Nógrád, 1986. április (42. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-24 / 96. szám

VersmomföM: siker a versenyeken Három helyszínen rendez­tek országos versmondóver­senyt a napokban, amelyeken összesen hat verselő képvisel­te Nógrád megyét. Vácott a pedagógusok I. országos vers- és prózamon­dó-pódiumát bonyolítottáli. A seregszemlén a megyék és a főváros képviseletében, ösz- szesen negyvenkét irodalmat kedvelő tanár vett részt, azok a legjobbak, akiket a megyei seregszemléken válogatott ki az országos zsűri. Nógrád megyét Csábi István balassa­gyarmati és Patakiné Kerner Edit salgótarjáni versmondó tanár képviselte. A neves szakemberekből álló zsűri — Debreczeni Tibor, a Népművelési Intézet főmun­katársa, Bácskai Mihály, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium igazgatója, Eng- lóner Gyuláné dr, az OPI fő­munkatársa, Hernádi Sándor, az ELTE tanára, Wiegmann Alfréd, az MTV szerkesztő­rendezője — előtt színvonalas seregszemle zajlott a váci Madách Imre Művelődési Központban. Bár, a zsűri sorrendet nem állapított meg, értékelésükből kitűnt, hogy a nógrádi versmondó tanárok a bemutató legjobbjai között voltak. Ezt bizonyítja az is, hogy részt vehettek a legki­emelkedőbb tizenkét szavaló gálaműsorán. A pedagógusok szakszervezete központi ve­zetősége és a társintézmények a seregszemle alkalmából Kosztolányi Dezső-emlékpla- kettet alapítottak a magyar nyelv művelésében, ápolá­sában kiemelkedő munkát végzettek elismerésére. El­ső alkalommal öt plakettet osztott ki dr. Voksányi Jó­zsef, a . pedagógus-szakszer­vezet központi vezetőségének főtitkára. A pedagógusok el­ső országos pódiuma alkal­mából szakmai tanácskozást is rendeztek Vácott a hét vé­gén, amelyen az anyanyelvi mozgalom helyzetét, a neve­lés kérdéseit és a versmond ó- seregszemle tapasztalatait vi­tatták meg. Ugyanebben az időpontban rendezték meg a Berzsenyi Dániel Irodalmi és Művészeti Társaság kezdeményezésére a felmenő rendszerű Berzse- nyi-versmondóverseriyt. A középiskolások elődöntőjé­re Celldömölkön került sor, itt Hidvári Péter, a salgótar­jáni Madách gimnázium har­madikos tanulója és Fesies Andrea, a megyeszékhelyi egészségügyi szakközépisko­la érettségi előtt álló diákja képviselte a palóc vidéket. Fenes Andrea, az országos versenyen az előkelő negye­dik helyezést szerezte meg. A felnőttek Marcaliban mondtak verset a nagy ma­gyar költő emlékére. A me­gyénket képviselő pásztói Bangó Mihályné és a lapuj- tői Rengőné Baranyi Ibolya b középmezőnyben végzett. Papírgyűjtési akcié kezdődik r Hatodik éve hirdette meg a kormány azt a programot, amely a hasznosítható hulla­déka nyagok megmentésére, be­gyűjtésére és ipari felhaszná­lására irányul. Ennek végre­hajtására a MÉH Nyersanyag­hasznosító Vállalat Nógrád megyében május 1—31. között ismét papú-gyűjtési akciót ren­dez. Azok, akik ezen időszak alatt egyszerre legalább 10 kilogramm papírhulladékot adnak át a MÉH-tel epeken vagy -átvevőhelyeken, a vétel- táron felül ajándéksorsjegye­ket kapnak. A főnyeremény egy színes televízió, a további nyeremények között kerékpá­rok, sátrak, fényképezőgépek, kvarcjátékok. zsebrádiók, újság-előfizetések szere­pelnek. A három me­gyére (Nógrád, Borsod, He­ves) kiterjedő akció eredmé­nyeként a MÉH-vállalat ve- eetői 400 tonna többlet be­gyűjtésére számítanak, s ez találkozik a papíripar im­portmegtakarító törekvései­vel. NÓGRÁD Előkészületek az ünnepi könyvhétre Az ünnepi könyvhét Nóg­rád megyei megnyitójának előkészítésére tanácskozást rendeztek szerdán a szerve­zők Bátonyterenyén, a Bá­nyász Művelődési Házban. Az eseményre is itt kerül sor május 30-án. A tervek sze­rint, a könyv ünnepén köz­reműködik a Bányász Műve­lődési Ház kamarazenekara, Kun János és Sándor Zoltán' előadóművészek bemutató­kat tartanak az alkalomra megjelenő új könyvekből. Az ünnepséget videoprogram egészíti ki, illusztrációs és könyvkiállításnak is helyet ad a Bányász Művelődési Ház. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is lesz­nek íróvendégei az ünnepi könyvhét megyei megnyitó­jának, akik dedikálják mű­veiket. Ugyancsak tradíció, hogy a megyei múzeumi szer­vezet és a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat könyvvásárt rendez. A megyei megnyitó helyszí­néül azért választották Bá- tonyterenyét, mert az ünnep­ség része a Nógrádi Szénbá­nyák fennállásának 125. év­fordulója tiszteletére rende­zett programsornak. Tanácskozás az úttörőtáborokról Pásztán Táborvezetők, helyettesek felkészítőjét tartották meg kedden Pásztón, a városi út­törőelnökség épületében. A nyári csapattáborok leendő vezetői meghallgatták Veng- rey Béla, a Tájak, korok, mú­zeumok salgótarjáni klubja vezetőjének a túrázás alapsza­bályairól, a tájoló használa­táról szóló előadását, majd Bácsfalusi Ferenc, a megyei táborozási és turisztikai szak­bizottság tagja az erdei kirán­dulások szervezéséről beszélt. Az értekezleten megjelent csapatvezetők az előadásokat követően turisztikai tesztet töltöttek ki. Ezután a közművelődési szakbizottság ülésére került sor, ahol Szvetlik Mária váro­si úttörőelnök elmondta az idei kisdobos- és úttörő-mű­vészeti szemlén szerzett ta­pasztalatait, majd ismertette a nagymezői művelődési tábor tervezetét, költségvetését, va­lamint javaslatot tett a má­jusi úttörőhét programjára. Duna-lánc-napok A Nógrád Megyei . Élelmi­szer Kiskereskedelmi Vállalat salgótarjáni Napsugár élelmi­szerboltja a Duna Élelmiszer és Vegyiáru Kereskedelmi Vállalat közös érdekeltségű üzleteinek egyike, a Dara- lánc tagja. A Duna Vállalat április 23—24—25-én Duna­lánc-napokat rendez Salgótar­jánban a kórházzal szemközti boltban, jelentős árkedvez­ményt nyújtva e három nap alatt a vásárlóknak. A ház­tartási és vegyi árak körében a többi Közt térítőkét, fürdő­szobai műanyag garnitúrákat, borotván abot, bőrápoló szere­ket, s az egyre népszerű szo- bainast, az élelmiszercikk- csoportban töltött ostyát, rö­pít, különféle italokat, sava­nyúságot, kávékeveréket kínál 30—60 százalékkal olcsóbban. Információ az amulettben Segít a balban! Kulcstartóként, medálként egyaránt használható a PO- LIPLAST Ipari Szakcsoport terméke: az SOS információs amulett. Napjainkban, amikor a közúti közlekedési bal­esetek sajnálatos módon gyakoriak, az amulett hasz­nálata minden közlekedő­nek — járművezetőnek, gya­logosnak, utasnak, fiatalnak és idősnek — egyaránt hasz­nos és fontos lehet. Egy eset­leges balesetnél talán az élet múlhat azon, hogy az orvos még a helyszínen pontos in­formációt kapjon: milyen a sérült vércsoportja, milyen betegségben szenved, milyen gyógyszereket szed. S mind­ez megtudható az amulettben elhelyezett leporellóból, ha az amulett viselője pontosan ki­töltötte az adatokat és viseli is az amulettet. Az Országos Közlekedésbiz­tonsági Tanács örömmel fo­gadta a POLIP!.AST Ipari Szakcsoport termékét, mert hasznos eszköz ahhoz, hogy a sérültek — a közölt adatok alapján — azonnal, idővesz­teség nélkül szakszerű orvosi segítséget kapjanak. Az amu­lett emlékeztet arra is, hogy a balesetek elleni leghatáso­sabb védekezés a közlekedési szabályok megtartása, a min­dig megfontolt, körültekintő közlekedés — járművel és gyalog egyaránt. Infiuenzamérleg Az Egészségügyi Minisztéri­um tájékoztatása szerint véget ért az influenzajárvány ha­zánkban. A megbetegedés ja­nuár végén kezdődött, márci­us elején tetőzött, s március végén megszűnt. A járvány tíz hetében 1 389 000 megbe­tegedést jelentettek be, azaz az ország lakosságának 13 százaléka betegedett meg, il­letve fordult orvoshoz influ­enzára jellemző klinikai tüne­tekkel. A megbetegedések mintegy 40 százaléka 15 éven aluli korúak között fordult elő. A jelenleginél nagyobb jár­vány az 1974—75-ös télen volt. Naptár 1986. április 24. Csütörtök. | György napja. A Nap kel 5.40 — nyug­szik 19.45 órakor. A Hold I kel 20.00 — nyugszik 5.33 órakor. Harmincöt évvel ezelőtt (1951-ben) helyezték át a De­mokratikus Ifjúsági Világszö­vetség (DÍVSZ) központját Párizsból Budapestre. Szórványos eső Várható időjárás az ország te­rületén ma estig: Nyugaton szórványos eső, zá­por lehet. A gyakran élénk dé­li, délnyugati szelet a Dunántú­lon időnként még erős széllöké­sek kísérik. Legmagasabb nappali hőmér­séklet délnyugaton 19 fok, má­sutt 23 fok körül alakul. Országgyűlési képviselői fogadónap Dr. Bartalné dr. Borszéki Erzsébet országgyűlési kép­viselő 1986. április 28-án (hétfőn) 10—15 óráig tartja fogadónapját Balassagyar­maton a városi tanács — népfront — tanácskozótermé­ben. A továbbiakban minden hónap utolsó hétfőjén — a fenti időpontban — és helyen lesz fogadónap. Vo'ánosok lamburgban Az államközi szerződés ér­telmében magyar vállalatok is részt vesznek a jamburgi (szovjet) gázvezeték építésén. A fővállalkozó Vegyépszer igénybe veszi a Nógrád Vo­lán fuvarosait is, akik a hé­ten kezdték meg a munkát. Jelenleg tíz Tatra tehergép­kocsival segédkeznek a szálli- tásokban, de igény szerint bő­vítik a csapat létszámát. A 14 Volán-dolgozóból tiz gépkocsi­vezető, egy rakodógép-kezelő, kettő szerelő és egy oszlop­vezető tartózkodik a Szovjet­unióban. Energiatakarékosság A tervhez képest 6 millió forint értésű anyagot és energiát takarítottak meg az elmúlt évben a Salgótarjáni Ötvözetgyárban. Vagyis 1,7 százalékkal mérsékelték az ez irányú kiadásokat. Erre az esztendőre a költségek 1,5 szá­zalékos csökkentését irányoz­ták elő a vállalatnál. Az el­képzelések között szerepel például a felújított II. számú ívkemence optimális üzemel­tetési feltételeinek megte­remtése, ezáltal a gyártás faj­lagos villamosenergia-íel- használásúnak 3 százalékos redukálása. A ferroszilícium előállításának alapanyagául szolgáló kvarcit. szemcsemé­reteit úgy akarják korrigál­ni, hogy várhatóan fél száza­lékkal kevesebb kokszra és villamos áramra legyen szük­ség a technológiai művelet elvégzéséhez. mjm Emlékezés Iványi Ödönre A salgótarjáni Nógrádi Sándor Múzeum baráti köre Iványi Ödön festőművész emlékének ápolására, a mű­vész életére, munkásságára vonatkozó tárgyi emlékek összegyűjtésére hívja fel mindazokat, akik személyesen ismerték, baráti vagy munkakapcsolatban voltak vele. A baráti kör kezdeményezése nemcsak szép gesztusként ér­demel figyelmet, hanem a képzőművészeti élet elmúlt évtizedei történetének, az Iványi-életmü majdani feldol­gozásának szempontjából is. Iványi Ödön mindig aktív tagja volt a nógrádi művé­szeti és közéletnek, segített, tanított, szervezett, halálá­ig hű maradt Salgótarjánhoz. Személyiségének jellegze­tes vonásait, gondolatait, szokásait, életének apró sze­mélyes mozzanatait csak azok tudják feltárni, akik, is­merték, s ma még élénken emlékeznek rá. Ezért kéri a baráti kör, hogy a vele korábban kapcsolatot tartók ír­ják meg a művészről emlékeiket, ha rendelkeznek róla fényképpel, vagy más tárgyi emlékkel, küldjék el meg­őrzésre a múzeum baráti köre számára (Nógrádi Sándor Múzeum, Salgótarján 3101, Pf.: 3.). '•».V. .J-Nw; ••: Hctlakásos OTP-értékesítésű családi házat cpit Szécsény- ben a helybeli termelőszövetkezet építőipari ágazata. Az egyenként százötven négyzetméteres alapterületű családi házakat nyár végére adják át az építők. — RT — — Tonnák sínen. A Magyar Államvasutak az idén mint­egy 117 millió tonna áru el­szállítását tűzte ki célul, me­lyet az Országos Tervhivatal 120 millió tonnára módosított. Megyénk Hatvan—Somoskő­újfalu vonalán ebből 1,4 millió tonnával részesedik. A leg­nagyobb forgalmat Nagybá- tony állomás bonyolítja: 975 ezer tonna áru szállítását kell megoldaniuk. — Párttagok a KISZ-ben. A Nógrádi Szénbányák KISZ- alapszervezeteiben 1128 fia­talból 432-en tagjai a pártnak. Az els* negyedévet véve ala­pul a tavalyihoz képest húsz- szál nőtt a számuk. — Jazzpresszó. A salgótar­jáni József Attila Városi- Megyei Művelődési Központ klubhelyiségében szerdán újabb összejövetelt tartott a jazzpresszó. A résztvevők a szekszárdi jazzkvintett hang­versenyét hallgathatták meg. — Sárkányrepülök május elsejére. Az MHSZ Nógrád megyei vezetőségének agitá- ciós és propaganda társadal­mi bizottsága ülést tartott teg­nap Salgótarjánban. A má­jus elsejei felvonulás előké­szítési munkáit Pál Gyula előadó ismertette. Elmondta, hogy az idén két új színfolt­tal, a sárkányrepülők és a lo­vasszakosztály bemutatójával szélesedik a munkaünnepi felvonulás. B. B. a miniszternél Nevezetes tárgyalópartnere volt kedden Párizsban Char­les Pasqua francia belügymi­niszternek: Brigitte Bardot, az egykori filmcsillag, aki — mintegy évtized óta csak­nem minden nyilvános fellé­pése során — ezúttal is az „állati jogok”, vagyis az ál­latok fokozottabb védelmének érvényesítését követelte. Börfőnlázadás Bénító gázt kibocsátó kézi­gránátokat vetettek be az ame­rikai Michigan Cityben egy fegyházban kitört zendülés le­verésére. A foglyok több mint hat órán keresztül túszul tar­tottak három fegyőrt. Miután a tárgyalások nem vezettek eredményre, a rendőrség ak­cióba lépett. Ennek során két , rendőr, két fegyenc és több túsz megsebesült. Exporttervek a tűzhelygyárban A Salgótarjáni Vasöntöde és Tűzhelygyárban az idén 90 millió forint értékű nem rubelelszámolású exportterv teljesítését irányozták elő. Az összeg csaknem másfélszere­se a tavalyi nem szocialista országokból származó bevétel­nek. Az idei program kereté­ben 7 ezer gáz- és elektro­mos tűzhely, 9 ezer 500 szi­lárd- és olajtüzelésű gyárt­mány kiszállítása szerepel. Ezen túlmenően tervezik 350 tonna öntvény eladását, va­lamint 17 millió forint érté­kű egyéb jugoszláv export le­bonyolítását. Tisztasági akció a MŰV-nál A MÁV és a Hazafias Nép­front kezdeményezésére idén is megrendezik a tisztasági akciót a vasutasbrigádok szá­mára. A mozgalom célja: ren­det, tisztaságot a munkahe­lyeken! A salgótarjáni állo- más főnökség négy brigádja, mintegy hetven fővel nevezett a felhívás nyomán. Legutóbbi kommunista műszakjuk szin­tén ilyen irányú tevékenység volt. Áz állomások közötti ve­télkedés szeptember 26-ig tart. Talán mi, utasok is segíthet­jük az akció sikerét, _ hiszen közös ügyünk a várótermeit, kocsik tisztán tartása, a be­rendezések épsége.­A MAGYAR NEMZETI BANK HIVATALOS deviza Árfolyam aj Érvényben! 1986. április 24-én Devizanem vételi eladási árf. 100 Ft-ban Angol font (5842,47 6856,17 Ausztrál dollár 3285.09 3291,67 Belga frank 100,58 100,78 Dán korona 556,35 557,47 Finn márka 903,40 907.22 Francia frank 643,81 645,09 Holland forint. 1819,39 1823,23 Japán yen (1000) 268.43 268.97 Kanadai dollár 3231,30 3237,76 Kuvaiti dinár 15692,10 15723.52 Norvé7 korona 644,86 646,16 NSZK-márka 2034,30 2058.42 Olasz líra (1000) 29,95 30,01 Osztrák schilling 292,66 293.24 Portugál escudo 30,72 30,78 Spanyol peseta 32.20 32.36 Svájci frank 2451,07 2455,97 Svéd korona 636,92 638.20 Tr. és cl. rubel 2717,20 3807.80 USA-doIlár 4498,93 4507.99 ECU (Közös P.) 4405,96 (414,<1 Megyei gyorslista Az 1986. április 22-én megtar­tott áprilisi Tv-lottó-jutalom sor­solásról, amelyen az áprilisi Tv* lottó szelvények és az 1986. áp­rilis havi előfizetéses lottószel­vények vettek részt. A nyere­mény jegyzékben az alábbi rö­vid ütése k et h asznál tűk: A Vásárlási utalv. (2000 Ft) B ZASTAVA 55 GTL tip. sze­mélygépkocsira szóló utalv. C TRABANT Dim. Spec. tip. személygépkocsira szóló utalv. D Szerencseutalv. (30 000 Ft) E Vásárlási utalv. (16 0000 Ft) F Vásárlási utalv. (9000 Ft) G Vásárlási utalv. (7000 Ft) H Vásárlási utalv. (5000 Ft) I Vásárlási utalv. (4000 Ft) J Vásárlási utalv. (3000 Ft) 5 768 614 .1, 5 811 84T h, 5 851 522 g, 5 864 749 f. 5 877 976 j, 5 891 203 j, 5 904 430 e, 5 917 657 d. 5 930 884 d, 5 944 Ml i, 5 970 565 j. 82 025 815 d, 82 039 042 i, 82 952 269 j, 82 06S 496 f, 82 078 723 i. 82 091 950 f, 82 105 177 e. 82 118 404 j, 82 191 631 j, 82 171 312 Jf 82 184 539 j, 82 210 993 j, 82 237 447 j, 82 250 674 j, 82 277 128 i. 82 290 335 jf 82 316 809 g, 82 330 036 d, 82 356 490 j. A nyertes szelvényeket 1986. május 16-ig kell a totó-lottó kirendeltségek, az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfoga­dási és Lottó Igazgatósás címé­re (1875 Budapest V., Münfnich Ferenc u. 15.) eljuttatni. Hívható: 13—16 óra között nOGRAD, • Magyar Szocialista Munkáspárt Nógrád Megye* Bizottság* és a Nógrád Megyei Tanács tapfa. POszerkesTtÓt VTNCZí I8TVANNR. Szerkesztősé?) Salgótarján Palóc? Imre tér «. Telefon* 10-911 Főszerkesztő: 11-504. Sportrovat! 14-596. Riadja a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Feleló* kiadó: BÁLINT TAMÁS, a Nógrád Megyei Lapkiadó Vállalat Igazgatója Kiadóhivatal: Salgótarján. Palóc» Imre fér i. Telefon: 12-542. Telex: 229 109 trányitószám t 3101. Terjeszti a Magyar Posta Flőfizethetó: bármelv hírlap kézbesítő postahivatalnál, a hfrlapkezbesitókné». « Po sta hírlapüzleteiben és a Birlapelóffzetésf és Lan- ellátási Irodánál (HFLIR) Budapest. V József nádor tér I 1900 közvetlenül, vagy postán talván von. valamint átüt alássa* « BFLIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra FIA fizetési díj egy hónapra: 49 forint, ncgvedévrol 129 forint, egy évre; élé forint, előállítja; a Nógrád Megye; Nyomdaipar) Vállalat, 3101 Salgótarján, Palóca Imre ter i PL; M. Feleló« vezető; KELEMEN GAB OB Igazgató. HU IS5>N 0133-1558.

Next

/
Oldalképek
Tartalom