Nógrád, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-29 / 177. szám

Nagy tempóban halad kivitelezéssel egyidőben a salgótarjáni Arany az intézmény melletti János utcai gimnázium építése. A támfal kialakítása is az építők feladata Mérséklődő, de még élénk munkahelykínálat fl pályakezdők lehetőségei Mérséklődő, de összességé­ben még élénk a munkahely­kínálat — jelentette nemrégi­ben az Állami Bér- és Mun­kaügyi Hivatal, s ez most, el­sősorban a tanulmányaikat be­fejezett fiatalokat érinti, ér­dekli. Évről évre megfigyelhető, hogy a pályakezdőknek — különösen bizonyos földrajzi körzetekben és szakmákban — már korántsem olyan egysze­rű az elhelyezkedés, mint volt mondjuk öt-hat évvel ezelőtt. Most két százalékkal keve­sebb munkahelyet kínálnak a számukra, mint a múlt évben. például ugyanaz a vállalat ha­vi 4200-ért keres segédmunká­sokat és 4600-ért diplomás közgazdászokat... A korábbi években megszo­kott — ám sokak által vita­tott — tendencia változatlan: a fiatalok számára fölajánlott munkakörök háromnegyed ré­sze fizikai munka és elsősor­ban szakmunkás-képesítést követel. Tehát egyszer s min­denkorra meg kell barátkoz­ni a gondolattal, hogy az ál­talános gimnáziumot végzett, ám szakképzetlen fiatalok — ha nem sikerül bejutniuk a főiskolákra, az egyetemekre Ezen belül a diplomások ~ akkor bizony csak a szü­lt százalékkal több, az általa* kös betanított, illetve segéd- nos és középiskolát végzettek munka-kínálatból válogathat' majdnem 4 százalékkal keve- ~ ” L sebb állásajánlat közül válo­gathatnak. Végeredményben száz nem diplomás fiatalra 101 munkahely jut, egy diplomás­ra viszont átlagosan 2,4 pá­lyázati kiírás érkezett a mun­káltatóktól- Nem érinti a munkahelykínálat csökkené­se a szakmunkásokat sem: a most végzettek számánál nak- Választhatnák persze az érettségi utáni szakmatanulást is, ám az ilyen iskolák iránt rendkívül csekély az érdeklő­dés. Pedig az idén három újabb szakmát jelöltek ki, amely csakis érettségivel ta­nulható. Ami a kínálat területi meg­oszlását illeti: a városokban nagyobb a szakmunkások es a tavalyinál is — jóval iránti igénj. a falvakban, köz­több munkahely várja őket. ségekben inkább a segéd- és a betanított munkásokat ke- c . . . resik. Elsősorban — elegen­dők at var az Ipar dő foglalkoztatási lehetőség , , híján — az ország észak­Legtobb állást - aranytala- keleti részében kell számíta­nál sokat az ipar kínaija, n- elhelyezkedési nehézségek- s viszonylag élénk a kínálat re Szabolcsban tó mint már az építőiparban, a kozlekede- évek ó1a s annak eIlenére, sí es a hírközlési ágazatokban bogy a megyében az idén is A mezogazdasag viszont az élénkült , munkaerő kánti idén sem érdeklődik kulono- keresiet sebben a pályakezdők iránt. Az ipari munkahelyek majd- Továbbra is ; jngázás nem 60 szazalekara kizárólag ® szakmunkásokat várnak, s az a pályakezdők egyharma- alacsonyabb iskolai végzettsé- da azonban az idén sem ta- gűeknek is azzal kell számol- íálhat magának helyben mun­niuk, hogy elsősorban az ipa- kahelyet. emiatt a megyei rí üzemekben, illetve a köz- szakemberek azzal számolnak, lekedési ágazatban helyez- hogy körülbelül ezren — s kedhetnek el. Kiugróan ma- főleg a szakképzetlenek — a gas a szakmunkásigény az háztartásokban