Nógrád, 1986. augusztus (42. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-16 / 193. szám
Háromszögben, szép egységben S zép, szabályos háromszöget alkot Nádúj* falu, Mátranovák és Homokterenye. Szép, egységes a térképen, s talán nem túlzás mondani: a valóságban: Szép, óm nem gondok nélkül való. Kis megyénk tokái közül sokan megfordultak már ezen a keleti részen, mely határos Hevessel, s éli mindennapjait úgy, mint ez a megye is - s amaz, a szomszéd. Jól vagy kevésbé jól, mint talán jelen, lassanként nyár- véget sugalló-sugárzó napjainkban, amikor - múltán a szép napok - kezdjük számba venni, mik valósultak meg szándékainkból, $ ml az, ami nem sikerült. Nem jó dolog a köntörfalazás, igazi eredményre nemigen vezetett sohasem. Ezért, ha értő vezetőt kérdezünk, felelősséggel túlzottan jókat nem mondhat: gondokkal küzd a Ganz- MÁVAG ezer munkást foglalkoztató helyi gyára, sajnos, kevés a remény, hogy tervüket, az ez évre remélt 600 miiliá forintos termelési értéket teljesíteni tudják. Igaz, s reményt keltő is egyben, végre érkeztek új megrendelések, melyek hatása talán már szeptemberben megmutatkozik, s bizonyosra vehető, hogy jól alapozza meg a lassanként közelgő következő évet. Bízzunk benne, mint ahogyan a mezőgazdaságban dolgozók is a mostaninál kedvezőbb időszak eljövetelében bíznak. Mert a vezetésében megújult termelőszövetkezet — rajta kívül álló, tehát időjárási tényezők miatt - sajnos szerényen aratott, tíz mázsával termett kevesebb búza hektáronként, mint amennyi reális körülmények között várható lett volna. Még jó, hogy egy s más területen több termett a reméltnél, s hogy csők egy, talán nem is a legfontosabb példát említve, elmondhatják: feketeribizli-ter- mésük jól sikerült, s málnát is jócskán dolgoztak fel hűtőüzemükben. A Páva Ruhagyár viszont megmentette a térség becsületét - ha ugyan fogalmazhatunk így —, termelési eredményei valósággal szívderítő-1, ek, partnereik sokasodnak, s ez egyben minősíti is termékeiket, a női fehérneműket, aljakat, blúzokat, melyeket mind itthon, mind túl a határainkon a szebbik nem képviselői szívesen viselnek. Pez&ßÖ durrant Farkasoknál Bőit a buszban — de ki a pilóta? Véljük, talán nem haszontalan szétnézni ezen a vidéken. Nádújfalu az első állomás, híressé lett nevet viselő férfival szorítunk elsőként kezet. — Farkas Bertalan — így, szinte kimérten, s még csak nem is mosolyog. Pedig — szó ami szó — várná tőle az ember, mert bármiként is vegyük, nem mindennapé ez, mint ahogyan az sem, mint később kiderül, hogy ily híressé lett űrhajősnévvel eny- nvire a földön éljen valaki. Mire azonban a beszédben eddig elérünk, valójában már felenged Farkas Bertalan, aki foglalkozására nézve lakatos, esztergályos, autószerelő, s irigyen bár, de eltúlozva nem, mondhatjuk rá: ezermester, az igazán legjobbak közül. Hatvannégy éves, nyugdíjas, de nyugodtnak aligha nevezhető. Mióta eszméletét tudja, mindig dolgozott, s dolgozik ma is. Alkot. Legújabb műve — frissen készen, szép zöldre festve — ott áll a fém- és olajszagot elegyítő hűs műhelyben. Tíz lóerős kis traktor, minden darabkája önkeze munkája. Hogy mennyire szereti! — sokat segít majd kertművelésben, ez s amaz dolgok elfuvarozásában, augusztus 11-én volt a napja, hogy készre sikerült. — Mint a hajót, ha vízre engedik — nem rejt titkot, örömet véka alá élete párja —, olyan volt, amikor kész lett, és mi pezsgőt bontottunk. .. Közben — alkotója, gazdája akaratának engedve — a kis masina könnyedén átgurul egy jókora fatuskón, mintegy bizonyítva: valóban alkalmas lesz majd sokféle munkára. Más dolog, hogy ez a — nagyon is földön élő — Farkas Bertalan bizony nem is kissé, szembekerült a világgal, de nem is a világgal, csak a község korábbi vezetőivel, akik, ki tudja, miért, megkeserítették az életét. A legutóbbi zaklatásnál — esztendők teltek el azóta — felgerjedt indulatában földhöz is vágta bekeretezett iparengedélyét, tört a ráma, tört a poros üveg, hasadt a papír. Másnap meg- reparálta, és beforradt a seb, de helye megmaradt. — 'Akkoriban a vizet én vezettem el a temetőig, rácsokat készítettem az ifjúsági házra, az orvosi lakásra... de minek felemlegetni ezeket... Nem is akarok már mást, csak hogy a hasznom itthon meglegyen, és inkább már csak másokért kívánom, hogy a vezetők néha eljöjjenek ide az emberekhez, Tudom, sokféle dolguk van, de talán több időt szakíthatnának a falunkra. Mert fejlődött ugyan Újfalu, de kérése, javaslata lenne itt is a népnek. Kérték például — nem tegnap volt már, de jó ideje —, tegyenek valamit a jobb ellátásért. Azóta, szerdai napokon mozgó áruház jár a faluba, sokféle mindennel megrakodva. — A salgótarjáni áíész 43- as mozgóboltja vagyunk — invitál beljebb a szűkös helyen Rusz Káról yné boltvezető, s büszkén mutatja sokféle készletét. — Szükség van ránk, a falut az az egyetlen bolt nem tudná ellátni. És mintha csak szavait akarná igazolni, Kotroczó Jánosné személvében kuncsaft érkezik. — Nekem messze van a bolt •—, mondja szívesen. — Hatvankét éves vagyok már, könnyen fulladok, igf aztán jó nekem, ha nem kell mesz- szire menni, hogy ezt-azt megvegyek. .. A volántól hátrafordulva kedvtelve hallgatja szavait a mozgóbolt pilótája, akiről kiderül: friss nyugdíjas, s most tulajdonképpen csak helyettesít, az „igazi” sofőr, ügyeit intézni ma Pestre utazott, de ő, Bóné Ferenc, a volán avatott mestere, élete szinte a szó szoros értelmében véve is kész regény: kamionosként dolgozott nyugdíjazásáig, volt része utak kalandjaiban, örömeiben, s amikor készült a leütóbbi Moldova-mű, valahol a sztráda mentén közösen készítettek vacsorát egy fűszeres esten az íróval, de nincs ebben semmi különös, az ember effélékkel nem büszikél. kedik. A vén huszár, meg az emlékméhek Kislány a képben Büszkélkedhetne viszont Boksa Beatrix, s nemcsak azért, mert szép, fiatal lány, de — mint röpke percek alatt gyorsan kiderül —, mint máskor, most, vakáció idején is. nagymamájának szívesen segít. — Nem nagy segítség — mondja tizenhat évéhez nagyon is komolyan —, elvégzem a ház körül, amit keli1, most meg ebédet viszek, injl nen a bisztróból a mamámnak és magamnak. A salgótarjáni közgazdaságiba jár, szeptembertől már harmadikba, jó tanuló. — És jó az ebéd is? — Jó — mosolyodik el —, most éppen húsleves, rántott szelet és még uborkasaláta. Ilyenkor, dél körül, augusztus derekán nincs köny- nyű dolguk az útépítőknek. Pedig dolgoznak derekasan, Mátranováktól Nyírmedre lesz a nyomukban itt jó közlekedés. — Lakik még valaki ott, a tanyán? — Egy öreg biztosan, tűi az erdészházon. Útbaigazításul ennyi élég. Még néhány perc, és már Kollár Józsi bácsival beszélgetünk, aki júliusban ünnepelte kétszer hetedik születésnapját, szóval, ha úgy vesszük, a hetvenhetediket. Két kutya védi a portát, ugatnak erősen, mígnem jön, 8 kiskaput nyit szívesen a glazda. Mire Morzsa és Mackó elcsendesül, már régi ismerősként pereg a szó a tágas udvaron, amely pontosan olyan, mint valamely régirégi kép: megfakult, szélté- pett-szalmatetős szín, benne sokféle limlom. de mind hasznosak, előtte szekér, masszív, mert sokat bíróra alkotta saját kezével a gazda, és van istálló, lónak, borjaknak, teheneknek. S még mi minden, sorolni nehéz. Kollár József élete viszont valódi regény. Fogja, s kivezeti az istállóból kedvencét, Babát, a derest, és örül, hogv hinni sem akarjuk: több mint huszonegy esztendeje már, hogy csikófogait elhullatta ez a paci. Az igazi sztori azonban nem ez ám, hanem a régi !ó„ a korábbi anyaparipa, amelytől Baba származik. Azzal járta az akkor persze még jóval fiatalabb Kollár József a határt, mikor is megtörtént a baj: andomaktályi méhészek megvadult raja rontott rájuk, emberre, lóra .. 1 Szegény pára ott helyben ki* múlt, éppen csak, hogy a szekérből ki tudták fogni a se" gítségükre sietők, Józsi bá-í esi pedig az egri kórházban harmadnap eszmélt... Az az egy eset volt csupánj hogy orvoskézre került. — Nem szorultam rá, de ha az asszony vagy én mégis odakerülnénk, befogja Bar bát a másik, szóval vagy énj vagy a feleségem, s kórházba szekere/.ik a beteggel. De remélem, erre még sokáig nem kerül sor — mondja egyszerűen, természetesen. S nem alaptalanul, néni mint dicsekvést: ha hiú emi bér lenne, bízvást letagadható na sok-sok évet. — Fiatalon dől el minden! — jegyzi meg erre. — Én mindig dolgoztam, azután a huszároknál is edződtem,' úgy gondolom. Tudják, hol szolgáltam? — a 43-asoknálj annak voltam a hírvivős,' mentős huszárja. Igaz. nem végig, mert fél esztendő után elvezényeltek. De addig: lóra fel! lóról le! — megedző-’ dött az ember. így volt, rég volt,' mint ahogy azok a megvadult darazsak is régen voltak ott. a Szénégető-pusztán, de bár- rpentlyire..is régen, az emlékek nehezen homályosuln ak..; Szöveg: Kun Tibor Fotók: Kulcsár József Ha nagy is a hideg, hűsölni nem lehel Nem így a termelőszövetkezet hűtőüzeme, Homokterenye határában. Itt ugyanis rendesen — és előírás szerint — 48 fok a hőmérséklet, így aztán a nagy kamrák előterében sincs valami hőség, a fehér ruhás, fehér kö* tényes és fejkendős asszonyok nem panaszkodnak a kánikulára, de a sok mínusztól bizony kissé párás körülöttük a lég. Papp Sándor ágazatvezető a főnökük, 6 irányítja a mostani nagy munkát. — Javában tart a töksze- zon és az uborkafeldolgozás — tájékoztat röviden. — Talán nem érdektelen: málnából 35 vagonnal fagyasztottunk le, aztán jött az uborka, abból nyolc vagonnal ment el eddig és még 2—2,5 vagonnal várható. De most tökdömping van, ebbőj 41 vagon a tervünk, és nem nehéz megjósolni, hogy több' lesz. A kép, ahogyan az asszonyok dolgoznak, megkapój serények, gyorsak, pontosak és egy kicsit talán — fáradhatatlanok is: naponta 120 mázsát dolgoznak fel. nincs sok idejük pihenésre, netán a kellemes, a szemnek igazán szép környék nézegetésére, megcsodálására. Tó tükrén iátszadoz. fodrokat vet a szét Pedig hát... Látnivaló megyénk e keleti zugában, mely mintha ellenlábasa kívánna lenni kicsit a Zemplénnek, magáénak a Mátra egy jókora részét tudja, s büszkén birtokolja. Akik valaha erre jártak, bizony, szívesen jönnek el máskor is erre, akik pedig itt születtek .. . kerüljenek bármerre e tájról, elfelejteni nem tudják, el nem felejthetik. A lankás. fák, bokrok lombjától zöld hegyoldalak ontják a jó levegőt, az ég csodálatosan tiszta kék, és a könnyű felhők alatt a környező fák színében mélyzöld, gyönyörű zöld a tó, fodrai az enyhe szélben finoman remegnek, roeg-megborzonganak. Mielőtt elindulnánk, magúnkba fogadjuk, emlékünkbe ágyazzuk ezt a képet, melyből nem hiányzik az öreg fa csonkja, ahogy mohlepte, vén gyökerekkel kaó paszkodik a partba. Mintha az elmúlással dacolna, olyan. Mintha hasonlatos szeretne lenni még az itt dúsan tenyésző tölgyekhez, nyárfákhoz, gesztenyékhez, kökénybokrok sűrű ágbogához.' Bogáncshoz, nádashoz, füvekhez és fákhoz... NOGRAD — 1986. augusztus 16., szombat {)
