Nógrád, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-28 / 99. szám
m a 14-53ST Figyelem! Méreg! Tavasszal általános tevékenység a rágcsálók elleni védekezés, főleg méreggel. Ennek azonban vannak írott és íratlan szabályai, amik meg nem tartása komoly —, a szó legszorosabb értelmében véve — életbevágó kérdés. S, hogy Balassagyarmaton nem történt tragédia, az csupán a véletlen műve. Szombaton két — egy három- és egy négyéves — kisgyermeket szállítottak a kórház gyerekosztályára. A Csillagház mögötti téren szétszórva talált potkányméreggel kevert napraforgó- és kukoricama- gokat ették meg. Szerencsére a mérgezésnek komolyabb következményei nem lettek, mint dr. Takács Máriától vasárnap telefonon megtudtuk. A szülők a magokat eltakarították, a rendőrség pedig folytatja a vizsgálatot, a gondatlan méregkihelyező elfen. Kommentár, azt hisszük, szükségtelen... Félnszűíár, nem nézőtér? Ezzel a kérdéssel fordult hozzánk Véberné Kovács Er- szébet telefonon. Elmondta, hogy kisfiával szerették volna megnézni a salgótarjáni November 7. Filmszínházban a Hogyan ijesszük meg az orosztant című filmet, ám arra hivatkozva, hogy az előadás napközis bérletes előadás, nem engedték be őket. Olvasónk megemlítette még, hogy — megnézte — a nézőtér félig üres volt Kérdése: ha nincs tele a mozi, miért nem lehet jeggyel is bemenni? Panaszára Kocsáray Nándortól, a November 7. Filmszínház igazgatójától kértünk választ, aki elmondta, hogy valóban bérletes előadás volt s tn említett péntek délutánon 487 gyerek látta a fiimet, akik mind rendelkeznek bérlettel. Jeggvel mer a fegyelem miatt sem lehet bemenni. Egyébként ezek az előadások rendszerint telt ház előtt mennek, így a nézőtér nem lehetett féltig üres. (?) ! ©zeruezestudomanyi konferencia Balatonföldváron szombaton befejeződött a VI. szervezéstudományi konferencia. A kétnapos eszmecsere öt szekcióülésén több mint 70 előadásban ismertették a válbe, vagy az egyes folyamatok szabályozásához ajánlják. Elmondották, hogy ezekhez a megfelelő program is beszerezhető. A további feladatokról ialatok, az intézmények kép- szólva többen hangsúlyozták, viselői az alkalmazott szervezési módszerekkel kapcsolatos tapasztalatokat, elemezték a szervezésben észlelt jelenségeket, tendenciákat, és részletesen szóltak a feladatokról. Egybehangzóan megállapították, az előadók, hogy az hogy olyan szervezési módszereket szükséges kifejleszteni és alkalmazni, amelyek megvalósítása kifejezetten a minőség javításától függ. Sürgették olyan szervezési rendszerek működtetését is, amelyek átfogják a termék útjának teljes folyamatát, a elmúlt években tapasztalt, piackutatástól, a vevőszolgácsökkenő érdeklődés után ismét előtérbe került a szervezés, mint a hatékonyság növelésének egyik eszköze. Segítette ezt az is, hogy több helyen bebizonyították- a könnyen hozzáférhető, viszonylag olcsó személyi számítógépekkel is érhetnek el kiváló szervezési eredményeket, nemcsak a nagy teljesítményűekkel. A személyi számítógépeket különösen a kisebb gazdasági egységeklatig, ahonnan azután az információt újra visszajuttatják a gyártmányfejlesztőkhöz. Így azok a vevők észrevételeik alapján folytathatják munkájukat. Ilyen szervezési rendszerek kialakításában, alkalmazásában már jelentős eredményeket értek el, többek között a Medicornál, a Taurusnál és az Autóvillamossági Felszerelések Gyárában. (MTI) Parkrendezés — társadalmi munkában A múlt hét végén a megye- gondnoksága a 15—17-es jelű székhely valamennyi lakóte- épületek lakói közül toborzott lepén szerveztek társadalmi a munkálatokra. El takaritót- munkát. A néhány fős önkén- ták a parkra hullott szemetes brigádok — kihasználva tét, ápolták a fákat, bökro- a jó időt — rendezték a par- kát. Egy korábbi — a városi kokat, csinosították környeze- tanáccsal kötött — szerződés tűket.