Nógrád, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-28 / 151. szám

Ölési tartón az Elnöki Tanáos Állami Ifjúsági és Sporthivatal létesült köztársaság ás a Török Köz- kapcsolódó jogszabályok szep- társaság kapcsolatait, az tenaber l-ején lépnek hatály­együttműködés további fej- ba. lesztésének lehetőségeit. Egy- a gazdálkodó szervezetek behangzóan kinyilvánították felszámolásával összefüggő szándékukat a mindkét fél munkaügyi kérdések rendezese Elnökének szómara előnyös kapcsolatok végett az Elnöki Tanács mó- fejlesztésére. A látogatás és dositotta a Munka Törvény­a közelmúltban történtek. Az Elnöki Tanács megálla­pította, hogy C. S. Banana el­nök látogatása hasznos, ered­ményes volt, és fontos lánc­szemét jelenti a felső szintű szerének. A látogatás jó al­kalom volt arra, hogy a felek kicseréljék véleményüket a nemzetközi békéről és a biz­tonság kérdéseiről, különösen Lengyel hétköznapok 3. Kertelés nélkül gyarország és a Zimbabwei Köztársaság álláspontja meg­egyezik vagy közel áll egy­máshoz. Az eddig is jól fej­lődő kapcsolatok alapján to­vábbi lehetőségek vannak a Pénteken ülést tartott « Népköztársaság Elnöki Taná­csa: Losonczi Pál elnök tájékoz­tatta a testületet Canaan So- dindo Banananak, a Zimbab­wei Köztársaság hlv^S; nlfJOSaatTftífk a tór8yalasok eredményekép- könyvének ezzel kapcsolatos es Kenan Evrennek, a Torok pen g íelek magas rangú rendelkezéseit. meghatalmwsottai együttmű- Tttrvé«iy«*jű rendeletet al- l V k°désl megállapodásokat írtak kotott a testület az állami ala- népességnyilvántartásról. E jog­Az Elnöki Tanács a tájé- szabály, összhangban a né- koztatót egyetértéssel tudó- pességnyilvántartás jelenlegi másul vette. fejlettségi szintjével, kifeje­___ _ __ __ A Minisztertanács előter- zésre juttatja az e tevékenység é rintkezések "a gyorsan fejlődő jesztése alapján az Elnöki Ta- továbbfejlesztéséhez szüksé- potitikai kapcsolatok rend- nács törvényerejű rendelettel ges követelményeket, megha­Állami Ifjúsági és Sporthiva- tározza az állami népesség- talt létesített, amely a jövő- nyilvántartás irányításával ben ellátja az ifjúsági és és felügyeletével összefüggő sportügyek állami irányítását, tennivalókat. A törvényerejű és a Minisztertanács közvet- rendelet —, amelynek végre- az Afrikában végbemenő ten felügyelete alatt álló or- hajtásáról a Minisztertanács folyamatokról, mindenekelőtt szágos hatáskörű szerviként rendelkezik — szeptember e földrész déli térségének működik. Az új irányítási for- 1-ején lép hatályba, legutóbbi fejleményeiről. A kialakítását az ifjúság ti- Az Elnöki Tanács a továb- mostani magas szintű megbe- ^í'kai felkészítésének és a la- biaikban kinevezésről határo- szélesek is kifejezésre juttat- kossag egészséges életmódjá- 20VI, majd bírákat mentett fel ták, hogy a legfontosabb nek hatékonyabb elősegítése ^ választott meg. nemzetközi kérdésekben Ma- tette szükségessé. Az ülnöki Tanács Buda A törvényerejű rendelet jú- István államtitkárt e tisztsé- Mus 1-ején lép hatályba,^ s ge a Minisztertanács pe- ezzel egyidejűleg megszűnik <Jig az Országos Testnevelési az Állami Ifjúsági Bizottság- és Sporthivatal elnöki funk- nak és Titkárságnak, vala- ciójából — érdemei elisme- mint az Országos Testnevelési rése mellett, nyugállományá- két ország közötti együttmű- és Sporthivatalnak működése, ba vonulására tekintettel — ködés fejlesztésére, főképpen az Elnöki Tanács törvény- június 