Nógrád, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-04 / 130. szám
Jó ütemben halad a salgótarjáni Arany János utcában a 16 tantermes gimnázium építése. A középfokú oktatási intézmény átadását a köveik ező esztendő tanévének nyitására tervezik. Dipóljában jártunk Kérem, ne vegyék elő a térképet. Fölösleges. Dipolia nincs rajta. Különös ország. Állam az államban. És nem is mindig létezik. Kétévente kel életre néhány napra. Amúgy teljesen szabályos köztársaság, elnökkel, minisztertanáccsal, ahogy az lenni szokott. Nem akárki juthat el e titokzatos országba. Kemény küzdelem jutalma az. Négy salgótarjáni bolyaistgnak az idén sikerült Dipoliába mennie. Igazi diadalmenet volt: De ne vágjunk a dolgok elébe! Hónapokkal ezelőtt kezdődött, amikor a KISZ KB mel" lett működő középiskolás- és szakmunkástanuló-tanács ismét meghirdette a diákpolitikusok vetélkedőjét. Négyszáznégy csapat állt rajthoz az országban. A cél Dipolia volt. A verseny első fordulóját a Magyar Posta bonyolította le. A csapatok a Dipól- magazin című időszakos kiadványban megadott feladatokra levélben küldték el a válaszokat. Volt abban mindenféle, amit egy diákpolitikusnak tudnia illik. Kérdések az ifjúsági mozgalom hazai történetéről, ifjúság- politikáról, a fiatalság gondjairól. A bolvaisták számítógéppel készítettek többvariációs javaslatot egy olyan képzelt diákcentrum létrehozására, amelyre nincs pénz. A legizgalmasabb mégiscsak az volt, amikor minden csapatnak egy századunkban élt híres politikus „bőrébe” kellett bújnia, s úgy politizálni, ahogyan ő tette volna. Bolyaistáink Martin Luther Kinget személyesítették meg. Igazi programbeszédet készítettek, s levelezés meg telefon útján szövetségest, támogatót kerestek e programhoz a Dipoliába igyekvő többi „nagy politikus” között. Ez volt az első forduló, melynek végén a bolyais fiúk a negyvenedik helyen álltak. A megoldásokért járó kilométerek száma a második forduló végére a tizennegyedik helyhez volt elég. A harmadik fordulóban azonban minden kilométerüket elutazták. Az volt ugyanis a feladat, hogy Európa térképén elindulva úgy használják fel megszerzett kilométereiket, hogy minél több fővárost érintsenek. Aztán bele kellett képzelni magukat valamelyik érintett ország ifjúsági szervezete helyébe, s annak szemszögéből vizsgálni az ifjúság helyzetét, életkörülményeit. A próba után, a negyedik helyen, már Dipolia kapujában álltak a bolyaista fiúk. Janik Norbert, Béres Tamás, Szalay Szabolcs és a tartalék Kovács Gábor, mint ahogy az országból még kilenc g'mnazista- és tíz szakközépisko'ás-csa- pat Hódmezővásárhelyen találkozott, merthogy az idén itt akkuit újjá Dipolia. Három napig pillanatnyi szünet nélkül tartó versengés következett. Izelítésül csak annyit: még az étkezés sem telhetett anélkül. Egyik alkalommal például kilenc ország ételeit szolgálták fel, s a feladat persze, nemcsak azok elfogyasztása volt, hanem a származási helyük • megállapítása is. A legnagyobb erőpróba azonban a végére maradt. A csapatok különböző népek ifjúsági szervezeteinek képviseletében azt a feladatot kapták, hogy dolgozzanak ki közös közleménytervezetet egy széles alapokon nyugvó nemzetközi ifjúsági szervezet létrehozására. A Szabad Német Ifjúság (FDJ) szerepében fellépő bolyaisták részletesen kidolgozták elképzeléseiket a céloktól, a programtól kezdve egészen a tagdíjfizetés módjáig. Elképzelt szövetségük, a HISZEM (Haladó Ifjúsági Szervezetek Egyesült Mozgalma) programjának alapkövei a leszerelés, az emberi jogok védelme, a szolidaritás voltak. A „nemzetközi előkészítő bizottsághoz” benyújtott tervezetek aztán közös „konferencia” elé kerültek, ahol minden csapatnak meg kellett védenie a maga koncepcióját. Hat és fél órás tanácskozás után végül a HISZEM-et fogadták el a résztvevők a sok közül. Janik Norbertét pedig az elkövetkező két évre megválasztották Dipolia elnökének. Szép. komoly játék volt a