- A Salgótarjáni Egye- értelmében vállalták a gyep sült Lakásépítő és Fenntartó karbantartását és a cserjék Szövetkezet Pécskő utcai nyírását is. Gépiárművezető'képzés Az MHSZ balassagyarmati gyár Autóklub, Autóközlekevezetősége az elmúlt időszakban igyekezett javítani a gép- járművezetői oktatás propagandáját. Ennek egyik oka, hogy konkurenciájuk — Mail tárgyalóteremből Munkásszállítás ittasan Ä gépjárművezetésben az László ismét előre nézett, látalkoholfogyasztás és a véletlen gyakran vezet szinte szükta, hogy szemből egy személygépkocsi jön. Fékeztek, ségszerűen bekövetkező bal- de az ütközést már nem le- esetekhez. Valahogy így tör- hetett elkerülni, tént ez Pampuk László 44 éves, gyöngyösi lakos, gépkoA mikrobusz első ülésének utasa — mert biztonsági öve csivezetővel is, aki már több nem volt bekapcsolva — előre vágódott és a szélvédő üveget kitörve kiesett a buszból, és megsérült egy másik munkás is. A személygépkocsi vétlen vezetője pedig bal términt tizenöt éve dolgozott ebben a munkakörben. A közúti gépjárműforgalomban való részvételét ez idáig kifogástalannak lehet minősíteni, ám dési Tanintézet — erősen befolyásolta forgalmukat, igyekeztek a Balassagyarmat környéki falvakban bázisokat létrehozni, hogy «kinek tnesz- sziről kellene beutazni a tanfolyamra, az helyben kaphassa meg az elméleti felkészítést. Bercelen az első negyedévben 43-an szereztek ,.B” kategóriás jogosítványt, míg Honton 23-an. A középiskolákban is indítottak kedvezményes tanfolyamokat, amelyek a tanrendhez igazodva szakköri formában működtek. Itt a tanulók 3200 forintért vehettek részt a képzésben. Az eltelt három hónapban mintegy hatva man szereztek a különböző tanfolyamokon ,.B” kategóriás vezetői engedélyt, s 27-en „A”, vagyis nagymotor vezetésére jogosító jogosítványt. Szakmásitott — teherautó, plusz személygépkocsi — vezetői engedéllyel 24 fiatalt láttak el. 1086. április 28. Hétfő. Valéria napja. A Nap kél: 5.33 — nyug- i szik 19.50 órakor. A Hold kél — — nyugszik 7.55 órakor. tavaly december 6-án egy dén maradandó fogyatékosságnap felelőtlensége, sajnos, kis sé megváltoztatta a képet. Aznap az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság gépkocsivezetője mikrobusszal munkásokat szállított Mátra- keresztesre. A munkások hozgal járó sérülést szenvedett. A két járműben összesen ötvenezer forintnyi kár keletkezett. Az ügyben eljáró Balassagyarmati Városi Bíróság — dr. Márton János tanácsa — záláttak dolgukhoz, Pampuk maradandó fogyatékosságot László pedig az üzletben reggelit, három üveg sört és egy liter bort vásárolt magának. Megreggelizett és délig uieg- itta a három üveg sört is, s még emellé 8—9 deci bort. okozó ittas járművezetés bűntette miatt Pampuk Lászlót egyévi börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte és kettő évre a közúti járművezetéstől eltiltotta. Súlyosbító Délután kettő órakor indult körülményként értékelte a visszafelé a munkásokkal. Csupán 30—40 kilométeres óránkénti sebességgel haladt a mátraszőlősi vasúti-közúti kereszteződés utáni útszakaszon, amikor a mikrobusz hátsó részéből zajt hallott, s az ülésből kissé felemelkedve hátranézett, közben a busz egy jobbra ívelő útkanyarba érkezett, és áthaladt az út bal oldalára. Amikor Pampuk gépkocsivezető alapvető közlekedési szabályszegését, s azt, hogy Nógrád megyében gyakoriak a közlekedési bűncselekmények. Enyhítésként Pampuk László büntetlen előéletét. eddigi kifogástalan közlekedését és beismerését vette figyelembe. Az ítélet nem jogerős. Kilencven évvel ezelőtt, született Charlie Rivel (1896— 1983) spanyol bohóc, minden idők egyik legnagyobb clown- ja, bohóca. Nyárias meleg Várható időjárás az ország területén ma estig: Elszórtan Tárható zápor, nyugaton egy-egy zivatar. A déli, délnyugati szél néhol megélénkül. Meleg marad az idő. Legmagasabb nappali hőmérséklet 25 fok körül. 79 négyes A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 17. játékhéten 5 találatcs szelvény nem volt. A lottónyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 4 találatos szelvénye 79 fogadónak volt, nyereményük egyenként 146 573 forint 3 találata 10 801 fogadónak volt, nyereményük egyenként 536 forint. A 2 találatod szelvények száma 320 742 darab, ezekre egyenként 23 forintot fizetnek. Győztek a kányásiak Az elmúlt hét végén értékelték a Nógrádi Szénbányáknál a nemzetközi párosversenyben résztvevő, Kilián György nevét viselő ká- nyási ifjúsági vágathajtó szocialista brigád és a dolina- 7„y ; búayai (csehszlovák) Robert Köböl vezette vágathajtók múlt évi eredményét. Szoros küzdelemben végül a kányásiaknak termett a babér, mivel tervüket 107,3 százalékra teljesítették, 801 méter bányafolyosót hajtottak ki és jobb volt baleseti mutatójuk. Ballagási ünnepséget tartottak szombaton Salgótarjánban, a dolgozók középiskolájában. Az idén öt végzős osztály 110 tanulója fejezi be tanulmányait. Ma kezdődnek meg az osztály vizsgák, majd június 10. és 22. között kerül sor az írásbeli, illetve a szóbeli érettségire. (Bábel L. felv.) AMULETT A heti híradás szerint a POLIPLAST Ipari Szakcsoporté az ötlet: megalkotta az SOS információs amulettet. Az egyszerű kis szerkezet ott lóghat minden autós és gyalogos kulcstartóján, a belsejébe rejtett adatok pedig segítenek a bajban. Egy-egy karambol sérültjeinek ellátásánál ugyanis nem mindegy, hogy az orvos idejében tudja: milyen a sérült vércsoportja, milyen gyógyszert szed, milyen betegségben szenved, és így tovább. Az ötletet éppen ezért karolta fel — vállalva a propagandista szerevét is — az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács. A praktikus segédeszköz tehát tájékoztat és vem megvéd, mint ahogy azt a babovásabbak hihetnék az amulettről. Az ittasan járművet vezetők például ne is reménykedjenek abban, hogy az órátokhoz hasnvló fényes szerkentriű megóvja, őket a lebukástól: a közlekedési rend őreitől men a szondától. A POLIPLAST gyártmányát ennek ellenére lehetne tovább variálni, az amulett mindenképpen megérdemli a figyelmet. A fenti példa mintájára készülhetne olyan is, amelyet nem a balesetekhez szánnak —, de mindenképpen segít a bajban. A gyógyszertűrő képesség mintájára például fel lehetne tüntetni az amulett leporellóján az alkoholtűrőképességet is. A mulatozó társaság józanabb tagjai így könnyedén ellenőrizhetnék: hol a határ. Aztán jöhetne az intetem: „Józsi, egy kortyot se többet, mert az amuletted információja szerint két üveg sör után összekevered a szezont a fazonnal!” Az amulett lehetőségei határtalanok, a gyengébbek őrizhetik benne az önmaguknak szóló információkat is. Feljegyezhető lenne néldául a kis lapocskákra, hogi/ mikor kezdődik a munkaidő, (arról nem is beszélve, hogy mikor fejeződik be!); s hogy mivel kell odabenn eltölteni azt a nyolc órát. Felkörmölhető az üzemcsarnok fontosabb tartóoszlopainak száma. is. , Nem azért, hogy az amulett tulajdonosa ne feledje, melyikre nehezedik a legnagyobb súly. Az ok sokkal prózaibb, a leporelló emlékeztető hatása eredményeként nem kell annyit keresni azt a drága jó szeszt. A héten hallottam ugyanis a nagyszerű leleményességet: egy helyütt az említett tartóoszlopok rekeszeibe rejtik a fiaskókat. Kizárólag a munkaidőalap védelme érdekében, hiszen így különböző trükkökkel nem kell kiosonni az üzemből, ott helyben meghúzható az itó- ka. Az idővel való takarékosság vitathatatlan... Az amulettből, persze, járna a munkavezetőnek is. Természetesen nem a bélelt tartóoszlopok számával, hanem az egyszerű figyelmeztetéssel: két piás dolgozó is kevesebb egy józan munkásnál... S, ha következetesen érvényt szerez elhatározásának, akkor biztosan nem a menrendszabályozottak- ról szól, majd legközelebb ilyen címmel írásunk: „Ki beszél szeben magyarul?” A héten diákok versenyéről tudósítottunk ilyen címmel, s erről jut eszembe, hogy némely lapszerkesztőknek is jót tenne az amulett. A hetilap jegyzete például egy életképről szól. A Gellérthegyről leballagó tizenéves lányát ezzel fogadja az anyja... Hogyis mondjam, szóval megkérdezi, hogy hol volt, mit csinált. Arra célozva, amit az ágyban szokott cselekedni egy férfi és egy nő. A hetilap mindezt úgy teszi, hegy vem kipontoz, nem kezdőbetűt jelöl, hanem leírja a hat betűs szóval: . voltál?” Ezt kérdezi, az anya a serdülő lányától. Az ifjúsági hetilap hasábjain. Ráadásul abban a számban, amelyben a magyar nyelv he*ét illett volna köszönteni. Kelemen Gábor A „Munkád mellé add a neved” vállalati mozgalomban újabb szocialista szerződést teljesítettek az aláírók: a vállalat gépüzeme bányagépjavító brigádja és a Pu- porka György vezette mén- kesi vágathajtó csapat. Elővájó berendezésükkel 115 százalékos eredményt értek el, gépi meghibásodás nélkül. A négy hónap teljesítménye alapján jelentős pénzjutalmat kaptak a brigádok tagjai. — ÄTJÄTSZÖADÖK. Megkezdték a Magyar Postának szánt átjátszóadók átadását a Nógrád Megyei Szolgáltatóipari Vállalat „Videotechnika" leányvállalatánál. Az első két berendezés Debrecen és Bajánsenye térségében javítja majd a vételt. — öregek napja Karan cs- kesziben. Az Ady Endre Művelődési Ház és a Hazafias Népfront kar ancs kész i bizottsága vasárnap kulturális műsorral köszöntötte a község öregjeit. — LISZT-EMLÉKHANG- VERSENY. Liszt Ferenc születésének 175. évfordulója alkalmából rendez emlékhangversenyt ma a bátonytere- nyei Bányász Művelődési Ház és a helyi zeneiskola. — Új elnökség. A Magyar Eszperantó Szövetség 75 tagú országos választmánya szombaton ülést tartott, és megválasztotta a szövetség szűkebb vezetőtestületét, a 19 tagú elnökséget. Az elnökség elnökévé Sághy Vilmost, főtitkárává Pál Józsefet választották meg. . — Környezetvédelmi akció kezdődött a Budapesti Közúti Igazgatóság Nógrád Megyei Koordinációs Üzemmérnökségénél. Szombaton az üzemmérnökség dolgozói az útmenti árkokat takarították, gyűjtötték az elszórt hulladékokat, a Csecse—Pásztó közötti útszakaszon pedig híd- korlátot festettek. — Képzés a kábelgyárban. Az eltelt nyolc esztendő alatt összesen 121 szakmunkást képeztek ki speciális munkákra a Magyar Kábel Művek balassagyarmati gyárában. Idén 56 főt targoncásnak oktatnak. Közülük huszonhármam gyári alkalmazottak, a többiek a környező üzemekben dolgoznak. Vetésfehérítő bogarak a gabonatáblákon A kora nyár időjárása hatására megjelentek a vetésfehérítő bogarak a gabonatáblákon. A betelepedés egyes táblák szegélyére olyan tömeges volt, hogy védekezni kellett ellenük. A múlt hét erőteljes lehűlése időlegesen megállította a bogarak rajzását, de most már ismét élénkülés tapasztalható. A betelepedéssel párhuzamosan megkezdődött a páro- sodás, sőt már a tojásrakás is. A korai károk elhárítása érdekében most különösen fontos a táblaszegélyek hálózása, és a veszélyes létszám elérésekor a szegélykezelések haladéktalan végrehajtása. Ezzel jelentősen mérsékelhető a tojásrakó bogarak létszáma, a lárvakárosítás veszélye. A bogarak ellen engedélyezett valamennyi készítmény jó biológiai hatékonyságú. NOGRAD, • Hagyat Szocialista ManKaspan Nógrád Megyei Bizottsága ez a Nógrád Megyei Tanács lapja, főszerkesztői VINCZB ISTVANNE. Szerkesztőségi Salgótarján. Palóci Imre ier i. Telefon: lO-tn Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat! 14-59* Kiadja a Nógrád Megyei Lapkiadó vállalat. Feleló» kiadó; BÁLINT TAMA9 a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat learga lója Kiadóhivatal- Salgótarján. Palóc» Imre «0» *. Telefon • 13-543. Telez 339 109 Irányltószám - »101. Terjeszti a Magyar Posta Ftflflzrthetó; bármely hírlap kézbesítő postahivatalnál • hirlapkézhesttöknél a Posta hírlapüzleteiben és a Hlrlapelöflzetési e. l ao- •Bátási Irodánál (BELÍR) Budapest. V József nádor tér I 1900 közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HFL1H 213—9*181 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egv hónapra: 13 forint negyedévről 129 forint, egy évről ál* forint. Előállítja! a Nógrád Megyei Nyomdaipari Vállalat. SIÓI Salgótarján. Palóca Imre tér 1 PI.Í *8 Felelő« vezető! KFTFMEN BABOK Igazgató Hl’ ISSN «133-1551