maradnak, to- építőiparban (82 százalék), vábbi 1300 fiatalnak pedig in- míg a közlekedési és a hír- gáznia kell. (Nem lenne ez kü- közlési vállalatok inkább a lönösebb gond, ha az ingázás, szakképzetleneket keresik. s általában a családtól való A munkahelykínálat szer- különélés feltételei, körülmé- kezeti összetételét vizsgálva nyei nem lennének olyanok, új vonás, hogy az alkalma- amilyenek; s ha a területi zotti munkavállalók iránti mobilitás manapság termé- kereslet korábban jellemző szetes és megszokott éietfor- csökkenése megállt, sőt némi ma lenne, lehetne...) élénkülés tapasztalható. A gyors vonásokkal fölvá­Egyébként az összes alkalma- zolt helyzetkép azt is jelzi, zotti-szellemi munkakör majd- hogy valamelyest talán nor- nem 70 százalékára csakis malizálódnak a munkaerő­diplomásokat keresnek. Ta­lán azért is, mert a fizikai és a nem fizikai bérarányok változatlanul torzak, a diplo­más pályakezdők bérei meg­lepően — és nemcsak relatí­ve — alacsonyak. S azért is, mert egyre több gyakorlott szakember választja inkább piaci viszonyok; némileg mér­séklődik a korábban csillapít­hatatlan munkaerőéhség, s ez egyúttal a munkáltatók meg­fontoltabb munkaerő-gazdál­kodására is utal. A folyamat természetes velejárója, hogy lesznek, akiket mindez kelle­metlenül érint, mert nem ta- a kisvállalkozói szférát, őket lálhatnak rá könnyen a kó­pédig pótolni kell. Főként szakmunkások Ha már a bérről esett sző: az idei kínálat szerint az el­múlt évhez képest valame­lyest emelkedtek az alsó bér­határok és mérséklődtek a fel­ső határok. Ez már önmagá­ban is a nivellációs törekvé­sek erősödését jelzi, a gyakor- latban pedig úgy fest, hogy rábban megálmodott — vagy inkább csak véletlenül kivá­lasztott — munkakörre, mun­kahelyre. Nos, ez eggyel több ok arra, hogy mindenki — az iskolákban, a családokban és másutt — sokkal komolyab­ban veave a pályaválasztást, a pályaorientációt, a továbbta­nulással kapcsolatos, s most már egyre felelősségteljesebb döntést­V. Cs. Másfél ezer rakétát lőttek ki jégeső ellen Sok a munkájuk az idei nyáron a Baranyai Rakétás Jégesőelhárító Szolgálat szak embereinek. Más évekhez ké­pest, nagyobb a zivatarhaj- lam, gyakrabban alakulnak ki jégveszélyes felhők a Me­csek—Duna—Dráva három­szögében, ahol 150 ezer hek tárnyi területet oltalmaz í „jégernyő”. Az áprilisban tör­tént eiső beavatkozás óta húsznál több alkalommal ri­adóztatta már a Tenkes-hegyi lokátorállomás a rakétaki- lövőket, azaz átlagosan ötna- pontként volt jégelhárítás. A Baranya 15 pontján el­helyezett kilövőállomás az idén eddig összesen másfél ezer rakétát bocsátott fel. A szakemberek abban bíznak, hogy ha lesznek is még ki sebb-nagyobb jeges zivata rok, már kiadta mérgét i nyár. A védekezés eredmé­nyeként mindenesetre szá­mottevően csökkent a jégkár a védett terület mezőgazdasá gi üzemeiben. Az előző nyarakon megszo­kott látvány volt a baranyai határban ae ejtőernyővel le­ereszkedő üres rakétatest. Pi­rosra voltak festve, hogy földet érésük «tán könnyen rájuk találjanak, s oldalukon felirat volt olvasható, mi­szerint a megtaláló jutalmat kap, ha értesíti a jégeső-elhá- rító szolgálatot és elszállítá­sáig megőrzi az elhasznált rakétát. Az elmúlt tíz év alatt felbocsátott 5000—6000 rakétá­ból