Nógrád, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-19 / 143. szám
TSZKER-seg ilség a partnereknek r Az ellátás javítására a TSZKER nemcsak a bolthálózatot korszerűsíti, növeli a rendelkezésre álló hűtőteret, hanem segít partnereinek abban is, hogy javítsák az áru előkészítésének feltételeit. Exportnövelő hitelpályázat megnyerése révén a Csongrád megyei Bakson — a meglévő gesztenyefeldolgozó üzem mellett —, régebbi épületben, 700 tonna kapacitású hűtöházat alakítanak ki. Az 50 millió forintos költséggel létesített hűtőüzemben elsősorban broc- colit, zöld spárgát és más zöldségféléket tartósítanak majd mélyhűtéssel. A létesítmény átadását ez év októberére tervezi, teljes kapacitással a jövő nyár elejétől dolgozik majd. A TSZKER a jövőben — gépek és eszközök bérbeadásával — az eddiginél nagyobb mértékben segíti a nagyüzemek és a kistermelők munkáját. Az idén például mintegy 1200 tonna exportminőségű hagyma termelésére kötöttek szerződést a Kövegyi Béke Termelőszövetkezettel. A TSZKER a kövegyi hagymából legalább 900—1000 tonna exportot tervez, és ezért az áru előkészítésének gyorsítására, a minőség óvására a közös gazdaságban hagymama- nipuláló gépsort állít fel. A nagy teljesítményű berendezéssel biztonságosan feldolgozhatják a termést. (MTI) Horvát, szlovén olvasótábor r Szerdán a Vas megyei Bükön szlovén és horvát nemzetiségi olvasótábor nyílt. A megyében húsz településen élnek nemzetis églek, ahonnan negyven ötödik, hatodik osztályos általános iskolás tanuló érkezett a táborba. A tíznapos táborozáson — amelyre a szomszédos Jugoszláviából is meginvitáltak hasonló korú iskolásokat — lehetőség nyílik a nyelvtudás fejlesztésére. Szerepel a programban többek között szlovén, horvát gyermekjátékok, népmesék, népdalok tanulása, szépkiejtési verseny, s lesz sportvetélkedő, kirándulás, filmvetítés és táncház is. A tanulók találkoznak írókkal, képzőművészekkel, nyelvészekkel. Felkeresik a tábort és bemutatót tartanak a nemzetiségi művészeti együttesek. NÓGRÁD Féltett hegyek A Mátra— Bükki Intéző Bizottság elnökségi ülése Pásztón a városi tanács épületében tartotta ülését tegnap a Mátra—Bükki Intéző Bizottság elnöksége. A tanácskozáson a Mátra és a Bükk környezetvédelmének helyzetéről hangzott el tájékoztató. A jelenlegi helyzetet a mezőgazdasági üzemek által okozott szennyezések szempontjából elemezték. A veszélyes hulladékok tárolására kialakultak a hulladékártalmatlanítási eljárások, azonban ennek ellenére a veszélye« hulladékok átmeneti tárolására a termelőnek kell felkészülnie. Bár a tájékoztató megállapította, hogy igen jelentős az az eredmény, hogy a környezetszeny- nyezésnek a 70-es éveket jellemző gyorsuló tendenciáját sikerült megállítani, ez azonban sem a szakmai, sem a tágabb közvélemény számára nem lehet megnyugtató. Pásztó és környéke idegen- forgalmi helyzetéről, a fejlesztés lehetőségeiről és feladatairól dr. Mátyus István vb-titkár tájékoztatta az ülés résztvevőit. Elmondta, hogy a városi tanács a VII. ötéves tervben is célul tűzte ki az idegenforgalom növeléséhez szükséges feltételek további javítását. Ma a legfontosabb feladat a már meglevő intézmények mind teljesebb kihasználása, amit fokozottabb szervező- és propagandamunkával, a szolgáltatások bővítésével kell elérni. Részletesen szólt az elkövetkező években tervezett beruházások megvalósításáról. azok pénzügyi fedezetéről, amik biztosítják, hogy tovább nő Pásztó idegenforgalmi vonzereje, ellátási színvonala. Egy vállalatból —- két kisebb A Balassagyarmati Városgazdálkodási Vállalat ezen. túl „kétfelé oszlik”, azaz az eddigi egy vállalatból két, kisebb, hatékonyabban munkálkodó egység lesz. Az egyik „cég” ezentúl ingatlankezelő vállalatként működik tovább, míg a másik költség- vetési üzemként elsősorban köztisztasági és környezetvédelmi teendőkkel foglalkozik majd. A városi tanács végrehajtó bizottsága már állást foglalt az ügyben, ám a végső döntést az érvek és ellenérvek meghallgatása után a tanács június 26-i ülése hozza meg. Amennyiben egyetértéssel fogadják a javaslatot, akkor július elsejétől már az új formában működhet a két egység. Meghalt Dean Reed Baleset következtében elhunyt kedden az NDK-ban Lean Reed amerikai énekes és filmszínész. Szülővárosában, Coloradóban kezdte pályafutását az 1938-as születésű művész, majd 1962-től fogva hazáján kívül tevékenykedett. Előbb Mexikóban, majd Olaszországban forgatott, végül 1972-ben az NDK-ban telepedett le, s ott élt haláláig. Énekesként, filmszínészként, forgatókönyvíróként és rendezőként egyaránt kamatoztatva tehetségét a DEFA filmstúdióban dolgozott. Dean Reed nemcsak művészként, hanem békeaktivistaként is ismertté tette a nevét világszerte. Éveken át tagja volt a Béke-világtanácsnak is. Á szovjet megrendelő kérésére r Gyorsítják az URH kézi rádiótelefonok gyártását a BRG salgótarjáni gyárában. Ezeket a készülékeket az információs lánc folyamatosságának biztosítása érdekében a Szovjetunió atomerőműveiben használják fel. Külön kérésre a csernobili atomerőműben felhasználásra kerülő készülékeket már elszállították. A többiek kiszállítása is folyamatosan történik, annak ellenére, hogy nehéz az anyag- ellátás. A hó végéig, vagyis az első fél évben 564 URH kézi rádiótelefon jut el majd felszerelésre a Szovjetunióba, a különböző atomerőművekbe. Ítélethirdetés a paplakiosztogatók peréhen ' A Sárvári Városi Bíróság szerdán ítéletet hirdetett a nyugat-dunántúli paplakfosz- togatók ügyében. A bűnszövetség tagjai 1985 májusától decemberéig tíz paplakot és egy családi házat fosztottak ki a nyugat-dunántúli megyékben. A rendkívül nagy társadalmi veszélyességű, bűnszövetségben, váltott személyekkel elkövetett betöréssorozat elsőrendű vádlottját, Dömötör Tibor 26 éves zalaegerszegi lakost halmazati büntetésül, főbüntetésként 4 év 2 hónapi börtönre, és a közügyektől öt évig tartó eltiltására, a másodrendű vádlottat Tököli Károly 36 éves bánokszentgyörgyi lakost, többszörös visszaesőt pedig 4 év 4 hónapi íegy- házban végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte az eláő fokú bíróság. További tizenöt tettestársukra 1 évtől 3 év 4 hónapig terjedő szabadság- vesztést. illetve közügyektől való eltiltást, egy személyre pénzbírságot, egy másik vádlottra pedig javító-nevelő munka büntetést szabott ki a bíróság. Az első és a másodrendű vádlott, továbbá tizenegy társuk védője enyhítésért, illetve egy esetben felmentésért fellebbezett, ítéletük nem jogerős A 14., a 15., a 16. és a 17. rendű vádlott ítélete jogerőre emelkedett. (MTI) Felkészült a GM V Újabb tárolók Pásztón A Nógrád Megyei Gabona- forgalmi és Malomipari Vállalat megtett minden szükséges előkészületet, hogy az aratás kezdetétől folyamatosan fogadni tudja felvásárlóhelyein a megye mezőgazda- sági üzemeinek gépkocsijait. Nagyban megnöveli a felvásárlási kapacitást, hogy tavaly Pásztón felállítottak négy darab Karancs típusú silót, mintegy 6 millió forintos beruházással, s ugyanitt megépült egy 400 tonna kapacitású fémsilórendszer, ennek értéke 20 millió forint. A felvásárolt gabona szárításában a vállalat és a mezőgazdasági üzemek szárítóberendezései is részt vesznek. Kaptár 1986. június 19. Csütörtök. Gyárfás napja. A Nap kel 4.46 — nyug" szik 20.45 órakor. A Hold kel 17.50 — nyugszik 2.18 órakor. Százhuszonöt éve született Jósé Protesio Rizal (1861— 1896.) Fúlöp-szigeteki spanyol nyelvű regényíró, költő, történész és politikus, hazája függetlenségének élharcosa. Folytatódik a hőség Előrejelzés az ország területére ma estig: Folytatódik a fülledt, meleg idő, a kánikula. Főként a délután második felében és éjszaka gyakorta erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet, előbb nyugaton, délnyugaton, majd másutt is többfelé várható zápor, zivatar. A szél többnyire mérsékelt, a zivatarok környezetésben rövid ideig viharos lesz. Legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul. interiottónyeremények A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az Interlottó nyereményei a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvény 36 darab, nyereményük egyen* ként 201 175 forint. 3 találatos szelvény 4318 darab, nyereményük egyenként 839 forint. 2 találatos szelvény 146 096 darab, nyereményük egyenként 30 forint. A közölt adatok véglegesek. Ismét levélietű-invázió A MÉM Növényvédelmi és Agrokémiai Központjának tájékoztatása szerint a meleg és rendkívül párás idő újabb levéltetű-inváziót indított el. Szinte mindenütt rengeteg a szárnyas levéltetű. Nemcsak a kertekben, hanem a városokban is szembeötlő, s a bokrok, a fák közelében is nagyon élénk a rajzás. A növényvédelmi központ figyelmeztetése: tanácsos a kert növényeit szemrevételezni, mert a legkülönfélébb zöldség- és dísznövényeken, sőt a gyümölcsfákon is tömeges a levéltetű. Ellene a leghatásosabb szer a Pirimor nevű speciális készítmény. Ha ez nincs, akkor lehetőleg felszívódó rovarölő szerek — Bi— 58, Sinoratox stb. — használatát javasolják. Szuperüzlet Sok ember egyszerűen vak, meg süket — állítják az élelmesebbek. Ezek szerint a szerencse valamilyen formában szinte nap mint nap elmegy mellettünk, ott bóklászik körülöttünk, csaknem a szemünket szúrja ki, némán ránk kiált, hogy vegyél már észre, te szerencsétlen, velem megcsinálhatnád a szerencsédet !... De nem, nekünk nem kell, mi csak megyünk álmatagon az utcán és legalább négyes találatról fan- táziálunk, közben nem vesz- szük észre, hogy a való élet szinte zúdítja ránk a jobbnál jobb lehetőségeket, méghozzá szervezetten, intézményesen. Ami engem illet: rájöttem, hogy eddig magam is vak voltam és süket, de ígérem, mától minden másként lesz. Figyelem például a hirdetéseket. Azt is, hogy milyen hölgyek hirdetnek házasságot —, ha valami jó bejön, legfeljebb a jelenlegi feleségemtől elválok —, meg a sokféle kedvezményes vásárlási és kölcsönzési akciót. Utóbbiak közül éppen ma reggel hallottam egy igazán bombaüzletet a rádióban. A lényege az, hogy kb. 70 ernes átmérőjű szuperszínes tévét kínálnak — kölcsönre. Ha jól emlékszem, a számokra, a külföldi —, talán japán — készülék bolti ára ma úgy 44 900 forint lenne, ami ugye, így egyben kifizetve egyeseknek kissé soknak tűnhet, de nem kell kétségbe esni, mert itt jön az üzlet. A kereskedelem ugyanis gondolt a szerényebb jövedelműekre, direkt nekik kínálja kölcsönzésre a készüléket: havi 2300 forintos kölcsönzési díj mellett a szuperszínest már ma hazavi- heted, s háromévi használat után — és ez az üzlet, ez a bomba! — a készülék átmegy saját tulajdonodba. Sajnos, nagy matematikus nem vagyok, de annyit azért nagy nehezen kiszámoltam, hogy három év alatt 72 800 forintot kellene kifizetnem, hogy a hőn áhított színes csoda az enyém lehessen. Ez az összeg, mindössze 161,7 százaléka a „rendes” vételi árnak, ami pedig annyit jelent, hogy ha belemegyek a buliba. megcsináltam, a szuper- szvner színes üzletet! Ha nem magamnak —, hát a kereskedelemnek. (ku-ti) Kiskereskedők a Nemzeti Színházért A magán-kiskereskedők az új Nemzeti Színház felépítésének támogatására másfél millió forintot gyűjtöttek. A pénz átutalásáról szóló okmányt szerdán a KISOSZ székházában Szilkovács Ernő. a szervezet elnöke nyújtotta át Drecin József művelődési minisztériumi államtitkárnak, aki a Nemzeti Színház védnökségének nevében köszönetét mondott az adományért. Baleset Pécsett Besenyői Ferenc 28 éves gépkocsivezető, helyi lakos autóbusszal nekiütközött egy előtte forgalmi ok miatt álló tehergépkocsinak. Majd további három jármű, egy tehergépkocsi, egy személyautó és egy autóbusz ütközött ösz- össze. A két autóbusz utasai közül ketten súlyos, a tehergépkocsi vezetője és tizenkét ember könnyű sérülést szenvedett. A vizsgálat eddigi adatai szerint Besenyei B’erenc figyelmetlenül vezetett. Belügyminiszter* hsiyettes a megyében Tegnap Kiss Sándor vezérőrnagy, a Magyar Népköz- társaság belügyminiszterhelyettese Nógrád megyébe látogatott. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányságon Szerénái Sándor rendőr ezredes, megyei főkapitány tett jelentést a főkapitányság pénzügyi, anyagi, műszaki ellátottságáról és helyzetéről. — A rétsági nemzetiségi báziskönyvtár huszonkét megyei települést lát el nem- zetiségi irodalommal. Az olvasók több mint tízezer kötetből válogathatnak. Legnagyobb az érdeklődés az anyanyelven írt szakácskönyvek, útleírások iránt. A nemzetiségi könyvtárak közül könyvforgalmával kiemelkedik Luciáivá és Nőtincs könyvtára. — REKLÁMCÉLOKRA 3,1 millió forintot költenek az idén a Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárban. A termelési érték alig egynegyed százalékát kitevő összegbőit többek között a. prospektusok készítésének költségeit, a kiállítások kiadásait fedezi a vállalat. — Első vonalban címmel BM-kiállítás nyílt tegnap Salgótarjánban a Bányász Művelődési • Házban. A kiállítás anyaga bemutatja a Belügyminisztérium szakágait, a rendőrség, határőrség, tűzoltóság és kormányőrség munkáját. Az érdeklődők július 2-ig tekinthetik meg a kiállítást. — Kihelyezett vezetőségi ülést tartott tegnap a Gépipari Tudományos Egyesület megyei szervezete a salgótarjáni bányagépgyárban. Megtárgyalták az októberben sorra kerülő műszaki hónap programját, melynek témái az anyag- és energiagazdálkodás javítása köré csoportosulnak. Emellett szó esett az idei eredményekről, a második fél év feladatairól, valamint a jövő esztendő tennivalóiról. — Terven felül 450 tonna. Első féléves tervét a Salgótarjáni Kohászati Üzemekben a DEXION-Salgó üzem kollektívája teljesítette. A múlt hét végéig 3400 tonna terméket állítottak elő. A fél év végéig terven felül 450 tonna árut juttatnak el a megrendelőkhöz. A MAGVAR NEMZFTI BANS HIVATALOS ofvizaarfoi VAMAI Érvényben: 1886. június 19-én Mintegy ötvenötféle újságot és több mint hárommillió forint takarékbetét-állományt keze) oap mint nap Szabó Lajosné a rimóci postán. Harminn éve látja el a hivatali teendőket a községben. Devizanem vételi árf 160 eladási Ft-bar Angol font 69*4.86 6938.72 Ausztrál dollár 3185,82 3192,20 Belga frank 100,94 101.14 Dán korona 556,15 557.27 Finn márka 886,52 888,30 Francia frank 646,92 648,22 Holland forint 1830,99 1834,65 Japán yen (1008) 275.66 276,22 Kanadai dollár 3309,29 3315,91 Kuvaiti dinár 15625,69 15056,97 Norvég korona 604,66 605,88 NSZK-márka 2062.85 2063,97 Olasz líra <10(10) 30.06 30,12 Osztrák schilling 293,59 294.17 Portugál escudo 30,47 30,33 Spanyol peseta 32,23 32,29 Svájci frank 2501,47 2506.47 Svéd korona 637,56 638,84 Tr. és cl. rubel 2797,20 2802,80 USA-dollár 4593,95 4603.15 ECU (Közös P.) 4429.62 4438,48 S3i Hívható: 13—10 között Ai államközi megállapodásokon alapuló hivatalos árfolyamok változatlanul az 1986. február 18-1 közlésnek megfelelően vannak érvényben. NOGBAD, a Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megyei Bizottsága 6« a Nógrád Megvet Tanács lapja. főszerkesztői vinczí 18TVANN8. Szerkesztöseg*. Salgótarján. Palóc» (mm cet ft. Telefocr. ia-an. Főszerkesztő? 11-504. Rportrovat: 14*596 Riadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: FAf.INT TAMAS, a Nógrád Megyei Lapkiadó vállal»« Igazgatója Kiadóhivatal: Salgótarján Palóez Imre fér ft. Telefon: 12-542. Telex? 250 109. Irányftószám: Siót. Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető i bár-mrlr hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesftőknél. • Posta hírlapüzleteiben és a Cffr lapelőfizetés) ftt f «p ellátási Irodánál (BELÍR) Budapest. V., József nádor tér I 1900 közvetlenül, vagy postaotalván von. valamint ft tu» «lássál a BELÍR 215—96142 pénzforgalmi Jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra: #9 forint, n eg yedévrej 128 fontit« égj éve« 516 forint Előállítja* a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat. 8101 Salgótarján. Palóc» Imre lét ft. Pf*! 96. Felelő» vezető» BELEMEN GAB OB Igazgató. HU ISSN <033-1558.