Nógrád, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-06 / 80. szám
Területi bajnokság, Mátra-csoport GóSlövők nélkül továbbra sem megy Recski Ércbányász—Balassagyarmat 1—0 (1—ti) Recsk, 500 néző, v.- Czirba. A 42. percben Zsély futott kítani és főleg gólt rúgni, Bgy. SE: Treso — Földvári, el a balszélső helyén, ra- azonban most sem tudtak Robb, Gál, Zsély, — Varga, gyogóan gurított középre Sajnos, továbbra is úgy néz Nagy, Szalánszki, (Stájer), Tóth elé, aki a kapus hasa ki, ha az ellenfél nem rúg Zsidai, Paumann. Edző: alatt a kapu közepébe lőtt. gólt, még lehet döntetlen, a Bundzsák Dezső. A játékvezető azonban lest gyarmatiak viszont az egyenA 18. percben Csányi 12 látott, így érvénytelenítette a Ütésre, vagy a győztes gólra, méteres fejesét védte óriási vendégek’ egyenlítő gólját... pillanatnyilag képtelenek, bravúrral Tresó. A 39. perc- A mérkőzés kiegyenlített Jók: Gál (a mezőny légben Csányi futott el a jobb küzdelmet hozott. A vendé- jobbja), Robb, Naigy, Tresó. szélen, éles beadását a bal- gek végig kitűnően küzdőt- illetve Csányi, Csanálosi, összekötő helyén, 11 méterre tek, egyenrangú ellenfelei Kiss. a kaputól, Kiss lekezelte és voltak a negyedik helyezetta hosszúsarokba lőtte. 1—0. nek, gólhelyzeteket kiala- — lombos — „Üvegestánc" a fővárosban St. Síküveggyár—BVSC 2—1 (2—1) Budapest. Szőnyi út. 300 néző, v.: Kurmai. Síküveggyár: Rédei — Rigó, Vérből, Czene, Tóth — Balga, (Bodor, a 87. percben) Gyet- vai, Králik, Dóra, (Rusznyák, a 85. percben) — Németh, Garai. Edző: Kiss László. Mindkét csapat számára nagy tétje volt a mérkőzésnek. A kérdés az volt, hogy a fővárosi csapat közelebb tud-e kerülni az üvegesekhez,, vagy ez utóbbiak tartani tudják-e előnyüket? Nos, a találkozó' a tarjá- niak számára kitűnően kezdődött. Már az első percben a BVSC-hálójában táncolt a pettyes. Némethtel szem,4» “jaóv* : .......... b en szabálytalankodtak a fővárosi védők, a kaputól 18 méterre. A szabadrúgást Balga a rövid felső sarokba csavarta. 1—0. Még két perc sem telt el, s a Síküveggyár tovább növelte előnyét. Dóra indította Némethet, a tarjáni jobbszélső lefutotta a védőjét, és az 5-ös sarkáról élesen a hosszúsarok irányába lőtte a labdát, amely egy berohanó védőről vágódott le a hálóba. 2—0. A hazaiak a 17. percben szépítettek. A lesre játszó üveges védők között KöLIn ügyesen ugratta ki a bal oldalon felfutó BVSC-s Némethet, aki a kifutó Rédei mellett a hálóiba talált. 2—1. Ekkor még kevesen gondolták, hogy alig negyedóra elteltével ki is alakult a végeredmény. A Síküveggyár az egész mérkőzésen átengedte a kezdeményezést a hazaiaknak, csatáraikat pedig szoros emberfogással semlegesítette. Zárt védekezésből, gyors kontratámadásokkal kísérleteztek, amely teljesen megérdemelt győzelemhez vezetett. Jók: az üveges csapat valamennyi játékosa átlagon felüli teljesítményt nvújtott. — ili — m n. Lípták eloszlatta a diósgyőri álmokat Salgótarján, Kohász-stadion, 2500 néző, v.: Szilágyi (Eory, Ádám). SBTC: László — Nagy, Zimonyi, Gyimesi, Babcsán — Oláh, Vágó, Lipták — Poór, Urbányi, Vincze (Sváb, a 80. percben). Edző: Haász Sándor. DVTK: Veréb — Teodoru, Szűcs, Görgei, Oláh — Mida. Fükő, Szemere — Szlrvka (Balogh, az 52. percben) Dzurják, Lippai. Edző: Gál Béla. Már a találkozó első másodperceiben kialakultak a párok: Gyimesi a gólveszélyes Dzurjákot fogta, a túloldalon Viiiczét Mida őrizte, a középpályán Vágó és Görgei nézett „farkasszemet”. Az óramutató még alig haladta túl az első percet, amikor a DVTK szöglethez jutott. Szemere félma- gasan belőtt labdáját László kitűnően húzta le. Az indítás során rohamra indultak a bányászok, ám Veréb kapus biztosan avatkozott közbe. Később két tarjáni csatár elől Teodoru az alapvonalon túlra vágta a labdát. A 8. percben Oláh 22 méterről lőtt a kapu mellé. Támadásban maradt az SBTC, de a borsodiak saját 16-osukat megszállva, megállították a hazaiakat. A 12. percben — egy lepattanó labdát — Lipták 28 méterről bombázta kapura, Veréb elvetődve védett. Nyolc perc múltán Oláh és Vágó került lövőhelyzetbe, de a vendégek 16-osán belül mindketten kivártak. nem merték vállalni a kockázatot... Alig valamivel később Vincze elrobogott a bal oldalon, középre játszott, az érkező Poór lábáról a védők valósággal „levették” a labdát a 11-es pont tájékán. Továbbra is a hazai legénység rohamozott, és Lipták révén gólt is szerezhetett volna. A tarjáni középpályás azonban 11 méterről, a kapu helyett, az oldalvonal irányába lőtte a labdát. Később két hazai támadó elől Veréb tisztázott az ötösön. A befejező percekben Szemere alakítása érdemelt kiemelést: felvágta az előretörő Pabcsánt. Szilé- gvi játékvezető magához kérette és szóbeli figyelmeztetésben részesítette a diósgyőri : fiút... “ - — ......... -- DVTK 1—0 (0-0) Zimonyi Gábor remek fejjátékával tűnt ki... Az 50. percben gyors támadást vezettek a hazaiak, ennek végén Poór rosszul adott be, a játékszer elhalt Veréb kezeiben. Egy perc múltán Oláh elhúzta Vincze lábát. A 30 méteres szabadrúgást Urbányi lőtte kapura, a labda levágódott a héttagú diósgyőri sorfalról, Lipták kirobbant és ballal, 7 méterről elemi erővel talált a léc alá. 1—0. (A régen óhajtott gólt a hazai közönség felállva, nagy tapssal jutalmazta, a B-közép tagjai szinte valóságos „indiántáncot” jártak, a zöld gyepen pedig 11 boldog salgótarjáni labdarúgó ölelkezett. A diósgyőriek lehajtott fejjel bandu. koltak a kezdőkör irányába...) A középkezdést követően északi szomszédaink támadásba lendültek. A 62. percben Fükő próbálkozott lövéssel, de László bravúrosan védett. A túlsó kapunál Vincze nyolc méterről fejelt a bal kapufa mellé. Később Urbányi 20 méterről toronymagasan bombázott a léc fölé. A 70. percben Lipták remekül indította a jobbösszekötő helyén felfutó, Oláht, ám Veréb remekül jött ki kapujából, és elcsípte a labdát. Hat perccel később Vágó labdáját Vincze öt méterről küldte a kapu mellé. Másodpercekkel ezután Lipták .30 méteres szabadrúgása nyomán a labda elzúgott a léc felett. Az utolsó tíz percben mindkét csapat nagy kedvvel játszott, ám a folyamatos játék továbbra is váratott magára, mivel a játékosok sokat hibáztak. Ettől függetlenül a küzdelem éleződött, a tarjáni publikum élvezte a játél^t, hiszen a labda hol az egyik, hol a másik kapu előtt pattogott. A 90. percben Oláh a középcsatár helyén kapura tört, de balszerencséjére a kimozduló Verébbe lőtte a labdát. Az „északi” rangadó — ez az igazság, még akkor is, ha a hazaiak győzelmének realitásához nem fért kétség — bizonyos értelemben csalódást okozott. És elsősorban az NB I-es álmokat szövögető vendéggárda deffenziv játéka okozott meglepetést. A gólerős Dzurják és csatártársai a 90. perc során alig találkoztak a labdával, pontosabban! a mezőnyben még csak próbálkoztak, ám a salgótarjáni kapu előtt lényegében véve nem tudtak kidolgozni egy valamirevaló helyzetet sem. Igaz, ebben Zimonyiéknak is volt némi szerepe, egyszerűen, sallangmentesen szereltek, és —, ha nem is mindig sikerült —■ igyekeztek a megszerzett labdákat középpályás és csatártársaikhoz továbbítani. Ök aztán — az első perctől az utolsóig — rohamozták Veréb kavuját. Énnek köszönhető a győztes találat és a nagyon értékes két bajnoki pont! Hogy a nóarádi együttes csak közepes iátékot produkált és nem csillogott? Ez a lelkes tarjáni nézőket nem bántotta különösebbképpen, hiszen csapatuk nyert, és olyan párán ellen, amelyet az utóbbi énekben ritkán sikerült legyűrni, iróneredményben az biztosan nyerte a mérkőzést, ezáltal alaposan elhúzott a kieső helyen állóktól, még a Diósanőmek — minden valószínűség szerint — úiabb énét kell várnia ahhoz, hogy cé. tol tűzze ki az NB 1-be kerülést. Jók: Zimonyi Babosán, Oláh; Gyimesi, Lioták, Nagy. illetve: Szűcs, Mida. és Teodoru, Tóth István Nem sikerült a hazai bravúr Nagybátonyi Bányász—Ózdi Kohász SE 1—1 (1—0) SÄIGGUS Triatlon '86 Félszáz résztvevő Megnyílt a falusi Báfonyterenye, 500 néző, v.: Osváth. Nagybátony: Kiss — Bertók, Mákos, B. Kovács, Szabó Gy. — Hajdara, Szabó L-, Mihalkó, Cséki — Tolnai (Kovács), Szőke (Barta). Edző: Répás Béla. Az első negyedórában alig történt valami a pályán. Érződött, hogy mindkét csapat tart egymástól. A 16. percben Stanev lövését védte Kiss, később Utassy beadásából Kanyok 5 méterről fejelt a jobb alsó sarok mellé. A túlsó kapunál Kocsis kapus kifutva mentett Szőke elől. A 36. percben Szabó László végzett el szögletet jobb oldalról. A kitűnően benyesett labdát Tolnai 6 méterről bombafejessel juttatta a bal felső sarokba. 1—0. A 44. percben Máriássi belerúgott Szőkébe, Osváth játékvezető sárga lappal „jutalmazta” az ózdiak középpályását. A 47. percben Szabó, majd Hajdara labdáját védte az ózdi kapus. Rákapcsolt a Kohász-legénység, de Mákossal az élen a hazaiak sikeresen állták a vendégek rohamait. A 72. percben Bém 13 méterről a keresztléc fölé bombázott. Három perccel később Utassy beadásából Tokár közelről fejelt a hálóba. 1—1. A kezdés után Tolnai, majd Hajdara ügyetlenkedte el helyzetét. A 82. percben Má- riássi 25 méteres bombáját védte bravúrral Kiss. A 87. percben Fegyverneki saját 16-osán belül fellökte Csákit, a bíró továbbot intett... Az első játékrészben a bányászcsapat birtokolta többet a labdát és számtalan helyzetet kidolgozott. A második félidőben valamelyest változott a kép: most jobbára a listavezető támadott, ám a bátonyterenyeiek egészen a 75. percig jól állták az ózdi rohamokat, összességében a két régi nagy ellenfél találkozóján igazságos eredmény született. Jók: Mákos, Tolnai, Cséki, Szabó L., ill. Kertész, Osváth, Tokár és Kanyok. — tótb — Eredmények, táblázatok az erőpróbán Utolsó tanácsok a futópróba előtt Bábel László felvétele spartakiád országos döntője Pénteken Szolnokom a TV szaligeti sportcsarnokban ünnepélyes külsőségek mel-. lett kezdetét vette a 35. falusi spartakiád országos döntője. A megyék táblái mögött — mintegy négyszáz sportoló képviseletében — asztaliteniszezők, sakkozók és tekézők vonultak fel. Az ünnepélyes zászlófelvonás után Bálint Ferenc, Szolnok város tanácselnöke mondott köszöntőt, majd a küzdelemsorozatot dr. Aján Tamás, az OTSH elnökhelyettese nyitotta meg. Beszédében töbNB I.: Pécs—Siófok 6—0 (2—0), Újpest—Vasas 0—1 (0—1), Debrecen—Videoton 0—0, Csepel—MTK.-VM 3—1 (1—0), Szombathely—Tatabánya 1—1 (0—1). Békéscsaba— Bp. Volán 2—2 (1—1), FTC—Bp. Honvéd 1—1 (1—1). Az NB 1. állása 1 - Bp. Honv. 26 15 9 2 50-24 39 2. Pécs 20 13 8 5 40-20 34 3. Zalaegersz. 26 11 10 5 45-32 32 4, Rába ETO 26 10 11 5 51-38 31 5. Videoton 20 10 9 7 23-20 29 fi. Tatabánya 26 8 11 7 32-25 27 7. Ferencváros 20 9 9 8 30-29 27 8. Vasas 20 9 7 10 32-30 25 ó. MTK-VM 20 9 0 11 47-38 24 10. Haladás 20 R 8 10 28-29 24 11. Ü. Dózsa 20 8 8 10 29-32 24 12. Debrecen 20 7 9 10 23-41 23 13. Békéscsaba 20 0 9 11 28-42 21 14 Siófok 20 7 7 12 25-40 21 Ifi. Bp. Volán 20 4 10 12 26-42 18 16. Csepel 20 7 3 16 23-39 17 NB II.: SZEGI ,-DÉT ÉP— Kom’ó 1—1 (0—1). Ganz- MÁVAG—Dunaújváros 1—1 (1—0), Veszprém—Eger 2—0 (1—0), Baja—Szabó L. SE 2—1 (1—0), Nagykanizsa— D. Kinizsi 1—0 (0—0), Vác —Keszthely 2—3 (1—2), Kazincbarcika—Hódmezővásárhely 3—2 (2—0), Szekszárd— Nyíregyháza 1—1 (1—1), Sopron—Szolnok 0—0. Az NB II. állása 1. SZEOL-D. 25 15 5 5 50-24 35 2. Dunaújv. 25 13 8 4 46-22 34 3. Eger 26 11 12 2 40-20 34 4. Diósgyőr 2.1 11 7 7 42-32 29 5. Keszthely 24 10 8 6 29-25 28 6. Ganz-M. 25 9 9 7 37-30 27 7. ßzekszärd 24 8 10 6 25-31 20 8. Komló «4 11 3 10 41-39 25 9. Nyíregyb. 25 9 7 9 29-28 25 10. Baja 24 10 5 9 33-47 29 11. Salgótarján 25 9 6 10 20-24 24 12. Szolnok 25 9 5 n 30-38 23 13. Sopron 25 7 8 10 28-32 22 14. Veszprém 24 7 8 9 25-29 22 15. Metripond 25 7 7 11 35-39 91 10. Nagykanizsa 25 6 8 11 31-38 20 17. Debr. K. 25 6 8 11 29-36 20 18. H. Sz. K. SE 25 9 4 13 30-39 20 19. Vác 24 7 5 12 23-33 19 20. Kaziincbarc. 25 5 5 15 27-48 16 Területi bajnokság, Mátra- csoport: Sajóbábony—Hatvan 3—1. Göd—Gyöngvös 0—1, Edelény—H. Köteles SE 1—0, Borsodnádasd—Borsodi B. 2—0. Bélapátfalva— Romhány 1—1 (1—I). Bélapátfalva, 500 néző, v.: Temesvári. Góllövő: Barta Ülésből), iletve: Tréznik Ülésből) A mérkőzésről részletes jelentést nem kaptunk! A bajnokság állása 1. fizd! K. 20 15 4 1 57-12 34 2. St. Sfktiv. 22 14 2 6 40-28 30 3. KöWes SE 22 13 5 4 45-17 99 4 BVSC 21 10 5 6 32-26 ?R 5. Saióbábony 21 9 0 0 25-‘>0 94 0. Recsk 22 9 0 7 30-33 24 7. Gyöngyös 22 9 5 8 29-99 93 8. Hatvan 22 8 7 7 26-30 23 9. Edelény 22 8 0 8 29-98 9? 10. Nagybátonv 22 9 3 10 73-9fl 21 11. Bélaoátf. 22 5 10 7 25-90 90 12. B. Bányász 20 7 0 7 19-92 •>o 13 r>nmhány 21 7 0 8 20-27 90 14 Göd 22 5 0 H 3‘?-30 1.6 10. Sírok 21 4 4 13 12 16 Borsod nád. 22 4 A 14 •>5-55 13 17. Bgy. SE 21 3 5 13 11-40 11 1 Felszabadulásunk évfordulóját a Salgótarjáni Síküveggyár KISZ- bizottsága, gyárvezetése és sportegyesülete többek között egy hármas csapatversennyel ünepelte A SALGGLAS Triatlon ’86 elnevezésű versenyen félszáz résztvevő teljesítette a 25. illetve 50 km-es kerékpár-, a 250, illetve 500 méteres úszó-, és a 6 km-es futópróbát. A kerekesek délelőtt rajtoltak. Ki Nádújfalu, ki pedig Mátraszele felé vette az irányt. A résztvevők között találkozhattunk olyan kipróbált versenyzőkkel is, akiket már ismerősként köszönthettünk a 2 olimpiai ötpróba, illetve a Palóc, 4-f-l próba versenyekről. Délután szinte pezsegett a tanuszoda vize. Felfokozott hangulatban, méterről méterre gyűrték a távot a csapatok úszótagjai. Az úszókat a futók követték, akik a síküveggyár előtt elfutva, a Sugár úti pályán „landoltak”. A verseny résztvevői megkoszorúzták a zagyvapálfalvai szovjet hősi emlékművet, majd rendezvényüket spcurtdiszkóval zárták. Eredmények, csapatverseny, felnőtt férfi: Komét, Juhász, Nagy, junior férfi: Bokros, Halmos, Kósy, fiú: Nagy, Sepsi, Holecz: junior lányok, Voda, Jusztin, Sótér. Versenyszámonként győztesek, kerékpár férfiak, felnőtt: Komet Márió 1:41.06, junior: Marosszéki Tamás 1:41.07, gyermek: Nagy Attila 1:57.00, lányok; felnőtt: Tőzsérné Kérdi Nóra 1:22.14, jurfior: Voda Tímea 1:10.00, úszás, férfi felnőttek: Longauer Péter 8.59, junior: Halmos Péter 6.46, gyermek: Sepsi István 6.23, nők. felnőttek: Dócziné Csűri Mária 5.23, junior: Jusztin Katalin 6.33. futás, férfiak, felnőttek: Kadlót Zoltán 17.50, junior: Kosi Zoltán 22.11, gyermek: Janusek Péter 22.28, nők. felnőttek: Hegyi Judit 24.20. junior: Stér Tünde 24.42. bek között a következőket mondta: — A falusi spartakiád évtizedek óta a községekben élő és ott dolgozó emberek ismétlődő tömegsport-sere?' szemléje. Létjogosultságát bizonyítja, hogy már 35. kiírását éli, és ezen belül a tizenkilencedik országos döntőre kerül sor. 1951-ben, mikor első alkalommal hirdették meg a versenysorozatot, még csak 20—25 ezer volt a résztvevők száma, napjainkban ez 320 ezer főre emelkedett. A mai országos döntő mintegy 400 versenyzőbe több ezer induló közül nyer-’ te el a jogot arra, hogy itt versenyezzen a győzelemért, a helyezésekért. A megnyitó után a város iskolái színpompás sportbemutatóval kedveskedtek a nézőknek. NÓCRÁD — 1986. április 6., vasárnap 7 1