azonban vajmi kevés ke­rült vissza az egységhez. A megtalálók ugyanis lemond­tak a jutalomról a hosszú, karcsú lövedékhüvelyek bir­toklása érdekében, s ma ker­ti törpék helyett, piros ra­kéták díszítik megyeszerte a kerteket. Az idén rendszerbe állított új típusú, a korábbinál ha­tásosabb jégeső-elhárító ra­kétákba önmegsemmisítő szerkezet van beépítve. Győzött: János Hostyánszki, Vengrija Hír: Hostyánszki János, a Nógrád Volán salgótarjáni he- lyíjáratának 37 esztendős au­tóbusz-vezetője megnyerte a szovjet szállítási dolgozók szakszervezete által Kaunas- ban június 5—10-ón rendezett nemzetközi szakmaii versenyt. Az autóbusz-kategóriáiban in­dult 110 versenyző közül lett a bátonyterenyei fiatalember az első. * A barnára sült, zömök piló­tával beszélgetni roppant szó­rakoztató. Érdekes történetei­nek száma vég nélküli, egyik izgalmas sztor it meséli a má­sik után. A Hungarocamion. nál töltött kalandos tíz eszten­dőből van is mit meríteni! Minden sofőr álma: egyszer duplázódott a városban a Li riválisa kétszáz hibapontot szedett össze. A Kaunas mel­letti erdők szélén épített va­donatúj gyorsasági szakaszon meg 23 köbcenti megtakarított gázolajjal vert rá a második legjobbra. Miután azonban egymás eredményeiről semmit nem tudtak, Hostyánszki János minden lámpaláz nélkül ment el az eredményhirdetésre, melyre a litván közlekedési miniszter által adott díszva­csorán került sor. — Sorolták a különféle ka­tegóriákban a helyezéseket, egyszer csak oldalba bök ma­mi, a tolmács: figyeljen. Já­nos. most jön az Ikarus két- százhatvamas! És akkor azt hallom, hogy János Hostyámsz- ki, Vengrija. Azt hittem, rosz­kamionra ülni. Hostyánszki közúti forgalom a buszozás szul értem- Körülnéztem, van t ■ _____i._ _:____1 _ 1 ••____ fcs • J íi-f fölein w-vó.r. T-Trvc+xrA J ánosnak viszonylag könnyen feltételei viszont maradtak a sikerült. Előző munkahelyei­ről igen jó ajánlólevelet ka­pott, így 23 évesen már a vi­lág országútjait járta Kara- ohitól a skandináv országokig. — A hamburgi út volt az első ...kanyarom”, a pakisztáni régiben. Csúcsidőben ma itt talán más Hostyánszki is? Hát, ez bizony én voltam! ugyanazt az útvonalat öt-hat Sorra gratuláltak a szovjet versenyzők is, s hozzátettek: ez más. mint a mexikói nul­la-hatos! Átvette a jelvényt, a zász­lót s a diplomát, azóta már perccel hosszabb idő alatt tu­dom bejárni, mint korábban. Csakhogy, még kamionso­főr volt, amikor megnősült, s két szép kislánya született. .... ..... . , . viszont a legtávolibb — me- {jtja végeztével boldogan tért ket 1:gaz8'atol dicsérete es ki­süli. — Karachiiba kétszer- is haza anná;l szíVszorítóbb volt vál° dolgozó kitüntetése mel­- ------elbúcsúzni a családtól. Nem lett, ékeskednék otthon. Jutái. b írta tovább, agvő, kamion! múl tasfcaradmt kapott a ren­dezoktol s egy ha.