Nógrád, 1986. május (42. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-17 / 115. szám

Mor»|ev?deó»ak Széc«énvben Családi rendezvények Könny és öröm Ez nem közelharc, nem versengés. Nem is lehet, ami­kor igen bensőséges és mély, nem mindennapi emberi ér­zelmeket érintő eseményekről van szó. Mostanában több­ször is hallottam már temp- lombajáró emberektől: Igen „szép” volt ez a társadalmi temet®, szépen beszélt a szó­nok, megindító volt a zene, az ének, a kórus. Kegyeletes búcsúztatást kapott az el­hunyt Elmondható ez az egyházi temetéseknél is. És ma még ez van túlsúlyban. Miért? Megengedhető, úgy gondo­lom, két személyes „élmény” a közelmúltból. Idős, kom­munista halt meg az egyik kis faluban és az ő végaka­ratát teljesítve — avagy a hozzátartozók is akár azt szerették volna, hogy társa­dalmi temetése legyen — nem tudták olyan gyorsan meg­szervezni a szertartást, mint más esetekben a szomszéd faluban lakó pappal. Ugyanez áll a másik történetre is, amikor az egyik nagy gyár üzemvezetőjét —, aki nem volt talán még gyermekko­rában sem templombajáró ember — szülőfalujában a he­lyi plébános temette el. Az említettekből egyértel­műen kiélezhető bizonyos disszonancia. ■A" Nem igen látott még a Balassa S' arrnati Városi Ta­nács díszterme gyászszertar­tást. Aki látta szerdán dél­után a helyi családi intézet bemutatóját, a végtisztesség szertartásáról, az — annak valódisága nélkül is — hatása «iá került. Gyülekezési gyászzene szólt, elhangzott a gyászbeszéd, a búcsúztató, kórus énekelt, verset mondtak. A 30 perces gyászszertaríási bemutató minden pillanatában jelen voR a fájdalom: „Hogy lehet ilyen messzi a hozzám leg­közelebbi”. A szertartás még­sem kereste olcsó, hatásva- dászeszközökkel a leggyen­gébb érzelmi húrokat. Az élet teljességét mutatta fel és részvétet, együttérzést —, s amennyire ilyenkor lehet — vigaszt adott. És bár bemutatóról voít szó — a családi intézet 13 éves fennállásának jubileumi programjában —, mikor vé­get ért néhány néző szemében könny csillogott. Látva ezt a bemutatót, miért mondjuk mégis azt, hogy nálunk a temetési kul­túra igen alacsony színvona­lú? Csikász Istvánnak, az intézet igazgatójának véle­ménye szerint ez nenn a tár­sadalmi gyászszertartások kegyeleti színvonalával függ össze, hanem a technikai fel- készültséggel, a temetők ál­lapotával, hiszen temetni nem belső térben kell. Nem kevésszer hangzott el társadalmi temetésekről, hogy azok egyhangúak, a gyászbe- szédeb egykaptaíára készül­nek. — Hat gyászszónok dolgo­zik intézetünknél, régebben valóban voltak ilyen prob­lémák, de ma már minden egye® gyászbeszédet Gyermekköszöntő „élesben” külön-külön, a hozzátartozók­kal történő részletes, alapos megbeszélés után írnak meg a szónokok. Természetesen nem lehetnek teljesen elté­rőek a beszédek, mert ugyan­arról van szó. De, ilyen ha­sonlóságokat az egyházi te­metéseknél is fellelni. ☆ Amikor a jubileumi okle­velet Perneczky Zsolt zene­iskolai tanár átvette, azt mondták róla, ő az, aki már egy nappal előbb munkatár­sa volt a családi intézetnek, mint az megalakult. — igen, mar akkor ehrái- teltam az orgoaálást. A kez­deti időkben mi sem tadtuk, mi legyen. Nem voltak hagyo­mányai a tevékenységnek. Aztán újabb és újabb zene­műveket kerestünk az ünnep­ségekhez. S, ma úgy 70 szá­zalékban improvizálni kell, mert egy-egy esetben tovább tarthat például a jegygyűrűk felhúzása, s a zenének han­gulatilag ezt követnie kell. Balláné Simon Mária 14 éve mond verset társadalma ünnepségeken. — Középiskolás korom tói versmondó vagyok. Elsőd­leges, hogy érzelmileg has­sak, s mert jók az empátiás kapesaiatekn az emberelőket, úgy érzem, ezt el tudtam ér­ni. Fontos a sikerélmény is, hiszen volt esküvő, amikor oda jöttek, és gratuláltak, s előfordult, hogy aki hallotta a versmondásomat, engem hívott meg egy másik eskü­vőre SS. Ballánéék családját „in­tézeti családnak” is lehetne nevezni, hiszen esküvőjüket és mindkét gyermekű», né­vadóját is az iroda szervez­te. A szerdai bemutató efcő derültségét a házasságkötési szertartás első házastársi csókja váltotta ki. A rende­zetten, kiszámítottan zajló bemutató után felcsattant a taps. A városi tanács dísztermé­ben jelenlévő nézők bemu­tatót vártak gyermekköszön­tő ünnepségből is. Aztán ki­derült, „élesben ment” az ünnepség. Így a kis Medvácz Esz tér ke azzal büszkélkedhet, hogy gyermekköszöntő ün­nepsége talán az eddigi leg­népesebb közönség előtt zaj­lott Névadó helyett gyermek­köszöntő. Az elnevezésen kí­vül mi a különbség? A tö­rekvés az, hogy a gyermek- köszöntő a szülők., a gyara­podó család ünnepe legyen. Olyan ünnep, ahoi a gyer­meket a rokonok, munka­társak előtt közösségbe fo­gadják. A balassagyarmati iroda úgy is biztosítja a ben­sőséges hangulatát, hogy egy­szerre négy kisbabánál töb­bet nem köszöntének. ■A' A párt politika» bizottsága 1969-ben foglalkozott a tar- saoalmi szertartások fej­lesztési feladataival. Az el­telt 17 évben láthatók a vál­tozáscár ezen a téren. Egy­re több táísadasínl ünnepsé­get szerveznek. Néhány dolog azonban visszatartó erőként hat. A kulturált feltételek sok helyen hiányoznak, s va­lószínű. hogy az ünnepségek színvonnii sem adja minden­hol az ilyen ünnepektől el- ' várt szintet. Gorxi lebet az is, hogy a családi Inteaetek majdnem teljes egészeden külső munkatársakkal dol­goznak, s egy-egy eseményre megjelenésüket — különösen a ma előtérbe került munka- időalap védelme — akadá­lyozhatja. Minden esetre a balassa­gyarmatiak törekvése elis­merésre méltó. Kifejezte ezt a családi intézet fennállásá­nak 15. évfordulója alkal­mából kapott Szocialista Kultúráért kitüntetés is. Zsély András Szép beszéd Örömmel hallom, olvasom a hírt, miszerint a KISZ KB folytatva és kiegészítve az e területen már évek hosszú sora óta tartó nagyszerű gya­korlatot — „A szép magyar beszédért” elnevezéssel most új díjat alapított. A díjra — iparművész által tervezett ér­tékes plakett és 4000 forint pénzjutalom — azok a peda­gógusok pályázhatnak, akik hosszú időn át eredményesen munkálkodnak a középisko­lások és a szakmunkástanulók beszédkultúrájának fejlesz­téséért, s akiknek tanítványai legalább három alkalommal végeznek a Kazinczy-verseny díjazottjai között. Bizony, szép dolog ez — örvendezek csendesen a Sal- gótc, jánba tartó, lassúsági csúcsokat döntögető vonaton, amikor is két ifjú hölgy be­szélgetése üti meg füleméi. Igen, „üti”, szinte a szó szo­ros értelmében, mert mit is. kell hallanom a kis szöszi szájából: — B ... meg. Borcsi, tudod mivel jön nekem mostanában az a hülye krapekom ... ? — Mivel, b... meg? — ér­deklődik élénken az egyéb­ként egészen csinoska barna, mire fennhangon, és az idé­zettekkel teljes összhangban folyik tovább a két lány kö­zött a szép magyar csevely, felpercenként használva a durvánál durvább, nyomd i- festéket nem túró kifejezé­seket: a szexuális éiet, il­letőleg mind a mai napig védettnek véti anatómiai te­rületek, férfi és női testré­szek köznapi„ s ez esetben közönséges, sűrű, gyakran is­métlődő nevén nevezését. S, mindez a megyeszék­helyre való megérkezésig —, tehát nagyon soká —, itt az­tán elbúcsúztak. — Szia, jót dnmesiztunk, mi, b ... meg. — Jót, — és a másik lány is ugyanezzel a végszóval köszön el. Mivel, ve&g tttdomásom szerint egyáltalán nem szo­katlan jelenség szem- é-: jul- tanuja voltam sokadma­gammal, nem mondhatnám, hogy túlzottan megdöbben­tem volna. Csak a kis höl­gyek tanárait sajnáltam, aleik ezek szerint aligha indul­hatnak komoly eséllyel >rA szép magyar beszédért” szá­mukra frissen kört pályáza­ton. Szegény esőri tanárai... — kt — Forró hangulatú hangverseny Uruguayi dalosok Szécsény ben. Ez a szenzáció megtöl­tötte zenebarátokkal az álta­lános iskola auláját szerdán este. A hazán lobon vendég- szereplő uruguayi Upsala kó­rus. a monte vi deói egyetemet képviselve, közös hangver­senyt tartott a balassagyar­mati szövetkezeti vegyes kar­ral. A műsor első részében a balassagyarmatiak Ember Csa­ba karnagy vezénylésével Liszt-műveket, népdalíeldol- ° ozásokat adtaik elő nagy si­kerrel. A tapsból kivették ré­szüket a vendégek is, akik­nek láthatóan tetszett a gyar­matiak produkciója, s a te­nyerük mellett a fényképező­gépük is csattogott. A közönség nagy várakozás­sal kísérte a nyolc lányból és tizenkét fiúból álló egyetemi kórus készülődéséit. Gitárok, csörgők, tam-tam dobok, fu­rulyák. különleges húrois hang­szerek kerülte:: a színpadra. Santiago Ratio, a kórus saj­tóreferense bemutatkozó sza­vait Szilassy Attila újságíró, együttes kísérője tolmá­csolta. Negyven év óta e? az első dél-amerikai kórus Ma­gyarországom. Eduardo Tame recää karnagy vezetésével öt év óta dolgoznak együtt. Kö­zép- és dél-amerikai dalokat adnak élő hangszeres kíséret­tel. A műsor első részében cso­dálatba karneváli ritmusok, az afrikai néger rabszolgák ze­néjének továbbfejlesztett vál­tozata« ragadtatták elismerő tapsra a hallgatóságot. Azt,árt az egyik szám: kubai költő verse. Uruguay dal,kúránál, bolíviai ritmusban. Különle­ges hangszerek szótártak meg: például a beritmbó, ameiv olyan, mimt egy kátfeszített íj. rajta egy dobbal, két han­got lehet vele produkálni és ritmusé. Né v’.-szerű élményt jelentett egy brazil ritmikus szertartás megzenésített dallama Tanra Sobrero szólóénekévé!. Az af­ro-néger zene hagyományait magába olvasztó brazil dal a tropikalázmns irányzatában született. Santiago arról be­szélt a művet ismertetve, hogy amit a turisták látnak a karneválom, az felszín, csil­logás, csak eladott kép, ezért különös a mű címe, a Nép a^jga. A szűnni nem akaró taps, a hangos óváció a kö­zönség részéről a legnagyobb elismerést fejezték ki a vér­pezsdítő muzsikáért, a virtu­óz hanigszerkezelésért, a cso­dálatos előadásért. A hangverseny végén a kó­rustagok, autogram kérők. a közönség kézzel-lábbal magya­rázó kavalkádjában sikerült beszélgetésre bírni Santiago Battót. Elmondta, hogy a ka­tonai diktatúra bukása utáni helyzet, a polgári kormány­zat hatalomra jutása tette le­hetővé az utazást. Végigjár­ták Európát, Spanyolország­ban kezdték a turnét, maid Jugoszlávia. Csehszlovákia és Lengyelország után érkeztek Magyarországra. Utolsó állo­másuk Bulgária lasz. Hazánkban Szegeden es Bu­dapesten. az egyetemi klub­ban mutatkoztak be, sikere­sem. Európáról, a szocialista országokról — Magyarország­ról is — kevés, felszínes in­formációik voltak. Szebb minit vártuk, otthon érezzük ma­gunkat. — vallották. Santiago megemlítette, hogy autóbuszuk vezetője útközben megállt gödi lakásénál. és vendégül látta őket. Nagyon jólesett az invitálás, módjuk volt egy magyar csatád min dennap iái­ba beoi’Iamtani. Énekszóval kedveskedtek a háziaknak. S meg erősödött bennük; az em­beriség számára a nyitottság, a ka ecsete tek minél erősebb kiépítése és megőrzése a leg­fontosabb . Már mennének, de még bőven vannak kérdések, a« autopramkérök .sem oszolnak. A hátasságvanrnati kórus besz­swiste’ - végül Sentiasónak sze- seeji. kérdését: Na. és a viöág- bsineitasígon M erük óban ki győz? S mint aki biztos a dolgában, úsv vágja rá a ment évi dedi egyetem-ista: Uru­guay. Szabó Endre. „ Pótolják a hiányzó osztályokat A PENOMAH balassagyar­mati gyára 430 dolgozót fog­lalkoztat. A -húsosok” közül, kilences szereztek egyetemi diplomát, vagy főiskolai ok­levelet, száznál többen van­nak azok, akik középiskola padjait koptatták a végbizo­nyítványig, a döntő többség az általános iskola nyolc osz­tályát végezte el. Meglehető­sen sokan — derítette ki egy gyáron belüli vizsgálat —, félszáznál többen hagyták ab­ba az általános iskolát a nyol­cadik osztály befejezése előtt A gyár vezetői most. ösz- szefogva a tanács illetékes osztályával változtatni szeret­nének a helyzeten. Az ered­mény; többen iratkoznak be a dolgozók általános iskolájá­ba ősztől. A gyárban egyéb­ként munka mellett évente, húszán szereznek szakmun­kás-képesítést is. Hajparádé Londonban — a Hair című szaklap vetélkedő­jének győztesei az utcán. Jobbról Ashley Robinson, aki 189,36 centiméterrel a leghosszabb haj birtokosa lett, balról pedig Jo Royal, akinek hajkoronája uz-an csak 81,25 cen­timéter, ám a zsűri szerir • a legattraktívabb, legszebb. NÓGRÁD — 1986. május 17., szombat Afro termetével, kötyakar- cával az idegen számára el­vész kortársai között Bakos Tamás. De, amikor a megyed KISZ-küldöttgyűlésen oda­áll! a mikrofonhoz, és el­mondta hozzászólását, a hall­gatóság meggyőződhetett róla: kitűnik társai közül. — Véletlenül figyeltünk fel rá az elsősök között — me­sélte Simon András, a sal­gótarjáni 211. Számú Ipari Szakmunkásképző Intézet KISZ-bizottságának tiktára, Ezt nem is csodálom, hisz Tamás csendes, szerény, visz- szahúzódó fiú. ellentétben az ál falá bam harsány, sokszor vagány tizennégy-tizenöt éve­sekkel. _ Az „öreg” KISZ-esek meglepődve tapasztalhatták azonban, milyen agilis tud lenni, amikor a közösség ügyeiről van szó. Azt mond­ják, régen jött az iskolába ilyen elsős, aki ennyire korán kitűnt volna. Nagy reményeket fűznek hozzá. A „rossz nyelvek” sze­rint túlságosan „futtatják”. Ami azt illeti, kevés korabeli fiatalnak adatik meg, hogy csak hetekben számolható KISZ-tagság után — képvi­selje társait az egyre maga­sabb szintű fórumokon. Kül­dött lesz ngvanis Bakos Ta­más. a Ktt-Z már"« 23—25. között tartandó XI. kong­resszusán. Beszélgetésünk során egy­általán nincs olvan érzésem, hogy fejébe szállt volna a <Jí­KlSZ'kongresszusi küldött Az édesanya nyomdokain csőség. Sőt! Szavai mögött inkább a megfelelni akarás, a felelősség húzódik meg. A báton y térén yei fiú való­jában nem a múlt szeptem­berben csöppent KISZ-es kö­rükbe, amikor megkezdte a tanulást a salgótarjáni ISZI erősáratnúberendezés-szerelö .szakközépiskolás osztályban. Nem túlzás azt mondani: ak­kor már évek óta együttélt a mozgalommal. Édesanyja vezette be, aid maga is aktív KISZ-es. Igaz, eleinte fia csak annyit vett észre ebből, hogy munka utáni elfoglalt­ságai miatt többször kell nél­külöznie a mamát. Amikor azonban úttörő lett, már ő is vele ment. Édesanyjáék alapszervezete patronálta ugyanis úttörőrajukat. Sok szép élmény, közös kirándu­lás, klubdélután emléke fű­ződik ezekhez az időkhöz. — Nekem az tetszett, hogy anyu szíwel-lélekkel, jó kedvvel csinálta a KISZ-mun- kát — vall ja Tamás. Nem cso­da, hogy ez a kedv, ez a ten­ni akarás rá is átragadt. Úttö­rőként is sokat dolgozott, s természetes volt számára, hogy a középiskolaba kerül­ve azonnal feladatokat vállalt az osztályközösségben. Pe­dig az átállás nem volt köny- nyű. A napi bejárás, a ko­rán kelés, gyakran okozott fáradtságot, fejfájást. — Tudtam, hogy a tanu­lásban sokkal nagyobb köve­telmények lesznek — meséli. — Döcögősen is ment eleinte. Főleg a kémiával voltak ba­jok, de mostanra sikerült összeszedni magam. Ezt sze­retném továbbra is megtar­tani. — Mi az, ami tetszik, és mi nem, itt az iskolai KlSZ-élet- ben? — Szerintem nagyon jó a KISZ-bizottság — kezdi. — Sokat törődik a tanulókkal, főleg a hátrányos helyzetű­ekkel. Jó szabadidős-progra­mokat szervez, de a bizottság szobája a programokon kívül is nap, mint nap találkahe­lyünk. Folyóiratokat olva­sunk. zenét hallgatunk, be­szélgetünk. Az viszont nem tetszik, hogy sokan érdektele­nek az iskolában. Hiába van sok program, ezekre nem jönnek el, inkább tengnek- lengnek, csavarognak. Bakos Tamás számára — korinál fogva — a KISZ mostani megúj",ási szándéka kicsit mást jelent, mint az öregebbeknek, hisz’ alig van­nak saját benyomásai a moz­galom múltjáról. A tapasz­taltabbak azonban tudják: hogy mi vakéul meg a jövő szép elképzeléseiből az jő részben a Tamáshoz hasonló, a KISZ-be friss erővel, fia­talos lendülettel érkező leg­ifjabb korosztályon múlik. Abban viszont, hogy a kez­deti lelkesedés ne törjön meg az akadályokon, szükség van az idősebbek segítségére, ta­pasztalataik átadására. Kovács Erika

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom