Nógrád, 1986. július (42. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-14 / 164. szám
tfféfffüi magaséin.. Hétfői magazin,.. Hétfői magazin. Ismerőstől ismerősig • • Öröklött szerszámok Kevesen vannak Balassagyarmaton, főleg az idősebbek között, akik nem ismerik Kecskemétixi Béla asztalos- mestert. Azt azonban biztosan kevesebben tudják, hogy szülőhelye a Bakony egyik legszebb települése: Zirc. — Sokan voltunk testvérek, mindenkinek más szakmát kellett választani, így lettem én asztalos — meséli. Húszéves korában Budapestre került, mint segéd, egy maszek asztaloshoz. Innen egy balassagyarmati - mester csábításéra jött a Palócföldre. — Mindig szerettem a szép bútorokat, megkedveltem ezt a szakmát. No és persze az édesapám is iparos volt, mint mindenki a családban. Már Balassagyarmatról vonult be katonának, onnan Miskolcra került, a honvédség egyik asztalosüzemét vezette. A leszerelés után újból segédként dolgozott. Az önállósodáshoz nem volt elég tőkéje — mint abban az időben oly síkúknak —. 1955ben az Ipoly Bútorgyár dolgozója lett. Ma is onnan kapja a nyugdíját. Amikor a szakmáról kérdezem, felcsillan a szeme, pedig a munkából, a nehéz munkából jutott neki elég. — Akkoriban semmiféle gépesítés nem volt, minden munkafolyamatot kézzel végeztünk. De olyan szakma ez, hogy ha valaki szívvel csinálja, igazán lehet alkotni. Amikor elkészült egy-egy bútor, mindig gyönyörködtem benne, a saját kezem munkájának eredményében. Elismert kisiparos volt a városban, az öreg társak ma is tisztelettel említik a nevét. Mmt megtudom, egy jó asztalosnak negyven-ötven szerszáma van, s azokból is különböző méretűek. A lakásban, ahol leültünk beszélgetni, minden bútor az ő keze nyomát őrzi. — A mai modern bútorok szépek, jók. tökéletesen megfelelnek a fiataloknak. De én semmi pénzért nem válnék meg az enyéimtől — mondja, s büszkén körbemutat. Arcán az a fajta öröm, amit a7 alkotók érezhetnek, pihenésük idején is körülvéve műveikkel, egy egész dolgos élet darabjaival. Sok-sok gyarmati lakásban még ma i.s állnak a Kecske- méthi bácsi műhelyében készült bútorok. — A legelső munkámra vagyok a legbüszkébb. Ez egy teljes hálószobabútor .volt, s még ma is épségben áll, — folytatja mosolyogva. Egy ilyen komplett szobabútor elkészítése gyakran két- három hónapot is igénybe vett, hiszen — mint mondta is — mindent kézzel kellett csinálni. — A szakmák rangsorolásában Béla bácsi hová helyezné az asztalosságot? — Azt hiszem semmilyen más szakmával nem lehet ösz- szehasonlítani. Nincs még egy, ami ilyen sokszínű lenne — vágja rá kicsit elfogultan. — Mi s legfontosabb ebben a szakmában? — A kézügyesség, meg az alapok. Van egy asztalosmondás: aki egy teknőt, vagy egy sámlit meg tud csinálni, az már asztalos. — Lesz-e utód a családban? — Igen, az unokám szintén asztalos lett, most tette le a szakmunkásvizsgát. Nagyon ügyesen és szépen dolgozik, a vizsgamunkája is remekül sikerült. Éppen most csomagoltam össze neki a szerszámokat, amit tőlem örököl, hiszen én már nem dolgozom. — Már csak az utolsó kérdés: kiről olvasna legszívesebben legközelebb? — Ebben az évben leszek 79 éves. Én már örülök annak, ha hazajöhetek a feleségemhez, tévét nézhetek, pihenhetek. De mindig azt mondtam, hoay ha sok pénzem lenne felülnék egy repülő- génre. vagy ha fiatalabb lennék esetleg pilótaként kezdeném. Ha ’ehetne, egy pilótát kérdezzenek. HIavay Richard Mivel segítsége nem volt Látatlanban is igazat adok annak a homokterenyei fiatalasszonynak, aki tegnap délután kereste fel szerkesztőségünket és mondandóját úgy kezdte, hogy ez az eset mindenképpen újságba kívánkozik. Aztán, amikor elmondta az általa tapasztaltakat, magam kétségek közepette fogadtam a dolgot, s arra gondoltam, hány hasonló dologról írhatnánk, ha nem szégyenkeznénk előre azon, hogy utána mennyi magyarázkodást, meggyőző erővel