Nógrád, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-07 / 133. szám

Á magyar plakátról — egy kiállítás ürügyén

100 + 1 éves a magyar plakát címmé! nagyszabású kiállítás nyílt a Műcsarnokban, mely közel ezer falragasz bemutatásával vázolja fel a műfaj eddig megíratlan történetét a kezdetektől napja inkig.

Bár a reklám őseit az asz- szii-ok es babilóniaiak is ismerték már, a művészi képes- p'akát története mégis alig öleli fel az utolsó száz esztendőt. Gyors fejlődése, széles körű elterjedése a fo gvasztói társadalom áru bőségének köszönhető. A plakát léte a tömegtermeléshez kapcsolódik, ahol áruhiány van. ott nincs szükség p'akátra. Művészi formáját főleg a grafika' reprodukálás terén végbement forradalmi változások, mindenekelőtt a lithográfia, később a színes lilitográfia, századunkban peel 'g a fényképezés előretörése szabták meg.

A művészi plakát Franciaországban keletkezett a XIX, század közepén. Létre jötte Jules Chéret nevéhez fűződik A századvégen kiváló művészek egész sora, mindenekelőtt H. Toulouse Lautrec, Bonnard, Th. Ste- inlen bábáskodott felette. Aranykora a századvégre esett, jellegzetes stílusa, a szecesszió volt Ezen a formanyelven készültek a ma is szuggesztív erejű kereskedelmi, kulturális és a fellendülő idegenforgalmat szolgáló plakátok, de magukon viselik nyomait a különféle politikai mozgalmakra agitáló falragaszok is.

Hazánkban a plakátművészet a múlt század utolsó harmadában, az úgynevezett Gründerzeit idején, név nélküli plakátokkal indult meg, melyek a kor beszédes forrásai. Az impozáns kiállítás, mely — múzeuma nem lévén — a nagy közgyűjtemények anyagából sorakoztatja fel a jellegzetes lapokat, nyomon követi legfontosabb eseményeket, az ipar és kereskedelem felvirágzását, a sajtó, a színház, a kiállítások, 8 film, a sport világát, de felidézi a kor politikai küzdelmeit is a nagy sorsfordulókkal, a háborús eseményekkel, a Tanácsköztársaság napjaival, a felszabadulást követő országépítés nagy lendületén át a konszolidáció egyes állomásain keresztül máig.

Három nagy korszakra osztva mutatja be a kor ízlésvilágát, életmódját, eszményeit, ünnepeit és a hétköznapok valóságát. Az első korszak a millenniumi előkészületektől az első világháború végéig tart: a második az ellenforradalomtól a

második világháború végéig, a harmadik pedig a felszabadulástól napjainkig.

A tárlat szinte újdonságszámba menő anyaga az első korszakból származik, melyből eddig a leginkább ismert a Tanácsköztársaság rövid időszakának plakáttermése volt. A Gründerzeit és a szecesszió művészete azonban napjainkban mindinkább a kutatás előterébe kerül itthon is Az anonim plakátok ükanyáink világát hozzák tapintható közelségbe. Az első művészi formanyelvű plakát, Benczúr Gyula műve, valójában még felnagyított grafika. A plakátnyelv kialakulásában a döntő változást hazánkban a századforduló hozta meg, amikor egyrészt jelentékeny képzőművészek tettek kirándulást a reklám területére, elsősorban kiállítási plakátjaik megtervezésével (Rippl Rónai József, Vaszary János, Feren- czv Károly), másrészt képzőművészek vállalták a reklám feladatait is. Faragó Géza, Földes Imre, Bardócz Árpád, Tuszkay Márton egész tevékenységüket a reklámnak szentelték. Legtöbb plakátjuk ma is friss, ötletes, magas színvonalú, és — kiválóan nyomott. Munkásságukkal a magyar plakát részben a francia, részben az elbeszélő stílusú, vicces ötletekkel tarkított müncheni, berlini, és bécsi iskolához kapcsolódott sok hazai ízzel. Különleges szerepet játszottak a második világháborúig a hazai folklór által inspirált plakátok, melyek hol témájukkal, hol ornamentális kialakításukban viselik magukon a népi jelleget a kor stílusának megfelelő átírásban.

