Nógrád, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-22 / 171. szám

Mentünk az Államiba

|Megszüntetés vagy talpraáWtás?

30 esztendős a salgótarjáni

*

Centrum Aruház

Harminc esztendővel ezelőtt augusztus 1-én nyitotta meg -kapuit a vásárlók előtt Salgótarján és a megye akkori legnagyobb bevásárlóhelye az Állami Áruház. Már építése is szenzációszámba ment, sok bámészkodót vonzott: a város első épülete volt, amelyet betoncölöpökre emeltek.

Nem kisebbedtek méretei az elmúlt három évtizedben, csak a város lett körülötte magasabb. A ház falain belül azonban sok minden történt. ahogy múltak az évek. Á nyitást követő első esztendőben a ház 108 dolgozója 73 millió forintos forgalmat bonyolított le, most 140 kereskedő 300 millió forintot érő árut ad el évente. 1966-tól a Centrum Áruházaik Vállalat önelszámoló egysége a salgótarjáni, s két évvel később vette fel mai nevét.

A salgótarjáni Centrum Áruházról azt is érdemes tudni, hogy a nagyvállalat legjelentősebb kísérleti „műhelye”. A 60-as évek elején itt vezették be először az önkiszolgálást, itt nyílt meg elsőnek az élelimiszerosztály és itt vezették be a zárva tartós nélküli leltározást először s a házban kísérletezték ki a jutalék pontozásos rendszerét, valamint a jövedelemérdekeltségi rendszert.

Az évek teltével szinte kar“ nyújtásnvira a Centrpm Áruháztól kiépült a konkurencia. A ház forgalma azonban nem sínylette meg a város kereskedelmi hálózatának bővülését. Sőt, az 1980-ban megnyitott gyermekruházati és minőségi m éterár u -szakimét segítségével nemcsak

Harminc év — harminc száza lék árengedmény

— K^p: Bencze —

megőrizte, hanem meg is erősítette pozícióját. Jelenleg 14-féle szolgáltatással áll vásárlói rendelkezésére, többek között ingyenes házhoz szállítással, Centrum-szervizzel, méretre igazítással.

Számítanak a vásárlók a csehszlovák nemzeti hétre is, amelyet ugyancsak évente szerveznek meg. Mindent ösz- szevetve, évente több mint félszáz kereskedelmi akció jellemzi a ház kezdeményezőkészségét. A házba naponta betérő nyolc-nyolc és fél ezer ember közvetlen tapasztalatai alapján érzékeli a kereskedelmi munka fejlődését, melyet a 30 év alatt 14 alkalommal kapott elismerés is fémjelez. Az utóbbi hat esztendőben például öt ízben jutalmazták különféle ki' t üntetésekkel a Centrum Áru* ház tevékenységét.

Az áruház összes dolgozója 11 szocialista brigádba tömörülve nyújt segítséget az új kereskedelmi módszerek bevezetéséhez. Most is kísérletet készítenek elő: a tervek szerint várhatóan már a jövő évben itt vezetik be a vonalkódos és világitóceruzás leolvasási rendszert.

A 30 éves évfordulót július 21-től augusztus 19-ig tartó programsorozattal tartja meg az áruház, összesen 6 millió forint értékű árut kínál ez idő alatt vevőinek 30 százalékos engedménnyel. Több játékkal. sorsolással, az idén öt- esztendős Centrum-bébi te- tőtől-talpig való felöltöztetésével, kóstolókkal ünnepli meg jubileumát. Mindezt ,ter- mészetesen vásárlóival közösen, hiszen az eltelt három évtizedben i« értük dolgozták az áruház kereéked®,

Kettő lett az egyből

Ugyanannyi pénzből többet

BatássagyBinnaton, a város- gazdálkodást vállalat kétfelé „oszlott”, erről a júniusi t>a. ruucsülésen döntöttek. Mi indokolta a döntést, s mi a haszna, ebből a város lakóinak? — tettük föl a kérdést Puszta lstvánnénak, a városi tanács osztályvezető-helyettesének.