30-i hatállyal felmen- a gazdasági ás kereskedelmi, erejű rendelettel átfogóan tette. kölcsönösen előnyös formák szabályozta a gazdálkodó szer- Deák Gábort, az Elnöki Ta- bővítésével. Kifejezik ezt azok vezetőkre vonatkozó felszá- nács július 1-jei hatállyal ál- az egyezmények is, amelye- molasi eljárást. A fcvr. bizto- la.mtitkárrá, a kormány pé­két a látogatás és a tárgya- sít ja a szabályozás tartalmi dig az Állami Ifjúsági és lások eredményeképpen a két egységét és az eddigieknél Sporthivatal elnökévé kine- ország — erre felhatalmazott hatékonyabban kifejezésre jut- vezte. — képviselői aláírtak. tatja a hitelezői érdekeket, A Kenan Ewern török köz- elősegíti a felszámolás okai- $• társasági elnökkel folytatott nak objektív megítélését és a szívélyes légkörű megbeszélő- szerződéses kapcsolatok biz- A* Elnöki Tanács Buda seken véleményt cseréitek a tonségához fűződő érdekek Istvánt több évtizedes, ered- nemzetközi helyzet legfonto- érvényesülését. A felszámolás ménye* munkásságának elis- sabb, időszerű kérdéseiről, a az új szabályozás alapján bí- méréséként — nyugállomány­nemzetközi biztonságot és a rósági hatáskörbe tartozó el- ba vonulása alkalmából — a békét fenyegető veszélyek el- járás. Az ügyek jelentőségére Szocialista Magyarországért hárításának szükségességé- tekintettel első fokon kizáró- Érdemrenddel tüntette ki. A ről, a különböző társadalmi lag a Fővárosi Bíróság, felieb- kinütetést pénteken Czinege rendszerű országok együtt- bezés esetén pedig a Legfel- Lajos, a Minisztertanács el- működésének lehetőségeiről, sőbb Bíróság jár el. A tör- nökihelyettese nyújtotta át. Áttekintették a Magyar Nép- vényerejű rendelet és a hozzá (MTI) Befejeződött a vita a JKSZ kongresszusán ' Kopreda Dezső és Márkus Intézményeinek, mechanizmu- szabadulnia mindazoktól, akik Gyula, az MTI tudósítéi je- ,ataak megváltoztatására Is. megalkuvók, ingatagok, Akiket. lentik: Az önigazgatási döntéshoza- megfertőzött a liberalizmus, s tall folyamat buktatóit illetően az eddiginél erőteljesebb har- A Kö7nonW Riaottsár he- több küldött szorgalmazta, cot kell folytatni a legveszé- «zámolójában megütött bíráló ho8F vizsgálják felül a kon- Itesebb ellenség, a nacionaliz- és önkritikus hangvétel jel- cenzus elvének jelenlegi, ki- mus ellen — mutatnak rá a l<»mp7tta a krvncrrpwini h»t hí- terjedt alkalmazását a válla- felszólalók. Megállapítottak, zottSában ^teken déiben Jat°k szintjén is, ami a gva- hogy a szervezeti.™ hpfpip7őrlntt vitát A felszó- Korlatban számos nehézséget öalyaat-javasiat módo­léd ók R a jugoszláv 'társadalom okoz és „a kisebbség diktatú- vitásai szavatolhatják az fejlődésében bekövetkezett ráíat iménti a többség felett”, egység erősítését, a felelősség megtorpanás túlhaladását, a a föderáció evensítésével ™koí°ttabb előtérbe állítását felhalmozódott és kiéleződött járó jelenségek bírálata szín- a demokratlkuíl centraliz­CsaJkmem as utolsó pillanat­ban találkozhattunk a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának szék­házában Slawomir Jakubovsz- kival. A nemzetközi ügyekkel fogjalkozó csoportvezető a Varsótól kétszázötven kilomé­terre levő Kaliszba indult. — Az ügy halaszthatatlan, az »lapszervezetem taggyűlé­sére kell mennem — mondja a harmincnyolc éves fiatal­ember, aki három esztendeje dolgozik a párt központi ap­parátusában. — A mostani taggyűlés pedig kiváltképpen fontos az életemben, hiszen éppen húsz esztendeje lesz annak, hogy a párt tagja let­tem — Ralisában. Magyarázatként Jakubovsz- ki hozzáteszi: a pártappará­tusnak — a technikai sze­mélyzetet kivéve — nincs külön pártszervezete, a poli­tikai munkások 208 nagy­üzemben párttagok, szerte az országban. Wojciech Jaruzelski megnyitja a kongresszust megelőző utolsó KB-ttlést volt. De még többet mond a lan viszonyt, a bürokratikus fiatalok adatsora, öt év alatt ügyintézést. Olyan kérdések tagfelvételük így alakult: is felmerültek, amelyen még 700, 4300, 9800, 18 900, 31 000. a kongresszusnak is el kell 1986 első negyedévében pe­gondolkodni. A közvélemény szerint például a gazdasági reform nem minden terüle­ten mutat eredményt. Ezzel együtt a gazdasági reformot lényegében megerősítették a viták. A társadalom jónak tartja a stabilizálódási folyamatot. — Ahogy hátrány a rend­szeres szervezeti élettel együtt járó utazás, ugyanúgy dig több mint 14 ezer. van ennek előnye is. Eleve­nebb, közvetlenebb. sokszí- , “ T^y, hogy továbbra is nűbb ígv az emberekkel való ke'*s a munkás párttag, ez- kapcsolát zel a X- kongresszus után külön is kell foglalkozni — Slawomir Jakubovszki te- vélekedik a csoportvezető. — hát Kaliszba indul alapszer- Természetesen, nem lehet cé- vezeti taggyűlésre. A közle- lünk a párt erőszakos fejlesz- kedési felszereléseket, moto- tése, az ideológiai és morális Emellett a kampány^ azt is ka­rokat gyártó üzembe. Oda, késztetés a megoldás. A do- mutatta: széles körű szimpá- ahol annak idején maga is kumentumok vitáját megelőző tia kíséri az egyre jobban munkásként, majd az egye- személyes elbeszélgetéseket a meggyökeresedő politikai, tér­tem elvégzése után mérnök- nyugati hírközlés úgy próbál- sadalmi realizmust. Így ker- ként dolgozott. ta beállítani, mintha valami telés nélkül szóltak arról is, ellenőrzésről lett volna szó. hogy továbbra is gond az A kongresszust előkészítő Holott egyszerűen arra vol- életszínvonal-emelése, az inflá- kampány februárban kezdő- tumk kíváncsiak: hogyan lát- ció. Az átfogó értékelés dött — mondja beszélgető- ják a pártmunka fejlesztésé- ugyanakkor arra vall, hogy a nek lehetőségeit, miként vé- program egészét támogatják, lekednek a párt programjá- a részletek azonban... ról, véleményük szerint min kellene változtatni, és így tovább. partnerem. Akkor tették köz­zé a 2000-ig szóló hosszú tá­vú program tervezetét, már­ciusban ezt követte az ötéves terv koncepciója. Az ezekről folyó viták egyben visszate­kintést is jelentettek az el­múlt öt évre. Az eszmecserét kiváltképpen nagy jelentősé­gűvé tette az ismert tény: 1980'81-ben szervezetileg, ideológiailag egyaránt meg­ingott a párt. — Általánosságban azt mondhatom, hogy az öt év folyamatát pozitívan értékel­A személyes elbeszélgetések — miként az üzemi tapasz­talataink is tanúsítják — rendkívül tanulságosaik vol­tak. — A véleménycserére je­lentkeztek nem párttagok, s olyanok is, akik annak ide­— Ez a program már, nem az a program, amit február­ban a közvélemény elé tar­tunk. A viták résztvevői né­miképp átírták a részleteket. Az alkotó véleménycsere a bizalom jele. A társadalom hangulatát vizsgáló szocioló­giai kutatások is azt jelzik: egyre erősebb a párt és a kormány tekintélye. A len­gyel társadalom túlnyomó jén kiléptek a pártból. Ezek többsége ma már tudja h—ttl, __ fey resze most kmyiívání- elfogadja, hogy a LEMP az ték a vitákban. Nőtt a párt ^>.t,tai az _ujb<5ÍL