A magyar plakát első korszakának legnagyobb formátumú egyénisége Bíró Mihály volt, aki a magyar plakát- nyelvet európai szintre emelte nemcsak mozgósító erejű plakátjaival, de kereskedelmi reklámjaival is. E területen nem elhanyagolhatóan híres betűművész is volt, amit betűs plakátjainak eredetisége is igazol. Vezetése alatt a rövid életű Magyar Tanács- köztársaság sokhúrú plakátművészete, főleg a Nyolcak csoportjának bekapcsolódásával, a nemzetközi plakátművészet élvonalába került.

A Tanácsköztársaság bukása után legjobb plakátosaink- nak emigrálniok kellett. A gazdasági helyzet sem kedvezett a plakát műfajának. A fejlődés nagyon lassan indult meg, lényegében véve, csak a harmincas évekre alakult ki az új stílus az emigrációból visszatért Bortnyik Sándor reklámtevékenységével. A konstruktivizmus nemzetközi mozgalma az ő révén hódított tért a magyar plakátmű vészeiben Műveivel több bel- és külföldi díjat is nyert. 1928—38. között működő reklámiskolájában nevelkedett a hazai reklámgrafikusok zöme. A felszabadulás után a Képzőművészeti Főiskola tanáraként jelentékeny befolyást gyakorolt a hazai reklámgrafika fejlődésére a zseniális Konecsni Györggyel együtt, aki átvette tőle a stafétabotot, és az új magyar reklámgrafikus- generáció tanítómestere lett.

A felszabadulás után a hangsúlyt a politikai és kulturális tárgyú plakátok tervezésére helyeződött át. Rangos képző- és plakátművészek egész sora kapcsolódott be a politikai plakátok tervezésébe (Hincz Gyula, Papp Gyula Ék Sándor, Reich Károly, Kass János, Bánhidi Andor, Gábor Pál, Rohonyi László, Tamássi Zoltán, Kál- dor László, a Macskássy-test- vérek.) Műveik a magyar politikai plakát mérföldkövei.

A dogmatizmus időszakára a politikai plakát elvesztette lendületét. A hatvanas évek elején Konecsni György és a szárnyai alatt kialakult új iskola képviselői korszakváltást hajtottak végre az új nemzetközi törekvések hazai földbe való plántálásával (Balogh István, Darvas Árpád, Görög Lajos, Máté András, Papp Gábor, Sinka Mátyás, Ernyei Sándor, Zala Tibor, Zelenák Crescencia). E nemzedék ma legjobb hagyományaik folytatója. A nemzetközi hírű So-Ky házaspár a politikai plakát műfajában kamatoztatja alkotóerejét.

Korunk egyre bonyolultabb ellentmondásos társadalmi valóságát tükrözi a jelrendszerében és formai kialakításaiban egyre bonyolultabb kortárs plak;átipűyés??t mely az élejtütem felgyorsulása és az informatikai eszközök fejlődése következtében. Eu- rópa-szerte a műfaj lassú hanyatlásához vezet. Nálunk is kevés a plakát, úgyszólván csak a film és néhány jelentősebb kulturális ég politikai esemény népszerűsítésére szorul vissza, bár tehetséges reklámgrafikusokban egyáltalán nem szűkölködünk (Kemény György, Helényi Tibor, Schmal Károly, Sándor Margit, Bakos István, Molnár Gyula, Duczky Krisztof, Pócs Péter.)

I B. I.

Közelmúltunk történelme

interjú Berecz Jánossá!

A XXVI. Miskolci Tcvefeszti- vaíun Miskolc varos nay,> ulj.tt nyerte el a lilm.

Nagyhatású filmsorozattal ünnepelte a televízió felszabadulásunk 40. évfordulóját. A fiatalokat, az öregeket,, a szemtanukat és a közelmúlt történelmét csak könyvből ismerőket emlékezésre, továbbgondolásra, vitára ösztönözte. Iskolások, gyerekek kezdték a film láttán kérdezgetni szüleiket. Felnőtt fiatalok forrásmunkákat kerestek, középkorúak, idősek életük epizódjait idézték fel.

A sorozat címe is telitalálat: Velünk élő történelem. Közelmúltunk, megélt átélt történelmiünk. Lelkesedésünk és kiábrándulásunk, megtorpanásunk kora. Apáinké, nagyapáinké és a mi korunk. És tények, adatok. Jól ismert, tudott, alig hallott, vagy éppen most először publikált dokumentumok.

A sorozatot szerkesztő Berecz János, ma az MSZMP Központi Bizottságának titkára. Most is sajátjának érzi e jelentős vállalkozást, a Velünk élő történelem című sorozatot.

— Miért tartotta fontosnak ezt a témát? Miért vállalkozott arra, hogy írója, szerkesztője legyen, s hogy a képernyőn is megjelenve kommentálja, értékelje, értelmezze az elmúlt évek történelmét?

— Amikor a Népszabadsághoz kerültem, felvetődött bennem, hogy a negyvenedik évforduló jó alkalom az elmúlt évek nagyobbszabású áttekintésére. A megvalósításhoz a tévé kínálkozott, mint leghatásosabb eszköz. A televízió is készült ilyen történelmi visszatekintésre, de még nem volt tervük. Megírtam a szinopszist, az ötlettárat. Alkalmasnak tartottam az időt, 1957-ig részletesebben, tematikusán, majd azt követően kronológia szerint tárgyaljuk az eseményeket. Ügyelve arra, hogy mindenkit, aki tevékeny részese volt a korszaknak. megidézzük. A történelmi hűségre történészcsoport vigyázott. minden résznek külön felelőse volt.

— Hogy szükség van ilyen, a közelmúlttal foglalkozó filmre, sorozatra, arra éppen korábbi miskolci zsűrie'lnöksé- gem idején döbbentem rá. Amikoris egy, az ötvenes évekről szóló film vetítésén (a talán mulatságosnak szánt) vastansot, lelkesedést, a mai fiatalok egyáltalán nem nevették meg. inkább érdeklődéssel. vagy csodálkozással nézték.

— Hogyan válogattak a

bőséges anyagból?

— Sok volt az anyag, legalább 2—3 órányi mm minden részhez, s aztán elő szereplők, az in térjük,, a memoáron. IgyeKeztuim a legjenem- zobb, a iegi/óooet mondó képsorokat kiválogatni. Neliany villanással a hangulatot felidézni. Például Sztálin halálát a moszkvai ravatal és a budapesti utcákon álló tömeg kepével. Láthatták Rákosit és Nagy Ferencet, Hegedűs Andrást, amint a Varsói Szerződést javasolja, olimpikonjaink megérkezését. Megannyi átélt, megélt pillanatot. Amelyekre még jól emlékeznek az idősebbek, és amelyek megdöbbentik a fiatalokat. A sorozat részei egy-egy órányi időt töltöttek ki. Természetesen egy korszakot ennyi idő alatt nem lehet teljességgel tárgyalni, csak jelezni, vázolni és újabb kérdéseket felvetni. A néző érdeklődését egy sor kérdés iránt felkelteni.

— A miskolci fesztiválra az 1953—56-os időszakkal foglalkozó válság és kibontakozás című részt nevezték. Miért éppen erre a részre esett a választásuk?

— Személyesen nem vettem részt a döntésben. De egyetértek a választással. Magam is ezt, a sorozat ötödik, vagy a megelőző negyedik részét javasoltam volna.

— Miért?

— Az ezekben a részekben

tárgyalt időszakról volt a legnehezebb szólni. Hiszen annyi jót és rosszat elmondtak már róla. A felszabadulás, az újjáépítés, a fényes szelek korszakának lendületes jó hangulata máig hiteles. Épült az ország, Dunaújváros, a Népstadion. A sorozat negyedik részében az ötvenes évek a téma. amikor még épült az ország, de már feszültségetekéi volt terhes a levegő. Az ötödik részben 1953-tól 1957. május elsejéig tárgyaljuk az eseményeket. Mindezt úgy kellett feleleveníteni, hogy meglássák a válságot, a robbantást, s azt, hogy szükség volt a forradalmi ellentámadásra.

— Gondolnak a sorozat folytatására, egy-egy téma, korszak bővebb kifejtésére?

— Most készül egy több részes sorozat, amely 1956-tal foglalkozik, ugyancsak a Velünk élő történelem feleimmel.

— Ön is részt vesz benne?

— Mint eszmei irányító.

Nem jó, ha egy téma egy emberhez kötődik. De minden héten ott vagyok a tévében a megbeszéléseken, most olvasom az első forgatoküoy- vet. K. M.

Császár István:

O 3

_____________3 3

O

VUL

HF Tp W I JHa J&.

S

enki sem mondaná rám, hogy öreg vagyok, pedig az emlékek olyan szemétbombájával rendelkezem, mint egy aggastyán. Valószínűleg a kor tette azt, amiben éltem. A kor, amely az elmúlt harmincnégy év alatt több alkalommal nemcsak megtagadta, hanem le is tagadta önmagát.

Több rétegből állnak az emlékeim, mert több világ maradványaiból halmozódtak. Néha, amikor túl korán ébredek, mint ma is, kotorász- gatok a már-már felismerhe- tetlen tárgyak között.

Most éppen könyveiket találtam.

Gyermekkoromban a Hársfa utcában laktunk egy antikvárium szomszédságában. Rácz Lajosnak hívták a tulajdonost —, tudom, hogy a nálam idősebbek közül sokan ismerték, én csak arra emlékszem, hogy kövér volt, krumpliorrú, vörösen izzott a homloka, szivarcsutkák szaga vette körül, és átjárt a szembelévő kocsmába, ahol a Gesohwindt-likőrgyár plakátjai voltak a falon, például az, hogy „Marha, mért nem iszol Gottschlig rumot?”

Önként adódó és olcsó megjegyzés, de nem hagyhatom el, hogy azóta Rácz Lajos és a plakátok is eltűntek a Hársfa utcából, csak a kocsma maradt, mintegy jelképezve a mindent átvészelő emberi értékeket.

A nálam később születettek el sem tudnak képzelni egy olyan apró antikváriumot. Méltánytalanságnak tartom, hogy a használt könyvekkel kereskedő, mostani, főútvonalon pompázó, jól szervezett, túladminisztrált boltokat ugyanúgy nevezik, mint Rácz Lajos dohos odúját, ahol nemhogy szabott áraknak, számlakönyveknek, betűrendes polcoknak, de leggyakrabban a tulajdonosnak sem lehetett nyomára lelni. Igaz. hogy kirakat az volt. Valami kopott és akna- repeszektől sebzett, lapos szekrényszerűség a falon, amit — tekintettel a háború utáni időkre — üveg helyett, nagylyukú drótháló fedett.

Ebben a kirakatban fedeztem fel megsárgult karton- kötésben Tolsztoj Nem tudok hallgatni című röpiratát. El is lontam, még aznap. Magyarázatul, de nem mentségül, azt hozhatom fel. hogy a

cím alatt ott állt zárójelben, hogy „Az oroszországi kivégzésekről”, és ez felgyújtotta az akkori divat szerinti klott- gatyás és mezítlábas gyermeki fantáziámat; másrészt ez volt az összes között a leg- vékonyabb könyv, és így viszonylag könnyen kiróngat- hattam a résnyire feszített ajtón. A bűncselekmény elkövetése után napokig félve sompolyogtam Rácz Lajos boltjának közelébe, bűnös gyönyörűséggel elolvastam a füzetet, és bármilyen meglepően hangzik is, nagy részét megértettem. így kezdődött önálló kapcsolatom a könyvkereskedelemmel. Később — miután jelentősebb vagyonhoz jutottam — rövid alkudozás után megvásároltam egy fagylalt áráért a Robinsonnak egy elrongyolt, de békebeli, ifjúsági példányát, a fedelén Mühlbech Károly színes rajzával. (Mit tudtok ti Mühlbeck Károlyról? — kérezhetném, vattaszakálla- mat simogatva.)