ható tájékoztatást kell hallgatnunk. Nosza, félre az aggodalmat. Lássuk, miről van szó! Csütörtökön Homokterenyén a Kossuth út 229. számú ház előtti járdába épített telefonaknánál dolgozott a posta. Gaálné délután, amikor hazaért, azt látta, hogy az aknából egy fiatalember vödörrel meregeti a vizet, s mivel segítsége nem volt, a vödör tartalmát közvetlenül a járda melletti virágágyásra öntözte. A gödörből nem érte el az ágyáson túl levő vízelvezető árkot. Mert segítsége nem volt. A több vödör víztől a virágok kifordultak a földből. A postai akna előtti házban lakó Gaálné és a vízmerege- téssel végzett fiatalember aztán szépen visszaültették a v'rágckat. Megcsinálták ketten. Mert segítségük nem volt. Mind ez jdő alatt az út túloldalán, a közelben p r*ko ó postai zöld mikrobuszoan né gyen kártyáztak, ők sem szorultak segítségre. — zsély — A Mátra és a Cserhát lankáin gyűjtik az erdő s mező virágairól a mézet a tari Ma* gulya András méhei. Kilenc saját készítésű kaptárját vándoroltatja ősztől tavaszig, a vadvirágos rétekről. Az akácerdők tövéből most a napraforgótáblákhoz telepedett le a harkányi völgyben. Hetente egy-két alkalommal megszemlézi a méhcsaládokat. Ellenőrzi a kaptárak állapotát. Ilyenkor szedi össze a lépkeretekről a gyógyszerként kiváló propoliszt is. Jő segítőtársa a veje, György János, akj a méz pergetése mellett számos teendő okos ismerője. A csekély anyagi hasznon túl a kellemes időtöltés jelent mindkettőjüknek örömöket. — kulcsár — Egyedül, de nem magányosan Hézagpótló történet Színfoltok a gyárból a címe annak a kis kötetnek, ami a napokban hagyta el a nyomdát. Egy patinás gyár, a Salgótarjáni Kohászati üzemek — az egykori rimái cég — mindennapjairól, a mindennapok sodrásában megesett kis történetekről szól a kétszáz oldalas könyvecske. írója az a Vertieh József, aki nemcsak a gyár társadalmának nagy tiszteletben álló figurája, hanem az egész megyeszékhely megbecsült alakja. Évtizedeket töltött a gyárban, s nemcsak szorgalmas munkájával írta be a nevét a kohászati üzemek történetébe, hanem nagy kultúraszeretetévei, fáradhatatlan munkálkodásával, kifogyhatatlan mesélőkedvével. Ennek a fáradhatatlanságnak, kultúratiszteletnek, s a múlt értékel Iránti megbecsülésének eredménye ez a kis könyvecske, amely Jellegzetes tükre az egykori rimái életnek, a rimái gondolkodásnak. De annak is bizo- uyitifca, hogy egyetlen kor sem múlhat el az emberi szellem hétköznapi történetei nélkül. Ezeket a kis történeteket csokorba gyűjtve adja közre az egykori sikeres színpadi rendező, aki nemcsak a színpadon, hanem a könyv lapjain Is jó érzékkel ábrázolja figuráit. A nagy történeti munkák mellett fontos hézagpótló ez a kis történetgyűjtemény, amely az egykori életformáról, az embert viselkedésről állít elénk képet. A kiadvány a Nógrádi Fórum külön- kiíelásaként jelent meg a gyártörténeti gyűjtemény és az SKÜ CIT-alapszervezet gondozásában. — P — Felújítás két két alatt Az elmúlt évi őszi esőzések munkával, különösen nagy kárt okoztak ezer forint a szandaváraljai toultúrott- honiban. A károk helyreállítását a helyi KISZ-esek vállalták, amit két hét alatt el is végeztek. A Szandai Közös Községi Tanácsnak csupán az anyagot kellett biztosítani, ez 10—12 ezer forint volt. Ha külső kivitelezőt bíznak meg a mintegy 50—55 lett volna a költség. A felújítás már elkészült, csak a bútorokat várja a kultúra otthona. Ez a példa is igazolja: nem érdemtelenül kerültek a szandai körzet lakói társadalmi munkájukkal a megyei rangsor 16. helyéről a 3. helyre. Négy éve már, hogy Dro- tovics Mihályné, született Hu- gyecz Zsuzsanna eltemette élete párját, akivel évtizedeken keresztül együtt volt jóban és rosszban, a történelmi viharokban. Sokat kellett ki- állniuk, hiszen háborúk pusztítottak, forradalmak keltettek reményeket, s ellenforradalmak rémísztettek. Életük második fele az előzőnél jobb, emberibb körülmények között zajlott... A parányi, hajlott hátú legendi öregasszony 82 évét meghazudtoló fürgességgel tüsténkedik, amikor takaros portájára lépünk. Ajtót nyit, betessékel a tisztaszobába. Hagyományos parasztház, fagerendás a mennyezete, mázas a padlója. Arról, hogy szlovák nemzetiségű a lakója, inkább berendezési tárgyai árulkodnak. A századelőről származó festett ládák, az •• Öregasszony nem vénasszony! Két, korban már eléggé előrehaladott asszonyság egy* mást segítve lépked fel a buszra. Az idősebb hely után kutat. — Ha nem haragszol, Ju* liskám, leülök. Tudod, ez a két rossz csont — s közben öklével veregeti térdeit — már nem akar engedelmeskedni. — Ülj csak, Piroskám. Én kibírom a két megállót... Hanem láttad-e kedden a ívben a „Nők a pult mögött” filmsorozat legújabb epizódját? Már alig várom a következő részt, hogy mi fog történni, — Hogy láttam-e? De még mennyire hogy láttam! Az a bolond nő, hogy mit csinált?! — Ugyan már, nagyon helyesen cselekedett. Ennek így kellett történnie. — No, ne mondd már, szivecském! Láthattad, teljesen egyedül maradt, éppen úgy, mint a lányom, ö is így tett. S most? Olyan egyedül van, mint ez az ujjam. A gyerekei kiröppentek, saját gondjaikkal vannak elfoglalva, s nem az anyjukkal. A volt ura meg? A negyedik nőt emészti. No, ehhez mit szólsz? A kutya se fog vele törődni... — Kis szünetet tart, felnéz útitársnőjére, s int neki, hogy hajoljon közelebb. «■*- S jobb, ha tőlem tudod: az egyedülállók előbb halnak meg, mint akinek társa Van. — Lehet, de egy igazi anya akkor is feláldozza magát gyermekei boldogságáért! — makacskodik Juliska néni. — Tudod mit mondok én neked kedveském? Ha apa elhagyna, én nem áldoznám fel magam. Mit érdekelne engem, mit mondanak a gyerekek! Egyedül akkor sem élnék. — Most viccelsz drágám? Hány éves vagy? Mint akit hiúságában ért a sérelem, úgy v< gta ki: — Most töl'öttem a hetvenediket, galambom. —komaaranyozott szegélyű szentképek, amelyikek egyikén Luther- Márton beszélget követőivel. — Fiatal házasként kaptuk a képet, az anyósomtól ajándékba — emlékezik özvegy Drotovics Mihályné. — Valamikor muzsikált is, de a kulcs elveszett. Ott a lyuk helye, látja? A szekrény mellett „ókori” Singer varrógép. Tulajdonosa néhanapján még ma is előveszi, és varr rajta egyet s mást: kötényt, szoknyát, fé- ketőt. Közben a rádióval vi- dámítja magát. Előfordul, hogy egész délelőttöket, délutánokat szól a kis Szokol rádió, amit ő ízesen ly-nal ejt a végén. — Tévét nem nézek — említi —, mert nem szeretem. A szemem nem fáj, hogy jó órában mondjam — és hálát re- beg istennek —, attól lehetne. De. nem érdekel az a sok összevisszaság. A tágas udvaron kacsák totyognak, csirkék kapirgálnak. Hátul, a hegyoldalba kúszik fel a kert, beültetve főként kukoricával, burgonyával. Drotovics Mihályné műveli a gyerekeivel, akik közvetlenül mellette, a közelében laknak. Valamikor egyben volt mindegyik telek, később osztották szét, hogy jusson mindenkinek. Rá, 610 négyszögöl maradt, s ide bizony elkel a segítség. Drotovics néni lánya már nyugdíjas, fia 49 éves, Vácott dolgozik a Volánnál. — Nappal sohasem unatkozom, mindig van körülöttem valaki. Nagy öröm a számomra, ha az unokákkal, dédunokákkal lehetek. A dédunokák most készülnek eljönni Pestről a fiamhoz, ök is nagyon várják már, hogy itt legyenek. Nekik érdekes a falusi élet. Drotovics Mihályné, bár egész életében dolgozott, nem kap saját nyugdíjat. Az ő munkáját sehol sem vezették hivatalosan. Nem sok az özvegyi nyugdíj, de nem panaszkodik. Mindene megvan ... Beszélgetés közben még sütemény, pálinka is kerül az asztalra. Vajon, mi a titka nyugalmának, elégedettségének? A család mellett minden bizonynyal az, hogy sohasem akart többet, mint amennyire szüksége volt, amennyit lehetett. (ok) NÓGRÁD — 1986. július 14., hétfő