Nógrád, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-23 / 146. szám

A hazai igények kielégítésén túl mind több külország!' vevő számára gyártják termékeiket a Fémbútoripari Szövetkezet rétsági telepének szakemberei. A szocialista, főleg Csehszlovákiába irányitó export mellett Angliába és Kanadába szállítják kempingezéshez szükséges bútoraikat. Évente mintegy 200 millió forint értékű terméket adnak át megrendelőiknek.

Mi kell a kiválósághoz?

A Dózsa György Szocialista Brigádról mindenki felső fokon beszél a Budapesti Élelmiszeripari Gépgyár es Szerelő Vállalat 5. számú pásztói gyárában. Jogos a környezet nagyrabecsülése, hiszen a közösség a tavalyi és a tavalyelőtti munkájával egyaránt kiérdemelte a Vállalat kiváló brigádja címet.

— Kollektívánk 1975-ben '«lakúit. A létszáma, az ősz- szetétele időközben változott. Jelenleg tizenhármam vagyunk, mindannyian szakmunkások. Négyen szakközép iskolát Végeztünk. Végigjártuk a ranglétrát. Az elmúlt évi munkánk alapján a Szakma kiváló brigádja cimre terjesztettek fel ben* bünket, de nem sikerült elnyernünk. Talán majd ‘legközelebb.

Fiatalember a brigádvezető

A brigádvezetőt Szabó Imrének hívják. A 36 éves fiatalembernek ez az első munkahelye, itt tanulta ki a gépszerelő szakmát. Pásztón lakik, két gyermek édesapja, a felesége a helybeli nyomdában dolgozik. Ügy érzi, mind erkölcsileg, mind anyagilag megbecsülik. Háromszoros kiváló dolgozó, többször kapott igazgatói dicséretet, jutalomüdülésen volt a Szovjetunióban. A havi keresete hatezer forint körül mozog.

— Gyakran cserélődött itt a gárda, s ennek megfelelően változott a mi munkánk — folytatja. — Gépállomás, majd gépjavító, még később mezőgép üzemelt e falak között. Az ÉLGÉP-hez 1979-től tartozunk. Foglalkoztunk kombájnok szerelésével, autók javításával, gyártottunk alkatrészeket takarmányfeldolgozó üzemekhez, székeket az Ikarusnak. Jelenleg sajtke- verőket, önjáró magtisztítókat, kalapácsos darálókat, tartályrendszereket készítünk. Egyik-másik terméket exportáljuk. Megcsinálunk mi mindent, csak legyen hozzá rajz és alapanyag.

Ez így kicsit nagyképűen hangzik, ám nem az. A brigád tagjai ugyanis szinte kivétel nélkül több szakmával rendelkeznek. Nem tettek ők mást, csak igazodtak a növekvő követelményekhez.

— Lakatosként szereztem az első oklevelet, később letettem a hegesztői vizsgát. Közben elvégeztem a szakközépet. Miért tanultam?

Egyrészt: rávitt a kényszer.

A különféle munkákat csak úgy tudtam és tudom elvégezni, ha bővítem a szakmai ismereteimet. Másrészt: csak többet ér az ember, ha több van a fejében.

Mindezt Alapi Ottó mondja. A 37 éves fiatalember nyolc évvel ezelőtt lépett be először a gyárkapun. Azelőtt a jobbágyi ktsz-ben kereste a kenyerét.

— Jobb itt — vallja —, hiszen nem kell utazgatni. A fizetés másutt se több. Ráadásul egy műszakban dolgozunk, minden nap megnézhetem a labdarúgó-világbajnokságot — teszi hozzá nevetve.

Oldott a hangulat

A brigád tagjai gyorsan befogadják az idegent, szívesen válaszolnak az érdeklődésére. Van, akit kérdezni sem kell, magától is megnyilatkozik.

— írja meg azt is — „utasít” Khonka József —, hogy szeretünk kirándulni. Tavaly Miskolc-Tapolcán, azelőtt Egerben múlattuk az időt. Most meg Tallóskútra készülünk két napra, asszonyostól, gyerekestől.

Emberünkről kiderül: 6 a brigád mókamestere. Kedveli a könnyedebb hangvételt, de nem menekül el a nehéz munka elől sem. Ellenkező esetben nem részesülhetett volna négyszer is Kiváló dolgozó kitüntetésben, egyszer miniszteri elismerésben.

— De járunk mi társadalmi munkába is — toldja meg az elhangzottakat az idősebb generációhoz tartozó hegesztő. — Aztán a kulturális rendezvényekről sem hiányzunk. A sportot, különösképpen a kispályás focit, meg egyenesen imádjuk.