Ezután már állandó látogatója lettem a rejtelmes boltnak, délutánokat töltöttem ott, a penészszagú homályban. Végtelennek tűnő világ tárult fel előttem. Sok írót ismertem meg akkoriban, akikről csak később tudtam meg, hogy az egész világ ismeri a nevüket. Akkor még csak olyan tiszteletlen pajtásság volt köztünk, mintha csak ott ültek volna az elemi iskolai társaim között. Sok könyvről nem tudtam még, hogy nem tűnnek-e el azután, hogy rájuk csukom az utolsó oldalt, élni fognak nélkülem is. De én nem ezekről akarok beszélni. hanem azokról a könyvekről, amiket, tudom, nem fogok megtalálni soha többé.

Először is egy közvetlenül 1900 utáni kiadott könyvecske. A velocipédezés iskolája, mámorítóan bárgyú rajzokkal. Olyan valószínűtlen volt, mint a Legszebb Grimm- mesék, sőt még valószínűtlenebb, mert ezeknek a mulatságos emberkéknek és szerkenytűknek a bricsessz- nadrágos. gyümölcstál kalapos, sűrűn satírozott világa kétségtelenül létezett valamikor. 1. ábra; 2. ábra, stb. —, mintha csiklandoznának, amikor rágondolok. És ami a legcsodálatosabb, én ebből a könyvből tanultam meg kerékpározni. Addig csak bringáztam, az Éles úr Almássy téri kölcsönzőjéből bérelt, „gépen”, de fogalmam sem volt a hajtóláncról, az erőátvitelről, a helyes pedáltechnikáról.

Ezért a könyvért úgy fáj

a szívem, mint azért a hatéves kislányért, akibe először voltam szerelmes. (Jelenleg dr. Horváth Istvánnénak hívják, iratokkal tudja bizonyítani, hogy valamikor ő volt az a hatéves kislány, de én ezen csak kétkedve mosolygok.)

Egy másik könyvnek a szerzője valamilyen Samu volt. A könyv egyetemi hallgatóknak készült, és mindazt tartalmazta, amit a bőrgyógyászatról 1880 körül tudtak. Gondosan végigolvastam ezt is, bár enyhe undorral forgattam, mert a lapjait helyenként rozsdaszínű foltok pety- tyezték.

Hogy miért olvastam el ilyen könyveket? Mert az eredeti rendeltetésüktől függetlenül, a megfogalmazott világot jelentették nekem. Mert minden létező érdekelt.

Szintén az orvostudomány köréből való volt egy szexuál- pathoiógiai, vagy pszichoana- litikai vallomásgyűjtemény. Abból aztán cifra dolgokat tanultam tíz-tizenkétéves koromban. Ha erre gondolok, akkor aztán valóban sajnálom a mai fiatalokat. Az ő szegényes ismereteikkel. Mit tudnak ők. Például...? De, nem is részletezem...

Aztán emlékszem még a Kotorékebek tenyésztésére. (Kotorékversenvt. nyert ebek fénykénével.1 Ebből is összeszedtem egy halom felesleges ismeretet. Akinek kedve van elbeszélgetni a kotorékebekről, annak szívesen állok rendelkezésére, bár nem vagyok ebtenyésztő, de még kutyabarát sem. A tudásom kizárólag elméleti, és mint ilyen is csak kotorékebekre korlátozódik, viszont biztos vagyok abban, hogy ebben a műfajban kevés író versenyezhet velem.

És, hogy egy ilyen értékes elmékedést ne zárjunk le tanulság nélkül elmondom még, hogy a múltkoriban együtt iszogattam a Batthyányi-téri áruház mellett egy zöldség- kereskedővel, aki azt állította magáról, hogy fiatal korában elvetődött valahogy Veres Péterhez.

— Olvasni szoktál-e? —. kérdezte tőlem Veres Péter.

— Minek az nekem — mondtam.

— Azt ajánlom neked, fiam, hogy ha a budira mész, és kezedbe veszed a papírt, azt is olvasd el, mielőtt elhasználnád !-p rces hangon idézte ezt

r, a zöldségkereskedő, mint egy maszek próféta. Többen felfigyeltek ránk, és ezért megismételte;

— Még azt a papírt is olvasd el!

Mondta, vagy nem mondta ezt Veres Péter, én nem tudhatom, de az biztos, Hogy igaza van.

NÖGRAD - 1986. június 7., szombat 7