Nógrád, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-26 / 122. szám

* Hétfői magazin.. * Hétfői magazin .. * Hétfői magazin... * Ismerőstől ismerősig Az életünk a tét A lányszoba a nemrég to­vatűnt gyermekkort idézi. A kanapé színes párnái között játékbaba, a zsúfolt könyves­polcokon egy-két kopottra ol­vasott mesekönyv. Benkocs Alicét —, akit a barátságos kis kuckó lakója — nézve munkára kell fogni a képze­letet, ha talpig hófehérben mirtusszal a fején akarnánk látni. Filigrán alkatú, csibé­szes mosolyú Benkocs Alice, szemében huncut fények vil­lannak. Külsőre inkább ille­nék még a gyerekszoba já­tékai közé, mint az eskető te­rem be. — Húszéves már elmúltam. Regen nem a játékok jelen­tik már az életet Négy éve dolgozom. Adatrögzítő vagyok a Nógrád Megyei Tanácson. Nemsokára pedig meglesz az esküvőm — mondja a luc- falvai kislány jegygyűrűjét forgatva. — Mit jelent ma gyűrűs menyasszonynak lenni? — Hogy másnak mit, azt nehéz lenne megmondani, de nekem sokat! Hűséget a vő­legényem iránt. Azt. hogy hozzátartozom. Jelenti a fel­készülést is az együttélésre, de várakozást is. Vőlegényem még katona, a mundért cse­réli majd esküvői ruhára. — Lucfalva lakóinak na­gyobb része a szlovákot vall­ja anyanyelvének. A várvá­lasztást befolyásolja-e a nemzetiségi hovatartozás? — Erről én már —, de még a szüle'm is — csak keveset tudok. Hallottam, hogy réges- rég az volt a szokás, hogy szlovák a szlovákkal, magyar a magyarral házasodott. De mindez a régmúlt homályába tűnt. A mi családunk is ve­gyes. Édesanyám szlovák, apukám magyar anyanyelvű. Mi már csak az előnyeit erezzük nemzetiségi létünk­nek. Azt, hogy ha rokonok jönnek Szlovákiából vagy mi átmegyünk a kezünkbe nem kell szótárat venni — értjük egymást. Ügy vélem az ember többet ér, ha több nyelven ért. — A házaséletre, hogyan készül egy mai lány? — Komolyan, felelősséggel, hisz az életem a tét. A hűség ezelőtt sem volt ismeretlen fo­galom előttem. Édesapám bá- nvászember és a bányászok ragaszkodóak. Én pedig az ő lánya vagyok. Édesanyám megtanított arra, amire egy leendő asszonynak szüksége lehet. Nem kell a szakács- könyvet nyitva tartanom, ha főzni akarok. A ruháinkat sem kell majd Patyolatba vinni, hogv tisztát vehessünk. Vőlegényemmel arról is sokat tanakodtunk, hogy miként fogunk élni. Egyelőre itt ma­radunk a szülői házban, de később —, ha lesz anyagi fedezet — sajátot szeretnénk. — Gyerekeket pár év múl­va akarunk, kettőt is. De in­kább három legyen, mint egy. Mindketten egyedüli gyerekei vagyunk szüleimnek. Ennek én mindig hátrányát éreztem. Azt akarom, hogy az én maj­dani gyerekeim a testvérsze- retetet is megkóstolhassák. Hogy az uj.jamon lévő jegy­gyűrű sok-sok év múlva is azt jelentse amit most, szük­ségét érzem annak, hogy együttélésünk idején, mindig, mindenben számíthassunk egymásra. Hogy —, ha kell — okosan tudjunk kompromisz- szumot kötni, úgy. hogy egyé­niségünket megtarthassuk. — Szóljon a lakodalom, a vigasság részleteiről is. — Sok vendég lesz majd, nagy a legszűkebb rokonság is. Édesapámék kilencen, anyukámék öten vannak test­vérek. Ezért szüleim három hízót is etetnek. Ehhez jön még tyúkok, csirkék hada. De szomjasan sem megy sen­ki haza. — Megvan-e már a meny­asszonyi ruhája? — Még nincs készen. Anyu­ék ragaszkodnak a sajáthoz. Most járjuk az üzleteket, la­pozgatjuk a divatlapokat. Va­lami nagyon egyszerűt szeret­nék, hisz’ a földigérő hófehér önmagában is csodaszép. — Sok boldogságot kívánva az új élet küszöbén megkér­dezzük: — Kiről szeretne leg­közelebb olvasni a rovatban! — Szeretem a könyveket, kedvelem a képzőművészetet. Ha lehet, akkor egy festőmű­vészről. szeretnék hírt kapni, vagy szívesen olvasnék me­gyénkben íróról is. Tuza Katalin Országos Könyvbarát Kör alakul Béke- és baráfság­rcttiiczvcnxjck Nógrádi kisiparosok elismerése Koncert éjfélkor Végei éri a nemzetközi dixielandta Iái kozó Rekedtes hang. cigaretta- füst. whisky, hét-nyolc ember a színpadon; bőgős, bendzsós, klarinétos, trombitás, dobos. A dallam olykor kicsattan a boldogságtól, de van amikor édes szomorúságról vall. Mindez együtt a múlt század végén, Észak-Amerikában meghonosodott dixieland. Azóta helyet kért magának az egész kontinensen, egyes műrészek pedig átzenélték magukat az óceánon át Euró­pába is, ahol polgárjogot kért magának ez az érdekes dal­lamvilág. Örömzeneként em­legetik a laikusok, és a ra­jongók, pedig előfordul, hogy egy-egy darabban szinte sír a nagybőgő. A salgótarjáni József At­tila Városi-Megyei Művelő­dési Központ és a Magyar Rádió május 23—24—25-én rendezte meg a második nemzetközi dixieland talál­kozót, amelyen számos neves hazai és külföldi muzsikus találkozott Pénteken a Budapest Rag­time Band lépett először szín­padra. Műsorukat feszes tempó, tiszta hangzás jelle­mezte. őket a Jugoszláviából érkezett Greentown Jazz Band követte nagy sikerrel, majd pedig a holland David Livingstone Jazz Nessengers adta elő műsorát. Szombaton a Szeged Oldti­mers együttes nyitotta meg a koncertet, nagyszerű len­gyel szólistával; Henry Ma- jewskivel az élen. aki trom­bitán mutatta be milyen is az a dixie. A zongorista Garai Mártával bámulatos szólót mutattak be, amit a közön­ség nagy tapssal honorált. A szegediek után a Szófiából érkezett Dixieland együttes, és a Prága tradicionális ze­nekar mutatkozott be. Ugyanezen a napon nagy várakozás előzte meg az éjfé­li „Jam Session’’-t, ami ma­gyarul annyit jelent: öröm­zene. A művelődési ház üveg­csarnoka már éjfél előtt zsú­folásig megtelt. Sokan ültek még a földön is, és az álló­helyeket is elfoglalták. A hol­land David Livingstone Jazz Messengers két fiatal fúvósa fantasztikus hangulatot te­remtett. Szólóikat fergeteges taps követte. A zenészek el­ÚHöröavatás, majálisok Gyermeknapi ünnepségek fogadtak egy-két üveg üdítőt a közönség soraiból, s ettől olyan családiassá vált a han­gulat, mint amilyen legfel­jebb csak egy-két texasi kocsmában lehetett a múlt század végén. Az „örömzene’' lényege- azonban az, hogy minden muzsikus beállhat a produkcióba, így a jelenlevő szegedi Oldtimers zenészei, felváltva kisegítették a kö­zös műsorszámot. A közön­ségnél jobban csak a zenéu szék élvezték a késő éjsza­kai, hajnalba nyúló muzsi­kát. Vasárnap térzenével ért véget a II. nemzetközi di­xielandtalálkozó. _i m egyeszerfe A magyar könyvkultúra ápolására és az olvasás nép­szerűsítésére, az irodalmat és a könyvet szeretők táborá­nak szélesítésére Országos Könyvbarát Kör alakul az idei könyvhéten. A szervezők — a Hazafias Népfront, a Művelődési Minisztérium, valamint a Magyar. Könyv­kiadók és Könyvterjesztők Egyesülése — azt remélik, hogy a kör létrehozásával pontosabban felmérhetők az olvasási igények és szokások, illetve minden olvasni vágyó segítséget kaphat a számára legfontosabb könyv kivá­lasztásához. A mozgalom szervezői már összeállították azt a több mint ötven alkotást tartalmazó lis­tát, amelyben az 1987-ben megjelenő művek közül kí­nálnak könyveket a kör tag­jainak. A listáról a könyvba- rétkör tagjai kiválaszthatják a. nekik tetsző köteteket, s minden 500 forintos vásárlás után 50 forintos utalványt kapnak. Ezen felül évente egy-egy exkluzív kötet is megilleti őket, amely hosz- gzabb ideig nem kerül keres­kedelmi forgalomba. A könyvbarátkör szerte az országban irodalmi és könyves rendezvényeket szer­vez. Ezeken kedvelt íróikkal találkozhatnak az érdeklő­dők, s tájékoztatást kapnak a könyvek születéséről, a szer­kesztés és a kiadás folyama­táról. Az Országos Könyv­barát Kör tagjai évente sor­soláson is részt vesznek, ame­lyen értékes könyvekből összeállított kiskönyvtárat nyerhetnek. A könyvbarát- '-•nrbe jelentkezni a köny­vesboltokban, a könyvtárak- t ban és a Hazafias Népfronl| helyi szervezeteiben lehet Äiajd. A tervezett évi tagsági 4U 20 forint. Szombaton országszerte folytatódtak a béke- és ba­rátsági hónap rendezvényei. Pilisszentkereszten, az Igazságügyi Minisztérium ok­tatási központjában a nukle­áris háború megelőzéséért küzdő hazai orvosmozgalom képviselői tanácskoztak. A résztvevők — a mozgalom 3500 tagjának képviselői — megvitatják: miként küzd- hetnek az eddigieknél is eredményesebben a nukleáris fegyverkezés, a háborús ve­szély ellen. A fővárosból és környé­kéről 1200 postás dolgozó ér­kezett különvonaton Szeged­re, a postások ez évi orszá­gos béketalálkozójára. Ka­zincbarcikán vált ófut ássál kezdődött a békenapi prog­ram. Utána a helybeli és a városkörnyéki lakosok béke­népszavazáson nyilvánítot­ták véleményüket: fiatalok és idősek — sokszázan — ír­Az eset színhelye egy kis­város rendelőintézetének egy bizonyos osztálya. Délelőtt fél kilenc, a váró tömve: fér­fiak, nők, gyermekek. Szoron­gást oldó beszélgetés, vára­kozás. Kinyílik a rendelő aj­taja, megjelenik az asszisz­tencia — a nővér — és el­kezdi összeszedni a beutaló­kat. Közben kikérdezi a be­tegeket. I — Honnan jött? — Hol \dolgozik? — Mi a panasza? — A fejbőröm viszket ■— mondja az egyik páciens» ták nevüket azokra a pla­kátokra, amelyeket az Orszá­gos Béketanács bocsátott ki. Borsod, Heves, Hajdú, Nógrád, Pest és Szolnok me­gye kisiparosai családjaik­kal együtt a mátrai Sástónál békemajál'ison találkoztak. Délelőtt részt vettek a béke­nagygyűlésen, amelyen Fo­dor István, az Országos Bé­ketanács titkára beszélt a mozgalom feladatairól, majd kitüntetéseket adott át a bé­kemozgalom különösen tevé­keny résztvevőinek. A bé­kemozgalom kitüntető pla­kettjét a Nógrád megyei KISZÖV szervezet kollektí­vája, a békemozgalom ki­tüntető jelvényét Gyetvay József Heves megyei kisipa­ros, az OBT tagja, az OBT- emléklapját, Dács György Borsod megyei kisiparos kapta. Titoktartás — Csak a feje? Máshol nem, sehol máshol nem? — Nem! Máshol nem — mondja kissé zavartan a kér­dezett. Már a következő emberrel folyik a diskurzus. Imigyen: — Aíi a foglalkozása? — Derítőkezelő — hangzik a válasz. — Mondja a foglalkozását! — dörren rá élesebben a nő­vérke. — Derítőkezelö — hangzik kicsit hangosabban. — Miféle terítőkezelő? — kérdi didalmasan a nővér, miközben a páciens már egé­szen piros a szégyentől. A többiek mosolyognak, kuncognak, felszabadultan nevetgélnek. A nővér körül­néz. Jót mulat saját szelle­mességén és learatja pillan­tásával a babérokat. A kikér­dezés pedig folytatódik to­vább. Mindenki sorra kerül, ezt senki sem úszhatja meg. Majd a nővér mögött becsu­kódik a rendelő ajtaja, de a diskurzus benn tovább folyik: — Viszket a feje! Nekem is viszketne, ha nem mosnám meg! És mi a váróban úgy érez­zük, hogy koszosak, rosszin- dulatúak, unalmasak, de leg­főképpen kiszolgáltatottak va­gyunk. M egyénkben számos he­lyen rendeztek gyer­meknapi programokat. Sok községben a kisdobos- és út­törőavatásra is sor került. Salgótarjánban a Zója-li- getben várták különböző ér­dekességekkel a kicsiket a Kohászati Művelődési Köz­pont dolgozói. Rajzversenyen hatalmas papírlapokra fest­hettek az ügyes kezűek, a kerékpáros kreszvetélkedőn pedig kempingbioiklivel kellett végighajtaniuk a kis­fiúknak és lányoknak az ügyességüket igencsak pró­bára tevő pályán. A legna­gyobb érdeklődést és sikert a zsákbafutás aratta, de so­kan hintáztak, játszottak és voltak olyanok is, akik egész kis családi ünnepségre jöttek össze valamelyik szalonnasü­tő hely mellett, az öreg fe­nyők alatt. A bátonyterenyei gyere­kek a Pitypang cirkusz elő­adását élvezhették május utolsó vasárnapján, a pász­í töialk pedig gyermekkaszinó- ban voltak. A balassagyar­mati szabadidő-parkban volt MHSZ-bemutató, könyvvá­sár, vöröskeresztes verseny,' Eközben a művelődési köz­pontban sakkversenyen, bütykeidén videorajzíilm- vetítésen vettek részt a leg­kisebbek. ☆ Ünnepélyes kisdobos- és úttörő- és KISZ-avatásra került sor vasárnap Cser- hátsurányban, a körzeti ál­talános iskolában. Az úttö­rőévet Koplányi Zoltánné, csapatvezető értékelte, majd kiosztották a legjobban dol­gozó pajtásoknak a kitünte­téseket és jutalmakat. Aa avatás után uzsonna várta az általános iskolai diákokat, majd játékos versenyekre, ügyességi vetélkedőkre ne­vezhettek be a gyerekek. Ä szép délutánt az esti diszkó zárta. NÓGRÁD e .1986. május 26, hétfő

Next

/
Oldalképek
Tartalom