— A városgazdálkodási vállalat már túlságosan is nagy, kissé nehézkes és fölöttébb költséges volt. Adódott ez a nyereségérdekeltségéből, ami egyben azt is jelentette, hogy a tanácsi irányítás nem érvényesülhetett kellőképpen. Ezért döntött a tanács úgy, hogy belőle létrehozza az ingatlan- kezelő vállalatot és a költség, vetési üzemet.

— Így mi változik?

— A költségvetési üzem kevésbé nyereségérdekeit. Munkatervét, munkaprogramját a

tanács végrehajtó bizottsága hagyja majd jóvá. Az üzem a szemétszállítás, a köztisztaság és a parképítés-fönntartásban érdekelt. Éppen ezen a területen lettek mindig szűkebbek a költségvetés lehetőségei, a feladatok viszont gyarapodtak. Azaz ugyanabból a pénzből, más megoldás nem lévén, kevesebb munkát tudták csak elvégezni a korábbi „fölállásban”.

— Most nem így lesz?

— Haitvan-hetven fővel dol- dogoziik majd az üzem, tehát kevesebb létszámmal, minimális irányító garnitúrával, a végzendő fél adatokat nem terhelik a korábbi mértékű vállalati költségek. Olcsóbban fognak dolgozni azzal, hogy ismét csak ugyanannyi pénzből, de többet végeznek.

— Az ingatlankezelő vállalat?

— A «eve In mutálja, ve»lla lalt forme.tram működik tovább. Feladat« a lakások üae- meltetéee^ IBímtártasa, karbantartása, illetve a távfűtés.

— iMátrád továbbra is az ön által említett duzzasztott létszám?

— Ez már a vállatelt gond. ja. Nyilván az az érdeke, hogy miinél gazdaságosabban működjék, s ehhez a sziiksé ges intézkedéseket megtegyék

— Mikortól érvényes az „elválás"?

— Tulajdoníkíbéppen marii®, de bizonyos engedélyeztetési eljárás még hátravan. Az átállás folyik. Az ingatlankezelő vállalat marad a régi helyén, Ott, ahol a VGV működött, a költségvetést üzem pedig a PENOMAH hélyi gyárával szembe, a NÁÉV egykori épületeibe költözött.

— h —

Csődtörvény

B Partement legutóbbi ülésén a tavalyi költségvetés végrehajtásáról szólva is elhangzott, hogy az állam óriási áldozatokat hoz a veszteséges, alaphiányos vállalatok támogatásáért. 1980 és 1985 között az ilyen vállalatoknak dobott „mentőkötél” 80 milliárd forintba került. Tavaly is, a tiszta bevételek 10 százalékát közvetlenül a gyenge hatékonyságot mutató üzemek veszteségeinek megszüntetésére kellett költeni.

A növekvő és ezért veszélyes költségvetési deficitünkben tehát igencsak ludas ez a támogatási rendszer, ráadásul a vállalatikat el is kényelmes!tette. Felmerülhet hát a kérdés, miért csináltuk? Miért vállaltuk ezen kívül azt az igazságtalanságot, hogy a „jók” befizetéseinek egy részét a gyengéknek adtuk, miközben kevesebb jutott a „jók” fejlődésére? E gazdasági, s már-már társadalmi feszültségeket is keltő probléma forrásait, okait és leküzdésének módját felidézte a parlamenti ülés másnapján hozott törvény- erejű rendelet, amelyben az Elnöki Tanács a gazdálkodó szervezetek felszámolásának új rendjéről határozott.

A szeptember 1-től életbe lépő „csődtörvényként” emlegetett rendelet előzménye tehát kétségtelenül az, hogy az állami költségvetés nem viselheti el az állami vállalatoknál keletkező veszteségeket. Tavaly már 23 vállalatnál meghaladta a 100 millió forintot a pénzügyi hiány. Közérdek tehát, hogy a jövedelemtermelésre képtelen gazdálkodó egységek sorsát rendezzék. Ez lehet megszüntetés vagy talpraállnás. A rendelet újdonsága éppen az, hogy kimondja, milyen esetekben kerülhet sor a likvidálásra, s milyen űton-módon menthető meg egy vállalat. A lényeg: az állam csak oda dob mentőkötelet, ahol a veszteséges tevékenység felszámolása jelentős foglalkoztatási gondokat okozna, veszélyeztetné valamely nemzetközi kötelezettség teljesítését, vagy honvédelmi érdeket sértene. A többi veszteséges vállalat sorsának rendezésébe az állam nem kapcsolódik ezután bele, a problémákat a vállalat és a vele gazdasági-piaci kapcsolatban lévő szervezetek egymás között, vagy bírósági úton történő felszámolással oldanák meg.

Az idősebb nemzedékben bizonyára régi képeket elevenít fel ez az eljárás: a csődbe jutott gyár munkásait kiteszik az utcára, s a munkanélküliek nehéz sora vár rájuk. Azt hiszem könnyű belátni, hogy nálunk itt most egészen másról van szó, A rendezés nem a «munkások érdekednek semmibe vételével, azok elten, hanem éppen érettük folyik. A sok veszteséges vállalat, helyzetük rendezetlensége, a rendezéshez kizárólag állami pénz Jel használása nagy gátja nálunk az élet- színvonal emelkedésének.

Az új eljárás emellett konkrétan vs tisz- t-etetbem tartja az adott munkóskoll ekti vg

érdekeit. Az állam garanciát vállal arra, hogy a munkabéreket, járuLókokat «• teljes egészében kifizessék a szanálás idején, de a felszámolás alatt is, amíg a munka folyik. Azt követően — áthelyezés, elbocsátás esetén — a Munka Törvénykönyve által biz. tosított jogok és kötelezettségek érvényesíthetők.

Hány csődeljárásra számíthatunk Magyar- országon? Nem sokra. Nálunk a legtöbb vállalat nem azért veszteséges, mert rosz- szul dolgozik, hanem mert nem tudja „behajtani” partnereitől a tartozásaikat. Másfelől az új módszerek alkalmazásával nem a megszüntetés a cél, hanem annak kikényszerítése, hogy vállalati erőből, minden forrás mozgósításával, jobb piaci munkával és hatékonyabb gazdálkodással kiláboljanak a bajból a nehéz helyzetű üzemek, vállalatok, gazdasági szervezetek. E vállalatok többsége ugyanis nem felesleges!

Nem egy olyan építőipari vállalatunk van például, amely veszteséges. Ám nélkülük nem épülhetnének új városrészek, több ezres munkáskoltektívájuk szélnek eresztése megfosztaná a városokat az amúgyis kevés építőipari munkásgárda nagy részétől. Világos tehát, hogy fontos érdek fűződik e vállalatok ügyeinek rendbetételéhez. Valószínű, hogy ebből „nem vonul ki az állam”, mint olyan ügyek intézéséből sem. ahol a megszüntetés pótlólagos nyugati importot eredményezne.

Más vállalatok megmentése viszont tehet, üzleti alapon előnyöket kínálna másoknak. De nemcsak nékik. Az eljárás szerint a meg. men tettnek garanciákat kell vállalnia. E garanciáikat csakis a javuló gazdálkodás, a hatékonyság jelenti, ami tehát előnyös tesz a népgazdaságnak is. Ezek alapján tételezhetik fel a szakemberek, hogy nálunk a várható ügyek többségét olyan esetek fogják képezni, amikor az állami szanálok, vagy a hitelezők kemény teltételeket szabva, a termelés és gazdálkodás alapvető javítását kényszerítik ki.

M

i a jelentősége még az új vendnek? Figyelmezteti a gazdálkodókat, hogy a tartós fizetésképtelenségnek, a veszteséges gazdálkodásnak — iájuk nézve is —• következményei tesznek. Eddig többnyire a nagyobb közösség, az ország viselte a terheket. Ezután a problémás vállalatok nagy többségénél is fel kell tenni a kérdést, hogyan tovább, hogy elkerüljék a csődöt. Jó tenne, ha ezt a vállalati magatartást indikálná a rendelet, amely önmagában nem tekinthető csodaszernek a magyar gazdaság bajaira, csak az eszközök egyikének, amivel rendezhetjük veszteséges vállalataink, szövetkezeteink sorsét.

K Fj 1

A szénbányák vállalat Nyírmed II. külfejtésén naponta 4—4,5 ezer köbméter meddőt takarítanak le.

Speciális kombájnok a kísérleti búzatáblákon

A gabonatermesztési kutatóintézet szegedi és kiszom- bori nemesítőtetepein több mint tízezer 6—26 négyzetméteres parcellán nevelnek kísérleti búzatörzseket. Ezekről a kicsiny földdarabokról a búzát külön-külön takarítják be speciális parcella- kombájnokkal. A különleges kisgépek vátgószélessége százhúsz-százharminc centiméter csupán ötödé a nagyüzemi gazdaságokban dolgozó berendezésékének. De azokhoz hasonlóan, egy menetben aratnak, es csépelnek.

Megérezte a vonatfüstöt

■ Tizenéves srácként az ember először pilóta szeretne tenni, meg sofőr, aki járja a világot. Aztán fokozatosan alább adja, s megnyugszik ott, ahová leginkább való. Az én apám vasutas volt, bátyám is az lett, hát ilyen körülmények között nem kellett a vonatfüstért messze menni... — vallja Bolla

László, a salgótarjáni állomásfőnökség forgalmi szolgálattevője. Talán még a bábaasszony nagymama is megjegyezte 1951-ben, micsoda remek kis vasutast segített a világra. Hiszen Litkéről akkoriban ritkán vitték a szülő nőket a távoli kórházba.

A vasút szeretetét aztán tovább erősítette a gyermekkor. Édesapja munkahelyét gyakran fölkereste bátyjával. Elszórakoztak az érdekes nyomtatványok birodalmában, kusza vonalakat firkálva a bérszámfejtéshez használatos papírokra. Aztán a vonalak kiegyenesedtek, szerepük tett és mindez a litkei iskolás évek gyümölcse. A gondtalan falusi gyerekkor úgy elszalad, hogy észre sem vette. Szive szerint azonban

tartóztatta volna az éveket, hiszen tudta, vasutas csakis úgy válhat belőle, ha valamelyik nagyvárosban sikeresen elvégzi a szakközépiskolát, s bizony az idegen vidék, a távoliét gondolata egy cseppet sem volt csábító számára.

— Mintha kaszárnyába kerültem volna — meséli —, olyan érzés volt megszokni a Bebrits Lajos vasútiorgalmi szakközépiskolát Szegeden. Tudja a hasonlat sem véletlen, hiszen laktanyaépületben volt az iskolánk és csak fél év múlva jöhettem haza először. A beilleszkedés nekünk, nógrádiaknak cseppet sem volt könnyű. Az alföldi gyerekek megmosolyogtak minket palóc beszédünkért, pedig észre sem vették, hogy ők is táj szólással böszélgötnek — jegyzi meg tréfásan.

S, ha valaki netán azt hiszi, hogy a diákélet egyhangú, hát téved. Kedvenc foglalatosságuk volt, hogy kijártak a Tisza pályaudvarra sódert lapátolni. Erre a cimborák mindig kaphatók voltak, mivel jól jött az a 25 fillér mázsánként, amit kaptak. Így aztán

megvolt a heti zsebpénz. Kiló elkölthette mozira, vagy a jóízű halászlére. Bolla László itt tanult meg „lovat vezetni”. Ez már a Rókusin történt, ahol kölcsönkérték a fuvaros fiútól az istrángot. Már az első öt méter után nekiment a ló egy szénrakásnak. S, ha a „lovasiskola” vizsgaeredménye nem is volt jeles, a technikusi oklevél már zsebben volt.

— Hazakerültem, s élveztem, hogy független ember lettem. Leírhatatlan érzés. Első állomáshelyem Szécsény- ben volt, ahol raktárnok tettem. Megszereztem a szakvizsgát is. Két évre rá már forgalmi szolgálattevőként alkalmaztak. Majd Dejtárra helyeztek. Ez azért nevezetes, mert itt ismertem meg a feleségemet. Ott szállt le mindennap a csemetéskert előtt, mert odajártak nyári munkára. Csakhogy idő közben jelentkeztem főiskolára. Így az udvarlás nem volt valami egyszerű dolog; sokszor éjjel utaztam. Nem is tehetett ezt így sokáig csinálni, ezért átkértem magam levelező tagozatra. Persze, az iskola ugyanabban az épületben volt, mint a szakközép ... — mondja mosolyra fakadva.

A levelező évek alatt végre megtett a lagzi is. A családnak pénzre volt szüksége, így ismét munkába állt, immár a balassagyarmati üzemfőnökségen. Tartalékos forgalmi szolgálattevőként járta a vonal összes állomásait, mikor hol keltett helyettesíteni.

— Fárasztónak fárasztó volt, de anyagilag megérte. Jobban kijöttem, mintha állandó helyen teljesítek szolgálatot. Meg aztán szép emlékeim fűződnek mindegyikhez. Rétságon például volt egy olyan sorompó, amit nem tehetett belátni. Ezért néha előfordult, hogy elfelejtettük fölhúzni, miután elment a vonat. Így történt, hogy egyik nap beállít hozzánk egy paraszt bácsi, ostorral a kezében. Szitkozódott feledékenységünk miatt, nem győztük hallgani...

A főiskola után egy üres állás kínálkozott, ismét Szé- csényben. Elvállalta, de egy hamar kinőtte az eseménytelen helyet. A ..szabadulásra” azonban csekély remény sem volt, úgy ..belenőtt” a forgalmistaszékbe.

— írtam egy pályázatot az Alkotó Ifjúságba. Végtére is ettől vártam az áthelyezésemet. Az irat valahogy Pestre került, vele együtt én is. Ott találkoztam dr. Fehérrel, akitől kihallgatást kértem. Elmeséltem, mennyire szeretnék végre a végzettségemnek megfelelő állást kapni, no így sikerült kikötnöm Salgótarjánban. Azóta is itt teljesítek szolgálatot, leszámítva egy kis vargabetűt. Balassagyarmatra csábítottak egy igazi mérnöki munkára, de csalódnom keltett, mert szerintem nem voltak igazán felkészülve egy magamfajta, diplomával rendelkező mérnök fogadására.

Az állomásokat váltogatta Bolla László, hiszen ilyen a vasutas élete. Egy dolgot viszont nem: a szülői házatLit- kén. Ott élnek most is feleségével, aki azóta szintén „megérezte a vonatfüstöt” és a közeli állomáson dolgozik. Végtére is a két gyerek miatt jobb ez így. mintha mindketten távol keresnék a kenyeret.

— Ügy tűnik, nem hal ki a vasutasdinasztia, bár nem erőszakoljuk őket — magyarázza. — Nézze. Érdeklődnek, de végső elhatározásuk még nincs. Feleségemmel együtt szeretjük a hivatásunkat és ezt előbb, vagy utóbb ők is megérzik.

T. Németh László

NÓGRAD 1986. júfíus ZZ., kedd