Nógrád, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-14 / 112. szám

Losonczi Finnországba látogat Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és felesége Mauno Koivistonak, a Finn Köztársaság elnökének a meg­hívására a közeljövőben híva talos baráti látogatásra Finnországba utazik. Magyar—NDK külügyminiszteri tárgyalások Várkonyi Péter külügymi­niszter kétnapos hivatalos ba­ráti látogatásra kedden dél­előtt Berlinbe érkezett. A magyar vendéget és kí­séretét a schönefeldi repülő­téren Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere üdvözölte. Magyar—NDK külügymi­niszteri tárgyalások kezdőd­tek kedden Berlinben. Várkonyi Péter és vendég­látója Oskar Fischer, az NDK külügyminisztere áttekinti a kétoldalú kapcsolatok legfon_ tosabb kérdéseit, tájékoztat­ják egymást a szocialista épí­tés országaikban napirenden lévő feladatairól és véleményt cserélnek a nemzetközi hely­zet legutóbbi fejleményeiről. A magyar külügyminiszter a tárgyalások megkezdése előtt megkoszorúzta a fasiz­mus és a militarizmus áldo­zatainak az Unter den Linde- nen levő emlékművét, délután pedig Berlin nevezetességeivel ismerkedett. Oskar Fischer kedden este vacsorát adott a magyar ven­dég tiszteletére, mindkét külügyminiszter pohárkö­szöntőt mondott. Szűrös Mátyás hazaérkezett Moszkvából Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titká­ra az SZKP Központi Bizott­ságának meghívására május 12—13-án látogatást tett a Szovjetunióban. Megbeszé­lést folytatott Anatolij Dob- rinyinnal és Vagyim Medve- gyevvel, az SZKP KB titká­raival. A szívélyes, elvtársi légkörű megbeszéléseken vé­leménycserét folytattak a vi­lágpolitika, a nemzetközi kommunista és munkásmoz­galom néhány időszerű kér­déséről, az MSZMP és az SZKP együttműködésének to­vábbi fejlesztéséről. A talál­kozókon részt vett Rajnai Sándor, a KB tagja, hazánk saovjetuniióbeli nagykövete. Szűrös Mátyás és a kíséreté­ben lévő Őszi István, a KB osztályvezető-helyettese és Barity Miklós külügyminisz­ter-helyettes kedden hazaér­kezett Budapestre. Megalokult az MSZMP és az SPD közős parlamenti munkacsoporfia A Magyar Szocialista Mun­káspárt és a Német Szociál- demokrafta Párt (SPD) kö­zös parlamenti munkacsopor­tot hozott létre abból a cél­ból, hogy megvizsgálja a gaz­dasági együttműködésnek a keleti—nyugati kapcsolatok­ra gyakorolt hatását, s olyan javaslatokat dolgozzon ki, amelyek a gazdasági együtt­működést az enyhülés és a béke biztosításának egyik alapjává teszik. A közös par­lamenti munkacsoport má­jus 12—13-ám, Budapesten ^tartotta alakuló ülését. A résztvevők megállapod­tak arról, hogy a közös par­lamenti munkacsoport ez év őszén Bonnban tartja meg a következő ülését, és ezen a kelet—nyugati gazdasági együttműködés alapjaival és perspektíváival kapcsolatban közös álláspont kialakítására törekednek. Az SPD küldöttsége ked­den délután elutazott Buda­pestről. Új amerikai űrtervek Az amerikai Űrhajózási és Űrkutatási Hivatal (NASA) új vezetője azt ígéri. hogy átalakítják a döntéshozatali mechanizmust, kijavítják a hibákat és módosítják az űr­repülőgépes programot is. Másfél év eltelténél előbb azonban aligha indul útnak újra űrrepülőgép — derült ki James Fletcher szavaiból, aki hétfőn tette le a hivatali es­küt a Fehér Házban. Fletcher korábban már hat éven át betöltötte ezt a tisz­tet. 1971—1977. között az ő irányításával kezdték meg az űrrepülőgépes program meg­valósítását is. A NASA élén bekövetkezett személycsere független ugyan a Challenger űrepülőgép ja­nuár végi katasztrófájától. A változás azonban egybe esik az amerikai űrkutatási prog­ram sorozatos súlyos balese­teivel, a NASA ellen indított vizsgálatokkal. Reagan elnök az eskütételt követően kije­lentette: „Most erős kézre van szükség a kormányrúdon”, és Fletchernek „viharos időszak­ban” kell átvennie az űrprog­ram irányítását. Mint a Fe­hér Ház közölte, az új vezető széles körű jogot kapott az átszervezésre, személycserék végrehajtására. Sevardnadze—Khbi találkozó Eduard Sevardnadze, a Szovjetunió külügyminisztere kedden fogadta Sedli Klibit, az Arab Liga főtitkárát, aki hétfő óta munkalátogatáson tartózkodik Moszkvában. Találkozójukon na»v figyel­met szenteltek a földközi­tengeri térség és a Közel-Ke­let helyzetének. A tárgyaláson Sevardnadze és Klibi is hangsúlyozta, hogy együttes erőfeszítésekkel mi­előbb igazságosan és átfogóan rendezni kell az arab—izra­eli konfliktust. . 2 NÓGRAD — 1986. május 14., szerda | Áz EGK-döntés visszhangja Brüsszeli megfigyelők, köz­tük EGK-tisztviselők és dip­lomaták, nemkülönben a jobboldali sajtó is rámutat­nak a szocialista országokból érkező élelmiszer-behozatalt felfüggesztő hétfői közösségi intézkedés hátrányosan meg­különböztető jellegére. Az érintett országokban gondo­san mérik és ellenőrzik a lég­kör sugárszennyeződését. va­lamint az élelmiszerek tiszta­ságát; s olyanokat, amelyek ártalmassága feltéteteiezhető, nem hoznak forgalomba — mutatnak rá e körökben. A magyar kormány a brüsz- szeli nagykövetség útján kez­dettől fogva rendszeresen közli mind az EGK-szervek- kel, mind a belga hatóságok­kal a radioaktivitás Magyar- országon mért adatait, ame­lyek alatta maradnak a Kö­zös Piac szakértői által kriti­kusnak ítélt, és a belső for­galomban ezért tilalom alá helyzeti mértéknek. A belga külügyminisztérium a pontos és rendszeres adatszolgáltatá­sért köszönetetét is nyilvá­nította a magyar kormány­zatnak. A koráltozásban érintett más országok is közöltek ada­tokat Brüsszellel. ☆ A Tanjug hírügynökség hétfőn jugoszláv üzleti körökre, külkereskedelmi vállalatokra hivatkozva rá­mutat: az Európai Gazda­sági Közösség kelet-európai élelmiszer-behozatal elleni döntése megnehezíti Ju­goszlávia keménydeviza­adósságainak visszafizetését. A hírügynökség szerint a ti­lalom hátrányosan megkü­lönböztető jellegű intézkedés, amely ellentétes az EGK és Jugoszlávia érvényben lévő, gazdasági együttműködési megállapodásának elveivel. ☆ A varsói külkereskedel­mi minisztérium is hátrá­nyosan megkülönböztető dön­tésnek minősítette, hogy az EGK ideiglenesen felfüggesz­ti Lengyelországból és más szocialista országokból a friss élelmiszerek behozata­lát, azok állítólagos sugár szenyezettségére hivatkozva. Andrzej Dorosz lengyel kül­kereskedelmi miniszterhe­lyettes hétfőn Varsóban tar­tott sajtóértekezletén kijelen­tette, hogy a Közös Piac döntése nem egészségügyi okokból született, hanem oo- litikai célokat szolgál. Do­rosz szerint a tilalom követ­keztében lengyel külkeres­kedelmet várhatóan mint­egy 80 millió dolláros veszte­ség éri havonta. Csehszlovák kiállítás Együtt a lenini úton cím­mel, a Csehszlovák Kommu­nista Párt megalakulásának 65. évfordulója alkalmából kiállítás nyílt kedden a Mun­kásmozgalmi Múzeumban. A tárlaton fotók és más doku­mentumok elevenítik fel a baráti ország kommunista mozgalmának fejlődését, az 1921. májusában megalakult párt hat és fél évtizedes tör­ténetét. Gyorsuló ütemben folynak a mentési munkálatok az erőműben A csernobili atomerőben és környékén egyre gyorsuló ütemben folyó mentési mun­kálatokról számol be keddi számában az Izvesztyija. Elkezdték az épületek és a talaj megtisztítását a su­gárszennyezettségtől. A szak emberek a helyszínen kidol­gozott új eljárással folyékony üveggel vonják be az épüle­tek tetejét. Ezen a rétegen nem tudnak áthatolni a radi­oaktív részecskék. A talajt — naponta, mintegy 300 négy­zetméternyi területet — kü­lönleges fóliával borítják be, amely megakadályozza, hogy a radioaktív por a talajba ke­rüljön. Folytatódik a megsérült re­aktorblokk teljes elszigetelé­sét, a szakemberek szavai szerint, „szarkofágba zárását” célzó munka. A reaktor alatt elkészült üreget záró. és hű­tőréteget alkotó folyékony nit­rogénnel töltik ki. A csernobili veszélyöve­zetből elszállított emberek valamennyien orvosi vizsgá­laton mentek keresztül: az egészségügyi dolgozók csak­nem százezer embert vizsgál­tak meg — írja kedden kijevi jelentésében a TASZSZ. E hatalmas feladat elvég­zéséhez új egészségügyi in­tézményeket telepítettek, 230 brigádot hoztak létre a köz­társaság más területeiről ér­kezett orvosokból és nővérek­ből. 240 mentőautó tart állan­dó ügyletet. A 14-es számú kijevi városi kórházban pél­dául külön emeletet bocsátot­tak a sérültek rendelkezésé­re, s eredményes volt az a komplex gyógymód, amellyel az elsődleges sugárzást kapott embereket kezelték. A sze­rencsétlenség miatt kórházba szállított sérülteknek csaknem fele már elhagyta az egész­ségügyi intézményeket. Borisz Scserbina, a Szovjet­unió Minisztertanácsának el­nökhelyettese, a csernobili atomerőműben történt baleset következményeinek felszámo­lását irányító kormánybizott­ság elnöke kedden fogadta Finnország, Hollandia, Kana­da,, Nagy-Britannia, Norvé­gia, az NSZK, Olaszország, Spanyolország, Svájc és Tö­rökország moszkvai nagykö­veteit, Ausztria, Dánia, Fran­ciaország és Luxemburg ide­iglenes ügyvivőit és az Egye­sült Államok nagykövetségé­nek képviselőjét. A diplomaták részletes tá­jékoztatást kaptak a csernobi­li atomerőműben kialakult helyzetről. Informálták őket a szerencsétlenség következ- ményeinek felszámolására irányuló munkálatok meneté- ' ről, az Ukrajna és Beiorusz- I szia területén, továbbá a ! Szovjetunió nyugati határán | mért sugárzási értékekről. A nagykövetségek vezetőit és képviselőit tájékoztatták az erőmű környékének, va­lamint a közlekedési útvona­laknak a sugármentesítéséről, majd válaszoltak a feltett kérdésekre. Moszkvába utazott hétfőn, környékén Armand Hammer neves ame­rikai üzletember, hogy külön­leges gyógyszereket vigyen Robert Gale amerikai pro­fesszornak, aki csontvelő-át­ültetéseket hajt végre a cser­nobili szerencsétlenség több sugárfertőzést kapott áldo­zatán. A 87 éves Hammer, az Occidental Petroleum igaz­gatótanácsának elnöke talál­kozik Galelel és orvoscsapa­tával, amelynek tagjai, mint­egy két hete tartózkodnak a Szovjetunióban, hogy elvégez­zék a nehéz műtéteket. A Szovjetunióban több évtizede szívesen látott amerikai üz­letember mintegy félmillió dollár értékű egészségügyi felszerelést és gyógyszert visz magával — jelentette az UPI. ☆ A legfrissebb mérési ada­tok szerint hazánkban a le­vegő radioaktív tartalma gya­korlatilag megfelel a termé­szetes szintnek. A talaj, a növényzet és a felszíni vizek radioaktivitása is a termé­szetes értékek közelében van. Az MTI munkatársa a Mezőgazdasági és Élelmezés- ügyi Minisztériumban az iránt érdeklődött, hogyan ha­tott a radioaktivitás a mező- gazdaságra, az élelmiszerekre. Ezzel kapcsolatban a minisz­térium illetékesei a követke­zőket mondották: — A csernobili reaktorbal­esetet követő napokban —, mint ismeretes — hazánk te­rületén is kismértékben nőtt a radáoaktrvitás: ezt megálla­pította a MÉM felügyelete alatt működő élelmiszer-el­lenőrző hálózat is. — A folyamatos mérési eredmények azt mutatták, hogy április végén a levegő radioaktivitásának kis mérté­kű emelkedése következté­ben az ország legtöbb táján nőtt a termőföldek radioaktív tartalma. A legnagyobb érté­ket május 2-án és 3-án mér­ték. Akkor a termőföldek su­gárszintje a korábbi érték négy-hatszorosára nőtt. Fon­tos tudná, hogy a megenge­dett határérték ennek mint­egy százszorosa. A talajon mért értékek — miután a légkörből újabb sugárzó anya­gok nem kerültek a talajra — az utóbbi napokban a felére csöíkVentek. Ez a folyamat tovább tart, s jelenlegiek megközelítik a korábbi ter­mészetes értékeket. — A növényzetbe — hazai és nemzetközi kísérletek ta­pasztalatai szerint — radioak­tív anyagok csak igen cse­kély mértékben épülnek be. A rad'oaktívanvag-tartalom túlnvomó többségét a levél- ze+re lerakodó aerosolrészecs- kék jelentik. A hazai szántó­földi növényekre, legelőikre, gviimnlcsösökre. szőlőültetvé­nyekre került radioaktív anyag — miután a fő forgás a nyolc nap alatt feleződő jód 131-es izotóp — viszony­lag rövid idő alatt lebomlik. Elővigyázatosságból a fő fi­gyelmet azokra a növények­re kellett fordítani, amelyek napjainkban kerülnek aszta­lunkra. Ilyenek a szabadföldi korai nagylevelű zöldségfélék — fejessaláta, sóska, spenót, kínai kel. Figyelmet érdemel­nek a zöldtakarmányok is. A zöldségnövények közül nem érte radioaktivitás azo- 'kat. amelyeket fólia alatt vagy üvegházban termesztet­tek. — A most felhasználásra kerülő nagylevelű szabadföldi zöldségfélékről —, mint azt a korábbi közlemények is tud- tul adták — a radioaktív anyagok zöme bő vízzel, többszöri mosással eltávolít­ható. Ugyanezt nem lehet megtenni a zöldtakarmányok­kal és a legelők füvével. Éppen ezért óvatosságból több tehenészetben korlátoz­tuk a zöldtakarmányok ete­tését. Erre azért volt szük­ség, mert a tehén a züldtá- karmánnyal felvett radioak­tív anyagok egy részét a tejen keresztül leadja. A nagyüze­mi tehenészetek túlnyomó többsége egyébként sem le­geltet. Takarmányozási rend­szerét egész esztendőn át a nyár végi—őszi időszakban be­takarított silóra, szenázsra, szénáira alapozza. — Fokozott elővigyázatos­ságból a tejüzemekben fo­lyamatosam mérik a tej radio- aktívanyag-tartalmát. A vizs­gálatok mutatják: a feldolgo­zott, forgalomba hozott tej radioaktív jódtartalma a leg­kedvezőtlenebb esetekben sem közelítette meg annak az ér­téknek a negyedrészét, ame­lyet az Egészségügyi Világ- szervezet megengedett határ­értékként megjelölt. A tej­vizsgálati erdménvek nap mint nap kedvezőbb értéke­ket mutatnak. — Természetesen az élel­miszer-ellenőrzés hálózata s a hazai légkör es talajok na­gyobb radioaktivitása óta — együttműködve az egészség- ügyi, a belkereskedelmi, a vízügyi vizsgáló szervezetek­kel —a korábbinál is kiter­jedtebben ellenőrzi az élel­miszereket, az állati és növé­nyi termékeket, közöttük a húst. a húskészítményeket és a tojást is. A vizsgálatok — megegyezően a hazai műszáki ellenőrző hálózat adataival — nem mutatnak a normálistól eltérő sugárszintet. — A mérések azt jelzik, hogy hazánk légterében gya­korlatilag / helyreállt a cser­nobili reaktorbaleset előtti természetes állapot. Vala­mennyi mezőgazdasági és élel­miszeripari termékünk bizton­ságosan fogyasztható. A szak­értők megállapítása szerint a későbbiekben betakarítandó termés minőségét, fogvaszths- tóságát az átmenetileg kissé meemövekedett sugárszínt semmilyen szempontból nem károsítja — hangzik a tájékoztatása. (MTI) Március végén tanácskozott a csehszlovák kommunisták XVII. kongresszusa, s most újabb nagy eseményre ké­szülnek: a párt megalakulá­sának 65. évfordulóját ün­nepük. Hat és fél évtizeddel ezelőtt, 1921. május 14—16-án jött létre a CSKP, s azóta Csehszlovákia vezető politikai erejévé fejlődött. Már megalakulásakor har­cot hirdetett a kizsákmányo­lás minden formájának fel­számolásáért, a nemzeti lét és a csehszlovák állam szabad­ságának biztosításáért, egy új, igazságosabb társadalmi rend megteremtéséért. A párt lenini arculatának formálá­sában fontos állomás volt az 1929. évi V. kongresszus, amelyen a Jéehszlovák kom­munisták stratégiai célként tűzték ki maguk elé a szoci­alista forradalom megvalósí­tását. A kommunista párt a legelszántabb résztvevője volt a német fasiszta meg­A CSKP ünnepe szállók ellen vívott harcnak, a nemzeti, antifasiszta küz­delemnek, valamennyi politi­kai párt közül a legodaadób- ban képviselte a néptömegek, az ország érdekeit. Politiká­jában következetesen támasz­kodott a proletár internacio­nalizmusra és a Szovjetunióra, a nemzeti és demokratikus erők legszélesebb összefogá­sára. Csehszlovákia Kommu­nista Pártja e küzdelemben nagy tekintélyt vívott ki ma­gának. amit bizonyít az is, hogy az 1946 májusában meg­tartott választásokon 38 szá­zalékos többséget ért el. En­nek tudható be az is, hogy 1948 februárjában, amikor a burzsoázia megpróbálta el­téríteni az országot a haladás útjáról, a dolgozók a kommu­nisták mellé álltak, s a bur­zsoázia végérvényesen vere­séget szenvedett. Ezzel a győ­zelemmel kezdődött a szoci­alizmus építése Csehszlová­kiában. Az azóta elért ered­mények ismertek. Csehszlová­kia Kommunista Pártjának irányításával kidolgozták a szocialista építés tervét, le­rakták a szocializmus alap­jait, fejlődött a gazdaság, nőtt az életszínvonal. Mindeközben hibák és tévedések is voltak:, az 1968. évi válságot a társa­dalom és a párt közös erő­vel, a testvérpártok inter­nacionalista segítségével rö­vid időn belül leküzdötte. Ma Csehszlovákia politikailag egységes, gazdaságilag erős, kulturálisan fejlett ország. La­kói a kommunisták vezeté­sével, a XVII. • kongresszus útmutatásai alapján a fejlett szocializmus programjának megvalósításáért dolgoznak. Kanadoi miniszter lemondása Lemondásra kényszerült tisztéről Sinclair Stevens, a konzervatív kanadai kormán ■ területi iparfejlesztési iri - nisztere, mert pénzügyi sza­bálytalanságokba bonyolódót-.. Stevens már a negyedik m' - niszter Brian Mulroney kor­mányában, aki hasonló váda.í alapján kényszerül távozásra. A miniszter ellen azt a vádat emelték a páriámén - ben, hogy egyik vállalata szá­mára jelentős összegű, egy­millió amerikai dollár értékű kölcsönt vett fel, rendűivé, kedvező feltételek mellett egv olyan nagy kanaftai j^utóiperl vállalattól, amely szarnám a minisztérium irányítás« alá tartozó területfejlesztési hi­vatal több mint 40 milliós válasz tezloakteUL

Next

/
Oldalképek
Tartalom