Nógrád, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-02 / 128. szám

Nehéz a fodrásztanulók sorsa! A felkapott pályán való alkalmasságot, az elsajátított is­mereteket félévenként rendezendő, úgynevezett szintvizsgán kell bizonyítaniuk a szak­munkás jelölteknek. A hét végén első- és másodévesek mutatkoztak be a salgótarjáni Pécskő Üzletház szalonjában a szigorú zsűri előtt klasszikus és modern frizurák készí­téséből, a férfiakat nyírók még a borotválás ból, sőt borotvafenésből is vizsgáztak. Ké­pünkön Menczel Sándorné és Egyed János szakoktatók az elkészült férfi- és női hajvi­seleteket, illetve azok alkotóit pontozzák. „Történelmi házasság" a számítógépiparban Megkötötték a számítógép- gyártó ipar történetének leg­nagyobb házasságát, ahol a „vőlegény” egy Burroughs ne­vű amerikai vállalat 4,44 mil­liárd dollárért a Sperry ne­vű ugyancsak amerikai szá­mítógépgyártó céget „vezette oltárhoz”. Egy éve környékezte meg a „nagyvérű” Burroughs a Sperryt, de az gondolkodási időt kért, mialatt kérője vagy íélszáz másik, a komputer- gyártásbajn is érdekelt válla­latnak tett ajánlatot, sikerte­lenül. Ezen már-már komi­kusnak ható igyekezet mö­gött azonban nagyon is ko­moly szándék húzódott meg: előbb versenyre kényszeríte­ni, majd legyőzni az ágazat mindenható vállalatát, a pi­ac 70 százalékát uraló IBM- «t. A Burroughs és a Sperry együtt a világ második számú számítógépgyártó vállalkozá­sa lett. Ketten együtt 10 mil­liárd dolláros forgalomra szá­mítanak. Ma nemcsak az Egyesült Államokban, hanem a világ más részeim is azon a véleményen vannak, hogy a tavalyi megingás után a szá­mítógépek jövője biztató, kü­lönösen abban a tartomány­ban — a középméretű gépek­nél —, ahol a két cég, no meg az IBM leginkább rúgja a labdát. A Burroughs azt hiheti, hogy túl van a nehezén: szám­Harmimcöt évvel ezelőtt ala­kult meg a Pentamer Ipari és Szolgáltató Szövetkezet, s napjainkban 120 embernek biztosít munkát. A közösség ez évre 50 millió forint árbe­vétel és 6 millió forint nye­reség elérését tűzte ki célul. Mint azt Kiss Sándor főmér­nöktől megtudtuk, a szövet­kezet teljesíti időarányos kö­telezettségeit. A Pentamer egyik fontos termékével naponta találko­zunk. Arról a fémből készült konténerről van szó, amely­be kiürítjük a háztartási sze­metet. Ezeket a praktikus és nélkülözhetetlen tárolóalkal- matosságokat 22 típusban gyártják, s használják fém- forgácsok, üveg- és papírhul­ladékok. fáradt olajok össze­gyűjtésére is Ugyancsak keresett gyárt­mánya a szövetkezetnek a tartály. Négyféle nagyság­ban, 15, 25, 50 és 75 köbmé­teres űrtartalommal gyártják ezeket a közepesen „agresz- szív” anyagok 'árolására használatos berendezéseket. tálán tárgyalási forduló tar­kította a „frigy” előkészüle­tét, amit leginkább egy emel­kedő számsorral lehet jelle­mezni: első ajánlat alig ha­ladta meg a 3,5 milliárd dol­lárt, néhány héttel ezelőtt is „csak” a 4,1 körül tartott. De mint a sajtó írta; végül is megpuhultak mind a ketten. Most következik majd a „lapok” szétosztása, s a Bur­roughs főnökének teljesíteni kell azon ígéreteit, amelyek fejében a nem éppen sikerte­len másik nagyvállalat, a Sperry belement a bizonyta­lan kimenetelű „házasságba”. A fő gond ugyanis az, hogy nem illenek „egymásba” — a számítógépes1 zsargonban meg- s fogalmazott paj/.