Való igaz: sokirányú érdeklődés jellemzi a közösséget. A közös megmozdulásokon mindenki ott van, legyen az ifjú, vagy nagyapa korabeli. Hallgassuk csak, mit mond minderről a brigád legidősebb tagja, Tari István.

— Szólnak a tanácstól, hogy szükség volna a segítségünkre és mi megyünk. Legutóbb tatarozták az egyik általános iskolát, több délután ott dolgoztunk. Máskor polcokat, gyurmaasztalt, virágtartókat készítettünk az egyik óvodának. Felkérésre a különféle javításokat is elvégezzük a gyermekintézményekben. Magunkra is gondolunk, szépítjük, csinosítjuk a munkahelyünket. Hogy legyen hol kipihenni a fáradalmakat, felújítottuk a gyár üdülőjét, s mi is szívesen áldoztunk erre néhány délutánt.

Csendben hallgatja a beszélgetésünket egy jó erőben levő, gyerekképű ifjú. Mint Brancz Csabáról kiderül, húsz évével a brigád benjá* minja.

— Bányaművelő és gépszerelő a szakmám. Tavaly júniusban jöttem ide, de hamarosan elmegyek. Pontosabban: bevonulok katonának.

— Aztán elbúcsúztál.jak-e majd a legényt? úflff fordulok a brigád vezetőhöz.' ‘

— Illő keretek között köszönünk el tőle — feleli Szabó Imre. Kisvártatva hozzáfűzi: — Nálunk az események megünneplése olyan természetes, hogy szót sem vesztegetünk rá. A fejét családalapításra adó munkatársunknak ajándékot vettünk. Nőnapokon virággal kedveskedünk az asszonyoknak és a lányoknak. A beteget meglátogatjuk és természetesen nem üres kézzel érkezünk. Elcsépelt szólam, de ránk vonatkozóan igaz: olyanok

vagyunk mi itt, akárcsak egy nagy család.

Mi minden kell a kiválósághoz

Ballagok kifelé a gyárból. •Magamban azon töprengek: lám, mi minden kell a kiválósághoz! Az újításokról, az önmeózás bevezetéséről még nem is szóltam. Nem vitás: erről a kollektíváról csak felső fokon lehet beszélni.

Idáig érek a gondolataimban, amikor megállásra késztet a látvány. Hogy én ezt befelé jövet észre sem vettem! Fák dús lombkoronája között bújnak meg az épületek, az egyenletesen vetett füvet nemrégiben kaszálhatták. A tisztára söpört út betonszalagjának két oldalán rózsák pompáznak. Gyönyörködöm és mélyet szippantok a virágok illatától fűszeres, friss levegőből.

— Csodálatos környezetet alakítottak ki maguknak — mondom a kapós néninek, aki nyugdíjasként jár vissza dolgozni.

— De hiszen ez a gyár a miénk — feleli rá, s kedvesen mosolyog hozzá.

Kolaj László

Aratás előtt Szügyben

Gönyörű a határ. A vakító napsütésben a zöld hány és hány árnyalata...? A száraz május után megélénkült a szügyi határ is. de az egy héttel ezelőtti esőnek már szinte a nyoma sem látszik. Mégcsak nyolc óra, ám a napnak olyan az, ereje, akárha késő délelőtt volna, már a harmat is fölszáradt,

Becsjanszki Mihály, a szügyi Madách Imre Termelőszövetkezet fiatal főagronómusa megfontoltan lépked felfelé az iroda lépcsőin. Jobb térdét kasza sértette föl a hét végi otthoni kerti munkák során, a friss varratok késztetik óvatosságra.

— Közel hétszáz hektáron vetettünk gabonaféléket, arra készülünk mostanában, hogy rendben le is arathassuk.

Amíg a major mögötti nagy terület felé ballagunk, ahol a kombájnok állnak, beszélgetünk.

— 539 hektáron van őszibúzánk. Amikor a terveket készítettük, még 47 mázsát írtunk be várható termésnek. De azután jött az idő, azaz, nem jött az eső. Mondtam is, jó. ha 40 mázsát megterem most a föld. Szerencsére az utolsó pillanatban megjött az eső, így bizakodhatunk a 45 mázsában.

A gépműhely ajtajában, köpcös férfi, markában paprikás szalámi, kenyér, paradicsom. Hirtelen nyeli le a falatot, ahogy a sántikáló, kopaszodó, főagronómust meglátja és teli szájjal nevetve kiáltja át a távolságon:

— Tudja Misikéin, a jó kutya vagy megsántul, vagy

megvakul!

