Nógrád, 1986. június (42. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-03 / 129. szám
Kedveltek a rétsági áfész cukrászüzemének süteményei. A település lakóin kívül a körzethez tartozók összesen évi másfél millió forint értékű édesárut, nyalánkságot vásárolnak tőlük, ezekben a hetekben a lakodalmas dígztorták és a száraz ropogtatnivalók a legkapósabbak. Képünkön a fiatal szakembergárdát mutatjuk be. Balra fent: Pál Tibor vajas tésztát készít. Jobbra fent: Szolik Katalin cukrásztanuló. Balra lent: Kaba István tortalapokat süt. Jobbra lent: Gycnesné Tóth Márta piskótának való tésztát kever. Kell-e még a panel? ' AMIÓTA VAN, vita kíséri, mi az? Az építőiparit csak hírből ismerők is ka- pisgálhatják már a választ. Ha könnyítésül még azt is hozzátesszük, hogy a lakótelepekkel kapcsolatos, már találós kérdésnek is gyenge a költői kérdés, s rá a váasz egyszerű: háiz- gyár. A köztudat kissé leegyszerűsítve kapcsolta egymáshoz a két fogalmat: panel és lakótelep; s a rossz tapasztáatokból általánosítva, egy kalap alá vonta az építőipari előre gyártás egyik termékét és a sivár lakótelepeket. Hogy a kettő nem ugyanaz, arra csak most kezdünk igazán rájönni, amikor akadnak már mutatóban olyan házak, házsorok, lakónegyedek, amelyek panelből készültek ugyan, mégis egészen mások, mint a sokat szidott betonerdők. A társadalmi igényhez, amely vátozatos. emberi léptékű életteret kíván, lassan felzárkózott az építési technológia, és a tervezőket is egyre kevésbé köti az uniformis. Mégsem véletlen, hogy a házgyárral rendelkező kivitelező vállalatok szemérmesen az előre gyártott ipari termék kifejezést használják, a lejáratott panel szó helyett. Jobban kifejezi azt a lényeges tulajdonságot, amely végül is eldöntötte az évtizedes vitát: kell-e nekünk házgyár vagy sem? A válasz ma is, a meny- nyiségi lakásigények kora után is egyértelműen igen. Ugyanis nem mondhatunk le sem a sorozatgyártás előnyeiről, sem a gyors összeszerelhetőségről. még akkor sem, ha évről évre csökken az állami lakásépítés aránya. Nem dobható ki az ablakon az a milliárdos érték, amely a házgyárakban fel» szik, inkább azon kell gondolkodni, miként használhatjuk fel azt legjobban, a megváltozott beruházási helyzetben. TlZ házgyárunkban is ezen meditálva jutottak ei odáig, hogy a mai, a lakásépítési igényekhez igazítsák a termékszerkezetet. Azokban a körzetekben volt a legégetőbb a gond, amelyekben először érezték meg az állami és a magánlakás-építés arányának fordulatát. Elsőként a Veszprém Megyei Állami Építőipari Vállalat egyik házgyári üzemcsarnokában állt le a panelgyártás, helyette új termék és technológia érkezett: az osztrák Bramac gyár kiváló minőségű alpesi tetőcserepe, amely sokáig vezette a hiánycikkek listáját. Ezzel majdnem egyddő- ben váltott a budapesti 43. Számú Állami Építőipari Vállalat is. Kettes házgyára nevet is változtatott, és lett belőle Ferencvárosi Építőelemgyártó, Kivitelező és Ipari Szolgáltató Vállalat — nevében mutatva tevékenységét. Itt még ebben az évben 900 lakás panelje készült, aztán végleg megszűnik a gyártás. Még egy új technológia költözik a régi falak közé, az NSZK- bói vásárolt Isorast, amely- lyel szinte gyerekjáték a családiház-építés: a Legó mintájára összeilleszthetők az előre gyártott épületelemek, a helyszínen csak betonnal kell kitölteni. Ezenkívül egy másik cégnek is otthont ad a házgyár: a magyar—japán Po- lifoam vegyes vállalátnak, amely két gépsoron habosított poliuretán szigetelő- anyagot gyárt majd. A napokban avatták fel a harmadik olyan gyárat, amel« jelzi a házgyárak átalakulását: ugyancsak a 43. Számú ÁÉV határozta el, hogy Dunakeszi határába települt házgyárán is kicseréli a cégért, ide egy olasz technológia költözött, a római betoncserép és az U termékcsalád, amely a házépítőknek gazdag formaválasztékban kínálja a szerkezeti elemeket. Alig egy év alatt, tízből három helyen döntöttek a termékszerkezet-váltás mellett, és nincs kizárva, hogy a folyamat folytatódik. Nem arról van szó, hogy minden házgyárban gyökeresen mást kell gyártani, hanem, hogy az előre gyártó üzem lehetőségeit és a paneligényeket számba véve azt, ami a leginkább kelendő a piacon, Ilyen építőipari termékekből is van elég. De az sem elképzelhetetlen, hogy minden marad a régiben, a házgyár a helyén. csak éppen a termék újhodik meg. Mert a panelre sem úgy van szükség, mint tíz évvel ezelőtt volt. Hogy lehet változatos formákkal is lakótelepeket építeni, arra számtalan példa van az országban Zalaegerszegtől Szegedig, Miskolciéi Budapestig. BIZTOS, hogy ez nehezebb feladat, mint valami gyökeresen újba kezdeni, mert a gyártás jól begyakorolt menetén kell változtatni. De aki erre nem vállalkozik, azt nemcsak a gondok nyomasztják, hanem az eladhatatlan panelek készletének anyagi terhe is. Ha más nem. ez feltétlenül kikényszeríti a házgyárral rendelkező építőipari vállalattól, hogy változtasson termékszerkezetén. Minél előbb dönt, annál jobb. Nemcsak a lakosságnak, hanem magának a vállalatnak is. S*. K. Legfőbb ok a rendeléshiány IM2IESST HKHDOZIK SiCtl EXPORTJA? Vállalati intézkedések és meghiúsult bérpreferencia Alapvető népgazdasági érdek külkereskedelmünk egyensúlyának javítása Az idén akkor lehetnénk elégedettek, ha az export bevétele legalább 400 millió dollárral meghaladná az import kiadását. Az eddigi adatok viszont azt mutatják, hogy nem lesz könnyű eleget tenni a feladatnak, hiszen a gazdálkodó egységek jelentősen elmaradnak a célkitűzésektől. Tavaly is, most is Szűikebb pátriánkban sem kedvezőbb a helyzet. Megyénk külkereskedelmi mérlegét döntően befolyásolja, hogy a két leglényegesebb tőkésexportőr, az MKM balassagyarmati gyára és a Salgótarjáni Kohászati Üzemek, a tavalyi eredményektől is elmarad. A kohászvállalat az első negyedévben az elmúlt esztendő hasonló időszaka rubelelszámolású kivitelének csak 82, dollárrelációjú értékesítésének mindössze 68 százalékát érte el. Miért akadozik a SKÜ exportja? Mit tesznek a gondok felszámolásáért? Milyenek a kilátások? — ezekkel a kérdésekkel kerestük fel a nagy múltú vállalatot. — Elöljáróban szabad legyen elmondanom — kezdte válaszát Széky Miklós áruforgalmi főmérnök —, hogy az idén a tavalyihoz hasonló exportterv teljesítését határoztuk el. Vagyis a mintegy 200 ezer tonnára tehető termelésünknek hozzávetőlegesen a 15 százalékát tőkéspiacon, 3 százalékát a baráti országokban akarjuk értékesíteni. Az elmúlt esztendő export vonatkozásában rendkívül sikeres volt, s jó előre tudtuk, nehéz lesz az ismétlés. Annál is inkább, mert a piaci feltételek | számunkra kedvezőtlenebbé I váltak. A szakember arra gondolt, !hogy néhány fontos tőkés- jpartner képtelen fizetni. A Ivállaiat a szállításokat természetesen leállította, ám megfelelő új megrendelőket egyelőre még nem sikerült találni. Az acél ára számottevően mérséklődött, az SKÜ exportköltségei azonban maradtak a régiek. Ugyanannyi bevételért tehát több árut muszáj eladni. Belső gondok is okoztak fennakadásokat. Hosszú ideig baj volt az aiap- anyag-ellátassal. A gépek 40 százaléka nullára íródott, elavult gépparkkal pedig képtelenség hatékonyéin dolgozni. — Jellemző a helyzetünkre — folytatta az áruforgalmi főmérnök —, hogy áprilisban tudtunk először havi tervet teljesíteni. Május második dekádjával bezáróan, vagyis 20-ig, az idei mennyiségi kötelezettségünknek 94.5, a nyereség-előirányzatunknak 96.5 százalékra tettünk eleget. Ez idő alatt az éves kiviteli programban rögzített termék- mennyiség 30 százalékát szállítottuk ki. Amikor az SKÜ exportjáról beszélünk, alapvetően külön kell választanunk a rubel- és a dollárelszámolású kivitelt. Az előbbit államközi szerződések szabályozzák, s árucsere formájában bonyolódik. Szerződések — Gátolja a szocialista exportot — mondta ár. Mészáros Ottó gazdasági igazgató —, hogy vontatottan halad a szerződések megkötése. Nálunk a feltételek anyagban, technológiában biztosítottak a gyártáshoz, készen állunk a termékek előállítására. Eddig ugyan jelentősen elmaradtunk az időarányos termékmennyiség útba indításától, de éves szinten feltétlenül eleget teszünk az ez irányú kötelezettségünknek. A salgótarjáni kohászok régebben szalagacélt és csövet értékesítettek szocialista piacon. A csövek exportja megszűnt, helyette új exporttermék a szög. Kahászvállalataink számára kötelező érvényű előírás a hazai igények kielégítése. Az exportjukat csak abban az esetben növelhetik, ha idehaza tökéletes az ellátás a kohászati termékekből. Az intézkedés befolyásolja az exportot, ám az SKÜ-ben más irányú a legfőbb gond. — Ez pedig a rendeléshiány — közölte a vezérigazgató helyettese. — Jelenleg a tervezett mennyiség egyhar- raadára rendelkezünk gyártási szerződéssel. Szinte bizonyos: szükség lesz az év végi hajrára, a tőkésexporfctervet ugyanis muszáj teljesítenünk! A téma avatott ismerője, Kollár Péter kereskedelmi főosztályvezető magyarázta: — Szalagacélból a tavalyi szinten akarunk tőkéspiacon eladni, de nincs elegendő megrendelésünk. Húzott acélból még súlyosabb az értékesítési helyzet. A huzalok terén viszonylag kedvező a kép, bár szegből van szabad kapacitásunk. A kovácstermékek exportja a vártnak megfelelő. Csákányból az igény kétszerese a lehetőségünknek. az árbevétel viszont a költségnek csak a felét teszi ki. A cső kivitelénél lényeges szempont a pontos méretre vágás és a sorjamentes darabolás. Erre a célra bérelünk egy nagy termelékenységű gépet. A vállalat több belső inr tézkedést hozott a tőkésexport fellendítése érdekében. Ugyanakkor a nálvázati rendszerrel is megpróbált élni. — Igazodunk a vevők igényéhez — hangoztatta a kereskedelmi főosztályvezető — A huzalt a kis felhasználóknak 25—30, a nagy vásárlóknak 800 kilogrammos tekercsben gyártjuk. A szeget kiszereltem is értékesítjük. Eddig szala.gszerű tárban árultuk a be'övőpisztolyainkhoz használatos szöget, most kísér’e- tezünk a keresettebb kifr+ár- csás tárazással. A termékeit kivitelezésén is változtatunk, ahogvan a vásárló kívánja. Bázisszem’élet... A meghiúsult bérpreferertcia- pályázatról dr. Mészáros Ottó ezeket mondta: — Mintegy 2,2 millió forint bérkiegészítést kértünk, mely* nek fejében 1,9 millió dollár értékű terméket szállítottunk volna tőkésexportra. Kérelmünket a tárcaközi bizottság azzal utasította el, hogy ez a kiemelkedő bázisértékhez képest nem jelent többletbevételt az országnak. Vagyis a már sokat emlegetett és helytelenített bázisszemlélet érvényesült, holott az általunk felajánlott pluszdollárbevételre igenis nagy szüksége volna a népgazdaságnak. Még most, időiben kellene változtatniuk a központi szerveknek az idejét meghaladt szemléletükön ! Kolaj László növekednek a betétek és a hitelek Az Országos Takarékpénztár adatai szerint a lakosság takarékbetétekben elhelyezett pénze április 30-án 253,3 milliárd forintot tett ki, az év elejétől 9,1 milliárd forinttal növekedett. Ugyanebben az időszakban 100 forint pénzbevételből havonta átlagosan 4,43 forintot helyeztek el a takarékban, szemben az elmúlt évi 3,84 forinttal. Változatlanul a legnépszerűbbek a magasabb kamatozású betétek, valamint a gépkocsi-nye- reménybetétkönyvek. A lakosságnak nyújtott hitelek állománya az év első négy hónapjában 7,1 milliárd forinttal emelkedett, s április végén meghaladta a 211,7 milliárd forintot. A termelési hitelek közül változatlanul a mezőgazdasági kölcsönök iránt élénk az érdeklődés. Az év első négy hónapjában 60 300-an vették igénybe ezt a lehetőséget, ösz- szesen 1,1 milliárd forint értékben. Az egyéni és társasvállalkozásokat a pénzintézetek 2300 esetben, összesen 230 millió forinttal támogatták. Január elejétől április végéig 442 millió totó- és lottó- szelvényt értékesítettek. Totószelvényekből 26, lottószelvényekből 7 százalékkal több kelt el, mint tavaly ilyenkor. Gyáreladások Ma már nem újdonság, hogy eladnak egy gyárat, hogy X vállalat értékesíti Y gyáregységét, vagy valamelyik telephelyét. A szűkebb pátriájából maholnap már mindenki tud említeni ilyen példát. S ha mégsem tudna, csak bele kell néznie a napilapok hirdetési rovatába, előbb-utóbb biztos megakad a szeme egy ilyen ajánlaton. Részletes felsorolást adhatnánk arról, hogy eddig hol, ki és miért szánta el magát erre a lépésre — de hadd ne tegyük ezt. Hiszen nem ez a lényeg. Inkább az, hogy ki, mikor és milyen céllal jut erre a sorsdöntő elhatározásra? Mert hogy ez sorsdöntő lépés egy vállalat életében, ahhoz kétség sem férhet. A kérdésünk már azért is közérdekű, mert egyelőre még csak a gyáreladások kezdeténél tartunk. Az iparpolitikai szakemberek a megmondhatói: napjainkban még több tucat olyan cég van az országban, amely veszteséges gyáregységet, részleget „cipel” magával, mint valami nehezéket. A kérdéses termelőegység évek óta veszteséggel termel, valóságos tehertételt jelent a vállalat számára. Az ok egyszerű: a szóban forgó üzem termékei korszerűtlenek, s nemhogy külföldön nem versenyképesek, még idehaza is fanyalogva fogadja őket a piac. Nyilvánvaló, hogy ebben a helyzetben az a legcélszerűbb, ha — az ott dolgozók sorsát emberségesen rendezve, elhelyezkedésükről gondoskodva — a cég összébb húzza kicsit magát. Ezt tanácsolja az értelem. S mégis azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb helyen halogatják a „műtétet” — tisztelet a kivételnek. Pedig nem mindegy, hogy mikor mondják ki az elkerülhetetlen igent. Akkor-e, amikor a vállalat vezetői, dolgozói feje felett már ég a ház? Vagyis akkor, amikor a gyárel- adás jövedelme már csak arra elég, hogy úgy ahogy rendezzék a vállalat szorongatott pénzügyi helyzetét? Kifizessék a rég esedékes tartozásokat a banknál, s elhárítsák a hitelezők megújuló ostromát? Ha eddig várnak — nem sokat ér a gyáreladás. Végtére is, annak „hozadékából” semmi sem marad a vállalatnál. Az okosabbak, az előrelátóbbak sokkal előbb határoznak. S nyomatékosan aláhúzzák — amit előszeretettel megismer telnek, kihangsúlyoznak —, hogy a gyáreladás náluk csalt kezdet. „Csupán” a kiindulópontja az átfogó kitörési sír«* tégiának. M. L. VlŰGRÁD — 1986. június kedd )