diákpolitikusok vetélkedője. Kár, hogy Dipolia nem létezik mindig. Pedig nem kellene hozzá más, mint sok-sok politizáló diák. Nem arra gondolok, hogy ők alakítsák a „nagy politikát”, vagy mások bőrébe bújva játsszanak politikát. Az azonban nem lehetetlen, hogy a diákok — mindenki a maga helyén, a maga szerepében — részt vegyenek környezetük alakításában, a közéletben, hogy az iskolában a KISZ a politizálás iskolája és gyakorlótere legyen. K. E. SZOT-beutalóvai külföldön Csaknem százezren vehetnek részt az idén kedvezményes külföldi üdülésben. Nyolcvanezer személy vállalati cserebeutalóval utazhat a környező szocialista országokba, míg a SZOT szervezésében tizenötezren pihenhetnek határainkon túl. A SZOT- beutalási létszám mintegy ötezer személlyel kevesebb a tavalyinál, ugyanis a hatnapos dunai utakra járó két üdülőhajó közül csak az egyik fogadja a vendégeket, mert a ..Budapest” üdülőhajó negyedszázados működés után az idén már nem üzemelne biztonságosain. A tizenötezer SZOT-beutaló nyolcezer alapszervezet között osztódik meg, ezért a. külföldi üdülési igényeket jóval nehezebb kielégíteni, mint a belföldieket. A kiválasztáskor a szakszervezeti alapszervezeteknek a szokásosnál is nagyobb körültekintéssel kell eljárniuk, annál is inkább, mivel ennél szociális vagy egészségi indok nem jöhet számításba, hanem a hosz- szabb időn át végzett kiemelkedő gazdasági vagy közösségi munka alapján kell dönteni. Eopen ezért helytelenül járnak el azokon a munkahelyeken, ahol két-három éves szakszervezeti tagsággal ren- de'kea^k is kapnak külföldi beutalót. Valamennyi külföldi üdülés kedvezményes, de a szocialista országokba szóló beutalók költségének támogatása nagyobb, mint azoké, amelyek a nyugati utakra érvényesek. A térítési díjak differenciáltak, az árakat befolyásolja az üdülőhely, az időtartam, és természetesen az utazás módja iS; A SZOT-beutaltak idén összesen tizenkét országot kereshetnek fel: Ausztriát, Bulgáriát, Csehszlovákiát, Finnországot, Jugoszláviát, Lengyelországot, Mongóliát, NDK-t, Olaszországot, Romániát, Spanyolországot és a Szovjetuniót. Három és fél ezren kétféle hatnapos dunai hajóúton vehetnek részt. A Duna felső részén az útvonal Pozsony— Bécs. míg az alsó szakaszon Újvidék—Belgrád és a Kazán-szoros. A külföldi beutalás résztvevői közül legtöbben a szomszédos Csehszlovákiát kereshetik fel, ide csaknem négyezren utazhatnak. A létszámban a Szovjetunió következik, ahová többféle útra kétezerötszázan jelentkezhetnek. Az NDK különböző üdülőhelyein kétezerháromszá- zan tölthetik szabadságukat. Ausztriáiban ezerötszázan, Lengyelországban h étszázan . üdülhetnek. A többi országba utazók létszáma kisebb, van ahol szinte csak jelképes. hiszen a mongóliai, finnországi és a spanyol úton tizennyolc, nyolcvankettő, illetve kilencvenkettő személy vehet részt. A S70T külföldi útjai tu- ristaiellegűek. tehát a csoportok tagjai mindig az évszaknak és az üdülőhelynek megfelelően öltözzenek. A hazaitól természetesen eltérőek az étkezési szokások, sőt a klimatikus viszonyok is. Ezért a külföldi utazás előtt — főleg az idősebbeknek — ajánlatos orvosi tanácsot kérni. A többnyire változatos, színes programot a beutalójegy mellékleteként kiadott tájékoztató tartalmazza, mely információt nvúit az elhelyezési körülményekről. valamint az utazás módjáról is. Minden vendéglátó ország szeretné legnevesebb látnivalóit megmutatni. Emiatt a turistautakra a gyors temnó a jellemző, néha alig jut -idő az elmélyült szemlélődésre. Vannak olyan vélekedések is, ha a tempót nem csökkentjük, lassan ott tartunk, hogy a fényképezőgépeink utaznak! és mi csak követjük őket. Á S/OT-utaik szervezői nem szeretnének hasonló hibába esni. ezért a nemzetközi szerződésekben a kirándulásékor« kívül bőven szerepel a műve- rmv'k kéntárak megtekintése is. Sőt arra ts van mód. ho®y a ven déri átok által tartott tá-J iéknztatók kenetében a -beutaltak