szán* egyetlen erő, amely az ország szerepe, ideológiai egysege erősödött. Slawomir Jakubovszki ugyanakkor idézi a közelmúlt hez hozzáteszik: mindez nem jelenti azt, hogy nem kritizál­ható a párt. A hosszú vitákban kialakí­tót programok nyolc társadal­mi célt fogalmaznak meg. Re­álisak-e ezek a célkitűzések? Slawomir Jakubovszki kissé kiéleződött problémák és ellentmondások tén jelentős helyet kapott a megoldását célzó utak kere- bizottságok vitájában. Egy eésére helyeztek a hangsúlyt, felszólaló rámutatott: az egyes A bizottságokban — függet- tagköztársaságok mindinkább lenül a meghatározott téma- arra törekszenek, hogy nem- tikétól, pontosabban nagyon zekl államma vallanak; nem gógító. is szoros összefügésben a kü- >ehet «emet hunyni afölött, lönböző megvitatott témákkal "?&. *z utóbbi időben a kir — a gazdasági helyzet és a lonbozo köztársasagokban elő párt szerepével, feladataival szerbek, horvátok mind töb- kapcsolatos kérdések dominál’ ben települnek át „nemzeti tak. A válság mielőbbi meg- köztársasagukba”. A nemzeti szüntetésének legígéretesebb kérdést semmiképpen sem irányaként a delegátusok oldhatjuk meg etnikailag tisz" egységesen állást foglaltak a államocskáfc létrehozásá­- val, Jugoszláviát nem gyön­gíthetjük le annyira, hogy végül is senki államává vál­jon — hangoztatta. A koszo­vói helyzetet értékelve az al­bán nacionalizmus elitélése mus szilárdítását. A JKSZ fel­adatainak kijelölését illetően az egyik felszólaló kifogásolta, hogy a kongresszusi’ határo­zat tervezete túlságosan terje­delmes, s így nem eléggé moz­dékát. Természetes módon fejlődését garantálhatja. Eh­azonban, ezeket a kéréseket külön kezeli, külön vizsgálja az alapszervezet. S ami még vitákban való tényeit is. A párt a válságból részvételt illeti: az ifjúság meggyengülve került ki, el- igen aktívnak bizonyult, vesztett eigymillió párttagot, — Ez fölöttébb örvendetes nagy részük munkás volt. —, így Jakubovszki. — Elvég- ___________________ E hhez az is hozzátartozik, re, a tizenöt éves programot meelenően a hogy az egymillióból hatszáz- jobbára nekik kell megváló- TZ Nem reáiiwkak­ezer csak egy éve volt párt- sítani, nem mindegy, mennyi- kor, ha nem javul a munka — re tülkirözi a véleményüket. minősége, ha nem lesz jobb a Apropó, vélemények. A termelékenység, az irányítás gyárakban elhangzottakat is módja, a termelés rendszere; összegezve, megerősítve, a ha nem takarékoskodunk job­csoportvezető így tájékoztat: ban anyaggal és energiával; — A beszélgetések során ha a tudomány és technika számos kritika is előjött. így nem kap kellő szerepet a szóltak az alkoholizmusról, a korszerűsítésben, bűnözésről, bírálták bizonyos A jó néhány „ha” feloldásá- párt- és közigazgatási szer- ra felelősségteljes fórum kínál- vek munkáját. Szóvá tették a kozik a LEMP X. kongresz- hivatal és az állampolgár kö- szusán. zöttd nem mindig kifogásta- Kelemen Gábor ! tag. Aztán statisztikákat mu­tat, a mai számok a párt iránti egyre nagyobb érdek­lődést jelzik. Tavaly 63 ezer tagot vettek fel, ebből 45 százalék a munkás, 51 száza­lék 29 éven aluli. A képhez azonban az is hozzátartozik, hogy csupán hat százalék a paraszt, s ezt igen kevésnek tartják. Ami 1986-ot illeti, már az első negyedévben több mint 31 ezer tagfelvétel hosszú távú gazdaságszilárdítá- si program következetes, min­denfajta tétovázástól és el­lenállástól mentes megvalósí­tása mellett. Ezzel