íalmas por- A világ,iárás során szerzett celánvázát: tapasztalata, szakmai tudása fordultam, egy nyugdíj előtt álló idős garázsmester kísért el, számára az út jutalom volt, A kamionra vágyakozó pi­lóták közül kevesen tudják, hogy ez a munka nemcsak változatos, érdekes, hanem ve­szélyes is. — Gyakoriak külföldön a kamion,lopások, egyszer az enyémet is elemelték — me­séli egyik kalandját. — Nem sokkal Nápoly előtt egy par­kolóban álltam, amikor né­hány fiatalember közölte, hogy , ,, , .. , — Gyönyörű darab. Sajnos, a legrangosabb pilóták köze hazafelé az úton megroppant emelte. Emberi tekintélyét megbízható, pontos, rendsze­rető munkájával erősítette meg. Senki ne,m irigykedett hát, amikor éppen őt kérdez­ték meg: nem volna-e kedve a kaunasi nemzetiközi versenyen indulni? a bőröndben. Nem engedték, hogv késiben vigyem fel a re­pülőre. .. ígv történt, hogy rangos szakmai győzelem lett a ki­rándulásból. A Nógrád Volán brigádvezetőjét, pórtbizotteági tagját eddig is tisztelték a kol­légák, most még inkább fel­száll fejébe a dicsőség. Örö­met inkább az szerez neki. ha látja, hogy kalandos kamio- nos múltjának történetei ér­deklik munkatársait. A zsúfolt városi forgalom — Hazái pályán a szovj rt befizettek egy ebédre a közeli versenyzőkkel szemben úgy- néznek rá. Hostyánszki János étteremben. Egyek, és ne nyúl- sem tudnám megnyerni sza- natk e7 nem árt meg. nem káljak a telefonihoz, mert meg badkozott. találom bánni. Jól beszéltem — Nem baj. Akkor legalább olaszul, de a dzsekik alól elő- kirándultál egy jót! villanó lőfegyverek minden lgy hát rábólintott, s gör- szonal beszédesebbek voltak. csbs győzni akarás nélkül, rasu- Egv óra múltán hoztak visz- pan a tisztességes szereplés sza a kocsimat, igaz, az Iran- reményévei utazott a litván után horgászással pihen. Hol ból hozott nyersbőr már nem fővárosba. Autóbusz. Zil, és a Tiszára, hol a szécsénvi ro­vott benne. 'Bajom Szerencsé- Volga-taxi kategóriában' az derbánya tavához megy. s rit. re nem lett belőle, a rend- összes európai szocialista or- ka eset. hogv ne járna a hor- őrség igazolta az árut. szagból, valamint Vietnamból, Sász, szerencsével. A fényes, — Hat éve már, bogy a Mongóliából, Kubából több testes pontvok révén két kis- saJigótarjáni _ helyi járaton for- száz pilóta ült a volán mellé, lánva. Enikő és Mónika sze­gei3 a volánt. Nem. sajnálje hogy előbb a rutinpályán, az izgalmas kamionozást? utána a gyorsasági szakaszon — Elég volt belőle, most az üzemanyag-takarékosság már jobban értékelem a nyu- jegyében bizonyítsa, nem vé- galmat. Már amilyen nyugal- lettemül jutott el a verseny- mas a salgótarjáni helyilköz- re. A rutinpályán hibapont lekedés! Halt év alatt meg- nélkül haladt végig, NDK-be­mében nő tekintélve. Fnné! már csak akkor büszkébbek sorúikra. ha a Hbstyámszki- féle csülökpörköltböz til va- csoraidőben a család. Mért aí fenségest Szeuch Márta ’ Kárpitokhoz, függönyökhöz Lángmenles textíliák Űj, nehezen égő textíliák ve mindenütt, ahol alapkő- gyártását kezdték meg Kő- vetelmény, hogy a textíliák szegen a Lakástextil Vállalat „légmentesek” legyenek. Posztó- és Nemezgyárában. A A kőszegi géppark minden francia importból származó átalakítás nélkül alkalmas­égéskésleltető adalékanya- nak bizonyult az új alap­gokkal kezelt, PVC-alapanyag- anyag feldolgozására, s né­ból szőtt kelmét elsősorban fokozott tűzbiztonságot igény­lő helyiségekben és jármű­vekben használhatják, illet­hány hetes kísérleti gyártás után a vállalat megkezdte az első több ezer négyzetméteres rendelések kielégítését. Eredményes a tűzhelygyár fél éve Eredményesen zárta az idei esztendő első felét a Salgótar­jáni Vasöntöde és Tűzhely­gyár. A hat hónapra szóló termelési értóktervét csaknem három, exportelőírányzatát több mint öt százalékkal tel­jesítette túl, utóbbit az előző évhez képest pedig bőségesen megduplázta. Mind a tavalyi­hoz, mind a tervezetthez vi­szonyítva fejlődést ért el a tűzhelygyár a jövedelmező­ség terén is. A termelőmunkában a. me­legüzemi gyáregység kimagas­ló eredményt produkált. Több munkaszervezési és az ösztön­zésre vonatkozó intézkedés se­gítségévei a tavaly ilvenkori- hoz képest 36,5 százalékkal több öntvényt készített, ter­mékeinek súlya meghaladja a -rtgvezer tonnát. Növ li az öntödei teljesítmény értékét, hogy a termelésen belül a fmárré«zleg számottevően bő­vített? nem rulp?1 elszámolású exportját. Hazai piacra pedig többek között olyan különle­ges öntvényeket is szállított, mint a főváros köztereit dí­szítő szép kandeláberek, vagy a budai siklóhoz készített ter­mékek. A hazai piacra szánt termé­kekből az első fél évhez ki­egyensúlyozott ellátást bizto­sított az SVT. Elkészült a vállalati termékkatalógus is, segítendő a vásárlók dönté­sét. A műszaki fejlesztők be­fejezték az új, nagy tűztem, szilárdtüzelésű kályha proto­típusát. jelenleg a sorozat- gyártás elkészítése folyik. A következőikben az új toldalék- tűzhely, a Láng kályha és az Alfa tűzhely fejlesztésének befejezése van soron. A műszaki ellenőrzés szak­emberei az első fél évben több átszervezés útján is a késztermékek vevőcetúrikus átvételét javították, a továb­biakban az eddiginél is na­gyobb figyelmet fordítva a készülékek funkcionális ré­szeinek minőségére, megbíz­ható működésére. A későbbi­ekben fontos feladat a ter­mékek csomagolási minőségé­nek szigorúbb ellenőrzése. Nagy figyelmet fordítottak a tűzhelygyárban a hasznos munkaiidőalap növelésére, a kiesések csökkentésére. Az előző évhez képest szigorúb­ban bírálják el a kilépési en­gedélyeket, eredményeként az idén több mint 440 dolgozó­val kevesebb kapott magán­ügyben eltávozást munkaidő alatt, ezáltal 880 órával ke­vesebb idő esett ki a terme­lésből. A hivatalos ügyben eltávozok száma is jelentő­sen megfogyatkozott, s csak­nem felére apadt a későn jö­vők száma. A munkafegye­lem további erősítését szol­gálja a minap bevezetett biok. kolási rendszer is. Ikarus — Vo!kswipn autóbusz Elkészült a prototípus Az Ikarus székesfehérvári gyárának kísérleti üzemé­ben megépítették az Ikarus— Volkswagen kooperációban készült autóbusz első minta- példányát. A cél az volt, hogy a Volkswagen Művekben nagy sorozatban gyártott LT 55—TD típusú tehergépkocsi- alvázon, az Ikarus-karosszé- riájával olyan kis önköltségű autóbuszt alakítsanak ki, amely különösen alkalmas gyermekek és idős emberek utaztatására. A székesfehérvári gyár konstruktőrei a Volkswagen- alvázra az Ikarus 521-es tí­pus karosszériájának módo­sított változatát építették fel. A 6,7 méter hosszú, 26 sze­mélyes autóbusz homlokfalát úgy alakították ki, hogy az követi a Volkswagen-pilóta- fülkékre jellemző vonalakat. Lépcsőit a szokásosnál ala­csonyabbra helyezték, hogy kényelmesebb iegyen a fel­szállás. A járművet augusztusban Hannoverbe szállítják, aiW a megrendelő teszteli. Az Ika­rusnál remélik, hogy a teszt- vizsgálat eredményei alapján újabb megrendeléseket kap­nak. NÓGRÁD - 1986. július 29., kedd

Next

/
Oldalképek
Tartalom