Eire mások kis kidugják a fejüket a műhely ajtaján, fölcsattan a nevetés, Becsjanszki Mihály velük nevet. Ahogy odébb megyünk, a válla fölött int vissza a műbe iy mellett álló E—512-es kombájnra:

— Kilenc van belőlük. Tavaly még tíz volt, de hát...

— Mi lett a tizedikkel?

— Abból már nem érdemes csinálni semmit. Megtartjuk alkatrésznek. Öt masinánk igen ' jé állapotú, négy viszont már kifutotta, ledolgozta--« ■ 'maga idejét, nullára írtuk. Jók a szerelőink, így még szolgálnak majd ezek a kombájnok is egykét évet, tovább.

— Mi szokta a legtöbb gondot okozni így aratás előtt?

— Lekopogom — néz körül tréfás-segélykérőn a 36

éves férfi —, de nekünk évek óta nem volt gondunk az aratással.

— Alkatrész?

— Kombájnjaink és szállító járműveink is NDK-beli- ek. Időnként gondot jelent egy-egy alkatrész megszerzése, de eddig még mindig „lefutott” baj nélkül az aratás. Éppen hétfőn fogtunk a gépek fölkészítéséhez, két- hét alatt el is végzik az emberek a munkát. Elsején indulnak négyen az Alföldre, Tiszaszőlősre, az ottani Petőfi Termelőszövetkezetbe. Velük vagyunk ilyen kisegítő viszonyban. A négy kombájnhoz két billenő platójú IFA társul a 180 kilométeres útra. A hónap derekán azután ők jönnek ide föl, hozzánk.

— Mennyi idő' alatt végezhetnek az aratással, ha az idő nem szól közbe?

— A tapasztalat szerint, két hét elegendő. Olyan tempóban, amiben nem zsigere* lödnek ki az emberek.

Papp András még innen a harmincon, mezőgazdasági gépszerelő, negyedik éve dolgozik Szügyben. Azelőtt Érsek vadkerten javította a meghibásodott gépeket, de, hát Szügy mégiscsak közelebb van Balassagyarmathoz, ahol családjával a Nógrádi Sándor lakótelepen él.

— Hogy mi a gondunk? Ami az országé. Legtöbbször alkatrészből nincs elég. Elfogyott az Agrokernél, nálunk is kiürül a Ipcsi rak. tár...

— Kicsi raktár?

• — Ném szerencsés dolog a

készletezés — szól közbe a- főagronómus, amire a rövid hajú szerelő csak bólint:

— Az az igazság, hogy az anvagbeszerzők addig mennek, amíg meg nem találiák azt. amire szükség van. Nekünk nagyon jók a kapcsolataink a szomszédos téeszekkel. Ők kisegítenek minket,

mi meg visszasegítünk. Csali így megy.

Beszélgetés közben kiderül, hogy régebben géemká* ban javították ki artásra a gépeket, az idén már nem. Túlságosan sok szabad időt lekötött ez a fajta vállalkozás, anyagilag pedig nem volt annyira kifizetődő, hogy az idén is érdemes lett volna ezt a formát megpróbálni. Két hét alatt így is végeznek.

— Nincs nagy gond a gépek többségével. Az E—512* esek legnagyobb baja a zárt csapágyak tönkremenése. Azt kajtatják a beszerzők. Más, mindent ki tudunk javítani, ami hiba csak előfordul. Egyébként azt a gépet tartom karban, amivel aratni is fogok.

— Prémium a fölkészítésre?

— A gép termeli majd a prémiumot — mondja Becsjanszki Mihály —, aki jól átnézi, rendbe teszi a kombájnját, az többet kereshet az aratásban.

— Mégis mennyit?

— Tavaly a fizetésemmel együtt tízezer forint körül jött össze — ráncolja a hom* lomkát Papp András. — Az idén remélem több lesz júliusban a keresetem, mert . tavaly azon a tizedik kombájnon dolgoztam, ami az idén már nem indul el, helyette sokkal jobb gépet kaptam.

Június végére kombájnok és szállítójárművek harcra készen állnak majd. A kilenc kombájn, öt teherautó, tíz traktor nyergébe huszonhat ember ül majd, de kell még két szállítójegyíró, egy gabonaátadó (aki a GMV'vel alkuszik majd) azután egykét ember az ebédszállításhoz, s akkor még az üzeme egységvezetők, a főagronómus. .. Egész kis hadsereg. Az aratás idején egy műhelykocsi teljesít majd szolgálatot, hogy kinn, a földeken nyújtson segítségeit a kom- bájnosoknak, traktorosoké nak, ha a szükség megkívánja.

A köze! nyolcszáz hektár aratni való — közte a szövetkezet történetében először száz hektár lencse — várja a megfelelő időt. hogy a termés beérhessen.

Szügy fölött ragyog a nap.

Hortobágyi Zoltán J

Síküveggyáriak áruia: hozzáértés

Pénzzé tehető tapasztalat

Csipkerózsika-álmából fölébreszteni egy üveggyárat. Mindezt Afrikában és tisztes fizetségért. Erre kíván vállalkozni a salgótarjáni síküveggyár kipróbált műszaki gárdája.

Még magasan állt az olaj ára, amikor a busás bevételeket felhasználva beruháztak, fejlesztettek a harmadik világ olajtermelő országai. A létesítmények elkészültét nem mindig sikerült összehangolni a kiszolgáló infrastruktúra megteremtésével. Ez történt a nigériai Aba városában is, ahol remek, nagy kapacitású üveggyárat építettek olasz szakemberek. Az üzem és a gépek készen a helyükön álltak, ám a működtetéshez nem volt elég gáz és áram. Ennélfogva a magas nívójú berendezések négy esztendőn át állni kényszerültek.

Ma az energiaellátás technikai feltételei már csaknem adva vannak, napirendre került a kitűnően fölszerelt gyár termelésbe állítása. Erre az igényes műszaki feladatra az Üvegipari Művek szakembereit szemelték ki az afrikai illetékesek. Miért? „A VI. ötéves tervidőszakban nagy ta- pasztalatkincsre tettünk szert új technológiák meghonosításában — közli Bv jovszky Dezső. a síkúveggvár vállalkozási és feilesztési főmérnöke, aki a közelmúltban érkezett vissza, a Metrimpex és az

ÜM néhány munkatársával egyetemben Nigériából. — Bevezettük például a ragasztott- üveg-, a hőszigeteltüveg-gyár- tást, a vízszintes edzés technológiáját. Takarékossági indokból néhány speciális berendezést is gyáron belül készítettünk el. E munkák közben, sokszor saját kárunkon tanulva, annyi szakismeretre és tapasztalatra tettünk szert, hogy hasonló feladatokra a világ más tájain is bátran vállalkozhatunk. A vállalat vezetői ezt tudják, és keresik a lehetőségét annak, hogy a tudást kézzel foghatóan hasznosíthassuk”.

Az elképzelések szerint a síiküvegigyártást orosházi szakemberek indítják, tanítják be és felügyelik; az üvegfeldolgozás — edzés, ragasztás, haj- lítás — meghonosítását pedig a tarjániak szervezik, gondozzák. Ez utóbbiak várhatólag mintegy félszáz embert vonnak be a munkaakcióba — mérnököket és szakmunkásokat —, s a sokrétű téladat megoldása két évet, vagy hosszabb időt is igénybe vehet.

Egy afrikai üzlet kimenetele sok várt és nem várt nehézséget tartalmazhat. De a helyszíni tapasztalatok reményt adnak a sikerre. Az ÜM-küldöttség járt egy helyi

öblösüveggyárban, ahol szervezett munka folyt, jó produkcióval. Egy francia autógyár összeszerelő-üzemet működtet az országban, megfelelő teljesítményt elérve. Várható tehát, hogy a mintegy háromezer embernek munka- alkalmat kínáló üveggyár alkalmas dolgozói gárdát alakíthat ki.

A vállalkozás végkimenetelétől függetlenül figyelemre méltó, hogy miagyar tudást, fcnow-how-t keresnek külföldön, s a hazai tél — kézzel fogható gyártmányok mellett — ezt az „árut” is intenzíven kínálja. Nem az első eset: februárban például Kubában jártak a síküveggyáriak, ahol azt vizsgálták meg, milyen feltételeket kell megteremteni ahhoz, hogy az ott összeszerelt Ikarus-buszokhoz az üveget helyben gyárthassák.

A nemzetközi porondra való szaporább kilépés idővel azt is eredményezheti, hogy a szakemberek nyelvtudása gazdagabb lesz: kétkezi dolgozó a kétkezinek közvetlenül adja át a jól megfizetett tudásanyagot, s a megrendelő a munka végén tolmács nélkül közölheti, hogy all rightj minden rendben.

NÓGRAD — 1986. iúnius 23.. hétfő

M. P.

3