mesriismenk-edienek á f n w ad ó orszáff tárcada]rni. ff a 7, daa-áfff és kulturális életé-rajj FmeU^+f á-dem“s aannbap plp- ro tkésa’-lni a koifatdí nta-é<?J ra, amihez caff{t«éffot nyaltának az utábbí érolíhor crpp srémhan megjelent útikönyvek. — W. J. — Magyar—dán társulás tetőtéri ablakok hazai gyártására Korszerű tetőtéri ablakok hazai gyártására vegyes vállalatot alapított a Fertőd i Építőipari Szövetkezet és a dán V. Kann Rasmussen In- dustri szerkezetgyártó cég, Ez az újonnan alakult vállalkozás, a Ferbau Fertőd i Építőkomponens Kft megvásárolta az ugyancsak dán Ve- lux ablakgyártó 1 cégtől a tetőtéri ablakok technológiai' eljárását, és beszerzi azokat a gépsorokat, amelyekkel Fertődön berendezkednek a termékek nagyüzemi gyártására. Az év második felében kezdődik az új üzemcsarnok építése, s a tervek szerint 1988 elején indul a tetőtéri ablakok sorozatgyártása és a hazai forgalmazás. Az épületek tetőtérének beépítésére eddig is so-k ezer ilyen ablakot szállított Magyarországra a dán Velux cég; tavaly, mintegy 2 millió dollárért 18 ezer darabot vásárolt tőle a Lignimpex Külkereskedelmi Vállalat. A hazai gyártás tehát importot pótol, s miután a fertődi új üzem évi 60 ezer tetőtéri ablak gyártására készül fel, nemcsak az itthoni szükségleteket fedezi, hanem termeléséből iut exportra is. Az Építésügyi és Városfejlesztési Minisztérium felmérése szerint a műszakilag arra alkalmas tetőterek beépítésével nyert helyiségek: létesítése általában 40 százalékkal olcsóbb, mintha teljesen új szerkezetekből újonnan építenék. A dán gyártási eljárás szerint készülő fertődi tetőtéri ablakok korszerű szerkezete jól megfelel a beépítés műszaki követelményeinek. A fakeretű ablakot kívülről eloxált alumíniumlemez borítja, s a bukó ablakszárny hőszigetelt üvege, valamint az illesztési hézagok szigetelése is azt szolgálja, hogy jól ellenálljon az időjárás viszontagságainak. (MTI) O minap összetalálkoztam a hajdani katonacimborámmal. A viszontlátást természetesen meg kell ünnepelnünk, betértünk tehát a közeli, kisvendéglőbe. Hűtött sört ittunk, s hosszan felidéztük az együtt átélt élményeket. Miuán kifogytunk a szóból és vártunk a pincérre, csak úgy mellékesen a közös barátunkról érdeklődtem. — Hát te nem tudod, hogy szegény János már fél éve meghalt?! — nézett rám megütközve. — öngyilkos lett, felakasztotta magát. — Nem, nem tudtam — hebegtem, majd kértem, fizessünk. A döbbenettől egyszeriben elszállt a mulatós kedvem. Most pedig, mintegy tanulságul, elmesélem néhai barátom szomorú élettörténetét. Hozzá nem teszek, el nem veszek belőle, úgy adom tovább, ahogyan azt ő nekem elmesélte. „A mai napig sem tudom, ki volt a vér szerinti apám és anyám. Állítólag öt hónapos voltam, amikor állami gondozásba adtak, s kétéves koromban vett magához egy idősödő házaspár. A nevükre írattak, úgy szerettek, úgy neveltek, akárcsak az édes gyermekük lennék, ök voltak az én igazi szüleim. Szép gyermekkorom voit. Semmiben sem szenvedtem hiányt. Játékaimat az édesapám készítette. Édesanyám szerette a könyveket, esténként felolvasott nekünk. így éltünk mi hárman, egyetértésben, boldogságban. Jól taA JL nultam, jeles bizonyítványokat vittem haza. — Kitanulod fiam a lakatosszakmát, aztán ha még lesz kedved, mehetsz tovább, egészen a mérnöki diplomáig — biztatgatott édesapám. Az áldott jó ember olykor bevitt a gyárba, odaállított a satupad mellé, tanított reszelni, kalapálni, vasat fűrészelni. Odahaza is együtt dolgozgattunk a kis műhelyben. Szerettem a vassal foglalkozni, volt is hozzá érzékem, jelentkeztem általános lakatosnak. A második évet jártam, amikor baleset következtében meghalt az édesapám. A tragédia nagyon megviselte édesanyámat. Később felgyógyult, megerősödött, a háta azonban görnyedt maradt, éveket öregedett. Attól kezdve ritkán láttam nevetni. Édesanyám egy évig kapta édesapám után a nyugdíjat. Munka után kellett volna néznie, de ehhez már idős és beteg volt. — Elmegyek én dolgozni — ajánlottam. Az édesanyám ellenkezett: nekem még tanulnom kell, de aztán beletörődött az elhatározásomba. A szomszéd bácsi ajánlotta a kohászatot, ahol külön engedéllyel felvettek nyolcórás műszakra. Később megszereztem a szakmunkás-oklevelet. s egvre job. ban kerestem Férfivá nőttem, terveket szövögettem. Az egvik este édesanyám csendesen megjegyezte: — Nősülj meg, fiam, ha nem akarsz egyedül maradni! Mert én nemsokára elmegyek apád után. — Ne mondjon ilyet, édesanyám! Megéri még maga a nyolcvanadik születésnapját is — próbáltam viccelődni, de ahogyan ránéztem, láttam, alighanem igazat beszél. Szemlátomást fogyott, ment össze az én drága jó édesanyám. Hat hét múlva megtartottuk Juliskával az esküvőt. Rá két hónapra eltemettük a szülémet. Rendbe hozattam a lakást, bútort vásároltam, automata mosógépet vettem. Mindenben igyekeztem a feleségem kedvében járni, szinte a tenyeremen hordoztam. Ügy öltöztettem, hogy a lakótelepen senki nem járt különbül. Másfél éve voltunk házasok. amikor az egyik este a fülembe súgta: gyermekünk lesz. Ekkortól még inkább lestem minden szavát, magam mostam, mosogattam, takarítottam. A fiunknak a nevemet adtuk. Jancsiivá koraszülött, vékonyka, gyenge szervezetű csöppség volt. Alig másfél évesen megfázott, s hiába futottunk vele egyik kórházból a másikba, nem tudtak rajta segíteni. A feleségem belebetegedett a történtekbe, jómagam is az ideg-összeroppanás határán álltam. Két esztendő elteltével ismét gyermeket várt Juliska, de nem tudta kihordani. Jártuk a* orvosokat, ráment az összespórolt pénzünk, mindhiába. Végül az egyik neves orvos felvilágosított: nem szülhet több gyermeket a feleségem. Mindkettőnket mint. ha fejbe sújtottak volna! Utóbb , kölcsönösen elárultuk egymásnak: ettől kezdve egészen másképpen gondolkodtunk a házasságunkról, megpattant bennünk valami. Innentől számítom az elhidegü- lésünket... Három műszakban dolgoztam, gyakran túlóráztam. Keveset voltam együtt a feleségemmel. Mégsem gondoltam arra, amit pedig már mindenki tudott, mindenki beszélt a környezetemben, amire később nekem is rá kellett döbbennem. Fizetésnap volt, a munkatársakkal betértünk a közkedvelt kisvendéglőbe. A harmadik körnél tartottunk, sört ittunk, amikor az egyikük félvállról megkérdezte: — János, jössz-e éjjel sihtába? — Már miért ne mennék?! — néztem rá értetlenül. — Mert a te helyedben én otthon maradnék — vetette oda. — Vigyáznék, ne mehessen be senki az asszonyhoz. Első mérgemben nekimentem, de a haverok lefogtak. Bevallották, ők is hallották, hogy amikor eljövök műszakba, valakinek kinyílik a kiskapu. Kinek? Győződjek meg róla magam! Ügy is cselekedtem. Este kilenckor eljöttem, mintha dolgozni mennék. Aztán visz- szafordultam és megálltam a nyári konyha sarkánál. Kisvártatva bement valaki a házba. utánalopództam, - s amikor felkapcsoltam a szobában a villanyt, nem akartam hinni a szememnek. A kései vendég a feleségem csoportvezetője volt, aki egyébként eljárt hozzánk. Leültem a székre, s csak ennyit mondtam: — Azonnal hagyjátok el a házat! A feleségem hetek múlva kérlelt, fogadjam vissza. Válaszra sem méltattam. Elváltunk. Hogy gondolok-e rá? Ritkán, és akkor nagyon elkeseredett vagyok.” ☆ Most, miután papírra vetettem e szomorú sorokat, eszembe villan megboldogult barátom későbbi 'sorsa. Munkahelyet és lakóhelyet változtatott. Elköltözött egy másik faluiba és az ottani szénbányánál helyezkedett el. lakatosként. Jó ideig kerülte a nőket, majd többször is megpróbálta újrakezdeni az életét. Ezek a kísérletek viszont rendre kudarccal végződtek és rendszerint az ő hibájából. Mivel már csalódott, úrrá lett rajta a félelem, nem bízott már az emberekben. Egyre magányosabbá vált, mindinkább kilátástalanabb, nak tűnt számára az élet. És magáramaradottsá,Sábán elkövette szörnyű tettét. Kolaj László NÖGRAD — 1986. június 4^ szerda *
