint Mihail Gorbacsov Japánba utazik, kétségtelen ilyen hír. Tokióban hivatalosan közölték: Nakaszone Jaszvhiro miniszterelnök a közeli napokban Moszkvába küldi személyes megbizottjat, Szakuraucsi Josio ex-külügyminisztert, hogy döntsenek a magas szintű látogatás időpontjáról. A fogalmazás világos; arra utal, hogy maga a látogatás immár eldöntött tény, legfeljebb a részletek egyeztetése van hatra. Valóban, az utolsó simításokra utal, hogy előzetes értesülések szerint a japán kormányfő személyes megbízottját fogadja Gromiko államfő és várhatóan Gorbacsov főtitkár is. Akár a térképre, akár a világpolitikai krónikákba pil- lant az érdeklődő megfigyelő, mindjárt látja, hogy rendkívüli jelentőségű fejleményről van szó; olyan eseményről, amely messze túlmutat a két ország, persze, önmagában is fontos kétoldalú viszonyán. Nyilvánvaló ugyanis, hogy egy szovjet—japán csúcstalálkozó jótékonyan befolyásolhatja a tágabb. a világpolitilíában egyre nagyobb szerepet játszó csendes-óceáni térség jövőjét, amelyről Mihail Gorbacsov Vlagyivosztokban oly nyomatékosan szólt. Mint ahogy az is. hogy e látogatás lehetőségéhez globális jelentőségű, elsősorban szovjet—amerikai fejlemények kellettek. Magyarul: máris igazolódni látszik az a remény, hogy a szovjet—amerikai párbeszéd újrakezdése üdvös láncreakciót. indíthat el másutt is. Túl ezen, a mostani bejelentésnek már megvoltak a maga biztató jelei a kétoldalú kapcsolatokban is. Hosszú, mintegy hétesztendős ..fagy” után januárban Sevardnadze szovjet külügyminiszter Tokióba utazott. látogatását látványos gyorsasággal, már májusban viszonozta Abe Sintaro. a japán diplomácia akkori vezetőre. Ezt kulturális egyezmény, majd egy olyan megállapodás követte, hogy a két ország állampolgárai vízum nélkül látogathatnak el hozzátartozóiknak a másik állam, területén lévő sírjához. A legfrissebb fejlemény az a közlés, hogy — ugyancsak hét év szünet után — újra összeül a két ország tudományos és műszaki együttműködési bizottsóaa. K bizottság szovjet elnöke. Marcsuk miniszterelnök-helyettes már szeptemberben Japánba látogat. Ugyanebben a hónapban — az ENSZ-közgyűlésen — Sevardnadze is találkozik új japán kollégájával. A jelek tehát ígéretesek: úgy tűnik, egy fontos kapcsolat jutott túl a holtponton. ■•V - Hamut Endr» 1