Nógrád, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-26 / 122. szám

Futás Afrikáért Vasárnap délután elérke­zett utolsó állomásához, egy­ben csúcspontjához a Sport Aid, az afrikai éhezőik meg­segítésére rendezett egyhetes eseménysorozat. New Yorfc-i idő szerint, délelőtt 11 óra­kor (Budapesten 17 óra) a világ 78 országának 272 vá­rosában a hírügynökségek szerint több mint 20 millió ember indult a záró futóver­senyen, jelezve szolidaritásu­kat Afrikával. Amikor megérkezett New, York-ból a jel, Budapesten 7297-en vágtak neki az öt, illetve a tíz kilométeres táv­nak. Az útvonal mellett min­denütt érdeklődő járókelők figyelték a futókart. Az él­sportolók mellett számos köz­életi személyiség, Magyar- országon dolgozó külföldiek, itt tanuló afrikai diákok is futattak. A fő szám, a 10 km céljába, híven jelképezve az összefogás szükségességét, kéz a gézben ért Bauer Atti­la és Sulyok Attila. Labdarúgó NB II. Röplabda Megérdemelt pont idegenből Bajnokság után az edzők szemével Befejeződött a másodosz­tályú röplabdabajnokság, melynek küzdelmeiben há­rom nógrádi együttes vett részt. A szezonzárás után rövid értékelést kértünk a három együttes edzőjétől. KŐBÁN LÁSZLÓ (SAL- GÓTARJANI VASÖNTÖDE• és tűzhelygyár sc>: Elsődleges feladatunk a csapatépítés volt. Játékosaim fiatalok — egy kivételével, 16—20 év közöttiek — a csa­pategység kialakítása így el­maradhatatlan célként je­lentkezett. Persze, feladat volt még bőven. Rendszere­sebbé kívántuk tenni az ed­zéslátogatást, s meghatároz­tuk: a csapat végezzen az első öt között. Alapvetően a korábban megfogalmazotta­kat az idény közben megva­lósítottuk. Végeredményben a negyedik helyet szereztük meg, s ha idegenben nem kapunk ki négy alkalommal, 3—2 arányban — azaz a döntő szituációkban jobban összpontosít a csapat — akkor a dobogón lehettünk volna. Elégedetlenségre azonban nincs okunk. Szakmai szem­pontból elmondhatom: van még javüanivalónk. A táma­dás-védekezés egységét kell tovább csiszolnunk, a tech­nikai elemeket javítani. S persze a csapatot tovább­építeni. .. Most levezető edzéseket tartunk, majd pihenőre men­nek a lányok. A következő bajnoki szezonra egyhetes ed­zőtáborral, majd egy tornán való részvétellel kezdjük meg a felkészülést. Szeretnénk néhány salgótarjáni fiatal tehetséget is megnyerni a női röplabdának, gyarapítva ez­zel a csapat létszámát. FARKAS ROBERT (ST. ÖBLÖS SC): Mindenekelőtt el kell mondanom, hogy az előző szezon után az osztályozó biz­tosította számunkra a má­sodosztályú szereplés lehető­ségét. A problémák akkor kezdődtek, amikor a benn­maradást elérő együttes fe­le „leállt”. Így a kezdő fia­tal játékosokkal nem tűzhet­tünk ki más célt, mint a bennmaradás újbóli kiharco­lását. Köztudott, hogy ez nem sikerült, az idényben csupán egy győzelmet arattunk. De, mi az igazság? Az ősszel 6 fő jelentette a játékosállo­mányt, a tavasszal már he­ten voltunk! Azaz a csere nálunk ismeretlen fogalom volt... Fiatal csapatunk na­gyon sokszor szoros mérkőzé­sen szenvedett vereséget. Ez a rutintalanság számlájára írható. Ha higgadtabbak, ta­pasztaltabbak a gyerekek, bi­zonyára nem kieső helyen zártunk volna. Volt még egy nagy hátrányunk a többi ve- télytárssal szemben. Szinte, minden ellenfelünknél sze­repelt' egy-két rutinos, az NB I-et is megjárt öreg róka, akiknek játéktudása óriási hatást gyakorol a többiekre. Ott van például az Eszter­gom. őket az osztályozón simán vertük 3—0-ra, a baj­nokságban. ellenben jóval előttünk végeztek. Miért? Két tatabányai — volt elsőosztá­lyú röplabdázó — „vitte együttesük szekerét”. Arról, hogy mi lesz a to­vábbiakban, nem tudok nyi­latkozni. Az Öblös SC sport­vezetése bejelentette, hogy megszünteti a szakosztályt. Hozzáteszem: ezzel Salgó­tarján férfiröplabdasport- ját is... REZNICSEK LÁSZLÓ (ROMHÁNYI KERÁMIA): Két alapvető célt tűztünk ki a bajnokság előtt. Első­ként az előző szezonban meg­szerzett harmadik hely új­bóli megszerzését, valamint a csapat megerősítését. Első célunkat nem sikerült megva­lósítani, hajszállal marad­tunk le a dobogóról, ellenben csapaterősítési terveink jól sikerültek. Három volt NB I-es játékost igazoltunk le: Podhorszkit és Kulcsárt a Tungsram SC-ből, míg Né- niethet a KKFSE-ből. Utób­bi. elég hamar megunta az itt­létet és elment, a két másik játékos viszont beváltotta a hozzájuk fűzött reményeket, 12 játékossal vágtunk neki a bajnokságnak, de volt olyan időszak, hogy csak 7—8 em­ber állt rendelkezésemre. Ebben az évadban példátlan sérüléshullám sújtotta a csa­patot. Ez is hozzájárult, hogy a csapatjátékot nem sike­rült tökéletesíteni. A táma­dójáték jól ment, de a véde­kezés — a sánc és a me­zőny munka — már hagyott kívánnivalót. Most levezető edzéseket tartunk május végéig s jú­lius közepén kezdjük a felkészülést. Edzőtáborral „indítunk” majd megyünk a Balaton Kupára, mely au­gusztus első felében lesi. Utána edzőmérkőzésekkel, majd a salgótarjáni Ka- rancs Kupán való részvétel­lel próbáljuk tartósítani a fiúk kondícióját, hogy az új idényben jól felkészülten, „nyithassunk”. (vaskor) MUNDIAL-TOTO '86 TIPP 1. Bulgária—Olaszország május 3L 8. Spanyolország—Brazília június L 3. Szovjetunió—Magyarország június 8. 4. Uruguay—NSZK június 4. 5. Skócia—Dánia június 4. 6. Olaszország—Argentína június 5. 7. Franciaország—Szovjetunió június 5. 8. Magyarország—Kanada június 6. #. Lengyelország—Portugália június 9. 10. NSZK-Skócia június 8. 11. Magyarország—Franciaország június 9. 18. Argentína—Bulgária június 10. 13. Paraguay—Belgium június 11. Pótmérkőzések: 14. Anglia—Lengyelország június 1L 15. Dánia—NSZK június 13. 16 Skócia—Uruguay június 13. Beküldési határidő' 1986 május 31-e, 17.00 óra. Cím: NOGRAD szerkesztősége. Salgótarján. Palócz Imre tér 4. Pf 96 TippeLno csak a lapból kivágott szelvénnyel lehet, melyet kizárólag postai úton, zárt borítékban kérünk címünkre el­juttatni Egy küldeményben több pályázat is lehet! A já­tékban résztvevők a mérkőzések után csak egy tippet ír­hatnak be (1-es. X. vagy 2-es) A fődíj- 1 db 8 000 Ft.-os utazási utalvány, mely a?. Exp­ress rfiúsági és Diák Utazási Iroda Nógrád megvei kiren­deltségén váltható be Ezenkf vül eg; darab 1500 Ft-os Exp­ress utazási utalványt SBTC-pályabelépőket, NÓGRÁD- eiőfizetéseket és számos tárgynyereményt sorsolunk Id. A sorsolás nvilvános. időpontja: 1986 június 20 Beküldő neve: Pontos lakcím*: Eredmények, táblázatok A területi bajnokság Mátra- csoportjának további eredményei: Recsk—Borsodnádasd 5—0, Gyön­gyös-Hatvan 2—3. BVSC—Sirok 2— 0, Ózdi Kohász—B. Bányász 3— 2. A Bélapátfalva csapata sza­badnapos volt. 1. Ózd 2. H. Köteles 3. BVSC 4. Síküveggyár 5. Gyöngyös 6. Hatvan 7. Sajóbábony 8. Recsk 9. Naígybáifcowy 10. Edelény 11. Bélapátfalva 12. Borsodi B. 13. Rom hány 14. Sírok 15. Göd 16. Balassagyarmat 17. Borsodnádasd 23 5 2 83-22 31 14 10 6 53-26 38 16 5 9 47-33 37 14 8 9 49-41 36 14 7 9 41-31 35 12 9 9 50-41 33 13 7 10 43-36 33 12 810 50-46 32 13 6 Hl 32-3® 32 11 7 12 38-41 29 7 13 10 32-40 27 8 10 12 29-35 26 8 10 12 38-50 26 8 6 16 27-50 22 6 8 17 41-56 20 6 7 17 22-50 T9 5 6 19 33-78 16 A bajnokság állása SE Totóeredmények A totó 21. bet! játékszelvényén szereplő mérkőzések eredményei: 1. AIK Stockh.—örgryte 0-2 2 2. Göteborg—Elfsborg 1-1 x 3. Halmstad—Kalmar 4-1 1 4. Norrköping—Hammarby 2-1 1 5. tfster—Djurgarden 3-1 1 6. Arezzo—Cagliari 0-0 x 7. Bologna— Ascoli 4-0 1 8. Brescia—Triestina 2-1 1 9. Campobasso—Palermo 4-1 1 10. Catania—Pescara l-i x 11. I^azio—Cremonese 0-0 x 1(2. Monza—Genoa 0-0 x 13. Sambenedettese—Cesena 0-0 x > Pótmérkőzések: 14. Brage—Malmö 2-1 1 15. EmpoM—Perugia 1-1 x IC. Leneroaai—Catanaar« H g Szék szórd—Salgótarján 1— 1 (1—0) Szekszárd, 1000 néző, v.: Bogyó. Szekszárd: Pólyák — Szabó, Varga Sz.. Gracza, Somodi (Muraközi, 73. p.) — Kniesz. Dienes, Kiss. Weitner I. — Lauer, Varga L. (Szir- ják, 80. p.) Edző: Kovács István. SBTC: László — Nagy, Zimonyi. Gyimesi, Babosán — Oláh, Juhász, Urbányi, Vá­gó-Sváb (Rácz, 85. p.), Vincze (Poór, 88. p.). Edző: Haász Sándor. Lendületesen kezdett a ven­dégcsapat, de az első helyzet a 10. percben mégis László kapujánál maradt ki. Lauer az alapvonal közelében la­posan Kiss elé gurította a labdát, aki lövés helyett to­vább tolta és a védők men­tettek. A 12. percben vezetést szerzett a Dózsa. Formás ak­ció futott a bal oldalon, Kni­esz becselezte magát a 16-osig, ott kényszerítőzött Weitner- rel, aki tovább tolta a lab­dát Kiss elé és a középpályás 12 méterről a bal alsó sarok­ba lőtt. 1—0. A 23. percben Urbányi remek beadását Sváb a 11-es pontról senkitől sem zavartatva fejelte a kapu mellé. A 30. percben Weitner beívelését Varga L. futtából a íéc fölé vágta, majd Weit­ner 20 méteres lövése kerül­te el László kapuját. A 44. percben tovább növelhette volna előnyét a Szekszárd: Weitner hosszú átadással in­dította Varga L.-t, tőle Lauer kapta a labdát, de ő 10 mé­terről abszolút helyzetben a kapu fölé bombázott. Szünet után az 52. perc­ben egyenlített az SBTC. Egy előrevágott labdára — a tétovázó védőket megelőzve — Sváb csapott le, s több esel után a kivetődő Pólyák hasa alatt 6 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 1—1. A 75. percben Gyimesi lépett ki a védők között, 6 méteres lö­vését a hazaiak kapusa bra­vúrral tornázta szögletre. A 82. percben Kniesz húzott el a bal oldalon, beadását Szír­jük 8 méterről a jobb felső sarok mellé fejelte,. A 89. percben Dienes remek cselek után középre játszott, Szir- ják egy újabb csel után le­adott lövése Babcsán testéről a mezőnybe vágódott. Félelmetes iramot diktálva kezdett az SBTC, de a gyors kontrákból elért gól után a lila-fehérek irányították a játékot. Többek kezdemé­nyeztek, de — mint a tavaszi idényben immár huzamosan — gyámoltalan támadósoruk a helyzeteket rendre elügyet- lenkedte. Szünet után védel­mi hibából gyorsan, egyenlí­tettek a tarjániak. Ezután nagy sebességre kapcsoltak, gördülékeny, sok mozgásos tá­madó játékkal egyértelmű me­zőnyfölényt harcoltak ki. A Dózsa-legénység fokozatosan beszorult, védekezésre kény­szerült. összességében ez­úttal is a szekszárdiak t*N ték önmaguk számára keser­vessé a mérkőzést, ami újabb elherdált pontot eredménye­zett. Jók: Varga Sz., Szabó, ill.j Vincze, Gyimesi, Juhász. , Edzői nyilatkozatok: Kovács István: Az első 43 perc jó játéka után érthetet-: lenül visszaestünk— Haász Sándor: örüljek,’ vagy bosszankodjak? Majd még eldöntőm... Fekete László \ í ☆ i At NB n. eredményei: Vác— Szeol—Délép 2—2, Kazincbarci­ka—Nagykanizsa 1—2, Sopron— H. Szabd L. SE 0—3, Veszprém— Ganz-MAVAG 4—2, Eger—Komló 7—1, Szolnok—Dunailiváros 0—1, Nyíregyháza—Baja 4—0. Metri- pond—Diósgyőr 0—0, Keszthely— D. Kinizsi 2—1. A bajnokság állása 1. Eger 34 17 15 2 61­-29 4P 2. Szeol-Délép 34 19 9 6 67­-35 47 3. Dunaújv. 34 18 10 6 57­■30 46 4. Diósgyőr 34 15 11 8 58­•42 41 5. Nvíregyh. 34 13 11 10 42­-35 37 6. Keszthely 34 13 11 10 41­-37 37 7. Komló 34 14 6 14 55­-59 34 8. Salgótarján 34 11 11 12 37­-36 33 9. Baja 34 12 9 13 47­-62 33 10. Szekszárd 34 10 13 11 33­■51 33 11. Vác 34 11 10 13 43­■47 32 12. Metripond 34 10 11 13 45­-47 31 13. Nagykanizsa 34 10 l'l 13 42­-47 31 14. Veszprém 34 10 11 13 39­-44 31 15. Ganz-M. 34 10 11 13 50­-5« 31 16. Szolnok 34 12 6 16 36­-46 30 17. H. Sz. la. SE 34 111 6 17 41­•46 28 18. Sopron 34 8 11 15 35­■47 27 19. Deb. Kin. 34 8 10 16 38­-4P 26 20. Kazincb. 34 8 7 19 39­•59 23 Labdarugó területi bajnokság, Mátra-csoport Négy mérkőzés — hat pont Nagy bátony—Edelény 3-1 (3-0) Bátanyterenye, 300 néző, v.s Osvárt. Nagybátony: Kiss — Mákos, Orosz, B. Kovács, Sza­bó Gy. — Oláh, Szabó L., Bé­ri ndán, Mihalikó (Tolnai, 75. perc) — Szőke, Bartha (Loch, 75. perc). Edző: Répás Béla. (Egyperces gyászszünettel kezdődött a találkozó. A já­tékosok a bányász volt ed­zőjére, a nemrégiben elhunyt Laczkó Sándorra emlékeztek.) 17. perc: A 16-os előtt Ra- gyina és Szőke egyszerre ug­rott fel, s a labda a hazaiak játékosáról a bal felső sa­rokba vágódott. 1—0. 23. perc: Szőke futott el a jobb szélen, mintaszerű be­adását Bartha bólintotta a kapuba. 2—0 27. perc: Bartha kitűnő cse­lekkel tört előre, Szőkével kényszerítőzött, majd a visz- szakapott labdát a kapuba bombázta. 3—0. 72. perc: Szögletrúgáshoz jutott a vendégcsapat. A be­ívelt labdát Madarász fejel­te a hazaiak hálójába. 3—1. A Bányász-rangadó első félidejében a hazaiak nagy fölényben játszottak, s ez gó­lokban is megmutatkozott. Szünet után kiengedtek a bá- tonyiak. de győzelmüket ek­kor sem fenyegette veszély. Jók: B. Kovács, Berindán, Bartha. — tóth — Sajóbábony— St. Síküveggyár 2-1 (1-0) Salgótarján, 800 néző, v.: Marosvári. Síküveggyár: Kon- csik — Rusznyék, Verbói, Czane, Tóth — Data, Kralik, Marcsok — Németh (Bodor, 46. perc), Szekula, Garai (Szita, 63. perc). Edző: Kiss László. 10. perc: Egy szabadrúgás után szöglethez jutottak a vendégek. A beívelés után Dinea emelkedett a legma­gasabbra, s megszerezte a vendégcsapat vezető * gólját. 1—0. 61. perc: Szabadrúgást vé­geztek a sajóbóbonyiak. Svak labdája a sorfalról az egyedül hagyott Palásti elé pattant, aki biztosan lőtt a hálóba. 2—0. 67. perc: Marcsok futott el a bal szélen, beadását a jó­kor érkező Szita csukafejes­sel juttatta a vendégcsapat kapujába. 2—1. A sajóbábonyiak jó takti­kát alkalmaztak. Vezető gól­juk után behúzódtak kapujuk előterébe, szinte kizárólag védekeztek, közben azonban gyors csatáraik révén veszé­lyes kontratámadásokat ve­zettek. Góljaikon kívül még két kanufát is lőttek. így összességében győzelmük tel­jesen megérdemelt a gyenge napot kifogó üvegesekkel szemben. Jók: Rusznyák, Tóth. — ill — Romhányi Kerámia— H. Kőfeles SE 3—0 (1-0) Romhány, 600 néző, v.: Zvolensaki. Romhány: Balogh — Sági, Pingitzer, Filiczki, Kun — Pincze, Szikora (Var­ga), Tréznik — Kapusi, Ho- dur, Szedlák. Edző: Kertész János. 15. Dere: Kapusi szögletét Szedlák, Pincze elé fejelte, *| NOGRAD ,1986. májuc j aki 10 méterről nem hibázotí. 1—0. 58. perc: Kapusi jobb olda­li beadását Szedlák 6 méter­ről lőtte a hálóba. 2—0. 82. perc: Szedlák szögletét Hodur pompás fejessel jut­tatta a kapuba. 3—0. A kiesés ellen küzdő Kerá­mia ragyogó játékkal fektette két vállra az ezüstérem vá­rományosát, s ezzel óriási lépést tett a bennmaradás kiharcolására. Jók: Sági, Filiczki, Pincze, Szedlák. — reznicsek — Balassagyarmati $?— Göd 2-1 (1-0) Göd, 400 néző, v.: Pálfi, Bgy. SE: Tresó — Paumann, Robb, Gál, Szlezák —, Var­ga, Nagy (Tóth F,, 60. p.), Szalánszki, Zsidai — Szalai, Zsély. Edző: Bundzsék Dezső. 15. perc: Szalai jobb oldali beadása a menteni akaró Urbán fejéről saját kapujá­nak jobb felső sarkába vágó­dott. (öngól!). 1—0. 48. perc: Szlezák fejelt ki egy labdát, mely a 16-oson álló Papp elé került, aki ha­talmas gólt lőtt a gyarmati kiami jobb felső sarkába. 1—1. 65. perc: Szalánszki robogtt el a bal szélen, . beadását Szalai há-om méterről oerdí- tette a gödi kapus mellett a hálóba. 2—1. Kitűnő talajú pályán a ha­zaiak végig többet birtokolták a labdát, de a vendégek ve­szélyes kontratámadásai rendre zavart keltettek a gödiek védelmében. A gyar­matiak győzelme megérde­melt. Jók: Gál, SaartánsZW, Zsi-' dai. — lombos — iw«* 7

Next

/
Oldalképek
Tartalom