Nógrád, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-05 / 157. szám
Hozd von Tarjáéi!? ma i tudná ma megmondani, mi jellemzi azt a községet, ** amelyik város közelében található? Előnye vagy hátránya-e K.uuncstapujtőnek, hogy alig tíz kilométerre fekszjk Salgótarjántól?, A kérdés — véleményem szerint — nyitott, és ma nehezen lenne eldönthető. Mindenesetre az tény, hogy az ötezerötszáz Karancslapujtő és a két társközség — Ka- rancsalja és Karancsberény — aktív, munkaképes lakosságának több mint nyolcvan százaléka lakóhelyén kívül keresi kenyerét. A munkáslakta településről legtöbben Salgótarján nagyüzemeiben dolgoznak. Helyben a termelőszövetkezet, a költségvetési üzem és a ropiüzem ad munkát. Munkásmozgalmi hagyományaikra méltán büszkék a Karancs-völgyében, és jellegét ma sem veszítette el: a község munkásőreiből verbuválódott század nem egyszer kapta már meg a kiváló címet. Osgyáni Pál, a községi pártbizottság titkára büszkén mutatja azt a tablót, amely a pártház szobájában a proletárdiktatúra fegyveres védelmezőiről készült. Ma Karancslapujtő munkásai a közeli nagyüzemekben, bányákban, hivatalokban teszik a dolgukat, közel lakóhelyükhöz. Ezek az üzemek, gyárak mégis csak Salgótarjánban vannak, s — mint ahogyan azt Tórák Sándor tanácselnöktől is hallottuk — túlságosan nagymértékben nem járulnak hozzá a dolgozók lakóhelyén működő tanácsi intézmények — iskolák, óvodák — fenntartásához, felújításához. Pedig nem kevesen ülnek itt hajnalonta buszra, s reggel hat óra előtt már befogadja őket valamelyik gyárkapu. Maholnap összeépül az évekkel ezelőtt még széles rétekkel elválasztott Karancslapujtő és Karancsalaja. Terjeszkednek a települések. És talán már Salgótarján sem lesz olyan messze. S, remélhetőleg nemsokára fordítva is így lesz: Tarján sem esik távol Lapujtőtől, hiszen mindennap munkátok százai itt kezdik a hétköznapokat. Jó szerencsét, elnök elvtársi Lapujtő, Béke út. Fiatal asszony serénykedik az egyik kiskertben, tőle kérdezem, hol találjuk Horváth Gyula házát. Alig haladunk el pár porta előtt, s még a csengőt sem kell megnyomni, hiszen Gyula bácsi éppen délutáni pihenőjét tölti az árnyékos nyugágyban. Takaros épület, rendezett udvar fogad; az asztalon gomba szárad, mellette az „udvari” élet kellékei: járnia, hokedli... A nyugalmat megzavard idegen hangok kicsalják a konyhából Malvin nénit is, Gyula bácsi feleségét. Betegséget említ mégis fiatalos a mozgása. Gazdag életútjukról a sima arcú, idősnek egyáltalán nem mondható férfi eleveníti fel a történelemkönyvbe illő emlékeit. — Bizonyára az csalta ide magukat, hogy olvasták Kádár elvtárs levelét a pártirodán, amin az én nevem is szerepel. Hát, hogy iá volt? Bányászként kezdtem Rau aknán, 22 évet húztam le a föld alatt, s 51-ben kerültem ide, Lapujtőre párttitkárnak. Akkoriban kezdtük el a tsz szervezését is. összeszedtük az aktivistákat és beosztottuk, ki, hová megy agitálni. Először a kisebb földdel rendelkező parasztokat kerestük meg, akik cselédként szolgáltak a múlt rendszerben. Számukra új életet jelentett a közösbe való belépés, nem így a 6—8 holdas gazdáknak. Még a feleségeink is beléptek, hiszen tudja, példát kellett mutatni. Tóth Gáspár volt akkoriban a tanácselnök, vele dugtuk össze a fejünket, hogy minél jobban menjen a szervezés. Azt hiszem, minden probléma, szóval incidensek nélkül zajlott a tsz-a laki tás. Bár tény, hogy a módosabb gazdák eleinte el sem jöttek a falugyűlésekre, mert féltek a közöstől... Az Űj Barázda Tsz első ed- nöke Hegedűs Ferenc lett, majd őt követte Serfőző Sándor. A főkönyvet Rozgonvi József vezette — ma úgy mondanánk másodállásban —, munkája mellett. Acélgyári munkás volt. Gyula bácsi 54-ben ismét visszakerült a bányához, de még abban az évben megválasztották tanácselnöknek. — Azt hiszem, ez az időszak volt a legnehezebb — folvtatia. — Az eUenforrada- Inm sokak faiét megzavarta, de ennél többen maradtak hűeV az elvükhöz, Fegwerrel vérbök meg a tanácshatalmat: erről láthatnak is képet a Mi lesz a kastéllyal ? — Egyesek szemében ez még szimbólum — bálijuk a választ, amikkor arról érdeklődünk, mi lesz a ma már majdnem romokban heverő Mocsáry-féle kastély- lyal a kultúrház mellett, a község központjában. Valóban, a felszabadulás után ez a kastély a kommunisták mozgalmi báza volt, és még sok, ma is élő karancslapujtői méltó erénnyel állíthatja, hogy az ellenforradalom idején is a mozgalmi ház mindkét villámhárítóján állt a vörös zászló. A büszkeség, a jelkép becsülendő. A tiszta szoba bútorai Táj ház alakul Megőrizni a palóchagyományokat! Ha az átalakult világunkban másképp már nincs nagyobb mód erre, akkor legalább tárgyaiban ne hagyjuk veszni! Ne csak a ka- zári vagy hollókői múltbeli életmódot ismerj üli meg, de a karancslapujtőit is, ahol a paraszti életformához kapcsolódott a bányászoké is. Ezzel a céllal vásárolt meg egy tipikus, régi paraszti házat a karancslapujtői termelőszövetkezet, s gyűjtötte benne össze a palóc világ jellegzetes használati tárgyait. A gyűjtés avatott módon folyik, egy-egv tárgy megvásárlásakor néprajzkutatók véleményére támaszkodnak. Azt mondják, hogy a tájház bedül pártirodán. Ott készült a Mo- csáry-kastély előtt. Be azért szép emlékeim is maradtak abból az időszakból. Az 57- es választási nagygyűlésre ellátogatott hozzánk Kádár elvtárs is. Akkor avattuk az új kultúrházat. Hét éven át vezette a tanácsi munkát, majd a szíve ismét visszahúzta a bányához: meó művezető lett a zagyvái igazgatóságon. Akkortájt koránt sem volt ez annyira szembetűnő „váltás”, mint gondolnánák; a megbízható emberek a munkásosztályból kerültek ki,” ezen a vidéken — érthető okokból — a bányától, a környező városi üzemekből. A hatalom persze sokakat megszédített, de erre nem szívesen emlékszik az egykori tanácselnök. — Tudja, az volt a „bűnöm”, hogy szabálytalanságba nem tudtak belevinni és hát... No, de hagyjuk. 1968- ban aztán nyugdíjba vonultam. Szerettem a munkát, ezért én is beléptem a tsz- be és ott dolgoztam egészein 82-ig. Azóta itthon pihemge- tek, s várom, mikor jönnek a fialnék... Hol lesz tornaóra ? Nincs sok pénz sehol a tanácsi költségvetésben. Így van ez a Karancslapujtői Községi Tanácson is. Évek óta egyik fontos feladat már a központi általános iskola felújítása, folyamatos korszerűsítése. Van már központi fűtés, de még nincs tornaterme. Ez jelenti az iskola egyik legnagyobb gondját. A testnevelési foglalkozásokra a kultúrházba vonul át a karancslapujtői iskolában tanuló hatszáz gyerek. A nagyteremben széttolják a székeket, helyükre kerülnek a tornaszerek, s kezdődhet az óra. Szóba került a településfejlesztési hozzájárulás szervezésekor, hogy talán a tornateremre kellene a hozzájárulást összegyűjteni, aztán mégis fontosabb munkák szorították háttérbe a megépítését. Üt kell, járda, kell, jobb köz- világítás és orvosi rendelő is. Ebben az ötéves tervben eképp nemigen lesz tornaterme a karancslapujtői általános iskolának. MOZICÉP A FŐTITKÁRTÓL Ereklyeként őrzik Karancslapujtő pártbizottságának irodájában azt a levelet, amelyet Kádár János írt alá és a keltezése: 1958. április 14. A címzettek: Rusz Gyula és Horváth Gyula, az akkori pártbizottság titkára, illetve a tanács elnöke. A szövegből kiderül, hogy a levelet a főtitkár az egész falunak küldte. Azért a hűségért, helytállásért, amit az itt lakók tanúsítottak az ellenforradalom idején, kimutatva elkötelezettségüket a néphatalom iránt. A köszöntő sorok mellett egy csomag is érkezett a községbe, benne egy mozigép. Mint Kádár János írta, nemrég kapta ajándékba közeli barátaitól. Ám ő különösebb hasznát nem venné, ezért úgy határozott, hogy 1957 őszén tett látogatása és a kultúrház átadása kapcsán jó szolgálatot tehet ez a masina Karancslapujtő kulturális életében. így fogalmazott: „Úgy éreztem, hogy egy ilyen gép jobb helyen volna egy dolgozó közösségnél, mintha én magamnál tartanám azt". Az ajándék valóban jól jött a la- pujtőieknek. Az új kultúrház azonban megöregedett, vele a mozigép is. Lassan mindkettő eléri a harmadik „X”-et. A gépet időnként felújították, így még a mai napig „jól bírja" magát. L Ma a Tüzép használja ezt a* épületet, de költeni már ö sem költ rá, mert rövidesen új helyet kap. Le kéne bontani — vetődött fel a kérdés, amire a műemléki felügyelőség mondott nemet. A felújítás 13—15 milliő forintba is belekerülne. Erre pedig senkinek nincs pénze. Elöbb-utőbb döntésre lenne szükség a kastély ügyében, mert málló falakkal senkinek nem tetszhet. A hős harcokat pedig szívünkben is őrizhetnénk. Mi több...? Van arra sok-sok mód. Ha kedd van: akkor férfi na fő már bemutatható állapotban van, de az udvar, a fészer még rendezésre, felszerelésekre vár. Szétobefeintünlk ebben az alakuló tájházban. A tiszta szobában felpárnázott, bevetett ágy, bölcső, faragott asztal, lóca, a falakon tükör, képek. A másik szobában a szövés szerszámai. Gazdagon válogatott anyag. . (Az ember örül, ha a régi értékek megmentéséinek nemes szándékával találkozik. Csak szöget üt a fejébe, vajon tényleg a termelőszövetkezet dolga-e ezzel is foglalkozni. Avagy ma erre senki másnak — mondjuk egy szakmai intézménynek — nincsen pénze?) Legalábbis így volt ez hét évvel ezelőtt Karancsberény- ben, a fodrászüzletben. Hiszen a férfifej nem kíván annyi „cicomát”, mint a női, így hát elegendő volt egy nap arra, hogy a bányászkobakról a megnőtt fürtöket lenyisz- szantsa az ügyes borbélykéz. Aztán jött Margitka és sutba dobta a régi szokást; hozzá aztán jöhet férfi, nő egyaránt a hét szinte minden napján. Most is találtunk néhány kuncsaftot: a szebbik nem képviselője, Fodor Emő- né csavaróval a hajéban „tűri” Margitka gondos bíbelő- dését, de nem sértődik meg Tórák Balázs sem, amiért ő csak később kerül sorra. Legalább van idő egy kis diskurzusra. — Hentesüzletnek készült ez valamikor — meséli a ká- nyási bányász —, de aztán változott a dolog. A falu szerette volna, ha fodrászat lenne az épületből, ezért még a viták estéjén nekiláttunk és kiástuk az alapot. Hegedűs Istvánné, mindenki Margitkája, Lapujtőről jár ide a hét 5 napján, hogy akár egy készülő esküvő előtt, vagy más kívánságra, szép fejeket hagyjon maga után a faluban. Kicsit restelli a „fölfurdulást”, ' áfh'^szégyenkemf-'niTTcs-~-akar- az üzlet takaros, rendes, bármelyik szalon megirigyelhetné. — Szeretnek idejárni az emberek — mondja. — Ha azt hinnék, hogy itt nem követik a divatot — tévednek. Készül a frizura Az itt élők szeretik a rendet, a szépet. Különben még Lapujtőről is eljárnak hozzám elég sokan, sőt Tarjánból is van vendégem. — Valamikor az öregek vágtak hajat — veti közbe Tórák Balázs. — Kézi ollóval, kopaszra. Ügy húzta az ember haját, hogy a vér is kiserkent... A kis üzlet forgalma napi 7—800 forint, de ami ennél is Töhtösäbb, a közeli Fehér Akác mellett van a faluban egy olyan hely, ahol a betévedők megbeszélhetik ügyesbajos dolgaikat, a nagy eseményeket. Példának okáért a nemrég tartott lagzit Simo- néknál... j Pedig elöregedésről, a közcég elnéptelenedéséről, nemigen beszélhetünk. Ka- rancslapujtőn és társközsége* iben ma is száz építési telek vár beépítésre. Az elmúlt öt évben 180 családi ház épült itt, s úgy számolnak, 1990-ig kétszáz lakással megint gazdagabb lesz a település. Egyre többen kezdenek itt házépítésbe salgótarjániak is, évente tíz-tizenöt család hagyja ott a lakótelep; lakásokat, s fog kertes családi házak építésébe. Ezzel összefüggésben a kérdés már ma is feltehető úgy: lépést tud-e majd tartani ezzel az egyébként örvendetes gyarapodással, a községi intézményhálózat — az iskola, az egészségügy, a kereskedelem. (Avagy a mostanában kitelepülő salgótarjániak gyermekeiket — tornaterem híján — szívesebben hordják-viszik majd a megyeszékhelyre iskolába, ott keresik fel az orvost, és ott vásárolnak?!) Ez is egy megoldás. Itt születtem, 1 I ßa kan házi kapcsolás Az első kép a gyermekkort idézi. Egy idős asszony libákat terel a bokrok, fák és magas fű övezte úton. Felnőtt fejjel a gyermekkor egyre inkább feledésbe merül. Hasonló sorsa van ma Baksahá- zának is. A Karancslapujíő- höz tartozó pusztán tizen élnek. Elhalásra van ítélve. Ennél többet, közelebbi tervet nem tudnak a község vezetői sem. A terület zártkertnek minősül, s lehet, hogy később „felkapott” oi benő- hely lesz, itt, bár csupán szerényen, kis telekkel, engedélyezett szerszámos kamrával. Egy kisebb hétvégi ház féle már áll is itt. — Vitte volna el a víz ezt a Baksaházát — így fakad ki elsőre a libát terelgető öregasszony. Házi Rózái, aki itt született és mindig is itt élt. — Tavasszal-ősszel nagy a sár. Levelet, újságot hoznak ide, akkor szoktunk a postára benézni, amikor kenyérért megyünk Lapujtőre, a boltba. A külvilággal való kapcsolatot egy már lakatlan, omladozó ház falára erősített segélykérő telefon biztosítja. Ha gyorsan orvos, mentő kéne. Csalánerdőn kell átvágni, míg a készülékhez jutunk. Forgatjuk a telefonon a kart, hallózunk. Egymásután többször is. A vonal másik végén nincs kicsengés. Ez a kapcsolat most nem élő. Holnapra talán megjavítják. .. Írták: T. Németh László és Zsély András. Fotó: Kulcsár József. NOGRAD — 1986. július 5., szombat