ánság* azt je­lenti, hogy a két cég által gyártott számítógépek nem kompatibilesek, nem kapcsol­hatók közvetlenül egymáshoz egyazon rendszerbe, ami ter­mészetesen nem gondja az IBM-nek, sőt — mint isme­retes — a világ sok gyártó­ja eleve úgy készíti berende­zéseit, hogy az IBM gépei­vel legyen kompatibilis. Hogy akkor ki járt jól? A fúzióban segédkező szakér­tők és bankházak mindenkép­pen. Ez az üzletág a legjöve­delmezőbbek egyike ma Ame­rikában. A Burroughs—Sperry friggyel összesen mintegy 35 millió dollár vándorol széf­jeikbe. .. Mivel a munka jól jövedel­mez, mind többet állítanak elő ezekből a tartályokból. A szövetkezet kiváló hegesz­tőkkel rendelkezik, akik je­lenleg is Ausztriában és az NSZK-ban dolgoznak. A kol­lektíva gyárt egyedi vas- és acélszerkezeteket, komplett szállítóberendezéseket, porle­választókat, ventillátorokat, technológiai és épület-vasszer- kezeteket. Elvállalja a lég­technikái csővezetékek, porle­választók. ventillátorok, gépek és berendezések, különféle vasszerkezetek szerelését, nö­velve ezzel is az árbevételt és a nyereséget. A legújabb pentameres ter­mék a PENTA-ROLL elneve­zésű napernyő, amely több­féle méretben készül. Az idén legalább 600-at, később akár 5 ezret is forgalmazhat­nak ezekből a napernyőkből. A szövetkezet megfontoltan fejleszti termelési skáláját és egyenletesen növeli termelé­sét. A VII. ötéves terv végére 60 millió forint árbevétel el­érése szerepel a programban. Csökkent az igény Megtört a lendület? Tavaly, a háztartások­ban felhalmozódott a szén­készlet. Emiatt tovább csőikként a fűtőanyag iránti igény megyénkben. Mintha ezt megsejtették volna a Nógrádi Szénbá­nyák mélyművelésű üze­mei, májusi teljesítésük elmartad a tervezettől több minit 4,5 ezer tonná­val. Egyedül a külfejtési üzem termelt többletmenv- nyiséget; időarányos ered­ményük: 106,9 százalék. A vállalat termelési le­maradásának oka a jövőt jelenítő frontát&zerelések- re fordított hatalma« munka. Kányáscm a Ham- soheidt önjáró, Mémkesea a 9. számú froot beszere­lését végzik. Tiribesen utolsó napjait éli a 3. szá­mú front, de már bein» dúlt az ezt pótló «záros- pataki 48/A jelzésű fej­tés. A bányavágatok haj­tása sem halad a terve­zett ütemben; több mint 150 méter a pótolnivaló. *— Hogyan kerültem a BRG- be? Véletlenül. A főiskola ei- végzése után éppen munkál kerestem. Voltam az acélgyár­ban, az üveggyárban, aztán a Vegyépszerben. Puhatolóztam, melyik is lenne a nekem való. Már éppen hazafelé in­dultam, mikor észrevettem, hogy rossz buszra szálltam. Sebaj — gondoltam, — időm van elég. Még egy megállót sem haladtunk, mikor sze­membe ötlött a „BRG” fel­irat. Gondoltam, betérek. A személyzetis meglepően ked­ves volt, legalábbis az előző­ekhez képest. Bevezetett az igazgatóhoz, akitől megtud­tam, hogy pont ilyen végzett­ségű embert keresnek mint én. Ez idén februárban tör­tént... — emlékszik a közel­múltra Szabó Zsolt, az üzem- fenntartási osztály üzemmér­nöke. Mosolygós arcú, szakállát legföljebb egy tél dere, ha megcsapta. Kedvvel beszél a műszaki pályáról: mindig is ezen a területen szeretett vol­na dolgozni. Mikor az igaz­gató véleményét kérdeztem, így jellemezte: „Még alig há­rom hónapja van itt és már egy sor jó javaslatot tett.” Munkahelyén, egy üvegfal­lal határolt kuckóban beszél­getünk. A gépipari után je­lentkezett Dunaújvárosba, a Nehézipari Műszaki Egye­tem kohó- és fémipari főis­kolai karára. Katonaévek Szegeden, majd közel négy esztendő az iskolapadban. — A tanulás mellett fél évig dolgoztam termelési, majd újabb fél évet vezetési gya­korlaton. Tanáraimmal azóta is tartom a kapcsolatot. Meg­próbálom hasznosítani azokat A Pentamer teljesíti kötelezettségeit Mennyit iszunk Nógrádban „Vádirat” az alkoholizmus ellen Lényeges kérdés —, így minősítette az éppen tárgyalt napirendet a Nógrád Megyei Tanács Végrehajtó Bizott­ságának legutóbbi ülésén dr. Csonka Tibor megyei jó- ügyész. S, hogy mennyire lé­nyeges az alkoholizmus el­leni küzdelem —, erről volt ugyanis szó — fölöttébb el­gondolkodtató adatsorral bi­zonyítható. A végrehajtó bizottság legutóbb 1980-ban tekintet­te át az „alkoholfront” gond­jait, megszabva a megyei szakigazgatási szervek és a helyi tanácsok legfontosabb feladatait. Ezek között sze­repelt: az egészségügyi alap­ellátás egészségnevelő mun­kájának fejlesztése; az alko- hológiai szakrendelések, gondozók feltételeinek javí­tása; a gyógyító eljárások színvonalának emelése; az üzemek, oktatási intézmé­nyek, a sportlétesítmények körzetében a szeszes italok árusítására vonatkozó kor­látozó intézkedések betartá­sa: az iskolai nevelőmunka fokozása, valamint az alko­holellenes klubok működteté­se. A küzdelem irányítására alakult társadalmi bizottsá­gok — a feladat jellegéből adódóan — állami bizottsá­gokká szerveződtek. A vég­rehajtó bizottság mostani ülésére is a Nógrád Megyei Alkoholizmus Elleni Bizott­ság készített átfogó — és te­gyük hozzá: lehangoló — ké­pet. Koczka Lajos alkoholó- giai titkár teljes joggal ál­lapította meg: az alkoholiz­mus továbbra is társadalmi beilleszkedési zavarok töme­gesen megjelenő formája. A helyzetképhez min­denekelőtt hozzátartozik: mennyit isznak Nógrád me­gyében? A válaszkor nem szabad figyelmen kívül hagy­ni, hogy az ivasnak nem ki­zárólagos forrása a kiskeres­kedelmi hálózat. A negyven­hat pálimkafőzde megköze­lítően ugyanolyan főzőüst- tartalommal üzemel, mint. a húsz évvel ezelőtti hatvan termelőegység. 1984 végéig pedig a kifőzött pálinka 373 ezer hektoliterfokról, 841 ezer hektoliterfokra emelkedett. Ebben aa évben elő­állítottal* a megyében több mint 24 ezer hektoliter bort is. A megdöbbentő adatsor folytatható azzal, hogy a bü­fék, borozók forgalmából az 1970. évi 1210 forinttal szem­ben 1984-ben 2316 forint ju­tott egy lakosra. A boltok és vendéglátóegységek együttes forgalma pedig arra vall, hogy Nógrád megyében 1984-ben minden egyes lakos megivott 12,2 liter (nem ott­hon termett) bort, 95,9 liter sört és 8,4 liter égetett sze­szes italt. A szakemberek eh­hez hozzáteszik: óhatatlanul számolni kell az úgynevezett házibor- és -pálinkaméréssel is. S, a követkemények? Az elmúlt év végén 2100 alko­holbeteg volt a megyében, az alkoholisták becsült száma azonban 10 ezer körül van. A legmegdöbbentőbb tény viszont az, hogy évről évre többen halnak meg az alko­holfogyasztásra visszavezet­hető okok miatt. (1984-ben például 67 ilyen halálesetet rögzítettek.) Érdemes továbbra is a statisztikánál időzni, a kife­jező számok ugyanis önma­gukért beszélnek, a mérték­telen ivászat elleni vádirat­nak is beillenek. öt év alatt csaknem százzal — 525-re —• emelkedett a szülők alkoho­lizmusa miatt veszélyeztetett kiskorúak száma; negyvenöt család a visszaeső alkoholiz­mus következtében kritikus szituációba került. Az ittas bűnelkövetők aránya 21,78 százalék, minden negyedik­ötödik közúti balesetnél is szerepet játszik az alkohol; botrányos részegség miatt pe­dig 400 személyt vontak fe­lelősségre a bűnüldöző szer­vek. De. kárt okoz — önmagá­nak és másoknak — az is, aki nem a kijózanítóba ke­rül, lehet ugyanis valami összefüggés az ivászat és a táppénzesnapok számámafc alakulása között. Szinte hi­hetetlenek az adatok; az e*- műlt évben a megyei táppé*»- zesnapok száma megközelí­tette a másfél milliót, a táp­pénzre fordított kiadás pedig több mint 211,5 millió forint volt. E félelmetes számok «säm­igen igénylik a kommentárt Meglepetés azonban a végre­hajtó bizottság tagjainak ki­nyilvánított véleményében is akadt. A hatósági tevé­kenység tapasztalatait össze­gezve például dr. Csonka Ti­bor megemlítette, hogy a kötelező gyógykezelést meg­előzően az egészségügyi szakigazgatási szervek meg­sina; ebben az esetben egy huzaldaraboló gép. Ha el­mozdítom a belső körgyűrűt, záródik a picinyke olló. Elgondolom, hányszor ál­lunk tanácstalanul egy tér- képnyi műszaki rajz felett, mert nem értjük a tervező el­képzelését. Igaz, hogy nincs mindig annyi idő, amíg egy ötlet makettjét megépíthet­jük, de Zsolt munkája akkor sem volt felesleges. Kallódó tervezetek sora bizonyítja, mit ér egy műszaki álom, ha maga az alkotó sem akarja igazán a megvalósítást. És talán az sem közömbös, va­jon hogy fogadja az ifjú mér­nök az esetleg elutasító véle­ményt, nem okoz-e törést majd a kezdeti buzgalomban? — Ügy vagyok ezzel, mint a méh, amely télire gyűjt. Ha nem kell, beteszem a fiókba és alkalomadtán előveszem. Magánéletéről még nem szólt, ezért kíváncsian várom, mi foglalkoztatja szabad idejében, egyáltalán mennyire „magán” a magánélete. — Ha pontos akarok lenni, úgy fogalmazhatom, hogy az átrendeződés időszakát élem. Egyfelől most fejeztem be a főiskolai tanulmányaimat, még az ott szerzett élménye­im is frissen élnek bennem. Másfelől, pont a dunaújvárosi évek alatt kicsit önállóvá vál­alapozott döntéseket hoznak, de ... De, kezdeményezés csak a családoktól érkezett, társadalmi és állami szervek egyetlen alkoholista kény­szergyógykezelésének kez­deményezését sem vállalták. Néha, késedelmes az ügyin­tézés, előfordul eljárási prob­léma is. Kecskeméthy Gyuláné, a Balassagyarmaton sikeresen működő alkoholellenes klub­ról adhatott számot. A gyó­gyulás útját járva nyolcvan volt alkoholista találkozik itt rendszeresen. Csakhogy..., amikor ők összejönnek, csak­nem mindenki más kimegy a művelődési házból. A pél­da arra vall, hogy a szemlé­letváltozás igényét szélesebb körben kell értemezni. Berki Mihály, a megyei tanács el­nökhelyettese annak fontos­ságára figj'elmeztetett, hogy az alkoholisták visszakerül­jenek a társadalmi munka- megosztásba, s a teendők egyértelműbb megfogalmazá­sát sürgette. Csegöldi Sándor így kezdte hozzászólását: ott tesznek a legkevesebbet, ahol a legtöb­bet cselekedhetnének. Emlí­tett olyan példát is, hogy az üzem bejáratától, ötvenmé- ternyire található a kocsma. Az ittasság következményei mellett pedig a teétszer_há- romszor 10—20 perc sem lé­nyegtelen a társadalmi mun­kaidőalap védelme szempont­jából. Mintegy összefoglal­va a véleményét és adato­kat. a jelen lévő Kálai László, az Alkoholizmus Elleni Állami Bizottság titkárságának mun­katársa e?t mondta: a hu­szonnegyedik órában va­gyunk. Igen, holnap talán már ké,' ső. A végrehajtó bizottság ezért döntött úgy, hogy ala­pos intézkedéseket hoz. Egy» részt saját vállalataira, in«i tézményeire —, ezt könnyeb­ben megteheti ■— másrészt koordinálja az alkoholizmus elleni küzdelmet. Az is igaz, hogy nemesaS! dj intézkedésekre van szűk» gőg. Devcsies Miklós, a me* gyei tanács elnöke említette a tanácskozáson: vannak ér­vényes. hatályos jogszabályok; is. Többek között olyanok, amelyek a fiatalkorúak, sm ittas emberek szeszes itallal való kiszolgálását tiltják. So­kunk tapasztalata szerint nem mindig kellő eredmény, nyel. K. G. ^ tam. Szeretem a szüléimét -k sokat köszönhetek nekik a tá4 (nógatásukért —, de örökké nem élhetek az anyám szók», nyája mellett. Ezért is váísj laltam a szobabérlők házát; bár a berendezés enyhén szólva hiányos. A bátyám i* így kezdte valamikor. A har­madik meghatározó erő a munkahelyem, mellyel szin­tén most ismerkedem. A szabad idő persze a k*-1 kapcsolódásé, melyet minden­ki másképp értelmez. Van aki szeret kapálni, járni a termé­szetet, Zsolt azonban szívesen tölti délutánjait a tavaly vá­sárolt személyi számítógépe mellett. Olyan programokat készít, melyeket a gyárban is használhat majd. Izgatják azok a problémák, melyeket első házi feladatként szántak neki a vezetői. Igyekezetét, szorgalmát nem várt elisme­rés koronázta. — A 4500 forintos kezdő fi­zetés nem mondható kevésnek — meséli —, ám alig pár héttel a munkába lépésem után értesítést találtam az asztalo­mon, melyben az állt, hogy 350 forint béremelést kaptam. Két eset lehet — jegyzi meg tréfásan —, vagy azért kap­tam, mert nem szólok bele semmibe, vagy azért, mert amit csinálok, jól csinálom. Végezetül még egy utolsó adut tartogat számomra. A kapuban elárulja, hogy szep­tembertől újra iskolába megy.’ A Miskolci Nehézipari Mö* szaki Egyetem levelező tegoé zatán tanul tovább. T. Németh László * Kifogyhatatlan az ötletekből... az ismereteket, amelyeket ott szereztem. És ez nemcsak szólam; itt ez a levél, melyet Rétfalvi Pálnak írtam, hogy segítsen egy javaslat kidolgo­zásában. A szükséges készü­léket ugyan elküldte, de a teljes vizsgálóberendezésre csak nemrég bukkantam rá a BNV egyik pavilonjában. Majd két hónapig leveleztünk, míg a legjobb megoldást meg­találtuk. Most már „csak” azon múlik a bevezetése, hogy lesz-e rá elegendő deviza. És még valamin: miként véleked­nek majd a gyár irányítói? Hiszen nem közvetlenül a tér* melést segítő megoldásról van szó, hanem egy biztonsági el­járásról, no persze nem kevés megtakarítással. Az asztalon szanaszét heve­rő papírlapokon megannyi el­képzelés vázlatos rajza. Mint elmondja, azt szereti, ha a véleménye mellé odateheti a megoldást is. Például egy váz­lat formájában. Már-már azt hiszem, hogy kifogy az ötle­tekből, mikor — újabb koto- rászás eredményeként — fur­csa szerkezetet vesz kézbe. Merev kartonlapokból ké­szült a makett, s tanácstalan szemlélődésemre rögtön mű­ködésbe hozza. — Le is rajzolhattam vol­na, de itt, a gyárban inkább gyakorlatias gondolkodású emberek dolgoznak. Ezzel a „mütyürrel” pillanatok alatt bemutatható az elképzelt ma* NÓGRÁD — 1986. június 2» hétfá 3

Next

/
Oldalképek
Tartalom