összefüg­gésben a felszólalók élesen bí* rálták a helyi, részérdekek mellett rámutatták, hogy az utóbbi időben terjedőben van a szerb és a cmagorac na­cionalizmus is, s a nacionalis­is egyre erőteljesebb jelentkezé­sét, a köztársaságok és tarto­mányok bezárkózását, a sző- TT__„ vetségi szinten meghatározott ta e’'ok. a JKSZ egyseget gazdaságpolitika önkényes ér- romboljak, telmezésének és végrehajtásé- A bizottsági vitában a párt nak gyakorlatát. Megfogalma- eszmei, politikai és cselekvé- zódott az is, hogy a jelenlegi si egységének megerősítését nehézségeket nem lehet csu- kiemelt jelentőségű feladat- pán gazdasági eszközökkel nak értékelték. A párt tekin- megszüntetni, hanem szükség télyének visszaszerzése ér­van a politikai rendszer egyes dekében a JKSZ-nek meg kell 2 NÓGRÁD - 1986. június 28-, szombat j A LEMP tizedik számvetése Scipiádesz Iván, tudósítója jelenti: az MTI meggyorsítására irányul. A azt az öt évvel ezelőtt elfő- 115 ezerre zuhant, azóta meg- kongresszusi határozat az el- gadott aiapelvet, hogy egy indult a növekedés, és május következő első öt évre fogja személy egy bizonyos vezető 31-én a létszám 2 millió Varsóban vasárnap délelőtt megszabni a párt és az or- tisztséget legfeljebb két egy- 125 ezerre emelkedett. Az összeül a Lengyel Egyesült szág előtt álló feladatokat. E mást követő megbízatási idő- idén felvett új tagok 45 szá- Munkáspárt X. kongresszusa, határozat gazdasági fejezete szakban tölthet be. zaléka munkás, 7 százaléka hogy megvonja az elmúlt öt alapján fogják befejezni őszig A dokumentumtervezeteket paraszt. nehéz év mérlegét és prog- az 1986—90-es népgazdasági nagyszabású társadalmi vitá- A varsói tudomány és kul- ramot adjon a párt számára, terv kidolgozását, megfogal- ra bocsátották, amely aktivi- túra palota kongresszusi ter- az ezredfordulóig. mazva, hogy milyen eszko- zálta az egész párttagságot, méhen 1776 küldött fogja Az ötnaposra tervezett ta- zökkel lehet újból elérni a sőt, a pártonkívüliek jelen- képviselni a párttagságot, 41,3 nácskozáson értékelni fogják gazdaságban a válság előtti, tős részét is. százalékuk munkás, 9,8 szá­az 1980-ban kirobbant vál- 1978—79-es szintet, és fejlődő’ A LEMP megerősödve, öt zalékuk paraszt, a többi szel­ság felszámolására tett erő- képessé tenni a gazdaságot, évvel ezelőtti frakciós meg’ lemi foglalkozású. A vezető feszítéseket, az 1981-es rend- Napirendre tűzik a szervezeti osztottságától megszabadul- testületek személyi összeté­kívüli kongresszuson elha- szabályzat módosítását. A va, a társadalom nagyobb telében értelemszerűen vár­tározott társadalmi és gazda- javaslat újszerű megoldásokat bizalmát élvezve kezdheti hatőak változások, ám a sági reformok eredményeit, ajánl a LEMP és a párton- meg kongresszusát. Sikerült LEMP közmegegyezésre es A LEMP történetében elő- kívüliek kapcsolatainak erő- megállítani, a taglétszám a reformokra irányuló poii'.;­ször hosszú távú programot sítésére. Elfogadták a vezető csökkenését, a munkások tő- kája töretlennek ígérkezik — fogadnak el, amely az or- pártszervek és a kongresszusi meges távozását. A tagság ezt erősítik meg a küldöttek szág társadalmi, gazdasági küldöttek megválasztásának száma az 1980-as 3 millió 91 elé kerülő kongresszusi do­es kulturális fejlődésének szabályzatát is. Ez megőrzi ezerről 1985. végére 2 millió kumentumtervezetek is. t i 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom