Nógrád, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-26 / 98. szám

Á népfront és a művelődés A Hazafias Népfront nemrégiben lezajlott kongresszusát a szó legszorosabb értelmében számtalan — mert meg­számlálhatatlan — megbeszélés, találkozó, értekezlet, ta­nácskozás, válásztói és küldöttgyűlés előzte meg, készítet" e elő. Mindezeken éppúgy, mint az összegező kongresszu­son újra meg újra elhangzóit az a gondolat, aminek ma már mindnyájan tudatában vagyunk, mit voltaképpen is­mételni sem kellene, mégis újra meg újra szükséges el­mondanunk. hogy ne csak tudatossá, hanem mindennapi cselekvésünk alkotó részévé váljék: az ország jövője, s ve- e mindnyájunk éleiének alakulása a gazdasági előrelépés* •■őt, a hatékonyságtól, a több, de főként a jobb, a minőségi -ermel és tői függ. csakhogy ez nem képzelhető el mind fel­esebb demokratizmus nélkül. És e kettő — mármint a gazdasági kibontakozás és az elmélyülő demokratizmus — sem lehet élő valósággá nagyobb, mélyebb, általánosabb Kultúra híián. De mit tehet a legnagyobb tömegeket. a- legszélesebb rétegeket felölelő, s mozgósító népfront a mű­velődés érdekében? Pgy hiszem, a népfrontnak nem feladata a közvetlen közművelődési tevékenység, bár sok helyütt alkalomszerűen ezt is végzi, amikor ismeretterjesztő előadásokat tart. ba­ráti köröket hoz létre, klubtevékenységet szervez, részt vesz a nyelvvédelem, a nyelvművelés dolgaiban, vagy a Varosszépítő tevékenységben, és mindenütt segíti a kiállí­tási lehetőségeket, az öntevékeny művészi alkotómunkát. Az ilyenfajta kulturális tevékenységnél azonban fontosabb az elvi kérdések tisztázása, mondjuk az egymással másutt ke­véssé érintkező» hivatali-szervezeti-iVézményi vezetők és a közve*ien közösségi véleményt. kífc-’erő' nén'-ontektivis- ták között. Mindebben, s mindez által a távolabbi cél. amelyről nem mondhatunk le: olyan irodai mi-művészeti közvélemény, alkotói és befogadói közhangulat kialakítása, amely minden tekintetben az érték szolgálatát végzi, a hu­mánus. sőt mindinkább a szocialista személyiség és élet­vitel fejlődését és terjedését segíti elő. 'Mik lehetnek a népfront művelődéspolitikájának eszkö­zei? Egyrészt mindenütt, s minden szinten a művelődéspo­litikai munkabizottságok, amelyek kiváló szakemberek és társadalmi munkások együttesei, ezért'önmagukban is ké­pesek elvi-eszmei állásfoglalásra, s'annak nemcsak a nép­frontban való gyakorlati alkalmazására. Másrészt együtt­működés a különféle hivatali, tanácsi, művelődésügyi, ok­tatási, s egyéb szervekkel, meg a népfront egyéb munka- bizottságaival. mindeme tevékenységek koordinálása. Mű­velődéspolitikai eszköz a baráti körök, egyesületek, klu­bok. így az anyanvelvvédők. versbarátok, versmondók, műgyűjtők köreinek patronálása is. De talán ezeknél is fontosabb a nyilvános és szakmai fórumok létrehozatala, amikor is élénk eszmecserében tisztázódnak a nézetek és feladatok, mindez pedig a sajtó, illetve a tömegkommunikáció révén még nagyobb nyilvá­nosság elé is kerül, s tovább folytatódik. E fórumoknak még hivatali-intézményi hatásuk is lehet, mert mintegy kikövetelik a közösségi kulturális kívánságainak teljesíté­sét. Azután itt van 3 közművelődési, illetve olvasótábori mozgalom. E táborok egvre inkább a művelődés egészére adnak — szerencsés esetben é'etre szóló — indítást. Az ol­vasótáborok mindinkább a közművelődési tábor jellegét veszik fel. ahol esetleg a vizuális kultúra époolv köznonti szerenet kap. mint a könyv. A néofrontban a közművelő­désért már eddig is sok minden történt, de a jövőben még szervezettebb munkára van szükség, arra. hogy a fcrumok- viták elvi eredménvei eevrészt szervezetileg is realizálód­janak. másrészt a népfront legkisebb egységeiig általános­sá váljék a kultúrával való korszerű, igényes foglakozás. K. N. I. HERCEG ÁRPÁD: SZEMÜNK, SZENÜNK Töredékek Tózsef Attilának I!, és szemem mezején mostanában elfér az egész világegyetem. Háborgat nagy-nagy tülekedés, zajos hopszla-hopszla, cirkuszigazgatók feleselnek cirkuszigazgatókkal, vergődik ezer partra vetett hal. Csillagokon pokolgépeket robbogatnak. (Űjabban ritkán látogatlak.) .............ha most elnéznéd velem. mint köt hálót szellő faleveleken — a megfigyelnéd a rezgést, és amint ez a terrorista évszak ránk tekint, s azt is meglátnád, miféle fény babrál újabban a fák levelén, s tudnád — hisz valaki megsúgta neked —, hogy miféle új félelmek rejlenek, dobognak, vtobroknlnak a bordák mögött, s szétmorzsolnál mélán egy száraz rögöt — ha tetten érne ismét az elmúlás, megremegmél; Júdás! Júdás! Júdás! kiabálnál. Mert a világ szívébe odaköltözött a rabtartó háziúr. Az alkuvás. CSORBA GYŐZŐ: Megint tavasz Megint tavasz. Nem tud meghatni többé: ( a kell, a kell — csábító mezbe bújva, a kell, a kell — a törvény masinája, azt hallom én kattogni újra s újra. Mandula-, kajszi-, meggyvirág s a fűben ibolya-foltocskák. Holnaputánra hervadás, majd gyümölcs (ha jól megy), aztán megint az ősz s a tél kálváriája. Szabály, ismétlődés, nagyon meguntam. S ki örvendeztem a törvénynek egykor, ma fázom tőle, s félek; azt szeretném, ha kizökkenne a rend a szokottból. Akkor még... akkor még talán... De lelkem (poros hasonlat) elfáradt madár már, s ha villám vág is mellette a fába. csak odanéz, bólint, s tovább se száll már. BÖRÖNDI LAJOS: Összedrótozott remény amikor a sötétség majd fölszakad az ember fölnéz magára ismer ragyogva jön föl majd a nap és szétrohad minden fegyver hemzses zöld lesz a forradalom néven neveződnek az álmok lepkeszárnyat bontanak s elröpülnek a szivárványos virágok mikorra minden sötét fölszakad megtelik szeretettel a világ összedrótozódik a remény súrolja arcunkat az ág Ülünk együtt, mint kedves és fia. Szívünkben most honos a harmónia Látható reszketésű csillagok között szemünk, szenünk lobog. A gondos elme harcunk segítse. halt egy 28 éves asszony. Józsi nem volt otthon, meg dolgozott. De ha otthon volt, akkor sem maradt az öreg­asszony közelében. Legszíve­sebben sétálni vitte a gyere­keket. Piri döbbenten nezett Dajkánéra. — Az új morbus hungari- eus — felelte fakó hangon. — Hogy mondod, lányom? — Az új magyar népbeteg­ség. Azt mondják, hogy a rák gyakoriságával majdnem az első helyen áll a halálo­zási listán — hivataloskodott Piri. — Rettenetes — vékonyo­dott el az öregasszony hang­ja. — S, hogy nem találják meg az ellenszerét. — Lehet, hogy pofon egy­szerű, azért nem jönnek rá. Nem is gondolják, mivel le­hetne megállítani. — Az isten óvjon meg tő­le minket — rebegte Dajká- né. Piri tudta, hogy az öregasz- szonynak ez a megjegyzése szándékos. Kíváncsi: vajon, mit felel rá? Lecsap, vagy mentegetőzik: bízzunk .csak, reménykedjünk, hogy ben­nünket elkerül, mi vagyunk a kiválasztottak, akiket nem érhet baj. Ám a fiatalasz- szony szelíd korholással azt mondta: — Magának is el kellene mennie legalább egy kivizs­gálásra — Engem innen már csak a temetőbe visznek — sie­tett Dajkáné a válasszal. Majd meg eszelősen felkapta a fejet, s szinte szikrázva tet­te hozzá: — Csak nem kép­zeled. hogy én is... — Hallottam, hogy sírt az este — mondta nagyon nyu­godt hangon az ifjú asz- szonv. — Dobálta magát az ágyán, mert. szenvedett. A kulcslyukon, a hasadékokon át áradt a sósborszesz sza­ga. Hallottam, hogy éjfélig gargalizált. — Hallottad? — Persze, * hogy hallottam. Tudom én, hogy mennyit szenved. Az öregasszony sírni kez­dett. ........ — Piri, te jó gyermek vagy. Ne mondd el senkinek. Na­gyon kérlek, ne mondd meg Józsi úrnak se. — Mitől fél? csattant fel a fiatalasszony. — Öregségemre mindenki elhagy. Látod, a húgom is elhagyott. Az is fél tőlem. Egy ismerőstől küldte el a gyógyszeremet. Azt üzente, nem ér rá eljönni hozzám. A sarokig jött, ott adta át az ismerősnek a gyógyszert, mert nem mert tovább jönni. Dajkáné kérve kérte Pirit, maradjon a kettőjük titka az egész, ezután még job­ban alkalmazkodik hozzá­juk. Hol derűvel, hol fáj­dalmas szomorúsággal éb­redt reggelente. Szenvedése­iből — noha nem akarta — mind többet volt kénytelen elárulni Piriéknek. Piriék szenvedését egyelőre mégnem fogta föl. Pedig a fiatal- asszony ugyancsak meg­csappant. Józsi, akiről ko­rábban a nyugalom szobrát lehetett volna megmintázni, egyre idegesebbé vált. Es­ténként az ágyban is marták egymást, éjjel nem aludtak, hallgatták az öregasszony visszafojtott sóhajtozását. Munka után, amikor milyen szép lehetett volna együtt, csak emésztették egymást, s átkozták a napot, amikor ideköltöztek. Sajnálták és gyűlölték az öregasszonyt, a szánalom és a betegségtől való félelem birkózott ben­nük. Egyelőre még villámló jelenetek nélkül. Egyszer azonban -ez is be­következett. Jozsó kivételesen ko­rábban jött haza a munka­helyéről. A sarki boltban friss epret vett a gyereknek. Nem eszi a gyümölcsöt egye­dül az ep.er, az, amit szíve­sen fogad. Fütyörészett, dú­dol gatott hazafelé. Az épít­kezésnél megállt, nézeget­te egy darabig a magasodó házakat. Három új épületet húztak fel a tél óta. Kiné­zett magának egy erkélyeset, nyugatra nézpt. Mindig ilyent szeretett volna. Nem túl magasan, a második, vagy a harmadik emeleten, ahon­nan már jól látszik a város. A toronydaru játékosan emelt fel egy hatalmas pa­nelt. Három-négy ember dolgozott csak és lám, mi­lyen hamar elkészült a ház. Mennyi új lakás és mégis ke­vés! Észébe jutott az ő kis penziójuk. A zacskó kicsú­szott a kezéből... A kertes ház udvarán leg­először Pirit látta meg. A veteményes szélén állt, kis kapa volt a kezében. — Apa, nézd, megjött apa — kia­bált a bokrok közé, ahonnét pirosán, egészségesen elő* szaiadt a kis Ágnes. Fodros színes napernyőt pörgetett a feje fölött. — Apa, nézd, apa Jolán nénitől kaptam! ozsó arcából lefutott a vér. Néhány má­sodpercig meredten állt az udvar közepén. Daj- kánét nem láthatta, a bok­rok mögött ült a széken, ar­cát a nap felé fordította, sütkérezett. — Barmok! Állatok! — üvöltötte Jozsó. — Dögölje­tek meg mind — csapta földhöz az epres zacskót és vad indulattal kitépte az er­nyőt a gyerek kezéből. A föl­det csapkodta vele, majd meg tehetetlen dühvei rá­taposott. Piri döbbenten állt, a kislány sem tudott simi, csak amikor az öregasszony lassan előcsoszogott a bok­rok mögül, akkor törj: fel be­lőle a panasz. — Joli néni nézd. az apu tönkretette az esernyőmet. Az öregasszony szenvte­len arccal nézte hol az egyi­küket, hol a másikukat. Mint­ha semmit nem értett volna az egészből. ÚT A CSILLAGOKBA Amatőr képzőművészeti kiállítás nyílt a Szovjet Kultúra és Tudomány Házában. A kiállított festményeket és szob­rokat az űrhajózás és a tudományos-fantasztikus irodalom ihlette. Képeinken a kiállított művekből mutatunk be né­hányat. Dörner Béla: SIC ITCR AD ASTRA Aczél P. Gábor: Egy űrséta emlékére Kovács Pál: Gyökerek Tö prengető AZ ESZME A haladó eszmék egyetlen rendszere sem tanítja, hogy a társadalmi válto­zásnak a nőkkel szemben tanúsított magatartás vál­tozásával kell kezdődnie. ( Dimov) * Tibennetek sokszor lá­zong az eszme, amikor a szív, a tüdő, a gyomor ki­tűnően érzi magát. (Németh László) ☆ Az ember nem hal meg önként, csak valami nagy eszméért.' (V ries) '■& Amit mpoértenek. az so­sem támaszt vehézséoet, sem összei'tknzést. Az em­ber nem öleti men manót egy világos eszméért. Ha­nem azért, aminek nincs értelme. (A. France) ■ír Amikor igazságról be­szélsz, egy ideára gondolsz. Egy ideát pedig újra, meg újra el lehet osztani, s az osztást addig folytatha­tod, amíg el nem érsz ah­hoz. ami oszthatatlan. Amikor az ember elért az oszthatatlanig, akkor biz­tos lehet benne, hogy szemtől szembe áll a való­ságnál. De addig nem tud­hatja biztosan. (Aristotales) Mindem, bármi hitvány volt eszmém, akkor méms lelkesített, emelt, és íny nagy és szent eszme vnlt. (Madách) Gyűjtötte: H. T„ 1 NOGRAD — 1986. április 26, szombat *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom