Nógrád, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-12 / 86. szám
SZEPESI JÓZSEF: Két iksz után Két iksz után a harmadik felém könyörtelenül, gyorsan közeleg. Milyen lesz, — kérdem gyakran — közeled, ha túljutok majd életem delén? Elviselhetsz, és elviselhetem netán ha untatsz, vagy ha engem unsz harminc után, ha megpuhul a hús, amit ifjan szívnek vélt a szellem? Nemrég, még éveimnek száma húsz volt. maholnap harminc. Érthetetlen, s őszintén szólva egy kicsit gyanús ez a szonettbe préselt tény nekem: nem kurtít holmi félszeg, mélabús töprengés titkon tán az életen? GergeEy Sándor versei: Köszönjek Köszöntlek március Köszöntlek ég-két-remény Mint mi Fák ti évente Csontig levetkezök; Mégis mire lombosodni kell feleditek Az ágak remémjtelen F elhő-kapaszkodását. Pihenője hollóknak, Rigó fészkek menedéke Lombosodtok pedig Már motorfűrészek vijjogása Hallatszik Ügy éltek mint mi: Félve és megvetve minden halált. December Megmutatod a fa csontvázakat; A meztelen reményt — A remény szerkezetét Március A menyasszony arcán Ködfátyol A nap föléhajol És tejmeleg kezével Ebresztgeti Télvég Már a télikabátok is megöregedtek TAMÁS ISTVÁN: Levelek rajzát őrzi csípőd * a Napleirály vezetett elém És körbe álltak szőke tengerek S a levelek lm dalolni kezdtek egy szárnyas fügefáról míg sárgult lapok ólmai csüngtek a civilizáció bárgyú hétköznapjain • vágóhidak ember-barmain Égnek égnek habjai a vérnek Vj kapu vár étentXheteBem Ki» tavak pengő tükreire lépsz S egy szédületes zsoltár tapaszt belém nem-volt szózatot És ölembe kaplak mert félek a hazugságtól Én a megfertőzött állat jajgatom feléd szerelmünk mérgét e fekete világot Oh szeretném elhinni hogy belehalok a csókba SASS ERVIN: Ess eső szakadj ki felhő ess eső suhogj üsd csak az arcom ne kíméld csukott szememre önts vidám nyarat pokloknál'» bezárt kamráiban hallgatom kopog-e lépés jön-e öröm az emlékutcán, ahol zöldszemű angyalok járnak és gonosz varázslók görnyedt hátukon rablott ö- römökkel szakadja ki felhő ess eső suhogj száguldozz szél a házaknak labirintusában csapódj az égig ahol nappal is látnak "a csillagok s ahol nappal is fekete a csönd és a házak labirintusában emlékbörtönök őrzik a mozdulatot fÖNKÖL JÓZSEF Az öreg és a hegy Fekszel a gyöpön mire emlékszel? lakodalmas szekérre emberszagra? orgonabokorra megvert csőszre medréből kicsapó sáros Kismosóra íme a nyár: küllők röpjele rókahajú lányok elidegenedök milyen zajjal? kinek az ágyábaá? lehetnek ihletők búcsúztatók szürke hajadat fésülik fáznak kit szólítasz meg? kit kérdezel? a lovam: a Szedres már hol? tavaszodik sebesült fácán kiált ugyanaz a hegy tele homokkal ugyanaz a fölfedezhetetlen haza r - ■ - ■ ......—.....................................- ............... C SILLAGFÉNYES G ALATT Költészet napja C sillagfényes ég alatt élütik, örülünk és szenvedünk, gondjaink többnyire földhöz kötnek bennünket, jóllehet az emberré válás óta foglalkoztatta elődeinket is a kérdés, mi van fölöttünk, honnan jön, hová megy a nap, ha időnként meghal, miként támad föl, mit jeleznek a csillagok, hogyan keletkezik oz áradás, mi a természet, amelynek részei vagyunk, s a kérdéseket hosszan .sorolták évezredek óta. Sorolják ma is. így is, ezért is születtek a mitológiák, alakultak ki a vallások, szökkent szárba az ének, a költészet. A válaszok sokasodtak, a kérdések nem kevésbé. A művészetek már a kezdetekkor föltették azt a kérdést is, mi az ember, mi létezésének értelme és célja. A tudományok, köztük a filozófia, ugyancsak korán beléptek a „kérdezők" sorába. Az ember nemcsak természeti, hanem egyúttal társadalmi lény, utóbbi minőségében szintén gondokkal, gazdasági, társadalmi, politikai feiadatokkol terhelt, s az marad a remélt jövőben is. Éppen napjainkban teendőinek többsége már globálissá váit, teljesen érthető, ha szorongásai, fenyegetettségei és reményei is azokká lettek. A „lenni, vagy nem lenni” kérdése az emberiség történetében sohasem volt olyan időszerű, mint századunk vége felé közeledve. Hiszen, igaz, csillagfényes ég aiatt élünk. De meddig? Közel az idő, hogy a csillagok háborúja, ha nem teszünk ellene, föllobbanjon fölöttünk, a fantasztikum, a mozi- és videofilmek világából valóságos lehetőséggé váljon. Ezek a „csillagok" az ember „teremtményei” lesznek. Miként az ember az, aki békében is —, bár nem békességben — rövid távú érdekeinek szolgálata jegyében már-már eszeveszetten pusztítja maga körül a természetet, vagyis saját jövőjét. A bibliai egy táil lencse példázata lepereg róla. Az antigenézis folyik, növény és állatfajok tűmnek el napról napra a földről, mérgeződik a levegő, a víz, a föld. Ki állítja meq ezt a folyamatot, ha nem az ember? Az éhség, a társadalmi, szociális szakadékok mélyülése a földön, a terrorizmus ammo- palitásának kiszolgáltatott emberiség tudományos diadalaival, atavisztikus ösztöneitől, előítéleteitől tépetten, remények és kétségek között hánykolódva, küzdve várja a század végót. Reménye annyival lett kevesebb, amennyire napjainkban már nyilvánvalóvá vált, a tudomány önmagában nem hozza meg számára a boldogságot —, sőt újabb rettenetét ígér —, ha nem növekszik meg bensőleg is, nem győzi le önmagában mindazt, ami végső soron saját létezése, embersége ellen van. Mi segítheti ebben, amihez - úgy tetszik - saját belátása gyakrati kevésnek bizonyul. Segítheti a költészet is. József Attika szavarva); a költő a „lélek mérnöke". A költészet többek között a felefős kérdezés művészete a múló időben, ezáltal segíti, hogy több legyen az ember* gyarapodván emberségben és reményben. Igen nagy szüksége van rá- Csillagfényes ég alatt étünk, azt szeretnénk, hogy gyermekeink és gyermekeink gyermekei is éljenek. Sokféle csillag van. Most ismét egy üstökös jár közelünkben. Legutóbb a század elején, 1910-ben szállt fölöttünk. Édesapám akikor kilencéves volt, még emlékszik vöröslő fényére. Az akkoriak a világ végét emlegették a falábon. Most újra nézzük az ég alját, nem látjuk a üstököst, de tudjuk, hogy itt von valahai a „közelünkben”. Ogy futja pályáját, hogy a mi egünk alatt nem kínál látványt a szabad szemmel néze- lődőnek. Sajnálom, mer» mire ismét megérkezik, ón már nem leszek, az ember tudatos földi léte véges, rövidre szabott, a kozmosz pedig minden tartozékával, folytonos változásában végtelen. Állunk az udvaron apámmal, aki fölött kétszer szállt • el ugyanaz o csáváé csMag. bo másodszor nem it látjuk. Verset kellene mm róla most, amikor itt van és még én is itt vagyok. Verset a tátfaatotfcm csítlogrót, hiszem a vem lényege máskor Is mindig és mindenütt a láthatatlanról száL Arról, and megfoghatatlan, de létezik, mint a látott véáq és a megélt élet Mint a szép vers. Vardgesz Petroszján örmény író szerint: „Bizonyára minden virág ember volt egykoron; amikor kibújik a földből, keres valakit, s ha nem találja, azonnal meghal — véglegesen meghal. És megértettem, hogy a világon semmit sem lehet másodszor megtalálni.” Legyünk azon, hogy legalább egyszer megtaláljuk, amit keresünk. Vers nélkül, lélek nélkül nem lehet. Ezt már oz Ararat mellett, az Éden kapujában éreztem újra. Farkas András: Lanyúló ág ÁDÁM TAMÁS: A kék néhány árnyalata A könnyüvérű hajnalok meztelen fénye végiggéppuskázza a szürke-kék tengert azúrra vált az ég — Gershwin — felgyűrt ingujjban jéghegyek várakoznak a kalapácsütések helye megmarad és megmarad a hullakék KÖVES ISTVÁN: ■- _ Sopron—Budapest 1984. — Ne haragudj, ezért már igazán haragszom! sipegte a fejét szendén kabátgallérjába rejtő művészettörténésznő-féle félénk, orrát piszkálva, ám a pasas még jobban lelkesülve, kakaduként ismételgette csillogó szemüvegét vadul lehelve: Scheissepuder! Netán nem az? Scheissepuder ez az egész! Másfél óra késés százhuszonkét kilométeren? Mert november végén hull a hó?! Ha elmondom ezt valakinek svejcban, összerondítja magát a röhögéstől! s közben kint valóban zavartalanul hullott a hó, selymesen, vastagon, senkit sem irigyelve, hózik, dúdolgatta bennem Micimackó s dalára bekukkantott a kupéba Magdi is, a csorbamosolyú kis mélykúti cigánylány ezerkilencszázhetvennyolc május tizenkettedikéről, a mocskos udvaron álló 'akkori nagyteknő elől, még formás lábszáráról a vadonatúj szandálra folyó habos koszlével, ám abból mit se látva-tudva, kezét maga elé nyújtva, akár a holdkóros eszelős, torkábaszakadt dallal lesve a havat, a májusit, „s csak annyit bírt kinyögni: Pelhedzik, hogyan pelhedzik ez itten, nézd mán ... a művészettörténésznő-féle megpróbált félrenézni, a pasas sem értette nagyon — én meg ez a cafka. de törődtünk is mi velük,' együtt a gyönyörű hóban, lebegtünk, libegtünk, pilinkáztunk a pelheken míg álomba merült a táncunkra meredő kupé jobbra-balra, s —• igaz másfél óra késéssel százuszonkét kilométeren — bedübörögtünk velük a sáros Délipályaudvarra. SZOKOLAY KAROLY: Egy 20. századi költő szavai festő bátyjához avagy vers a tökéletes elidegenedésről Régebben legalább külföldről küldtél néha egy-egy képeslapot. (Fantasztikus siker — írtad. „szenzáció’’ volt egy-egy kiállításodJ Mostanában ha félévenként szerencsés vagyok és megtalállak a vonal túlsó végén, akkor is rohansz, nincs rám két perc időd. „Mondjad gyorsan, mert várnak, elkéstem máris.” , Ilyenkor, érdekes, ismételten mindig csak varnak. Nem vagy hajlandó beszélni velem a szüléinkről. Gőgös feleséged pedig, akiről nem tudja a püspök úr, hogy ő milyen farizeus, hol átadja, hol nem adja át üzeneteimet. Hát 1982-ben ilyen a testvér? iűrokzy iSTVAm ] álom tavaszra szememet látom sötétvizű kútban haját fésüli a Hold vén képeken egy asszony már régóta vár engem és én eltűnők ' a távoli réteken Ha... Ha karjaimban vagy s lassan összeold bennünk a csend a némaságban egyre jobban lüktet a szégyenérzet is: kizárhatjuk-e a nagyvilágot ennyire? KATONA JISD1T Örvendező A holtak mára mind hazmi jönnek, az élők pedig összeborulnak s egymást tartva igen örülneki Ablakot tár anyánk a fagyra Jönnek értem a domboldalak, beengedi angyalainkat, fölcsengetnek a patakok. didergő sorsunk betakarja. Megkérdezi egy kedves rigó: " hát hogy vagyok? Bőség hull az abrosz havára^ hát jól vagyok? nem csörren gyerek kanala, de árvaságát érzi az árva. A zsolozsmázó, messzi fenyves, a kifakult, merész hajlatok , A holtak mára mind haza- küldik, küldik az ablakomba térnekt, a sárga dobot, rokonok, mátkák, holt fiúk, a nagy Napot. kiket várunk mind melléntí lépnek! Ne üljek bent, kér a friss szél, legyek virgonc, kisfiús. Citerával és cimbalommal Futkározzam, labdát rúgjak: örvendezünk a békességnek itt van értem < s vagyunk velük nagy vigamárcius. lommal. NÓGRÁD - 1986. április 12., szombat 9 SZABÓ KAROLY: I KÁLDI JANOS: Legyek virgonc, kisfiús
