Nógrád, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-17 / 115. szám
Mundial-hírek Az 1978-as világbajnok argentin együttes Barranqu- illában 0—0-ás döntetlent játszott a kolumbiai Junior ellen, 60 ezer néző előtt. jfr Ä sérüléshullám továbbra Is erősen sújtja a Mexikóvárosban tartózkodó háromszoros világbajnok brazil válogatottat. A legutóbbi edzésen súlyos térdsérülést szenvedett Mozer. Haza is utazik, mi több: műtét elé néz. A dél-amerikai csapat- vezetés Mozer helyére a 24 éves Mauro Galvaót (Porto Alegre) hívta meg a keretbe. Ismert, hogy a korábbi, Chile elleni előkészületi 90. perc során kiújult Zico térdsérülése is. — Nem is értem, miféle balszerencse üldöz bennünket — kesergett a kiváló középpályás az AP hírügynökség tudósítójának. — Fontos, embereink zöme edzést, edzéseket hagy ki. A maródiak listáján ott szerepel még Muller, Tonin- bo Cerezo és Alemao is. Május 23-án brazil orvosi konzílium dönt arról, vajon Zicóék képesek-e a világbajnoki döntős feladatokat ellátni. * Már elfoglalta szálláshelyét Pueblában (125 km-re található a mexikói fővárostól) a címvédő olasz válogatott. A mexikóvárosi érkezésüket hatalmas érdeklődés előzte meg. Mintegy háromezer helyi és olasz illetőségű autogram vadász társaságában a várakozók között volt 467 újságíró, és fotós is. Az előzetes tervek szerint Enzo Bearzot szövetségi kapitány sajtóértekezletet tartott volna a főváros repülőterén. Ebből azonban semmi sem lett. Az itáliai együttes a hivatalos formaságok elintézése után egy mellékkijáraton távozott Azonnal autóbuszba ült, és Pu- eblába, az ott berendezett edzőtáborba utazott. A világbajnok csapat ugyanazt a várost választotta tartózkodási helyéül, mint az 1970-es vb idején. tSt A hétfői utazásig minden nyugatnémet játékos szabadidőt kapott- Hazatérhettek családjaikhoz, de Franz Beckenbauer szövetségi kapitány egyet lelkűkre kötött: hétfőig mindennap fussanak odahaza legalább harmincpercet — megszakítás nélkül. Ez alól csak Pierre Litt- barski és Karl-Heinz Rummenigge kivétel. Heinrich Hess, az NSZK csapatorvosa szerint ugyan mindkettejük sérülése szépen javul, de — jobb az óvatosság... — Littbarskival nem lesz gond — mondta Hess, aki 1974 óta látja el csapatorvosi feladatait, a nyugatnémet válogatott mellett. — Ami Rummenigge térdét illeti: nem vagyok optimista, mint amilyen- bizakodó Beckenbauer. A kapitány szerint Karl-Heinz 100 százalékos állapotban lesz ott a Mundi- alon, én azonban most csak 90 százalékot mondanék. Hess még ezt mondta: — 1974-től nem készült ilyen jelentős összpontosítással, akarással az NSZK válogatottja fontos világversenyre, mint Beckenbauerrel* ☆ Anglia együttese mutatós különbséggel (4—1-re) verte az Egyesült Államokban lévő Colorado Springs-i magaslati edzőtáborban a szintén vb-döntős Dél-Koreát. — Rendkívül hasznos, ön- bizalomnövelő 90 perc volt — mondta a találkozó után Bobby Robson, a szigetországi együttes szövetségi kapitánya. — A dél-koreaiak szívós, harcos, elveszett labdát nem ismerő futballisták, akik ellen minden tárnadó mozdulat végrehajtása „fáj”. Égy hátrányuk' van: alacsonyak, fejjátékban könnyen ural- batók. MUNDIAL-TOTO '86 TIPP 1. Bulgária—Olaszország május 31. 2. Spanyolország—Brazília június L 3. Szovjetunió—Magyarország június 2. 4. Uruguay—NSZK június 4. S. Skócia—Dánia június 4. 6. Olaszország—Argentína június 5. 7. Franciaország—Szovjetunió június 5. 8. Magyarország—Kanada június 6. 9. Lengyelország—Portugália június 9. 1«. NSZK-Skócia június 8. 11. Magyarország—Franciaország június 9. 12. Argentína—Bulgária június 18. 13. Paraguay—Belgium június 11. Pótmérkőzések: 14. Anglia—Lengyelország június 11. 15. Dánia—NSZK június 13. 16. Skócia—Uruguay június 13. Beküldési határidő: 1986. május 31-e, 17.00 óra. Cím: NÖGRÁD szerkesztősége, Salgótarján, Palócz Imre tér 4. Pf.: 96. Tippelni csak a lapból kivágott szelvénnyel lehet, melyet kizárólag postád úton, zárt borítékban kérünk címünkre eljuttatni. Egy küldeményben több pályázat is lehet! A játékban résztvevők a mérkőzéseik után csak egy tippet írhatnak be (1-es, X, vagy 2-es). A fődíj: 1 db 8 000 Ft-os u tazásd utalvány, mely az Express Ifjúsági és Diák Utazási Iroda Nógrád megyed kirendeltségén váltható be. Ezenikí vül egy darab 1500 Ft-os Express utazási utalványt. SBTC-pályabelépőket, NÓGRÁD- előffeetéseket és számos tárgynyereményt sorsolunk ki. A sorsolás nyilvános, időpontja: 1986. június 20. Beküldő neve: ^Pontos lakcíme: HÓGRÁD — 1984, m*.us 17., szánhat KíV és mennyiben? Veszprém előtt — Eger után... Vizsgálatot indítanak a mérsékeltebb csapatteljesítmény okainak megállapítására Holnap a patinás dunántúli városban kerül sor a Veszprémi SE—Salgótarjáni BTC II. osztályú labdarúgó- mérkőzésre. A vendéglátó gárda számára a találkozó —, ámbár jelenleg a bajnoki tabella 13. helyén tanyázik, 28 ponttal — mindenképpen döntő jelentőségű. Ahhoz ugyanis, hogy a kieső helyen álló négy csapattól egyre távolabb kerüljön: nyernie kell! Gazsó Illés legénysége szerdán Nagykanizsáról elhozott egy pontot, még egy hete, otthonában, 4—3-as vereséget szenvedett a kiesés ellen küzdő Váci Izzótól. Ezen a mérkőzésen Handel (kétszer is) és Bognár volt eredményes. még az Olajbányásznak Hegedűs lőtte a gólt. Egyébként rajtuk kívül mások is megjárták az NB I-et; elég ha csak Onhaus, Palla és Kelemen nevét említjük. Legutóbb — a múlt év húsvét- vasárnapján — a veszprémi összecsapást a tarjáni gárda nyerte. Minden bizonnyal — a már leírtak is ezt erősítik — nagy csata várható vasárnap délután... Az SBTC-játékosok tegnap a szokottnál hosszabban készülődtek a délelőtti foglalkozásra. Az öltözőben síri csönd honolt, senkinek sem volt különösebben kedve diskurzusra, vagy — mint máskor ez természetes — élcelődésre. Nem volt nehéz kitalálni: még alaposan az Eger elleni találkozó hatása alatt álltak. Kilenc óra után Cserháti József, az SBTC labdarúgó-szakosztályának vezetője — Haász Sándor edző jelenlétében — beszélt a labdarúgókkal, s az alábbiakat mondta: „A szakosztály vezetése érthetetlenek tartja, hogy az együttes több tagja a listavezető, továbbá a Nyíregyháza és — MNK-mérkő- zésen — az Érsekvadkert ellen gyenge teljesítményt nyújtott! A szakosztály elnöksége keresi a mérsékelt játék okait, ezért úgy döntött, hogy vizsgálatot indít, amelynek eredményéről — természetesen — tájékoztatni fogja a közvéleményt. A vizsgálatra annál is inkább szükség van, mivel a vezetés egyáltalán nincs megelégedve a csapat eddigi eredményeivel és a tabellán elfoglalt pozíciójával. Az együttest tudása és játékintelligenciája legalább a hatodik helyre predesztinálja. Ezt egyébként meg is kel szerezni! Ennek érdekében az egyesületi és a szakosztályvezetés mindent elkövet, és ha szükséges, egykét »sztárnak« a csapatból való kihagyásától sem riad vissza. A helyükre kerülő fiatalok leglább megedződhetnek a bajnokság kiélezett küzdelmeiben.” A vizsgálatot — tájékoztatott bennünket Cserháti József — higgadtan, nagy körültekintéssel folytatják le és remélik, hogy megtalálják a gyengébb forma összetevőit. A Veszprém elleni összecsapásai kapcsolatban mondotta: „Remélem, hogy a fiúk elgondolkodtak a történteken, csak azértis hangulatban lépnek pályára és pontot, vagy pontokat hoznak haza a dunántúli városból.” A csapat edzője, Haász Sándor — tekintettel „bizonyos” kérdésekre — csak 16-os keretet közölt. Ezek szerint a kezdő 11 az alábbiak közül kerül ki: László, Tarlósi, Sváb, Nagy, Zimonyi, Rácz, Gyime- si, Babcsán, Vágó, Jónás, Poór, Oláh, Juhász, Urbányi, Vincze és Becsei. Tóth István Győzelemnapi futóverseny Ma, a béke első napja 4L évfordulója tiszteletére erdei futóversenyt rendeznek Salgótarjánban, A rendezők a városi sport- csarnok előtti parkolóban várják a mozogni vágyókat délelőtt 9 óráig majd innen szállítják őkét a karancsfc erényi^ Nógrádi-parti- zancsoport emlékmtársamhoz, itt lesz a start, s a cseíaietéskert— erúészházomladék—Kercseg útvonalon végighaladva a salgótarjáni úttörő-váltótáborban a cél, A kb. 16 kilométeres távot a nőknek 2,5, míg a férfaknak 2 óra alatt kell teljesíteniük. A kocogószintidő 3 óra. A versenyen bárki indulhat, aki a rajtnál jelentkezik, 14 éven aluliak viszont csak szülői felügyelet méllétt futhatnak. Az abszolút győztesek különdíjban részesülnek, a rendezőszervek 20 különféle tárgy- jutalmat is kisorsolnak. R 5 v i d e n TÁJFUTÁS. A napokban az MTFSZ hivatalosain is közzétette az előző évi országos egyéni versenyek alapján az összetett bajnoki sorrendet. A legeredményesebb nógrádi versenyző, a még junior korú Erdélyi Gyula (MÁG- Pásztó) a kilencedik helyen végzett. (z. j.) SPART A KIAD. Már eiké- szüffit a június végén rende- ’zendő‘falusi dolgozók XXXV. nyári sparteiuádja megyei döntőjének kiírása és forgatókönyve. A körzeti versenyekről továbbjutó csapatok atlétikai számokban, kézilabdában, röplabdában, kispályás labdarúgásban, lövészetben és teniszben mérik össze erejüket. ATLÉTIKA. A» SKSE-sta- dionban kitűnő időben rendezték meg a középiskolai megyei atlétikai döntőket. A két korcsoport (ia—16, illetve 17 —18 évesek) tizenegy számban küzdöttek a végső helyezésekért. A rekordszámú résztvevő — 350 fő — közül a salgótarjáni Madách Gimnázium fiataljai szerepeltek a legjobban, 19 elsőséget szereztek. Rajtuk kívül a Bolyai. ,s .^trcrrif^id és ,a. , 211. sz. lázi diákjai nyertek egy- egy számban aranyérmet. LARDARÜGÓ-JÁTÉX VEZETŐI TANFOLYAM. A Salgótarjáni Városi Labdarúgó Szövetség játékvezetői tanfolyamot indít. A részvétel ingyenes, az érdeklődők a városi tanács vb testnevelési és spórt- osztályán je’entkezhetnek (St.. Felszabadulás út 84.) május 20-ig. <t a.) | Hét végi sportműsor AUTÓSPORT Autós ügyességi verseny, Salgótarján, Kohász-stadion parki- rozó, 10 óra. KÉZILABDA NB n., Középcsoport (női): St. síküveggyár—Dunaújvárosi Papír Salgótarján, Sugár úti pálya, 14 óra. NB II., Keleti-csoport (ffi)t St. Építők—Somsály, Salgótarján, Építők kézilabda-stadion, 16.80 óra. Megyei ffi-bajnokság: Szőnyi SE—St. BRG, 17 óra. LABDARÚGÁS Területi bajnokság, Mátra-cso- port: Nagybátony—Bélapátfalva Nagybátony, 17 óra, (ifi 15 óra), v.: Somén ; Borsodnádasd—Síküveggyár, Borsodnádasd. 17 óra (ifi 15 óra), v.: Darók. Megyei I. osztályú bajnoksága Cered—ÖMTE, 16 óra (ifi 14 óra), v.: Makovinyi. Megyei serdülőbajnokság: Cefréd—SBTC III., Kazár—Karancs- lapujtő, St, öblös—Kisterenye, St. Volán—Somoskőújfalu, SBTC II.—Nagybátony (Tóstrand), Sző- nvi SE—Bgy. SE I., Mátranovák— Pásztó, Romhány—Nézsa Szügy— Erdőkürt, Érsekvadkert— Szécsény. Kezdési idő: 14 óra. TÁJFUTÁS Úttörő-olimpia megyei döntőié: Salgótarján. Gyülekezés 11 óráig a Beszteree-telepi Általános Iskolánál. VASÁRNAP KÉZILABDA Megyei ffi-bajnokság: Diósje- nő—Érsekvadkert, 10 óra: Pásztói SE—Tereske 11 óra (ifi 10 óra); Nagybátony—Szuha 10 óra. LABDARÚGÁS NB II.: Veszprémi SE—SBTC, Veo/.piem, 17 ura, v.: Lovassy UiOi.vaui O., Segovics). Területi oajnorcsag, Mátra-cso- port: Bgy. SE—Romaány, Balassagyarmat 17 óra (ifi 15 óra), v.: seuneczi. Megyei I. osztályú bajnokság: Szunyí sE—Szügy, v.: Dóra; Múzsa—Erse&vaáKert v.: Klement; szecsény—SKSE, v.: Benkö; Ka- rancslapujcó—Balassi SE, v.: Heves m.-i j.-v.; Eraőkúrt—st. Volán, v. : Juhász L.; Pásztó—Kisterenye, v.: Baksa; Matranovák—r Somoskőújfalu, v.: Gáspár. Megyei II. osztályú bajnokság, Nyugati-csGport: Jurisiós sE— Becske, Rhnóc— Örhalom, Nagyidé—Hereneseny, HVCSSE—Re&- sag, Diós j enő—Mohora, BerceJ— Nográasipek. Kezdési idő: 17 óra (ifi 15 óra). Zagyvavölgye-csoport: Karancs- bcreny—Felsótold, Szurdokpüs- pöKi—K.-Z.-völgye, lVíénkes— Ecseg, Ipolytarnóc—Kazár, Gergej SE—Palotashalom, Szirák—Salgó öblös, Bányagépgyár—Mátraszó- lős. Kezdési idő: 17 óra (ifi 15 óra). Körzeti bajnokságok, balassagyarmati körzet: Magyarnancioi — Qserháthaláp, Nógrádköve^d— CSitár, Cserhátsurany—Nógrad- -mai'bal, Térény—IpolyázÖ'g,' Szánná—Patvarc Hugyag—Dejtár. Kezdési idő: 17 óra. Pásztó körzet: Szarvasgede— Csécse, Vanyarc—Bér, Kisbágyon— Héhalom, Hasznos—Erdőtarcsa. Tar—Buják. Kezdési idő:T6.30 óra. Rétság körzet: Hont—Szendehely, Berkenye—Drégelypalánk, Ipolyvece—Nőtincs, Borsosbe- rény—Nagyoroszi, Nógrád—Bánk. Kezdési idő: 17 óra. Salgótarján körzet: Rónafalu— Bárna, Litke—Sóshartyán, Etes— SVT SC. Kezdési idő: 17 óra. Szécsény körzet: Piliny—Ka- rancsság Szécsényfelfalu— Szé* csény II., Ságüifalu—Ludányha- lászi. Kezdési idő: 17 óra. Rimóc. Az alig több, mint kétezer lelket számláló helység néhány kilométerre fekszik Szécsénytől. Sportélete — a tavalyi év értékelése alapján — kimagaslóan legjobb a vonzáskörzet kisebb települései közül. Manapság azonban az emberek másról suttognak a faluban. A kérdés így hangzik: miért mondott le a sportkör elnöke és néhány tagja? Mi volt azon a bizonyos tanácsülésen ? Ezeknek a kérdéseknek eredtem nyomába, mikor megkerestem Holecz Ferenc volt sportköri elnököt és Kobella András tanácselnököt. A TÉNYEK Az emberek szeretik a sportot a faluban. A sportkör feladatterve alapján dolgozik, a vezetőség rendszeresen ülésezik és hozza meg döntéseit. Évente a labdarúgó-mérkőzéseken kívül — csapatuk a megyei B osztály oszlopos tagja — negyvenöt-ötven sportrendezvényre kerül sor. Ezek között a spartakiád helyi versenyei, természetjárótúrák és társadalmi munkaakciók is szerepelnek. Száztíz pártoló tagjuk van. A tanács évi 30 ezer forinttal támogatja a sportkör működését. de ez kevés a megélhetéshez. A hiányt saját bevételekkel pótolják — rendezvények, társadalmi munkák, műsoros estek —, így az előze esztendőben 85 ezer forintot sikerült „összeszedniük”. Igazolt versenyzőik száma 75, többségük a labdarúgó-szakosztály tagja. Szervezetten működik természetHa nincs, hát nincs... „Vihar" után Rimócon járó-csoportjuk, és sakkszakosztályuk is. A turisták rendszeresen kirándulnak, a sakkozók pedig a megyei I. osztályba jutást tűzték ki célul. A vezetőség lelkiismeretesen tevékenykedik. A sportélet további fejlesztésére a pártoló tagság számának emelését, a kézilabda-, röplabda-, és asztalitenisz-versenyek rendszeresebbé tételét, valamint az igazolt természetjárók számának növelését határozták meg erre az esztendőre. Két évvel ezelőtt kezdték el egy új sportpálya építését, melyen lehetőség nyílott volna a kézilabda, a röplabda és az atlétika rendszeres űzésére is. A feltételes mód a tényekre utal; nem biztos, hogy a tervek megvalósulnak! MIT MOND A TÁVOZÓ SPORTKÖRI ELNÖK? Nehezen találtam meg Holecz Ferencet. A csendes, fiatal sportvezetőt arra kértem, mondja el, mi is történt valójában? — Mivel az utóbbi években feiléndült a sportélet Rimócon, elhatároztuk, hogy a faluban lévő létesítményeket is bővítjük — kezdte mondandóját. — Ez idáig rendben is mentek a dolgok, az anyagiak azonban elfogytak. Ezért fordultunk a tanácshoz nemrégiben: adjanak még 20 ezer forintot a munka folytatására. E kérésünket elmondtam a legutóbbi tanácsülésén is, de a tanácselnök egyértelműen elvetette a javaslatot. Mikor az okokról kérdeztem, a következővel indokolta döntését: — Ne dobáljuk szét a pénzt, ne járjunk kirándulgatni, ne fogadjunk menedzsereket, és amink van, azt osszuk be. A tanácsülés után összehívtam a sportkör vezetőségét, ahol bejelentettem: mivel a tanács így áll hozzá dolgainkhoz, lemondok. Ügy gondolom, hogy ennyi munka után nem hátráltatni kellene a továbblépést, hanem támogatni. Ellenben mi a tanácstól két év óta egyetlen dicsérő szót sem kaptunk. Hát, ennyi volt a lemondásom rövid története ... ...ÉS MIT MOND A TANÁCSELNÖK? Kobela Andrást hivatalában találtam meg. Elmondtam jövetelem okát, valamint a sportköri elnök véleményét Ezután ő is elkezdte mondó- káját. — A tanácsülésünket megelőző sportköri vezetőségi összejövetelen én is részt vettem — kezdte az elnök. — Itt hangzott el először, a húszezer forintról szóló kérés, de a vezetőség nem indokolta konkrétan, hogy mire kéri. Ügy tűnt, hogy csupán a harmincezer íwnníos támogatást akarják megemelni, s nem a pályaépítéshez kell a pénz. Nekünk nincs olyan sok anyagi tartalékunk, hogy egyszerűen kiutaljunk több ezres tételt. Elsődleges feladatunk a tanácsi intézmények támogatása, minden hónapban nein adhatunk ezreket, még a sportkörnek sem. Különben az eredmények nem javultak a faluban, a focisták is rosszabbul szerepelnek, mint régen. Indokolatlannak és szükségtelennek tartom a támogatás összegének emelését, és vannak itt más nehézségeink is. Mondok egy példát: országos hírű hagyományőrző csoportúink a ri- móci asszonykórus évi tízezer forinttal gazdálkodik. Ha most a sportköri támogatást megemelnénk, joggal jöhetnének ők is egy kis pénzért. Ez pet- dig nem megy... Visszatérve, a sportköri elnök önnek elmondott véleményére, egy dolgot leszögeznék: én nem emlékszem arra, hogy tanács- ülési indoklásomban olyanokat mondtam, amelyineket ő állít... VÉLEMÉNY HELYETT Beszélgetésünk végén azon gondolkodtam, vajon kinek lehet igaza? A tanácselnök utolsó mondatai megérlelték döntésemet, de ez maradjon az én titkom. Hogy is mondta? — Ha nincs Rimócon focicsapat, akkor nincs. Van egy jó magyar labdarúgó-válogatott. azokat lehet nézni. Meg egyébként is, mint mondtam, vájj itt mit tenni más területen ... Vaskar Istváa